Címke: Renault

  • Az Alpine 2026-ra bajnokesélyessé fejlődne

    Az Alpine 2026-ra bajnokesélyessé fejlődne

    Az Alpine 2026-ra a világbajnoki címért harcolna, ígéri a Renault vezérigazgatója, Luca de Meo.

    A franciák jelenleg a konstruktőri negyedik helyért harcolnak, de mégis vegyes szezonnak mondható számukra az idei, hiszen elvesztették Fernando Alonsót és Oscar Piastrit, emellett pedig számos megbízhatósági probléma is hátráltatja őket.

    De Meo szerint mégis kimondható, hogy a megfelelő úton járnak.

    „A Forma-1-ben való jelenlétünk lehetővé tette számunkra, hogy világszerte növeljük a márka ismertségét. Különösen Franciaországban, ez a Forma-1-nek köszönhetően az egekbe szökött, és ez egy remek módja annak, hogy felkészüljünk a jövőre” – nyilatkozta, majd megerősítette, hogy jó döntés volt új márkaként folytatni, hiszen a Renault számára a Forma-1 csak egy többletköltség volt.

    „Csak még egy sor volt a költségek között” – tette hozzá. „Ez alatt a két év alatt a dolgok megváltoztak, nemcsak általában a vállalatnál, amely autógyártóként ma már az élvonalba tartozik, hanem a versenyprogramban is, amely igazán ambiciózus. A csapatunk most már a legjobbak szintjén van. Reméljük, hogy 2026-ban már a bajnoki címre is esélyesek leszünk.”

  • Mit titkolt ennyire a napokban Piastri és a McLaren, főleg az Alpine elől?

    Mit titkolt ennyire a napokban Piastri és a McLaren, főleg az Alpine elől?

    Mint az ismert, Oscar Piastri a McLarennél kezdheti meg élesben is a Forma-1-es pályafutását, és ennek az első állomása Franciaország lehetett.

    Az Auto Hebdo szaklap azt állítja, hogy a 21 éves ausztrál privátban teszten vett részt egy McLarent a Paul Ricardon múlt szerdán és csütörtökön. Piastri a nyári szünet alatt heves jogi vita tárgya volt az Alpine és a McLaren között, mivel a McLaren 2023-ra szóló versenyzői szerződést kötött az újonccal, a Renault tulajdonában lévő Alpine viszont azt állította, hogy már van szerződésük.

    A McLaren megnyerte a vitát a szerződéseket elismerő bizottságnál, és így az ifjú ausztrál pilóta jövőre Lando Norris csapattársa lesz, Daniel Ricciardo helyett. Az Alpine csapatfőnökét, Otmar Szafnauert, amikor arról kérdezték, hogy Piastrit idő előtt elengedik-e a McLarenhez, így felelt:

    „Nem akarok még gondolkodni ezen, mert még több dolgot kell mérlegelni ezzel kapcsolatban.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl ugyanekkor ezt állította: „Nem, nincs semmi újdonság, de amint lesz friss információm, egyből elmondom.”

    Új hírmorzsa azonban nem érkezett, bár az Auto Hebdo állítása szerint mindkét csapattal felvették a kapcsolatot – válasz egyelőre sehonnan sem érkezett. A magazin ugyanakkor úgy tudja, hogy Piastri szerdán először a Paul Ricard rövid, 3,6 kilométeres pályáján futott a McLarennel, majd csütörtökön az eső előtt a teljes pályán vezetett. Jeremy Satis tudósítójuk meg is jegyezte:

    „A McLaren nem adott ki semmilyen hivatalos közleményt a teszt miatt.”

    Ez feltehetően azért van így, mert Piastri még mindig az Alpine-nal áll szerződésben, ami azt jelenti, hogy a szponzori logóktól mentes McLaren-overallt kellett viselnie az új csapatánál bemutatkozó tesztjén.

