Címke: Renault

  • Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris menedzselését átvette a Mercedes. Az már ismert volt, hogy 2021-től lesz újra McLaren-Mercedes a mezőnyben, hiszen mindkét fél kiadott erről közleményt, de amiről nem beszéltek, hogy a komplex pénzügyi megállapodásban komoly szerepe volt a Horatio Investmentsnek is, amely brókercéget nem más vezet, mint Adam Norris. Lando édesapja tehát komoly szerepet játszott a szerződésnél, fia pedig idén az egyik legjobb újonc a rajtrácson, akire érdemes figyelni.

    A fiatal tehetségek közül pedig Lando Norris most már a Mercedes kötelékébe tartozik majd. Toto Wolff tehát George Russell és Valtteri Bottas mellé megszerezte Landót is. Egyrészt a McLarennek történő motorbeszállítás évekre garantálja az ő versenyképességüket is, a két fél együttműködése pedig Lando miatt még szorosabb lesz. És ez megnyithatja az utat akár több pilótának is, hiszen Bottas szerződése lejár 2020-ban, ahogy Hamiltoné is.

    Nem csoda, hogy a Mercedes hagyta Ocon-t elmenni a Renault-hoz, hiszen ezt általában csak akkor engedik, ha van a tarsolyban valaki, aki hasonló kvalitásokkal bír, sőt még akár fejlődőképesebb is. Érdekes lehet a McLaren helyzete is, akik már gondolkodhatnak azon, hogy miképp blokkolják azt, hogy Lando a Mercedesnél kössön ki, hiszen akár a főszereplője is lehet a wokingiak jövőjének, miközben Sainz szerződése is 2020 végén lejár, ahogy a Renault erőforrások beszállítása is. Ezen motorok pénzügyi finanszírozása pedig egy spanyol biztosítótársaságnak, a Mutua Madrilenanak is köszönhető.

    Mindez pedig magával vonja azt, hogy érdekes felállások lehetnek még a pilótapiacon hamarosan, és csak Charles Leclerc helye a Ferrarinál és Max Verstappené a Red Bullnál tűnik fixnek…

  • Van, amit megbánt Hülkenberg, de nincsenek álmatlan éjszakái

    Van, amit megbánt Hülkenberg, de nincsenek álmatlan éjszakái

    Nico Hülkenberg elismeri, hogy volt néhány dolog eddigi F1-es karrierje során, melyeket megbánt, de nem rágódik rajta túl sokat.

    A most 32 éves versenyző 2010-ben debütált a Forma-1-ben a Williamsnél, majd egy év kihagyás után 2012-ben a Force Indiához igazolt. 2013-ban tett egy kitérőt a Sauberhez, majd visszatért a Force Indiához, míg nem 2017-ben átigazolt a Renault-hoz.

    Arról korábban már beszélt, hogy a sauberes kitérő talán nem kellett volna, de nem ez az egyetlen, amit már másként csinálna. Leginkább persze azt bánja, hogy elszalasztotta a lehetőségeket arra, hogy futamoz nyerjen, mint például 2012-ben Brazíliában, mikor Lewis Hamiltont próbálta megelőzni.

    „Nem sikerült a manőver, de nem fogom 100 évig ostorozni magam miatta.” – mondta Hülkenberg az Auto Hebdonak. „Ha nem próbálsz meg előzni, mikor lehet, akkor munkát kell váltanod.”

    „Persze olykor frusztráló és keserű a helyzet, de én személy szerint nagyon jól alszom éjjel.”

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul azt mondta korábban, hogy az elszalasztott lehetőségek is okai annak, hogy a német versenyzőnek távoznia kell a csapattól a szezon után.
    „Nem értek egyet Cyrillel.” – mondta Hülkneberg. „Néhány hiba, rossz döntés a karrier kapcsán és hamar az én helyzetemben találja magát az ember. +
    „Az F1-ben minden a részletekről szól.”

    Arra a kérdésre, hogy úgy igazán megbánt-e valamit karrierje során, így felelt: „Persze, több dolgot is, bizonyos döntéseket, bizonyos szituációkat.”

    „De ez is az élet része.”
    „Végtére is, itt voltam 10 évig. Tíz intenzív és király szezonon keresztül. Lehettem volna sikeresebb, de rosszabb is lehetett volna.”

