Címke: Renault

  • Magnussen egyáltalán nem ideges a Haas jövője miatt

    Magnussen egyáltalán nem ideges a Haas jövője miatt

    Kevin Magnussen elárulta, hogy egyáltalán nem ideges amiatt, hogy a Forma-1-es karrierje akár véget is érhet. A korábbi McLaren és Renault pilóta pályafutását 2017-ben a Haas mentette meg, de most már a csapattulajdonos Gene Haas nyíltan kimondja, hogy gondolkozik azon, hogy elhagyja a sportágat. Magnussen a dán BT újságnak nyilatkozott:

    „Nem mondanám, hogy idegeskedem ezen. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a Forma-1-ben semmiben sem lehetsz biztos. Öregebb lettem, és eljött már az a pont, hogy elfogadom a dolgokat úgy, ahogy érnek.”

    A Haas csapatnak vitathatatlanul a legkisebb a költségvetése a mezőnyben, az autójuk fejlesztését is leállították a koronavírus-helyzet miatt, Gene Haas pedig mérlegeli, hogy mi lesz a következő lépése. Magnussen ennyit árult el erről:

    „Gene ott lesz velünk a következő versenyhétvégén. A téli tesztek óta nem láttuk, most arra várunk, hogy mondjon valamit a jövőnkről.”

    Mivel a Haasnak opciós joga van Magnussenre 2021-ben is, ezért a 27 éves pilóta elárulta, hogy nem tárgyal más csapatokkal:

    „Jelenleg nincs lehetőségem arra, hogy bármit is tegyek. A jövőm a csapat kezében van. Maradnák a Haasnál, mivel immáron negyedik éve az otthonom, és itt jól érzem magam. Őszintén szólva meglepődnék, ha lenne valami nagy változás 2021-re.”

  • Racing Point: Megalapozatlan vádakra támaszkodva óvott a Renault

    Racing Point: Megalapozatlan vádakra támaszkodva óvott a Renault

    A Racing Point szerint „félrevezető és gyenge” információkra alapozva indította el az óvását a Renault.

    A franciák már márciusban hangoztatták, hogy panaszt emelnek a „rózsaszín Mercedesre” keresztelt RP20-as konstrukció ellen, ám ígéretüket csak a második futam után tartották be. Az enstone-i gárda a stewardokhoz fordult tegnap késő délután, ugyanis szerintük ellenfelük megszegte a szabályokat, és olyan alkatrészekhez és információkhoz jutott hozzá, amihez nem lett volna szabad. A versenyfelügyelők nem hoztak döntést vasárnap, inkább át adták az ügyet az FIA technikai részlegének, akik kivizsgálás céljából lefoglalták a Racing Point első és hátsó fékhűtését, továbbá bekérték a Mercedes tavalyi autójának elemeit is.

    A Renault korábban már elmondta, addig nem mondanak semmit az üggyel kapcsolatban, amíg a nyomozás le nem zárul, viszont a Racing Point felszólalt és éles kritikával illette ellenfelét.

    ,,A BWT Racing Point F1 Team mélységesen csalódott amiatt, hogy megalapozatlan és helytelen információkra támaszkodva megkérdőjelezték a Stájer Nagydíj végeredményét. Határozottan elutasítunk minden olyan felvetést, mi szerint szabályszegés történt, továbbá a csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy tényekkel alátámasztva bebizonyítsa, a szabályokat megfelelően alkalmaztuk. A szezon megkezdése előtt az alakulat együttműködött az FIA-val, és kielégítő válaszokat adott az RP20 eredetét firtató kérdésekre. Az istálló biztos abban, hogy miután a válaszukat prezentálják, az óvást el fogják utasítani.” – áll a hivatalos közleményben.

  • Az FIA a Mercedest is bevonta a Renault és a Racing Point ügyébe

    Az FIA a Mercedest is bevonta a Renault és a Racing Point ügyébe

    Az FIA úgy határozott, hogy alaposan kivizsgálják a Renault által tett panasztételt, így a Racing Point egyes alkatrészeit lefoglalták, míg a Mercedes tavalyi autójának elemeit elkérték.

