Címke: Renault

  • Ricciardo válaszol majd a hívásokra, de jelenleg a Renault-t preferálja

    Ricciardo válaszol majd a hívásokra, de jelenleg a Renault-t preferálja

    Daniel Ricciardo elmondta, fel fogja venni a telefont, ha egy rivális csapat megkeresi, ugyanakkor hozzátette: nagyon is elkötelezett a Renault hosszútávú projektje iránt.

    Az ausztrál versenyző 2018-ban jelentette be, hogy elhagyja akkori csapatát a Red Bullt, és 2019-től a Renault-nál fog versenyezni. Az első éve a franciákkal koránt sem történt úgy, ahogy eltervezték, ugyanis az istálló nem tudta megtartani a negyedik helyét a konstruktőri tabellán. Ricciardo ugyanakkor csak egy két éves kontraktust írt alá, így 2021-re ő is szabaddá válhat.

    A 30 éves pilótát már számtalanszor hozták szóba a Ferrarival. Ricciardo is szívesen menne a Scuderiába,  ám úgy tűnik a vörösök Sebastian Vettel megtartását preferálják, így a Renault jelenlegi versenyzője ismét hoppon maradhat. Ugyanakkor az ausztrál kijelentette, a riválisok hívását fogadni fogja, de elkötelezett a franciák iránt és velük szeretne eredményeket elérni.

    ,,Természetesen válaszolni fogok a hívásokra, de első sorban azt szeretném, hogy ez az egész működjön. Nem akarom azt, hogy úgy tűnjön, csak azért csatlakoztam a Renault-hoz, hogy elmeneküljek a Red Bulltól, és most keresem tovább az alternatívákat. Tényleg nagyon akarom azt, hogy ez működjön. Nyilvánvalóan az a cél, hogy idén még többet hozzunk ki a dologból, és remélhetőleg ez az utazás folytatódhat a szerződésem lejárta után is. Számomra ez lenne most az ideális forgatókönyv, különben is, korai még beszélni erről, még el sem kezdődött az idei szezon.” -nyilatkozta Ricciardo.

  • Ocon elárulta, hogy fizikailag megviselte őt a 2019-es év

    Ocon elárulta, hogy fizikailag megviselte őt a 2019-es év

    Esteban Ocon elmondta, hogy a 2019-es programja során fizikailag ő szinte megsemmisült. A francia pilóta idén a Renault alakulatával tér vissza, de tavaly még a Mercedes tesztpilótája volt. Elárulta a 23 éves versenyző, hogy iszonyatosan keményen dolgozott:

    „Nagyon-nagyon kimerített. Néha nem aludtam két napig, amennyit meg utaztam, az őrületes volt.”

    Elárulta, hogy 2019-ben nem csak a „kispadon ült”, hanem rendre ment Brackleybe is, illetve ha voltak PR események, azon is ott volt, bárhol is kellett épp vezetni az autót. Ma már Ocon persze nevet az egészen:

    „Jól kihasználtak, de talán túlzottan is. Abu Dhabiban a teszt után visszatértem az edzőközpontomba, és a lehető legkönnyebb edzést végeztem. Készen voltam teljesen az évtől.”

    Most már persze sikerült regenerálódnia, amiről ennyit mondott zárszóként:

    „Négy és fél kiló izmom lett, ami azért két hónap alatt elég jó eredmény…”

  • Egy továbbfejlesztett Renault-t láthatunk majd a szezonnyitón

    Egy továbbfejlesztett Renault-t láthatunk majd a szezonnyitón

    A Renault egy villámgyors fejlesztési munkába kezdett még a szezon kezdete előtt. A francia istálló számos új alkatrészt tervez, amik majd a szezon első versenyein fognak felkerülni az autójukra.

    A tavalyi visszaesésüket követően mindenki azt gondolta, hogy a francia istálló azonnal el fog fogja engedni 2020-at és teljes mértékben a 2021-es évre, a nagy szabályváltozások évére fognak koncentrálni. Eközben egyes információk szerint az entonei istálló elkezdte agresszívan fejleszteni az idei autójukat és állítólag Melbourne-ben, Hanoi-ban és Zandvoort-ban is fognak érkezni újítások a RS.20-ra.