  • Cyril Abiteboul: Más utakon jár a Renault és a McLaren

    Cyril Abiteboul: Más utakon jár a Renault és a McLaren

    Cyril Abiteboul azt nyilatkozta, más céljai vannak a két csapatnak. Mindezt azután, hogy bejelentették a két márka különválását, illetve, hogy 2020 után ismét Mercedesre vált a brit csapat.

    A McLaren és a Renault 2018 elején kezdte meg az együttműködést, három Hondával töltött szűk esztendő után. Első közös évükben hatodikok lettek, majd az idei év még jobban alakult a McLarennek: negyedik helyen állnak, épp a Renault gyári csapata előtt.

    Abiteboul, a Renault csapatfőnöke azt mondta: “Amióta partnerek vagyunk, a McLaren kilencedikről negyedik helyre ugrott a konstruktőri bajnokságban. Tehát azt mondanám, ez egy igen sikeres kapcsolat. Azonban ha előre tekintünk a jelenlegi szerződés lejártáig, akkor láthatjuk, hogy 2020 után mások az érdekeink.”

    A döntés minden elemét alaposan átvizsgáltuk az elmúlt hetekben. A 2021-es év minden csapat számára egy kritikus szezon lesz. Fontos számunkra, hogy tisztán lássunk a versenytársaink erősségeit és ambícióit illetően. Ez a döntés összhangban van azzal, hogy szeretnénk teljes jogú gyári csapattá válni, és visszatérni a csúcsra.

     Hozzátette, a döntés nem befolyásolja a két alakulat jelenlegi kapcsolatát: “A Renault jövőre is teljes erőbedobással segít a McLarennek, ahogy mindig is tettük, amióta a motorszállítóik vagyunk.”

  • Hülkenberg tagadja, hogy a Formula E-be igazolt volna

    Hülkenberg tagadja, hogy a Formula E-be igazolt volna

    Nico Hülkenberg tagadja, hogy a Formula E-be igazolt volna.

    A német elvesztette az ülését a Renault-nál, és a lehetőség, hogy az Alfához vagy a Williamshez szerződne, valószínűtlennek tűnik. Szocsiban az a pletyka kapott szárnyra, hogy aláírt a Mahindra FE csapatával.

    Nem”- reagált Hülkenberg, amikor arról kérdezték, ez igaz-e. “Nem tárgyalok velük. Nem értem, honnan jönnek ezek a pletykák.

    Arról, hogy kapcsolatban áll-e más FE csapatokkal, ezt mondta:

    Személyesen nem. Hallottam, hogy van érdeklődés, barátoktól és ismerősöktől, de én még nem beszéltem senkivel.”

    Amikor a jövő évi tervei kerültek szóba, a következőt nyilatkozta:

    Majd meglátjuk. Még nem tudom. Két hét múlva többet fogunk tudni, de most még semmi nem dőlt el.”

    Amennyiben a Forma 1-ben marad, az Alfa Romeo lehet a célja, ám a svájci istálló a Ferrari támogatottjával, Antonio Giovinazzival hosszabbítana szerződést.

    Monza és Szingapúr két jó hétvégém volt, és most Szocsiban is nyomnom kell. Ha megtartom a jó formám, akkor több lehetőségem lesz.”

  • Hivatalos: A McLaren 2020 végén szakít Renault-val, jön a Mercedes!

    Hivatalos: A McLaren 2020 végén szakít Renault-val, jön a Mercedes!

    A McLaren szerződése a Renault Sport Racinggel 2020 végén lejár. A felek a mai nap folyamán megerősítették, hogy a jelenleg érvényben lévő három éves szerződésüket az erőforrásokra pedig nem hosszabbítják majd meg. Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatójaként így nyilatkozott:

    „A Renault-nak kulcsszerepe volt abban, hogy újra versenyképesebbek lettünk a Forma-1-ben, és egy fantasztikus partnerei így a McLaren Racingnek. Érthető módon alapvetően a gyári csapatukra koncentrálnak, ugyanakkor a Renault mindig is fair volt, a kapcsolatunk folyamatos és átlátható. Köszönjük a teljes motorfejlesztő csapatnak Viryben a kiváló kiszolgálást amit a McLarennek nyújtottak a Forma-1-ben az elmúlt két évben. 2020-ban az utolsó évét kezdi meg a kapcsolatunk, és arra koncentrálunk, hogy együtt induljunk neki annak a kihívásnak, hogy csökkentsük az élmezőnyhöz képest a lemaradásunkat.”

