Címke: Renault

  • A McLaren nem vesz mindent át a Mercedestől 2021-ben

    A McLaren nem vesz mindent át a Mercedestől 2021-ben

    2021-ben a McLaren a Renault erőforrásairól Mercedesre vált, ahogy volt a két félnek már korábban is sikeres együttműködése. Ugyanakkor a németek csak a motort adják, mivel a McLaren a saját váltóját fogja használni, amelyet fejlesztenek is majd.

    Úgy tűnik, hogy emiatt akár hátrányba is kerülhet a brit istálló a Mercedesszel szemben, de Andreas Seidl csapatfőnök szerint mindig is a saját sebességváltójuk alkalmazása volt a terv, árulta el a Motorsport-Total.com-nak:

    „Ezen tekintetben nem változott a stratégiánk. ugyan jövőre már Mercedes motorunk lesz, de soha nem akartuk lecserélni a sebességváltónkat. Építjük is tovább a sajátunkat.”

    Tény viszont, hogy a németek erőforrására váltásától egyértelműen azt várják, hogy előrébb lépnek, de Seidl elégedett a Renault motorjaival is:

    „Az első három versenyen semmi gondunk nem volt. Mindegyik időmérőt és versenyt teljesítettük eddig. Tavalyhoz képest ez előrelépés.”

    Ezzel pedig valóban elégedettek lehetnek.

  • Ocon nem tart attól, hogy Vandoorne sorsára jut Alonso mellett

    Ocon nem tart attól, hogy Vandoorne sorsára jut Alonso mellett

    Esteban Ocon csapattársa 2021-ben már Fernando Alonso lesz  Renault-nál, aki visszatér a Forma-1-be. Ocon pedig nagyon bízik benne, hogy Alonso mellett nem jár majd úgy, mint ahogy Stoffel Vandoorne járt a McLarennél.

    Vandoorne ugyanis a McLarennél jelentősen elmaradt Alonsotól. 2018 végén Alonso kiszállt a Forma-1-ből, Vandoorne-t pedig elküldte a McLaren és Lando Norris és Carlos Sainz érkezett a wokingiakhoz.

    Ocon pedig bízik benne, hogy ő nem lesz a Renault Vandoorne-ja.

    „Nem gondolok erre túl sokat” – mondta a francia versenyző a Crash.netnek.

    „Igyekszem majd a tőlem telhető legjobbat nyújtani és dolgozni a csapattal.”

    „Tisztában vagyok a kihívással és tudom, hogy Fernando gyors fickó, de szerintem először is együtt kell majd dolgoznunk, hogy előbbre vigyük a csapatot. Majd meglátjuk, mi történik.”

    „Sokat tud majd hozzátenni a csapathoz. Nagyon örültem a hírnek (hogy Alonso lesz a csapattársa). Persze már alig várom, hogy elkezdjük és vele dolgozzak.”

  • Alonso: Az élmezőny valószínűtlen a Renault-nak jövőre

    Alonso: Az élmezőny valószínűtlen a Renault-nak jövőre

    Fernando Alonso elmondása szerint, mindent bele fog adni a jövő évi Forma-1-es szezon során, azonban tudja, hogy nem lesz a győzelemre alkalmas autója.

    A spanyolok kétszeres világbajnokának véget ér a szabadsága 2021-ben, azonban most még főleg az Indy 500-ra koncentrál:

    „Néztem az F1-es versenyeket, és Indianapolisra tekintek, amley a kihívásom az idei esztendőre.” – mondta Alonso a Marca-nak.

    „A vírus nehézzé teszi a helyzetet Amerikában, és az utazásban is nehézséget okoz. Mivel nincsenek járatok, és külön engedély kell, de úgy néz ki, hogy lesz verseny.”

    „Aztán szeptemberben már a Forma-1-re, és a következő évre fog terelődni a figyelmem, az újabb kalandra.”