    Már a téli tesztidőszakban is zúgolódtak az ellenfelek a rózsaszín csapat ellen, ugyanis az idei autójuk kísértetiesen hasonlít a csillagosok tavalyi konstrukciójára. Márciusban az Ausztrál Nagydíj előtt a francia alakulat és a McLaren óvást tervezett, ám az elhalasztott szezonkezdet miatt félre tették az ügyet. Az újraindítás során a wokingi csapat úgy döntött, nem tesz panaszt ellenfele ellen, míg az enstone-i gárda azzal hárított, hogy nem ér rá a „rózsaszín Mercedesszel” foglalkozni. A Stájer Nagydíj után a Renault viszont robbantotta a bombát és óvást indított a Racing Point ellen. 

    A csapatok képviselői megjelentek a stewardok előtt, ám ma még nem született döntés az ügyben. Ugyanakkor a versenyfelügyelők hivatalos közleményben kihirdették, hogy az FIA technikai részlege lefoglalta a Racing Point első és hátsó fékhűtését kivizsgálás céljából. Továbbá a Szövetség bekérte a Mercedes W10 kódjelzésű konstrukciójának ezen elemeit, hogy összehasonlítsák azokat a kanadai-brit istálló alkatrészeivel.

  • Óvást indított a Renault a Racing Point ellen!

    Óvást indított a Renault a Racing Point ellen!

    A Renault hivatalosan panaszt tett a Racing Point autói ellen a Stájer Nagydíj után.

    A francia csapat most váltotta be az elmúlt hónapokban tett ígéretét, és óvást indított a „rózsaszín Mercedesként” csúfolt autók ellen. A kanadai-brit istállót a téli tesztek óta több támadás is érte, ugyanis idei autójuk kísértetiesen hasonlít a tavalyi Mercedesre. Ugyan a Racing Point elismerte, hogy bizonyos alkatrészeket a csillagosoktól vásárol (motor, váltó, a futómű egyes elemei), ám tagadták azt, hogy a „Fekete Nyilak” közreműködtek volna a konstrukciójuk megalkotásában, vagy olyan elemeket kaptak volna tőlük, amiket a szabályok tiltanak. Az FIA már korábban a körmére nézett a Silverstone-ban állomásozó alakulatnak, ám szabálytalanságot nem fedeztek fel. Az enstone-i alakulat ugyanakkor ennek az ellenkezőjéről van meggyőződve.

    A Renault a Sportszabályzat 6. függelékének első pontjára hivatkozva azzal vádolja a Racing Pointot, hogy nemcsak az FIA által megengedett alkatrészeket használták fel a konstrukcióikban. Ezen felül a franciák arra is kitértek, hogy a Mercedes autóinak másolásával ellenfelük a következő szabály ellen is vétett:”egy tervezés kiszervezése esetén a harmadik fél nem lehet versenytárs, vagy egy olyan fél, amely közvetett vagy közvetlen módon tervez más istállóknak is listázott alkatrészeket.”

    A stewardok így a csapatok képviselőit beidézték 19:20-kor, hogy döntést hozzanak az ügyben. A Renault egy közleményben elismerte, az óvást, ám amíg nem születik meg a döntést, addig nem kívánnak erről nyilatkozni.

  • Briatore nem akar visszatérni Alonsóval a Forma-1-be

    Briatore nem akar visszatérni Alonsóval a Forma-1-be

    Védence, Fernando Alonso visszatér a királykategóriába, de Flavio Briatore ragaszkodik azon nézetéhez, hogy ő bizony nem. A Renault F1 csapat korábbi főnöke a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott nevetve:

    „Amennyiben Fernando szeretné, készen állok arra, hogy segítsem. Személyesen azonban nem szeretnék visszatérni a egy Forma-1-es csapathoz. 2021-ben Alonso tér vissza, nem Briatore.”

    Arra is utalt Briatore, hogy a most 39 éves Alonso nagyon motivált, és készen áll arra, hogy harmadszor is jól teljesítsen a Renault-nál:

    „Amikor a McLarennél volt, ahhoz képest is Fernando 5 kilót fogyott. Az autókat könnyebb vezetni, mint 3-4 éve, nagyon motivált és fitt. Elszállt minden mérge 2 évnyi száguldó cirkusz nélkül. A McLarennél bohócot csinált magából, de hát ő is csak emberből van. A végén mi akartunk menni, a McLaren pedig elénk tett egy újabb két éves ajánlatot.”

