Címke: Renault

  • A Renault nem sieti el a döntést juniorja kapcsán

    A Renault nem sieti el a döntést juniorja kapcsán

    Úgy tűnik, egy ideig nem fog kiderülni, a Renault kit alkalmaz majd Daniel Ricciardo helyén 2021-ben. Pedig jelölt van, nem is egy.

    Talán kívülről úgy tűnik, Ricciardo távozásával a franciák nincsenek jó helyzetben, ráadásul az anyacéget is megviselik a járvány okozta nehézségek. Nemrég viszont sikerült egy ötmillió eurós állami kölcsönre szert tenniük, hogy átvészeljék a nehéz időszakot.

    Ezáltal az a bizonyos második ülés talán egy picit vonzóbb lehet. Bár már így is két világbajnokot, Fernando Alonsót és a Ferraritól távozó Sebastian Vettelt is összekötötték a lehetőséggel. De nem csak ők, a Renault legmagasabban jegyzett juniorja, Christian Lundgaard is versenyben van az állásért.

    A fiatal dán pilóta menedzsere, Alessandro Bravi a dán sorsa nem fog hamar eldőlni.

    „Christian teljes mértékben az F2-re koncentrál. Természetesen a Forma-1 a cél, de túl korai még 2021-ről beszélni. Nem stresszelünk emiatt, még van elég időnk.”

    Míg Ricciardo szerint júliusban már késő lesz megegyezni, addig volt munkaadói úgy tűnik éppen ellentétesen látják a helyzetet.

  • Stuck: Nagy az esélye annak, hogy Vettel visszavonul

    Stuck: Nagy az esélye annak, hogy Vettel visszavonul

    Az autósport legenda Hans-Joachim Stuck szerint totális katasztrófával érne fel az, ha a 32 éves Sebastian Vettel a visszavonulást választaná. A négyszeres világbajnok már bejelentette azt, hogy 2020 végével távozik a Ferraritól, és sokan a Forma-1 belső köreiből úgy látják, hogy nem valószínű az, hogy a Renault várná őt. Amennyiben Vettel nyugdíjazza magát, akkor a németeknek nem marad versenyzőjük a királykategóriában. Sebastian jövőjéről kérdezték Stuckot a Servus TV-n:

    „Végeredményben csak ő tudja azt, hogy hogyan és miképp fog tovább haladni a dolgaival. Ugyanakkor biztos, hogy nem fog beülni egy másodvonalas autóba, mivel erre nincs szüksége. Persze, azt is figyelembe kell venni, hogy nincsenek nagyon lehetőségek sem. Menjen a Mercedeshez? Senki sem tudja, hogy mi zajlik ott.”

    A 69 éves egykori Forma-1-es versenyző, aki jelenleg a német motorsport szövetség elnöke is, végül így zárta a gondolatait:

    „El tudom hinni azt, hogy Vettel nagyon is élvezte az otthonlétet és a szünetet a családjával. Ő nem egy olyan karakter, mint például Alonso, aki abszolút mindent bevállal. Amennyiben Vettel nem lát jó alternatívát, akkor azt hiszem, hogy nagy az esélye annak, hogy befejezi. Ez pedig szégyen lenne.”

  • Alonso állítja, nagy kihívásokat tartogat neki 2021

    Alonso állítja, nagy kihívásokat tartogat neki 2021

    Az egyik legnépszerűbb spekuláció a Forma-1-el kapcsolatban jelenleg Fernando Alonso esetleges visszatérése a Renault színeiben, és most maga az érintett is elárult egy-két dolgot jövőjéről.

    Mindez a Real Madrid egyetem hallgatóival zajló beszélgetésben történt.

    „Különböző kihívásokat fontolgatok, számos lehetőséget latba véve” – jelentette ki a kétszeres világbajnok. „Mondjuk azt, hogy mióta eldöntöttem, hogy megpróbálom a Dakart, sok gondolatom szenteltem a jövőnek. A nagyon pozitív Dakar-élményt a következő 2-3-4 évben nem fogom újra átélni. Fizikálisan és a motiváció terén is nagyon felkészült vagyok hatalmas kihívásokra. A motorsport legmagasabb kategóriáiban akarok küzdeni, vagy a Forma-1-be visszatérve, vagy az endurance-ban, vagy az IndyCar-ban. Már van egy elképzelés a fejemben.”

