Címke: Renault

  • Piastri akár idén is vezetheti az Alpine-t

    Piastri akár idén is vezetheti az Alpine-t

    Az Alpine nem zárja ki, hogy Oscar Piastri az idei szezonban egy pénteki edzésen is részt vegyen – annak ellenére, hogy kártérítéssel fenyegetőznek a valószínűsíthető 2023-as távozása miatt. A regnáló Formula 2-es bajnok várhatóan jövőre a McLarenhez igazol, annak ellenére, hogy az Alpine őt szeretné kinevezni az Aston Martinhoz távozott Fernando Alonso utódjának.

    Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane azonban nemrég Magyarországon arra utalt, hogy a 21 éves ausztrál Piastri „Spában vagy Monzában” szerepelhet a pénteki edzésen.

    Tekintettel Piastri és a Renault-tulajdonban lévő csapat közötti összezördülés körülményeire, ez nem ezen a hétvégén, Spa-Francorchamps-ban fog megtörténni.

    Az istálló szóvivője azonban a francia Auto Hebdonak elmondta, hogy az Alpine „minden kötelezettségét teljesíteni fogja” Piastri felé, amely magában foglalta a 2022-es pénteki edzéseken való részvételt is.

  • Megkereste Ricciardót a Haas egy 2023-as ajánlattal

    Megkereste Ricciardót a Haas egy 2023-as ajánlattal

    Daniel Ricciardót állítólag megkereste a Haas a 2023-as szezonos elérhetősége miatt. Az ESPN azt állítja, hogy Ricciardo a Haas csapatfőnökétől, Günther Steinertől kapott üzenetet a nyári szünet előtti, július 31-i Forma-1-es Magyar Nagydíjon.

    Az ausztrál pilóta feltehetően a következő idény előtt elhagyja a McLarent, amelyet 2021 óta képvisel, és főszereplője a pilótakeringőnek, amellyel várhatóan a hétvégi Belga Nagydíjon fog foglalkozni.

    A Haas 2023-as F1-es pilótafelállásában biztos helye van Kevin Magnussennek, akit többéves szerződéssel szerződtetnek, de Mick Schumacher jelenlegi kontraktusa 2022 végén lejár, és az ő jövője így bizonytalan. Itt jön képbe Ricciardo. A tapasztalt ausztrálnak 2023 végéig van szerződése a McLarennel, de a csapat állítólag közölte vele, hogy jövőre Oscar Piastrira kívánják cserélni. Elviekben olcsóbb lenne a McLarennek kifizetni Ricciardót és szerződtetni Piastrit, mint 2023-ban fizetni Ricciardót. Az Alpine is komoly lehetőség lenne neki, őket akkor képviselte, amikor a csapat még Renault néven futott.

    Ricciardo jelenleg 12,2 millió fontot kap a McLarentől az idei évre – ezzel ő az ötödik legjobban kereső versenyző a mezőnyben. Schumacher kevesebb, mint 1 millió fontot kap erre a szezonra, így Ricciardo fizetésének kifizetése gondot jelenthet a Haasnak.

    A legendás Michael Schumacher fia második Forma-1-es szezonjánál jár, és a Haas főnöke, Steiner kritizálta a bukások gyakorisága miatt, de azóta javított, és pontokat szerzett a Brit és az Osztrák Nagydíjon.

    A 2023-as F1-es pilótafelállás szűkülő helyeinek a száma miatt a Haas egyelőre nem hajlandó elkötelezni magát Schumacher megtartása mellett.

  • Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Damon Hill elárulta, hogy szívesen birtokolná 1996-os bajnoki győztes autóját, de tudja, hogy nem vigyázna rá eléggé.

    A Forma-1-es pilóták, különösen a világbajnokok esetében jellemző, hogy birtokolják a korábbi versenyautójukat. Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os Renault autóit a csapattól kapta ajándékba, mielőtt a múzeumába állította volna őket, míg Michael Schumachernek öt F1-es autóból álló parádés gyűjteménye van. A hétszeres világbajnok legtöbb autója a Ferraritól származik, de megkapta a Benetton autóit is, amelyekkel 1994-ben és 1995-ben bajnoki címet szerzett, valamint a Mercedes W03-ast, az utolsó versenygépet, amellyel a Forma-1-ben versenyzett.

    Sebastian Vettelnek is van F1-es autója az otthoni garázsában, miután pár éve megvásárolta Nigel Mansell 1992-es bajnokságot nyerő Williamsét.