    „Egy jó koncepcióval rendelkezünk,” – véli a Renault ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski. „Ezt a koncepciót pedig gyors lépésekben fogjuk fejleszteni.”

    Azonban hiába egy jó alap, ha a Renault-nak idén is az erőforrás lehet az Achilles-sarka. Az Auto Bild információi szerint eléggé valószínűtlen, hogy a Ferrari, a Mercedes, a Honda és a Reanult idei hajtásláncai ugyanazok lennének, mint a tavaly használtak.

    „Vannak olyan csapatok, akik már csak a motorerő miatt veszítenek több tized másodpercet,” – árulta el egy bennfentes.

  • Daniel Ricciardo higgadtságra ösztönzi csapattársát

    Daniel Ricciardo higgadtságra ösztönzi csapattársát

    Daniel Ricciardo azt szeretné, ha csapattársa félretenné a rivalizásást és arra koncetrálna, hogy együtt közösen fejlesszék a Renault-t.

    Esteban Ocon ebben az évben Daniel Ricciardo mellé érkezett a Renault-hoz, miután egy évig a Mercedes kispadján ült. Az ausztrál pilóta elmondta, csapattársa észrevehetően éhes a sikerre, de ezt a francia korábban meg is erősítette.

    „Daniel az a fickó, aki már nyert futamokat és számos pole pozíciót is szerzett, úgyhogy ez egy jó lehetőség számomra, hogy megnézzem, mire vagyok képes” – nyilatkozta Ocon.

    Azonban Ricciardo az Age napilapnapnak elmondta, reméli Ocon kordában tartja a rivalizálást idén

    „Voltak problémái Perezzel és Verstappennel is. Nekünk azt kell megértenünk, hogy még nem harcolunk a futamgyőzelemért, tehát nekünk a versenyzéssel kell foglalkoznunk, nem a rivalizálással. Okosnak kell lennünk és segítenünk kell egymásnak, illetve együtt kell a csapattal előrejutnunk” – véli Ricciardo.

    Az ausztrál tisztában van azzal, hogy fiatal csapattársa akár le is győzheti. Hozzátette, hasonlót már átélt a Red Bull Racinggel és Max Verstappennel, így ez a helyzet nem lesz ismeretlen számára.

    „Tudom, ha felülkerekedik rajtam, akkor ez lesz a narravítum, de ezen nem sokat gondolkozok. Amíg nem győz le engem, minden lehetőségem megvan arra, hogy én győzzek ellene és ezért minden telhetőt meg is teszek” – tette hozzá a 30 éves pilóta.

  • Ilyen az, amikor Daniel Ricciardo nagyon érzi a bugit!

    Ilyen az, amikor Daniel Ricciardo nagyon érzi a bugit!

    Megszokhattuk már, hogy Daniel Ricciardo túl sokáig nem tud komoly lenni. Ha meg zenét hall, akkor végképp megőrül, a szó pozitív értelmében.

    Az alábbi videón az látható, hogy a Renault fotózásán az ausztrál versenyző gyakorlatilag szétriszálta magát, olyannyira, hogy csapattársát, Esteban Ocont talán némileg zavarba is ejtette. 😀

    https://www.instagram.com/p/B88ywGmKWme/

    Hogy Ricciardo mindig fel tudja dobni a hangulatot, arról a nyáron vele készített interjúnk is árulkodik:

  • A Renault és a McLaren óvást nyújthat be a Racing Point ellen

    A Renault és a McLaren óvást nyújthat be a Racing Point ellen

    Sajtóértesülések szerint a Renault és a McLaren azt tervezi, hogy óvást nyújt be a Racing Point autója ellen az Ausztrál Nagydíjon.

