Címke: Renault

  • Volt pilótájuk szerint is rosszul tette a Haas, hogy kirakták Schumachert

    Volt pilótájuk szerint is rosszul tette a Haas, hogy kirakták Schumachert

    A Haas korábbi versenyzője, Romain Grosjean úgy vélekedik, hogy a kis amerikai csapatnak meg kellett volna tartania Mick Schumachert 2023-ra.

    A francia Grosjeant – aki jelenleg az IndyCarban versenyez – 2020 végén, közvetlenül a Bahreinben történt majdnem végzetes, tűzzel járó balesete után menesztette a Haas, mivel a csapat 2021-re a meglévő felállásujat az újonc Schumacherre és Nikita Mazepinre cserélte le.

    Mindkét újonc már nem tagja a Haasnak, az alakulat úgy döntött, hogy jövőre Grosjean korábbi csapattársát, Kevin Magnussent párosítja a 35 éves F1-es visszatérő Nico Hülkenberggel. Amikor megkérdezték, miért döntöttek így, Günther Steiner csapatfőnök kijelentette:

    „Mert már nem ugyanaz a Haas-istálló vagyunk, mint 2021 elején. Jelenleg tapasztalt kezekre van szükségünk a kormánykeréknél.”

    Grosjean, akit a Lamborghini gyári Le Mans-i csapatához szerződtettek, nem ért egyet egykori Forma-1-es csapatfőnökével:

    „Mick Schumacher jól teljesítette a szezon utolsó részét, és az én szemszögemből nézve nem volt okunk változtatni semmit sem a felálláson. A csapat feltehetően csak egy másik versenyzőt akart.”

    A francia ugyanakkor egyetért azzal, hogy a német Hülkenberg versenyképes:

    „Hülkenberg egy igen tehetséges versenyző, aki korábban jó sebességre volt képes. Meglátjuk, mit tud elérni a Haasnál, de – még egyszer mondom – nem ezt a döntést hoztam volna a versenyzők kérdésében.”

    Hülkenberg ugyanis gyakorlatilag teljes munkaidősként kiesett a királykategóriából, mióta 2019 végén elvesztette a Renault gyári versenyülését. Elismeri, hogy az Abu Dhabi utáni teszt vége felé, szerinte „emberileg leépült.” Steiner azonban nem aggódik.

    „Bahreinben is lesz előszezoni teszt, szerintem addigra már a csúcson lesz. Fizikailag ezek a Forma-1-es autók eléggé megterhelőek, és eltart egy darabig, amíg hozzászokik, mert az egyetlen módja az izmok edzésének az, ha vezeted a jelenlegi autókat. Viszonylag fitt volt már, de aztán az is kérdés, hogy ha egy időre kiesik, egyből éles lesz-e, amikor visszatér. Amennyiben megnézzük az eredményeket, amiket akkor mutatott, amikor csak az utolsó pillanatban ugrott be, akkor elég jó volt.”

    Ami Schumachert illeti, úgy tűnik, jövőre is életben tartja F1-es álmát, méghozzá egy nem versenyző tesztpilótai szerepkörben a Mercedesnél. A 23 éves versenyző elismerte, hogy talán rosszul mérte fel a feladatot, hogy idén a nagy tapasztalattal rendelkező Magnussennel kell majd fej-fej mellett haladnia:

    „Komoly elvárások nélkül vágott bele ebbe az idénybe – nem volt vesztenivalója. Nekem viszont de. Visszatekintve, az előjeleket figyelembe véve, valószínűleg a hozzáállásom rossz volt.”

    Fel sem merült 2023-ra a top csapatnál Schumacher neve

  • A McLaren elégedett azzal, ahogy a csapat kezelte a költségvetési sapkát

    A McLaren elégedett azzal, ahogy a csapat kezelte a költségvetési sapkát

    Andreas Seidl büszke arra, ahogyan a McLaren eddig kezelte a Forma-1-es költségvetési plafont.

    Míg a Red Bull büntetést kapott egy kisebb túlköltekezésért, az Aston Martint pedig eljárási szabálysértésért, addig a McLaren csapatfőnöke, Seidl szerint a wokingi székhelyű csapatnál minden simán ment. A motorsport-magazin.com-nak nyilatkozott:

    „Olyan helyzetben voltunk, hogy egészen Szingapúrig folytatni tudtuk az autó fejlesztését. A pénzügyi részlegünk remek munkájának köszönhetően jó alapot tudtunk teremteni a pénzügyek szabályozásával kapcsolatban, és meg tudtuk határozni, hogy csapatként hogyan akarunk a jövőben a költségvetési kerettel bánni. Ma már a mindennapjaink része az, hogy miképp akarjuk elkölteni a pénzünket.”