    A mai napon a McLaren és a Mercedes-Benz ugyanakkor azt is bejelentették, hogy 2021-től kezdve a Mercedes motorjait használja majd a wokingi istálló, 2024-ig biztosan. A hosszútávú szerződés így újra a Mercedes ügyfelévé teszi a csapatot, 2014 óta először. Zak Brown erről így vélekedik:

    „Ez a szerződés egy fontos lépés a hosszútávú célunk elérésében, hogy újra sikeresek lehessünk a Forma-1-ben. A Mercedes a mérce csapatként és erőforrás gyártóként is, így természetes, hogy szerettünk volna kapcsolatba kerülni a gyártóval, az utunk következő fázisában. Ez a bejelentés a részvényeseink egyetértésével történt, és a befektetőink felé egy fontos üzenet, a csapatunknak, partnereinknek. A rajongóinknak is, hiszen láthatják, hogy elhivatottan dolgozunk azért, hogy visszakerüljön a McLaren az élre.”

    Andreas Seidl, McLaren Racing csapatfőnök:

    „2021 egy fontos mérföldkő lesz nekünk, hiszen küzdünk tovább, hogy visszatérjünk az élre, így kulcsfontosságú dolog az, hogy minden elemünk adott legyen, amikor a sportág egy új korszakába lép. Várjuk már, hogy újra együttműködjünk a Mercedesszel 2021-től kezdődően. Ugyanakkor a Renault-ra továbbra is mint egy értékes partnerünk tekintünk, és egy fejlődő versenytárs. Arra koncentrálunk, hogy együtt küzdjünk a szezon hátralévő részében, és jövőre.”

    Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport főnökeként még hozzátette:

    „Örömmel üdvözöljük, újra a McLarent a Mercedes-Benz versenycsaládjában, az új motorbeszállítói szerződésüknek köszönhetően. A két márkának kiemelkedő történelme van, ez az új kontraktus pedig a kezdete egy évekre terjedő erőforrásbeli együttműködésnek. A McLaren helyére rakta az építőkockáit az elmúlt szezonokban, és idén lenyűgözően teljesít a Renault motorjaival. Reméljük, hogy a hosszútávú kapcsolatunk egy újabb mérföldkő lesz a McLaren életében, hiszen céljuk a sportág top csapataival megmérkőzni, köztük a gyári Mercedes alakulatával is.”

  • A McLaren visszaváltana Mercedes motorokra: már közel az egyezség?

    A McLaren visszaváltana Mercedes motorokra: már közel az egyezség?

    A Motorsport.com úgy értesült, hogy a McLaren azon munkálkodik, hogy leváltsa jelenlegi motorpartnerét, a Renault-t, és a franciák helyett a Mercedesszel szerződjön le.

    Annak ellenére tennék mindezt, hogy a csapat a tavalyi Hondáról Renault-ra váltás után idénre egész szépen felfejlődött, gyakorlatilag negyedik erőnek. A 2020-ban lejáró szerződést azonban mégsem hosszabbítanák meg állítólag.

    A McLarennél tehát a nemrég kinevezett csapatfőnök, Andreas Seidl irányításával a Wokingban épülő szélcsatorna mellett újabb dologgal – egy, azért a jelenleginél még mindig jobbnak tartott motor használatával – igyekeznek biztosítani azt, hogy a 2021-es szabályváltoztatások adta lehetőségeket kihasználják, vagyis hogy újra az élmezőny tagjaiként lehessen őket számon tartani.

    Az értesülések szerint a felek már előrehaladott megbeszéléseket folytatnak, és nemsokára meg is állapodhatnak. Kommentálni viszont egyikőjük sem kívánta a pletykákat.

    A teljesítmény lehet, hogy sokat javult, de a megbízhatóságon lenne még mit faragni a Renault háza táján, rengeteg pontot vesztett ugyanis motor-meghibásodások miatt a McLaren. Seidl beszélt is erről.

    „A Renault nagy erőkkel dolgozik azon, hogy növelje a motorerőt, ezt jó látni. De természetesen csalódáskeltő, hogy ennyi büntetésünk és kiesésünk van. Fontos, hogy nyílt kapcsolatunk legyen, és együtt elemezzük ki, illetve oldjuk meg a hibákat.”

