Címke: Renault

  • Sainz: A Ferrarinak nagyon nagyot kell előrelépnie 2021-ben

    Sainz: A Ferrarinak nagyon nagyot kell előrelépnie 2021-ben

    Carlos Sainz jövőre a maranellói csapathoz igazol, és nem titkolja a vágyát, hogy a Ferrarinak nagyon nagyot kell előrelépni 2021-ben az erőforrásával. A spanyol pilóta nagyon reménykedik benne, hogy ez menni fog az olaszoknak. A jelenleg McLarennél versenyző pilóta így nyilatkozott:

    „A Renault-nak is ez három évébe került, és a Hondának is kellett némi idő. A tény az, hogy most már a Renault nagyon közel van a Mercedeshez, így látható, hogy ez kivitelezhető.”

    Sainz tehát tisztában van vele, hogy ez a folyamat eltarthat egy ideig:

    „Hosszú utat kell még megtenni, és egy nagyon, nagyon hatalmasat kell előrelépni ahhoz, hogy visszatérjenek oda, ahová valók, de ha van olyan csapat amely erre képes, az a Ferrari. Én leszek a leginkább azon a gyárban, hogy találjunk még bármit, ami javít a teljesítményen. Mindenkit nyomás alatt tartok majd, amint ott leszek.”

    Sainz Sebastian Vettel helyére érkezik, aki szerint a Ferrari minden egyes részlegén lesz feladat bőven. A német némileg ironikusan így fogalmazott a napokban:

    „Elég sokat tanultunk az esetünkből Spa-Francorchampsban. Megtaláltuk az autó igazi gyengéjét, méghozzá azt, hogy nincsen semmilyen erőssége.”

  • Titkos információt kapott a Renault a másolási ügy ejtése miatt?

    Titkos információt kapott a Renault a másolási ügy ejtése miatt?

    A Mercedes közbenjárása miatt ejthette a Racing Point ügyét a Renault.

    A francia csapat elsőként óvott a kanadai-brit alakulat autói ellen, ugyanis meg voltak győződve arról, hogy nem minden szabályos a „rózsaszín Mercedesen”. A Stájer Nagydíj után így az istálló fékhűtői miatt emeltek panaszt, amit az stewardok alaposan meg is vizsgáltak. Mivel az eredmény csak hetekkel később született meg, az addig tartott futamokon megismételte az óvását az enstone-i gárda.

    Az ítélet félig-meddig helyt adott nekik, ugyanis a versenyfelügyelők megbüntették a Racing Pointot azért, amiért megsértették a kérdéses elemekkel a sportszabályzatot. 15 konstruktőri pontot levontak tőlük, tovább 400.000 euró befizetésére kötelezték őket. Mivel a technikai szabályzatban foglaltaknak megfeleltek a vitatott alkatrészek, megrovás kíséretében a csapat továbbra is használja azokat. A Renault elsőként nyújtotta be fellebbezését az ítélettel kapcsolatban, sőt szélmalomharcukhoz még a Ferrari is csatlakozott.

    A múlt hét közepén azonban történt valami, ugyanis a franciák úgy határoztak, visszavonják a korábbi fellebbezésüket. Döntésüket azzal magyarázták, hogy az FIA-val valamint az F1-el folytatott megbeszélések és szabálymegerősítések mentén elérték céljaikat, így a béke érdekében nem kívánnak tovább harcolni.

    Az olasz Corriere della Sera szerint más ügy állhat a háttérben. A lap úgy tudja, hogy Ola Källenius a Daimler vezére felvette a kapcsolatot Luca de Meoval. A két vezető megegyezett abban, hogy nem folytatják a sport érdekében tovább az acsarkodást, ezért vonult végül vissza Cyril Abiteboul és a Renault. Továbbá a lap úgy véli, a franciák sem akartak üres kézzel „távozni”, így a béke érdekében járt nekik valami. Az itáliai média arra gyanakszik, hogy a Renault titkos információkat kapott a csillagosoktól az erőforrásuk optimalizálásával kapcsolatban.

    Ez azonnal megmagyarázná azt, hogyan lett hirtelen olyan gyors Daniel Ricciardo és Esteban Ocon egy „motorerő pályán” a hétvégén. A kapott információk azonnali eredménnyel szolgálhattak. Ugyanakkor ez még nem minden, a Mercedes állítólag szorosabbra akarja fűzni a Renault-val való együttműködését az üzleti életben is.