    Seidl ugyanakkor elismeri, hogy 2022-ben az is kiderült, hogy a McLarennek vannak gyengeségei, ami miatt a Renault tulajdonában lévő Alpine mögött végeztek az ötödik helyen.

    „A pénzügyesekkel együtt találtuk meg a módját annak, hogy javítsunk a csapat teljesítményén. Pénzt szabadítottunk fel, amit átcsoportosítottunk a mérnöki oldalra.”

    Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy komoly toborzásba kezdtek, ezért így zárt Seidl:

    „Az épp zajló infrastrukturális projektekkel együtt fontosnak tartjuk, hogy csapatként tegyük meg a következő lépést. Ezért indítottunk pár hete egy nagyszabású kezdeményezést, amelynek keretében nagyszámú új mérnököt vettünk fel.”

    Steiner: Piastri nagy kockázat a McLaren számára

  • 73 évesen hunyt el az F1-es kétszeres futamgyőztes Patrick Tambay

    73 évesen hunyt el az F1-es kétszeres futamgyőztes Patrick Tambay

    73 éves korában elhunyt a kétszeres Forma-1-es nagydíjgyőztes Patrick Tambay, halálának a hírét vasárnap közölte az AFP francia hírügynökség.

    Tambay az elmúlt években az idegrendszerét érintő Parkinson-kórban szenvedett. A francia 1949. június 25-én született, és 1977-ben debütált az F1-ben a Francia Nagydíjon a Surtees csapat színeiben, de nem sikerült kvalifikálnia magát. A következő futamokon azonban sikeresebb versenyeket teljesített a Theodore Racinggel, Hollandiában és Kanadában ötödik lett.

    A következő két idényt már a McLarennél töltötte James Hunt, illetve John Watson mellett. 1982-ben a Ferrarinál kapott lehetőséget a Belga Nagydíj időmérő edzésén elhunyt Gilles Villeneuve helyén. Tambay volt a keresztapja Gilles fiának, Jacques Villeneuve-nek is, az 1997-es F1-es világbajnoknak.

    Tambay abban az évben Brands Hatchben szerezte meg első Forma-1-es dobogós helyezését, amikor harmadik lett, majd két futammal később a Hockenheimringen René Arnoux-t megelőzve nyert.

    Második és egyben utolsó F1-es győzelmét 1983-ban, Imolában aratta – azonban 1983 és 1985 között a Ferrarival és a Renault-val még néhány további pódiumos helyezést ért el.

    Utolsó szezonja a száguldó cirkuszban 1986-ban a Haas Lola csapatnál volt, ahol egy pontszerző helyezést ért el Ausztriában.

    Tambay utolsó F1-es évére újra összeállt Carl Haas csapatfőnökkel, akinél 1977-ben és 1980-ban két sikeres évet töltött a Can-Am sorozatban a Haas alakulatával.

    2018-ban találkoztunk vele, Dijonban, videón itt, …

    … szövegben pedig itt:

    Interjú a Ferrarisok egykori nagy kedvencével, Patrick Tambay-jel

     

  • Mi az esélye annak, hogy 2026-tól a McLaren Porsche motorokra váltson?

    Mi az esélye annak, hogy 2026-tól a McLaren Porsche motorokra váltson?

    Zak Brown, a McLaren irányítójaként arról a lehetőségről beszélt, hogy a 2026-os szezonra a Mercedes-motorokról a Porsche motorjaira válthatnának.

    A Porsche az Audival együtt egyértelművé tette, hogy 2026-ban ott akar lenni a rajtrácson. Míg az utóbbi már megegyezett a Sauberrel, még nem tudni, hogy a Porsche belépése milyen formában valósul meg. A német autógyártó már megpróbálta megszerezni a Red Bull Racing 50 százalékát, ám az üzlet a végén meghiúsult. A két fél nem értett egyet abban, hogy kié legyen a csapat irányítása.

