Címke: Renault

  • Ki ülhet jövőre a Ferrariba, valamint mi lesz most Vettellel?

    Ki ülhet jövőre a Ferrariba, valamint mi lesz most Vettellel?

    Ma reggel a Ferrari bejelentette, hogy nem hosszabbítanak szerződést Sebastian Vettellel, így német versenyző 2021-ben elhagyja Maranellót.

    Ugyan az év elején még mindkét fél azt nyilatkozta, hogy szeretnék folytatni a partnerkapcsolatot, ám ahogy teltek a hónapok, a tárgyalások során nem tudott megegyezni a Scuderia és négyszeres világbajnok. A német RTL értesülései szerit nem a pénz okozta a feszültséget a felek között, Vettel érezte úgy, hogy nem becsülik meg eléggé, tovább abban sem volt biztos, hogy a pilóta menedzselés kapcsán változatlanul maradnak majd a dolgok.

    Már egy jó ideje találgatja a sajtó, hogy ki ülhetne a német helyére a Ferrariba, ám a bejelentés után ezek a jóslatok szinte elözönlötték a médiát.

    Lehetséges opciók:

    Carlos Sainz:

    A McLaren jelenlegi versenyzője  az egyik legesélyesebb jelöltnek számít. Tavaly a wokingi csapatnál Sainz bizonyította rátermettségét és azt, hogy ha kell, konzisztensen tudja hozni az eredményeket. Ugyan a 25 éves pilóta neve mellett még csak egy dobogós helyezés árválkodik, ám, ha egy top csapatba kerülne, a győzelem se váratna sokáig magára. Fizetési igénye alacsonyabb, továbbá a monacói segítségére is lehetne. Azonban komoly esélyekkel pályázna a bajnoki címre, ezzel fejfájást okozva Leclerc-nek.

    Daniel Ricciardo:

    A 30 éves versenyző már bizonyította, hogy az élmezőnyben is megállja a helyét. Nevéhez jelenleg hét futamgyőzelem kapcsolódik, és Sainzhoz hasonlóan év végén lejár a szerződése. A felek már ugyan korábban is kacérkodtak egymással (Ricciardo és a Ferrari), de végül nem sikerült dűlőre jutniuk. Az ausztrál viszont nem állna be a 22 éves pilóta mögé. Első számú versenyzőnek és bajnok esélyesnek menne a csapatba, továbbá jóval több fizetést követelne, mint a monacói vagy épp a McLaren spanyol pilótája.

    Antonio Giovinazzi:

    Az olasz jelenleg az Alfa Romeo egyik autóját mondhatja magáénak, továbbá 2016 óta a Ferrarival is szoros kapcsolatot ápol. A szimulátorban végzett munkája miatt jól ismeri az istállót és annak működését, így könnyen beilleszkedhetne a vörösökhöz. Giovinazzi első éve azonban nem volt igazán meggyőző, túl sok hibát követett el, emellett teljesítménye is jócskán az elvártak alatt maradt. Esetében a Ferrari egy második számú pilótát tenne Leclerc mellé, és az olasz készségesen támogatná is a monacóit.”

    „Elrugaszkodott elméletek”:

    Lewis Hamilton:

    A brit versenyző leigazolása is benne lehet a pakliban Vettel távozását követően. Hamilton nem titkoltan felnéz a vörösökre, és az is kecsegtető lehet a számára, hogy a Ferrarival döntheti meg Michael Schumacher rekordját. A Scuderia tudná, hogy nem tenne „rossz lóra” a hatszoros világbajnok kapcsán, ám Hamiltonnak borossos árra van, továbbá Leclerc-rel is összetűzésbe keveredhet.

    Valtteri Bottas:

    Nos, a finn pilótának sincs szerződése 2021-re, így a potenciális jelöltek listáján az ő neve is felbukkanhat. A nastolai már bizonyította, hogy nagyon gyors és képes futamokat nyerni, továbbá szárnysegédként is megállja a helyét. Ám Toto Wolff nem valószínű, hogy elengedné Bottast, ugyanis a finn személyében tökéletes segítőre lelt a Mercedes.

    Fernando Alonso:

    Ugyan a spanyol már jó pár évet lehúzott Maranellóban és a búcsúzása sem volt oly felhőtlen, ám mégis benne van a pakliban a visszatérése. Alonso elmondta már korábban, csak akkor tenné be a lábát az F1-be pilótaként, ha versenyképes csapat érdeklődne iránta. A Ferrari az élmezőnyhöz tartozik, így a feltétele megvalósulna, ám a spanyol nem állna be Leclerc mögé, magának követelné az első versenyzői státuszt, amivel a monacóit ütné ki a nyeregből.