    Így választott magának rajtszámot Oscar Piastri

  • Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Daniel Ricciardo végre hivatalossá tette, hogy jövőre már nem lesz a rajtrácson.

    A nyolcszoros nagydíjgyőztes visszautasította a Haas ajánlatát, hogy egyeztessen velük egy 2023-as versenyülésről, miután elvesztette a helyét a McLarennél. A 33 éves ausztrál Mexikóban így fogalmazott:

    „Jövőre nem leszek a mezőnyben, de itt leszek, mert ambiciózus céljaim vannak 2024-re.”

    Az a hír járta, hogy jövőre ő lesz a Mercedes tartalékosa, az AlphaTaurihoz igazoló Nyck de Vries helyére kerülhet. Ugyanakkor olyan pletykák is keringenek, hogy a Red Bull-lal is tárgyalásokat folytat egy hasonló szerepkörről 2023-ra. Így folytatta ezért az érintett:

    „A megbeszélések zajlanak, de még semmi sincs aláírva. Semmi sem garantált 2024-re, de mindent elkövetek, hogy visszatérhessek.”

    A Mercedes csapatfőnök Toto Wolff megerősítette, hogy folynak a tárgyalások – és ő is úgy tudja, hogy a Renault és a Red Bull korábbi versenyzője „más csapatokkal” is tárgyal:

    „A Red Bull Racinggel is. Számunkra ő egy remek karakter. De még nem állunk készen arra, hogy megmondjuk, ki lesz a harmadik versenyzőnk a következő idényben. A személyisége abszolút az erőssége, Daniel pedig már régóta velünk van – kívül-belül ismeri ezeket az autókat. Ez mindenképp előnyt jelenthet. Azonban nem akarok itt pletykákat elindítani, mert az igazság az, hogy még nem döntöttünk.”

    Ricciardót Mexikóban a „nap versenyzőjének” választották a nézők, miután egy sor előzés után a hetedik helyre ért be – de Yuki Tsunoda dühös volt az ausztrálra egy ütközés miatt:

    „Nagyon bosszant, amiért egy ilyen tapasztalt versenyző megpróbált előzni egy olyan kanyarban, ahol az előzés alapvetően lehetetlen.”

    Fontos dolgokat árult el a jövője kapcsán Daniel Ricciardo

  • Végleg visszavonult a fiatal orosz autóversenyző

    Végleg visszavonult a fiatal orosz autóversenyző

    A korábbi Forma-1-es orosz versenyző, Sergey Sirotkin bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől.

    A 27 éves pilóta 2018-ban a Williamsnél versenyzett, de az év végén elvesztette ezt a versenyülést.

    Ezután a McLaren és a Renault tartalékversenyzőjeként dolgozott, az orosz SMP Racing program prototípusával versenyzett Le Mans-ban, 2020-ban pedig egy Ferrari 488 GT3-at vezetett a GT World Challenge Europe Endurance Cupban. Sirotkin ugyanakkor most már elismerte, hogy semmi sem hasonlítható a favorit Forma-1-hez:

    „23 éves voltam, és véget ért az álom, amelyre egész életemben törekedtem. Felelős emberként és az életünk globális problémáit figyelembe véve hirtelen rájöttem, hogy a legnagyobb eredményeim már mögöttem vannak. Természetesen a Forma-1 után voltak igen erős versenyeim, sőt, egy bizonyos ponton még nagyon jó karrierlehetőségek is lettek volna más szériákban. Ugyanakkor így vagy úgy, de rájöttem, hogy nem fogok többet elérni, mint amit már elértem. Ez volt a fordulópont, amikor rájöttem, hogy szélesebb perspektívában kell körbe nézzek, és nem szabad a fejlődésemet és az eredményeimet kizárólag a versenyzői karrierre korlátozni.”

