Címke: Renault

  • Alonso: A kor nem akadály a visszatérésben

    Alonso: A kor nem akadály a visszatérésben

    A jövőre két év szünet után visszatérő Fernando Alonso szerint sem a kora, sem pedig a két év kihagyás sem lesz hatással a jövő évi teljesítményére.

    A kétszeres bajnok spanyol 2018 végén köszönt el a száguldó cirkusztól, azóta indult a WEC-ben, IMSA-ban és a Dakar ralin is. Idén pedig vissza fog térni az Indy500-as viadalra is.

    Alonso egy hónap múlva tölti be a 39. életévét és a szerzdődése alapján 40-en túl is Forma-1-es pilóta lesz, ami mostanában nem túl gyakori.

    Ha Kimi Räikkönen idén a visszavonulás mellett dönt, akkor 2005 és 2006 világbajnoka lesz a mezőny rangidős tagja.

    „Sok évig néztem a Forma-1-et, a stopperóra az egyetlen dolog, ami számít, nem a kor.” – kezdte Alonso. „Sosem a születési dátumom kvalifikált egy versenyre, hanem a stopper.”

    „A tavalyi év egy nagyon aktív idény volt. Az idei év viszont mindenki számára egyforma lesz, a Forma-1 eddig egy hetet versenyzett Ausztriában, én télen három hetet töltöttem a Dakaron, majd jött a leállás. Tehát mindannyian azonos feltételek között vagyunk.” – folytatta.

    „Tavaly a hosszútávú versenyek, a WEC, az IMSA meg a Dakar felkészülés miatt majdnem minden héten kormány mögött ültem. Késznek érzem magam, 100%-os vagyok a vezetés tekintetében is, fizikálisan úgy szintén. Újra kellett építenem az izomzatomat, nagyon specifikus fitnesz edzést kellett megkezdenem még februárban. Most viszont már 100%-os vagyok.  nappal ezelőtt csináltunk pár erőnléti tesztet, soha nem produkáltam még ilyen jó eredményeket. Nagyon motivált, boldog és erősebb vagyok, mint valaha.” – zárta.

  • Ricciardo és Ocon: Sokkal gyorsabb lett az autónk

    Ricciardo és Ocon: Sokkal gyorsabb lett az autónk

    Esteban Ocon nyolcadik lett, Daniel Ricciardo pedig kiesett, így az év első futama nem volt ideális a Renault számára. Kicsit talán korai volt őket még a középmezőny elejére sorolni. Ocon és Ricciardo azonban másképp látják ezt. Az ausztrál a hiba ellenére pozitívan áll a dologhoz:

    „Azért nem estem teljesen kétségbe, mert a hétvégén visszatérünk ide, így lesz egy újabb esélyünk. Optimista vagyok, és hét napon belül láthatjuk ennek az eredményét. Hiszek benne, hogy az időmérőn és a versenyen is gyorsabb lesz az autónk.”

    Esteban Ocon egy szerény hétvégét tudhat maga mögött, a visszatérése után. Nyolcadik lett, de csak a 14. helyre kvalifikálta magát. Utóbbin javítani kell, ezt elismerte Ocon is:

    „Meg kell könnyítenünk a helyzetünket azzal, hogy szombaton jobban szerepelünk az időmérőn. Erre kell koncentrálnunk ezen a hétvégén, majd egy sokkal jobb versenyt kell teljesítenünk. A sebességünk már most sokkal jobb.”

    A Renault a McLarennel, a Ferrarival és a Racing Pointtal keveredhet komoly harcba, alig pár nap múlva.

  • Hivatalos: Alonso visszatér az F1-be, újra a Renault-nál!

    Hivatalos: Alonso visszatér az F1-be, újra a Renault-nál!

    Igazak voltak a pletykák, mostanra hivatalosan is bejelentették, hogy Fernando Alonso veszi át jövőre Daniel Ricciardo helyét a Renault-nál. A kontraktus két évre szól.

    Így a most 38 éves spanyol versenyző két év kihagyás után tér majd vissza a Forma-1-be. Ahhoz a csapathoz, melyhez már harmadjára szerződik le, és amellyel 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szerzett.

