Címke: Renault

  • Hosszú jövő áll még a belső égésű motorok előtt, véli Taffin

    Hosszú jövő áll még a belső égésű motorok előtt, véli Taffin

    A Renault csapat motorrészlegének főnöke, Rémi Taffin úgy gondolja, hogy annak ellenére, hogy a világ most épp az elektromos erőforrásokat pártolja, a belső égésű motorok előtt még hosszú jövő áll.

    Véleménye szerint idén a mezőnyben sem lesz jelenleg változás az erőviszonyok tekintetében, hiszen a nagyobb változások jövőre, 2021-ben várhatók.

    „Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a forrásaink 50%-a már 2021-re van csoportosítva.” – mondta Taffin az Auto Motor und Sportnak.

    Maga a sportág azonban már tovább is tekint 2021-nél. Az F1 vezetői 2030-ra karbonsemlegessé szeretnék tenni a sportot, ezt azonban nem úgy kívánják elérni, hogy elektromos versenyautókra váltanak. Pat Symonds technikai igazgató kétütemű motorok 2025-ös esetleges debütálásáról is beszélt.

    Taffin egyetért az elképzelésekkel.

    „Sok ember már temeti a belső égésű motorokat, de szerintem hosszú jövőjük van.” – mondta.

    „Nézzük meg a jelenlegi motorunkat. Nagyon jó munkát végzünk azzal kapcsolatban, hogy az üzemanyagot a lehető leghatékonyabb módon égessük el. A probléma az, hogy nagyon rosszul reklámozzuk mindazt, amit elértünk.”

    „Az erőforrások nem csak a hibrid rendszer miatt ilyen hatékonyak. A belső égésű motor is sokat tesz ehhez hozzá és ezt nyomatékosítanunk kellene.”

    „A jövőre vonatkozóan az a kérdés, hogy a hibrid részt fokozzuk-e, vagy inkább menjünk a környezetbarát üzemanyagok felé.”

  • Ocon számára mindig is egy Renault-s ülés volt a cél

    Ocon számára mindig is egy Renault-s ülés volt a cél

    A Renault új pilótája, Esteban Ocon elárulta, már a junior karrierje óta az lebegett célként a szeme előtt, hogy a franciák Forma-1-es csapatánál kapjon helyet.

    Ocon 2019-et kihagyta, nem tudott senkihez eligazolni, miután a Racing Point-nál nem volt maradása Lance Stroll érkezése miatt. Idén Nico Hülkenberg helyét veszi majd át a Renault-nál, akikkel már 10 éve kapcsolatban van.

    „Nagyon jól ismerem a csapatot, mert náluk nőttem fel, itt töltöttem a junior karrierem” – mondta az ESPN-nek. „2010-től kezdődően ott voltam, jártam a gyárba, tanultam angolul. Nyilván sok ember jött-ment azóta, rengeteg az új dolgozó, és a gyár is teljesen megváltozott, de ez egy olyan csapat, amit nagyon jól ismerek. És ezért is jó, hogy itt folytathatom a régre visszanyúló közös történetünket, mert annak idején mindig is az volt a cél, hogy ennél a csapatnál kapjak ülést. Szóval ez így elég érzelmes.”

  • Ocon könnyedén belefért a Renaultba

    Ocon könnyedén belefért a Renaultba

    Gőzerővel készül már a Forma-1-es visszatérésére a 23 éves Esteban Ocon, aki már gyárlátogatáson és üléspróbán is túl van.

    Egy év szünet láthatjuk ismét a száguldócirkuszban a francia versenyzőt, a régi-új csapatánál, és a felkészülésének egyik első lépése az volt, hogy elment Enstone-ba, hogy jobban megismerkedjen a háttérrel, mivel 2016 már régen volt.

    „Decemberben és január elején volt az a terv, hogy jobban megismerkedek a gyárral, még ha a csapat ugyan nem új nekem, hiszen 2016-ban és azelőtt is dolgoztam már itt, de a csapat sokat fejlődött és minden megváltozott azóta.” – tapasztalta Ocon.

    Egy dolog viszont ugyanaz maradt, a nagy magassága ellenére is könnyedén belefért az autóba. Ocon 186 cm, és a mezőny egyik legmagasabb tagja, igaz Hülkenbergnél csak két centivel magasabb.

    „Az autó alapvető tervezése már régóta kész van, így a méretek is. De szerencsémre a csapatnak voltak még információi rólam és így az autó elég nagy maradt az elmúlt évek után is, így a visszatérésem minden probléma nélkül lezajlott.” – mesélte.

