Címke: Renault

  • Sajtó: Alonso és a Renault előzetes megállapodást kötöttek, bejelentés nyár végén

    Sajtó: Alonso és a Renault előzetes megállapodást kötöttek, bejelentés nyár végén

    Több forrás is állítja, hogy Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be a Renault színeiben, ahol a két világbajnoki címét szerezte még 2005-ben és 2006-ban.

    A spanyol visszatérésére Sebastian Vettel év végi Ferraris távozása és az azt követő pilótakeringő miatt nyílt lehetőség, hiszen a németet a McLarent elhagyó Carlos Sainz pótolja 2021-től, az ő helyét pedig Daniel Ricciardo veszi át, így megüresedett egy ülés a Renault csapatánál, ahol az ausztrál versenyez még idén, viszont jövőre ez a hely állítólag Alonsóé lesz.

    A spanyol 2018 végén fordított hátat a Forma-1-nek, azóta versenyzett többek között az Indy500-on, a Dakaron, illetve nyert két Le Mans-i 24 órást és egy WEC bajnoki címet.

    Az Auto Hebdo nevű francia lap kész tényként kezeli, hogy Alonso előzetes megállapodást kötött a Renault-val 2021-re, a GPblog.com viszont az AS információira hivatkozva arról tudósított, hogy a szerződés megköttetésének bejelentése nyár végére csúszik. Akkor lesz ugyanis az Indy500, mármint egész pontosan augusztus 23-án, és Alonsónak nem titkolt célja az oválversenyen győzedelmeskedni. Ezzel ugyanis megszerezné a tripla koronát, hiszen a monacói és le mans-i győzelem mellé már csak ez hiányzik neki.

    Mindazonáltal az AS még nem biztos abban, hogy Alonso tényleg visszatér a Renault-val a Forma-1-be, hiszen állításuk szerint a spanyolnak van ajánlata a NASCAR-ból, az IndyCarból és néhány Dakar csapattól is.

  • 10 ok, amiért a Ferrari Sainz mellett döntött

    10 ok, amiért a Ferrari Sainz mellett döntött

    Carlos Sainz 102 versenyt futott, és csak egy dobogója van. A statisztika azonban nem minden, a Ferrari mégis leigazolta őt, mutatjuk, miért.

    Talán nem egyértelmű, és talán sokak szerint más lett volna a befutó a Ferrarinál Vettel helyére, Maranellóban valamiért mégis az ifjabb Sainz mellett döntöttek. A szakértők szerint 10 okuk volt rá.

    Kihozza a maximumot az autóból

    A tavalyi szezon alapján nem is lehet kérdés, hogy Sainz volt az, aki legtöbb lehetőséget megragadta a szezon során, akár nehéz körülmények között is. A brazíliai dobogója csak feltette a pontot az i-re.

    Jól kezeli a külvilágot

    A spanyol nemcsak az autójában végez profi munkát, de azon kívül is. Segítségére volt ebben, hogy a motorsport világában nőtt fel, apja mellett. Tavalyi „kisbajnoki” címe, barátsága Norrisszal és a Netflix sorozatában való szerepvállalása csak ráerősítettek erre.

    Fiatalt, de tapasztalt, ez ritka kombináció

    Még csak 25 éves, de már ő is a „századosok” közé tartozik. Max Verstappennel együtt érkezett az F1-be, viszonylag korán. Azóta rengeteget fejlődött, és még nem ért képességei csúcsára. Amennyiben a Ferrari teret enged neki a fejlődésre, a legjobb évei még előtt állhatnak.

    Eddig minden csapattársa mellett megállta a helyét

    Egykörös tempó tekintetében alig maradt el Verstappentől, 25 közös versenyükön átlagban mindössze pár század volt az eltérés kettejük között. Ugyanez vonatkozott Kvjattal szembeni párharcára is, őt azonban a versenyeken rendre leiskolázta. A Renault-nál idő kellett neki, hogy felvegye a vonalat Nico Hülkenberggel szemben, de végül kissé nála is gyorsabb volt. Ahogy tavaly Lando Norrisnál is.

    Nem veti meg a technikai részleteket sem

    Rendszerint beleássa magát a technikai részletekbe, így könnyebben kommunikál a mérnökökkel is, ami segít, hogy megtalálja a hangot az őt körülvevőkkel. Olaszul is folyékonyan beszél, ráadásul – Ricciardóval ellentétben – mediterrán környezetben nőtt el, ez segíthet neki a Ferrarihoz való beilleszkedésben.

