Címke: Renault

  • Abiteboul: a Renault nem aggódik a partnerek hiánya miatt

    Abiteboul: a Renault nem aggódik a partnerek hiánya miatt

    Cyril Abiteboul a Renault csapatfőnöke azt mondta, nem keresnek kétségbeesetten vásárlót a motorjaiknak miután a McLaren újra Mercedesre vált 2021-ben.

    A franciák 2016-ban tértek vissza gyári csapatként, és azóta beszállítói voltak a Red Bullnak, a Toro Rossónak és a McLarennek. Utóbbi lépett legkésőbb partnerségre velük tavaly, de most ők is más motort használnak majd, így a Renault vásárló nélkül marad.

    Amikor visszajöttünk, már egy csomó hosszútávú kapcsolat létezett. A Williams és a Racing Point a Mercedeshez hűséges. Ugyanez a helyzet a Haas-szal (és a Ferrarival), illetve a Red Bull-Toro Rossóval meg a Hondával.” – idézi Abiteboult a Crash.net.

    „Megnézzük a lehetőségeinket. Nem vágyunk mindenképpen egy partnerre. Csak akkor kötelezzük el magunkat, ha valódi lehetőséget látunk benne vagy stratégiai partnerségről lenne szó.”

    Míg a másik három gyártó sok csapatra van befolyással, a Renault nem gyakorolt hatást partnereire. Abiteboul elismerte, ez naiv dolog volt a részükről.

    „Talán túl naivak vagyunk a sportban, hogy nem gyakorlunk befolyást a motorunkon keresztül. Rengeteg alkalommal volt, hogy a partnereink nem ugyanúgy szavaztak, mint mi. Nem leszünk ilyen szempontból nagyobb hátrányban, mint eddig.”

    „Még azt is tudnunk kell, mi vár ránk. Az új tervek a sport irányításáról is szólnak, és kevesebb beleszólást engednek a csapatoknak. Ezért még nagyobb jelentősége lesz annak, ki mekkora ráhatással rendelkezik.” – mondta Abiteboul.

  • A brazil Collet Forma-1-es autót vezethet, hazai közönsége előtt

    A brazil Collet Forma-1-es autót vezethet, hazai közönsége előtt

    A Renault F1-es csapata jóvoltából egy 17 éves brazil versenyző, Caio Collet kap majd lehetőséget arra, hogy Forma-1-es autót vezessen São Pauloban, az Ayrton Senna emlékére rendezett eseményen.

    Collet a Renault Sport Academy tagja, aki a legjobb újonc lett Formula Renault Eurocupban.

    November 9-én, São Paulo utcáin egy Renault erőforrással bíró E20-ast vezethet majd.

    „Szuper izgatott vagyok a Forma-1-es fesztivál miatt.” – mondta Collet. „Ez az egyik legjobb dolog lesz, ami eddigi életem során történt: Forma-1-es autót vezetek a szülővárosom utcáin.”

    „Nagyon hálás vagyok a Renault-nak ezért a lehetőségért. Nagyon különleges lesz, a családom és a barátaim is néznek majd. A Forma-1 egyértelműen nagyon nagy dolog Brazíliában, szóval Forma-1-es autót vezetni a világ legszenvedélyesebb rajongói előtt, csodálatos lesz.”

    „Nagyon büszke vagyok, hogy képviselhetem a Renault-t ezen a különleges eseményen és tisztelettel adózhatok Ayrton Senna előtt. Nagyon különleges nap lesz.”

  • Ricciardo: Nehéz volt meghozni a döntést, miszerint elhagyom a Red Bullt

    Ricciardo: Nehéz volt meghozni a döntést, miszerint elhagyom a Red Bullt

    Daniel Ricciardo visszatekintett arra a tavalyi döntésére, miszerint a Renault kedvéért otthagyta a Red Bull csapatát.

    „Természetesen nem volt könnyű döntés” – idézi az ausztrált a Forma-1 hivatalos oldala. „Eljutottam egy olyan pontra, melyen készen álltam egy váltásra. Új kihívásra vágytam, megújult motivációval. Voltak álmatlan éjszakáim, a jövőm szempontjából a lehető legjobb megoldást kerestem. Egyszer csak ’meghúztam a ravaszt’, és utána kényelmesen éreztem már magam.”

  • Verstappen: A Red Bull nem lenne jobb Ricciardóval

    Verstappen: A Red Bull nem lenne jobb Ricciardóval

    Max Verstappen szerint a Red Bull nem lenne jobb helyzetben, ha Daniel Ricciardo még náluk versenyzene.

