Címke: Renault

  • A Renault listáján Bottas is és Vettel is szerepel

    A Renault listáján Bottas is és Vettel is szerepel

    Cyril Abiteboul elárulta, kikkel számol a Renault a 2021-es szezont illetően.

    Sebastian Vettel és a Ferrari indította el azt a hullámot, mely során a pilótapiac dominóinak egy része egy hónapja lehullott. A négyszeres világbajnok és a Scuderia szakítása után a vörösök bejelentették, hogy Carlos Sainzcot viszik Maranellóba jövőre, míg a McLaren Daniel Ricciardot csábította Wokingba. A francia istállónál így egy ülés üresen maradt.

    A Renault csapatfőnöke a Canal Plusnak elmondta, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Christian Lundgaard és Guanyu Zhou neve is szerepel azon a bizonyos listán.

    ,,Ez egy remek lista, ami ugyan tartogat nehézségeket, különösen a fiatal versenyzőinket tekintve. Ahhoz, hogy megszerezzék a szuperlicenchez szükséges pontokat a legjobb négyben kell végezniük, ám nagyon későn fog kiderülni az, hogy sikerült-e nekik. Abu Dhabiban dőlhet el, ám jelenleg azt nem tudjuk mikor is látogatunk el oda.” – nyilatkozta Abiteboul.

    Ugyanakkor a francia csapat nem szeretne túl sok pénzt költeni a következő versenyzőre, ugyanis a fejlesztésekre fordítanák a költségvetésük nagy részét.

    ,,Nem fogok a gazdasági szempontokba belemenni, viszont a prioritásunkat a csapat infrastruktúrájának fejlesztése élvezi. Vettel szabad lesz 2021-ben, és ha nagyon elkötelezett még az F1 iránt, akkor talán érdeklődni fog irántunk. Nem akarunk viszont nagy nyomást helyezni Estebanra (Ocon) – természetesen számítunk rá a jövőt illetően. Megmutatta, hogy megérdemli azt, hogy a sportágban legyen, és a következő szezonok mentén ott lesz még az akadémiánk is, ami tele van olyan fiatal tehetségekkel akikben bízunk.”

    Mikor arról kérdezték Abiteboult, hogy szerinte a finn versenyző elhagyja-e a Mercedest az év végén, a franca így felelt:

    ,,Megnehezítette párszor Hamilton életét, amire nem mindenki volt képes. Nico Rosberg világbajnok lett, de milyen áron? Abbahagyta a pályafutását. Bottas még nem nyert, ám még sok minden van benne, amit meg is akar mutatni.”

  • Abiteboul üzeneteket kapott Markotól a Red Bull Ringes tesztjük után

    Abiteboul üzeneteket kapott Markotól a Red Bull Ringes tesztjük után

    Cyril Abiteboul elárulta, a Red Bull Ringes tesztjük után kapott pár SMS-t Helmut Markotól.

    Az osztrák tanácsadó mérges volt a pályát üzemeltető cégre azért, amiért megengedték az ellenfelüknek, hogy a Red Bull tulajdonában lévő osztrák aszfaltcsíkon készüljenek fel a szezonra. A Renault ugyanis azon a két napon annyi kilométert tett meg amennyit csak akart. Ezzel nemcsak a versenyzőiket készítették fel, hanem az első két nagydíj helyszínén érdekes tapasztalatokra tehettek szert. A Bikák viszont csak egy forgatási nap keretein belül gyakorlatozhattak Alex Albonnal Silverstone-ban.

    ,,Meglátjuk vasárnap azt, hog megérte-e. Ha pénteken esni fog, akkor duplán profitálhatunk belőle. Hónapokkal ezelőtt döntöttük el azt, hogy ott fogunk tesztelni, még akkor, mikor még nem tudtuk, hogy ez lehetséges lesz-e. Kaptam pár megjegyzést Helmuttól (Marko), sőt még SMS-eket is küldött nekem. Nyilvánvalóan nem tűnt fel neki, hogy ezt mennyire szórakoztat engem, de természetesen nem ezért mentünk oda, hanem a versenyzőink miatt. 120-130 kör során visszarázódtak, és mégy úgyis, hogy két éves autóval mentek, pár tippet szereztek a beállításokkal kapcsolatban. Egy kis időt nyerhetünk majd ezáltal, főleg ha pénteken esni fog.” – nyilatkozta Abiteboul a Canal Plus-nak.