    Sergio Perez:

    A mexikói versenyző már évekkel ezelőtt a Ferrari radarjára került, ám ő 2013-ban a McLarent választotta. Tapasztalata és kvalitásai miatt megállná a helyét egy top csapatban, ahol is mentorként sokat segíthetne csapattársának. Kétség sem férhet ahhoz, hogy képes lenne versenyeket nyerni, ám az időmérőkön nem olyan meggyőző a teljesítménye.

     

    Mi lesz Vettellel?

    A német versenyző dönthet úgy is, hogy szögre akasztja a sisakot és a családját helyezi előtérbe, de akár az is megfordulhat a fejébe, hogy egy másik szériában keresi meg a számításait. Ha Forma-1-ben marad, akkor a következő csapatok tehetnek neki ajánlatot:

    McLaren:

    Az egyik leglehetségesebb opció a német számára, ha a maradás mellett dönt. A wokingi istálló jövőre Mercedes motorokra vált, ami könnyen a győztesek utcájába repítheti ismét az alakulatot. Emellett a négyszeres világbajnok nagyon jól ismeri Andreas Seidlt, akivel még a BMW-nél dolgozott együtt.

    Renault:

    Ricciardo esetleges távozása miatt egy hely megüresedne a franciáknál. Az élmezőnybe vágyó csapat számára igazán hasznos fogás lenne Vettel, ám világbajnoki autót jó ideig nem tudnának adni a négyszeres világbajnoknak.

    Mercedes:

    Ha Lewis Hamilton elmegy a csillagosoktól, akkor egy igazán kecsegtető ajánlat hullhat Vettel ölébe. Az Ezüst Nyilak számos alkalommal bizonyították, hogy képesek világverő autót építeni, így valószínűleg Vettel is gyarapíthatná bajnoki címeinek számát, ha szürke overallt öltene. Mindemellett a német köztudottan jó kapcsolatot ápol Toto Wolffal, aki majdhogynem a szomszédja is.

    Red Bull:

    Helmut Marko korábban elmondta, hogy Max Verstappen miatt nem tudnának helyet biztosítani a németnek, ugyanis két ilyen kaliberű versenyzőt nem tudnak megfizetni. Ugyanakkor a német RTL-nek az osztrák elismerte, továbbra is figyelemmel kísérik Vettelt, és ha alkalmuk adódna, akkor ismét leszerződtetnék egykori versenyzőjüket.

    Aston Martin??

    A brit újságírók egy része szerint akár az is elképzelhető, hogy az Aston Martin nemcsak Toto Wolffot szerzi meg, hanem Vettelt is. Perez akár mehetne a német helyére, míg az osztrák csapatfőnök és a négyszeres világbajnok kikövezhetné a csapat útját a bajnoki cím felé.

  • Vettelt már megkörnyékezte a Renault és a McLaren?

    Vettelt már megkörnyékezte a Renault és a McLaren?

    Leo Turrini szerint a Ferrari mellett a Renault és a McLaren is tett ajánlatot Sebastian Vettelnek.

    A német versenyző szerződése év végén lejár, így egyre többen azt találgatják, hogy hol fogja folytatni a pályafutását. A La Gazetta dello Sport számolt be arról hetekkel ezelőtt, hogy a négyszeres világbajnok a Ferrari első ajánlatát visszautasította, ugyanis csak egy évre szólt a kontraktus és jóval kevesebb fizetésért ment volna a móka. A német F1-insider magazin ugyanakkor azt állította, hogy ez nem volt komoly ajánlat és Mattia Binotto két évre kötné magukhoz  Vettelt, ám a fizetése valóban csökkenne a koronavírus okozta válság miatt.

    Azonban a bennfentesnek számító Turrini a Sky Italiának egy éves szerződést emlegetett, sőt azt is elárulta, hogy meddig kell válaszolnia a 32 éves pilótának az ajánlatra, továbbá a versenyző aggályaira is kitért.