    Nyomás alatt is tud teljesíteni

    A Red Bull kötelékében mindenki folyamatos nyomás alatt van. Sainzot ráadásul még el is bocsátották az energiaitalosok. Ez nem törte össze, átment a Renault-hoz, ahol később szintén mást választottak helyette, így került a McLarenhez. Sokszor forgott veszélyben a karrierje, de minden csapásból felállt, és jobban jött ki belőle.

    Gyors az esőben

    Eddigi nyolc esős versenyéből hatot a pontok között fejezett be. Egyszer egy büntetés, másszor kiesés miatt nem szerzett pontot. Jól átlátja a kaotikus körülményeket, akár az időjárás, balesetek vagy a forgalom állja útját (elég a ’16-os Brazil, vagy a tavalyi Német Nagydíjra gondolni).

    Jobban beleillik a képbe

    Több ideje van még, mint 30 éves Ricciardónak, ráadásul a tapasztalt ausztrál pár pályán kívüli trükk segítségével Leclerc-t is kibillentheti az egyensúlyából, ezzel okozva bonyodalmakat a csapaton belül.

    Keveset kér

    Bár a Ferrari esetében ez annyira nem mérvadó, de az idei bevétel-kiesésnek köszönhetően ez egyik csapatnál sem lehet utolsó szempont. Ricciardo azonban nem biztos, hogy szívesen mondott volna le a Renault-nál megszokott magas fizetéséréről.

    Készen áll

    Tavaly kiemelkedett a középmezőnyből, sokszor az élmenők bajszát is megráncigálta. Jónéhány csapatnál megfordult, így sokféle tapasztalatot visz magával, és nem ismeretlen számára az átállás.

    Most élete lehetőségét kapja meg a Ferraritól, hogy élni tud-e vele, arra majd csak az idő tud választ adni.

  • Ecclestone szerint a Renault is illene Vettelhez

    Ecclestone szerint a Renault is illene Vettelhez

    Bernie Ecclestone úgy véli, ha Sebastian Vettel maradni szeretne a következő szezonban is, akkor próbálkoznia kéne egy „fejlődés alatt” álló csapattal.

    A héten jelentette be Sebastian Vettel és a Ferrari, hogy a 2020-as szezonjuk lesz az utolsó közös évük. 5 év bajnoki cím nélkül, azonban Vetteléknek nincs „közös vágyuk”, hogy együtt maradjanak, ezért döntöttek az elválás mellett.

    Azonban, nem jelenti azt, hogy Vettel teljesen elhagyná a Formula 1-et. Bár időközben a McLaren és a Ferrari is bejelentette az új igazolásokat, addig a Renault-nál még mindig lehet helye a németnek. Bernie Ecclestone szerint nem szabadna ezt a lehetőséget kizárnia Vettelnek.

    „Nem látok túl sok okot amellett, hogy például a Mercedeshez menjen. Abszolút nyertes lehetne egy olyan csapattal is, aki még fejlődés alatt áll és ez is jó lenne számára, mivel teljesen új dolgot kezdhetne, mint egykor a Red Bullal is” – fogalmazott az egykori supremo.

    Talán, most Vettel is a lehetőségein gondolkozik. Nyilatkozatában arról is a német, hogy az utóbbo hónapok történései miatt sokat gondolkozott az életünk prioritásain.

  • Alonso újra a Renault-nál, a fizetését pedig részben a Liberty adná?

    Alonso újra a Renault-nál, a fizetését pedig részben a Liberty adná?

    Azzal, hogy tegnap bejelentették, hogy Daniel Ricciardo 2021-től a McLaren versenyzője lesz, megüresedik egy hely a Renault-nál.

    Az egyik pletyka szerint ez lehet az esély Nico Hülkenberg visszatérésére, míg mások szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso fog ismét visszatérni ahhoz a csapathoz, mellyel bajnoki címet nyerte 14-15 évvel ezelőtt.

    A német Bild szerint a spanyol versenyző már egy ideje tárgyal a Renault-val, és megbízható forrásra hivatkozva állítják, hogy ő érkezik majd Ricciardo helyére.

    Ezt a pletykát pedig csak fokozza, hogy Flavio Briatore, a Renault egykori csapatfőnöke (Alonso idején), épp most posztolt Instagramra egy fotót a régi szép időkről.

    „Francia Nagydíj 2004.” – írta Briatore a poszthoz. „A szombati kvalifikáción Fernando Alonso volt a pole-ban. Fernando második lett a versenyen, de mindenkit büszkévé és boldoggá tett a Renault-nál, mivel ez a csapat hazai nagydíja volt.”

    https://www.instagram.com/p/CAKZbc7FdGV/?utm_source=ig_embed

    A Marca szerint Alonso potenciális Renault-hoz igazolásának egyik kulcseleme a fizetése.