    A Volkswagen, amely a Porschét és az Audit is birtokolja, világossá tette, hogy inkább egy már létező csapattal szeretne partneri kapcsolatot létesíteni a Porschénak, mintsem saját csapatot alapítani, de akár kizárólag motorszállítóként is beszállhat a sportba.

    Jelenleg négy motorszállító van a Forma-1-ben a Red Bull Powertrains, a Mercedes, a Renault és a Ferrari személyében, de a 2026-ban érkező új erőforrás-szabályozással várhatóan más gyártók is csatlakoznak majd.

    Ez azt jelenti, hogy az olyan ügyfélcsapatoknak, mint a McLaren, több választási lehetőségük lehet beszállítók terén, de annak ellenére, hogy Brown és a csapatfőnök Andreas Seidl is kapcsolatban áll a Porschéval, a csapat vezérigazgatója kijelentette, hogy elégedettek a Mercedesszel. Brown a GPfans.comnak nyilatkozott erről:

    „Nyilvánvalóan vannak előnyei annak, ha egy gyári csapathoz tartozunk, hiszen bizonyos fejlett tudást kapunk, de igen elégedettek vagyunk a Mercedesszel. Hiszek abban, hogy ügyfélmotorral is lehet világbajnokságot nyerni. Úgy gondolom, hogy a mi autónkban lévő motor nem különbözik Lewis Hamilton autójában lévő erőforrástól. Szerintem a motorok teljesen ugyanolyanok. Hosszú távú szerződésünk van a Mercedesszel, nagyon elégedettek vagyunk az együttműködéssel, és nem nagyon töltünk túl sok időt azzal, hogy 2026-ra és azon túlra gondoljunk.”

    Azzal, hogy a Red Bull saját erőforrás-ellátó részleget indított, jelenleg hat ügyfélcsapat van a mezőnyben a négy gyári istálló mellett. 2013 óta nem nyert nem gyári csapat konstruktőri bajnokságot, 2022-ben pedig az első négy helyezett mind gyári alakulat volt.

    A McLaren két éve áll szerződésben a Mercedesszel, miután korábban a Renault-val dolgoztak együtt. A McLarennek története során nyolc különböző motorbeszállítója volt, és a 21. században a leghosszabb ideig a Mercedesszel voltak együtt. A 2000 óta eltelt 22 szezonjukból 17-ben Mercedes volt az erőforrásuk.

    Emellett gyakran voltak spekulációk tárgyát képező felvásárlási ajánlatok része, de a csapat tavaly cáfolta, hogy az Audi felvásárlásának küszöbén álltak volna.

    Marko elárulta, hogy jelenleg épp hányadán is állnak a Porschéval

  • Ez az, amit biztosan nem fog csinálni a jövőben az Aston Martin

    Ez az, amit biztosan nem fog csinálni a jövőben az Aston Martin

    Az Aston Martin úgy döntött, hogy nem követi a Red Bull útját, a saját Forma-1-es motor elkészítésével.

    Bár a Porsche állítólag még mindig keresi a 2026-os partnerét, az Auto Motor und Sport szerint az Aston Martin kizárta az együttműködést, mivel az rontaná a saját márkája imázsát. Azonban a Lawrence Stroll tulajdonában lévő alakulat azt fontolgatta, hogy a következő szabályrendszerhez saját erőforrást terveznek és gyártanak. Mike Krack csapatfőnök erről most így nyilatkozott:

    „Felmértük az összes szükséges erőforrást és a helyzetünket a következő évekre, és úgy határoztunk, hogy kifejezetten elégedettek vagyunk a jelenlegi erőforrás-beszállítónkkal. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem járjuk ezt az utat.”

    Az Aston Martin új szerzeménye, Fernando Alonso, aki a Renault tulajdonában álló Alpine-tól érkezik, szintén lenyűgözve érezte magát a Mercedes motorjának első tesztjén a múlt héten, Abu Dhabiban. Így látta utána a spanyol:

    „Amikor elmondták a motor futásteljesítményét, némileg aggódtam. Azt mondtam, hogy ez a szám az általam megszokotthoz képest egy kicsit magas. Ugyanakkor a motor határozottan kiemelkedőt nyújt.”

    Betiltották a Mercedes és az Aston Martin innovatív megoldását

  • Hülkenberg majdnem Magnussen helyére került még az év elején

    Hülkenberg majdnem Magnussen helyére került még az év elején

    Günther Steiner elárulta, hogy Nico Hülkenberg szerződtetése gondolatként nem először merült fel a csapatnál.

