Címke: Renault

  • Hátat fordít az idei év végén a Forma-1-nek a Renualt?

    Hátat fordít az idei év végén a Forma-1-nek a Renualt?

    Noha a radikális szabályváltozások egy évet csúsznak a McLaren mégis már jövőre visszavált a Mercedes motorjaira. Ezzel pedig a Renault partnercsapat nélkül maradt, ami pedig baljós árnyakat vetíthet a franciák jövőjére.

    A McLaren elsődlegesen az új szabályok miatt váltott motorpartnert, ám ezt a koronavírus okozta helyzet miatt 2022-re halasztották. A kérdések elébe vágva a wokingi gárda megerősítette, hogy mindettől függetlenül is motort vált jövőre.

    Egy korábbi McLarenes szerelő szerint a csapatnak nem volt választása a motorkérdésben, amit egy érdekes hasonlattal magyarázott.

    „Ez olyan, mint amikor egy barátoddal laksz együtt, aki aztán elköltözik más valakiért, de hamar visszajön, mert a barátnője még nem áll készen a közös életre.” – példálózott Marc Pirestley.

    „Lehet, hogy a McLarennek nem volt választása. Remélem, hogy nem így lesz, de előfordulhat, hogy a Renualt 2020 végén otthagyja a Forma-1-et és ezért kellett motort váltania a McLarennek.” – elmélkedett.

  • Ricciardo szerint a koronavírus nem befolyásolja a szerződéskötéseket

    Ricciardo szerint a koronavírus nem befolyásolja a szerződéskötéseket

    Daniel Ricciardo nem hiszi, hogy a megszakított 2020-as szezon hatással lesz az új szerződések megvalósulására.

    Mika Salo, egykori Forma 1-es pilóta nemrég arról beszélt, hogy a koronavírus világjárvány miatt nemcsak a futamok lesznek elhalasztva, hanem a szerződésekről való tárgyalások is.

    „Jelenleg minden össze van kavarodva és nehéz kimondani, de a legjobb tippem az, hogy az emberek meghozzák a kívánt döntéseiket a jelenleg helyzet ellenére is” – nyilatkozta Ricciardo a The Age-nek.

    Az ausztrál pilóta szerződése az év végén jár le és a Renault is bevallotta, hogy fennáll a lehetősége, hogy Ricciardo távozik.

    Azonabn Ricciardo elárulta, hogy a vírus nem állítja meg abban, hogy eldöntse, mi lesz a következő nagy lépés a karrierjében.

    „Nehéz elhinni, hogy bárki is aláír egy egyéves szerződést, hogy 2022-es kockázatos szezonra szabad legyen” – fogalmazott az ausztrál pilóta. – „Érdekes belegondolni, hogy legtöbbünknek – Max és Charles kivételével – ebben az évben lejár a szerződése” – tette hozzá.

    Ricciardo ugyanakkor elismerte: „most annyi minden van a levegőben, hogy bármi lehetségesnek tűnik.”

  • Vettel a Renault-hoz igazolhat? Abiteboul tagadja

    Vettel a Renault-hoz igazolhat? Abiteboul tagadja

    Sorozatos témákat szolgáltat a sajtóban Sebastian Vettel jövője. A Ferrari négyszeres világbajnokának a szerződése idén jár le, és jelen esetben a hosszabbítás ugyanúgy benne van a pakliban, mint a távozás is.

    Vettel esetében korábban szó volt már a McLarenről is, ám Mattia Binotto szerint a maradása is komoly opció Maranelloban.

    A Renault jelenleg a Ricciardo-Ocon párossal vág neki az évnek, ám az ausztrál tavaly a győzelem reményében érkezett a franciákhoz. Így, ha idén sem sikerülne versenyképes autót adniuk alá, akkor könnyen elveszthetik őt, amivel a csapatfőnök is számol.

    „Az ő megtartásához jó alapok kellenének. Ám ehhez meg kell várnunk az első futamokat, mivel még válaszok nélkül vagyunk. Tettünk-e lépést előre?  Magabiztosabbak vagyunk-e, mint tavaly? Tovább tud-e integrálódni a csapatba? Ezekre minid választ kell találnunk.” – nyilatkozta Abiteboul a Canal Plus-nak.

