Címke: Renault

  • A Renault berágott a nagycsapatokra: Miattuk maradtak meg a buta szabályok

    A Renault berágott a nagycsapatokra: Miattuk maradtak meg a buta szabályok

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul szerint egy olyan buta szabály, mint az a regula, ami kimondja, hogy azzal a keverékkel kell rajtolni a versenyzőknek amivel a Q2-ben a legjobb idejüket futották meg, azért maradhat fenn, mert a nagycsapatok szervezkednek és leszavaztatják a szabálymódosításokat.

    A kvalifikáció során a Q3-ba jutott versenyzők azokkal az abroncsokkal indulnak el a futamon, amikkel a Q2-ben a leggyorsabb köridejüket teljesítették. Akik nem jutottak be az időmérő utolsó szakaszába, azoknak szabad a vásár, a felhasználható keverékekből bármelyikkel elrajtolhatnak. A Mercedes a Ferrari és a Red Bull gond nélkül használhatja a keményebb keverékű abroncsokat, a továbbjutás nekik biztosított, míg a többieknek a lágyakon kell próbálkozniuk, ha be akarnak jutni a Q3-ba. Mivel  a tizenegyedik helytől egészen a huszadikig a versenyzők szabadon választhatnak, a hetediktől a tizedik helyen tartózkodó pilóták sokszor ki vannak szolgáltatva hátulról induló társaiknak. A szabályt törölni akarták, ám a szavazás során mégsem olyan eredmény született, mint amire sokan számítottak:

    ,,Megegyeztünk a Stratégia Csoporttal, mindenki egyet érttel azzal, hogy töröljük ezt a regulát. Ám a szavazás után minden maradt a régiben. Őszintén szólva ez eléggé elkeserített.” -jegyezte meg Abiteboul. – „A topcsapatok és a partner alakulataik miatt történhetett ez meg, ők lobbiztak a szabály mellett, ugyanis ez megvédi a nagy csapatokat. Ugyan nem hinném, hogy szükségük van erre, de ez egy extra védelem a számukra. Sőt, ez még a fiókcsapatoknak is nagy segítség. E két kategória adott és  (topcsapatok és fiók csapatok)közöttük van az úgynevezett ‘középosztály’ ahova mi és a McLaren tartozunk. Meg kell vallanunk, néha nekünk is a segítségünkre volt ez a regula, mikor a top 10-be nem tudtunk bekerülni, de azért, mert néha előnyünk származott belőle még nem kellene megtartani. Ez egy buta szabály, amitől meg kellene szabadulnunk, ám senki sem tesz ezért semmit.” -bosszankodott a Renault csapatfőnöke.

  • Ocon számol a problémákkal a  Renaultnál

    Ocon számol a problémákkal a  Renaultnál

    Esteban Ocon elmondása szerint már Abu Dhabiban, a szezon utáni teszten leküzdött néhány problémát  a Renaultnál. A francia felszabadult tartalék pilótai szerepéből, és a Pirellinek tesztelhetett Yas Marinában.

    A francia kispadon ült 2019-ben, hiába tűnt úgy, hogy idénre a Renault-hoz kerülhet, az ülést betöltötte a Red Bulltól hirtelen távozó Daniel Ricciardo, és az ő korábbi Racing Pointos ülését Lance Stroll kapta meg.

    A 2020-as szezon előtti tesztet nyolc napról hatra rövidítették. Ocon elárulta azt is, hogy az lehet a jövő évi sikerük kulcsa, ha a teszten alaposan megismerik a kocsijukat.

    „Ez nélkülözhetetlen és határozottan ez fog segíteni nekem, ugyanis amikor megérkezel a teszt helyszínére februárban, van egy kis előnyöd. Ugyanis megvan a fix helyed a kocsiban és néhány dolgot a pályán is leellenőriztél. És az jó, ha van rá esélyed. Idén sajnos kevés esélyt kaptam vezetésre, és most februárban még kevesebb időm lesz, ami baj. Szóval az a két nap mínusz nagyon fog nekünk hiányozni a teszten.” – nyilatkozta Ocon

  • A Gazprom tagadja az F1-es szponzorációról szóló híreket

    A Gazprom tagadja az F1-es szponzorációról szóló híreket

    A Grazprom orosz földgázóriás tagadja azokat a híreszteléseket, miszerint szponzorként belépjen a Formula 1-be.