    Sirotkin elárulta, hogy az egyik jelenlegi fő fókusza a saját versenyakadémiája – az S35 Racing – mellett az orosz autós szövetségnél betöltött szerepe:

    „Visszatérek-e a versenyzéshez, amiről gyakran érdeklődnek? A válaszom nem – ne számítson senki se arra, hogy újra versenyezni fogok. Bármennyire is élvezem az autóversenyzést, nem látom benne a fejlődésem valódi lehetőségét, még középtávon sem. Ezért nincs okom arra, hogy időt és energiát fordítsak erre. Sokkal kifizetődőbb lenne, ha más irányba terelném az energiámat.”

    Sergey Sirotkin gokart akadémiát nyitott Oroszországban

  • Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Günther Steiner azt mondja, nem érti, Daniel Ricciardo miért választja a tartalékpilótai szerepet a 2023-as teljes munkaidős Forma-1-es versenyzői ülés helyett.

    Amikor egyértelművé vált, hogy a 33 éves ausztrál elveszíti helyét a McLarennél, a Haas csapatfőnök Steiner elárulta, hogy szeptemberben küldött egy SMS-t Ricciardónak.

    Ebből semmi se lett, így Steiner éppen ezen a héten hívta fel Ricciardo figyelmét arra, hogy hívja fel őt a Haas Mick Schumacher jövőjével kapcsolatos megfontolások közepette. Az Associated Pressnek nyilatkozott a Haas irányítója:

    „Amennyiben érdeklődik irántunk, ne szégyelljen felhívni engem, de nem fogom őt üldözni. Azt akarom, hogy előbb döntse el, mit akar tenni saját magáért, mielőtt rábeszélném valamire.”

    Úgy tudni, hogy Ricciardo egyértelmű terve az volt, hogy jövőre lényegében egyfajta „szabadságot” vesz ki, miközben a Mercedes teljes munkaidős tartalékosaként szolgál. Jelenleg azonban úgy néz ki, hogy a Red Bull és a Renault egykori versenyzője valójában a Red Bull Racing és az AlphaTauri teljes munkaidős tartalékosa lehet 2023-ban. Erről ennyit mondott az érintett:

    „Ahogy én látom, ez olyan, mintha egy kis szünetet tartanék, – és mondjuk úgy, ami az F1-es karrieremet illeti, a valós szándékom az, hogy ’24-ben versenyezzek.”

    Ebből arra lehet következtetni, hogy Ricciardo inkább a Red Bull tartalékosa lenne, minthogy ténylegesen teljes munkaidőben a Haasnál versenyezzen. Amikor erről kérdezték, Steiner Austinban így felelt:

    „Szerintem, ezt Dannytől kell megkérdezni, nem tőlem, hogy miért nem akar versenyezni. Nem tudom, hogy a Haas ellen van-e valami kifogása, vagy csak úgy döntött, hogy egy évig valami mást akar csinálni. Nem tudom kitalálni, hogy mit akar, így nem is tudom, hogy mit válaszoljak.”

    Ricciardo simán lepipálta Hamilton paddock-bevonulását Austinban

  • Hihetetlen F1-es teszten van túl Villeneuve, és ennek örül

    Hihetetlen F1-es teszten van túl Villeneuve, és ennek örül

    Jacques Villeneuve „hihetetlennek” nevezte a lehetőséget, hogy tesztelhette az Alpine 2021-es Forma-1-es autóját, miközben 25 évvel ezelőtt ünnepelte a bajnoki diadalát.

    Az Alpine szeptember közepén az Olasz Nagydíj után, Monzában kínált Villeneuve-nek egy tesztlehetőséget, és a kanadai 18 kört tett meg a Canal+ francia televíziós csatornának készített filmfelvétel részeként. Villeneuve 10 évet volt a Forma-1-ben, versenyzett a Williams, a BAR és a Sauber/BMW színeiben is, de volt egy rövid, három futamon át tartó időszak az Alpine csapatnál is, akkor még Renault nevén. Villeneuve az 1997-es bajnoki címe alatt is a Renault motorjaival ment. Így nyilatkozott:

    Hihetetlen élmény volt a 2021-es Alpine F1-es autó tesztelése Monzában. Az utolsó éles Forma-1-es autót 2006-ban vezettem, ugyanakkor a modern autók kanyarsebessége elképesztő. Jó volt a mérnökökkel és a csapattal együttműködni, komolyan venni a dolgot – sok emléket hozott vissza.