    ,,A Ferrari egy évre szóló szerződést ajánlott Sebastian Vettelnek, és arra kérték, hogy a válaszát július végéig, vagyis a bajnokság megkezdése előtt tudassa velük. Vettel kétségei abból adódnak, hogy nem biztos abban, hogy a pilóták menedzselésében nem-e történik majd változás. Ugyanis azt is számításba kell venni, hogy Charles Leclerc-nek 2024-ig szerződése van. Ám az új ajánlat kapcsán nem lenne Seb második számú pilóta. Camilleri azt mondta nekem: nem lehet egy négyszeres világbajnokot arra kérni, hogy legyen olyan valaki szárnysegédje, aki két futamot nyert.” – nyilatkozta az olasz újságíró.

    Emellett Turrini arról is beszélt, hogy két csapat már megkörnyékezte a heppenheimi pilótát.

    ,,Azt tudom hogy Vettel már kapott ajánlatot a Renault-tól és a McLarentől, de nem hinném, hogy nagyon érdeklődne ezek iránt. Meglátjuk, hogy mi lesz Seb válasza. Ha Seb elutasítja az ajánlatot, akkor a helyére a Ferrariba Carlos Sainz érkezhet.

     

  • Ricciardo: Még mindig elég jó vagyok, hogy világbajnok legyek

    Ricciardo: Még mindig elég jó vagyok, hogy világbajnok legyek

    Az ausztrál Daniel Ricciardo még mindig képesnek érzi magát egy világbajnoki címre, és nagyon csalódott lenne, ha ez nem jönne össze neki a karrierje során.

    Az idén már 31 esztendő Ricciardo második évére készül a Renault színeiben, ám ha a franciák idén nem tudnak bajnok autót adni alá, akkor könnyen elveszíthetik őt, hiszen a szerződése lejár és érdeklődőkben sincs hiány.

    Az viszont egyértelmű, hogy bármi is legyen vele a jövőben, a világbajnoki címről sosem fog lemondani.

    „Az egész utam során nem az volt az alapvető célom, hogy „csak” bejussak a Forma-1-be, hanem ennek az útnak a végén a világbajnoki cím van számomra. Izgatott vagyok, hogy F1-es lehetek? Hogyne. Imádom? Természetesen. Még mindig élvezem? Teljes mértékben.” – fogalmazott a BBC Radio 5-nak.

    „Ha ez ma így itt véget érne, akkor csalódott lennék? Nagy részem az lenne, mert a bajnoki cím egy olyas valami, amiben hiszek, hogy elérhetem, így, ha nem lenne meg akkor komoly hiányérzetem lenne. Ez a célom mindenek felett áll. A nap, amikor már nem fogok hinni ebben az lesz, amikor láttok majd visszavonulni, de most hiszek benne, hogy el fogom ezt érni.” – tette hozzá.

  • Prost erős Red Bullra számít Ausztriában

    Prost erős Red Bullra számít Ausztriában

    Aki követte a téli teszteket még februárban, tudja, hogy a Mercedes tűnt a legerősebbnek, a legyőzendő csapatnak. Alain Prost azonban a Red Bulltól is jó teljesítményre számít, legalábbis ő maga erre utaló jeleket látott.

    A koronavírus miatti kényszerszünet azt eredményezte, hogy a szezon júliusban indul majd csak el, Ausztriában, pont a bikások hazai pályáján – legalábbis ezek a tervek. Prost tehát elmondta, mire számít a spielbergi szezonnyitón.

    „Még mindig nem tudjuk, melyik a legjobb csapat a TOP 3 közül” – magyarázta. „Furcsa dolgokat láthattunk Barcelonában. Nagyon nyitott lesz ez a versengés. Talán lesz egy kis meglepetés Ausztriában. Szerintem a Red Bull nagyon versenyképes lesz ezen a pályán.”

    A francia saját csapatával kapcsolatban már kicsit pesszimistább volt. Ugyanarra számít, mint tavaly, valahol a középmezőnyben lesznek. A Racing Point sebessége miatt pedig eléggé aggódik, úgy gondolja, a Mercedeséhez hasonló autóval akár a Ferrarira is veszélyesek lehetnek.

  • Más csapatokat jobban megvisel a krízis, mint a Renault-t

    Más csapatokat jobban megvisel a krízis, mint a Renault-t

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondása szerint a francia márkára is hatással van a koronavírus okozta krízis, és felül kell vizsgálniuk elkötelezettségüket. Hozzáteszi azonban, hogy a Renault számára a sport nagyon sok értékkel és erővel bír.

    Véleménye szerint ez a krízis egyben lehetőség is Forma-1 számára az átalakulásra. Erről a francia Auto Hebdonak beszélt.