    Ugyan Hill szívesen csatlakozna az F1-es autótulajdonosok elit csoportjához, elég jól ismeri magát ahhoz, hogy úgy gondolja, nem vigyázna oly gondossággal egy ilyen autóra, ahogy azt megérdemelne. Az F1 Nation második „Kérdezd Damont” különkiadásában kérdezték meg tőle ugyanis, hogy van-e otthon a garázsában versenyautó a karrierjéből, mire így felelt:

    „Amikor apám, Graham Hill meghalt, az Embassy Hill csapat gyakorlatilag összeomlott, és a versenyautóikat, amik neki voltak, eladták. A többi autója pedig olyanok tulajdonában van, mint a BRM és a Lotus. Ezek az autók nyilvánvalóan igen értékesek. Néhány gyűjtőnél, illetve a sportág ismerői tulajdonában van, és gyönyörűen megmaradtak. Pát embernek múzeuma van. Tehát ezek mind odakint vannak, és a megfelelő emberek vigyáznak rájuk, akiknek van rá pénzük. Én nem vagyok ilyen ember. Ha az enyém lenne bármelyik ilyen autó, akkor le lennének takarva, a gumijaik meg laposak lennének. Elkezdenének porosodni, és nem működnének, amikor megpróbálnák beindítani őket.”

    Hillt ezután a podcast házigazdája, Tom Clarkson arról faggatta, hogy van-e olyan autó, amit szívesen magáénak tudna, és nem volt meglepő, hogy az FW18-at nevezte meg, mint a kedvencét:

    „Az én szemszögemből nézve, ha az 1996-os bajnoki győztes autóm nálam lenne, igen, annak örülnék. Zak Brownnak is van egy, de az azt hiszem, hogy Jacques Villeneuve autója, nem az enyém. Ugyanakkor ha az enyém lenne, valakinek vigyáznia kellene rá helyettem. A Williams Heritage, ők vigyáznak ezekre a dolgokra. Szóval néha-néha van lehetőségem vezetni egyet, és annyira rendkívüli élmény újra vezetni azt az autót.”

    Egy másik Hillnek feltett kérdés az volt, hogy mit gondol az „X-szárnyakról”, amelyek pici hátsó szárnyak voltak az oldalsó szárnyak felett, és az 1998-as szezonban szerepeltek az autókon a leszorítóerő javítása érdekében:

    „Furcsán néztek ki. Rengeteg olyan nyúlványt tettek a versenyautókra, amelyek nem néznek ki jól, de mivel volt egy kiskapu a szabályokban, az aerodinamikusok azt mondták: „ó, ide egy kicsit több szárnyat tehetünk”. Szóval azokon a pályákon, ahol a légellenállás nem jelentett gondot, mint például Monacóban, annyi leszorítóerőt akarsz használni, amennyit csak tudsz. Minden apró helyet megtalálnak, amit csak tudnak. Így a modern Forma-1-es autókon még a visszapillantó tükröket is aerodinamikai eszközként használják, szárnyként. Hogy éreztem-e különbséget, azt hiszem, éreztem a légellenállást. Úgy emlékszem, hogy az X-szárnyakkal kapcsolatban azt éreztem, hogy talán egy kicsivel több leszorítóerőt adhat. De nem vagyok teljesen meggyőződve, arról, hogy tényleg aprócska javulásról beszélhettünk. Bárkor bármi olyat teszel az autó légáramlatába, ami felfelé és kifelé áll, több lóerőre lesz szükséged, hogy megfeleljen.”

  • Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    A Forma-1 három legbefolyásosabb múltú és jelenlegi embere, az F1 főnöke, Stefano Domenicali, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff és a sportág első számú gazembere, Flavio Briatore a nyári szünetben együtt élvezik a napsütést. A trió Briatore Instagram-oldalán tűnt fel a következő bejegyzéssel: „Egy hajóban Stefano Domenicalival és Toto Wolffal”.

    Briatore, egykoron a királykategória egyik legbefolyásosabb embere volt, de úgy tűnik, hogy a hírhedt szingapúri Crashgate-botrányban játszott szerepe után visszatér. Akkor úgy csaltak, hogy Nelsinho Piquet összetörte a Renault-ját, hogy Alonso győzelmi esélyeinek kedvezzen, ami végül a száguldó cirkusz évszázados bűntette lett.