    A kanadai-brit istálló konstrukciója és a csillagosok tavalyi autója kísértetiesen hasonlít egymásra. A „rózsaszín Mercedesre” keresztelt jármű hasonló orrkúppal, első szárnnyal légbeömlőkkel és hátszó szárnnyal operál, mint a regnáló bajnok W10-es alkotása.  Továbbá, mint kiderült a Racing Point nemcsak a motort és a váltót kapta az Ezüst Nyilaktól, a csapat a Mercedes szélcsatornáját is kipróbálhatta.

    Az alakulat közvetlen riválisai azonban nem nézik jól szemmel a két istálló szorosabbá vált kapcsolatát.  Az első teszthét alatt már elkezdődött a zúgolódás és a német Auto Bild szerint ez Ausztráliában is folytatódhat.

    Andy Green természetesen felszólalt a kétkedők ellen, és kijelentette, nem kaptak segítséget a Mercedestől az autó tervezésénél, egyszerűen csak fogták és lemásolták a jónak hitt megoldásokat, úgy, mint a többiek:

    ,,Talán a legrosszabb autót kellett volna figyelembe vennünk? Teljesen érthető az, ha a világbajnok istálló megoldásait figyeljük. Mi építettük a saját autónkat, a Mercedes nem segített nekünk ebben.” -nyilatkozta a technikai vezető a német Auto Bildnek.

    Egy másik interjúban Green a következőket mondta:

    ,,Amit mi csináltunk az nem újdonság, lemásoltuk egy csapat megoldását és saját magunknak legyártottuk azt. Ez a jelenség a kezdetektől jelen van a Forma-1-ben. A csapatok ezt csinálták és ezt is fogják csinálni. Átveszik a másik koncepcióját és saját autóikra szabják azokat.”

    A középmezőnybeli riválisok nem hatódtak meg, és már készülnek a visszavágóra. Az Auto Bild úgy tudja, hogy a Renault óvást akar benyújtani a kanadai-brit csapat ellen, ugyanis a szabályok szerint aero elemeket nem lehet átadni egy másik istállónak, és a franciák úgy vélik, a Racing Point és a Mercedes esetében ez megtörtént.

    Helmut Marko szerint még a McLaren is csatlakozhat az óvásnál a Renault-hoz.

    ,,Mi kimaradunk ebből, de a McLaren és a Renault már kinyilatkoztatta szándékait.” -nyilatkozta az Auto Bildnek a Red Bull tanácsadója.

  • Ocon: Az összes körrekord megdőlhet idén

    Ocon: Az összes körrekord megdőlhet idén

    Esteban Ocon szerint a 2020-as Forma-1-es autók segítségével számos körrekordot lesznek majd képesek beállítani a szezon során.

    Mivel az idei szezonra lényegében semmi sem fog megváltozni, a csapatok továbbfejleszthették a tavalyi konstrukcióikat és egyelőre nagyon úgy fest, hogy szinte minden csapat gyorsulni tudott a tavalyi eredményeikhez képest.

    A Renault francia versenyzője számára pozitív volt teszt, ugyanis ő volt a leggyorsabb a két Mercedes versenyző mögött. Ocon a teszt utáni nyilatkozatában elárulta, hogy nagyon meglepődött az idei autók teljesítményén.

    „Még soha nem mentem ilyen gyorsan a kanyarokban, ami nagyon jó érzés,” – nyilatkozta a francia. „Ez izgalmas a számunkra, ugyanis ez azt jelenti, hogy egyre gyorsabbak és gyorsabbak leszünk. Ebből következik, hogy idén valószínűleg az összes körrekordot meg fogjuk dönteni.”

    A Renault pilótája szerint az autók folyamatos változása vezetett ehhez és azt is elárulta, hogy lehet, hogy az idei autók nagyban hasonlítanak a tavalyiakhoz, azonban mégiscsak vannak különbségek.

    „Ha megnézed a mostani a leggyorsabb kört, akkor játszik, hogy már az első teszt héten gyorsabbak vagyunk a tavalyi legjobb időhöz képest. Az autók évről évre fejlődnek, ezért nehéz összehasonlítani a két évet,” – magyarázta a francia.