  • A Forma-1-es csapatok tartalékosai – ők ugorhatnak be idén

    A Forma-1-es csapatok tartalékosai – ők ugorhatnak be idén

    A Forma-1-es csapatok értesítették tartalék versenyzőiket, hogy egy esetleges megbetegedés esetén is legyen kit csatasorba állítaniuk.

    Max Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen elárulta, majdnem olyan a paddock, mint egy „katonai tábor”.

    „Nekem és Josnak nincs helyünk ott. Minden nagyon védett,  mindenki a saját „buborékjában” lesz benne, és lehetetlen más csapatokkal találkozni.”

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul azért aggódik, mert egy esetleges megfertőződés veszélyeztetné a csapat indulását.

    „Egy tesztre akár 24 órát is kell várni. Ha ez szombat reggel történik meg, nem tudjuk magunkat kvalifikálni.”

    Ezért azt várja, a Forma-1 eltér majd a szokásos procedúráktól.

    „Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt a kockázat minimalizálása, a praktikum és a józan ész között.”

    Adam Baker, az FIA biztonsági igazgatója is megerősítette ezt a feltevést.

    „Nem akarunk valakit csak azért karanténba zárni, mert lehet, hogy pozitív lett a tesztje, hiszen lehet, hogy nem is fertőződött meg. De természetesen el akarjuk kerülni, hogy a tágabb közösség veszélybe kerüljön.”

    A csapatok egyik legnagyobb rémálma, ha az egyik versenyzőjük is megfertőződik. Erre a esetre már több csapat is kijelölte a beugróját.

    „Majdnem minden csapatnak lesz tartalékja,  mi pedig arra s készülünk, ha a szereplőket kéne helyettesíteni.” – jelentette ki Helmut Marko.

    „Természetesen nem tudunk 80 embert kicserélni (ennyi csapatonként a megengedett létszám – a szerk.), de minden másra a részletekig felkészültünk.”

    „Ha az egyik versenyzőnk nem tudna elrajtolni pozitív teszteredmény miatt, Sérgio Sette Câmara fog beugrani. Legrosszabb esetben pedig Sébastien Buemi is rendelkezésre áll, de őt szerződés köti a Nissanhoz a Formula E-ben (és a Toyotához a WEC-ben -a szerk.).”

    A Renault eközben újra szerződtette korábbi tartalékosát, Szergej Szirotkint.

    „A körülmények, amikben találjuk magunkat, arra késztet, hogy felkészüljünk minden eshetőségre. Örülünk, hogy Szergej is velünk lesz Ausztriában.” – zárta a franciák csapatfőnöke.

    Íme a Forma-1-es csapatok tartalékosai:
    Csapat Pilóták Tartalékok Egyéb
    Mercedes
    ?? Lewis Hamilton
    ?? Stoffel Vandoorne
    ?? Esteban Gutiérrez (szimulátor)
    ?? Valtteri Bottas
    Ferrari
    ?? Sebastian Vettel
    ?? Pascal Wehrlein (szimulátor)
    ?? Charles Leclerc
    Red Bull
    ?? Alexander Albon ?? Sérgio Sette Câmara
    ld. AlphaTauri pilóták
    ?? Max Verstappen ?? Sébastien Buemi
    McLaren
    ?? Lando Norris
    ld.: Mercedes tartalékok
    ?? Fernando Alonso (Indy 500)
    ?? Carlos Sainz Jr.
    Renault
    ?? Daniel Ricciardo
    ?? Nico Hülkenberg (ex-pilóta)
    ?? Esteban Ocon
    AlphaTauri
    ?? Pierre Gasly
    ?? Danyiil Kvjat
    Racing Point
    ?? Sergio Pérez
    ld.: Mercedes tartalékok
    ?? Nico Hülkenberg (ex-pilóta)
    ?? Lance Stroll.
    Alfa Romeo
    ?? Kimi Räikkönen ?? Tatiana Calderón (tesztpilóta)
    ?? Antonio Giovinazzi ?? Marcus Ericsson (ex-pilóta)
    Haas
    ?? Romain Grosjean ?? Louis Délétraz
    ?? Kevin Magnussen ?? Pietro Fittipaldi
    Williams
    ?? Nicholas Latifi
    ?? George Russell

    az autosport.com információi alapján

  • Szergej Szirotkin marad a Renault tartalékversenyzője

    Szergej Szirotkin marad a Renault tartalékversenyzője

    A Williams korábbi versenyzője, Szergej Szirotkin 2020-ban is a Renault harmadik számú versenyzőjeként fog tevékenykedni.