    Az idő azonban tovább lépett ezen, és Briatore üzleti csápjait a Forma-1-ben tartotta. Baku versenyrendezése például az ő műve volt, és állítólag még mindig fizetnek neki jutalékokat, sőt, vannak arra utaló jelek, hogy az ellentmondásos olasznak köze van Oscar Piastri elorzásához a McLaren által – amennyiben ez valóban megtörténik.

    Ne feledjük, Fernando Alonso és Mark Webber, a Pisatri-menyegző vagy inkább kötélhúzás kulcsfigurái valamikor Briatore menedzseltjei voltak. A pedig trió minden jel szerint továbbra is szoros kapcsolatban áll egymással. Nem meglepő mindez, ha figyelembe vesszük, hogy Flavio az a figura, aki Bennetton F1 csapatfőnökeként évekkel ezelőtt elhappolta Michael Schumachert Eddie Jordantől. Akárhonnan is nézzük, ő továbbra is egy hatalmaskodó marad, akár a háttérben, akár nem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Ezekkel a képekkel, amelyeken Totóval és Stefanóval együtt pózol, a szándék egyértelmű, bár egyelőre ismeretlen. Az üzenete az, hogy az F1-es sapkát viselő és nagyon vigyorgó Flav visszatért. Akár hivatalos, akár nem, többet egyelőre még nem tudni.

    A Formula Passion beszámolója szerint Wolff hagyományosan Észak-Szardínián tölti nyári szabadságát. Ez alól 2022 nyara sem kivétel, az osztrák újra Costa Smeraldán nyaral.

  • Spában már továbbfejlesztett lesz a Ferrari motorja

    Spában már továbbfejlesztett lesz a Ferrari motorja

    A Ferrari a hónap végén Spa-Francorchamps-ban egy olyan erőforrással tér vissza a versenyezni, amelyben egy továbbfejlesztett hibrid alkatrész lesz.

    A Forma-1 kötelező motorfejlesztési befagyasztása az év elején, március 1-jén lépett életbe. Ez a belső égésű motorra, a turbóra, az MGU-H-ra, a kipufogórendszerre, az üzemanyag specifikációra valamint a motorolaj specifikációra vonatkozott.

    A szeptember 1-jére kitűzött második homologizációs időpont azonban lehetővé teszi a gyártóknak, hogy a PU vezérlőelektronikájára, energiatárolójára (akkumulátor) és az MGU-K-ra korlátozódó végső fejlesztéseket mutassanak be. A Belga Nagydíj augusztus 28-án lesz megtartva. Ez azt jelenti, hogy a konkrét hibrid elemekre korlátozott frissítések a szeptember 1-jei határidőn belül lesznek. Az olasz Motorsport.com-nak így nyilatkozott erről Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke:

    „Igen, fejlődést várunk a hibrid rendszerrel kapcsolatban, amelyek a motorbefagyasztás teljes időszakában segíthetnek rajtunk. Keményen dolgozunk ezen, de nem ez lesz a fordulópont.”

    Az idei szezon előtt a Ferrari a végletekig feszegette a motorfejlesztése határait, ami többszörös erőforrás-problémát eredményezett, nem csak a Scuderia, hanem az ügyfélcsapataiknak, a Haasnak és az Alfa Romeonak is. Binotto elmondta, hogy a Scuderia úgy bővíti az eszközállományát, ahogyan azt jónak látja, illetve az események és a futásteljesítmény függvényében.

    A Ferrari-főnöknél felvetették, hogy az olasz alakulat követhetné a Mercedes 2021-es, motorállományának felépítésére vonatkozó megközelítését, de Binotto nem hiszi, hogy egy hasonló terv alkalmazása szándékos lenne a részükről:

    „Nem hiszem, hogy ez a stratégiánk lenne, hanem inkább következmény. Ez volt a helyzet Lewis Hamilton és a Mercedes esetében 2021-ben, de nem hiszem, hogy ez előre el volt határozva. Mindig az a jobb, ha a legerősebb, ugyanakkor legmegbízhatóbb motorral rendelkezünk.”

    A Mercedes, a Red Bull Powertrains és a Renault egyelőre nem adtak jelzést arról, hogy a hónap végén, Spában új motorelemeket vezetnének be.