    Viszont arra még sokat kell várni, hogy kiderüljön, mi is ez pontosan.

    „Láttam, hogy a nevem bizonyos gyakorisággal fel-feltűnik az újságokban és hírekben, de igazából semmi újdonság nincs velem kapcsolatban, nincs mit bejelentenem” – tette hozzá Alonso. „Ahogy korábban is említettem, csak annyit mondhatok, hogy a lehető legmagasabb szinten vagyok fizikailag és mentálisan, ennek következtében ismét fontos kihívásokra vágyom. Az első évem Forma-1 nélkül nagyon intenzív volt, 2020 ennél kicsit nyugisabbra lett tervezve. Végül mindenki számára nagyon csöndes lett. Megcsinálom az Indy500-at augusztus 23-án, majd folytatom a feltöltődést, miközben 2021 felé tekintek.”

  • Íme a ti véleményetek Alonso esetleges F1-es visszatéréséről!

    Íme a ti véleményetek Alonso esetleges F1-es visszatéréséről!

    Miután kiderült, hogy Daniel Ricciardo 2021-re már átigazolt a Renault-tól a McLarenhez, egyre erősödni kezdtek azok a pletykák, melyek szerint Fernando Alonso lehet, hogy harmadjára is leszerződik a Renault-hoz. Ahhoz a csapathoz, mellyel 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet nyert. És annak ellenére, hogy 2018 végén kiszállt a Forma-1-ből.

    Megkérdeztünk hát titeket is róla, hogy mit gondoltok, valóban visszatérhet-e a spanyol versenyző a Renault-hoz.

    Elég látványos különbség született, ugyanis a több száz voksoló 80%-a gondolja úgy, hogy igen, Alonso visszatér, míg 20% gondolja csak úgy, hogy nem.

    De ha már itt tartunk most egy másik irányból is megközelítjük ezt a témát:

    [poll id=”167″]

    Ha a „valaki más” opcióra szavaztál, Facebookon kommentben várjuk, hogy kire gondolsz. 🙂

  • Megoszlanak a vélemények Alonso visszatérésével kapcsolatban

    Megoszlanak a vélemények Alonso visszatérésével kapcsolatban

    Vegyes a fogadtatása annak, hogy Fernando Alonso esetlegesen visszatérne jövőre a Forma-1-be. Menedzsere, Flavio Briatore persze elárulta, hogy védence készen áll a két évnyi szabadság után, és a spanyol is elismerte, hogy Forma-1, sportautózás, vagy az IndyCar is szóra jöhet, mint következő állomás.

    Alonso lehet leginkább az esélyes Daniel Ricciardo helyére a Renault-nál, akivel 2020 végén mindenképp szakítanak, Fernando pedig itt lett világbajnok 2005/2006-ban. Korábbi mclarenes csapatfőnöke, Zak Brown azonban óvatosan fogalmazott a Guardiannak:

    „Azt hiszem, hogy eléggé bizonytalan ezzel kapcsolatban. Amennyiben én vezetném a Renault alakulatát, én is őt ültetném az autóba. Nagy név, gyors, két világbajnoki címet is nyert velük, így még történelme is van. A Renault szemszögéből nézve nem is kérdés, őt kellene berakni.”

    Alonso honfitársa, és korábbi ferraris kollégája Marc Gené a Cadena Ser rádióban beszélt erről a helyzetről:

    „Hiszek benne, hogy Fernando visszatér a Forma-1-be.”

    A spanyol korábbi csapattársa, a McLarennél, Jenson Button azonban koránt sem biztos ebben:

    „Ez egy hosszabb folyamat lesz a Renault részéről, ha újra az élre akarnak kerülni. Ez több mint egy négy éves projekt lenne, neki pedig nincs erre ideje, így nem is fog erre energiát áldozni.”

    A német RTL kommentátora, Heiko Wasser pedig így látja:

    „Nem tudom ezt elképzelni hogy Alonso visszatér, legalábbis nem a Renault színeiben. Túl sok dolog szól ellene. Amennyiben tényleg tesznek neki egy ajánlatot, szerintem annyit fog mondani, hogy: Kösz, nem.”