    A csapatvezető abban egyetért, hogy Ricciardo lehet az átigazolási piac kulcsa. De mi van akkor, hogy ha az ausztrál távozik? Egy kérdésben felvetették neki a Sebastian Vettel nevet, amire ő így reagált:

    „Nem akarok egyből nemet mondani rá, mert ő egy kiváló pilóta és egy nagyszerű bajnok. A motor részlegünkkel már dolgozott együtt, közösen nyertünk bajnokságokat. Én inkább a holnap versenyzőivel dolgoznák, sem mint a tegnap pilótáival.”

    A szavaiból az jön ki tehát, hogy inkább a fiatalok felé hajlanának, és a Renault kötelékébe tartozik a Formula 2 egyik idei újonca, a dán Christian Lundgaard is, aki ha a helyzet úgy hozza, beülhet Ricciardo helyére.

    „Itt van nekünk Christian Lundgaard, de ő is csak az egyik lehetőség a sok közül. Először meg kell néznünk, hogy ő hogy teljesít a Formula 2-ben, illetve mi hogyan Ricciardoval.” – tette hozzá.

    Abiteboul végül egyértelművé tette, hogy az ausztrál megtartása az elsődleges tervük.

    „Szerintem Daniel nagyon ragaszkodik a Renault-hoz. Amit elsősorban a brit média nagyon kritizált, ezt pedig nem értjük. Ez a projekt emberi, technikai és sport szempontjából közel áll a szívéhez. Ő egy olyan srác, akit az érzelmei vezényelnek, és be akarja bizonyítani, hogy hűséggel kitart a választása mellett egészen addig, amíg az be nem bizonyosodik, hogy jó volt.” – zárta a francia.

  • A csapatok hivatalos közleményben reagáltak az Ausztrál Nagydíj törlésére

    A csapatok hivatalos közleményben reagáltak az Ausztrál Nagydíj törlésére

    A csapatok is felszólaltak azután, miután hivatalosan is törölték az Ausztrál Nagydíjat.

    Tegnap kora délután jelentette be a McLaren, hogy egyik munkatársuk koronavírus tesztje pozitív lett, ezért nem indulnak a versenyen. Hosszas hallgatás és a háttérben való tárgyalás után a sportág közölte, nem rendezik meg a hétvége eseményeit és azoknak, akik érvényes jeggyel rendelkeznek, teljesen visszatérítik a belépők árát.

    Természetesen az FIA és az F1 hivatalos közleménye után a csapatok is kinyilatkoztatták véleményüket. Bár mindannyian csalódottak amiatt, hogy nem lesz verseny, az egészséget és a biztonságot a legfontosabbnak tartják, ezért helyeslik a döntést.

    Mercedes:

    ,,Elszomorít minket az, hogy nem lesz ezen a hétvégén verseny, de a csapatunk és az F1 közösségének egészségét helyeztük előtérbe. Igazán szerettünk volna egy olyan show-t csinálni ami méltó az Ausztrál Nagydíjhoz, de sajnos erre most nem lesz lehetőségünk.”

    Ferrari:

    ,,A Scuderia Ferrari teljes mértékben támogatta az F1, az FIA és az Australian Grand Prix Corporation  azon közös döntését, miszerint az Ausztrál Nagydíj törlésre kerül. Az összes csapata dolgozójának az egészsége élvez prioritást, különösen annak tekintetében, hogy a Covid-19  továbbra is nagyon gyorsan terjed. Sajnáljuk azokat a szurkolókat akik az Albert Parkba érkeztek azért, hogy részt vegyenek a versenyen, csak úgy mint azokat akik világszerte nyomon követték volna az eseményeket.”

    Red Bull:

    ,,Miután a Forma-1, az FIA és az AGPC megerősítette, hogy törölték az Ausztrál Nagydíjat a Covid-19 vírus keltette események miatt, a csapat most arra koncentrál, hogy biztosítsa az összes dolgozó biztonságos és gyors hazatérését olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, a kormány és a WHO útmutatásai mentén. Osztozunk a Forma-1-es rajongók csalódottságában, de a a csapatok, a szurkolók, a média és a pályán dolgozók biztonsága abszolút elsőbbséget élvez. Most azokra az információkra várunk, amiket az FIA fog szolgáltatni az elkövetkezendő versenyekkel kapcsolatban.”