    A Renault nagyon rejtélyesen jelentette be Alonsót, először csak utalásokat tett rövid kis videókkal, noha már ezekből is egyértelmű volt, hogy miről és kiről van szó.

    314 nagydíj indulásával, 32 győzelmével, 97 dobogós helyezésével Fernando az egyik legsikeresebb Forma-1-es versenyzőként csatlakozik a Renault DP World F1 Team-hez. A csapat és Fernando között erős a történelmi kötelék, hiszen együtt két világbajnoki címet is nyertek, ami a jövőjükre nézve döntő jelentőségű lehet.

    Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing igazgatója:

    „Az, hogy leigazoltuk Fernando Alonsót, az a Renault csoport elhivatottságát is mutatja a Forma-1 iránt, valamint azt, hogy vissza akarunk térni a csúcsra. Jelenléte a formálódó csapatunknál rendkívüli tényező, ahogy a márka sportosságát is nagyon hangsúlyozza. A csapat, közte és a rajongók közötti kapcsolat révén természetes volt, hogy őt választjuk. A múltbéli sikerek okán merészeljük feltételezni a jövőbenieket is. Tapasztalata és eltökéltsége okán a legjobbat hozzuk ki magunkból, és megfeleljünk a modern Forma-1 kihívásainak. Gyorsan fejlődő csapatunkhoz olyan versenykultúrát hoz amellyel nyerünk, és amellyel együtt legyőzzük az akadályokat. Esteban mellett a feladata az lesz, hogy a lehető legjobb állapotúra hozza fel a Renault DP World F1 Team-et a 2022-es szezon előtt.”

    Fernando Alonso:

    „A Renault a családom, a legfontosabb emlékeim a Forma-1-ből, a két világbajnoki címem, de most előre tekintek. Büszkén és tele érzelmekkel térek vissza ahhoz a csapathoz, akik megadták a karrierem kezdetén nekem a lehetőséget, és most velük újra a csúcson lehetek. Vannak alapelveim és céljaim, amely összhangban van az istálló projektjével. Tiszteletreméltó a téli szünet alatti fejlődésük, és hiteles. A 2022-es célok elérése miatt pedig az összes versenytapasztalatomat megosztom a mérnökökkel, szerelőkkel és a csapattársaimmal. A csapat vissza akar térni a dobogókra ahogy én is, és ehhez minden eszköz adott.”

  • A Renault szerdán jelenti be új pilótáját, Alonso készülhet?

    A Renault szerdán jelenti be új pilótáját, Alonso készülhet?

    A Renault a hírek szerint szerdán jelenti be, hogy ki lesz Esteban Ocon csapattársa 2021-ben. Az Osztrák Nagydíj paddockjában legalábbis ilyen hírek láttak napvilágot, sőt az is körvonalazódni látszik, ki lesz Daniel Ricciardo utódja.

    Egy Twitteres forrás a következőket állította: „Azt hallottam, hogy a Renault szerdán jelenti be új pilótáját. A verseny után Cyril Abiteboul azt mondta a már 15 évnél régebb óta ott dolgozó szerelőknek, hogy olyan érkezik, akivel már dolgoztak együtt.”

    Az utóbbiak nagyon is Fernando Alonso érkezését sejtetik, aki 2003 és 2006, illetve 2008 és 2009 között már volt a francia csapat tagja.

  • Abiteboul elismerte: tárgyalnak Alonsoval, de csak 2021-re

    Abiteboul elismerte: tárgyalnak Alonsoval, de csak 2021-re

    A Renault csapatfőnöke Cyril Abiteboul elismerte, hogy tárgyalnak a kétszeres világbajnokkal, ám az ő érkezése 2021-nél hamarabb kizárt.

    Korábban felmerültek olyan hírek, miszerint már az idei év közben elválnának Daniel Ricciardo és a Renault útjai és a helyére Fernando Alonso ülne be.

    Cyril Abiteboul most reagált ezen felvetésekre.