     

  • Alonso már Imolában és Abu Dhabiban is segíti majd a Renault munkáját

    Alonso már Imolában és Abu Dhabiban is segíti majd a Renault munkáját

    Fernando Alonso túl van az idei Indy 500-on, így most már teljesen csak a Forma-1-re koncentrálhat. Ugyan még feltöltődni akart, de máris láthatjuk majd őt Imolában, 2020-ban. Jövőre két évnyi szünet után Alonso visszatér a Forma-1-be. Utoljára 2019-ben a McLarennél volt tevékeny, azóta számos motorsport kategóriát kipróbált. Megnyerte a 24 órást Le Mansban, indult a Dakaron és az Indy 500-on. 2021-ben azonban elkezdődik újra egy régi szerelem: a Renault. Korábban így nyilatkozott a terveiről:

    „Az év második felében ki akarok kapcsolódni, mielőtt visszatérek a Forma-1-be. Komolyan veszem ugyanakkor a feladatot, így pár versenyen meglátogatom majd a csapatot is, hogy miképp alakulnak a dolgok.”

    A spanyol pilóta most Instagramon elárulta, hogy mégis mire lehet számítani tőle, hogy már ilyen korán számítani lehet majd rá:

    „Már dolgozni fogok a Renault csapatának Imolában és Abu Dhabi. Szimulátoros munkát is fogok végezni.”

    A kérdés az, hogy esetlegesen részt vesz-e újra már szabadedzéseken is. Esteban Ocon és Daniel Ricciardo is már kijelentették, hogy nem örülnének annak, ha át kellene adniuk a helyüket, de Alonso is korábban azt állította, hogy nincs szüksége külön tesztre.

  • Csak három napos lesz a téli teszt 2021-ben?

    Csak három napos lesz a téli teszt 2021-ben?

    A német AMuS úgy értesült, hogy 2021-ben a szezon előtt csak három napnyi teszt áll majd rendelkezésére a csapatoknak. A téli tesztidőszak ideje már az elmúlt szezonok óta folyamatosan csökken, eddig 2-3 napos tesztek voltak Barcelonában több alkalommal is, február végétől kezdve. 2021-ben azonban erre már három napja lesz csak az istállóknak, egyelőre ismeretlen helyszínen.

    Tobias Grüner tudósító szerint még arról is folytak egyeztetések, hogy teljesen elmaradjon esetlegesen a 2021-es tesztszezon, hogy ezzel is csökkentsék a költségeket a koronavírus-járvány miatt.

    Mivel a McLaren a Renault erőforrásairól Mercedes motorokra vált jövőre, ezért feltehetően a brit csapat kardoskodott leginkább amellett, hogy legyen legalább egy három napos tesztsorozat. A hírek szerint pedig Jerez, Bahrein vagy Barcelona lehet majd a befutó, ahol tesztelhetnek majd az istállók.

    Grüner szerint Bahrein akár pályázhat a 2021-es szezonnyitó futam helyszínének is, mivel Melbourne jelenleg teljesen zárlat alatt van a COVID-19 miatt, és ez a rendkívüli állapot meghosszabbodott újabb fél évvel.

  • Ricciardo reméli, hogy megnyeri a fogadást

    Ricciardo reméli, hogy megnyeri a fogadást

    Nemrég kiderült, hogy Daniel Ricciardo és Renault-s csapatfőnöke, Cyril Abiteboul fogadtak. Ennek lényege, hogyha az ausztrál dobogóra áll, a franciának lesz egy tetoválása, amit Ricciardo választ.

    A Renault jó formának örvend, egy igazi erőpályán, Spában a 4-5. helyen értek célba Ricciardo vezetésével. Most hétvégén pedig szintén egy hasonló, gyors pálya következik. Monzába utazik ugyanis a mezőny, ahol tavaly a Renault szezonja legjobb eredményét érte el, épp ugyanúgy 4-5-ek lettek a két autóval.

    „Szerintem elég ideges. Az előbb láttam. Mondtam, hogy legyen készenlétben a következő hét napban” – mondta az ausztrál Abiteboulról még Spában. „Tavaly Monza egy még erősebb pályánk volt, és ha a mostaninál jobbak leszünk, csak a dobogón zárhatunk. Nem akarok ennyire előreszaladni, de Monzába magabiztosan és nagy vágyakkal utazhatunk.”

  • Norris: Még egy kör és elkaptam volna Albont

    Norris: Még egy kör és elkaptam volna Albont

    Lando Norris szerint, ha a Belga Nagydíj eggyel több körig tartott volna, akkor simán megelőzte volna Alex Albon Red Bullját.

    A fiatal britnek alapvetően egy csendes versenye volt a hetedik helyen, azonban az utolsó körökben rohamléptekben kezdte el megközelíteni az előtte csatázó Albont és Esteban Ocont.