    Három versenyt vezettem a csapatnál 2004-ben, de még mindig láttam néhány ismerős arcot. Nem minden nap vezethetsz F1-es autót jó ötvenesként, és a garázsban töltött idő, valamint a Monzában vezetés tökéletes boldogság volt.

    Az Alpine professzionális megközelítése ezen a teszten is elképesztő volt, és egy olyan emlék, amely most már örökre bevésődött.”

  • Stroll jobb, mint Ricciardo

    Stroll jobb, mint Ricciardo

    Lance Stroll alulértékelt a korábbi Forma-1-es versenyző, Marc Surer szerint. A 23 éves kanadai versenyzőt a felületes nézők gyakran elítélik, mint akinek csak azért van biztos helye, mert milliárdos édesapja, Lawrence az Aston Martin tulajdonosa.

    Surer szerint ugyanakkor Stroll „sokkal jobb versenyző, mint gondolnánk”, és ezt el is mondta a motorsport-total.com-nak:

    „Igen, nehéz őt olyan kiemelkedő tehetségnek nevezni, mint Fernando Alonsót vagy Sebastian Vettelt, de jó versenyzője a csapatnak. Nem annyira rossz, és ezt újra és újra bizonyítja azzal, hogy pontokat szerez, még ha figyelembe vesszük is, mennyire rossz most az autójuk. Nem vészes a sebességét tekintve Vettel ellen sem. Összehasonlítható a helyzet a McLarennel – Stroll közelebb áll Vettelhez, mint Daniel Ricciardo Lando Norrishoz. Amennyiben jobb lenne az autó, Lance folyamatosan pontokat szerezne.”

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve rendszeresen kritizálja honfitársát, Strollt, de egyetért Surer értékelésével, mely szerint Ricciardo jelenleg jobban szenved, mint Stroll.

    Valóban, mivel a 2023-as versenyülések még mindig nyitva vannak a Williamsnél, az Alpine-nál, a Haasnál és az Alfa Romeónál, az ausztrál Ricciardót mégsem hozzák egyikükkel sem komolyan kapcsolatba. Villeneuve feltette a költői kérdést:

    „Miért is tennék? Volt két szörnyű éve a Renault-nál és két még borzasztóbb a McLarennél. Ez négy év. A Forma-1-es pályafutásának majdnem a fele rossz volt. Úgy néz ki, a modern versenyautók egyszerűen nem illenek a vezetési stílusához. A Red Bullnál parádés volt, de utána úgy tűnik, valami történt, és ebből soha nem tudott kilábalni.”

  • Perez megjelenik az Iron Maiden új limitált turnépólóján

    Perez megjelenik az Iron Maiden új limitált turnépólóján

    A Red Bull Forma-1-es versenyzője, Sergio Perez megjelent az Iron Maiden brit heavy metal zenekar jelenlegi világkörüli turnéjának új turnépólóján.

    A brit metál ikonok, az Iron Maiden jelenleg a Legacy of the Beast világkörüli turnéjuk második részére indulnak, amelyet 2020 elején a koronavírus-járvány miatt halasztottak el. Az elmúlt hetekben a zenekar a 2022-es turnéjuk második szakaszán jártak, amely Latin-Amerikát, Dél-Amerikát és Észak-Amerikát érintette. Szeptember 7-én, szerdán a zenekar Mexikóvárosban adott koncertet az ország Forma-1-es helyszínén, a Hermanos Rodriguez Stadion Foro Sol pályaszakaszán. Az eseményre a zenekar egy limitált szériás turnépólót adott ki Forma-1 ihlette motívummal.