    A francia arra is kitért, hogy a számára kedvezőbb kapcsolók és gombok elhelyezése a kormányon kicsit több időbe fognak telni.

    „Sok olyan dolgom van, amik könnyebbé teszik az életemet, és ezekre már sok időt is öltünk. Ugyanakkor vannak még olyan területek, amelyekre több időt kell szánnunk. Melborune-re minden rendben lesz, hiszen addig lesz még hat nap tesztünk is.” – mondta.

    Közben az is kiderült, hogy Ocon az elődje, Hülkenberg versenymérnökét, Mark Sladet örökli meg a csapatnál.

    „Jó pár éve ismerem már Markot. Nagyon régóta a csapatnál van, és rengeteg tapasztalattal rendelkezik sok pilóta által, így ő tisztában van azzal, hogy mi mind mennyire különbözünk. Nagyon könnyű vele együtt dolgozni. viszont tökéletesen kell megértenünk egymást, így sok szimulációs munkát fogunk végezni.” – vázolta fel.

  • Ocon: Látni fogjuk még egymást a Mercedesszel

    Ocon: Látni fogjuk még egymást a Mercedesszel

    Esteban Ocon elmondta, hogy biztos benne, hogy ő és a Mercedes fognak még találkozni a közel jövőben. A francia pilóta a tavalyi szezonban a brackleyi istálló tartalék és fejlesztő pilótája volt, azonban az idei szezonban már egy másik konstruktőr, a Renault színeiben fog visszatérni a száguldó cirkusz mezőnyébe egy év kihagyást követően.

    A fiatal francia a 2015-ös szezon óta tagja a Mercedes pilótaakadémiájának, ami lehetővé tette számára, hogy a GP3-as bajnoki címét követően már 2016-ban bemutatkozhasson az autosport királykategóriájában az egykori Manor istálló versenyzőjeként. 2017-ben és 2018-ban pedig a Force India – aminek most már Racing Point a neve – csapatát erősítette, azonban Lance Stroll érkezése miatt elvesztette az ülését és nem volt képes máshol helyet találni, ami miatt egy évet a parkolópályán kellett töltenie.

    Ocon hiába pályázott jó eséllyel a Mercedes egyik ülésére, a brackleyi istálló továbbra is ragaszkodik a Lewis Hamilton, Valtteri Bottas pároshoz, ami miatt a franciának más opciók után kellett néznie. A 23 éves francia elmondta, hogy a Renault-s szerződése előtt nagyon közel járt ahhoz, hogy ő legyen a regnáló brit csapattársa az Ezüst Nyilaknál. A Renault leendő versenyzője azt is hozzátette, hogy nem zárja ki, hogy egyszer még visszatérhet a német márkához.

    „Nagyon közel,” – mondta Ocon a mercedeses ülésről az ESPN-nek adott interjújában. „Még az utolsó pillanatokban is folytak a tárgyalások. Azonban ennek már vége és az előttem álló dolgokra kell koncentrálnom.

    „Nem hiszem, hogy bele akarok menni a részletekbe. Talán, ha megkérdezed Totot (Wolff), akkor. Azt hiszem, hogy ő hozta meg ezt a döntést és erről több információval tudna szolgálni nektek, mint én. Elmagyarázta nekem a döntését, azonban a legfőbb ok az volt, hogy még fiatal vagyok és bőven van még időm.

    „Még mindig a Mercedes támogat engem, ami jelentősen eltér a jelenlegi csapatomtól. Azonban még hosszú út áll előttem a Forma-1-ben és bízom benne, hogy még látjuk majd egymást a Mercedesszel. Amúgy sem vagyunk valami messze a Paddockban egymástól.”

    Oconnak a 2021-es szezon végéig van szerződése a francia istállóval, ahol Daniel Ricciardo csapattársaként fog versenyezni. Az enstoneiaknak az lesz a célja az idei szezonban is, hogy végre valahára visszatérjenek az élmezőnybe.

  • Prost: Franciaországban bezuhant az F1 nézettsége

    Prost: Franciaországban bezuhant az F1 nézettsége

    Alain Prost négyszeres Forma-1-es világbajnok szerint a sportág nézettsége összeomlott Franciaországban. Hazájában az összes futamot élőben adja a Canal Plus, amely egy fizetős csatorna. Kizárólagossága miatt a TF1 csak három versenyt adhat ingyenesen egyenes adásban. A Speed Weeknek a Renault F1 tanácsadója ki is fakadt:

    „A TF1-en 8 millió rajongó nézett minket Franciaországban, de ez most már csak 750.000, a Canal Plus-on. Ez történik akkor, ha átviszel mindent egy fizetős tévécsatornára.”