    Alonso szeszélyes személyiségéről híres egyébként az F1-es paddock-ban, a 38 éves spanyol tisztán látja a helyzetet, és tudja, a győzelem nem egy elérhető cél lesz 2021-ben:

    „A következő éveben ugyan azokat az autókat látjuk majd, mint amik jelenleg mennek szóval valószínűleg a Renault nem az élmezőnyben fog küzdeni.” – mondta

    „De a feladat az, hogy megpróbáljunk fejlődni 2022-re, egy erős csapatot, és egy erős környezetet létrehozva. Egyébként, amikor lecsukom a plexit, nem érdekel, hogy a tizedik, a hetedik, vagy a negyedik helyért megyek, mindig olyan érzés, mintha a világbajnokság utolsó kanyarjában volnék.” – zárta a spanyol

  • Racing Point: 886 rajzzal tudjuk bizonyítani, hogy legális a fékhűtésünk

    Racing Point: 886 rajzzal tudjuk bizonyítani, hogy legális a fékhűtésünk

    A Racing Point szerint elképzelhetetlen az, hogy szabálytalan legyen a  megkérdőjelezett fékhűtésük, és ezt 886 tervrajzzal bizonyítani is tudják.

    A Renault a Magyar Nagydíj után ismét megóvta a kanadai-brit csapat autóját, ugyanis a franciák szerint nem egyedül álltak elő idei konstrukciójukkal, hanem olyan tervek, alkatrészek illetve információk alapján alkották meg, ami komolyan kimeríti a szabálysértés fogalmát.

    A franciák két héttel ezelőtt tettek panaszt először ellenfeleikre, mely során a Racing Point fékhűtéseit lefoglalta vizsgálat céljából az FIA, valamint bekérte a Mercedes tavalyi autójának ezen darabjait is. Mivel a vizsgálat még mindig tart, a Hungaroringen szabadon használhatta a kérdéses megoldást a rózsaszín alakulat, ugyanis nem mondták ki az elemre, hogy szabálytalan. Ugyanakkor a Renault-nak is meg volt arra a lehetősége, hogy megóvja ismét a szóban forgó alkatrészét, amit habozás nélkül meg is tettek.

    Otmar Szafnauer azonban magabiztos és váltig állítja, nem fognak fennakadni a vizsgálat során, ugyanis rengeteg bizonyítékuk van arra, hogy szabályosan alkották meg a kérdéses elemet.

    ,,Lehetetlen az, hogy a fékhűtőink szabálytalanok. Nagyon komplikált darabokról van szó, ezért rengeteg időbe telt megtervezni őket. 886 egyedi rajzzal szolgálhatunk ennek bizonyítására.” -magyarázta a Racing Point csapatfőnöke a Motorsport.com-nak.

    Ugyanakkor Szafnauer azt is elmondta, nincs B tervük arra az esetre, ha mégis fennakadnának a vizsgálaton:

    ,,Nem, nincs. Ők megóvták a fékhűtőinket és nekünk nincs másik tervezetünk. Többnyire azért, mert amit most van az legális, ezért egyáltalán nem aggódunk a panasz miatt. Ausztriában is azokat használtuk, múlt héten is ezekkel mentünk, sőt még Silverstone-ba is őket visszük. Tisztában vagyok azzal, hogyan terveztük meg és hogyan kiviteleztük őket. A többség ezt nem tudja, ugyanis a stewardokkal nem közöltük ezt, mi az FIA-nak mondtuk el, és ők azt mondták, hogy minden rendben van. Ám a végén a versenyfelügyelők döntenek, ezért őket is be kellett avatnunk ebbe.”

  • Hivatalos: Ezúttal is megóvta a Renault a Racing Point fékhűtőit!

    Hivatalos: Ezúttal is megóvta a Renault a Racing Point fékhűtőit!

    A Renault a Magyar Nagydíj után is óvást nyújtott be a Racing Point ellen.

    Már márciusban is fenyegetőztek a franciákkal azzal, hogy panaszt tesznek a ‘rózsaszín Mercedesre’ keresztelt RP20 miatt, ám a koronavírus okozta kényszerleállás elódázta az eseményeket. Az osztrák szezonnyitó után ugyan még nem szólaltak fel ellenfelük ellen, ám egy héttel később már beváltották az ígéreteiket, és hivatalosan nekimentek a kanadai-brit csapatnak.