    A McLarent erősítő Norris végül nagyon kevéssel lemaradva szelte át a célvonalat a brit-thai versenyző előtt. Szerinte egyetlen plusz kör elég lett volna ahhoz, hogy újfent a legjobb hat versenyző között végezzen.

    „Még egy kör és elkaptam volna Alexet,” – mérgelődött a futam után Norris.

    „Azt viszont nem tudom, hogy Estebant meg tudtam volna-e előzni azt követően. A két Renault sokkal jobb tempót tudott autózni nálunk a hétvége folyamán, ami már Daniel (Ricciardo) kiugró eredményéből is látszik. Estebant is biztos csak azért tudtam utolérni, mivel sokáig volt beragadva Albon mögé.

    „Azonban igen, még egy kör nagyon jó lett volna. Magabiztosan merem állítani, hogy simán megelőztem volna Alexet, mivel már láthatóan szenvedett. Ez az egész pedig pont emiatt frusztráló.”

    Norris a tizedik helyről rajtolt, azonban már az első körökben pozíciókat veszített, ami miatt vissza kellett zárkóznia. Ez nem okozott problémát a fiatal brit számára, aki ismét magabiztosan végzett az első tízben.

    A Renault a Spaban szerzett negyedik, ötödik hellyel, plusz Ricciardo leggyorsabb körével közelebb kerültek a konstruktőri bajnokságban a Ferrarira, a Racing Pointra és a McLarenre is.

    Norrisnak pedig immáron ugyanannyi pontja van, mint Charles Leclercnek, aki azok után, hogy Belgiumban tavaly élete első győzelmét aratta a Forma-1-ben, idén egy rendkívül felejthető hétvégét zárt.

  • A Racing Point ismét megrovásban részesült, a Ferrari fellebbezett miatta

    A Racing Point ismét megrovásban részesült, a Ferrari fellebbezett miatta

    Újfent megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot, a Ferrari fellebbezte az ítélet ellen.

    A kanadai-brit csapat ügye már hónapok óta tart, ugyanis a Renault még a Stájer Nagydíj után tett panaszt az istálló fékhűtőire. Azóta kiderült, hogy az óvásuk nem teljesen volt alaptalan, így büntetésben részesítették a rózsaszín csapatot. Ugyanakkor a Racing Point a szóban forgó elemek használatával csak a sportszabályzat ellen vét, a technikai ellen nem, így megrovás ellenében használhatják az alkatrészeket.

    A Belga Nagydíjat követően a versenyfelügyelők ismét kirótták a szankciójukat Lawrence Stroll csapatára, ám a franciák helyett, a Ferrari ment neki az ítéletnek. Az enstone-i gárda ugyanis eddig minden verseny után nemtetszését fejezte ki a stewardok döntésével kapcsolatban, ám mivel csütörtökön bejelentették, hogy vissza akarják vonni a fellebbezésüket, ez a reszort a Scuderiára maradt. Így az enyhe büntetés jegyében a vörösök tettek panaszt, ám ítélet ez ügyben csak a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságon várható majd, ha eljutnak odáig a csapatok.

    A The Race információ szerint könnyen lehet, hogy végül a maranellóiak is visszalépnek, minden ugyanis azon múlik, hogy milyen eredményt érnek el az FIA-val és az F1-el folytatott tárgyalások kapcsán.

    A token rendszer bevezetésével akarják ellenőrizni azt, hogy a csaptok valóban kevesebb fejlesztést eszközölnek-e a jövőre is használatban lévő autójukon. Ezt az intézkedést azért vezették be, hogy a koronavírus miatt bekövetkezett hiányukat az istállók lejjebb redukálják. Azonban van egy szürkezóna ebben a szabályozásban is: azok az ügyfélcsapatok, akik 2019-es elemeket használnak, talán elgondolkodnak azon, hogy 2020-as alkatrészeket alkalmazzanak bizonyos területeken. Mivel potenciálisan megvehető darabokról van szó, a fejlesztő tokenek felhasználása nélkül juthatnának az elemekhez. A Ferrari aggályai szerint a Racing Point így a Mercedes hátsó felfüggesztését kaparinthatná meg, úgy, hogy mellette nem használta fel azokat a bizonyos „érméket”. Ám ha ezt sikerül ki iktatni a szabályozásból, akkor valószínűleg a Scuderia is visszatáncol a fellebbezéstől.