  • A Renault elárulta mikor mutatják be a 2020-as konstrukciót

    A Renault elárulta mikor mutatják be a 2020-as konstrukciót

    A Renault bejelentette mikor mutatják be Daniel Ricciardo és Esteban Ocon konstrukcióját.

    A közösségi médián keresztül tudatta a csapat a rajongóival melyik napot kell bekarikázniuk a naptárban, ha első kézből szeretnék látni az új autót. A leleplezésre február 12-én kerül sor feltehetően a két versenyző segédletével.

    A francia istálló  bejelentésével, immáron négy alakulat tette nyilvánossá, mikor prezentálják a 2020-as autójukat, elsőként a Ferrarira lehet számítani február 11-én, utána érkezik a Renault február 12-én, őket a McLaren követi február 13-án, míg az Alpha Tauri (Toro Rosso) február 14-én zárja a még nem teljes sorrendet.

    A Red Bull konstrukciója nem hivatalos információk szerint szintén február 12-én kerülhet bemutatásra, míg a Haas-t 19-ére prognosztizálják.

    A Mercedes, a Racing Point, az Alfa Romeo, és a Williams még nem nyilatkozott arról, mikor és hol mutatják be 2020-as autóikat.

    https://www.instagram.com/p/B7VrOedq5GG/?igshid=sggtez0zh2jt

  • Marko: Sainz ugyan gyors, de nem egy Verstappen!

    Marko: Sainz ugyan gyors, de nem egy Verstappen!

    A Red Bull motorsport főnök Helmut Marko egyáltalán nem sajnálja, hogy nem maradt velük Carlos Sainz, mert úgy véli, hogy a spanyol ugyan gyors, de nem egy Verstappen. Sainz teljesen a Red Bull Junior Team saját nevelése, és ennek a kapcsolatnak a kivirágzása a formula szériák után 2015-ben volt, amikor a Toro Rosso csapatába igazolhatott.

    A faenzai kiscsapatnál töltött harmadik évében aztán Sainz a Renault kötelékébe került először kölcsön, majd a franciák 2018-ra is igényt tartottak rá. Marko ekkor elengedte a Red Bullhoz kötődő szerződéséből, és ennek eredményeként is kerülhetett 2019-re a McLarenhez.

    A wokingiaknál Sainz jó eredményeket szállított, miközben Pierre Gasly csalódást keltő teljesítményének köszönhetően a szezon közepén megcserélték őt Alex Albonnal. Akár azt is hihetnénk, hogy a Red Bullnál sajnálják, hogy elengedték, de Marko ezt otthonában Grazban sietett megcáfolni a Motorsport.com-nak:

    „Carlos szembetalálkozott egy Max Verstappennel. 2016-ban aztán ott volt a kérdés kettejüknél, hogy kit hozzunk fel? Aztán láthattátok az,t mi az, ami szívből jött. Carlos gyors, különben nem is alkalmaztuk volna, de nem egy Verstappen.”

    Marko döntésének eredményeképp a hollandot felcserélték Danyiil Kvjattal négy verseny után 2016-ban, ezzel pedig Verstappen egy szenzációs győzelemmel mutatkozhatott be a Red Bull Racingnél a Spanyol Nagydíjon. Sainz pedig nehezen, de lenyelte a békát, hogy nem ő lett a kiválasztott, hanem a volt csapattársa. Marko szerint Saint és a Red Bull pedig a lehető legtöbbet kihozta a kapcsolatukból:

    „Segítettük Carlost a karrierje során, és nem mondtuk azt, hogy menjen. Aztán megvolt az átmenet a Renault-nál, végül jött a mclarenes lehetőség. Jó a kapcsolatunk, de azon lényeges momentumban Verstappen is ott volt a csapatnál, és lényeges különbségeket látunk közöttük.”

  • Marko elárulta, hogy egyeztetések ellenére miért nem választotta Hülkenberget

    Marko elárulta, hogy egyeztetések ellenére miért nem választotta Hülkenberget

    Helmut Marko elismerte, hogy egyeztetett Nico Hülkenberggel, aki indítványozta ezen beszélgetéseket. A német versenyző pletykák szerinti terve az volt, hogy elfoglalja az Aston Martin Red Bull Racing másik versenyülését, Max Verstappen mellett.