    Az orosz pilóta 2018-ben egy teljes idényt versenyzett a Williamsnél, ahol 21 Nagydíjon állt rajthoz és egy pontot szerzett. Az azt megelőző két évben volt már a francia gyártó tesztpilótája is.

    2020-ban minden eddiginél nagyobb szerep hárulhat a tartalékokra, ugyanis folyamatosan beugrásra készen kell állniuk, hiszen a hétvége bármelyik pontján produkálhat egy versenyző pozitív koronavírus tesztet. Így megvan az esély arra, hogy az orosz pilótát is láthatjuk majd idén éles versenyen is.

    „Nagyszerű dolog visszatérni a Reanult DP Formula 1-es csapatához tartalékpilótaként. Nagyon jól ismerem a csapatot hiszen a 2019-es évet is végig dolgoztam velük. Értem annak a fontosságát, hogy a csapatnak legyen egy gyors beugrásra kész versenyzője, a lehetőség – különösen a mai helyzetben – könnyen és hamar elérkezhet. Fent tartottam az élességemet és a koncentrációmat, jól felkészült lehetek arra, hogy újra Forma-1-es autót vezethessek. Alig várom, hogy már lássam a Renault-s barátaimat.” – nyilatkozta Szirotkin.

    A csapatfőnök pedig így reagált a régi-új versenyzőre:

    „Örömmel köszöntjük ismét Szergejt a csapatban. Abban a helyzetben, amiben találtuk magunkat, muszáj szinte minden forgatókönyvre egy tervvel előállni. Jól ismerjük Szergejt, akárcsak ő minket. Várjuk már az újbóli találkozást Ausztriában.” – fogalmazott Abiteboul.

  • Ocon megkönnyebbült, hogy véget ér az őrülten hosszú várakozás

    Ocon megkönnyebbült, hogy véget ér az őrülten hosszú várakozás

    Esteban Ocon a hétvégén 18 hónap után ül újra Forma-1-es autóba egy éles versenyen. A 2019-et kihagyó versenyző arról beszélt, mit érez ennyi várakozás után. A francia 2018 végén a Racing Pointtól szorult ki, majd 2020-ra a Renault dobott neki mentőövet, így idéntől náluk vezet majd.

    „Másfél év, ez őrület” – kezdte Ocon. „Olyan, mintha minden összeesküdött volna ellenem. Nagyon hosszú várakozás volt. A tavalyi év elég nehéz volt, de az idei év más, máshogy érzek. Remek csapatnál vagyok, nagy kihívás áll előttem egy versenyképes autóban, és nagyon várom már az újrakezdést. Tudom, miért dolgoztam, mennyire akartam, éhes vagyok már a szezonkezdésre.”

    Új csapatánál Ocon már tesztelhetett is a hétvégi Osztrák Nagydíj helyszínén, a Renault 2018-as gépét hajtotta meg. Ebből és a teszt alatt betartott járványügyi protokollokból pedig azt szűrte le, hogy a versenyzés visszatérése nem okoz majd problémákat.

    „Jól éreztem magam az autóban, nagyon jó volt visszatérni egy igazi pályára a rengeteg eSport után” – tette hozzá. „Különleges érzés volt kihajtani a garázsból ennyi idő elteltével. Nem sok idő kellett, hogy újra felvegyem a tempót. Jónak, élesnek és gyorsnak éreztem magam, teljes mértékben készen állok az ausztriai nyitányra.”

  • Spielberg olyan most, mint az 51-es körzet Amerikában

    Spielberg olyan most, mint az 51-es körzet Amerikában

    Alig pár nappal a a 70 éves F1 legfurcsább szezonjának a kezdete előtt a szlovén Avtomanijás srácok Spielberg felé vették az irányt. Az már ismert, hogy a száguldó karavánnál sosem látott intézkedéseket foganatosítanak, azért, hogy egyáltalán megkezdődhessen a szezon. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Hétfőn, alig pár nappal az első versenyhétvége előtt egyáltalán nem emlékezteti semmi sem a környékre tévedőt arra, ami itt tavaly volt.