    A hír ezen a héten jelent meg, hogy a Gazprom – aki az egykori Minardit is támogatta még a múlt évtizedben – készen áll arra, hogy a Renault-t vagy a Toro Rossot támogassa a jövő évtől, 35 millió euróval. A Toro Rossonál Daniil Kvyat versenyzik, míg a Renaultnál is van egy orosz: a tartalékos pilótájuk Sergey Sirotkin.

    „Ebben a hírben egyidejűleg azt írják, hogy válhatunk és tervezzük is, hogy F1-es szponzor legyünk” – mondta Sergey Kupryanov, a Gazprom szóvivője a Tass hírügynükségnek. – „Természetesen, szponzorrá válhatunk. De hogy azok leszünk-e? Nem, nem tervezzük.

  • 19 év után kirúgta főtervezőjét a Renault

    19 év után kirúgta főtervezőjét a Renault

    Az idei gyenge szezon után komoly átszervezések történnek a Renault technikai részlegén. Ennek lett az áldozata a főtervező Nick Chester is.

    Chester az évszázad kezdetén érkezett Enstone-ba, akkor még a Benetton néven futó istállónál versenymérnöki pozícót tölött be. Az idő előre haladtával számos szerepet töltött be a Renault, majd a Lotus és végül ismét a Renault csapatánál.

    Egészen mostanáig a technikai részleg egyik vezetőpozícióját töltötte be, ám most megköszönték a munkáját. Az esetleges távozásának előszele volt egy hónapja az, amikor a Renault Dirk de Beert szerződtette az aerodinamikai terület vezetőjének.

    A tavalyi konstruktőri negyedik hely után a csapat célja az volt idénre, hogy közelebb zárkózzanak a három nagyhoz. Azonban ez nem jött össze, sőt a hátrányuk talán nagyobb is lett és a McLaren is beelőzte őket a bajnokságban.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök megköszönte Chesternek a 2016 óta végzett kemény munkáját.

    „Szívből köszönünk Nicknek mindent, és kívánunk neki nagyon sok sikert a karrierjének a következő szakaszához.” – nyilatkozta,

    „Nagyon élveztem ezt a 19 évet ezzel a remek hangulatú csapattal, ahol rengeteg hűséges és tehetséges ember dolgozik. Várom az új kihívásokat, és minden jót kívánok a csapatnak.” – mondta a távozó szakember.

    Chester mellett Peter Machin is távozik az alakulattól, korábban ő vezette az aerodinamikai részleget.

  • Abiteboul: A Renault motorja a legerősebb a Forma-1-ben!

    Abiteboul: A Renault motorja a legerősebb a Forma-1-ben!

    Csapatfőnökük, Cyril Abiteboul szerint a Renault erőforrása a legerősebb a száguldó cirkuszban. Ezen állítással szemben sokan úgy vélik a paddockban, hogy a francia gyártó teljesítményben már elmarad a folyamatosan fejlődő Hondától is. Abiteboul azonban elmondta az AMuS-nak, hogy a Renault is nagyot lépett előre:

    „Méréseink alapján miénk és a Ferrari motorja a legerősebb a versenyeken. Aztán jön csak a Honda és a Mercedes.”

    A Mercedesnél természetesen ezt másképp látják, ott egy anonim mérnök nyilatkozott:

    „A Honda, Renault és közöttünk a különbség már elhanyagolható. Csak a Ferrari emelkedik ki.”

    A Mercedes motorfőnöke, Andy Cowell pedig elárulta, hogy a csapatok mérései majd erőforrásaik összehasonlítása javarészt GPS adatok alapján nem igazán pontos:

    „Motorerőt megállapítani, pláne versenykörülmények között, finoman szólva is nehéz.”

  • Ocon örül, hogy újra harcolhat majd Verstappen ellen

    Ocon örül, hogy újra harcolhat majd Verstappen ellen

    Esteban Ocon egy év kihagyás után 2020-ban visszatér a Forma-1-es mezőnybe. Pályafutása a Renault csapatnál folytatja.

    A francia versenyző várja már, hogy jövőre újra kerék a kerék ellen csatázhasson Max Verstappennel.

    Ocon a héten, a szezon utáni teszten már gyakorolhatott a Renault-val.

    „A legnagyobb különbség, hogy több helyem van az autóban.” – hasonlította össze az autót a 2019-es Mercedesszel, mivel a csillagos márka tartalék és tesztpilótája volt idén. „A Renault Danielnek (Ricciardo) és Niconak (Hülkenberg) épült, szóval tágasabb, mint a Merecdes Lewis és Valtteri számára. Szóval ez könnyebbé teszi a helyzetet.”

    Elmondása szerint egy kis időbe telt, míg felvette a tempót.