    Mivel a vizsgálat azóta is tart, és nem született ítélet arról, hogy szabálytalan a Racing Point fékhűtője, az istálló szabadon használhatja azt. Ugyanakkor az enstone-i gárdának is jogában áll, hogy ezt újra és újra kérdőre vonja, így a döntés kihirdetéséig panaszt tehet az alkatrész ellen.

    A Renault sejtése szerint a Racing Point nem saját maga alkotta meg az említett elemet, hanem külső segítség (tervek és adatok) alapján tervezte meg azt. 2019-ben ugyan ezt még szabadon megtehette volna a kanadai-brit csapat, ám 2020-tól a szóbanforgó alkatrész nem tartozik a szabadon vásárolható elemek közé, így minden istállónak saját magának kell legyártania azt.

    Nikolas Tombazis múlthéten ezért lefoglalta a rózsaszín csapat fékhűtőit, valamint bekérte a Mercedes tavalyi autójának ezen darabjait. Nemrég az FIA technikai részlegének vezetője kihangsúlyozta, amikor februárban ellátogattak a kanadai-brit csapat főhadiszállására, a kérdéses elemet nem vizsgálták meg, csak az autó egészére összpontosítottak.

    Tombazis ugyanakkor hozzátette, nem egy egyszerű kérdéskörről van szó, ezért ölel fel ennyi időt az, hogy megállapítsák szabálysértés történt-e vagy sem. Az előzetes jelentések szerint azonban a  meghallgatásra a Brit Nagydíj előtt kerülhet sor.

  • Újabb óvásokra számít az FIA a Racing Point ellen

    Újabb óvásokra számít az FIA a Racing Point ellen

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) arra számít, hogy a Magyar Nagydíj után ismételten óvást fog benyújtani a Renault a Racing Point autói ellen.

    Mint ismert, a Renault óvást nyújtott be az FIA felé a Stájer Nagydíj után a Racing Point ellen, mivel szerintük egy az egyben lemásolták a Mercedes tavalyi fékhűtő nyílását, amit a szabályok egyébként tiltanak.

    A brit alakulat azonban teljesen magabiztos amiatt, hogy minden alkatrészük teljesen szabályos, így a magyar fordulóra is az eddig használt elemet tették fel.

    A döntés várhatóan a két brit verseny között fog megszületni, de ha a vesztes fél fellebbez akkor a végleges ítélet még tovább húzódhat. Miközben mivel a csapat nem vette le a kérdéses hűtőt, így benne van a pakliban egy újabb óvás is.

    „Jelenleg a Renault csak a Stájer Nagydíjat óvta meg. Amíg ennek az ügynek a végére pont nem kerül addig meg van a joguk arra, hogy minden más versenyt is megóvjanak, miközben a Racing Pointnak is jogában áll addig használni a sérelmezett elemet.” – kezdte az FIA együléses sorozatokért felelős műszaki vezetője Nikolas Tombazis.

    „Minden attól függ, hogy mennyire biztosak abban, hogy sikeresek lesznek ebben az ügyben, vállalják-e a kockázatot, ha a Renault él a jogával és minden versenyt megóv. Én szerintem formalitásból is, de több versenyt is megfognak óvni, amíg ennek az ügynek vége nem lesz. Ez a Renault saját döntése.” – tette hozzá.

  • Sainz: Láttuk, hogy erősebb a Renault és a Racing Point

    Sainz: Láttuk, hogy erősebb a Renault és a Racing Point

    Carlos Sainz számára a Magyar Nagydíj pénteki napja komoly különbséget jelentett az eddigiekhez képest. A spanyol jó eredményeket ért el az osztrák duplahétvégén, viszont a Hungaroring eddig nem kedvezett neki.

    Az esővel tarkított pénteki napot követően így nyilatkozott: „Délelőtt, szárazon katasztrófa volt. Láttuk, hogy a Racing Point és a Renault erősebb nálunk. Ki akartunk próbálni néhány kisebb dolgot, hogy javítsunk az autón. Erre azonban nem volt esély, mert esett [a második edzésen]. Nem tudjuk, hogy fog menni holnap.”