    A Mercedes ugye korábban már szállított motort a McLarennek, 1995 és 2014 között. Hosszú ideig a wokingi gárda még a németek gyári csapata is volt. Számos sikert hozott ez a házasság, többször is felértek a csúcsra közösen.

    A McLaren most viszont a Mercedes harmadik ügyfélcsapata lenne, hiszen a Williams 2025-ig már biztosan a németektől kap motort, és ezt véletően a Racing Pointról is ugyanúgy el lehet mondani.

    Az F1 sportszabályzatának 8.3-as pontja azonban kimondja, hogy egy csapat egyszerre maximum három alakulatnak szállíthat motort, ha ennél többnek kívánnak erőforrást adni, azt kérvényezniük kell az FIA-nál. Viszont ez nem minden, hiszen a sportszabályzat 9-es számú mellékletét meg lehet úgy értelmezni, hogy nincs szükség ilyen engedélykérésre.

  • Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Nico Hülkenberg Forma-1-es karrierje a végéhez közeledik, még ha elméletileg vannak is akár szabad versenyülések 2020-ra. Nehéz helyzetbe került, hiszen gyakorlatilag csak a Red Bull, Toro Rosso, Williams és az Alfa Romeo csapatoknál akadhat hely. Ráadásul a németnek nem éppen a szép emlékei közé tartozik, amikor még az akkori Saubernél versenyzett. Amikor arról faggatták, hogy megbánt-e valamit a versenyzői pályafutása során, így felelt:

    „Utólag mindig könnyű okosnak lenni. Ha visszatekintek, akkor ami nem volt jó ötlet, hogy 2012-ben elhagytam a Force Indiát.”

    Akkor a Racing Point elődjénél versenyzett egy évet, majd 2013-ban csatlakozott a Sauberhez, az okokról ennyit mondott:

    „2012-ben a Saubernek egy igazi rakétája volt. Az az autó igen gyors volt.”

    Akkor Sergio Perez és Kamui Kobayashi összesen négyszer állhattak dobogóra, és a hinwil-i gárda hatodik lett a bajnokságban. Ilyen eredmények egy évvel később azonban már nem jöttek, magyarázta Nico:

    „2013 év elején komoly nehézségekkel szembesültünk. Csak a szezon végére tudtuk összeszedni magunkat. Ez az igazi kihívás a Forma-1-ben: hozol egy döntést az aktuális év eredményei alapján, és nem tudhatod, hogy mi lesz jövőre, vagy azután, hol fog állni a csapat. Nem igazán ez volt a terv, de ilyen az élet!”

    2013-ban végül a hetedik helyet szerezték meg a konstruktőrök bajnokságában, pont a Force India mögött végeztek. Egy év után a Sauber és Hülkenberg útjai elváltak, 2014-re visszament a Force Indiához, ahol három évet maradt. 2017-ben a Renault csapata vette alkalmazásba, de 2020-ban át kell adnia a helyét Esteban Oconnak.

  • Ricciardo „ideális esetben” 2021-re is hosszabbít majd a Renault-val

    Ricciardo „ideális esetben” 2021-re is hosszabbít majd a Renault-val

    Daniel Ricciardo hosszú éveken át a Red Bull kötelékében versenyzett, míg nem úgy döntött, hogy az idei szezontól a Renault-nál folytatja pályafutását.

    Mivel a Renault nem hozza a Red Bull szintjét eredmények tekintetében, többen megkérdőjelezik, hogy mennyire is hozott jó döntést az ausztrál versenyző.

    Sokkal jobb pedig valószínűleg jövőre sem lesz a helyzet, a Renault tanácsadója, Alain Prost ugyanis előre figyelmeztet, hogy a következő szezon nehéz lehet majd a 2021-es szabályváltozásokra való készülés miatt.

    Ricciardo pedig maga is tisztában van azzal, hogy mivel már 30 éves, ő sem várhat örökké a jó autóra.

    „Ez egy kicsit red bullos dolog; úgy éreztem, hogy öt év elég idő ahhoz, hogy működni kezdjen a dolog.” – mondta az ausztrál. „Nagyon akartam bajnoki címet nyerni a Red Bullal, mivel ők hoztak be engem az F1-be, és ez a sztori nekik is tökéletes lett volna.”

    „Most ez az egész áthelyeződött a Renault-hoz. Ideális esetben hosszabbítok 2021-re, mert előre haladnak a dolgok és valós esélyünk van.”