    „Ezt a szezont elkezdtük, de a következő év egy teljesen más lesz. Tagadok mindenfajta Ricciardos spekulációt, szerződése van, és azt ki is fogja tölteni. Elkötelezett az irányunkba.” – kezdte a francia.

    „Számos pilótával tágyalunk a jövő évvel kapcsolatban, és köztük van Fernando Alonso is. Nem tűzünk ki senki elé határidőt, de meg kell érteniük a mi projektünket.” – ismerte el.

  • Villeneuve: Alonso a logikus választás a Renault számára

    Villeneuve: Alonso a logikus választás a Renault számára

    1997 világbajnoka Jacques Villeneuve szerint Fernando Alonso jó választás lenne arra, hogy a 2021-es pilótafelállását teljessé tegye a Renault.

    A francia alakulat csapatfőnöke Cyril Abiteboul megerősítette, van egy listája arról, hogy kik lehetnének jók Daniel Ricciardo pótlására.

    „Alonso tűnik a leglogikusabb választásnak.” – mondta Villeneuve a Canal Plus-nak.

    „Az összes olyan szezonja amikor igazán jól teljesített, minden jól ment, nem voltak sem politikai, sem média afférjai, a Renault-hoz köthető, persze Briatore támogatásával.”

    „Most Alonso jönne csak, Briatore nélkül – tudná kezelni őt a csapat?”

    Abideboul elmondta, hogy a Renault junior versenyzői, (mint például Christian Lundegaard) is versenyben vannak az ülésért, azonban Villeneuve szerint ez hiba volna:

    „Egy csapatot nem tudsz csak fiatalokkal építeni. Tapasztalat is kell hozzá.” – mondta.

    „Oconnak nincs olyan sok tapasztalata, de Alonsoval ezen lehetne segíteni. A másik oldalról nézve, a spanyol mindig megsemmisíti a csapattársait, és hosszú távon a csapatát is.”

    „Szóval nagyon óvatosnak kell lenniük, kit igazolnak le. Egy jó választás lehetne még Sebastian Vettel is, aki szenvedélyes, mindig belead száz százalékot, és mindig jobb eredményt ér el, mint amit az autó teljesítménye indokolna.” – tette hozzá Villeneuve.

    „Nem gondolom, hogy Alonso szerződtetése túl jó lenne Esteban Oconnak, azonban a Renault-nak biztosan jót tenne.”

  • Szirotkin ezúttal nem szegődik több csapat szolgálatába

    Szirotkin ezúttal nem szegődik több csapat szolgálatába

    Szergej Szirotkin kételkedik abban, hogy a Renault-n kívül máshol is vállal tartalékpilótai szerepet, mint ahogy tette azt tavaly, amikor a francia csapat mellett a McLarennél is szolgált.

    Mindez a járványhelyzetnek köszönhető, hiszen megvan a kockázat, hogy egy pilóta megfertőződik, így egy esetleges beugrás most sokkal valószínűbbnek tűnik.

    „Túl korai más elfoglaltságokról beszélni” – nyilatkozta az ügyben az orosz. „A Renault-nak sokkal inkább szüksége van rám, mint a múltban, a szerepemet és az interakcióimat egyaránt tekintve. Úgy gondolom, a Renault nem fogja engedélyezni, hogy más csapatnál is dolgozzak.”

  • Sainz a Renault és a Racing Point csapatától tart

    Sainz a Renault és a Racing Point csapatától tart

    A McLaren veszélyben van, két csapat is megelőzheti őket. Erre figyelmeztet Carlos Sainz, miután tavaly csak a top három csapat – a Mercedes, a Ferrari, és a Red Bull – előzte meg őket.

    Azonban most a spanyol pilóta szerint a Racing Point és a Renault is komoly kihívást fog eléjük állítani.

    A Red Bull tanácsadóját, Dr. Helmut Markot a héten kérdezték a Racing Point rózsaszínbe öltöztetett 2019-es Mercedes ’másolatáról’, amire csak annyit mondott: „Ez nem másolat. Ez az eredeti!”

    „Határozottan jó autójuk van. Nagyon jó lehetőségük van arra, hogy arra az útra lépjenek, amin tavaly mi jártunk.” – mondta Sainz.