  • Az Andretti F1 2024-es határideje nagyon közel van

    Az Andretti F1 2024-es határideje nagyon közel van

    Közeledik a határidő, amely kisiklathatja az Andretti Forma-1-be történő belépési terveit. A McLaren korábbi versenyzője, Michael Andretti keményen dolgozik azon, hogy zöld utat kapjon egy új amerikai F1-es csapat induláshoz, de komoly ellenállásba ütközik néhány meglévő istállónál. Amikor a Forma-1-es tervek állásáról kérdezték, az Andretti Autosport ügyvezető alelnöke és egyben egyben operatív vezérigazgatója, Jean-Francois Thormann a Speed Weeknek ennyit mondott:

    „Nem várjuk meg a 2026-os szabályok véglegesítését, mert korábban akarunk beszállni. Ugyanakkor a 2024-es terv dolgai is szűkülnek. Igen, a határidő igen közel van.”

    A magazin tudósítója, Gerhard Kuntschik úgy véli, hogy Andretti határideje az európai ősz. Jelenleg tehát másodlagos kérdés a versenyzői felállás – a vezető jelöltjük az Indycar topsztárja, Colton Herta. Így folytatta Thormann:

    „Meglátjuk, ki illik a legjobban hozzánk. Egy amerikai igen jó lenne, de nem kötelező.”

    Úgy tudni, hogy a Renault már be is állna erőforrás-beszállítónak, de Thormann erről ennyit árult el:

    „Alapvetően minden szóba jöhető partnerrel tárgyalunk.”

    Ami a Forma-1-es bázisukat illeti, az Andretti a Formula E-s részlegét a Marussia korábbi, az angliai Banburyben található létesítményében működteti, de Thormann szerint az F1-hez egy jobb helyre lenne szükség:

    „A jelenlegi Formula E bázisunk nem lenne elegendő a Forma-1-nek.”

    Cáfolja ugyanakkor, hogy az 59 éves Michael Andrettinek „befejezetlen ügyei” lennének a Forma-1-ben az 1993-as, balul sikerült McLaren-kalandja óta, és Thormann szerint annyi űll mögötte, hogy az F1-nek egyszerűen van értelme a vállalat számára:

    „Indycar, Formula E, Forma-1 – ez egy érdekes portfólió lenne, nemde?”

  • Kovalainen: A legnagyobb hibám volt kirúgni Briatorét

    Kovalainen: A legnagyobb hibám volt kirúgni Briatorét

    Heikki Kovalainen elismeri, hogy Forma-1-es karrierje talán azért is szakadt félbe, mert szakított Flavio Briatoréval.

    A ma már 40 éves finn egykor az F1 egyik legígéretesebb fiatalja volt, aki először a Briatore vezette Renault-nál debütált, majd 2008-ban Lewis Hamilton bajnokságot nyerő csapattársaként a McLarenhez szerződött.

    Kovalainen azonban 2009 végén felbontotta menedzseri szerződését Briatoréval, amikor Briatorét a „crashgate” botrány után eltiltották a Forma-1-től. A Viaplay-nek Kovalainen, aki jelenleg az All Japan Rally Championshipben versenyez, ennyit mondott erről fanyarul:

    „Ez volt a karrierem legnagyobb hibája. Mindenképpen megérte volna Flavióval az asztal egyik oldalon maradni, ahelyett, hogy a másik oldalára megyek.”

    Valóban, a McLaren után a következő lépése a Lotus-Caterham alakulathoz vezetett, amely az egyik leglassabbnak bizonyult a rajtrácson, amíg be nem csődöltek. Így folytatta ezért Kovalainen:

    „Amikor a McLaren szerződésem lejárt, gyorsan új szerződést kellett szereznem, miközben a Flavio által menedzselt versenyzőknek akkor még nem volt szuperlicencük.”

    Briatore Forma-1-es eltiltását 2010-re fel is oldották, amiről a finn ennyit árult el:

    „Amennyiben csak vártam volna a következő év januárjáig, Flavio büntetését visszavonták, és visszatérhetett volna. Igen, Flavio jobb üzleteket is köthetett volna nekem, és ezen fejezet előtt karrierem legjobb üzleteit ő kötötte.”

    Kovalainen most a raliversenyzői pályafutásának az építésére koncentrál, ami eddig Japánban sikerült:

    „Most 100 százalékban a ralizásra összpontosítok. Élvezem a WRC-t nézni – mostanában még éjjel és nappal is fennmaradok, hogy nézzem.”