    Flavio szerint Alonso másik lehetősége a jövőre már Aston Martin néven induló Racing Point csapatnál lett volna:

    „Idén remek autójuk van, és még a Ferrarival is harcolhatnak majd. Jóban vagyunk Strollékkal is, de Fernando otthona a Renault.”

    Arról is beszélt még Briatore, hogy a Renault új vezérigazgatója, Luca de Meo teljes mértékben támogatja ezt a projektet:

    „Luca sokat fog segíteni, bízom benne. Mindenkit motiválni fog és folyamatosan tesz az egész csapatárt. Újra nyerni fogunk.”

  • Szirotkin is egyetért azzal, hogy Kvjat nem térdelt le

    Szirotkin is egyetért azzal, hogy Kvjat nem térdelt le

    A Renault orosz tesztpilótája, Szergej Szirotkin kiállt a honfitársa döntése mellet, amikor Danyiil Kvjat úgy döntött múlt vasárnap, hogy nem térdel le a rajtrácson. Lewis Hamilton kardoskodott amellett a hogy a versenyzők tegyék meg ezt a gesztust, a Black Lives Matters politikai mozgalom támogatásának a kedvéért. Hat versenyző azonban megtagadta ezt, egyikük Kvjat volt, aki közölte, hogy ő csak az országáért és Isten előtt térdel le. Szirotkin is nyilatkozott erről a Sport-Expressnek:

    „Teljes mértékben egyetértek vele ebben, és azokkal a pilótákkal, akik nem térdeltek le. Tisztelem azok döntését is, akik megtették ezt, de továbbra is az a véleményem, hogy a rasszizmus elleni harcnál, illetve más kellemetlen dolgok mellett a modern világunkban vannak sokkal fontosabb napi gondok is. Arra gondolok itt, hogy mindannyiunk őszinte hite sokkal fontosabb, mint egy formális akció a kamerák előtt, vagy a nyilvánosságnak. Mindig is támogattam a jó dolgokat, de sosem beszélek róla. Személyesen nem érdekel az, hogy ki hogy néz ki, melyik országból való, mi a nemzetisége, vagy milyen vallású. A legfontosabbak az ember tulajdonságai, ettől függ valakihez az én hozzáállásom is.”

  • Prost: Nem csak a marketing szempont miatt igazoltuk le Alonsót

    Prost: Nem csak a marketing szempont miatt igazoltuk le Alonsót

    A Renault tanácsadója Alain Prost elmondta reagálva azon számos felvetésre, miszerint a marketing szempont volt a döntő a spanyol leigazolásánál.

    Fernando Alonso kétéves kontraktust írt alá azzal a csapattal, amellyel 2005-ben és 2006-ban világbajnok tudott lenni, noha már 39 éves lesz mire visszatér. Megoszlanak a vélemények erről, vannak, akik örülnek, mivel egy klasszis bajnokkal bővül a mezőny, mások pedig a Renault fiataljait sajnálják.

    Alain Prost szerint szakmai szempontok is döntöttek ebben a választásban.

    „Pusztán marketing szempontból dönteni egy óriási hiba lett volna. A Forma-1-ben azonban az összes gyártó redukálni akarja a költségeit. Természetesen egy döntésnek vannak marketing aspektusai, de nem ez a fő szempont.” – magyarázta a négyszeres bajnok.

    A francia arra is kitért, hogy Alonso hírhedten nehéz stílusa mennyire lesz gond a régi-új csapatánál.

    „Őszintén szólva ez valóban egy kockázatos oldala a dolognak, de ő erről nyíltan beszél. Elmondta, hogy sokat változott és az F1-en kívüli évei érettebbé tették őt. Bizonyos értelemben tudja, hogy ezen a szinten nincs oka csalódni.” – tette hozzá.

  • Ha a Red Bull szerződést ajánl, Vettel nem mond nemet

    Ha a Red Bull szerződést ajánl, Vettel nem mond nemet

    Sebastian Vettel a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, ha a Red Bull szerződésajánlatot tenne neki, nem mondana nemet.