    Az amerikai kiscsapat február végén szintén versenyzőt keresett, amikor Nikita Mazepin szolgálataitól megszabadultak. Akkor Kevin Magnussen végzett akkor a német előtt. Ugyanakkor további kilenc hónap kellett ahhoz, hogy Hülkenberget a Haas versenyzőjeként igazolhassák. Csak azután kapta meg a zöld jelzést, hogy Steiner úgy döntött, Mick Schumachert a csapatnál töltött második szezonja végén leváltja.

    Így az amerikai alakulatnál 2023-ban a harmincas éveiben járó Hülkenberg és Magnussen lesz az a páros. Ők összesen 322 F1-es futamon indultak, és mindössze egyetlen dobogós helyezést értek el együtt.

    A Beyond the Grid podcastben a Haas csapatfőnöke, Steiner elmondta, hogy „Hulk” már akkor is számításba volt véve, amikor Mazepin távozott, mivel a kelet-európai helyzet kialakulása miatt a helye – az apja cégének a csapatszponzorációjával együtt – tarthatatlanná vált.

    Mivel azonban a hivatalos tesztek megkezdése előtt szűkös volt az idő, Magnussen visszahozása az Egyesült Államokból a hosszútávú versenyzésből egyszerűbbnek tűnt, és visszatérhetett ahhoz a csapathoz, amelynél a dán 2017 és 2020 között versenyzett. Steiner Hülkenbergről enynit mondott:

    „Szerintem rajta volt a listánkon, de ott úgy volt, hogy a Kevin-megoldás szinte túl kézenfekvő volt, ha már egyszer feljött. Ismertük őt, tudtuk, hogy mit kapunk, ha hozunk valakit, aki ismeri a csapatot. Egyszerűen csak előnyt kapott egy nehéz helyzetben, mert csak két hetünk volt a szezon kezdetéig. Most van három, vagy két és fél hónapunk hátra. Tehát egy kicsit több idő, mint amikor csak két hét van hátra… amikor van valakid, aki mindenkit ismer, aki ismeri a folyamatainkat, aki tudja, miképp dolgozunk. Kicsit másképp gürizünk, mint más csapatok, tehát ha mindez megvan, az előnyös – ahogy azt a bahreini ötödik helyezéssel is láthattuk.”

    Hülkenberg utolsó teljes Forma-1-es szezonja 2019-ben volt a Renault-nál, azóta a Racing Point/Aston Martin szenzációs helyettesítőjeként tevékenykedett, amikor egy adott versenyzőjük betegséggel bajlódott egy versenyhétvégén.

    A 35 éves versenyző két nappal az idei utolsó nagydíj után Abu Dhabiban teljesítette első tesztjét a Haasnál.

    Hülkenberg Schumacher kapcsán: Mindenki ugyanazért küzd

  • Ez a 7 autó esélyes a 2023-as „Év autója” címre!

    Ez a 7 autó esélyes a 2023-as „Év autója” címre!

    Bejelentették a 2023-as Év Autója címre jelölt hét autót, melyek közül a győztest a január 13-i brüsszeli autószalonon nevezik majd meg.

    A jelöltek a következők:

    Jeep Avenger

    Jeep Avenger
    Fotó: Stellantis

    Kia Niro

    Kia Niro
    Fotó: KIA MOTORS

    Nissan Ariya

    Nissan Ariya
    Fotó: Nissan Motor Co.

    Peugeot 408

    Peugeot 408
    Fotó: Stellantis

    Renault Austral

    Renault Austral
    Fotó: Greg Longerlinck/DPPI/Renault Group

    Subaru Solterra/Toyota bZ4X

    Subaru Solterra
    Fotó: Subaru of America, Inc.
    Toyota BZ4X
    Fotó: Toyota

    Volkswagen ID Buzz.

    Volkswagen ID. Buzz
    Fotó: Volkswagen AG

    A hét autót 27 autóból álló hosszú listáról választották ki, melyen többek között a BMW iX1, a Dacia Jogger, a Honda Civic, az MG 4, a Range Rover, a Toyota GR86 és a Vauxhall Astra is szerepelt.