    Az ausztrál versenyző 2018-ban, jelentette be, otthagyja az osztrák csapatot és inkább a Renault-hoz igazol. Ricciardo első sorban azért menekült el egykori alakulatából, mert nem bízott a Honda motorokban, és inkább a biztosabb, ismertem erőforrásokat választotta. A francia csapat tavaly még a negyedik helyet foglalta el a konstruktőri tabellán, ám idén a szerencséjük megfordult, teljesítményük gyengébb lett és kitűzött céljaikat sem sikerült elérni.

    Ezalatt Verstappen konzisztens teljesítményt nyújtott a Red Bullban, míg egykori csapattáras, Pierre Gasly rendszeresen az elvárt szint alatt teljesített. Ezt megelégelve a Bikák a nyári szünetben visszatették a franciát a Toro Rossóba, míg a jól teljesítő Alex Albont beültették a holland mellé. A thai-brit pilótára a váltás óta nem igen lehet panaszuk.

    A fejlesztési versenyben azonban lemaradt a Red Bull, amit Verstappen is elismer, ám a holland versenyző ennek ellenére úgy érzi, ha Ricciardo még náluk versenyezne, akkor sem lenne más a helyzet, hiába tapasztaltabb versenyző, mint a 22 éves pilóta csapattársai.

    ,,Nem hinném, hogy Daniel távozása nagyban hozzájárult volna ehhez. A különbség annyi, hogy tavaly meg tudtuk azt tenni, hogy két különböző beállítást teszteltünk péntekenként,és sokszor volt olyan, hogy egy bizonyos irányba indultunk el, vagy a beállításokat ötvözve kaptunk egy még jobb kombinációt. Ha most egy újonccal megyünk, aki nem ismeri a pályát, akkor ő nem fog azonnal a legjobb beállításokra törekedni, először ki kell tapasztalnia az aszfaltcsíkot.” -magyarázta a Ziggo Sportnak a holland.

    Fiatalkora ellenére most Verstappen a legtapasztaltabb versenyző a Red Bullnál, így a legtöbb kísérleti megoldást neki kell letesztelnie.

    ,,Most már nekem kell kipróbálni az új dolgokat, de limitálva van az, hogy a szabadedzésekből mennyi időt szánhatsz erre, mennyit kört tehetsz meg. A végén úgy is a szélcsatornában fog megtörténni a fejlesztés, a beállítások terén nem sok mindent tudsz ehhez hozzátenni.”

  • Ricciardo nem bánkódik: A Red Bull semmit nem fejlődött

    Ricciardo nem bánkódik: A Red Bull semmit nem fejlődött

    Daniel Ricciardo tavaly távozott a Red Bull csapatától a Renault kedvéért, és az eddigi eredmények ellenére sem bánt meg semmit.

    Az ausztrál tavaly két versenyt is nyert, míg idén eddig egy 4. pozíció a legjobbja. A csapat, melyhez csatlakozott, azzal a célkitűzéssel ment neki az idei szezonnak, hogy stabil negyedik erőként közelebb kerülnek a három nagycsapathoz. Ehhez képest beelőzte őket az ügyfélcsapatuk, a McLaren, és emiatt csak az 5-ek a konstruktőri bajnokságban. Eközben Ricciardo volt csapattársa, Max Verstappen már nyert két futamon a Red Bull Hondával.

    „Ami engem illet, nem bántam meg semmit” – nyilatkozta Ricciardo a Fairfax Mediának. „Megpróbáltam elképzelni magam a Red Bullban idén, és átgondolni, milyen eredményeim lehettek volna. Viszont nem érzem azt, hogy ezek mások lettek volna, mint a tavalyi év. Nem érzem úgy, hogy fejlődtem volna. Max nyert néhányszor, de nem tartanak előrébb, mint amikor én ott voltam. Talán álltam volna párszor dobogón, de ezt már többször megtettem, és nem ez a célom az F1-ben. A Red Bullnál tehát szerintem ezt nem tudnám véghezvinni. Ha visszanézek egy évvel ezelőttre, akkor igaz, hogy előrébb voltam a bajnokságban, de ezzel együtt jóval frusztráltabb is voltam.”

    Ricciardo mindezek mellett kiemelte, fejlődött a Renault-nál: „Személy szerint többet tudtam kihozni magamból idén, mint tavaly. Megtanultam, hogyan kell másképp vezetni, különösen az év elején, amikor nem éreztem kényelmesen magam az autóban. Végül sikerült javulnom, és felülkerekednem ezen.”