    A rajzon számos F1-es autó mása látható, amelyeket a zenekar híres kabalafigurája, Eddie the Head különböző inkarnációi vezetnek, a háromszoros futamgyőztes Perez pedig a képen látható második autó pilótájaként tűnik fel.

    Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy az Iron Maiden találkozik a motorsporttal. A zenekar Trooper nevű sörmárkája hosszú ideje a kilencszeres Isle of Man TT-győztes Peter Hickman támogatója. Együttműködésük még 2015-ben kezdődött, és a Trooper Beer márka azóta is szponzorálja Hickmant a Supersport osztályban a TT-n. Ennek eredményeképp Hickman az Iron Maiden 2017-es Book of Souls világturnéján és a Legacy of the Beast turné 2018-as brit szakaszának pólóin is megjelent.

    A túraautó-sztár Anthony Reid szintén egy Trooper Beer által támogatott autóval indult a VW Funcupban Nagy-Britanniában pár éve.

    Az Iron Maiden rendszeresen fellépett a Hermanos Rodriguez pályán mexikói útjai során, de az évek során más versenypályákon is játszottak már.

    Legutóbb 2014-ben a németországi Nürburgringen tartott Rock am Ring fesztivál fő fellépői voltak. A 2008-as Somewhere Back In Time világturnéjuk során a MotoGP holland helyszínén, Assenben adtak szabadtéri koncertet.

    Erről egy különleges Superbike-témájú pólóval is megemlékeztek. Az 1990-es években a zenekar a Paul Ricard-on megrendezett Bol d’Or motoros endurance verseny zenei betétprogramjának a főszereplői voltak.

    A zenekar gitárosa, Adrian Smith régóta lelkes Forma-1-rajongó is, a múltban a Renault vendégeként több versenyen is megfordult.

  • Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Jacques Villeneuve az Olasz Nagydíj utáni szerdán Monzában teszteli a tavalyi Alpine A521-es Forma-1-es versenyautót.

    Ez lesz az első alkalom, hogy az 51 éves versenyző a BMW Sauberrel 2006-ban, Hockenheimben rendezett búcsúfutama óta majdnem aktuális Forma-1-es autót vezet.

    A lehetőség a Canal+ televíziós társasággal való kapcsolata miatt jött létre, és része annak a 25. évfordulós ünnepségnek, amely az1997-es Renault-motoros Williamsszel szerzett világbajnoki címét méltatja.

    Villeneuve a 2004-es szezon utolsó három futamán az enstone-i csapatnál versenyzett a jelenlegi Alpine versenyző, Fernando Alonso mellett, két 10. és egy 11. helyet megszerezve. Az Alpine csapatfőnökével, Otmar Szafnauerrel is együtt dolgozott a BAR Honda idejében. Az A521-essel versenyzett Fernando Alonso és Esteban Ocon az elmúlt szezonban, és amelyet idén Oscar Piastri és Jack Doohan használt a fiatal pilóták tesztjén. Villeneuve a Motorsport.com-nak beszélt erről:

    „A Canal+, a francia csapat és a francia televízió kapcsolatán keresztül történt ez a megkeresés, mert 25 évvel ezelőtt a Renault-val nyertem Tehát ez a kiruccanás emiatt jött létre. Ez a tavalyi autójuk Monzából, és mivel nem lehet őket finomhangolni, rendes körök lesznek majd ezek. Három versenyen voltam Fernando csapattársa, így van múltam ezzel az istállóval. A jelenlegi sportigazgató Alan Permane volt a mérnököm akkor. Ez igazán szuper izgalmas. Ez őrületes. Jó lesz megérteni, hogy milyenek ezek az autók. Kipróbáltam a szimulátorban. A modern autók alacsony tempónál nem lenyűgözőek, de nagy sebességnél hihetetlenek. Csak arra kell figyelnem, hogy kényelmes legyen a versenyülésem. Pokoli lesz, mert a G-erők elképesztőek lesznek. A jó dolog az, hogy itt vannak hosszú egyenesek. Szóval pihenhetsz fizikailag!”