    McLaren:

    ,,A McLaren teljességgel kiáll a Forma-1, az FIA és az AGPC döntése mellett, miszerint törölték a rendezvényt. Az éjszaka alatt 14 csapattagot helyeztek a hotelben 14 napos karanténba, a megerősített eseten kívül. Ezek a személyek közeli kapcsolatban állnak azzal a munkatárssal akinek a tesztje pozitív lett. Támogatásul egy magas beosztású személy itt marad velük a karantén ideje alatt. Bárki aki a csapattagok közül tüneteket produkál azonnal elvégzik rajta a tesztet és a protokollnak megfelelően önkéntes karanténba vonul. Azok a munkatársak akiknek negatív lett a tesztje visszamentek a paddockba összepakolni a csapata eszközeit, majd ezután visszatérnek az Egyesült Királyságba. Miután földet értek, egyetlen utazó csapattag sem mehet a McLaren Technology Centerbe 14 napig.”

    Renault:

    „A Renault DP World F1 Team tudomásul vette és teljességgel támogatja az F1 és az FIA azon döntését, hogy törlik a 2020-as Ausztrál Nagydíjat. Csalódottak vagyunk amiatt, hogy nem versenyezhetünk a szenvedélyes ausztrál közönség előtt, akik nagyon támogatják a csapatunkat és Danielt (Ricciardo), de a csapatunk tagjainak és a F1 közösségének egészsége és a biztonsága a legfontosabb. Ugyanakkor gondolataink a partnerünk körül, a McLaren Racing körül forognak, ahol is az egyik dolgozónak a Covid-19 tesztje pozitív lett.”

    Alpha Tauri:

    ,,Csak úgy, mint minden motorsport rajongó, mi is csalódottak vagyunk amiatt, hogy nem kerül megrendezésre az Ausztrál Nagydíj. Azonban a koronavírus  miatt, amit már világjárvánnyá nyilvánítottak, az F1, az FIA és az AGPC azon döntése, hogy törlik az eseményt a helyes cselekvés. A munkatársaink egészsége és biztonsága élvez nálunk prioritást. Mivel a központunk Olaszországban van, nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy milyen súlyos a helyzet Európában, és ez minket is aggodalommal tölt el. A Forma-1 fel fog állni ebből a szituációból, és mi bízunk az sportszabályzó szervezetben, és a kereskedelmi jogok tulajdonosaiban. Mérlegelni fogják a helyzetet és majd informálnak minket a továbbiakról.”

    Alfa Romeo:

    ,,A nemrég történt események fényében, ahol is egy esetben pozitív Covid-19 eredmény lett a paddockban, az Alfa Romeo Racing ORLEN üdvözli az FIA, az F1 és az AGPC azon döntését, hogy törlik a 2020-as Ausztrál Nagydíjat. A csapattunk munkatársainak, vendégeinek, a versenytársainknak, a Forma-1 dolgozóinak és a szurkolók egészségének és biztonságának megtartása a legfőbb célunk, támogatjuk tehát ezt a döntést ezen kinyilatkoztatásunkban, továbbá mindent megteszünk annak érdekében, hogy csapattunk tagjainak biztonságát biztosítsuk.”

    Haas:

    ,,A Haas F1 Team elfogadja az FIA , az F1 és az AGPC azon a döntést, miszerint a 2020-as Ausztrál Nagydíjat törlik és az eseményeket elhalasztják. A résztvevők biztonsága élvez prioritást, akárcsak a szurkolóké akik megjelentek és most csalódottak amiatt, hogy nem lesz verseny Melbourne-ben. A Haas F1 Team elfogadja az intézkedéseket a vírushelyzet körülményeire való tekintettel.”

    Williams:

    ,,A Williams teljes egészében támogatja azt a döntést, mi szerint törlik a nagydíj eseményeit. Noha a határozat ami egy másik csapat munkatársának pozitív tesztje miatt született meg, sajnos megfosztja a sok hűséges rajongót attól, hogy versenyt lásson Melbourne-ben, a legfontosabb viszont most az, hogy  minden csapat munkatársa és a szurkolók biztonságban legyen.”

  • Ausztráliában fedte fel festését a Renault, új névadó szponzoruk is lett!

