Címke: Renault

  • A Renault fel van készülve Alonso kezelésére

    A Renault fel van készülve Alonso kezelésére

    Fernando Alonso jövőre a Renault Alpine nevű gyári csapatának színeiben tér vissza a Forma-1-be, Daniel Ricciardo helyét veszi át a franciáknál. A spanyol csapattársa Esteban Ocon lesz, akinek nem lesz könnyű dolga, idén láthattuk, nehezen veszi fel a versenyt Ricciardóval.

    „Daniel egy nagyon erős versenyző” – nyilatkozta Abiteboul versenyzője védelmében. „Még erősebb is lett idén, mert jobb az autó is és a mérnökökkel is össze van szokva. Esteban viszont lassan tényleg visszatér az egy év kényszerszünet után. Nincs annyira messze Danieltől, mint amennyire tűnik. Oké, hibázott Mugellóban, de én ebből azt szűröm le, hogy támad és többet akar. Ezt jobban szeretem, mint az olyat, aki beletörődik az adott helyzetbe és a csapatsorrendbe.”

    Alonso érkezéséve kapcsolatban folytatta a csapatfőnök: „Fel vagyunk rá készülve. Felteszem, a jövő évi autónk még jobban fog kinézni, és amikor Fernando látja a fejlődést, felébreszti a benne lévő versenyzőt. Ahol mindenképp javulnunk kell, az a kivitelezés. Tudjuk, hogy Fernando nem hibázik, szóval nem lehetnek kifogásaink.”

  • A Renault-t frusztrálja a Racing Point zseton ügye

    A Renault-t frusztrálja a Racing Point zseton ügye

    Cyril Abiteboul elárulta, a Renault-t nagyon is bosszantja az, hogy a Racing Pointnak nem kell zsetonokat költenie a Mercedestől kapott elemekre 2021-ben.

    Annak érdekében, hogy csökkentsék a költségeket, az F1 elővette a zsetonokat és ezen rendszer mentén kívánják szabályozni azt, hogy mennyit és mit fejleszthetnek a csapatok jövőre. A regulák szerint két zseton beváltásával lehet egy terültre fókuszálni és azt tökéletesíteni, viszont vannak olyan istállók, akik egy kiskapuval élve kicselezhetik a felépített rendszert.

    Ilyen alakulat például a Racing Point, ugyanis nekik nem kell azokra az elemekre zseton költeniük, amiket a Mercedestől vesznek. Így a csillagosok 2020-as felfüggesztését és váltóját a kanadai-brit csapat ebből a szempontból kvázi „ingyen” kapja meg 2021-re.

    A Renault csapatfőnöke elmondta, nagyon is zavarja őket ez a kiskapu a szabályzatban.

    ,,Valószínűleg a Racing Point ezt is meg fogja úszni. Ez frusztráló, és még mindig nem teljesen értjük ennek a miértjeit. Figyelmeztettük az FIA-t erre a pontra, mikor meg kellett rajzolni a szabályváltozásokat a koronavírus idején. Nem látom mi szükség van erre a szabályra. Minden megbeszélésen felhoztuk ezt, ám mindig azt mondták nekünk, hogy ez része volt a csomagnak. Túl fontos volt viszont az ahhoz, hogy csakúgy hagyjuk, hogy megbukjon egy ponton. Ha a zsetonrendszert külön kellett volna megszavazni, akkor sosem fogadtuk volna el. Nincs más választásunk, bele kell ebbe nyugodni. Rengeteg embernek csak ezután esett le, hogy mit is jelent mindez. Viszont már túl késő van ahhoz, hogy bármin is változtassunk a következő évre. Ez számomra a legnagyobb csalódás. Elfogadtam, mert ez egy speciális szabály, ami csak jövőre lesz érvényben.” – magyarázta Abiteboul.

    Idén nagyon közel van egymáshoz a két istálló, mindössze  kilenc pont a differencia a konstruktőri tabellán. A francia vezető ugyanakkor meg van arról győződve, hogy az Aston Martinná váló Racing Pointot előnyök fogják érni 2021-ben, ugyanis ők több változtatást eszközölhetnek az autóikon.