    Jövőre a német versenyző és a Ferrari útjai elválnak, így a négyszeres világbajnok szabadon igazolható. Ugyan a 33 éves pilóta többször is hangsúlyozta még nem döntött jövőjéről, viszont azt leszögezte, bizonyos ajánlatokat nem utasítana vissza.

    Fernando Alonso és a Renault tegnap bejelentette, hogy a spanyol világbajnok visszatér jövőre egykori csapatához, ám Vettel elmondta, korábban ő is beszélt a francia istállóval. A heppenheimi ugyanakkor leszögezte, semmi konkrétum nem hangzott el, sőt még tárgyalásnak sem nevezné a korábban folytatott beszélgetéseket.

    ,,Már régóta vagyok a paddockban, így ismerek jó néhány embert. Igen, beszéltem velük (Renault), de nem volt semmi konkrétum – nem történt igazi tárgyalás. Ahogy láthatták, ők más irányba mentek el, szóval számomra ez nem változtat semmin sem. Ténylegesen az én döntésemen fog múlni a dolog. Nincs rajtam nyomás ezzel kapcsolatban, szeretnék várni a döntéssel.”

    Ugyanakkor a négyszeres világbajnok elismerte, a Red Bull és a Racing Point ajánlata felkeltené a figyelmét.

    Vettel nagyon jól ismeri az osztrák csapatot, négy világbajnoki győzelmet szerzett velük és 38-szor állhatott a dobogó legfelső fokára Red Bullos szerelésben. Hétfőn a Servus TV-ben szerepelt egykori csapatával, ahol Christian Horner elmondta, elégedettek jelenlegi versenyzőikkel, ugyanakkor azt is sugallta, ha előbb tudták volna azt, hogy a 33 éves pilóta szabad lesz, talán máshogy döntöttek volna.

    Német sajtóértesülések szerint Dietrich Mateschitz ugyanakkor megbízta Helmut Markot azzal, hogy valahogy intézze azt el, hogy Vettel visszakerülhessen a Red Bullba. Az osztrák tanácsadó ma tagadta ezeket a pletykákat, ám a német Sky szerint a heppenheimi pilóta felkereste a Red Bull tulajdonosát.

    A sajtótájékoztatón megkérdezték a 33 éves versenyzőt, ha a korábbi csapata szerződést ajánlana, akkor elfogadná-e? A heppenheimi a következőket válaszolta:

    ,,Az egy győztes autó, és ahogy már korábban mondtam, azért vagyok itt, hogy versenyezzek, hogy nyerjek, így a válasz valószínűleg igen lenne. Meggyőződésem szerint, ha nyerni akarsz, akkor örömmel kell megragadnod a lehetőséget, függetlenül attól, hogy ki lesz a csapattársad. A múltamból adódóan nagyon jól ismerem a csapatot, természetesen sok emberrel tartom onnan a kapcsolatot, legyen szó Christianról (Horner) Helmutról (Marko) vagy akárki másról. A Servus TV-ben történt szereplésemnek semmi köze az esetleges jövőmhöz, de a Red Bullnak egy győztes autója van, úgy vélem, nagyon erős a csapat, tudom, hogy milyen erősek tudnak lenni, tudom, hogy fejődtek. Nem fair azt mondanom, hogy kívülről-belűről ismerem a csapatot, ugyanis sokat változott és sokan mentek el, ám azt tudom, hogy akkoriban erősek voltak és még mindig azok. Versenyképesek és az egy olyan autó amivel versenyeket lehet nyerni. Egy biztos, nagyon érdekes lenne.”

    Otmar Szafnauer a héten arról beszélt, nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy elgondolkodnak a négyszeres világbajnok szerződtetésén, viszont a Racing Pointnál mindkét versenyző helyzete stabil. Sergio Pereznek több éves szerződése van, míg Lance Strollt nem valószínű, hogy kiteszi az édesapja. Ugyanakkor a sajtó képviselői kérdezték Vettelt, hogyan érinteni, ha megkeresné őt a rózsaszín csapat.