    Ausztráliában fedte fel festését a Renault, új névadó szponzoruk is lett!

    Dubajban írták alá a szerződést, de már a szezonnyitó helyszínén jelentették be, hogy a Renault új logisztikai és névadó partnere a DP World lett a 2020-as szezontól kezdve.

    A csapat teljes neve így Renault DP World F1 Team-re bővült. A szállítási cég még 1972-ben, Port Rashidban alakult, a dubai emirátusban. Ezzel tovább nőtt az arab szponzorok száma az F1-ben.

    Jérome Stoll, a Renault Sport igazgatója a következőket nyilatkozta:

    „Örömmel vesszük, hogy a DP World is a Renault-család tagja lesz. Ez egy nagyon érdekes együttműködés, amely több területen is átível majd. Már várjuk a közös munkát, hogy felfedezhessük a hatékonyságunkat és csökkentsük a környezetre gyakorolt hatásunkat.”

    „Amióta a Forma-1 bejelentette, hogy a karbonsemlegesség a cél 2030-re, folyamatosan vizsgáljuk, hogyan lehetne az ökológiai lábnyomunkat kisebbíteni. Úgy gondoljuk, a DP Worlddel kötött partnerség olyan lehetőségeket tesz számunkra elérhetővé, amelyek az efféle irányelveknek is megfelelnek, miközben ugyanúgy megoldják a logisztikai kihívásokat, amelyekkel szembenézünk. Az új munkamódszereket pedig átveheti a Renault utcai autós részlege is.”

    Sultan Ahmed Bin Sulayem, a cég vezetője is üdvözölte a partnerséget:

    „Az egyik stratégiai célunk, hogy az autóipar logisztikáját újítsuk meg. Ez az együttműködés az első lépés afelé, hogy felfedezzük az olcsóbb, gyorsabb, átláthatóbb és környezetbarátabb megoldásokat.”

    A melbourne-i eseményen az új Renault festését is bemutatták, ami a teszteken használt feketéről visszatért a tavaly használt, sárga-fekete mintázathoz.

    https://www.instagram.com/p/B9lTJ7opRrN/

  • A Renault egy tiszta első hétvégét szeretne Melbourne-ben

    A Renault egy tiszta első hétvégét szeretne Melbourne-ben

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondta, hogy problémamentes hétvégét szeretne zárni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Az enstonei istálló egy produktív téli szezonon van túl és az idei szezonban szeretnének még előrébb lépni a tavalyihoz képest.

    A Forma-1 középmezőnyében 2020-ban sem maradunk akció nélkül, ugyanis idénre is heves csata várható. A francia istálló a tavalyi szezonban elbukta a „best of the rest” címéért folytatott párviadalt a McLaren-nel szemben, amit az idei szezonban vissza is akarnak hódítani a wokingiaktól.

    A Renault idei konstrukciója, az R.S.20 jól teljesített a téli teszteken a megbízhatóság és a teljesítmény terén is egyaránt.

    Abiteboul reméli, hogy a téli szünetben folytatott kemény erőfeszítéseik kifizetődnek majd a szezonnyitón, habár a francia továbbra sem szeretne elkiabálni semmit az erőviszonyokkal kapcsolatban.

    „A Forma-1-es szezon kezdete mindig is egy izgalmas eseménynek számít,” – mondta Abiteboul. „Az eredményes barcelonai teszteket követően, nagy elvárásokkal vágunk majd neki az Ausztrál Nagydíjnak, azonban valamilyen szinten óvatosak is vagyunk ezt illetően, ugyanis egyáltalán nem ismerjük a riválisaink valódi erejét.

    „Az első verseny lesz az, ahol mindenki az igazi arcát fogja megmutatni

    „Kellőképpen fel vagyunk készülve a szezonra, köszönhetően a keményen dolgozó kollégáinknak, akik Enstone-ban és Viryben nap, mint nap a legjobbjukat nyújtották a téli szünet alatt.

    „Ezek a tevékenységek meg is látszódtak a teszteken, ugyanis a teljesítményünk is ó volt és a megbízhatóság terén is sokat fejlődtünk. Most már csak az lenne a legfontosabb, hogy a tapasztalt előnyöket a versenypályán is kamatoztatni tudjuk majd.”