    A toplistára került hét autóból öt elektromos. De a listán szerepel még a hibridként is kínált Niro, valamint az Ariya, amely a Nissan Leaf után mindössze a második elektromos Nissan. Elektromos a közösen fejlesztésű Solterra és bZ4X, amelyeknek közös a nevezése, valamint az ID Buzz, a híres VW lakóautó, amely az elektromos korszakban született újjá.

    Az Austral eközben egy új hibrid SUV, amely a Renault Kadjar helyébe lép.

    A tavalyi győztes a Kia EV6 volt (nyitóképen), és ez volt az első alkalom, hogy a koreai márka elnyerte a díjat.

  • A Ferrari élne a vétójogával és megtorpedózná a Red Bull nagyratörő álmait

    A Ferrari élne a vétójogával és megtorpedózná a Red Bull nagyratörő álmait

    A Ferrari nem nézi jó szemmel a Red Bull ténykedését, így megvétózhatja az új szabályrendszert.

    A Bikák már gőzerővel belevetették magukat a saját erőforrás projektbe, ám nem mindenki lelkesedik emiatt. A 2026-os motorszabályok már adottak, amit a Mercedes, az Audi és a Red Bull Powertrains készségesen aláírt. A Renault is hamarosan eleget tesz a kötelességének, míg a Porsche és a Honda mérlegeli a lehetőségeit. Ám a Ferrari nem hajlandó elfogadni a feltételeket.

    Az olasz Motorsport.com szerint a Scuderia élni akar a vétójogával a Red Bull kárára. A regulákat ugyanis az új belépők kapcsán elfogadják és támogatják, viszont az osztrák istálló jogtalan előnyhöz jutna. Ugyanis az első években az új motorszállítók nagyobb költségvetési limittel rendelkeznek majd, ami jelen formában a Red Bullra is érvényes.

    A Red Bull Powetrains is új belépőnek számít, csakúgy, mint az Audi, ám az olasz istálló szerint nem vehető egy kalap alá a két gyártó. A Red Bull a Honda kapcsán már ismeri a jelenlegi generációt, és a Mercedestől elcsábított szakemberekkel felvértezve az összes tudásbeli előny náluk lenne.

    A Ferrari így ultimátumot adott a Forma-1-nek és nem hajlandó aláírni a szerződést. A vitát el akarják kerülni a felek, ám az olasz lap szerint, ha szükséges akkor előveszi a vétójogát a zsebéből a Scuderia.

  • A Ferrari nagy rajongója Max Verstappen

    A Ferrari nagy rajongója Max Verstappen

    A kétszeres világbajnok Max Verstappen nagyon fiatalon került be a Red Bull kötelékébe. Nekik köszönheti a karrierjét, a sikereit, illetve rengeteg pénzt, hiszen a mezőny legjobban fizetett versenyzői közé tartozik.

    A kiemelkedő fizetését pedig másokhoz hasonlóan ő is menőbbnél menőbb utcai autókra is költi. Fiatal kora ellenére igencsak szépszámú, és minőségi autó gyűjteménye van, ami vetekszik a korábban már bemutatott Charles Leclerc-féle kollekcióval.

    A GQ Magazine gyűjtötte össze, hogy milyen autócsodák díszítik a holland garázsát, nem meglepő módon nagyrészük valamilyen úton-módon köthető a Red Bullhoz és partnereihez.

    Verstappen összesen négy autógyártótól rendelkezik saját autóval, a legnagyobb számban Aston Martinnal, amely sokáig a Red Bull névadó szponzora volt, illetve a Valkyrie hiperautó projektjén is közösen dolgoztak.

    Nem meglepő módon tehát összesen négy darab Aston Martinból válogathat, egy Aston Martin DB11, ami James Bond-autó is volt a 2015-ös Spectre: A Fantom visszatér című filmben. Ezen kívül a több, mint 500 lóerős Aston Martin Vantage, a V12-es DBS Superleggara és az Adrian Newey tervezte Valkyrie.

    A legelső autója, amelyet már 18 évesen vezethetett viszont egy Porsche 911 GT3 RS volt. A Red Bull korábbi motorpartnerétől, a Renaultól is van egy darabja, méghozzá a Renault R.S. 01.