  • A Haas marad a Ferrarival, annak krízise ellenére is

    A Haas marad a Ferrarival, annak krízise ellenére is

    Günther Steiner elárulta, hogy a Haas folytatja az együttműködést a krízisbe került Ferrarival. Spában a paddockban természetesen az olasz istálló látványos mélyrepülése a téma, és hogy a rajtrács végére kerültek. Egyértelmű, hogy a Scuderiánál a motor a legnagyobb probléma, és ők szállítanak erőforrást a Haasnak és az Alfa Romeonak is. A Canal Pluson Romain Grosjean, a Haas versenyzője így nyilatkozott:

    „Nem kell Einsteinnek vagy matematikusnak lenni ahhoz, hogy megértsük, miért estek vissza a Ferrari autói, amikor ennek az okát keressük. A motor az. A Ferrari nélkül azonban nem lenne felfüggesztésünk, motorunk, sebességváltónk, de autónk se. A lehető legtöbbet próbáljuk kihozni belőle. Ez továbbra is egy Haas, Ferrari motorral.”

    Egyes feltevések szerint a Haasnak inkább jobb lenne, ha 2021-re már gyorsan inkább a Renault motorjaira váltanának. Steiner azonban hamar elvetette ezt:

    „Nagyon nehéz dolog lenne ez nekünk a jelen pillanatban, nem tudnánk kivitelezni egy ilyen gyors váltást. Eltartana ez pár szezonon át, nem lennénk meg vele jövőre. Most nehéz időket élünk meg a Ferrarival, de reméljük, hogy mindketten ki tudunk mászni ebből, és jobb lesz.”

     

  • Wolff: A Renault motorja igen gyors Spa-Francorchampsban!

    Wolff: A Renault motorja igen gyors Spa-Francorchampsban!

    Egyre inkább formálódik a Renault 2020-as erőforrása. Ugyan Dr. Helmut Marko azt állítja, hogy a Red Bull-Honda motorja a versenyeken jobb, elismerte ő is, hogy a franciák egysége az időmérős üzemmódban jobb. Ez világosan látszott Spa-Francorchampsban is, hiszen Daniel Ricciardo elválasztotta az időmérőn az energiaitalosok párosát, és Esteban Ocon is közel volt.
    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is méltatta az ausztrál pilóta teljesítményét:

    „Igazán gyors az egyenesekben. Kicsit olyasmi ez, mint amikor pár éve a Force India mindenkit maga mögé utasított egy körön.”

    A Red Bull pilótája, Alex Albon is elismerte a Renault fejlődését:

    „Annyira gyorsak az egyenesekben. Eltart majd egy kis ideig, amíg megelőzöm őket.”

    A francia Ocon pedig ennyit mondott a Canal Plus csatornán:

    „Egyértelmű, hogy fekszik nekünk ez a pálya, hiszen két gyors szektora is van.”

  • Ricciardo szerint komoly esélyei lehetnek a rajtnál

    Ricciardo szerint komoly esélyei lehetnek a rajtnál

    Daniel Ricciardo roppant elégedett a Renault tempójával, így abban reménykedik, hogy komoly esélyei lesznek a rajtnál.

    Az ausztrál versenyzőnek már-már nosztalgikus élménye lehetett, mikor az időeredményeket olvasva tudatosult benne, hogy ismét Max Verstappen mögött rajtolhat. Utoljára ilyen előkelő helyen a Red Bullos éveiben volt a 30 éves pilóta, így különösen örült annak, hogy sikerült egy jó kvalifikációt produkálnia a Renault-val Belgiumban.

    ,,Nagyon elégedett vagyok az időmérővel és az egész hétvégével. Már tegnap is jót tempót tudtunk menni. Az olyan pályák, ahol nem kell sok leszorítóerő – mint Spa és Monza – már tavaly is kedveztek nekünk. Úgy tűnik idén is ez a forgatókönyv, így roppant elégedett vagyok.” – nyilatkozta Ricciardo a Sky Sportsnak.

    A 30 éves pilóta is figyelemmel kíséri az időjárás jelentéseket, viszont ő nem tartozik azok közé, akik esőtáncot járnak a futamra. A csapadék ugyanis nem jönne jól a Renault-nak, ezért az ausztrál a riválisaival ellentétben a száraz időre szavazna.

    ,,Ha esik, akkor esik, de remélem, hogy száraz versenyünk lesz. Mindenesetre jó rajtpozícióból indulhatunk, és hát a végsebességünk is rendben van. Komoly esélyeink lehetnek a startnál, és utána valószínűleg egy darabig tudnék védekezni, ha szükséges. Ez a tervünk: nyerni pár pozíciót a rajtnál és utána pedig kitartjuk egy kicsit a könyökünket.” -tette hozzá a Renault versenyzője.