    „Nem egy egyéves halasztás fog minket arra kényszeríteni, hogy újragondoljuk a pozíciónkat, még akkor sem, ha a válság mérete – amit most még nem is ismerünk – arra is sarkallna minket.” – mondta Abieboul. „Ha elérjük ezt a szakaszt, akkor sem mi leszünk az egyetlenek ebben a helyzetben. Néhány csapat – nem nevezem meg őket -, jobban ki vannak téve ennek, mint mi.”

    Véleménye szerint ha valami, akkor továbbra is a nagy csapatok élen való elszigetelődése lehet inkább az az ok, ami miatt a Renault átgondolhatja F1-es szereplését.

    „Ha egyértelműen egy kétsebességű (nagyon két csoportra válik a mezőny) F1-ben találjuk magunkat, akkor átgondoljuk a helyzetünket.”

    „De a kiadási korlátozások, a megújuló technikai szabályok és az új Concorde Egyezmény arra késztet minket, hogy higgyünk abban, hogy visszatérhetünk az élre, ha jó munkát végzünk.”

    „A célok, melyeket 2021-re képzeltünk el, halasztva lettek egy évvel, amit szerintem mindenki megért.”

    „Ez nem jelenti azt, hogy nem próbálunk majd meg jó munkát végezni a pályán jövőre, és ha megnézem a fejlődés üzemét, amit elértünk Melbourne-ig, azt mondhatjuk, hogy képesek vagyunk létrehozni egy elég jó autót.”

    „Tehát továbbra is megfelelő teljesítményszintet mutatunk és harcolunk a középmezőny élén. Ez lesz a célkitűzés 2021-re, mielőtt teljes mértékben 2022-re kezdenénk el készülni.”

  • Ricciardo nem lesz arra kényszerítve, hogy szimulátorozzon

    Ricciardo nem lesz arra kényszerítve, hogy szimulátorozzon

    A Renault főnöke, Cyril Abiteboul elárulta, hogy pilótájukat, Daniel Ricciardót nem kényszerítik az online szimulátoros bajnokságokban való részvételre.

    Ezt azért kellett leszögeznie, mert néhány nappal ezelőtt az ausztrál kijelentette, hogy hidegen hagyja a szimulátorversenyzés.

    „Ez igazi szórakozás, de ugyanúgy számít a teljesítmény is” – mondta Abiteboul a virtuális versenyzésről. „Épp ezért tartjuk szemmel ezt is. Elég szerencsések vagyunk, hogy olyan fiatal pilótáink vannak, akik jók a szimulátorozásban. Ezért indítjuk őket, így van értelme. Így jól lehet kapcsolatot tartani a rajongókkal. Főleg a fiatalabbakkal, akik így tudják mérni magukat a versenyzőkhöz. Azonban semmi olyat nem fogok rákényszeríteni az állandó pilótáinkra, ami közben nem érzik jól magukat. A Liberty arra bátorít minket, hogy részt vegyünk, de arra nincs kötelezettség, hogy a Vettel-Hamilton-Ricciardo csoport is ott legyen. Az emberek továbbra is csinálhatják azt, amit szeretnének.”

  • A Renault nem felejtette el a Racing Point autóit és a Ferrari-FIA ügyet

    A Renault nem felejtette el a Racing Point autóit és a Ferrari-FIA ügyet

    A Renault nem hátrál meg, továbbra is szeretne tisztán látni a Racing Point és a Ferrari-FIA ügy kapcsán.

    Ugyan a kényszerpihenő alatt inkább a költségvetési sapka összege és a szezon újraindítása volt a főtéma, de Cyril Abiteboul nemrég kihangsúlyozta, hogy továbbra is tartják magukat ahhoz az állásponthoz, hogy vizsgálatot kérnek a „rózsaszín Mercedesnek” csúfolt kanadai-brit csapat autói miatt.

    ,,A megbeszéléseken a rövid távú túlélésről és a sport közepes és hosszú távú fenntarthatóságról esett szó. Most az a legfontosabb, hogy a legvitatottabb témákat, amik a télen kerültek elő, mellőzzük. Biztos vagyok benne, hogy még visszatérnek, mivel közvetlen kapcsolatban állnak az F1 üzleti modelljével. Ugyan szép és jó az, hogy meg tudtunk egyezni a költségvetési plafon összegéről, ám ha a csapatok meg tudják osztani egymás között az erőforrásokat, valamint a kutatások és fejlesztések összegeit, akkor láthatjuk, hogy mi nem igazán erre a költségvetési plafonra áhítoztunk. Itt most nem konkrétan a Racing Pointról van szó, arról beszélünk, hogy mit jelent konstruktőrnek lenni és ennek mik az üzleti vonzatai. Később majd értekezünk a Racing Point szabályosságáról. Megjegyezném, ez nem fenyegetés, csak azt mondom, hogy stratégiai megfontolásból és a jelenlegi helyzet miatt el kell gondolkodunk ezen.”