    „Pénteken hidegebb volt, mint amire számítottunk. Az autó balansza nem volt jó a lágyakon” – tette hozzá a McLaren spanyolja.

  • Az FIA elismerte, korábban nem vizsgálta meg a Racing Point fékhűtését

    Az FIA elismerte, korábban nem vizsgálta meg a Racing Point fékhűtését

    Az FIA nemrég elárulta, az elhalasztott Ausztrál Nagydíj előtt nem vizsgálták meg a Racing Point fékhűtését.

    A riválisok azóta panaszkodnak a kanadai-brit csapat konstrukciójára, mióta először feltűntek a téli teszteken. A ‘rózsaszín Mercedesre’ keresztelt autó ugyanis kísértetiesen hasonlít a csillagosok tavalyi alkotásához. A tesztidőszakot követően így az FIA technikai szakembere, Nikolas Tombazis ellátogatott a Racing Point központjába, ahol is a csapat bizonyítékokkal támasztotta alá, hogyan is használták fel a saját készítésű fotóikat többek között az aero elemek rekreálásához.

    A Renault azonban a Stájer Nagydíj után óvást indított a rózsaszín csapat ellen arra hivatkozva, hogy a fékhűtés nem tartozik 2020-tól a szabadon használható elemek közé, így olyan információ alapján alkották meg, ami nem megengedett. Természetesen a Racing Point tagadja ezt, és váltig állítja, hogy minden megfelel a szabályoknak. Ugyanakkor Tombazis tegnap beismerte, az FIA összességében elfogadta az autót, ám a fékhűtéseket korábban nem vizsgálták meg tüzetesebben.

    ,,Néhány csapat hallatta a hangját februárban ezzel kapcsolatban, ezért úgy határoztunk, hogy még az Ausztrál Nagydíj előtt ellátogatunk a Racing Point gyárába. Sajnos, vagy nem sajnos, mi az autó egészére fókuszáltunk és nem a fékhűtésekre. Az idei konstrukció kísértetiesen hasonlított ahhoz a bizonyos tavalyi alkotáshoz, így mellébeszélésnek helye nem volt. Ha az autó CAD információk cserélése alapján jött volna létre, az egyértelműen szabályszegés lenne és súlyos következményekkel járna, mind a Racing Pointra mind a Mercedesre nézve. Így tehát, mikor elmentünk hozzájuk az egész konstrukciót vizsgáltuk, és a Racing Point meggyőző információkkal szolgált a tekintetben, hogy saját készítésű fotók alapján másolták le a megoldásokat. Megmutatták azt is, hogyan csinálták ezt, és mi elégedettek voltunk ezzel a procedúrával. A téli beszélgetés alapján nem merültünk el olyan részletekben, mint a fékhűtők részleteinek elemzése. Nem mondom azt, hogy ez feltétlenül jó döntés volt, ám mi az autó egészét vizsgáltuk és a listázott alkatrészeket.”

    Tombazis hozzátette, meg van a véleményük az említett darabról, ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű:

    ,,Természetesen nekünk is meg van a véleményünk a fékhűtésről, és folyamatosan értekezünk is erről, ugyanis bizonyos jogi és szabályalkotói kérdéskörrel foglalkoznunk kell ezzel kapcsolatban. A Renault óvása inkább egy összetett elemre összpontosul – a diffúzor, az első szárny vagy épp az orrkúp relatíve egyszerűbb kérdéskör lenne, és mi ezekre is fókuszáltunk februárban és márciusban. Ha például azt állapítottuk volna meg, hogy a diffúzorral kapcsolatban cseréltek információkat, akkor a Racing Point és a Mercedes nagyon megütötte volna a bokáját.”

  • Schumacher nem zárja ki Vettel ’hazatérését’

    Schumacher nem zárja ki Vettel ’hazatérését’

    Ralf Schumacher nem hiszi, hogy a Red Bull csapata minden ajtót becsukott volna Sebastian Vettel előtt, meg van róla győződve, hogy ez továbbra is lehetséges.

