Címke: Renault

  • A csapatok szeretnének már tisztán látni a Brexit ügy kapcsán

    A csapatok szeretnének már tisztán látni a Brexit ügy kapcsán

    A Formula 1-es csapatok továbbra is aggódnak amiatt, milyen hatással lesz rájuk az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból (Brexit).

    A britek 2017-ben jelentették be hivatalosan, a 2016-os referendum eredményeire hivatkozta, hogy szeretnének kilépni az EU-ból. Ennek a távozásnak idén márciusban kellett volna megtörténni, ám az időpontot későbbre, október 31-ére módosították, majd végül úgy határoztak, hogy 2020. január 31-ig adnak határidőt a tanácstalan brit parlamentnek.

    Az F1 10 alakulatából 7 állomásozik a Ködös Albionban (továbbá a faenzai székhelyű Toro Rosso aerodinamikai részlege az Egyesült Királyságban található), így a sportág számára is fontos, milyen döntés születik meg végül. Cyril Abiteboul és Clare Williams inkább az emberekért aggódik, míg Zak Brown úgy véli, fennakadások nélkül fogják átvészelni a kilépés utáni időszakot.

    ,,Be kell valljam az elmúlt időszakban elvesztettem a fonalat az üggyel kapcsolatban, de természetesen gondolunk erre és néhány intézkedést már tettünk is. Úgy vélem, tisztában vagyunk azzal, hogyan működnek a dolgok és felkészültünk azokra a forgatókönyvekre, amik a versenyzést érintik. Az még nem teljesen egyértelmű a számunkra, hogyan fogjuk megoldani a logisztikát a két gyár között, ugyanis az egyik Franciaországban található, míg a másik az Egyesült Királyságban. Elképzelhető tehát, hogy elő fog fordulni egy kis csúszás. Az emberi erőforrással kapcsolatban, nos 24 különböző nemzet képviselteti magát a brit gyárunkban, természetesen nem akarjuk elveszíteni ezeket az embereket, ezért lesznek olyan intézkedések amik alapján meg tudjuk majd védeni őket, legalábbis a kezdeti időszakban. Ám ehhez tudunk kell először is, milyen hatásokkal fog járni a Brexit.” – árulta el Cyril Abiteboul.

    Zak Brown elmondta, ők is felkészültek a kilépés utáni időszakra:

    ,,Létrehoztunk a gyárban egy kis Brexit munkacsoportot ami a kilépéssel foglalkozik, tehát felkészülten várjuk az eseményeket. Véleményem szerint mindannyiunk munkájára hatással lesz valamilyen szinten ez a dolog, de szerencsére elég hosszadalmas maga a folyamat, így nem hinném, hogy meglepetésekbe fogunk ütközni.”

    Claire Williams szerint a Brexit a hosszútávú tervezést és a logisztikát fogja megnehezíteni:

    ,,Az elmúlt években létrehoztunk egy bizottság, ami ezzel foglalatoskodik, ugyanis sok szempontból hatással lesz ránk ez az ügy, főleg a személyzeti kérdéskörben. Cyril azt mondta 24 nemzet képviselteti magát náluk, nálunk ez a szám 28. Természetesen nem csak azokra kell gondolnunk, akik nálunk dolgoznak, hanem a családjaikra is, éljenek akár Európában akár az Egyesült Királyságban. Felfognak merülni bizonyos kérdések a határátlépésekkel kapcsolatban, legyen szó teherszállításról vagy épp munkaerő áramlásról. Sok munka van előttünk, és ott még a bizonytalanság is, ami körbe lengi ezt az egészet és ezáltal ez az ügy egy kicsit megnehezíti az életünket. Reméljük, mihamarabb megoldódik minden.”

  • Akár már idén kiszállhat a Forma-1-ből a Renault

    Akár már idén kiszállhat a Forma-1-ből a Renault

    Egy igen vad és váratlan pletyka ütötte fel a fejét a Forma-1-es paddockban. A német F1-insider nevű hírportál számolt be arról, hogy a Renault cég újdonsült ügyvezetője Clotilde Delbos a költségcsökkentés jegyében már az idei esztendő végén leállítaná az F1-es projektet.

    A Renault vezetésében nemrégiben történt komoly változás, miután az előző elnök lemondott. A vállalat felett ugyan még továbbra is 15%-nyi részesedéssel rendelkezik a francia kormány. Éppen ezért a vállalat élére maga a francia elnök, Emmanuel Macron nevezte ki Delbost, aki köztudottan elég hevesen ellenzi a Renault Forma-1-es programját. Ő az egyetlen változás a vezetésben, ám ő kizárólagos döntési joggal rendelkezik az F1-es szerepvállalás felett.