    A réten trágyáznak, hiszen nincsenek parkoló autók, vagy sátrak idén. A főbejárathoz vezető út teljesen üres, és még az eső is szinte elmossa. Nincsenek a versenyt hirdető plakátok mindenfelé, hiszen zárt kapus lesz a futam, nézők nélkül.

    Amint a kollégák ráfordultak a pályához vezető útra, amely már a pálya része, egyből egy maszkos biztonsági megállította őket. Hagytak helyet maguk mellett még teherjárműveknek is. A Renault felszerelését szállító kamion épp akkor ment be mellettük. Tavaly ilyenkor még el lehetett jutni gyakorlatilag kedden is a főépületig, idén itt ért véget a felfedező körút.

    Amint a képeket készítő kolléga kiszállt az autójukból, hogy közelebbről is fényképezhessen, az őr felszólította, hogy ne közelítsen. Pár méteres távolságból kommunikáltak egymással. Elmondta, hogy semmi esetre sem közelíthet jobban, még maszkban sem. A Forma-1 egy tökéletesen zárt körzetet próbál kialakítani a pálya körül. Nyugodt beletörődéssel fogadta a kolléga érvelését, mely szerint az elmúlt 20 évben járnak erre a versenyre, majd közölte, hogy a napokban csak szigorodni fog az ellenőrzés. Szerinte jövőre talán azért már minden a megszokott lesz majd.

    A főépület tetején, ahol a sajtószoba is található láthatóan világítottak, de idén nem igazán volt akkreditációs lehetőség. Csak általuk kiválasztott médiával dolgozik együtt most a FIA, egyelőre nem tudni, hogy meddig.

    Mivel a kolléga úgy ismeri Spielberget mint a tenyerét, ismert ezért pár trükköt, hogy mégis hogy lehetne jobban megközelíteni a versenypályát. A pálya feletti gazdaságok előtt gond nélkül lehet autózni, de figyelmeztető táblák vannak mindenfelé. Közlekedni itt csak különleges engedéllyel lehet. Ezt a felső részt is őrzi azért egy biztonsági őr, pedig innen rálátni a rajt-cél egyenesre vezető kanyarra. Oda, ahol látható az osztrák zászló is felfestve, valamint a tribünök. 500 méterrel korábban van ugyan egy erdei ösvény a bokrokon át, de feltehetően hamarosan szintén biztonsági őrök veszik majd birtokba. A királykategória semmit sem bíz már a véletlenre, hiszen egy újabb kudarc a csőd szélére sodorná a sportágat.

    Most gyakorlatilag mindenki csak monitorokon és a televíziós közvetítésen keresztül nézheti majd a hermetikusan lezárt rendszert, ahol a versenyek rajongók és újságírók nélkül zajlanak. Jelenleg csak szép emlék a szokásos nyüzsgés, amikor megérkezel a versenypályához, akkreditálsz, megkapod a külön úthasználatra jogosító matricádat, miközben hömpölyög a tömeg a Red Bull Ringre.

    Lehetne vitatkozni arról órákig, hogy mennyire is ésszerűek ezek az intézkedések, és valóban indokoltak-e, ugyanakkor alig egy órával korábban a festői Wörthi-tónál Európa minden szegletéből lehetett találkozni turistákkal, leírhatatlan nagyságú a tömeg, és egyesek még maszkot sem hordtak…

  • Grosjean a Renault-s visszatéréséről beszélt

    Grosjean a Renault-s visszatéréséről beszélt

    Romain Grosjean eddig két periódusban volt a Renault vagy a Lotus versenyzője a Forma-1-ben, ám saját elmondása szerint nem lenne ellenére, egy harmadik korszak sem.

    A francia, sok más versenyzőhöz hasonlóan nem rendelkezik szerződéssel a 2021-es idényre. Az esetében az a kérdés, hogy marad-e még annál a Haasnál amely szemmel láthatóan nem képes kilépni a saját árnyékából, vagy megy egy olyan csapathoz ahol komolyak célok. Utóbbi az a Renault, ahol Daniel Ricciardo távozásával biztosan lesz kiadó hely a 2021-es szezonra.

    A sok lejáró szerződés miatt így komoly vándorlás várható majd, aminek az első hulláma májusban megtörtént, amikor három versenyző váltása került napvilágra.