  • Briatore: Alonso készen áll a visszatérésre

    Briatore: Alonso készen áll a visszatérésre

    Fernando Alonso készen áll arra, hogy visszatérjen a királykategóriába, állítja Flavio Briatore, aki jó ideje egyengeti a spanyol karrierjét. A legújabb spekulációk arról szólnak, hogy a 38 éves Alonso közel áll ahhoz, hogy újra visszatérjen a Renault kötelékébe, hogy 2021-től Daniel Ricciardo helyén szerepeljen. A francia Auto Hebdo számolt be arról, hog előszerződést köthettek a felek, a spanyol Marca pedig arról írt, hogy Fernando fizetését a Liberty Media állná, hogy ezzel is hozzásegítse a Renault istállót egy top pilótához. Briatore a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott:

    „Fernando motivált. Egy év kihagyás a Forma-1-ben csak jót tett neki. Elillant a dühe, most már sokkal nyugodtabbnak látom, így készen áll a visszatérésre.”

  • Zak Brown olyan tanácsot ad a Renault-nak, amit ő nem fogad meg

    Zak Brown olyan tanácsot ad a Renault-nak, amit ő nem fogad meg

    Brown érdekes kijelentést tett, miszerint „nem kérdés”, hogy Alonsót kéne a még szabadon álló Renault-ba ültetni.

    Amint „eldőlt a dominó”, és megkezdődtek a bejelentések, elindult a találgatás Alonso esetleges visszatéréséről. A Mercedes még nem nyilatkozott a saját pilótáiról, és a Red Bull is elméletileg rendelkezik egy üres hellyel. Ennek ellenére úgy tűnik, a Renault-nál kinálkozhat számára a legkecsegtetőbb lehetőség.

    Brown jól ismeri a spanyolt a mclarenes időkből, és elvileg idén az Indy 500-nak is együtt vágnak neki a McLaren harmadik autójában.

    „Beszéltem vele a minap, puhatolóztam nála. Szerintem még nem döntött.” – nyilatkozott Brown.

    „Ha én lennék a Renault helyében, ő lenne az, akit alkalmaznék – nagy név, gyors, ahogy a többiek, ráadásul két világbajnoki címet nyert nekik. A Renault szempontjából ez számomra nem kérdés.”

    A csapatfőnök kiemelte, a franciák jelenlegi helyzete miatt – még mindig nem állnak a futamgyőzelem közelében – Alonso lehet, hogy nem is akar visszatérni hozzájuk.

    „Szerintem Fernando helyzetében kérdéses, hogy vissza akar-e térni 22 futam erejéig egy olyan autóval, ami még nem képes győzni.”

    „Hasonló úton vannak – vissza akarnak térni az élre. Oda fognak érni, ők egy jó csapat, megvannak hozzá a forrásaik és a gyári háttér is. Már korábban is voltak bajnokok, de nem tudom Fernando vállalná-e, hogy belekezdjen egy ilyen többéves projektbe, vagy rögtön egy versenyképes autóba vágyik.”

    A rosszmájúak viszont megjegyezhetik, ha Alonso ilyen jó lehetőség, miért nem igazolták le a McLarennél…

  • „Ricciardo hosszú idő alatt szokta meg a Renault-t, ez rossz jel”

    „Ricciardo hosszú idő alatt szokta meg a Renault-t, ez rossz jel”

    Az IMSA bajnokságban versenyző Renger van der Zande a Renault-tól szezon végén távozó Daniel Ricciardóról beszélt. A holland szerint Ricciardo nem nyűgözte le a francia istállót.

    „Ami miatt igazán elszomorított Ricciardo első Renault-s évében, az az volt, hogy hosszú idő kellett neki, mire megszokta az autót” – mondta a Ziggo Sportnak. Megemlítette Fernando Alonsót, aki a Daytona 24 órás versenyen volt a csapattársa. „Amikor Alonso megérkezett mellénk a Cadillac-be, csak három kör kellett neki, hogy gyors legyen. Max Verstappennek is csak egy verseny kellett, hogy nyerni tudjon a Red Bullnál.”

    A Ziggo Sport egyik munkatársa, Jack Pooij is helyeselt. Elárulta, hogy a Renault nem volt elégedett azzal, ahogy az ausztrál be tudja állítani a kocsit: „Ricciardo az egész karrierjében alig járult hozzá ehhez, ezt mindenhol csiripelik a madarak.  Ő nem egy olyan pilóta, aki be tudja állítani az autót. Sainz viszont képes erre, jó érzéke van ehhez” – zárta gondolatát Plooij, amivel felvetette, hogy talán épp ezért választotta a Ferrari a spanyolt az ausztrál helyett.

