Címke: Renault

  • Abiteboul nehezen éli meg a helyzetet, de nem tervez lemondani

    Abiteboul nehezen éli meg a helyzetet, de nem tervez lemondani

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondta, hogy a nehéz együtt élnie a tényekkel, azzal, hogy nem a mezőny elejében végeztek az elmúlt időszakban.

    A Renault, mint gyári csapat 2016-ban tért vissza az F1-be, azzal a céllal, hogy öt éven belül az élmezőnybe kerülnek. Ekkor a 9. helyen végeztek, majd előre léptek a 6., majd 4. helyre, tavaly azonban csak az 5. helyen végeztek. Ráadásul épp ügyfélcsapatuk, a szintén Renault erőforrást használó McLaren előzte meg őket.

    „A Forma-1 egy kemény sport, ahol egy csapatvezető nem rejtőzhet el.” – mondta Abiteboul a Motorsport Magazinenak. „Én fejlődtem, de továbbra is fejleszteni kell a saját egységemet is. Mint mindenkinek.”

    „Egy kicsit latin vagyok, nem csak francia. Én Franciaország déli részéről jöttem, és rendkívül érzelmes vagyok, komolyan veszem a dolgokat.”

    „Imádom a versenyzést, de nehezen élek együtt a ténnyel, hogy minden hétvégén veszítünk és ez egy tény. Még ha fejlődést is mutatunk, minden hétvégén kikapunk. A második az első a vesztesek közt.”

    „Ez egy változás számomra. Meg kell tanulnom veszíteni, de nem akarom elveszíteni azt a tényt sem, hogy nyerni akarok, és a győzelem iránti vágy csak egyre nő minden évvel, amelyben nem nyerünk.”

    Azt is hozzátette Abiteboul, hogy nem kíván lemondani pozíciójáról, míg el nem érik a céljukat, hogy újra világbajnokságot nyerjenek.

    „Ezt majd meglépem, ha nyertünk. Ez a kihívás, egy kérdőjel.” – mondta. „Minden egyes év, ami eltelik, erősebbé tesz minket. Még idén (2019) is erősebbek voltunk, az ötödik hellyel, mint tavaly (2018), mikor negyedikek voltunk. Efelől nincs kétségem, és ez az, ami számít.”

    „Minden évben erősebbek vagyunk és ez visz minket közelebb az alapvető célunkhoz, ami a győzelem, és ami az én egyéni célom is. Hogy bekövetkezik-e, vagy sem, az egy másik sztori.”

    „De azt elmondhatom, hogy jelenleg nem állok a visszavonulás közelében, egyrészt majd ha lehetséges lesz, vagy másrészt ha elértük (amit akarunk) és én biztos vagyok benne, hogy egy nap ez a csapat nyerni fog. Megtettük már ezt korábban, és meg fogjuk tenni újra.”

  • Ricciardo székfoglaló játékhoz hasonlítja 2021-et

    Ricciardo székfoglaló játékhoz hasonlítja 2021-et

    A Renault pilótája, Daniel Ricciardo szerint a 2021-es rajtrács teljesen máshogy fog festeni, mint az idei. Sokak mellett az ausztrál is szabaddá válik év végén, és ha jelenlegi munkaadója nem lesz versenyképesebb, akkor valószínűleg más lehetőségek után néz.

    „Az év végénél tovább senkivel sem köteleztem el magam” – mondta Ricciardo. „Semmi személyes, szimplán még nem egyeztettünk semmit 2020 utánról. Még mindig korai. Imádnám, ha 2020 jól sülne el, és akkor itt maradhatnék. Ez a legkönnyebb és legboldogabb forgatókönyv, azt kívánom, történjen meg.”

    Mindazonáltal az ausztrál sok változásra számít: „2021 egy székfoglaló játék lehet, szerintem nagyon fel lesz rázva az F1.”

  • Emlékeztek ezekre a 2010-es hungaroringi eseményekre?