    A spanyol még hozzátette, a Renault Ausztriába gyakorlatilag egy teljesen új csomaggal érkezett, addig a McLaren első nagyobb fejlesztését Silverstone környékére időzítették.

    „Gyakorlatilag az Ausztráliában látott autónkkal érkeztünk, egy-két kisebb fejlesztéssel, olyanokkal, amiket igazából látni sem lehet nagyon.” – mondta a spanyol.

    „Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne jó autónk, de azt gondolom ez egy nehéz év lesz. Úgy érzem a Racing Point és a Renault, nagyon bonyolulttá fogja tenni számunkra az idényt.”

  • Talán már a 2020-as szezonban visszatérhet Alonso!

    Talán már a 2020-as szezonban visszatérhet Alonso!

    Lehet, hogy már rég eldöntött tény az, hogy Fernando Alonso visszatér jövőre a Forma-1-be. Ezt a spanyol Cadena SER rádió állítja, sőt szerintük az is megtörténhet, hogy a McLarenhez igazoló Daniel Ricciardo helyét is már 2020-ban elfoglalhatja. Más spanyol források ezen idei visszatérés pletykáját azzal tették helyre, hogy a 38 éves pilóta ennyit állított:

    „Már mondtam, hogy az Indy 500-on indulok.”

    Arról pedig, hogy aláírt volna már 2021-re a Renault-hoz, így válaszolt:

    „Délben azt mondják, a csapat nemet mondott Alonsóra. Éjszaka pedig már ugyanezzel a csapattal versenyzek 2020-ban. Hónapokkal ezelőtt megmondtam már, hogy jó ideje eldöntött a jövőm, amit hamarosan bejelentek. Így is lesz.”

    A kétszeres világbajnok láthatóan fogyott is az utóbbi hónapokban. A Cadena SER szerint az Alonsóval kapcsolatos hírek napokon belül hivatalossá válhatnak, és a Renault a lehető leghamarabb meg akarja kezdeni vele az együttműködést. Esteban Ocon is kijelentette, hogy örömmel látná Alonsót a francia gyári csapatnál:

    „Nem tudom, hogy csatlakozik-e hozzánk avagy nem, de ami egyértelmű, hogy ha visszatér, annak én nagyon örülni fogok.”

  • A Renault-nál egy ember biztosan örülne Alonso visszatérésének

    A Renault-nál egy ember biztosan örülne Alonso visszatérésének

    A spanyol potenciális csapattársa, Esteban Ocon „nagyon boldog” lenne, ha jövőre Alonso mellett versenyezhetne a Renault-ban.

    Daniel Ricciardo McLarenhez való távozásával a francia új csapattársat kap majd jövőre. Az üléssel többek között a csapat utolsó bajnokát, Fernando Alonsót is.

    Amikor Ocont arról kérdezték, milyen lenne a világbajnok csapattársának lenni, így válaszolt:

    „A személyes döntésem nincs ráhatással arra, mit csinál majd a csapat.” – szögezte le.

    „Nagyszerű kapcsolatom van Fernandóval. Egyedül vele cseréltem sisakot. Ő még versenyzett Michael Schumacher ellen, és az az időszak szerettette meg velem a sportot.”

    „Nem tudom, visszatér-e velük, de ha igen, nagyon örülnék neki.”

    A Renault jelezte, nem fogja elsietni a döntést, hiszen Alonso mellett egy másik világbajnok, Sebastian Vettel is szabad a következő szezonban. Emellett saját akadémiájukról is felhoznának egy fiatal versenyzőt, amennyiben lesz elég licenszpontja.

    Ricciardo, ha megtehetné, a két bajnok közül szintén Alonsót választaná.

    „Alonso, mert vele még nem volt dolgom. A csapattársak jó mérőpontok, és ellenük küzdeni bővíti a képességeimet. Mindig van mit tanulni. Nem hiszem, hogy bármelyik pilóta tökéletes lenne.”

    „Bár Alonsót mondtam, csak 12 hónapot töltöttem Seb mellett, ami hamar elrepült, szóval nem lenne ellenemre, ha megint megtörténne.”