  • Webber: Ricciardo már bánhatja, hogy átszerződött a Renault-hoz

    Webber: Ricciardo már bánhatja, hogy átszerződött a Renault-hoz

    A korábbi Forma-1-es versenyző Mark Webber úgy véli, hogy Daniel Ricciardo már megbánhatta azt, hogy a Red Bulltól átigazolt a Renault alakulatához, A franciák azonban idén nagyon is szenvednek a megbízhatósággal. Ricciardo azóta az energiaitalos csapattal volt, mióta 2014-ben felkerült a Toro Rossóból, de a Renault kedvéért lelépett, és 2019-20-ban az ő pilótájuk lett.

    Tavaly a gyári csapat egy erős negyedik helyet szerzett meg a konstruktőrök bajnokságában, Nico Hülkenberggel és Carlos Sainzzal. Idén azonban nem akar jönni ez az eredmény, az ötödik helyen vannak, jóval lemaradva a McLaren mögött.

    Az elmúlt pár verseny jól ment a franciáknak, és az ausztrál versenyzőnek is köszönhetően negyedik és ötödik helyeket szereztek Monzában. A hétszeres nagydíjgyőztesnek Szingapúrban azonban felejthető versenye volt: az időmérő edzés után diszkvalifikálták az elért nyolcadik helyéről, a versenyen pedig defektje volt. Honfitársa, Mark Webber a Fox Sportsnak nyilatkozott:

    „Ott volt a Red Bull csapatában, és bárcsak maradt volna, mert az övék egyszerűen egy jobb csomag. Nyilvánvalóan voltak pénzügyi okok is, de a Red Bull nem volt távol ettől, szerződhettek volna. Most már bánhatja ezt a két éves fázist, de most már elég a sajnálkozásból. Jönnek a fiatalok, két év alatt megváltozhat hirtelen a teljes kép. Azt gondolhatod, hogy „igen, frankó vagyok, van még némi időm.” A következő pillanatban meg csak jönnek. Nem akarom elkiabálni, de ebből ki tud majd mászni.”

    Hülkenberget ugyanakkor Esteban Oconra cseréli 2020-ban a Renault, így ő lesz Ricciardo csapattársa. A kérdés az, hogy láthatunk-e újra egy olyan kiemelkedő teljesítményt, mint amit Charles Leclerc mutat be a Ferrarinál Sebastian Vettel ellenében?

  • Min csúszhatott el Hülkenberg F1-es karrierje?

    Min csúszhatott el Hülkenberg F1-es karrierje?

    GP2-es bajnokként érkezett, első évében pole pozíciót szerzett, ám egyre inkább úgy tűnik, örök ígéret marad Nico Hülkenberg.

    2010-ben a Williamsnél debütált Rubens Barrichello csapattársaként, aktuális GP2-es bajnokként. Leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az az évi Brazil Nagydíj változó körülmények közt megrendezett időmérőjét megnyerte. Ám ez nem hozta meg az áttörést, vagyis egy szerződést egy topcsapattól, amire azóta is vár. Ez a pole pozíció pedig azóta is a legjobb eredménye az F1-ből, többet nem tudott szerezni.

    Dobogója sem volt soha, ezzel ő tartja a legtöbb verseny dobogó nélkül rekordot. Megfordult számos középcsapatnál, a Williams mellett volt a Sauber és a Force India versenyzője is, illetve ehhez jön jelenlegi csapata, a Renault, ahonnan távozni kényszerül idény végén.

    A 32 éves németnek pedig nem nagyon maradt alternatívája, hogy hová mehetne. A Red Bullnak nem kell, az Alfa Romeónál Giovinazzi az első számú jelölt Räikkönen mellé, és a Williams sem tárgyal vele.

    De hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe a német? Az ő véleménye az, hogy korábbi félénksége húzhatta vissza.

    „Régen nem voltam olyan szociális, mint manapság” – mondta a Süddeutsche nevű újságnak. „Nem sokat beszéltem az emberekkel, pedig ha többet kommunikálok, az segített volna szerintem.”

    Emellett úgy gondolja, az F1-ben túl sok a politika.

    „Sajnos sok a befolyásoló tényező, mely hatására egy versenyző elveszíthet dolgokat. Sok a politika az F1-ben. De talán túlságosan is félénk voltam, ami arroganciával párosult.”