  • Innovációs Tábor – kerekasztal beszélgetés a kamionversenyzés jövőjéről

    Innovációs Tábor – kerekasztal beszélgetés a kamionversenyzés jövőjéről

    Az IVECO, a Mercedes és a DAF az alternatív hajtású tehergépkocsik piacra dobásának a kihívásairól beszéltek. A fenntartható versenyzés felé vezető út részeként az ETRA, a bajnokság promótere továbbra is kihasználja platformját a változás ösztönzésére. A Goodyear FIA ETRC paddockjában idén újdonsága az Innovációs Tábor, amelyet a helyi rendezvényszervezőkkel és az International Truck of Year (ITOY) szervez. Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Új területünkkel platformot szeretnénk biztosítani a gyártóknak, hogy bemutathassák fenntartható fejlesztéseiket és az alternatív hajtású teherautókat rendezvényeinken, hogy ezzel is hozzájáruljunk az új technológiák elfogadottságának növeléséhez az iparágban és a teherautó-sofőrök körében.”

    Az ITOY részéről Gianenrico Griffini elnök hozzátette:

    „Az Innovációs Tábor erőteljes platformot jelent a kamiongyártóknak, hogy megmutassák, mit tud az iparág ma nyújtani a fenntartható szállítás terén, és miképp tudnak a jövő szállítási igényeinek megfelelni.”

    Az Innovációs Tábor a misanói szezonnyitón debütált a paddockban, ahol a bio-LNG-vel hajtott IVECO Pace teherautó mellett egy Mercedes eActros, egy DAF CF Electric és egy Renault D16 Z.E is bemutatkozott.

    Az IVECO, a Mercedes és a DAF üzleti képviselői beszéltek az alternatív hajtású teherautók piacra dobásával kapcsolatos kihívásokról, arról, hogy miért döntöttek bizonyos fenntartható technológiák mellett, majd arról is, hogy miképp tudnak segíteni a hivatásos teherautó-sofőr hiányon.

  • Hill szerint a Red Bull leleményesebb, mint a többi csapat

    Hill szerint a Red Bull leleményesebb, mint a többi csapat

    Az 1996-os Forma-1-es világbajnok Damon Hill abban hisz, hogy a Red Bull kiélezettebb operatívan nézve, mint legközelebbi riválisai.

    Mivel a Red Bull 76 pontos előnyre tett szert a Ferrarival szemben a konstruktőri bajnokságban, és Max Verstappen 49 ponttal vezet a legközelebbi, nem Red Bull-pilóta Charles Leclerc előtt a pilótáknál, Hill úgy véli, hogy a bajnoki küzdelem az év végére Verstappen és Leclerc között dőlhet majd el. Ez azonban csak Leclerc szerencséjével és Verstappen balszerencséjével következhet be, de Hill szerint a körülmények adottak lehetnek ahhoz, hogy az év végéig késhegyre menő harc legyen. A Mirrornak nyilatkozott:

    „Úgy látom, hogy a bajnokság végkimenetele Max és Charles között dőlhet el. Nem zárom ki, hogy a Mercedes talál valami varázslatot, ami eddig hiányzott nekik, de ha a történelmet nézzük, akkor minden jel arra mutat, hogy ez kettejük harca lesz. Sok pontról van még szó – de csak néhány botlás kell hozzá, és máris 50 pont veszett valaki. Ez igen szoros, és még bárhogy alakulhat. A Ferrari eddig a mechanikai hibákkal buktatta el magát – túl sok volt belőlük. Ugyanakkor Maxnak is meg kellett birkóznia ezzel a szezon elején.”

    A Red Bull viszont rendelkezik egy olyan kulcsfontosságú tulajdonsággal, ami Hill szerint őket teszi favorittá – ez pedig az, hogy operatívan és stratégiailag is élesebbek. A Red Bull egy valószínűtlen győzelmet happolt el a Ferraritól Monacóban, köszönhetően az agresszív gumistratégiának. Ezért mindkét pilótájuk elugrott egy-egy Ferrari mellett – ezzel biztosítva az 1-3. helyet, miután a Ferrari eredetileg az első sorban volt. Hill így folytatta:

    „A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto igen hamar megdicsérte a csapatot a gyors gondolkodásukért Kanadában, amely a biztonsági autóval helyzetbe hozta Carlos Sainzot. Mégis azt gondolom, hogy a Ferrari egy kicsit bizonytalan lábakon állt a Red Bullhoz képest.”