    „Volt pár meglepetés ezekben.” – reagált a májusi hírekre Grosjean. „A legnagyobb azonban Sebastiané volt, voltak olyan választások, amelyek esetében én talán máskép döntöttem volna. De megértem őket, és öröm volt ezt látni.”

    „Carlos Ferrariba való igazolásával felszabadult egy kecsegtető hely a McLarennél, ami jó lehetőség Daniel számára. Így még mindig van ott egy hely a Renaultnál, ami igencsak vonzó. A költségvetési sapkával reméljük, hogy több csapat is remekelni fog, szerintem a Racing Point nagyon jó úton van, azok alapján, amit a téli teszteken láttunk tőlük, versenyképesnek tűnnek. Lesz néhány csapat, akikre oda kell majd figyelni a jövőben.” – folytatta.

    A Renault megüresedett helyére olyan nevek merültek fel, mint Fernando Alonso, vagy Sebastian Vettel, de házon belül Christian Lundgaard és Guanyu Zhou feljebb lépésére is lehet esély.

    Grosjean 2009-ben éppen a Renaultnál mutatkozott be a száguldó cirkuszban, majd miután a csapat Lotus néven folytatta, ahova 2012-ben tért vissza. Ő maga nem ellenezné, ha lenne harmadik korszaka is Enstone-ban.

    „Ez egy szép történet lenne. Tíz évet töltöttem Enstone-ban, ők alapozták meg leginkább a karrieremet és természetesen máig enyém a csapat utolsó dobogós helyezése is! Szép lenne visszatérni oda, viszont a Haasnál is jó lenne maradni vagy egy másik csapathoz igazolni. Még nem is versenyeztünk idén, de már a jövő évről beszélünk, ami kissé fura. A június közepe, július eleje szokott lenni az ilyen pletykák fő időszaka, szerintem inkább először menjünk vissza versenyezni és meglátjuk, hogy hogyan viselkednek az autók. A legjobbamat próbálom majd nyújtani, és ha azon a szinten vagyok, ahol lenni akarok, akkor majd elkezdhetünk beszélgetni erről.” – vélekedett.

  • Wolff: Szerintem a Racing Point meglepetést okozhat

    Wolff: Szerintem a Racing Point meglepetést okozhat

    Toto Wolff úgy látja, hogy a szokásos neveken kívül, akik jól kezdik általában az évet, lehet még meglepetés is. Bárki, akinek kicsit is köze van a Forma-1-hez, már azt akarja látni, hogy újra versenyeznek. Ugyanakkor Ausztriában most egy sor új dolgot kell megtapasztalniuk a csapatoknak, a koronavírus-járvány miatt. Wolff azonban úgy véli, hogy az ő istállója rendesen felkészült ezen változásokra, és ezt el is mondta az F1 Vodcastban:

    „Szerintem mindannyian tudjuk azt, hogy mi a dolgunk. Az, hogy megvédjük a személyzetünket, meg minden jelenlévőt, ez most a fő feladat. Ugyanakkor ez egy új tapasztalat is lesz mindenkinek, hiszen még soha nem kerültünk hasonló helyzetbe. Ha szombaton és vasárnap jó lesz a show, ez kompenzálja majd a sok furcsaságot.”

    A Mercedes első embere arra kíváncsi leginkább, hogy hol állnak majd:

    „Ausztráliába is már úgy mentünk el, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Lehetett látni az,t hogy bizonyos csapatok mennyire akarnak, mivel úgy gondolják, hogy jó autójuk van.”

    Nagy meglepetésre azért Ausztriában sem számít a csapatvezető:

    „Biztos vagyok benne, hogy a jól megszokott nevekkel találkozhatunk majd. Talán lesznek még olyanok, akikre nem számítunk. Úgy vélem, hogy a Racing Pointnak erős az autójuk, és a téli tesztek alatt is ígéretes köridőket produkáltak. Abban is biztos vagyok, hogy a Renault és a McLaren is meghatározó tényezők lesznek. Így most ki kell várnunk. Szombat délutánra már okosabbak lehetünk, vasárnap meg kiderül, hogy kinek sikerült legjobban a csomagja.”

  • A Renault nem zárja ki Ricciardót a jövő évi terveiből

    A Renault nem zárja ki Ricciardót a jövő évi terveiből

    Daniel Ricciardo szerepet kap a Renault jövő évi autójának fejlesztésében még annak ellenére is, hogy idény végén a McLarenhez igazol.