    ,,Kiderül milyen lehetőségeim adódnak az elkövetkezendő időszakban. Ugyanakkor úgy vélem, egy nagyon erős benyomást tett mindenkire a Racing Point, nagyon jó pozícióban vannak idén. Egy-két csapattagot nagyon régóta és nagyon jól ismerek. Természetesen a mostani év egy remek lehetőség tartogat számukra ezzel az autóval, és innen tovább is tudnak majd lépni.”

    A négyszeres világbajnok eddig elzárkózott attól a lehetőségtől, hogy egy vagy több évet kihagyjon és úgy térjen vissza, most azonban úgy tűnik megváltozott a véleménye:

    ,,Még nem döntöttem, és nem is akarom ezt sürgetni. Az Forma-1 számára jó az, hogy Fernando (Alonso) visszatér. Meglátjuk mi lesz, mindenesetre a sorsomról én magam akarok dönteni, és azt akarom választani ami számomra a legjobb. Most szinte minden lehetséges, a folytatás, a kihagyás és a visszavonulás is. Minden azon múlik, milyen lehetőségek adódnak. Nem titok az, hogy versengő típus vagyok, sok mindent értem el a sportban, viszont még többet akarok. Én tehát nem csak úgy itt lenni szeretnék. Ugyanakkor majd meglátjuk mi fog történni.”

  • Nem fog rosszul keresni Alonso a Renaultnál

    Nem fog rosszul keresni Alonso a Renaultnál

    A tegnapi napon vált hivatalossá, hogy Fernando Alonso két év kihagyást követően a Renault csapatának versenyzőjeként fog visszatérni a Forma-1-be 2021-ben.

    A kétszeres spanyol világbajnok – aki mindmáig a franciák legutolsó győzelmének tulajdonosa – reméli, hogy újra sikerre viheti az enstonei istállót és a két éves szerződése mellé a fizetése sem lesz annyira rossz.

    Egyes források szerint Alonso évenként 15 millió fontot tehet majd zsebre. Mindez azt jelentené, hogy a két éves szerződésének lejártakor mintegy 33 millió euróval lenne gazdagabb. A hírről a „The Sun” számolt be részletesebben a szerdai nap folyamán. A spanyol pilóta a normál fizetése mellett még bónuszokban is részesülhet, azonban erről nem esett szó a brit médium cikkében.

    Szinte hihetetlen, hogy a Renault képes ennyi pénzt kifizetni 2005 és 2006 világbajnokának. A francia márkának is hatalmas pénzmennyiséget kellene megspórolnia az elkövetkező két évben, azonban a Forma-1-es projekt nem látja ennek semmilyen fajta hátulütőjét.

    A millió dolláros fizetése ellenére Alonso még így sem fog annyit keresni, mint Lewis Hamilton, Sebastian Vettel vagy Max Verstappen. A spanyol azonban jobban fog keresni, mint az olasz istálló leendő pilótapárosának tagjai, ugyanis a 2021-ben csatlakozó Carlos Sainz Jr várhatóan nem fog többet kapni 10 millió eurónál.

  • Nincs tervben, hogy Alonso szabadedzésen tesztelje a Renault-t

    Nincs tervben, hogy Alonso szabadedzésen tesztelje a Renault-t

    Fernando Alonso lassan két éve nem ült Forma-1-es autóban versenyen. És mivel jövőre visszatér a Renault színeiben, felmerült a kérdés, hogy szükséges-e újra belerázódni, például szabadedzéseken. A választ új csapatfőnöke, Cyril Abiteboul árulta el a Motorsport.com hasábjain.

    „Nem hiszem, hogy Fernandót be kellene ültetnünk első szabadedzésre, hogy újra hozzászokjon egy F1-es autó procedúráihoz” – mondta a francia. „Nem hiszem, hogy szüksége van rá, nincs a terveink között.”

    Ha első szabadedzésen nem, egy privát teszten egy korábbi autóval még elképzelhető lehet néhány kilométer teljesítése: „Mindig fennáll ez a lehetőség. Csak hogy egyértelmű legyen, még nincs kifejezett tervünk.”

    Az elkövetkezendő néhány hét vagy hónap pedig arról fog szólni, hogy a spanyol megismerje a csapatot és az enstone-i központot.

    „Ott találkozhat mindenkivel. A csapat számára Fernando érkezése lehetőséget biztosít arra, hogy tanuljanak győzelemről és teljesítményről.”