    A francia istálló nagyrészt Daniel Ricciardo tehetségére és képességeire fog majd támaszkodni, hogy felvegyék a harcot akár a három top csapattal is, és az egy évet kihagyó Esteban Ocont pedig ugyanolyan bánásmódban fog részesülni, mint ausztrál csapattársa.

    „Az autó és a versenyzőpárosunk is jó, szóval minden adott egy jó szezonhoz. Daniel különösen izgatottan várta az idei szezont, különösen a hazai versenye miatt. Esteban pedig meg szeretné mutatni azt, hogy tényleg helyet érdemel a Forma-1-es rajtrácson. Szerintem ez a párosítás a tökéletes receptje a sikernek.

    „Csapatként egy tiszta első hétvégére lenne szükségünk. Fontos, hogy minden gördülékenyen menjen és fontos, hogy ne legyen semmi fajta problémánk.

    „Hosszú szezon áll előttünk, és biztos vagyok benne, hogy lesznek majd lehetőségeink, amiket ki is kell majd tudni használnunk.”

  • Óvást indít a Red Bull, ha a Mercedes használni fogja a DAS-t

    Óvást indít a Red Bull, ha a Mercedes használni fogja a DAS-t

    Helmut Marko szerint nem szabályos a Mercedes DAS-rendszere, ezért ha használni fogják, akkor óvást indítanak ellenük.

    A Ferrari-gate csak a jéghegy csúcsa volt, ugyanis a csapatok folyamatosan mártják be egymást a Szövetség előtt. A Red Bull már közbelépett és a Mercedes hátsó fékek hűtésére szolgáló megoldásáról kérdezősködött. Az FIA egy technikai direktívával válaszolt, és módosításra kérte fel a érintett csapatok, azonban a Bikák tartogatnak még meglepetéseket a tarsolyukban.

    Ugyan a DAS-rendszert szabályosnak minősítette az FIA erre az évre, ám a parc fermé-ben használatos regulák miatt még problémás lehet az innováció. Marko elmondta, hogy az ügyvédeik már dolgoznak az ügyön.

    ,,A rendszer a mi véleményünk szerint nem felel meg a szabályoknak. Ha a Mercedes használni fogja a DAS-t Melbourne-ben, akkor óvást indítunk.”

    Ugyanakkor a Renault is csatába indulhat a Racing Point ellen. A kanadai-brit csapat idén kísértetiesen hasonló autóval állt elő, mint tavaly a Mercedes, és ez a középmezőnybeli alakulatokat aggódással tölti el. Bizonyos alkatrészeket vásárolhatnak az istálló egymástól, ám az aerodinamikai elemek a tiltó listán szerepelnek. A franciák úgy vélik, hogy ezt a szabályt megszegte Lawrence Stroll csapata, ezért óvást akarnak indítani ellenük.

  • Ecclestone szerint nem igazán jó a 2020-as Ferrari

    Ecclestone szerint nem igazán jó a 2020-as Ferrari

    Mindenki nagy reményt fűz 2020-ban egy Red Bull Mercedes csatához, míg a Ferrari igazából csak szenved. Ez látható volt a tesztek után is, hogy az Ezüstnyilasok nagyon elöl, a maranellóiak viszont nagyon hátul kullognak. A korábbi Forma-1 vezér, Bernie Ecclestone nyilatkozott is erről a svájci Blicknek:

    „A Ferrari autója láthatóan nem jó. Ahogy azonban a vörös autók milliónyi rajongója, én is reménykedek benne, hogy meglepnek.”

    Egyesek úgy vélik, hogy a 2020-as Ferrari versenytempója, tehát hosszabb távon legalább jó, így vélekedik legalábbis a Hollang Nagydíj főnöke, Jan Lammers is:

    „A Ferrarinak a top háromban a helye, még ha ezt nem is mutatták meg Barcelonában. Biztosak lehetünk benne, hogy Ausztráliában már ott lesznek.”

    Mindeközben az is könnyen megtörténhet, hogy a Ferrari visszaesik az igencsak versenyképes középmezőnybe. Erről a korábbi Forma-1-es versenyző ennyit mondott:

    „Itt van ugyebár a rózsaszín Mercedes, a Racing Point. Kemény lehet majd a csata a harmadik helyért, hiszen akár a Renault vagy a McLaren is odaérhetnek.”

