Címke: Renault

  • Hivatalos: Kétszer kapott öt másodperces büntetést Ricciardo

    Hivatalos: Kétszer kapott öt másodperces büntetést Ricciardo

    Kétszer öt másodperces büntetést kapott Daniel Ricciardo, amiért a futam hajrájában, szabálytalanul előzte meg Lando Norrist, és tartotta maga mögött Kimi Raikkönent.

    Az ausztrál versenyző az utolsó körökben ért fel ismét a technikai gondokkal küszködő brit pilótára, akit viszont szabálytalanul előzött meg, ugyanis mikor végrehajtotta manőverét már a fehér vonalon kívül tartózkodott, majd kiszélesítette a pályát. Ezt kihasználva közeledett rá a finn, ám a Renault versenyzője itt sem tartotta be a pálya határait és a versenyzésre kijelöl aszfaltcsíkon kívül védekezte ki 2007 világbajnokának támadásait.

    A stewardok meghallgatták mindhárom versenyzőt, majd utána szankcionálták az ausztrál, aki büntetésének köszönhetően, a 11. helyre esett vissza.

  • Nem kapott büntetést Ricciardo és Räikkönen

    Nem kapott büntetést Ricciardo és Räikkönen

    A versenyfelügyelők úgy döntöttek, nem adnak büntetést Daniel Ricciardonak és Kimi Räikkönennek, a Francia Nagydíj időmérő edzésén történt incidens miatt.

    A finnt és az ausztrált azért idézték be, mert mindketten akadályoztak egy másik versenyző a Q1-ben. Ricciardo az edzés első három percében haladt lassan a pályán, mikor megérkezett mögé Räikkönen a 11-es kanyarban. Az Alfa Romeo pilótájának el kellett rántani a kormányt az indokolatlanul lassan haladó Renault miatt és ki kellett látogatnia a bukótérbe, hogy elkerülje az ütközést. Mialatt visszahajtott a pályára, feltartotta a mögötte haladó Romain Grosjeant, aki rádiójában dühösen reagálta le az esetet, hiszen pont gyors körön volt, mikor történt az eset.

    A stewardok mindhárom versenyzőt beidézettek és meghallgatták őket, majd megállapították, hogy a két vétkest nem érdemel büntetést, ezért mindenki megtarthatja eredeti rajtpozícióját, ennek tükrében Ricciardo a 8., Räikkönen a 12., míg Daniil Kvyat büntetése miatt Grosjean a 16. helyről vághat neki a Francia Nagydíjnak.

  • A Renaultnál köthet ki Ocon?

    A Renaultnál köthet ki Ocon?

    Az idény végén lejár Nico Hülkenberg szerződése a Renaultnál, ám a csapatfőnök Cyril Abiteboul nem zárkózik el a hosszabbítástól, ám más lehetőséget is figyelembe kell venniük, mint mondjuk Esteban Ocon.

    A Mercedes kötelékébe tartozó Ocon már tavaly nyáron is képbe került a franciáknál, ám akkor Daniel Ricciardo lett végül a befutó Carlos Sainz helyén. Ám a francia versenyző az elmúlt időszakban pozitívan nyilatkozott a jövőjével kapcsolatban.

    Ricciardo akkor kétéves megállapodást kötött a gyári istállóval, míg Hülkenberg hároméves szerződése idén év végén fog lejárni. A csapatvezetés azonban megtartaná a németet, akinek a teljesítményével megvannak elégedve.

    „Daniellel két éves szerződésünk van. Nico első szerződése pedig idén a végéhez ér, de vannak olyan opciók, amiket ugyan nem fogok ugyan elmondani, de ehetővé teszik, hogy folytassuk a közös munkát vele. Nico remek eredményeket hozott nekünk, ő vezette azt a fejlődést, ami során eljutottunk oda, ahol most vagyunk. Mióta hozzánk csatlakozott elképesztően sokat változott a csapat, ami nem csak a mérnököknek tudható be. Hálásnak kell lennünk neki, de minden lehetőséget meg kell vizsgálnunk, mert biztos, hogy ő is ezt teszi.” – kezdte a csapatfőnök.

    Abiteboul konkrétan nem nevezte meg Ocont, mint egyik jelöltet, de a sajtó szerint biztosan, ő az egyik legfőbb tervük arra az estre, hogy Hülkenberg nem marad. Az viszont sokat elmond, hogy mind a Renault mind pedig Ocon egyaránt nyár végére ígért biztos tájékoztatást a jövőt illetően…

  • Sergey Sirotkin immáron két Forma-1-es csapatnál dolgozik

    Sergey Sirotkin immáron két Forma-1-es csapatnál dolgozik

    Sergey Sirotkin már nem csak a Renault, hanem a McLaren teszt és tartalékpilótája is egyben.

    Ez azt jelenti, hogy immáron a wokingi istálló is alkalmazhatja az orosz pilótát, ha Lando Norris vagy Carlos Sainz Jr. valamilyen okból nem tud részt venni egy versenyhétvégén.