  • A Ferrari nem is ajánlott Vettelnek szerződést?

    A Ferrari nem is ajánlott Vettelnek szerződést?

    A The Race úgy tudja, a Ferrari nem jutott el odáig, hogy szerződést ajánljon Sebastian Vettelnek 2021-re, sőt már a szezon megkezdése előtt döntöttek a jövőjéről. Ezen felül az is kiderült, hogy a Scuderia és Carlos Sainz jóval az Ausztrál Nagydíj előtt tárgyalt egymással.

    Az autóbemutató után Mattia Binotto úgy nyilatkozott, hogy a négyszeres világbajnok megtartása élvez náluk prioritást. Akkor még szerették volna a csapatban tudni a versenyzőt, sőt állítólag már a tárgyalásokat is megkezdték. Majd egy hónapja az olasz sajtó arról számolt be, hogy a vörösök csak egy évre tartanák meg a 32 éves pilótát, és a fizetését is jócskán csökkentenék. Állítólag Vettel az ajánlatot nem fogadta el, és nem is tetszett neki az időtartam, ugyanis a német legalább két évig még maradt volna Maranellóban. A nagy bejelentés előtt Leo Turrini azt nyilatkozta, hogy június végéig kell döntenie Vettelnek, ugyanis az ajánlat már megérkezett, ám rá egy nappal később a német sajtó már a szakításról beszélt, majd jött a hivatalos megerősítés is.

    A The Race információi szerint azonban nem történt semmilyen ajánlattétel, Mattia Binotto már 2019-ben meggondolta magát a heppenheimivel kapcsolatban, ugyanis a Charles Leclerc-rel folytatott párharcuk során elég sok pontot dobtak el a pilóták (főleg Brazíliában, ahol is ütközésük eredményeként mindketten kiestek). Vettel szerződése 2020 végégig érvényes, ám sosem tárgyaltak arról, hogy ezt kiterjesszék. Ezen felül a monacói kontraktusát még karácsony előtt meghosszabbították egészen 2024-ig. Ugyanakkor a vörösök ebben az időszakban kezdtek el Carlos Sainzcal tárgyalni. Daniel Ricciardo is egy darabig a képben volt, ám az olaszok inkább a 25 éves pilótát preferálták, így gyorsan el is dőlt, kit akarnak megszerezni. Zak Brown pénteken meg is erősítette, hogy a télen a spanyol arra kérte őket, engedjék meg neki, hogy tárgyaljon a Scuderiával.

    Visszatérve a Ferrari hivatalos közleményére, az iratban nem esett szó arról, hogy a németnek szerződést ajánlottak volna. Ezért a pletykák amik az ajánlatokról számoltak be, valótlan állítások lehetnek. Binotto a szakítás után elmondta, hogy a felek rövid – illetve hosszútávú céljai nem egyeznek meg. Ebben a megvilágításban ez úgy értendő, hogy a négyszeres világbajnok még maradt volna Maranellóban, ám a Ferrari már tovább lépett. A 32 éves pilóta és csapata szakítása beindította a háttérben már mozgásban lévő gépezetet. 48 órán belül érkezett a hír, hogy a McLaren Daniel Ricciardoval és Lando Norrisszal indul majd neki a 2021-es szezonnak, míg Carlos Sainz a Scuderia színeiben tündökölhet. Természetesen ezek a döntések nem két nap alatt mentek végbe, ám az utolsó darabok a kirakósban ekkor kerültek a helyükre.

    A McLaren tehát, ahogy Zak Brown is mondta, engedélyt adott Sainznak arra, hogy tárgyaljon a Ferrarival. Ugyanakkor a wokingiak felvették a kapcsolatot az ausztrál pilótával, akit a spanyol távozása esetén akartak elhódítani, és akivel 2018-ban már majdnem megegyeztek.

    A McLaren közleménye azt mutatja, hogy már régóta mozgásba lendültek az elemek, míg a Renault-nál egyfajta meglepettség uralkodott, ugyanis nem számítottak arra, hogy a tárgyalások már ilyen messzemenő szakaszban tartanak.