    Éppen ezért váratlan, és komoly fordulat állhat be, ugyanis teljesen más irányba mehet majd a francia gyártó motorsportos útja, noha már Daniel Ricciardo és Esteban Ocon személyében megvannak a 2020-as versenyzőik is.

    A pletykának némi táptalajt is jelenthet a csapatfőnük Cyril Abiteboul legutóbbi szavai, miszerint ő maga sem lát túl sok esélyt arra, hogy a győzelemért tudjanak harcolni 2021-től.

  • Norris: A McLaren nem olyan erős, mint azt a tabella mutatja

    Norris: A McLaren nem olyan erős, mint azt a tabella mutatja

    Lando Norris nem gondolná, hogy a McLaren annyival erősebb lenne a többi középcsapatnál, a tabellán látható előnyük ellenére sem.

    A wokingi alakulat jelenleg 38 ponttal vezet a Renault előtt, ezzel elfoglalja a „’best of the rest” csapat helyét.

    A McLaren jó úton halad afelé, hogy elérje a legjobb konstruktőri helyezését 2012 óta, de Norris úgy gondolja, a nyers sebességen kívül van valami más is, ami közrejátszik abban, hogy erősebb szezonjuk van idén.

    „A többi csapat erős, szóval nem mondanám, hogy sokkal erősebbek lennénk” – vallotta Norris. „Hogy őszinte legyek, ahogyan Carlos és én dolgozunk, és ahogy mi húzzuk egymást, szerintem ez tesz minket jobbá a többi középcsapatnál. Szerintem megvan ez az előnyünk. A kvalifikáción erősek vagyunk, ami annak köszönhető, hogy az új kerekeken többet tudunk kihozni a kocsiból. De amikor elérkezik a verseny, akkor minden más. A Renault-nál lassabbak vagyunk, de talán a többi középcsapatnál gyorsabbak. Elveszítjük a 4-5 századnyi időmérős előnyünket, és 2-3 tizeddel leszünk lassabbak náluk a futamon.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Hülkenberg az IndyCarban köthet ki 2020-ban!

    Hülkenberg az IndyCarban köthet ki 2020-ban!

    Nico Hülkenberg neve legutóbb a DTM-mel kapcsolatban merült fel, most azonban már arról szólnak a hírek, hogy 2020-ban esetlegesen az IndyCarban kell keresnünk. A tapasztalt német jövőre a Forma-1-ben ülés nélkül maradt, miután a Renault dobta őt. Volt már szó arról is, hogy Nico a Formula E-be megy, de az AMuS szerint ajánlatot kapott a tengerentúlról, az Ed Carpenter Racingtől. Korábban pedig a 32 éves Hülkenberg ezt nyilatkozta:

    „Az IndyCar oválversenyzése nem igazán hoz lázba. Nagyon tisztelem azon versenyzőket akik űzik ezt, de ez nem nekem való. Ezzel ne is számoljatok.”

    A német szaklap szerint Hülkenberg csak utcai pályákon versenyezne a 2020-as IndyCar versenynaptárban. Ugyanakkor még az is lehetséges, hogy 2020-ban simán szünetet tart majd, árulta el a Bildnek:

    „Személy szerint nem élem meg szégyennek, ha szünetet kell tartanom. Tíz év után csak néznem kell, persze ez nem jelenti azt, hogy ezt is akarom tenni. Ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy semmit se fogok vezetni. Jelenleg ez a csillagokban van megírva…”

  • Nem lenne hely Ricciardo számára a Red Bullnál, ha a Renault kilép az F1-ből

    Nem lenne hely Ricciardo számára a Red Bullnál, ha a Renault kilép az F1-ből

    Helmut Marko kijelentette, hogy nem tudnának helyet biztosítani korábbi versenyzőjük, Daniel Ricciardo számára, ha az ausztrál jelenlegi csapata, a Renault kilépne az F1-ből.

    Ricciardo tavaly hagyta ott a bikásokat a franciák kedvéért, ám eddig nem alakul álomszerűen karrierjének új fejezete.

    A teljesítményük nincs azon a szinten, amit vártak, tudniillik a McLaren meggyőző előnnyel áll előttük a bajnokságban. A wokingiakat el is veszítették, mint motorpartner, így magukra maradnak 2020 után. Ezenkívül állítólag a Renault új vezérigazgatója, Clotilde Delbos nem igazán támogatja a Forma-1-es projektet.

    Bizonytalan tehát a helyzet, és ha a Renault valóban lelépne, Esteban Oconnak és Daniel Ricciardónak nem lenne helye 2020-ra. Az biztos, hogy az ausztrál a Red Bullnál nem találhatna menedéket.

    „A versenyzőink fixek, nincs hely” – magyarázta a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

    Marko azt is kizárja, hogy egy harmadik autóval segítenék az ausztrált: „Erről nem volt szó, de kinek kéne fizetnie érte?”