    A Red Bullról Lammers azt gondolja, hogy Max Verstappennel akár egy sikeres harcba kezdhetnek a világbajnoki címért:

    „A Red Bull végigcsinálta a programját Barcelonában, és szerintem jobb formában vannak, mint azt eddig láthattuk. Talán most láthatja majd igazán csak a Mercedes, hogy a hetedik bajnoki címük megszerzése nem lesz egyszerű menet. Ez lehet a Red Bull és Max Verstappen nagy éve.”

  • Abiteboul magyarázatot vár az FIA-tól

    Abiteboul magyarázatot vár az FIA-tól

    Cyril Abiteboul szeretné, ha az FIA tiszta vizet öntene a pohárba és végre elmondaná, miért kötött titkos megállapodást a Ferrarival.

    Február 28-a óta áll a bál a sportágban, ugyanis a Szövetség álláspontja a Scuderia tavalyi erőforrásaival kapcsolatban kiverte a biztosítékot az ellenfeleknél. A FIA titkolózása és titkos megállapodása cselekvésre sarkalta a nem Ferrari motort használó csapatok, és heten egy közleményben követelték, hogy fedje fel a sportszabályzó szervezet az ügy részleteit. A Szövetség választ levelet küldött, melyben ismertette jogait (lehetőségük van ilyen megállapodásokat kötni bármelyik csapattal) továbbá, elismerték, hogy nem voltak teljesen elégedettek a vörösök magyarázatával, de mivel bűnösségüket nem tudták volna 100%-osan bizonyítani, így a peres eljárás elkerülése véget, inkább megegyeztek velük.

    Természetesen a riválisok nem nézték jó szemmel ezt a közleményt sem, és ismét egy levél formájában tudatták álláspontjukat a Szövetséggel, (ezúttal privát közleményt küldtek). Bernie Ecclestone mindemellett perre buzdítja a csapatok, addig a Renault csapatfőnöke, csak arra vár, hogy kiderüljön számukra is, mi van a háttérben, így végre le tudnák zárni az ügyet.

    ,,Azt akarjuk az FIA-tól és az F1-től, hogy a bajnokságot és annak hírnevét népszerűsítsék, továbbá értsék meg, ezt a történet meg kell magyarázniuk, hogy magunk mögött hagyhassuk az ügyet. Mi ezt akarjuk elérni, de ehhez válaszokra van szükségünk. Kiadtuk ezt a közleményt, az FIA válaszolt erre, ám, ez megerősítette bennünk azt, hogy valami nincs rendben, máskülönben nem mondtak volna semmit. A valódi válaszok még nincsenek a birtokunkban, ezért ismét összeülünk majd a hat másik csapattal. Fontos számunkra az, hogy megtudjuk, miért döntöttek így. Nem feltétlenül a végső konklúzió megváltoztatására törekszünk (zár ajtók mögött megállapodás), hanem, meg akarjuk érteni, hogy ez mások számára is elérhető, vagy nem.” -nyilatkozta Abiteboul az Autocar magazinnak.

  • Ocon: A Mercedes mindenben jobb, mint a Renault

    Ocon: A Mercedes mindenben jobb, mint a Renault

    Egy év kihagyás után Esteban Ocon a Renault színeiben tér vissza a Forma-1 mezőnyébe. Ezt az esztendőt a Mercedes tesztpilótájaként töltötte és máris felfedezett különbségeket korábbi és jelenlegi csapata között.

    „A Forma-1 csakis a részletekről szól és az világos, hogy jelenleg a Mercedes mindenben jobb a Renault-nál” – jelentette ki a francia. „Ez azért igaz, mert csak úgy nem nyersz 6 bajnokságot. Azonban én jelenleg a Renault versenyzője vagyok és mindent meg fogok tenni, hogy visszatérjenek a csúcsra. Muszáj lesz a földön maradnunk és 4. helyet belőni célnak. Ez a realitás a Renault-nak. Még nincs meg a sebességünk a TOP 3-hoz, de meglesz. Minden nap keményen dolgozunk ennek érdekében, de nem olyan könnyű egy olyan gyorsan fejlődő környezetben, mint a Forma-1.”