    Emlékeztek ezekre a 2010-es hungaroringi eseményekre?

    A január még ilyen visszatekintős hónap. Most mi is felcsaptuk a 10 évvel ezelőtti képeinket, és Varga András 6 képét mutatjuk meg nektek 2010-ből.

    Ott voltatok a Hungaroringen, mikor Kiss Pál Tamás még Formula Renault-s versenyzőként „felrobbantotta” a lelátót a Hungaroringen?

    Emlékeztek az egyetlen alkalomra, mikor a Le Mans Series a Hungaroringre látogatott és többek között Nigel Mansell is itt volt a fiaival?

    És A Ferrari Racing Days-re, melyen Felipe Massa az egyévvel korábban őt megműtő magyar orvost is megautóztatta?

    Lapozzátook végig a képeket, kommentben pedig jöhetnek 2010-es autósportos emlékeitek! 😉

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

    (Lapozós!)

    https://www.instagram.com/p/B658UBUqZY7/

  • Ricciardo több időt töltene a gyárban a szezon előtt

    Ricciardo több időt töltene a gyárban a szezon előtt

    Daniel Ricciardo terve az, hogy az előszezon során jóval több időt töltsön a Renault gyárában, segédkezve az autó fejlesztésében, illetve új szintre emelni a csapattal való kapcsolatát.

    Az első Renaultos évében kilencedik lett, ami számára nem túl örömteli eredmény. Azonban most a pihenésre koncentrál, ami idő alatt szeretne teljes mértékben feltöltődni a szezonkezdetre majd többet kíván dolgozni a gyárban.

    „Több időt fogok a kikapcsolódásra szánni. Mindenkinek ezt kellene, szükség van arra, hogy kikapcsoljunk teljesen időnként. Van az a pont, amikor valami túlhajszolja magát, mégsem jönnek a várt eredmények, ez pedig nem kifizetődő.” – kezdte Ricciardo.

    „2020-ra számos ötletem van, hogy hogyan lehetek jobb és jobb. Úgy érzem, hogy remekül integrálódtam a csapatba, de úgy tekintek vissza a szezonra, hogy tudok még jobb is lenni. Kicsivel többször szeretnék megjelenni a gyárban még a tesztek előtt, de arról is vannak ötleteim, hogy mit tehetünk azért, hogy eredményesebb évünk legyen.” – folytatta.

    „Nem csak technikailag, hanem csapategységileg is úgy akarom eljuttatni magunkat a barcelonai tesztekre, hogy azt érezzem, hogy jó lendületben vagyunk. Hívjuk ezt csapat építésnek vagy más tevékenységnek. A legfontosabb az, hogy több időt szeretnék tölteni a csapattagokkal, a pályán kívül is.” – zárta.

  • Ricciardo: Nem szeretem a kilencedik helyen látni magamat

    Ricciardo: Nem szeretem a kilencedik helyen látni magamat

    Daniel Ricciardo úgy érzi, hogy az első Renaultos éve nem mutatta meg valójában azt, hogy ő hol is helyezkedik el a mezőnyben.

    A Renault ausztrál pilótája a Red Bullt hagyta ott a Renault kedvéért, ám a várt áttörés nem jött el, csupán a kilencedik helyen végzett a pontversenyben, a korábbi sikereitől messze elmaradt.

    Ő maga azonban biztos benne, hogy jobb annál, mint amit a tabella mutat.

    „Nem túl jó eredmény ez, de nem hiszem, hogy csak a kilencedik legjobb vagyok a mezőnyben, de nem is tulajdonítok ennek túl sokat, mivel tudom, hogy ennél jobb vagyok.” – kezdte az ausztrál.

    „A következő években is a kilencedik szeretnék-e lenni, és hangoztatni, hogy jobb vagyok ennél? Dehogyis. Nem szeretem a nevem mellett a kilencedik helyet látni.” – folytatta.

    Ugyan nem elégedett teljesen az évével, a rutinosabb csapattársát Nico Hülkenberget azonban le tudta győzni, ugyanis míg Ricciardo 54 egységet gyűjtött, addig a német 37-et.