    Alonso utolsó F1-es szezonjában 30 millió dollárt (27,6 millió euró, vagyis kb 9,7 milliárd forint) keresett a McLarennél, míg a Renault 17 millió dollárt (15,6 millió euró; 5,5 milliárd forint) fizet Ricciardonak. Ez elég nagy különbség, és a Renault aligha tudna, vagy akarna ennyivel nagyobb összeget fizetni Alonsonak.

    A Marca szerint azonban erre is megvan a megfelelő forgatókönyv, mely a következő:

    „A Liberty Media boldogan kifizeti egy részét Alonso magas fizetésének, a megállapodás pedig még az előtt megszülethet, hogy a 2020-as szezon Ausztriában elkezdődne.” – írják.

    Merész elképzelés, de nem zárható ki ez sem…

    [poll id=”166″]

  • Végül Hülkenberg térhet vissza a Renault-nál?

    Végül Hülkenberg térhet vissza a Renault-nál?

    Bár a tavalyi év végén elhagyta a paddockot, Nico Hülkenberg karrierje nem biztos, hogy ezzel véget ért. Már több ajánlatot is kapott.

    Amikor tavaly bejelentették, hogy a németet Esteban Ocon váltja majd a Renault-nál, Hülkenberg kijelentette, többen is megkeresték. De végül sem a Haas, sem az Alfa Romeo nem vette igénybe a szolgálatait az idei szezonra.

    „Tudatosan döntöttem úgy, hogy egy kis szünetet tartok.” – jelentette ki. Azóta többször nyilatkozott úgy, élvezi a pihenést, nem feltétlenül szeretné feladni a nyugodtabb életmódot.

    Ennek ellenére éhes a sikerre, és amennyiben nem lesz számára hely a Forma-1-ben, nem zárja ki, hogy más sorozatban próbáljon szerencsét.

    „Ha nem lesz lehetőség, akkor körülnézek majd máshol is. Tíz év F1-ben töltött év után úgy döntöttem hat hónapig lelassítok.”

    Most, hogy a Renault-nál van egy üres ülés, lehet, hogy korábbi pilótájuk mellett döntenek majd. Sokan úgy vélik azonban, a márka utolsó bajnoka, Fernando Alonso térhet majd vissza a franciáknál.

    A Renault ugyanakkor kihangsúlyozta, 2021-re egyik saját nevelésű versenyzőjüket juttatnák a királykategóriába, erre pedig a legnagyobb esélye Christian Lundgaardnak van. A fiatal dán azonban eddig mindössze egy hétvége F2-es tapasztalattal rendelkezik.

  • Abiteboul: négy futam 2020-ban rosszabb lenne, mint a semmi

    Abiteboul: négy futam 2020-ban rosszabb lenne, mint a semmi

    A francia csapatfőnök szerint, ha 2020-ban csak néhány alkalommal versenyeznek, az a legrosszabb eredményt hozhatja néhány Forma-1-es csapatnak.

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke a német Auto Motor und Sportnak nyilatkozott arról, hogy a koronavírus-járvány idején a márka életében a Formula 1 nem áll a középpontban, de annak megfelelően adaptálják a stratégiájukat. Azonban nagy kérdés, hogy a szezon elindulhat-e júliusban, ismerte el a francia.

    „Ha alacsony akarjuk tartani a csapatok és a gyártók költségeit, meg kell védenünk a bevételeket. Ezt csak versenyzésével tehetjük meg” – magyarázta Abiteboul.

    „Gazdasági szempontból a legrosszabb az, ha egy, kettő, három vagy négy versenyt szervezünk, majd megállunk. Ha nem tudjuk megteremteni a feltételeket egy szezonra, akkor jobb, ha el sem indulunk.”

    Az Forma-1 a tervek szerint „szellemfutamokkal”, nézők nélkül terhetnek vissza, leghamarabb Ausztriában. Abiteboul hangsúlyozta, hogy legalább 14-15 futamra lenne szükség ahhoz, hogy a bevételek fedezzék a versenyek költségeit. Hozzátette, hogy jelenleg sokkal fontosabb kérdés az, hogy hány csapat élheti túl a helyzetet.

    Tovább folytatódnak a 2021-es költségvetési tárgyalások is: míg például a Ferrari szeretné, hogy a keret magasabb legyen, addig a McLaren még mindig a csökkentés mellett érvel. Abiteboul úgy gondolja, a Renault a kettő között helyezkedik el.