    „Az erőforrás is új számomra, de erőből nincs hiány.”

    „Az egyensúlyon dolgoznunk kell, számomra ez nagyon fontos volt ezeken a napokon.”

    „Mindössze hat teszt nap van télen (a szezon előtt), szóval versenyzőnként három, 2019-ben pedig nem sokat vezettem, szóval minden pillanatot értékelek, amit az autóban tudok tölteni.”

    Mindemellett több, mint boldog attól, hogy újra egy mezőnyben versenyezhet majd Verstappennel, akivel már az F1 előtt is riválisok voltak.

    „Örülök, hogy újra versenyezhetek minden versenyző ellen.” – mondta Ocon a Le Figaro című lapnak. „Igaz, hogy egész karrierem során Max-szal harcoltam, de ami tavaly Brazíliában történt, az nagyon nagy dolog volt kívülsől nézve, miközben nem volt olyan komoly belülről.”

    „Annak ellenére, ami történt, mi tiszteljük egymást. Lapoztunk és újra harcolni fogunk egymás ellen a pályán.”

  • Ocon szerint 2020-ban a Renault még nem fog nyerni

    Ocon szerint 2020-ban a Renault még nem fog nyerni

    Esteban Ocon Abu Dhabiban elmondta: tudja, hogy nem fog nyerni futamokat 2020-ban a Renault-val, de mindent megtesz ennek érdekében.

    Miután egy évet ült a kispadon a Mercedesnél, a francia az első tesztjeire készül az új csapatával Abu Dhabiban. Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke múlt hétvégén elmondta, a 23 éves Oconban látja a tüzet, amely idén hiányzott az idősebb párosból.

    „Olvastam és mindent megteszek ennek érdekében” – mondta a Le Figaronak Ocon. – „Szeretném összemérni magam Daniel Ricciardoval, mert mindig a legjobbal szeretnék harcolni. Az a célom, hogy előtte legyek”.

    Továbbá tisztában van azzal is, hogy a Renault nem készült fel a futamgyőzelemre. Úgy véli, az eddigi években jó irányba haladt a csapat, de még nincs nyerő autójuk és valószínű, jövőre sem lesz.

    „De fontos dolog, hogy a motivációdat fent tartsd, előrefelé tartani és egy nap elérni a célt. Egy nap világbajnok szeretnék lenni, de hetedik vagy nyolcadik.”

  • Sainz: A fiam az eddigi legnagyobb lépést tette meg 2019-ben

    Sainz: A fiam az eddigi legnagyobb lépést tette meg 2019-ben

    A 2019-es szezon „hatalmas előrelépés” volt Carlos Sainz számára. Ez az álláspontja a pilóta édesapjának, a ralilegendának, idősebb Carlos Sainznak. AZ EFE hírügynökségnek elmondta, hogy a McLaren pilótája akár világbajnok-esélyes is lehet.

    „Óvatos vagyok ezzel kapcsolatban, de meggyőződésem az, hogy Carlosnak megvan a tehetsége, hogy próbálkozzon és hogy harcoljon” – fogalmazott az idősebb Sainz. -„Azt hiszem, idén nagy lépést tett előre a karrierjében”

    A ralilegenda úgy érzi, fia rengeteget fejlődött ebben az évben és szerinte a McLaren is sokat javult.

    A Toro Rossót és a Renault-ot megjárt 25 éves Sainz idén a 6. helyezést érte el a világbajnoki ponttáblázatban. A McLaren pilótája elmondta, ezt a helyet megszerezni a jelenlegi Forma 1-ben szinte „elképzelhetetlen” a csapatok közti különbségek miatt.

  • Danke, Nico! Búcsúzik a Renault Hülkenbergtől

    Danke, Nico! Búcsúzik a Renault Hülkenbergtől

    Három közös év után távozik a Renault csapatától a német Nico Hülkenberg. A francia istálló a hivatalos weboldalán köszöni az elmúlt éveket, amelyben a csapat több vezető személyisége is megszólalt.

    Hülkenberg 2017 elején csatlakozott a Renaulthoz, amely csapat egy évvel korábban tért vissza a Forma-1-be, így a német tapasztalatára nagy szükség volt Enstone-ban és Viryben is.

    A német érkezése előtt a Renault csupán a kilencedik lett a konstruktőri bajnokságban, nyolc szerezett ponttal. Első közös évükben, azonban már hétszer annyi pontot tudtak szerezni, 57 egységgel a hatodikak lettek, ám a pontok nagy részét Hülkenberg szerezte.