    A 23 éves Ocon mindössze 1.370 másodperccel volt lassabb a Mercedes finn pilótájának leggyorsabb körétől, azonban az utolsó tesztnapon 11 körrel többet tudott menni nála.

  • A Renault a Mercedes oldalán áll: ne öljük meg a sport lényegét!

    A Renault a Mercedes oldalán áll: ne öljük meg a sport lényegét!

    A Renault sportigazgatója, Alan Permane nem támogatja, hogy a Forma-1-ben olyan szabályokat vezessenek be, melyek nem engedik a csapatoknak, hogy innovatívak legyenek.

    Ez viszonylag gyakori téma, azonban most kifejezetten előtérbe került, mivel a szezon előtti teszten a Mercedes előállt a DAS rendszerrel, melyet jelenleg engedélyez az FIA, de már jelezték, hogy 2021-től betiltják a megoldást.

    Permane szerint az ilyen tiltásokkal épp a sport lényegét ölik meg. Állítja ezt annak ellenére, hogy az amúgy is előnyben lévő Mercedes új ötlete nem jó hír a Renault számára, mint rivális csapat számára.

    „Az F1 az innovációról szól, arról, hogy az emberek különböznek, és próbálnak előrébb járni a versenytársaknál.” – mondta Permane. „Szóval miközben mi irigyek vagyunk és frusztráltak, vagy bármi, addig a Mercedes egyértelműen talált valamit amitől előnyt remélnek, és ez az egyik csodálatos dolog az F1-ben.”

    „Nem tudom, hogy vajon 2021-ben minden projekt, mely előrelépést jelenthet az F1-ben, és azt gondolják róla, hogy ‘van egy ilyenem és ez két tizedet hozhat körönként’, azokat (a projekteket, ötleteket) is két futamon belül lelőnék, és nem is fogunk ilyen dolgokat látni.”
    „Szerintem van egy határ és óvatosnak kell lennünk, hogy ne fojtsuk el teljesen az ilyen szabad gondolkodást és ezt a szellemiséget. Ez az F1 lényege.”

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi erre úgy reagált, hogy az ilyen technológiai fejlesztéseknek, mint a Mercedes DAS rendszere, egyensúlyban kell lenniük, hogy ne eredményezzenek költségspirált, főleg mivel a költségeknek 2021-től korlátot fognak szabni.

    „Azért beszélünk erről a fejlesztésről, mert hosszú ideje ez az első, ami igazán egyértelműen látható.” – mondta Masi. „Másoknak is vannak újításaik az idei autójukon, melyek szintén túl vannak egy folyamaton, de mivel ezek nem láthatóak, senki nem beszél róluk.”

    „Az innováció tekintetében, láthattuk már az F1-ben az évek során, hogy ez az egyensúlyról szól. Ezeknek a srácoknak van egy pénzügyi szabálykeretük, ami hamarosan érvénybe lép, jövőre.”

    [poll id=”159″]

  • Ricciardo: újra jó érzés tesztelni a tavalyi problémák után

    Ricciardo: újra jó érzés tesztelni a tavalyi problémák után

    Daniel Ricciardo úgy érzi, hogy mos már képes a legjobb formáját mutatni a teszteken a Renault versenyzőjeként. Az ausztrál elismerte, hogy a tavalyi szezonban vissza kellett fognia magát, ugyanis máskülönben káoszt okozott volna a csapat mérnökeinek számára.

    A bátorító tesztnapokat követően az RS,20-szal, Ricciardo elárulta, hogy az idei autóban sokkal jobban érzi magát, és hogy az autó fejlesztésében is most már képes lesz jelentős mértékben hozzájárulni.

    „Az idei év sokkal normálisabb a tavalyinál,” – válaszolta az ausztrál arra a kérdésre, miszerint mennyivel másabb a második éve a francia istállónál, mint az első.