    „Még azt is megéltük, hogy a promóter nemrég hitelt vett a pénzügyeinek átszervezése és az üzleti vállalkozás robusztusabbá tétele érdekében, ami azt mutatja, hogy mindenki veszélyben van” – tette hozzá.

    „Úgy tűnik, hogy a gyártók kicsit fontosabbak a sport felépítésének szempontjából, mivel a privát csapatokat olyan alkatrészekkel látják el, mint például a motor és a sebességváltó. A gyártók nagyrészt támogatják a fiatal pilóták karrierjét, azonban látjuk, hogy néhány szponzor bejelentette, hogy abbahagyja a fiatalok finanszírozását” – fogalmazott a csapatfőnök.

    Abiteboul kiemelte, hogy a Formula 1 számára újabb csapás lenne, ha a gyártókat is elveszítené, ezért biztosítani kell, hogy ugyanaz a 10 csapat maradjon, akik a válság előtt is voltak. A Renault F1-es csapatát teljes mértékben támogatja a márka testülete.

  • Alonso érkezhet a Renault-hoz Ricciardo helyére 2021-től?

    Alonso érkezhet a Renault-hoz Ricciardo helyére 2021-től?

    Miután Daniel Ricciardo érkezését bejelentette a McLaren, felmerülhet a kérdés, hogy ki fogja váltani az ausztrál pilótát a Renault-nál.

    Csütörtökön két, várva várt bejelentés is megtörtént: a McLarenhez Daniel Ricciardo, a Ferrarihoz pedig Carlos Sainz fog érkezni 2021-től. Miután Cyril Abiteboul, a franciák csapatfőnöke arra utalt, hogy a pilótákon szeretnének spórolni, ismét beindultak a találgatások.

    „Egy nagyon jó párosunk van idén, ehhez kétség sem fér” – mondta Abiteboul.

    „De tudjuk, hogy amennyire csak tudunk, bele kell fektetnünk a 2022-es autó technológiájába, így ezen lesz a fő hangsúlyunk” – tette hozzá a csapatfőnök.

    Martin Brundle, egykori versenyző szerint Fernando Alonso érkezhet Ricciardo helyére 2021-től a Renault-hoz. A 38 éves Alonso két világbajnoki címet nyert a franciákkal 2005-ben és 2006-ban, mielőtt a McLarenhez és a Ferrarihoz szerződött.

    A Renault szerdán utalt egy esetleges újraegyesítésre is, mivel sejtelmesen egy olyan képet osztottak meg a Twitteren háttérképjavaslatként, amelyen az egyik Renault-s sikerét ünnepelte a csapattal.

  • Marca: Vettelnek még mindig van két lehetősége 2021-re

    Marca: Vettelnek még mindig van két lehetősége 2021-re

    Szerdán több hír is arról szólt, hogy Sebastian Vettelnek a McLarennél és a Renault-nál is lehet lehetősége, azonban, ha igazak a hírek, a német ülés nélkül maradhat.

    A spanyol Marca szerint Sebastian Vettel előtt még mindig két lehetőség áll. Mindenekelőtt, a Mercedes továbbra is vágyódik a német után. Toto Wolff nemrég arról nyilatkozott, hogy nem mehetnek el emellett a tény mellett, de a Mercedesnél sem kapná meg a teljes támogatottságot, amire szüksége lehet versenyzőként.

    Ha Lewis Hamilton marad a Mercedesnél, akkor ő lesz az első számú és Vettel hasonló szerepet kaphatna, mint Valtteri Bottas. Azonban, valószínűleg emiatt hagyta el a német a Ferrarit is, szóval ez a lehetőség elég limitált. A McLaren bejelentette Daniel Ricciardo érkezését, míg a Renault-nál fennáll Fernando Alonso visszatérése.

    2021-től még egy lehetséges csapat marad Vettel számára: az Aston Martin. Lawrence Stroll csapata jövőre már gyári csapatként szerepelhet a mezőnyben és Vettellel talán meg tudják valósítani a terveiket. A kérdés az lehet, hogy a 32 éves Vettel nyitott-e az új kihívásokra, ami évekig is tarthat.

    Az Aston Martin számára Sergio Perez szerződése lehet a talány. 2019-ben a mexikóival még további 3 évre hosszabbítottak, ami azt jelenti, hogy legalább 2022-ig náluk maradhat. Ez egyedüli megoldás az lehetne, hogy Stroll kivásárolja ezt a szerződést, mivel a fiát eltávolítani a csapatból nem lenne elegáns.

