Címke: Renault

  • Hülkenberg büntetést kapott, a két ferraris megúszta

    Hülkenberg büntetést kapott, a két ferraris megúszta

    Nico Hülkenberg öt másodperces büntetést és egy büntető pontot kapott, mert az újraindítást követően a Safety Car vonal előtt előzte meg Kevin Magnussent. Eközben a Ferrari két versenyzője, Charles Leclerc és Sebastian Vettel megúszta szankció nélkül a dolgot, ugyanis a stewardok versenybalesetnek minősítették a két pilóta ütközését.

    Az FIA Hülkenberg esetében elmondta, visszanézték a felvételeket, amin az látszott, hogy a 27-es rajtszámú autó még a Safety Car vonal előtt megelőzte a 20-as konstrukciót. Magnussen ugyan visszavette helyét az egyes kanyarban, ám a német versenyző manőverért a versenyfelügyelők előzésnek minősítették, ugyanis a felvételeken azt látszott, Hülkenbergnek esze ágában sincs visszaadnia versenytársának a pozíciót.

    A Scuderia versenyzőinek estében a stewardok úgy érezték, mindkét fél hibás volt, ugyanis mind Vettel és mind Leclerc elkerülhette volna az ütközést.

    Egy ideig Carlos Sainz harmadik helye is veszélyben volt, ugyanis dupla sárga zászlós szakasz alatt (Bottas kiesését követően) úgy tűnt a spanyol használta a DRS-t. Az Amus információ szerint a McLaren versenyzőjén kívül még öt pilótát vizsgálnak, ám a wokingi csapat megerősítette, Sainz végül nem kap büntetést, így hivatalosan is a 25 éves versenyző végzett a harmadik helyen Interlagosban.

  • Ricciardo örül a Red Bull pole-nak

    Ricciardo örül a Red Bull pole-nak

    Daniel Ricciardo a kalapját emeli korábbi csapata, a Red Bull előtt, akiknek ez az első évük a Hondával, de már a második pole pozíciójukat szerezték a hétvégén Brazíliában.

    Sőt igazából három időmérőn voltak a leggyorsabbak, csak Mexikóban ugye jól tudjuk, hogy Max Verstappent hátrasorolták, mert nem lassított a sárga zászló alatt.

    Ricciardo eközben a Renault-hoz igazolt, excsapata korábbi motorszállítójához. A franciák szezonja nem olyan jó, mint amilyenre számítottak, az ausztrál most is csak a 11. helyről fog rajtolni, míg korábbi csapattársa az elsőről.

    „Igen, meggyőző volt” – utalt Ricciardo korábbi csapata teljesítményére. „Éppen az előbb néztem meg Max körét, és egyértelműen remek volt. Max mellett három évig versenyeztem, és tudom, hogy képes a polera, de az a lenyűgöző, hogy ehhez meg volt a tempó is egy olyan pályán, ahol a leszoítóerő és a motorerő is fontos. Szóval biztosan találtak valamit. Le a kalappal előttük.”

    „És ha most a szívemre teszem a kezem, sokan mondják, hogy most biztos elkeseredettebb vagyok, mert egy Red Bull került a pole-ba, de szerintem ez remek. Azt akarom látni, hogy több csapat harcol. Az előző néhány versenyen a Mercedes vagy a Ferrari volt az első rajtkockában, szóval jó, hogy a Red Bull beszállt. Nyilván nekünk most az a dolgunk, hogy oda felkerüljünk, de örülök, hogy hármas csata van.”

  • Ocon reméli, hogy már idő előtt tesztelhet a Renault-val

    Ocon reméli, hogy már idő előtt tesztelhet a Renault-val

    Esteban Ocon abban reménykedik, hogy a karrierje a Renault-nál mielőbb megkezdődhet. Annak ellenére, hogy már bejelentették 2020-ra Daniel Ricciardo csapattársának, a francia pilóta továbbra is a Mercedes tartalékpilótája. Brazíliában a német sajtó megkérdezte, hogy mikor kezdhet a franciáknál, mire Ocon így felelt:

    „Nem tudom, de remélem, hogy mihamarább. Bízom benne, hogy tesztelhetek már Abu Dhabiban, de a két csapatnak kell erről megegyeznie, hogy ez lehetséges lesz-e. Én mindenesetre ezt szeretném.”

  • Hülkenberg: Nem tűnik befejezetlen ügynek az F1

    Hülkenberg: Nem tűnik befejezetlen ügynek az F1

    Nico Hülkenberg minden valószínűség szerint ülés nélkül marad a 2020-as idényre. A Renault Esteban Ocont szerződtette a helyére. Jelen állás szerint a német kispadra kényszerül a következő szezonban, azonban nem érzi befejezetlennek karrierjét.