    Az enstone-i alakulat ugyanakkor a Ferrari-FIA ügyet sem felejtette el:

    ,,Ez ugyan még az „előző korszak” története, de nem hagyhatjuk annyiban. Olyan világban élünk, ami teljesen nyitott. Nem akarunk eljárást indítani, csak meg akarjuk tudni, hogy pontosan mi is történt. A jogszerűséget firtató bukkanókra vagyunk kíváncsiak, ugyanis nem akarunk hasonló helyzetbe kerülni. Egyszerű az egész: mi is motorgyártók vagyunk, ezért szeretnénk elkerülni azt, hogy ugyanazok a szabályosságot firtató kérdések nálunk is előkerüljenek. Nem hiszem, hogy ez fennáll, de szeretnénk megtudni a részleteket annak érdekében, hogy végre tovább léphessünk.” -magyarázta álláspontját Abiteboul

  • Ezeket az autókat vásárolták eddig szívesen az emberek

    Ezeket az autókat vásárolták eddig szívesen az emberek

    A Datahouse adatai szerint 2020 első négy hónapjában összesen 45 896 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, vagyis a tavalyi év azonos időszakához képest továbbra is komoly visszaesésről beszélhetünk. Ugyanakkor a Renault és Dacia márkákat gyártó Renault Csoport összesített értékesítési eredménye 6 481 jármű lett, amivel a gyártó itthon átvette a vezetést a Ford (5 114 jármű), és a Toyota (4 827 jármű) előtt. A modellek vonatkozásában a Dacia Lodgy zárta legerősebben nemcsak a hónapot, de az év első harmadát is.

    Az eddigi eladások alapján a Dacia Lodgy az április és egyben az idei év első 4 hónapjának összesített nyertese 1 839 eladott járművel, a családtámogatási programnak köszönhetően. Kimondhatjuk tehát, hogy a Dacia Lodgy a nagycsaládosok kedvenc autója Magyarországon.

    Az Év Magyar Autója 2020 díjjal kitüntetett Renault Clio előkelő 4. helye a hazai értékesítési ranglistán (1192 jármű 4 hónap alatt) már sejteti, hogy a Renault Csoport márkái összesítésben minden más gyártó számait meghaladják Magyarországon (6 481 jármű), ez több, mint 17%-os piaci részt jelent.

    Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója szerint még egy darabig tartani fog az autópiac visszaesése, bár az áprilisihoz hasonló zuhanást (majdnem felével csökkent az értékesítés márciushoz képest) nem tart valószínűnek. „A gazdaság újraindulása, a vírushelyzethez kötődő korlátozások lazítása egyaránt kedvezően hathat a lakossági autóvásárlási szándékra. Javuló környezetre szüksége is van a szektornak, mert rengeteg család megélhetése függ ettől a tevékenységi körtől.” – foglalta össze a kilátásokat az ügyvezető, aki szerint mind a Lodgy, mind a Clio értékesítése tartani fogja a jelenlegi szintet a következő időszakban.

  • Jordan: kiszállhat a Honda, a Renault és a Mercedes, de a Ferrari marad

    Jordan: kiszállhat a Honda, a Renault és a Mercedes, de a Ferrari marad

    Jean Todt is megpendítette már, hogy a koronavírus járvány hozzájárulhat ahhoz, hogy a motorgyártók kiszálljanak a Forma-1-ből, most pedig a többnyire jól jósoló Eddie Jordan is hasonlóképp nyilatkozott.

    „Meggyőződésem, hogy a Mercedes, a Honda és talán a Renault két éven belül kivonul a Forma-1-ből.” – mondta Jordan az F1-insider.comnak.

    „Ők (Mercedes) mindent elértek már, amit akartak, szóval az új feltételek mellett sosem fogják folytatni. Szerintem eladják a csapatot Lawrence Strollnak, aki bajnokot akar csinálni a fiából.”

    Hozzáteszi azonban, hogy ettől függetlenül valamilyen formában aktív marad a sportban a Mercedes.