  • A Haas nem akarja jövőre viszontlátni a 2019-es hibáit

    A Haas nem akarja jövőre viszontlátni a 2019-es hibáit

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner biztosra menne, és a 2019-es problémáikat nem akarja viszontlátni 2020-ban. Az idei szezonjuk 2018-hoz képest kifejezetten szerény. Akkor az ötödikek lettek a konstruktőrök bajnokságában a Renault mögött lemaradva 29 ponttal, és a céljuk az volt, hogy idén is a középmezőnyben legyenek.

    A dolgok azonban nem a megfelelően alakultak az amerikai csapatnál, és jelenleg csak a kilencedikek 17 futam után 28 pontot szerezvén. Az Alfa Romeo Racing hét ponttal gyűjtött náluk többet, és csak az egy pontot szerző Williamst sikerült megelőzniük az összetettben. Steinert megkérdezte az Autosport, hogy mikor oldódnak meg a gondjaik, így felelt:

    „Nem hamar. Tudjuk, hogy hol állunk, miért kerültünk ide, de kijavítani ezt, az egy másik dolog.” – mondta a Haas főnök. „Nem tudom azt sem, hogy újra megbízhatóak tudunk-e lenni már idén. Négy verseny van már csak hátra, de csak akkor leszünk jók, ha jó napot fogunk ki… Nem tudom azt mondani, hogy a következő két versenyre hozunk új fejlesztést, amivel megoldjuk a problémáinkat. Abban kell biztosnak lennünk, hogy jövőre ez nem ismétlődik meg, mert ez eléggé lelombozó.”

    A Haas versenyzői, Romain Grosjean és Kevin Magnussen is szenvedett azzal, hogy munkára bírják a gumijaikat a szezon nagy részében, bár időmérőn azért olykor rátaláltak a megfelelő sebességre. Erről ennyit mondott Steiner:

    „Tudjuk, hogy megesik ilyesmi, és ez sohasem kellemes. Elmész versenyezni és tudod, hogy lesz egy olyan pont, amikor gondban leszel a gumik miatt, mert nem tudod felmelegíteni azokat, és munkára fogni. Egyszerűen hangzik ahhoz képest, hogy nincs rá megoldásod, mégis ez a helyzet. Még ha időmérőn egy körön normálisan bejutunk a Q3-ba, az még mindig egy remek eredmény, de emiatt nem tudjuk tartani a helyeinket a versenyen. Egyszerűen nem tudjuk melegen tartani a gumikat.”

  • Ralf Schumacher szerint a Renault-t akár ki is zárhatják a bajnokságból

    Ralf Schumacher szerint a Renault-t akár ki is zárhatják a bajnokságból

    Ralf Schumacher úgy véli, hogy a Renault-nak valóban nagy előnyt jelenthet az a fékerőelosztást szabályzó rendszer, melyet most vizsgál az FIA, miután a Racing Point jelezte, hogy szerintük szabálytalanok a francia márka autói.

    A Racing Point egy 12 oldalas dokumentumot adott át az FIA-nak az „előre beállított, egy kör során megtett távolságtól függő, fékerőelosztást módosító rendszeréről”.

    Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo Japánban használt elektronikus vezérlőegységeit és kormányait lefoglalták, és vizsgálatot indítottak.

    Az egykori F1-es versenyző Ralf Schumacher, a német Skynak elmondta, hogy ha valóban szabályellenesnek találják az autókat, akkor a Renault akár a bajnokságból való kizárásra és 100 millió dollár büntetésre is számíthat, mint ahogy a McLarennel is megesett 2007-ben, a Spygate, vagyis kémbotrány kapcsán.

    Schumacher azonban bízik benne, hogy valójában nem csalt a csapat.

    „Gyári csapatként ez nagyon megkérdőjelezendő lenne. Mindent újra kellene gondolniuk.” – mondta a német.

    Úgy gondolja, hogy az automatizált rendszer tényleges előnyt jelenthetett a Renault versenyzőinek.

    „Normál esetben a versenyző felelős a fékerőelosztás beállításáért, szóval ha ez automatikusan történt, akkor később tudtak fékezni és nagyobb tempóval vehettek minden kanyart. Ez nagy előny lehet.” – véli Schumacher. „Egy automata rendszer, amit elektronika irányít, sokkal jobban és gyorsabban tudja ezt csinálni, mint a versenyző manuálisan.”

    „A gyanúnak megalapozottnak kell lennie, mert íratlan szabály, hogy nem vádolhatsz valamivel egy másik csapatot, ha nem vagy az állításodban 100%-ig biztos.”