    „Feltételezem, hogy azonnal átvenné valaki más a csapatot” – zárta mondandóját Marko, a Renault-ra utalva.

  • A Renault kirúgta az aerodinamikai részlegük vezetőjét

    A Renault kirúgta az aerodinamikai részlegük vezetőjét

    A Renault vezetése úgy döntött, hogy megszabadul az aerodinamikai részlegük vezetőmérnökétől.

    Az enstonei istállónak az volt a célja a 2019-es szezon kezdete előtt, hogy csökkentsék a hátrányukat a három élcsapathoz képest. Ehhez a képest a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull még távolabb került a francia istállótól, akiket még a McLaren is megelőzött.

    A Renaultnál elégedettek a fejlődéssel, amit a motorerő terén értek el, azonban a csapatfőnök, Cyril Abiteboul Austinban elmondta, hogy az aerodinamikai osztályuknak fejlődésre van szüksége. „Erősebb technikai vezetésre van szükségünk és erőssé kell tennünk a csapatot azon a téren, ahol gyengébbek vagyunk a többiekhez képest,” – nyilatkozta Abiteboul. „Az aerodinamikai részlegünk egy hatalmas osztály és a létesítmények is szépek. A kellő felszerelés is a mérnökeink rendelkezésére áll, szóval hatékonyabban kellene fejleszteniük.”

    Ebből következően Peter Machin, aki eddig az aero részleg vezetője volt, azonnali hatállyal távozott a francia istállótól. A helyét pedig az a Dirk de Beer fogja átvenni, aki korábban már dolgozott az Enstoneiaknál és már a Ferrarinál és a Willamsnél is megfordult.

    A francia istálló azt is hozzátette, hogy erre a részlegre egy vezető helyettes is fog majd érkezni a következő szezonban egy másik rivális csapattól.

  • Abiteboul: a Renault kompromisszumokat kötött 2021-re

    Abiteboul: a Renault kompromisszumokat kötött 2021-re

    Cyril Abiteboul szerint a 2021-es szabályzat jelentheti számukra a fényt az alagút végén. Szerinte bár a Renault-nak nem mindent sikerült elérnie a tárgyalások során, amit előzetesen akartak, de nem lehet csalódott.

    Mi is a folyamat része voltunk. Meghallgattak minket, és az ellenfeleinket is. Kompromisszumokat kötöttünk.” – nyilatkozta.

    A legnagyobb változást a költségsapka jelenti majd, amit végül 175 millió dollárban állapítottak meg. Abiteboul azt mondta, versenyben kell maradniuk a fegyverkezési versenyben, mert jövőre a csapatok rengeteget fognak költeni a 2021-as autó fejlesztésére, mielőtt a korlátozás életbe lép majd.

    „Kevesebbet szerettünk volna, mert a csapatunk kb. 150 milliót költ jelenleg. Arra számítottunk, az összeg ekörül lesz, így terveztünk. Most meg kell kérdeznünk magunktól, meg szeretnénk-e emelni a költségvetésünket.”

    „A 2021-es szezon nagy lehetőség, de tudom, hogy a csapatok jövőre rengeteget fognak költeni, nekünk pedig megvannak a korlátaink.”

    Egy másik nagy kompromisszum valószínűleg az év végi konstruktőri bónuszok új elosztása lehetett. Nem hozták nyilvánosságra a számokat, de a Renault csapatfőnöke úgy hiszi, igazságosabb lesz, mint a mostani rendszer.

    „A jövedelemelosztás kevésbé lesz fejsúlyos” – utalt a három topcsapat kiemelkedő részesedésére – „a negyedik és hatodik hely között végző csapatok többet kapnak majd, és ez nagyszerű. Erre van szükségünk.”

    Abiteboul reménykedik, hogy két év múlva szorosabb lesz a mezőny.

    „Nem gondolom, hogy ne lenne jó a versenyzés. Jelenleg két szinten, de nagyon szoros a küzdelem. A győzelemért a Mercedes, a Ferrari és néha a Red Bull küzd, ami nagyon jó. A középmezőny pedig elképesztően szoros.”

    „Az egyetlen dolog, amivel ezen javítani tudnánk, ha mindenki egy szinten lehetne, de ez nem fog 2021 előtt megtörténni.”

  • Hülkenberg a DTM-ben, bejelentés kedden?

    Hülkenberg a DTM-ben, bejelentés kedden?

    Nico Hülkenberg nagyon úgy néz ki, hogy nem talál helyet magának jövőre a Forma-1-ben, így más sorozatban kell ülés után néznie, ez a széria pedig a DTM lehet.