    A most 32 éves pilóta 2010-ben debütált a száguldó cirkuszban, azóta pedig 175 versenyen indult és 511 egységet gyűjtött.

    „Nem érzem befejezetlennek az ügyet, ugyanis én elvégeztem a munkámat” – mondta.

    „Nagyon egyenletesen és jól teljesítettem az évek alatt. Sokszor, sokakat nem vettek fel, vagy nem találtak ülést, miközben én mindig akartam, és alkalmaztak, illetve fizettek azért, hogy versenyezzek. Természetesen örülnék annak, ha másfajta megtiszteltetések is értek volna, több pontok, dobogók vagy futamgyőzelmek, de tudom, miért nem mentek olyan jól a dolgok. Megbékéltem magammal. Jól alszom esténként, szeretnék még versenyezni az F1-ben, azonban az élet megy tovább.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • A Renault nem akar kiszállni a Forma-1-ből!

    A Renault nem akar kiszállni a Forma-1-ből!

    Cáfolja a Renault azon értesüléseket, mely szerint el akarják hagyni a királykategóriát. Múlt héten több jelentés is velük foglalkozott, a pályán elért gyenge teljesítményükkel, a pályán kívüli botrányaikkal, azzal, hogy elvesztették a Red Bull-t és a McLaren-t is a partnereik közül. Olyat is írtak, hogy az új Renault vezérigazgató, Clotilde Delbos talán már azon gondolkodik, hogy kiszállnak a Forma-1-ből. A márka szóvivője azonban az f1only.fr-nek elmondta, hogy ezek a pletykák csak azért születtek meg, hogy „destabilizálják” a gyári csapatot. Hozzátette azt is, hogy a 2020-as autójuk építéséhez folynak a munkálatok Viry Chatillonban és Enstoneban is.

    Időközben a csapatfőnök Cyril Abiteboul közölte, hogy a Renault nagyon is elégedett a top pilótájával, Daniel Ricciardoval, aki nem tudott egy éve megegyezni a Red Bull-lal, 2019/20-ra. A francia Auto Hebdonak nyilatkozott:

    „Érezzük azt a felelősséget, amit felvállalt. Egyre több dolgot tesz meg nem csak az autóért, hanem a csapatért is.”

  • Hülkenberg: Elégedett vagyok a Forma-1-ben elért eredményeimmel

    Hülkenberg: Elégedett vagyok a Forma-1-ben elért eredményeimmel

    A Renault versenyzője, Nico Hülkeberg azok közé a tehetséges pilóták közé tartozik, akik soha nem kapták meg életük legnagyobb lehetőségét.

    A német versenyző még 2010-ben mutatkozhatott be a Williams csapatával. Azóta már 175 versenyen rajtolt el, azonban a dobogón egyetlen egyszer sem tudott ünnepelni annak ellenére, hogy számos alkalommal megvolt rá a lehetősége, hogy az első három hely valamelyikén végezzen. A 31 éves német versenyző nemrégiben azt nyilatkozta, hogy nincs olyan dolog, amit még bizonyítania kellene a Forma-1-ben.

    Hülkenberg, aki tavalyi évben a legtöbb pontot gyűjtötte az élcsapatok versenyzői mögött, helyét a Mercedes tartalék versenyzője, Esteban Ocon fogja majd átvenni az enstonei istállónál. Mindenki biztosra vette, hogy a német simán találni fog magának helyet egy másik csapatnál, azonban mostanra annyira elfogytak a helyek, hogy már csak a Williamsnél és a Red Bullnál maradt szabad ülés és Hülkenbergnek egyik ülésre sincsen valós esélye.

    Annak ellenére, hogy 175 versenyt követően sem állhatott még fel a dobogóra, a német szerint az évek alatt nyújtott egyenletes teljesítménye magáért beszél. „Nem érzem azt, hogy ez egy befejezetlen ügy fog maradni a számomra, ugyanis befejeztem a munkámat,” – idézi a német szavait a Crash.net. „Jó, magabiztos teljesítményt nyújtottam az évek alatt. Néha még akkor is, ha más versenyzők nem tették meg azt, én mindig ott voltam és elvégeztem a munkát. Ezek a dolgok a minőségről árulkodnak.

    „Természetesen más fajta rekordokat is szerettem volna, mondjuk pontokat és dobogós helyezéseket vagy győzelmek tekintetében, azonban tisztában vagyok az okokkal, hogy ez miért alakult, úgy ahogy. Egyáltalán nincs bennem semmiféle megbánás ezzel kapcsolatban. Esténként nincs bajom az alvással, jókat szoktam pihenni. Nagyon szeretném folytatni a versenyzést, azonban ha nem fogom tudni folytatni, az élet akkor is megy tovább.”