    Amikor tavaly nyár elején ezek a szóbeszédek elindultak, Hülkenberg maga minősítette ezeket „fake news”-nak, Marko pedig egyenesen nonszensznek tartotta. A Forma-1 világában azonban csak átmenetileg lehet tagadni ilyen jellegű egyeztetéseket, így most Marko tiszta vizet önt a pohárba, és ezt el is mondta a Motorsport-total-nak:

    „Hülkenberg keresett meg. Akkor még nem tudtuk azt, hogy mi legyen Albonnal, így nyitva hagytuk a kérdést. Amint döntöttünk róla, egyértelművé vált az is, hogy nem lesz helyünk neki.”

    Marko továbbra is állítja, hogy a junior programjuk élvez prioritást:

    „Ha nem így tennénk, a saját szabályainkat szegnénk meg. Eddig mindig a junior programunkból választottunk pilótát. Ez némi biztonságérzetet is ad a fiatal pilótáinknak, amíg velünk vannak. Az, hogy bekerülhetnek a Forma-1-be, annak az esélye velünk elég magas. Nem mondanám ugyanakkor azt, hogy soha nem fogunk „kívülről” érkezve alkalmazni valakit, de annak az illetőnek egyértelműen jobbnak kell akkor lennie.”

    Végül Hülkenbergnek ki kellett szállnia a Forma-1 vérkeringéséből, miután a Renault a helyére a fiatal Esteban Ocon-t ültette.

  • Ricciardo már a visszavonulást emlegeti

    Ricciardo már a visszavonulást emlegeti

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy nézne ki az, amikor úgy dönt, befejezi Forma-1-es pályafutását.

    Az ausztrál az ötödik legtapasztaltabb pilótaként kezdi majd meg a 2020-as szezont. Így a tizedik éve előtt talán érthető, ha megemlíti a visszavonulást, mint opciót, amennyiben a Renault nem mutatja a javulás jeleit.

    Egy győztes autót hagyott ott a franciák kedvéért, most pedig visszaesve a középmezőnybe nehéz fenntartani a motivációt. Ebben új csapattársa, Esteban Ocon ugyan segítségére lehet, de talán pont az érkező fiatalok szorítják majd ki.

    A mezőny várható 2021-es átalakulása kapcsán könnyen elképzelhető, hogy hasonlóan nagyra tartott korábbi csapattársához, Nico Hülkenberghez, ő is ülés nélkül marad.

    Ha egyszer abbahagyom, tényleg ott akarom majd hagyni ezt a világot. Mindig is érdekeltek más dolgok is. Szeretek versenyezni, de mindig sportoltam mást is.” – fedte fel a TheCheckeredFlag előtt.

    „Jó lenne kicsit elrugaszkodni ettől, miután annyi mindent feláldoztam. Így amikor vége lesz, mondhatom: az életem ezen részének vége. De még meglátjuk.”

    Ricciardo tehát nem kezdene más sorozatba, mint honfitársa, Webber vagy Alonso, és nem is ülne szakértői székbe, mint Rosberg vagy di Resta.

    „Mindenképp érdekelne az, hogy valami másba kezdjek. Zene, vagy divatipar, még nem tudom. Nem határoz meg egész életemben ez az egy sport. Persze ez a legnagyobb szenvedélyem, de valami másban is szívesen lennék sikeres.”

    Bármi is lesz az, amibe belefog, reméljük, a Ricciardo-mosoly megmarad.

  • Ocon üléspróbán járt a Renault-nál

    Ocon üléspróbán járt a Renault-nál

    Esteban Ocon egy év kihagyás után idén tér vissza a Formula 1-be, és az első lépéseket már teljesítette is újdonsült csapatával, a Renault-val.

    A francia versenyző még december elején az Abu Dhabi teszt alatt vezethette az istálló 2019-es konstrukcióját, míg tegnap üléspróbán járt az enstone-i alakulatnál. A Renault a közösségi médián keresztül tudatta a nagyérdeművel, hogyan is folytak a munkálatok, egy videó keretein belül megmutatták az ülést, továbbá a beállítás munkálataiba is bepillantást engedtek.

    Ocon tehát az első feladatot kipipálhatja a listáján, a következő állomás az autó bemutató és a téli tesztek teljesítése lesz.