    ,,A Forma-1 kapcsán megtanultam, hogy a kiszámíthatatlanságon kívül másra ne számítsak. A szezon előtt beszéltünk Carlosszal arról, hogy hol szeretne versenyezni, a Ferrarinál vagy nálunk. Meg lehet érteni az okait, és hát közel voltunk Danielhez azóta, mióta elhagyta a Red Bullt. Éreztük azt, hogy a két srác közül kerül ki az, aki nálunk fog versenyezni jövőre.” -nyilatkozta az amerikai.

    Emellett a wokingi istálló vezetője elárulta, (csak úgy, mint Andreas Seidl az alakulat csapatfőnöke) hogy sosem került szóba náluk Vettel szerződtetése. Nem számoltak a némettel, ugyanis már hónapok óta tárgyaltak Ricciardóval és Sainzcal. A döntéseket, amik a héten születtek, nem lehet meglepetés szerűnek avagy elhamarkodottnak nevezni, legalábbis a résztvevők szemszögéből biztosan nem. Egy jól megtervezett játék része volt, ami már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, ám a döntő lépéseket csak most hajtották végre a játékosok.

    Ebben a narratívában csak két „bábú” áll a sakktáblán meglepetten: Sebastian Vettel és a Renault. A kérdés az, hogy egymást választják-e, vagy mind a két fél előhúz valami váratlan a zsebéből. A franciák vajon visszahozzák Fernando Alonsót vagy Nico Hülkenberget? Esetleg egy ifjoncot ültetnek autójukba? Vajon a négyszeres világbajnoknak van még ütőkártya a kezében? Vagy mindent feltett a jelenlegi csapatára és elbukta a játszmát?

     

  • Ricciardo ismét „oldalra lépett”, ez volt számára a legjobb lehetőség?

    Ricciardo ismét „oldalra lépett”, ez volt számára a legjobb lehetőség?

    Daniel Ricciardo karrierje kritikus szakaszában ismét csapatot váltott, de miért dönthetett úgy, hogy jobb neki a McLarennél?

    2018 végén Ricciardo elhagyta a Red Bullt, hogy két évre írjon alá a Renault-val. Egyértelmű volt, nem bajnoki címekért szerződött oda, legalábbis nem az alatt a két év alatt lesz rá esélye. A következő szerződése viszont meghatározó lesz abból a szempontból, esélye nyílik-e még a címért küzdeni.

    Parkolópályára állt, hátha adódik számára egy kecsegtetőbb lehetőség, mint a feltörekvő Verstappen mellett. Most Vettel elindította a lavinát, amivel egy topcsapatnál lehetőség nyílt, mégsem az ausztrál volt az, aki lecsapott a lehetőségre.

    A Ferrarinál hasonló helyzet várta volna az ausztrált, mint amit Verstappen mellett tapasztalt meg. Egy fiatal és gyors csapattárs, akire hosszútávon számítanak. Megint nem Ricciardo lett volna az elsőszámú versenyző.

    Bár a hétszeres futamgyőztes számára nem feltétel, hogy a csapat kivételezzen vele, ha nem kap egyenlő bánásmódot, az válóok számára. A McLarennél megkapja ezt, ráadásul ő lehet az, aki segít a csapatot visszavezetni a csúcsra.

    Két éve ugyan nem tudták meggyőzni Ricciardót, a wokingi csapat tavaly bebizonyította, hogy jó úton járnak Andreas Seidl vezetésével. Jövőre Mercedes motorokra váltanak, és új szélcsatornát is építenek. A költségsapkával pedig közelebb kerülhetnek egymáshoz a csapatok, ez pedig szintén a McLaren malmára hajthatja a vizet az elkövetkező néhány évben.

    A Renault ezzel szemben nem mutatta a javulás jelét, sőt. Megbízhatósági gondokkal küzdöttek, arról nem is beszélve, hogy már akkor is kétséges volt a sorozatban maradásuk, mielőtt felfordult volna a világ.

    És hogy miért választotta őt a McLaren? Fernando Alonso 2018-as visszavonulása óta ismét egy bizonyítottan gyors pilótát tudhatnak magukénak. A mezőny egyik legkésőbb fékező pilótája, aki nem fél kockázatot vállalni, és nyert már futamot is.

    Csapattársa Norris lesz, aki megállta a helyét Sainz mellett, de pontok tekintetében mégis elmaradt tőle. A sokszor komolytalan hozzáállású párosítás nagy népszerűségnek örvendett, Ricciardóval pedig a légkör valószínűleg nem sokat változik majd