    A német távozni kényszerül a Renault csapatától év végén, helyére Esteban Ocon fog érkezni. Ő maga is elismerte, hogy az Alfa Romeo maradt az egyetlen lehetőség számára a száguldó cirkuszban maradásra, de ott sem ő tűnik favoritnak.

    Így a reményvesztett Hülkenberg a DTM-ben találhat ülést, ezt az olasz Motorsport.com már tényként közli. Állítólag elfogadta a BMW ajánlatát, és keddre várható a hivatalos bejelentés.

  • Ricciardo: ez nem videójáték, semmi baj a bukkanókkal!

    Ricciardo: ez nem videójáték, semmi baj a bukkanókkal!

    A Renault pilótája, Daniel Ricciardo szerint nincs probléma a pálya állapotával, inkább karakteres, mint veszélyes az austini aszfaltcsík.

    Több pilóta is kifogásolta a huplis aszfaltot, Lewis Hamilton kényszerpihenőt tartott pénteken, és Max Verstappen is féltette a hátát. Mindketten úgy nyilatkoztak, karakterfüggő, hogy elfogadható-e vagy nem, de ez már túl van azon a bizonyos határon. Ricciardo nem ért velük egyet:

    „Néhány rész nagyon kényelmetlen, de számomra ez a pálya karakteréhez ad hozzá. Én inkább az ilyesfajta aszfaltot kedvelem, nem a teljesen simát. Végtére is, ez nem egy videójáték.”

    „Mindenki tudja, amikor ide érkezik, hogy nehéz lesz, nekem nincs ezzel problémám. Az új pályák már túl tökéletesek. Senki ne mondja, hogy itt nem lehet versenyezni. Még nem láttam, hogy bármelyik autó csak úgy szétesett volna [a bukkanók miatt].”

    Eddig még tényleg nem történt ilyesmi, de már többen is kicsúsztak, mikor az autó kibillent az egyensúlyából. Sergio Perez arra figyelmeztetett, a versenyen, kis tapadásnál lesz a legveszélyesebb.

    A mezőny fenegyereke, Kevin Magnussen is elismerte a nehézségeket, amikor az egyenetlenségekről kérdezték még pénteken.

    „Az első kanyarba menet a legrosszabb, kész őrület! A domb mögött vagyunk, amikor a bukkanókhoz érünk, így annyira nem látszik, de a fedélzeti kamerás felvételek megmutatják, mennyire nehéz.”

    „A legnehezebb az, hogy az embernek már megvan a fékpontja, de amikor átmegy ezeken, akkor nem könnyű eltalálni, hol is volt az pontosan.”

  • Hülkenberg elismerte, hogy 2020-ra már csak az Alfa az egyetlen esélye

    Hülkenberg elismerte, hogy 2020-ra már csak az Alfa az egyetlen esélye

    Nico Hülkenberg elárulta, hogy válaszra vár az Alfa Romeótól. A Renault-tól mennie kellett, és a német pilóta a héten azt mondta, ha nem talál jövőre versenyülést magának valahol 2020-ra, akkor nem valószínű már, hogy valaha is visszatérhet a Forma-1-be. A Williamsbe nem is akar menni, a Red Bull és a Haas pedig nem érdeklődik iránta, így az egyetlen reménye Frederic Vasseur, akivel már dolgozott együtt junior szériákban, és jelenleg az Alfa Romeo csapatfőnöke. A gond az lehet a márkánál, hogy a Ferrarival szövetkeztek. Kimi Räikkönennek már fix szerződése van 2020-ra, és a Scuderia Antonio Giovinazzinak szavazna tovább bizalmat. Mivel az utóbbi versenyeken feljavult, feltehetően maradhat is. Az olasz magabiztosnak tűnik:

    „Igen, magabiztosnak kell lennem. Azt hiszem, hogy a szezon második fele már erősnek mondható részemről. Továbbra is ez így kell hogy maradjon, aztán meglátjuk.”

    Austinban már Hülkenberg is elismerte, hogy az Alfa Romeo az egyetlen reménye, ha jövőre is a mezőny tagja akar maradni:

    „Egyeztettünk már párszor, és most a döntésükre várok.”

    Egyesek úgy vélik, hogy akár az is egy lehetőség lehet Hülkenbergnek, hogy elmegy a Ferrarihoz tesztpilótának, de ő nem akar tartalékos lenni sehol sem, árulta el a 32 éves versenyző:

    „Lehet, hogy nem is fogok vezetni semmit sem. Jelenleg maximum a csillagok ha tudják erre a választ.”

    Olyan új érdekes pletyka is felütötte a fejét Austinban, hogy Robert Kubica érkezne 2020-ra az Alfa Romeohoz tartalékpilótának, de a lengyelt hírbe hozták már a Haas és a Racing Point csapatokkal is.