    2018-ban immáron Carlos Sainz oldalán a remek negyedik helyig tudtak feljebb lépni. A 122 pont is rendben volt, amin testvériesen elosztoztak a pilóták. Hülkenberg pedig az egyéni pontverseny hetedik helyén zárt, ami karrierje legjobb eredménye volt.

    Alan Perman sportigazgató a három év alatt rengeteg időt töltött a német a versenyzővel, ő így búcsúzik tőle:

    „Nico egy olyan pilóta, aki mindig megbirkózott a feladatokkal. Folyamatosan versenyezni és fejleszteni akarta az autót, ami mindig nagy segítség volt a számunkra. A visszajelzései kivételesek, mivel képes kizárni az érzelmeit ezekből, még egy pocsék verseny után is képes volt hasznos információkkal szolgálni minket. A technikai meglátásai nagyon fontosak voltak a számunkra. Emlékszem, egyszer 2017-ben Silverstone-ban, mikor az R.S.17-es sajátos kezelhetőségéről beszélt nekünk. Több sebességet akart bevinni a kanyarokba, és érezte, hogy ott vesztünk leszorítóerőt, ahol arra pont a legnagyobb szükség lenne. Ennek érdekében egy új padlólemezt fejlesztettünk. Amikor először gurult a pályára vele, akkor sokáig nem mondott semmit ezzel kapcsolatban a rádión, de amikor bekapcsolta ennyit mondott: Nem mondtam semmit, de ha látnád az arcomat, akkor egy hatalmas mosolyt látnál rajta! Ez összefoglalja őt, ha mond valamit, akkor arra érdemes oda figyelni.” – mesélte.

    Mark Slade, Hülkenberg versenymérnöke is megszólalt.

    „Amikor Nico 2017-ben csatlakozott hozzánk, akkor egy új szintre emelt minket. Gyakorlatilag egyik napról a másikra ismét „felkerültünk a térképre” és olyanok lettünk, mint egy nagy csapat. Amikor tudod, hogy van egy olyan pilótád, aki nagy eredményeket tud szállítani, az egy nagyon komoly tudatalatti motiváció. Nagyon okos, hatékony, és egész jó humora is van. Volt néhány nagyszerű versenyünk együtt, megtiszteltetés volt vele dolgozni. Azt tudnám mondani, hogy ő a legjobb azon pilóták közül, akikkel eddigi karrierem során együtt dolgoztam.” – mondta.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök is hálás a németnek.

    „Az egyértelmű, hogy Nico kulcsember volt a fejlődésünkben. Egy olyan versenyzőre volt szükségünk, akinek meg van a tapasztalata, és érett arra, hogy feljebb emeljen minket. Erre a feladatra nála jobbat nem is kívánhattam volna. Nem volt egy könnyű döntés, hiszen sok erős képessége van: nagyszerű versenyző, mindig motivált, többre törekedett, ami ösztönzött minket. Nagyon sok szerencsét kívánunk neki a jövőre nézve, és őszinte köszönetünket szeretnénk kifejezni a Renault csapatért tett erőfeszítéseiért az elmúlt három év során.” – fogalmazott.

  • Ocont kitiltották a Mercedes garázsából a hétvégén

    Ocont kitiltották a Mercedes garázsából a hétvégén

    A Mercedes kitiltotta a 2019-es tartalékos pilótájukat, a garázsukból ezen a hétvégén, Abu Dhabiban.

    Noha még mindig Toto Wolff menedzseli Esteban Ocont, a francia már aláírt egy szerződést a 2020-as évre a Renaulthoz. A 23 éves Ocon hamarabb tud a Mercedestől elbúcsúzni, így a jövőheti Abu Dhabiban megtartott tesztelésen már megízlelheti a 2019-es Reanult-t.

    Arra a kérdésre, miszerint már segített-e a Renaultnak a 2020-as autó fejlesztésében a Canal Plusnak elmondta, hogy technikailag nem volt még erre alkalom.

    – De beszélünk, illetve lehetőségem volt üléspróbára is, illetve egy kicsit szimulátoroztam is, ezzel is felkészítve magam.  Ezért nincs jogom arra, hogy a Mercedes garázsában tölthessem a hétvégét – mondta el Ocon Abu Dhabiban.

    – Már készülünk a jövő heti tesztelésre, és szerencsémre két napom lesz, ami ritka. Még Daniel Ricciardonak sem volt ilyen lehetősége tavaly, szóval ez remek felkészülés lehet a következő szezonra – tette hozzá a pilóta.

    (Szerző: Gajáta Fanni)