    Villeneuve elismerte, hogy a vezérlés a kormányon most még bonyolultabb, mint amikor utoljára 2006-ban versenyzett a Forma-1-ben, de nem aggódik:

    „Igen, de minden megszokható. Mindig is szerettem játszani, nem csak a versenyszimulációkkal, és ha egyszer megszokjuk, akkor bármit meg tudunk csinálni. Akkor lesz nehéz, amikor még nem rutinból mész, és elkezdesz a kormányra nézni, és arra gondolsz, hogy ó, mit jelent ez, és nincs időd. Amikor már megszokottá válik, természetessé-otthonossá válik, akkor könnyű lesz.”

    Villeneuve hangsúlyozta, hogy továbbra is aktív versenyző:

    „Soha nem szűnt meg az a vágyam, hogy ezt csináljam. Tehát az utóbbi időben az volt a célom, hogy a NASCAR-ba kerüljek. Miután idén Daytonában versenyeztem, ez kedvet hozott ahhoz, hogy megpróbáljak egy szezont végigcsinálni. Jelenleg azonban annyira lefoglal a tévézés, hogy ez minden mást keresztez.”

    A Canal+ kommentátora, Julien Febreau, aki maga is tapasztalt versenyző, Monzában szintén lehetőséget kap arra, hogy az A521-est vezesse, míg a csapat az idei A522-est is beveti egy forgatási napra. Villeneuve és Febreau a héten egy 2012-es Lotus E20 kipróbálásával melegítenek be a monzai köreikre, a Paul Ricardon.

  • Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

    Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

    Esteban Ocon úgy véli, hogy a bajba került Francia Nagydíj visszatérhet Le Mans-ban. A héten az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Paul Ricard nem szerepel majd a 2023-as versenynaptárban, de egy 2024-es visszatérés egy rotációs rendszer részeként lehetséges lenne:

    „Tovább tárgyalunk a Francia Autósport Szövetséggel, sőt a kormánnyal is.”

    A Francia Nagydíj szervezői megerősítették Domenicali szavait, és kitartottak amellett, hogy a Forma-1 vezérigazgatója által emlegetett „rotációs rendszer” mostantól a „következő évek” középpontjában áll. Ocon, aki a Renault tulajdonában lévő Alpine versenyzője, Spában így reagált:

    „Ez szomorú. Ez olyasvalami, amitől tartottunk, de önmagában még nem a vég. Hatalmas autóipari történelmünk van Franciaországban, így nagyon is lehetséges, hogy a Grand Prix visszatér. Talán nem Paul Ricard lesz, de vissza fog térni. Ott van Le Mans, ahol minden lehetséges infrastruktúra adott, így nem lenne nehéz ott megrendezni a nagydíjat.”

    Franciaország F1-es megszűnése komoly figyelmeztető jel a sportág hagyományőrzőinek, akik attól tartanak, hogy a Liberty Media mostantól olyan történelmi versenyeket is eltüntethet, mint Spa-Francorchamps és Monaco. A 25 éves Ocon azonban nyugalomra int:

    „Nem szabad pánikolnunk. Nem is értem, hogy lehetne versenynaptárunk a jövőben Spa és Monaco nélkül.”

    Ugyanakkor, az Alfa Romeo főnöke, Frederic Vasseur – aki Oconhoz hasonlóan francia – úgy gondolja, hogy Franciaország-specifikus okai vannak annak, hogy a Forma-1-es rendezvényük összeomlott. Erről az Auto Hebdonak beszélt:

    „Meg kell érteni, hogy a szponzorok tekintetében sok korlátozás volt. Nem lehet reklámozni alkoholt, alkoholmentes söröket, kriptovalutát. Ezen a téren Franciaország még Szaúd-Arábiánál is szigorúbb ország.”

    Szerinte azonban más európai országok most középtávon hasonló sorsra juthatnak.