    „A McLarennel való megállapodás már adott és szerintem fokozni fogják az együttműködésüket. Ily módon a McLaren visszatérhet a csúcsra.” – véli Jordan.

    De mit gondol a Ferrariról?

    „A Ferrari szerintem nagyon különbözik a többi gyártótól. A Ferrarinak Forma-1 folyik az ereiben és a Forma-1-ből való kiszállás egyáltalán nem opció. Az F1 jövőjét tehát a Ferrari, a Red Bull Racing és talán a McLaren-Mercedes jelentheti.”

  • Ricciardo helye a Renault-nál: egy gyári ülés sorsa a holtszezonban

    Ricciardo helye a Renault-nál: egy gyári ülés sorsa a holtszezonban

    Amennyiben Daniel Ricciardo elhagyja a Renault-t, a csapat legmagasabban jegyzett juniorja nem biztos, hogy készen áll a kihívásra.

    Az ausztrál futamgyőztes már év elején kijelentette, nyitva hagyja az opcióit a következő évre, nem feltétlenül hosszabbít majd a Renault-val. Ricciardo számára jó lehetőség lett volna a 2021-re megbolyduló pilótapiac az élmezőnybe való visszakerülésre.

    Erre a csapat azzal reagált, felkészültek sztárpilótájuk pótlására. Mi több, az akadémia hosszútávú tervei között az szerepelt, egy pilótát szeretnének eljuttatni a Forma-1-be 2021-ig. Abiteboul is kiemelte, a már többéves tapasztalattal rendelkező Ocon mellett szívesen látna még egy fiatalt jövőre.

    A koronavírus azonban keresztülhúzta mind Ricciardo, mind a csapat számításait. A pilóta szerződése idén lejár, de nem biztos, hogy az elhúzódó szezon miatt lesz egyáltalán mozgás az élcsapatoknál. A csapatnak juniorok fejlődése szempontjából jött ki rosszul a versenyek elmaradása.

    Az ígéret: ?? Christian Lundgaard

    Ugyanis Christian Lundgaard idén debütálna az F2-ben. Igaz, a 2019-es szezonzáró hétvégén már beugróként részt vett Abu Dhabiban, de ez lenne az első teljes szezonja a tavaly utolsó csapatként záró Trident színeiben.

    „Nem az én kezemben van a döntés” – kezdte a dán fiatal. ­– „Talán nem is a Renault-éban. Arra várnak, mit lép Ricciardo. Ha ő elmegy, az lehet az én esélyem.”

    Kiemelte, a Formula 3-ról való ugrás nem ideális, de amennyiben versenyezhet idén, jobb esélyekkel pályázik az ülésre.

    „Nehéz megmondani, készen állok-e. Eddig mindössze egy hétvégét teljesítettem a Formula 2-ben, és ki tudja idén versenyzünk-e még. A Renault elvárja tőlem, hogy kész legyek, ha adott lesz a lehetőség. Szerencsére gyorsan tanulok, és könnyen alkalmazkodom az új körülményekhez.”

    Tűzközelben: ?? Guanyu Zhou és ?? Szergej Szirotkin

    A Renault-nak rajta kívül nincs sok másik lehetősége a fiatalokat illetően. A csapat tesztpilótája, a kínai Guanyu Zhou messze nem rendelkezik elég ponttal, idén legalább egy negyedik helyre lenne szüksége az F2-ben, hogy F1-es lehetőséghez juthasson.

    Tavaly a tartalékos szerepkörét töltötte be a csapatban Szergej Szirotkin, idén azonban még nem érkezett hír a sorsáról. Mindenesetre az F2 idei tesztjén vezetett, de versenyezni nem fog, minden ülés foglalt az F2-ben is.

    A többiek: ?? Max Fewtrell, ?? Oscar Piastri, ?? Hadrien David és ?? Caio Collet

    Max Fewtrell tavalyi szezonját követően nem tudott feljebb lépni az F3-ból, míg Oscar Piastri idén kezdene ugyanabban a kategóriában. A franciák akadémiájához tartozik még Hadrien David és Caio Collet is, ők azonban még messzebb vannak a királykategóriától.

    Nem biztos azonban, hogy a mezőnyön kívülről érkezik valaki Ricciardo helyére. Többen is jelezték, Vettel lehet az, aki szerződése lejárta után a Renault-nál köthet ki. A németet ugyan már a McLarennel és legutóbb még a Mercedesszel is összekötötték, így ezt az opciót érdemes óvatosan kezelni.