    Hill a saját F1-es időszakáról hozott példát:

    „Régebben úgy hívtam a Williamst, hogy egy mérnökcsapat, amely elment versenyezni. A Benetton egy versenycsapat volt, akik mérnöki munkát végeztek. Ez tehát két részből áll, és a Red Bull számomra egy nagyon kihegyezett versenycsapatnak tűnik. Tudják, hogy taktikailag harcolniuk kellett az előny megszerzéséért. Igen gyakorlottak és nagyon jók abban, hogy átnézzék a versenystratégiát, gyorsan reagáljanak, és legyen egy alternatív terv is a tarsolyukban.”

    Miután annyira keményen meg kellett dolgozniuk az egyéni futamgyőzelmekért, miközben Renault erőforrásokat használtak, majd Hondára váltottak és egyre versenyképesebbek lettek, Hill azt gondolja, hogy ezzel az állandó éberséggel fogták be a Ferrarit és a Mercedest:

    „A többi csapat ennyire nem jó. A Mercedes olyan sokáig volt az élen, hogy nem kellett olyan leleményesnek lenniük, mint a Red Bullnak. Szerintem a Ferrari ugyanebben a csónakban evez. Annyira arra koncentráltak, hogy gyors autójuk legyen, hogy nem dolgozták ki a versenystratégiájukat olyan jól, mint a Red Bull. Nem nagy dolog ez, de nekem úgy tűnik, hogy a Red Bull néha megragadja az alkalmat, és valami okosat csinál – mint például Abu Dhabiban 2021-ben -, a többiek pedig egy másodperc töredékével le vannak maradva tőlük.”

  • Capito továbbra is néma a Renault-motorral kapcsolatos pletykák kapcsán

    Capito továbbra is néma a Renault-motorral kapcsolatos pletykák kapcsán

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito nem kívánt nyilatkozni azokról a spekulációkról, amelyek a csapatot a jövőben Renault-motorokkal hozták összefüggésbe.

    A Renault-motor csak egy csapatot, az Alpine-t hajtja a jelenlegi Forma-1-es mezőnyben, miután a 2018-as idény végén a Red Bull és az AlphaTauri alakulatokat elvesztették ügyfélként.

    Az Alpine vezetői kijelentették, hogy nyitottak arra, hogy újra ügyfélcsapatot vegyenek fel a soraikba. Ennek egyik fő előnye, hogy a rendelkezésre álló adatok száma jelentősen nő, mivel több autó tesz meg kilométereket. Így több értékes információhoz juthatunk a motoregységek teljesítményéről és megbízhatóságáról.

    A Williamst a 2014-es turbóhibrid-korszak kezdete óta Mercedes-motorok hajtják. A Mercedes-főnök Toto Wolff azonban utalt rá, hogy az Ezüstnyilaknak „egy ideális világban” csak két ügyfelük lenne a jelenlegi három helyett. Ezek jelenleg a Williams, a McLaren és az Aston Martin.

    Ez azóta felerősítette azon pletykákat, hogy a Williams lehet az a csapat, amelyik elköszönhet a Mercedes-tábortól. Capito szerint ugyanakkor még hosszú út áll előttük, mielőtt lejár a csapat jelenlegi megállapodása az Ezüstnyilakkal. A GrandPx.news kérdezte erről Capitót:

    „Jelenleg mindez csak spekuláció. 2025 végéig szerződésünk van a Mercedesszel, 2026-ban pedig új szabályok jönnek. Addig még sok víz folyik le a Rajnán.”

    A Williams korábban már volt Renault erőforrással ellátva. Először 1989 és 1997 között egy négy versenyzői és öt konstruktőri bajnoki címet eredményező partnerségben, majd 2012-ben és 2013-ban rövid további együttműködés következett.

    Ez nem eredményezte azt, hogy a Williams trófeaszekrényébe egyetlen további versenyzői vagy konstruktőri cím is bekerült volna. Ugyanakkor Pastor Maldonado dicsőséges győzelmét hozta ez a kapcsolat a 2012-es Spanyol Nagydíjon – ez volt az utolsó alkalom, amikor a Williams a dobogó legfelső fokára állhatott.

    A Williams pilótafelállása körül is folytatódnak a találgatások, nem csak 2023-ra, hanem az idei szezon hátralévő részére is.

    A teljesítményében elmaradó Nicholas Latifi óriási nyomás alatt áll, hogy megtartsa a helyét, az Alpine tartalékpilóta Oscar Piastri pedig alig várja, hogy megkapja első Forma-1-es lehetőségét, miután megnyerte a Formula 2-es bajnoki címet 2021-ben.