  • Ricciardo: Nem leszek óvatos Oconnal

    Ricciardo: Nem leszek óvatos Oconnal

    Esteban Ocon lesz a jövő évtől a Renault pilótája Nico Hülkenberg helyett. Daniel Ricciardónak már van a Red Bullos korszakából tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy milyen az, amikor egy fiatal pilóta a csapattársa.

    „Esteban eléggé vékony. Ő a legvékonyabb pilóta, akit valaha láttam” – mondta Ricciardo, amikor a jövő évi csapattársáról kérdezték. De azt is elárulta, hogy nem lesz óvatos a franciával.

    „Ugyanúgy fogok vele viselkedni, mint ahogy azt Verstappennel tettem. Most én leszek a vén motoros a csapatnál, de ettől még nem fogok vele óvatosan bánni. Mind a ketten tudjuk, hogy mit kell tennünk azért, hogy a csapat ott legyen, ahol szeretnénk.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Ricciardónak egy baja volt Verstappennel, mikor csapattársak voltak

    Ricciardónak egy baja volt Verstappennel, mikor csapattársak voltak

    Daniel Ricciardo és Max Verstappen 2016 és 2018 között voltak csapattársak a Red Bullnál.

    Kettejük párosa igen erősnek mondható, voltak kemény összecsapásaik a pályán, melyek között volt, ami ütközéssel végződött, elég csak a tavalyi Azeri Nagydíjra gondolni. Mégis jó viszonyt ápoltak egymással, és teszik azt még ma is, hiába versenyez idéntől Ricciardo a Renault-nál.

    Mindazonáltal az ausztrálnak van egy kis problémája versenytársával, ami gyakorlatilag a holland agresszív vezetési stílusával kapcsolatos.

    „Tisztelem Max-et, amiért kiáll magáért. Azt hiszem az egyetlen problémám vele az az volt, ami a legtöbbeknek is gondot okozott. Ez pedig nem más, mint hogy bemozdul féktávon” – nyilatkozta Ricciardo a Sky Sports F1-nek.

  • A brazil Renault akadémista falnak ment a Senna fesztiválon

    A brazil Renault akadémista falnak ment a Senna fesztiválon

    A Renault brazil származású akadémistája Caio Collet megkapta a lehetőséget, hogy hazai közönség előtt bemutatózzon. Az ifjú komoly nevek mellett kapott lehetőséget Sao Pauloban, ahol a Forma-1 Ayrton Senna előtt tisztelgett egy fesztivállal.

    A brazilok láthatták a Toleman és a Lotus versenygépeit is, amelyeket hol Emerson Fittipaldi, vagy az unokája, vagy Felipe Massa vezettek. A mai modern F1-et pedig a Mercedes és a Renault képviselte.

    Azonban Collett menésébe egy kis hiba csúszott, így feltehetően nem mostanában kap majd megint ilyen lehetőséget…

  • Prost: A 2021-es szabályváltozások hatalmas előrelépést jelentenek

    Prost: A 2021-es szabályváltozások hatalmas előrelépést jelentenek

    A Renault tanácsadója, Alain Prost szerint a 2021-es szabályváltozás hatalmas ugrás a száguldó cirkusznak.

    Egy nemrégiben napvilágot látott pletyka szerint a francia csapat kivonul a sportból a szezon végén, azonban Prost pozitívan nyilatkozott a jövővel kapcsolatban.

    „Az új aerodinamikai szabályoknak köszönhetően a pilóták sokkal könnyebben tudják majd követni egymást, ugyanis a kanyarokban hátráltató szélárnyék-hatás jelentősen csökkenni fog, ami pozitív a sportnak. Az év végi pénzösszeg újraosztása is hatalmas lépést jelent. Azonban van valami, amin ezekkel a szabályváltozásokkal sem lehet javítani, az pedig a kocsik súlya. Ezek hibrid kocsik glóriával felszerelve, és 2021-től még nagyobb kerekekkel lesznek ellátva.”

    De van valami, ami miatt még inkább aggódik a francia legenda, az pedig az, hogy a Liberty Media 25 versenyhétvégés szezont tervez.

    „Ez nem fogja alapvetően megváltoztatni a versenyzők munkáját. Azonban a szerelőknek és a többi csapatnak is jelentős kihívást okozna. Elviekben több a bevétel, azonban a sok munka ellenére nem nyilvánvaló, hogy vonzóbb lesz, különösen a fiatalok számára. És az költségesebb lehet, hogy ha kettő csapatot kell indítanod” – figyelmeztetett Prost.

    (Szerző: Csatlós Martin)