    „Ha igazuk van (a Racing Pointnak), az katasztrófa a Renault számára. És nem ez az első alkalom hogy így felhívták magukra a figyelmet.” – utalt Schuamcher Szingapúrra, mikor Ricciardót kizárták az időmérő edzésről mert autójában az MGU-K átlépte a megengedett energiaáramlás mértékét.

    Véleménye szerint azonban az eset kivizsgálása még eltarthat egy darabig.

  • A McLaren felzárkózna a topcsapatokra 2020-ban

    A McLaren felzárkózna a topcsapatokra 2020-ban

    Andreas Seidl bejelentette, hogy a McLaren közelebb akar kerülni a top három csapathoz 2020-ban. A számukra horrorisztikus Honda kaland után a Renault erőforrásaival ellátott csapat a legjobb 2019-ben a Mercedes, Ferrari és Red Bull után. Suzukát követően Seidl így nyilatkozott:

    „Hiszek azon trendben ami az elmúlt három-négy versenyen látható, mely szerint egyértelműen a negyedik legerősebb autó a miénk. Jó a sebességünk.”

    A csapatfőnök azt is elárulta, hogy a McLaren célja nem csak az, hogy legyőzzék a Renault gyári alakulatát a konstruktőrök bajnokságában, és előttük maradjanak:

    „Világos a célkitűzésünk, és jövőre még egyet előre akarunk lépni. Oda várjuk magunkat, ahol most vagyunk, de közelebb a top három csapathoz. Jövőre ez egy remek eredmény lenne a csapatunknak.”

  • A Rich Energy továbbra is provokál

    A Rich Energy továbbra is provokál

    A Rich Energy a Haas csapat névadó főszponzoraként kezdte meg a 2019-es F1-es szezont. Azonban inkább csak botrányos hírekkel tűntek ki.

    A magát prémium energiaitalnak tartó márka legfőbb platformja a Twitter volt (és az a mai napig is), ahol rendre másokat provokáltak. Legfőképpen a Red Bullt, melyet legfőbb riválisuknak tekintettek, mivelhogy mindketten F1-ben jelenlévő energiaital márkák. A Rich Energy azonban rendre a Red Bull fölé helyezte magát, márkájukat és terméküket is jobbnak minősítették a bikákénál.

    Az igazi „botrány” azonban akkor kezdődött, mikor a Whyte Bikes nevű kerékpár márka beperelte a Rich Energy-t védjegylopás miatt. Annak logójában látható agancs motívum ugyanis szinte teljesen megegyezik a Whyte Bikes logójában láthatóval. A pert el is bukta a Rich, ráadásul kiderült, hogy az ügyben még iratokat is hamisítottak.

    Az energiaital márkát arra kötelezték, hogy változtassa meg a logóját.

    A Haas autóiról először csak eltűnt az agancs motívum, ám maradt a Rich Energy felirat. Később azonban a márka és a csapat felbontották a szerződést.

    Azóta a Rich Energy meg is változtatta logóját, ám közösségi médiás stílusukon továbbra sem változtattak.

    Most egy provokatív videókkal borzolják a kedélyeket. Bár nem állapítható meg egyértelműen, állításuk szerint a felvételen a márka vezérigazgatója, William Storey az, aki az F1-es Renault-ban ül, majd pályára hajt és megtesz pár kört a Paul Ricardon.

    Ez egyáltalán nem kizárt, hiszen a kellően tehetős emberek számára kínál a csapat ilyen tesztvezetési csomagot – és ez esetben hónapokkal korábban kellett készülnie a videónak -, ám a Rich Energy előéletét tekintve, nem feltétlenül kell ezt elhinni nekik. A kommentelők is erősen kételkednek…

    Ami viszont bizonyos, hogy a videók közzététele egyfajta erőfitogtatás akart lenni, hangsúlyozván, hogy nem távolodtak el a Forma-1-től.

  • A Racing Point óvást nyújtott be a Renault ellen

    A Racing Point óvást nyújtott be a Renault ellen

    A Japán Nagydíjat követően a Racing Point hivatalos óvást nyújtott be az FIA-hoz, a Renault ellen.

    Állításul szerint a francia márka autói szabálytalan beállításokkal érték el mai eredményüket.

    „A SportPesa Racing Point F1 Team óvást nyújtott be, az FIA Forma-1-es sport- és technikai szabályzatának és az FIA Nemzetközo Sportkódexének állítólagos megsértésével vádolják, a 3-as (Ricciardo) és a 27-es (Hülkenberg) autókat, melyek előre beállított, egy kör során megtett távolságtól függő, fékerőelosztást módosító rendszert használtak.” – áll az FIA közleményében.

    Az FIA a feltevést egy későbbi időpontban vizsgálja majd ki.