    A koronavírus miatt az új technológiai szabályok bemutatását 2021-ről 2022-re halasztották, ennek következtében a jövő évi autók nem lesznek radiálisan másak.

    „Nem fogjuk előnyben részesíteni Estebant Daniel kárára, nem ez a csapatunk politikája” – magyarázta a csapatfőnök, Cyril Abiteboul. „Amúgy sincs rá szükség, hiszen legyünk őszinték, nem harcolunk a világbajnoki címért jelen állás szerint. Semmi értelme nem lenne tehát, és Daniel is teljes mértékben szerepelni fog a jövő évi autó fejlesztésében.”

    A McLaren 2021-től Renault-ról Mercedes motorokra vált, viszont csak az erőforrás beintegrálása miatt változtathatnak autójukon, a kasznin nem módosíthatnak.

    „Emiatt lesz lehetőségünk teljesen normális módon dolgozni Daniellel” – tette hozzá a francia. „Az egyetlen dolog, amihez nyilván nem lesz köze, az a 2022-es autó.”

    Maga az érintett, Daniel Ricciardo pedig arról nyilatkozott, érződik-e a csapaton belüli közegen, hogy távozni fog: „Eltöltöttem néhány napot a szimulátorban, és láttam is néhány embert a gyár körül, viszont nem forgott vérben a szemük és nem akartak gyomron vágni. Szerintem mindannyian továbbléptünk és mostantól mindent beleadunk az év hátralévő részében.”

  • Olasz sajtó: Vettel és Alonso egymással küzd az Aston Martin egyik üléséért

    Olasz sajtó: Vettel és Alonso egymással küzd az Aston Martin egyik üléséért

    Olasz sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel és Fernando Alonso is azért harcol, hogy megkaparintsa a jövőre Aston Martin néven futó Racing Point egyik ülését.

    Miután a német és a Ferrari bejelentette, hogy jövőre elválnak útjaik a pilótapiac felbolydult. Carlos Sainzot szerződtette a Scuderia a négyszeres világbajnok helyére, míg a spanyol „ülését” Daniel Ricciardo veheti át. A Renault-nál így megüresedett egy hely, amire a pletykák szerint Vettel és Fernando Alonso is esélyes lehet.

    A négyszeres világbajnok ugyanakkor nem tett le még a Mercedesről sem. Ugyan Toto Wolff elismerte, hogy nem a 32 éves pilóta az elsősszámú kiszemeltjük, ám azt is hozzátette, hogy bármi megtörténhet, így akár az is, hogy a német a csillagosoknál köt ki. A La Gazetta dello Sport szerint ugyan Vettel a Renault-val is felvette a kapcsolatot, ám gyorsan kiderült, hogy nem egyeznek a számításaik, így a heppenheimi a Racing Point felé fordult.

    Az olasz lap úgy tudja, hogy egy több éves kontraktusról tárgyal Vettel a kanadai-brit istállóval, és egyenesen Lance Stroll helyére érkezne. Ugyan meglepő az, hogy pont a kanadaitól búcsúznának, ám Sergio Pérez szerződése szinte érinthetetlen, ugyanis a szponzorain keresztül 15 millió érkezik a csapat kaszájába. A történet itt azonban még nem ér véget, azt is tudni vélik, hogy a négyszeres világbajnok 12 millióért szerződne az alakulathoz, sőt mivel fizetése jóval kevesebb lenne, mint eddig,  részesedést is kapna a csapatból.

    Ugyanakkor Lance Strollnak sem kelle majd aggódnia, ugyanis a pletykák szerint őt a Mercedes vinné magához Lewis Hamilton mellé. Ha beigazolódnak a német sajtó korábbi információi és valóban Toto Wolff és Lawrence Stroll irányítja majd a csillagosokat, akkor könnyen elképzelhető, hogy Valtteri Bottas helyére érkezik a kanadai. A Daimler, mint névadó és motorszállító továbbra is maradna az istállónál, így lecsökkentve a kiadásaikat, ám az irányítást Strollnak adnák át.

    Ám nemcsak Vettel érdeklődik az Aston Martin iránt, hanem Fernando Alonso is. A spanyol így a Renault listáján is, és a Racing Pointén is helyet kapott. Az olasz lap szerint a kétszeres világbajnok is tárgyalásokat folytat Lawrence Stroll-lal, így pedig a Vettel-Alonso csata egy másik formát öltve indulhat újra.