    A Williams egykori versenyzője tovább folytatja a munkáját a Renaultnál, ami azt jelenti, hogy immáron két Forma-1-es csapathoz is dolgozik. A 23 éves Sirotkin, aki a tavalyi szezonban még a száguldó cirkusz versenyzője volt, mindössze egy pontot tudott szerezni a Williams versenyzőjeként a tavalyi szezonban. Azonban miután felbomlott a szerződése a legnagyobb szponzorával, az SMP Racinggel, távozni kellett a grovei istállótól. Az eset után tért vissza az Enstoneiakhoz és lett a csapat tesztpilótája.

    A McLaren újdonsült technikai guruja, Andreas Seidl elmondta, hogy számukra ez volt a legkézenfekvőbb megoldás az idei évre. „Sergey egy nagyon tapasztalt versenyző, ráadásul emellett a Renaultnál is alkalmazzák, szóval jobb embert nem is találhattunk volna erre a feladatra.

  • Ricciardo végre ráérzett a Renault-ra

    Ricciardo végre ráérzett a Renault-ra

    Daniel Ricciardo arról számolt be, hogy most már végre jól érzi magát a Renault-ban,

    Az ausztrál versenyző éveken át a Red Bull gárdáját erősítette, 2019-re azonban a Renault-hoz igazolt. A szezon nem indult túl fényesen számára, most azonban már kezd ráérezni új autójára, és sokkal jobban is érzi magát.

    „A téli tesztek során úgy éreztem, hogy jól felvettem a tempót, és így is volt, de a hiányzó 5% kipréselése időbe telt.” – mondta a Ricciardo.

    Idővel aztán hozzászokott a Renault tulajdonságaihoz.

    „Most jól érzem magam, már egy kicsit másként vezetek, mint ahogy tavaly tettem, egyes területeken. A kanyar előtti fékezés, vagy a gázadás az autó karakterisztikájától függ, és úgy érzem, most már hozzászoktam ezekhez. Most már természetesnek érzem.”

  • Ricciardo és Hülkenberg keveregtek Párizsban

    Ricciardo és Hülkenberg keveregtek Párizsban

    A Renault rendre kalandokat talál ki a versenyzőinek, így Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg ezúttal Párizsba látogattak. Ehhez kaptak is egy kiváló városi kisautót, a Twingo-t, azonban annyi volt a nehezítés, hogy nem használhattak navigációs rendszert, vagy telefont ahhoz, hogy odataláljanak a címre, csak térképet. Az ausztrál és a német pilóta birkóznak a francia nyelvvel is egy kicsit, és a Concorde Egyezmény is emlegetésre kerül. Ricciardo énekel is egy sort, Hülkenberg pedig nagy tisztelettel élvezi ezt.

    Inkább nézzük is meg hamar a videót:

  • A Renault sok fejlesztéssel érkezik Franciaországba

    A Renault sok fejlesztéssel érkezik Franciaországba

    A kanadai remeklés nagy löketett adott a Renault-nak, hazai versenyükre komoly fejlesztési csomaggal érkeznek Nico Hülkenberg állítása szerint.

    A franciák Montrealban idén először villantak meg igazán, Ricciardo időmérős 4. helye után végül a 6-7. helyen végeztek a futamon az ausztrál vezetésével. Hülkenberg a Francia Nagydíj előtt is bizakodó, és azt is elmondta, hogy számos fejlesztéssel készülnek.

    „Ha jó a csomagod és remek munkát végzel, az eredmények is jönni fognak” – mondta a német a GPToday-nek. „Jelenleg mindent kihozunk ebből a bizonyos csomagból. A szezont borzalmasan kezdtük, viszont a legutóbbi futam nagyon pozitív volt. Így szeretnénk folytatni a hazai versenyünkön is. A top három még mindig túl messze van, még akkor is, ha a múltkor erőből vertük meg az egyik Red Bullt. Hozunk pár fejlesztést Paul Ricard-ra, már alig várom. Remélhetőleg még gyorsabbak leszünk, és a legjobb háromhoz is közeledni tudunk. Optimista vagyok, de szerintem ennek van alapja. Tényleg faraghatunk a hátrányból, mert a csomagunk konzisztens és eddig mindenhol működött.”