    Van egy, ami sehogy sem illik a sorba, semmilyen kapocs nem köti hozzá, az pedig a nagy rivális, Ferrari Monza SP2-es kabriója, amit vélhetően azért szerzett be, mert ő is nagy rajongója az olasz márkának. Ezzel szemben érdekes módon Hondával – akikhez a legnagyobb sikerei köthetőek – nem rendelkezik, de hát ízlések és pofonok…

    Az ominózus Ferrari Monza SP2 (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
  • Ricciardo cáfolja, hogy visszatérne a Red Bull alakulatához

    Ricciardo cáfolja, hogy visszatérne a Red Bull alakulatához

    Daniel Ricciardo elutasítja azon feltételezéseket, amelyek szerint szerződése van már, hogy a következő szezonban visszatérjen a Red Bullhoz Forma-1-es tartalékversenyzőként.

    Brazíliában olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint az ausztrál szerződést kötött korábbi csapatával, hogy 2023-ban támogassa Max Verstappen és Sergio Perez munkáját. Ez Ricciardo kinyilvánított célját követné, hogy egy vezető alakulatnál kapjon tartalékversenyzői szerepet, miközben a 2024-es versenyzői visszatérés előtt újjá akarja építeni magát.

    A pletykák annak ellenére tartják magukat, hogy a 33 éves versenyző csütörtökön azt nyilatkozta, hogy nem áll közel ahhoz, hogy a McLarennél töltött idején túl is biztosítottnak látná a jövőjét. A szombati interlagosi sprintet követően így nyilatkozott:

    „Mondjuk úgy, hogy még semmi sincs közel, megerősítve, vagy bármi. Kitalálhatok valamit, de semmi újat nem tudok mondani nektek.”

    A Red Bull és a Mercedes az egyetlen logikus lépés Ricciardónak, aki úgy döntött, hogy nem él az Alpine, a Williams és a Haas versenyzési lehetőségeivel. A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a Speedcafe.com kérdésére bevallotta, hogy a wokingi alakulatnál nem folytak tárgyalások egy tartalékos szerepvállalásról.

    A nyolcszoros futamgyőztes egyértelmű célja, hogy egy élcsapathoz szeretne csatlakozni. Így csak a Red Bull és a Mercedes felel meg ennek a kritériumnak. Előbb az utóbbit tartották a legesélyesebbnek, azonban mostanra egyre inkább úgy tűnik, hogy Ricciardo visszatér a Red Bullhoz. Amikor konkrétan arról kérdezték, hogy már aláírt-e a Milton Keynes-i alakulathoz, így felelt:

    „Nem történt ez meg, ezt most már elmondhatom. Semmi sem fix még. Ahogy már említettem, nincs semmi rejtegetnivalóm, nevezzük így, szerződéses szempontból sem. Ilyen értelemben azt hiszem, szabadon beszélhetek és bármit megtehetek, de semmi sem történt. Ha lett volna valami, higgyétek el, akkor azt mondanám. Tehát semmi sem tart vissza.”

    Ricciardo nyolc nagydíjgyőzelméből hetet a Red Bullal ért el a 2014 és 2018 közötti közös időszakukban. Ezután 2019-re csatlakozott a Renault-hoz, arra hivatkozva, hogy menekülnie kell a fészekből, miután karrierje nagy részét addig az energiaitalos alakulatnál töltötte. Hogy a Red Bullhoz való visszatérés mit tartogat Ricciardónak, illetve a csapatnak, nem világos. Verstappen hosszú távú szerződéssel rendelkezik, Perez pedig a monacói győzelem után meghosszabbította a szerződését, így legalább 2024-ig marad az istállónál.

    A Scuderia AlphaTaurihoz való csatlakozása visszalépés lenne, hiszen a csapat a következő generációnak a próbaterepe. Yuki Tsunoda és Nyck de Vries 2023-ban lesznek a csapatnál, bár meglepő módon utóbbit a Red Bull programján kívülről hozták.

    Az egyetlen másik lehetőség, hogy esetlegesen vezethet egy másik csapatnál, hasonlóan ahhoz, ahogy Alex Albon egy nehéz 2020-as év után helyreállította a hírnevét. Ettől függetlenül az a döntése, hogy egy évet kihagy a versenyzésből, egy kockázat. Ricciardo teljes mértékben tisztában van azzal, hogy akár véget is érhet így a Forma-1-es karrierje.

    A Kelet-európai női rajongókon röhögtek Ricciardoék, és Budapest is szóra jött