    „Ha Nico 100 pontot szerzett volna, akkor nagyon csalódott lennék, ha meg csak 5 pontja lett volna, akkor meg azt mondanám, hogy ez egy elképesztő szezon volt. 37 pontot szerzett, én pedig többet, szóval nem lehetek elégedetlen. Összességében rendben volt ez az évem. Mindig nehéz egy új csapatba igazolni, olyanok közé, akikkel még sosem dolgoztál együtt.” – vélekedett.

  • Videó: Hülkenberg csapattársakról és az elmaradt dobogóról

    Videó: Hülkenberg csapattársakról és az elmaradt dobogóról

    A Magyar Nagydíj idején Nico Hülkenberggel is váltottunk pár szót a Renault Hungária által szervezett sajtóeseményen. A német versenyzőtől megkérdeztük, mit szól idei csapattársához, Ricciardohoz, illetve mivel épp az után voltunk, a Német Nagydíjról is kérdeztük, melyen ismét MAJDNEM dobogós lett. Azóta a szezonnak vége lett, Hülkenberg pedig dobogós eredmény nélkül távozott a Forma-1-ből. Hogy lesz-e még visszaút? Ki tudja…

    Az alábbi videó a három részből álló Renault-s interjúsorozatunk harmadik része. A Daniel Ricciardoval készült videóért klikkelj ide, a Cyril Abiteboullal készültért pedig ide.

  • Videó: Abiteboul tavaly elmondta, miért gyenge a McLaren; idén pedig azt, hogy miért az a Renault

    Videó: Abiteboul tavaly elmondta, miért gyenge a McLaren; idén pedig azt, hogy miért az a Renault

    Cyril Abiteboullal is beszélgettünk nyáron a Magyar Nagydíj hétvégéjén, egy Renault-s sajtótájékoztató keretében kérdezhettük, a Renault Hungária jóvoltából.

    Tavaly is így tettünk, akkor arról kérdeztük a Renault csapatfőnökét, hogy mi lehet az oka annak, hogy a McLaren az után is küszködik, hogy megváltak a Hondától. Most pedig arról, hogy mi lehet az oka annak, hogy Renault motorral a McLaren a gyári Renault-nál jobban szerepel.
    Pedig hol volt még akkor az év vége…

    Tegnap közzétett, teljesen komolytalanra sikerül Ricciardo videóinterjúnkat ide kattintva nézheted meg!

  • Marko: Kinevezték Prostot, de a Renault-nál semmi sem változott

    Marko: Kinevezték Prostot, de a Renault-nál semmi sem változott

    Helmut Marko úgy véli, a Renault hiába nevezte ki Alain Prostot, ugyanis az alakulatnál a helyzet mit sem változott.

    A Red Bull és a Renault tavaly döntött úgy, hogy útjaik külön válnak, miután az osztrák csapat folyamatosan támadta motorszállító partnerét a sajtón keresztül. A Bikák Honda motorokra váltottak, és első közös évük után bizakodóak lehetnek, hiszen három alkalommal a dobogó legtetejére állhattak. A franciák 2018-ban a csillagokat is leígérték az égről, ám idén még a tavalyi eredményüket sem sikerült megismételniük. Habár a Red Bull és a Renault búcsút intett egymásnak, a másik piszkálása nem maradt el, most épp az osztrákok tanácsadója mondta meg, miért nem tud felemelkedni egykori partnerük.

    ,,Voltak nagyon sikeres éveink a Renault-val, és voltak nagyon nehezek is. A dolog elég egyszerű, ugyanis az élen tartózkodók a következőket gondolják: ‘félig nem lehet terhes valaki.’ Ez akkor is igaz, mikor valaki nem kötelezi el magát teljesen valami iránt, vagy nem vállal a teljes pénzügyi elkötelezettséget és nem használja fel a saját erejét és lehetőségeit.” -mondta el véleményét Marko a Motorsport.com-nak.