    A 2021-es szezonra új csapatot kereső német előtt rendre becsukták az ajtót a Formula 1-es csapatok, miután hivatalosan is bejelnették, hogy az idei az utolsó szezonja a Ferrarival.

    A Renault-val is összeboronálták, ahova Daniel Ricciardo helyére érkezhetett volna, amely helyre végül Fernando Alonso érkezett.

    A Mercedes is rácsukta az ajtót, igaz első körben Toto Wolff azt nyilatkozta, hogy soha nem mondana nemet élből egy négyszeres világbajnokra. Azonban nemrég felröppent a hír, miszerint Valtteri Bottas már nyélbe is ütötte szerződéshosszabbítását a csapattal, és Lewis Hamiltonnal is ez a tervük.

    Azzal a feltétellel, hogy az élmezőnyben ’maradjon’, Vettel elmondta, nyitott lenne korábbi csapatához, a Red Bull-hoz visszatérni.

    A Crash.net-nek elmondta, a Red Bull továbbra is egy győztes autó, szóval a válasza igen volna:

    „Érdekes volna. Közös múltunk miatt nagyon jól ismerem a csapatot, természetesen sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot – Christian (Horner), Helmut (Marko) stb. Erős autójuk és csapatuk van, ezt jól tudom a múltból.”

    Pár nappal később Christian Horner határozott nemet mondott arra, hogy Vettel a Red Bullnál versenyezzen, hiszen meg akarják tartani Alex Albont Max Verstappen csapattársaként.

    Azonban Schumacher úgy véli, ha a német össze tudna hozni pár igazán jó versenyt, Albon pedig teljesítene még pár olyan középszerű futamot, mint ahogy ezt a Stájer Nagydíjon tette, akkor a Red Bull biztosan átgondolná Vettel szerződtetését:

    „Fontos volt Sebastiannak, hogy rövid időn belül megverje Charlest a kvalifikáción. Ez biztosan jót tett neki.” – mondta a korábbi Forma-1-es pilóta a Sky Germany-nek.

    „Remélem, hogy a jövő évi ülése csak a teljesítményén fog múlni. Ő egy klasszis pilóta, nem is kérdés. Úgy gondolom, hogy a Red Bullhoz való visszatérése lehetséges. Közeli a kapcsolata sok emberrel a csapatnál, különösen Mateschitzel.”

    „Alexander Albonnak most sem sikerült boldoggá tennie a Red Bullt. Nem szabad elfelejteni, hogy átlagosan fél másodperccel lassabb, mint Verstappen. Hosszú távon ezt egy csapat nem engedheti meg magának. Egy olyan pilótára van szükségük, aki szorosan Max mögött tud végezni. Másképpen túl sokat veszítenének a konstruktőrök bajnokságában.” – zárta Schumacher.

  • Azonos hiba miatt esett ki a két Renault a spielbergi futamokon

    Azonos hiba miatt esett ki a két Renault a spielbergi futamokon

    Esteban Ocon nem ért célba a múlt hétvégi Stájer Nagydíjon, ráadásul ugyanaz volt a kiesése oka, mint Daniel Ricciardo esetében egy héttel korábban, az Osztrák Nagydíjon.

    A Renault pilótáinak problémáját a hűtés hibája jelentette mindkét alkalommal.

    „Elképesztően frusztráló” – mondta a helyzetről Marcin Budkowski. „A hegesztés ment tönkre a hűtőn. Az első versenyt követően mindent átnéztünk, de semmit nem találtunk, most mégis ugyanaz volt a probléma. A téli teszteken nem okozott semmilyen problémát ez az alkatrész, és ennek kicserélése nem volt lehetséges.”

    A Renault viszont a Hungaroring előtt már újracsinálja a hegesztést, hogy ez ne történjen meg újra.

    „A megbízhatatlanság nem elfogadható egy ilyen versenyképes mezőnyben. Ha már ismered a problémát, annak felmerülése még fájdalmasabb” – nyilatkozta a csapatfőnök, Cyril Abiteboul.