    „A tavalyi év legnagyobb részt a cseréről szólt és arról, hogy a lehető legtöbb visszajelzést adjam a csapat számára úgy, hogy ne kavarjak be a mérnököknek. Emellett még próbáltam megtalálni az egyensúlyt és kapcsolatokat építeni csapaton belül. Az idei évre már szinte olyan, mint ha a Red Bull-lal tesztelnék. Tavaly volt egy kis kavarodás, ami meg is látszott a csapat teljesítményén.”

    Ricciardo azt is elárulta, hogy bátorító volt a számára, amikor már első nekifutásra képes volt folyamatosan gyors köröket autózni az RS,20 fedélzetén.

    „Már a második köröm egy 19.0 volt, ha jól emlékszem, szóval képes voltam 20 alatt menni elsőre. Már jobban ismerem a dolgokat, ugyanis ez már a második évem a csapatnál. Őszinte leszek: jók az első benyomásaim az idei autó kapcsán. Idén már egyszerűbb volt megszokni a tapadási viszonyokat és a leszorítóerőt, mint tavaly.

    „Azonban véleményem szerint majd akkor derül ki csak igazán, hogy mire is képes az autó, amikor elmész egy gyors körre, és fél másodpercet szeretnél javítani. A kezdeti benyomásaim jók, érezhetők az autón végrehajtott fejlesztések.”

    Ugyan egy probléma miatt a tegnapi tesztnapon valamennyi idő kiesett Ricciardo számára, szerinte ez teljesen normális, ugyanis a csapatnak meg kell szoknia az új autót viselkedését.

    „Nem szeretnék belemenni a részletekbe, azonban annyit elmondok, hogy a karosszériánk rendkívül érzékeny,” – tette hozzá Ricciardo. „Szóval ha változtatni akarunk, az időbe fog kerülni. Ez egyfajta ismerkedés az új autóval, betekintése kell nyernünk egyes területbe. Ez természetes, hogy változtatnunk kell dolgokon, ha hiba adódik velük.”

  • A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A régi-új formula sebessége nagy előrelépést mutat a tavalyihoz képest, a pilóták közül többen is megegyezték, hogy sokkal gyorsabbak az idei autók.

    „Lazára vettem, de köridő így is elképesztett” – számol be Carlos Sainz. „Nagyon könnyű volt így menni. Azt hittem, valami különlegeset csináltam. Nem vezettem még ilyen gyorsan autót.”

    Kiemelte azonban, nem csupán saját csapatára jellemző ez a tendencia:

    „Amikor láttam, hogy a többiek is ilyen gyorsak voltak, ez más megvilágításba helyezte a dolgot. Nehéz elmagyarázni, milyen érzés ilyen autókat három hónap kihagyás után vezetni. Döbbenet.”

    „A versenyek nem lesznek annyira izgalmasak, mert nehéz a másikat követni, de 2020 valószínűleg a Forma-1 leggyorsabb éve lesz. Igazi szörnyetegek.”

    Az egy év után visszatérő Ocon szerint is ez lehet a rekordok éve. Amikor arról kérdezték, mi a különbség a Mercedes tavalyi autója és a Renault idei gépe között, ennyit mondott:

    „Mindig vannak különbségek. Az idei tapadás elképesztő, szerintem már túlszárnyaltuk a tavaly ilyenkor futott időket.”

    „Az autók évről évre fejlődnek, így nehéz összehasonlítani. De ilyen gyorsan nem vettem még a kanyarokat, nagyon jó érzés volt. És ez még gyorsulni fog, valószínűleg az összes körrekord megdől majd.”

    Kevin Magnussen megerősítette a kollégái véleményét: „Ezek az autók rendkívül gyorsak. A 9-es kanyart már a második körben padlógázon vettem, ami elég elképzelhetetlennek tűnik.

    Nemcsak ők, hanem a fél napot teljesítő Valtteri Bottas is beszámolt a különbségekről: „Az utolsó órában már éreztem a nyakam. Mindegy, mennyit edzel, érzed. A második hét már egyszerűbb szokott lenni.”