  • A Renault Morphoz az elektromos autók új platformjának előfutára

    A Renault Morphoz az elektromos autók új platformjának előfutára

    A Renault mindig is az európai elektromobilitás úttörője volt. Ennek szellemében mutatkozott be a MORPHOZ elektromos tanulmány, amelyet a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség új moduláris platformjára, a CMF-EV-re építettek fel. Ez a platform nyitja meg az utat a jövő elektromos autói előtt és mutatja meg mindazt, ami a technológia, stílus, kényelem és utastér terén lehetségessé válik majd.

    „A technológiai innovációknak és a kínált modularitásnak köszönhetően a CMF-EV olyan platform lesz, amelyre a Renault Csoport és a Szövetség eljövendő elektromos autói épülhetnek majd.”

    Jean-Paul DRAI, a Groupe Renault elektromos autók fejlesztéséért felelős főmérnöke

    Az új CMF-EV platform újrarajzolja a modularitás határait: a megnövelt tengelytáv, a karosszéria sarkaiba kitolt kerekekkel, és a teljesen lapos padlólemez a dizájnerek számára egészen új lehetőségeket teremtenek. Ezen az alapon építkezve olyan autók készülhetnek majd, amelyek kombinálják a rekordméretű belső teret, az innovatív, jövőbemutató dizájnnal és a hatékony energiamenedzsmenttel.

    A CMF-EV platformon két karosszériatípus valósulhat meg: SUV vagy szedán. A hosszú tengelytáv és az egymástól messze eső kerekek miatt egészen különböző méretű akkucsomagok beépítésére van lehetőség, így minden szükséglethez igazodva, alakítható ki az optimális hatótáv.

    Az innováció még több helyet hagy a tervezőknek. A hosszú tengelytáv és a sarkokig kitolt kerekek az első- és hátsó túlnyúlást csökkentik jelentősen. A lapos padlólemez miatt az autók felfüggesztése alacsonyabb lehet, és a viszonylag lapos tetővonal ellenére pedig a tágas utastér is megmarad. Mindezek jelentősen hozzájárulnak az autó kedvező aerodinamikájához. A rövid motorháztető miatt az utastér hosszban növekedhet, így az általános vonalvezetés is sokkal elegánsabb.

    Az új platform sokkal dinamikusabb utazást is lehetővé tesz, hiszen a futómű és a karosszéria közvetlenül az elektromos autózás igényeit hivatott figyelembe venni és kielégíteni. Az akkumulátorcsomag a padló alatt helyezkedik el, az autó tömegközéppontja így alacsonyabbra kerül.

    A CMF-EV platform új utakat nyit a belső térkialakításban és a méretekkel való játékban. Miután az elektromotor kisebb, mint a belső égésű, így méretben és formában sokkal tágasabb műszerfal kialakítására nyílik lehetőség. Ennek eredménye a több rakodótér és hatalmas hátsó lábtér. Nincs váltóalagút sem, így a lapos padlózat is nagyobb teret jelent. A CMF-EV platformon Talisman kapacitású, Megane méretű autó épülhet.

    A CMF-EV modularitása egy vagy két elektromotor beépítését is lehetővé teszi, így a négykerék-hajtás sem lehet gond. És ami a jövőre nézve a legfontosabb: ez az alap képes fogadni a 4. szintű autonóm vezetés berendezéseit.

     

  • Ricciardo: Júliusban már késő lesz megegyezni 2021-re

    Ricciardo: Júliusban már késő lesz megegyezni 2021-re

    Daniel Ricciardo elismerte, hogy a koronavírus-krízis alatt a saját Forma-1-es jövőjén gondolkodik. Előbb a jelenlegi csapatának a tanácsadója, Alain Prost, később a csapatfőnök Cyril Abiteboul is megerősítette, hogy az ausztrál akér elhagyhatja őket 2020 végén. Sebastian Vettel pedig akár érkezhet is Ricciardo helyére. A Sky Italianak az olasz Leo Turini így nyilatkozott a kialakult helyzetről, ő eléggé jól ismeri a Forma-1 belső mozgásait:

    „Amennyire tudom, Vettelnek van ajánlata a McLarentől és a Renault istállójától is. Azt azonban nem lehet tudni, hogy ezen ajánlatok valójában mennyire is érdeklik őt.”

    Ricciardo pedig elismerte, hogy ugyan hírbe hozták a Ferrarival, de a jelenlegi kényszerszünet csak bonyolítja a szituációt:

    „Ez a helyzet mindent csak bonyolít. Örömmel beszélgetnék akár a Renault csapatával is a szerződés megújításáról, de július ehhez már nagyon késő lenne.”

    A Forma-1- pedig ekkor indulna újra, Ausztriában.