    Prost 2016-óta a Renault-nál tevékenykedik, az év elején ki is nevezték ügyvezető elnöknek. A franciák ezzel a Mercedes jól bevált módszerét szerették volna átvenni, ugyanis a fent említett feladatkört Niki Lauda töltötte be a csillagosoknál.

    ,,Jó pár probléma van náluk, kinevezték Alain Prostot, de még így is minden változatlan maradt.” -tette hozzá az osztrák szakember.

  • Videó: Ricciardo mindent bevallott nekünk! Komolyságra ne számítsatok!

    Videó: Ricciardo mindent bevallott nekünk! Komolyságra ne számítsatok!

    Daniel Ricciardo közismerten a Forma-1-es mezőny egyik leglazább, legviccesebb karaktere.

    Így aztán mikor lehetőséget kaptunk a Renault Hungáriától, hogy a Magyar Nagydíj idején egy budapesti sajtóeseményen a renault-sokat kérdezzük, eszünk ágában sem volt túl komolyra venni a kérdéseket, azokat meghagytuk másoknak.

    Cserébe viszont szétröhögtük magunkat, kb a helyszínen is, és most is, visszanézve a videót. 😀

    Szó esett itt arról, hogy pár éve valami spec. piát kóstolt Ricciardo Magyarországon (mi nem jöttünk rá, mi lehet az, aki tudja, Facebookon kommentben írja meg bátran. 😀 ), az is kiderült, hogy az ausztrál versenyző képben van a Sziget Fesztivállal, ahogy az is, „Kicsi Daniellel” mit művelt majdnem a csapattárs Nico Hülkenberg. Ezen kívül arra is fény derült, hogy azon az ominózus sajtótájékoztatón, melyen Ricciardo kérdése okán Lando Norris könnyesre röhögte magát, végül milyen válasz érkezett. 😀

    Ez a videó egy 3 részes „sorozat” első része; terv szerint a további kettő is online lesz, még idén, napi 1-1 leosztásban!

    Jó mulatást! 😀

  • Riccardo többet szeretne egy „hellónál” Abiteboultól

    Riccardo többet szeretne egy „hellónál” Abiteboultól

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy már a jövő évre, 2020-ra fókuszál és azon van, hogy jobb csapategységet építsen ki a Renaultnál.

    Az ausztrál pilóta még a 2019-es szezonra szerződött a franciákhoz, ezzel elhagyva a Red Bullt, de az első éve a Renaultnál csalódásra ad okot: csapata mindössze az ötödik helyet szerezte meg a konstruktőriben, míg Ricciardo a 9. helyezig küzdötte fel magát az összetettben. A versenyző elárulta, a Renault számára hasznos lenne néhány morálépítő gyakorlat, mert elmondása szerint néha csak egy „hellót” kap Cyril Abiteboul csapatfőnökétől a versenyhétvégénkent.

    „A jövő évet nézve már vannak ötleteim, hogy hogyan csinálhatnék többet vagy jobbat.  Úgy érzem, hogy jól integráltam magam a csapatba ebben az évben, de visszatekintve is azt gondolom, tudtam volna többet is beleadni. Szeretnék egy kicsit több jelenléttel lenni a szezont kezdte előtt és a tesztelés előtt, de van néhány ötletem arról is, hogy mit csinálhatnak együtt csapatként, hogy belevágjuk magunkat a szezonba – nemcsak technikailag, hanem csapatként is: úgy érzem, van némi lendületünk a szezon megkezdése előtt.”

    Ricciardo elárulta azt is, hogy csapatfőnöke, Cyril Abiteboul egész hétvégén mindössze csak köszön neki, mert annyira elfoglalt, ezért szeretné, ha a csapata morálisan is fejlődne. Hozzátette, úgy érzi, már ott tart a kapcsolata a csapattal, hogy akár pályán kívül is jól érezhetnék magukat és ez is segíteni a sikeres közös munkát.