  • Sainz lelép, ha nem fejlődik a McLaren

    Sainz lelép, ha nem fejlődik a McLaren

    Carlos Sainz elárulta, hogy kétséges a jövője a McLarennél a Forma-1-ben, amennyiben hamarosan nem kezdenek el fejlődni. A spanyol pilóta 2019-ben csatlakozott a brit Lando Norrisszal egyetemben, de korábban a Red Bull junior programjában volt egy ideig, majd egy rövid ideig a Renault alakulatánál. Most Sainz ugyan elégedett a középmezőnybeli csapatával, de nem látja azt, hogy ez hosszútávon is fenntartható lenne. Adott esetben más szériák csábítóbbak neki mint az, hogy pontocskákért harcoljon. A MotorsportWeeknek így nyilatkozott:

    „Láthatjuk, hogy olyan versenyző, mint például Marcus Ericsson átment egy másik szériába, és egyből megtalálta a megfelelő sebességet, és benne van az, hogy versenyeket nyerjen és járt már a dobogón is. Utána meg megnézed az eredményeidet a Forma-1-ben, hogy megragadtál a hetedik helyen. Nem unatkozom, és ez még csak az ötödik szezonom, de gondoljunk csak Perezre, Hülkenbergre, már jó ideje itt vannak, és ezzel annyira nem tudok azonosulni. Sürgős változásra van szükségem, és a Forma-1-en is azonnal hangolni kell valamit, hogy ez az irány megváltozzon. Nem arra várunk mi itt a középmezőny versenyzői, hogy örökké a hetedik helyeken érjünk célba minden egyes futamon. Azt gondolom, hogy ezzel mindenképp törődni kell, és reméljük, hogy a 2021-es szabályváltoztatások után változások is lesznek.”

  • Renault: A kettős pontszerzésünk magabiztosságra ad okot

    Renault: A kettős pontszerzésünk magabiztosságra ad okot

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondta, hogy a szezon első kettős pontszerzése után a csapata magabiztosan várja a következő versenyhétvégéket.

    A Renault ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo egy hihetetlen időmérő végén lett negyedik a Kanadai Nagydíjon, elérve ezzel legjobb időmérős eredményét új csapatánál. Az ausztrálnak azonban nem sikerült megtartania az előkelő rajthelyét és végül a hatodik helyen zárt, ami egy fantasztikus eredmény a francia istálló számára a sok szenvedést követően. Ricciardo csapattársa, Nico Hülkenberg pedig közvetlen a csapattársa mögött ért célba a hetedik helyen.

    A francia istálló a kettős pontszerzésnek köszönhetően előrelépett a konstruktőri bajnokság ötödik helyére és mindössze két ponttal vannak lemaradva a negyedik helyezett McLarentől.

    Az enstonei istálló csapatfőnöke örömmel nyugtázta, hogy mindkét versenyzője erős hétvégét zárt Montreálban. „A kanadai hétége előtt felállítottunk magunknak egy célt, amit legnagyobb örömünkre sikerült megvalósítanunk,” – nyilatkozta a francia. „A következő versenyeken is hasonló teljesítményt kellene nyújtanunk, ugyanis Daniel hatodik és Nico hetedik helye a lehető legjobb a számunkra a szezon ezen szakaszában.

    „A versenyzőink hiba nélkül versenyeztek a Circuit de Gilles Villeneuve-ön. Daniel időmérőn futott köre egészen hihetetlen volt, szinte mindenki kivétel nélkül úgy mosolygott utána, mint ahogyan ő szokott. Mindenki kő keményen megdolgozott ezért az eredményért, ami magabiztosságra ad okot, azonban az év eleji hibáinkat sem szabad elfelednünk. Továbbra is keményen és koncentráltan kell dolgoznunk.”

    A szezon következő versenye a Renault hazai versenye, a Francia Nagydíj lesz. Az enstoneiaknak a tavalyi versenyen sikerült mindkét akkori versenyzőjüknek pontot szereznie, szóval a céljuk idén sem lesz más.

    „Legközelebb Franciaorsszágban fogunk versenyezni, ahol életbe fog lépni a tervünk második része. Motor téren látványos fejlődést sikerült elérnünk, ami ezen a pályán is ugyanúgy kifizetődhet, mint Kanadában.”

  • Gasly: Javulnom kell

    Gasly: Javulnom kell

    A Red Bull francia pilótája, Pierre Gasly tudja, hogy muszáj javulnia a jövő hétvégi hazai nagydíjára.

    A 23 éves pilóta csak 8. lett a Kanadai Nagydíjon, kikapott a középmezőnybeli Renault-októl is, sőt a kopott kemény gumikon autózó Strollal sem bírt, amíg a kanadai ki nem állt a boxba. Ezt a napot gyorsan el kell felejtenie Gaslynak, pedig már úgy tűnt az elmúlt versenyeken, kezdi felvenni a fonalat.

    „Elég nehéz nap volt. Az autót jónak éreztem, így ennek fényében ez az eredmény még inkább csalódáskeltő” – mondta a francia a leintés után. „Arra számítottunk, hogy erősebbek leszünk. Küszködtünk a forgalommal, és a fékeket is óvni kellett, ez pedig rányomta a bélyegét a versenyünkre. Nyilván jobb helyen akartam zárni. Mindent ki kell elemeznünk, ezenkívül kemény munka vár rám a következő verseny előtt. Remélem találunk egy kis tempót, és erősebben térünk vissza a hazai versenyemre.”