    ,,Ha nekünk is meg lett volna engedve, akkor mi is többet változtatnánk. A Racing Pointnak sokkal több mindent engedélyeztek, mint nekünk. Ez egy tisztán látható előny azok számára, akik azt a modell alkalmazzák, hogy egy másik istálló előző évi alkatrészeit építik a konstrukciójukba.”

  • Több mint háromszázezer Renault elektromos jármű kelt el eddig Európában

    Több mint háromszázezer Renault elektromos jármű kelt el eddig Európában

    A Renault több mint háromszázezer elektromos járművet értékesített Európában, ugyanakkor több mint százezer Renault ZOE-t helyeztek forgalomba Franciaországban. Ez a duplázódás még hangsúlyosabban mutatja a Renault vezető szerepét az európai elektromosjármű-piacon.

    A márka Magyarországon csak 2020-ban két és félszer annyi elektromos autót adott el, mint tavaly egész évben. Az idén már 2,5 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően még nagyobb érdeklődésre számít a forgalmazó a következő időszakban is.

    Úttörő az elektromos mobilitás területén Európában 2010 óta

    Úttörőként és piacvezetőként a Renault csoport az elektromos járművek széles körű  bevezetésén dolgozik. 2020 első felében a Renault márka volumene 40%-kal nőtt, több mint 42 000 eladott járművel. A ZOE értékesítése Európában közel 50%-kal, 37 540 darabra nőtt. Ezek az eredmények az elektromos modellek terén a ZOE számára 16,6%-os piacrészt jelentenek, míg a márkák megoszlásában a Renault 18,3%-os részt ért el az idei év első hét hónapjában Európában.

    Hazánkban a Renault Hungária megtartja a modellre nyújtott 1,5 millió forintos kedvezményét, amelyet az állami támogatáson felül biztosított. Ennek is köszönhető, hogy idén két és félszer annyi elektromos autót adott el itthon, mint tavaly egész évben. Az idén már 2,5 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően még nagyobb érdeklődésre számít a forgalmazó a következő időszakban is.

    A támogatás mellett itthon a Renault Hungária tovább folytatja a Nagy ZOE Próba nevű egyedi tesztvezetési programját is, amelynek célja, hogy az érdeklődők – szemben a klasszikus rövidtávú kipróbálási lehetőséggel – egy egész hétvégén át használják az autót, és a saját rutinjukhoz és életstílusukhoz illesztve azt, megtapasztalják az elektromobilitás előnyeit. Az érdeklődők választ kaphatnak olyan, az elektromos modellekkel kapcsolatos kérdésekre is mint a töltési lehetőségek vagy a teljesítmény. Ez a hosszútávú tesztelési lehetőség csak a Renault-nál érhető el ilyen feltételekkel.

    Renault ZOE, egy igazi sikertörténet

    A modell értékesítési számai évről évre növekszenek, ami a városi közlekedést segítő technológiák folyamatos fejlődésének és az ezt hordozó megnyerő külsőnek is köszönhető. Az összes generációt figyelembe véve a ZOE továbbra is piaci viszonyítási pontnak számít a tavaly Európában forgalomba helyezett 48 ezer darabnak köszönhetően. A modell így mára az elektromos mobilitás egyik referencia modellje lett, a Renault Csoport pedig vezető szakértői szerepet tölt be e területen.

    Ez a tapasztalat tükröződik a modellben kezdetektől alkalmazott innovációkban, mint például hőszivattyú beépítése a klímához, a gördülési ellenállás csökkentésére kifejlesztett speciális gumiabroncsok, vagy a kinetikus- és fékenergiát visszanyerő rendszer. Alig három évvel a modell bevezetése után a gyártó bemutatta a ZOE-t 41 kWh-os akkumulátorral, amelynek hatótávolsága gyakorlatilag megkétszereződött 300 km-re. A Cameleon töltő számos töltési lehetőséget kínál, az egyszerű háztartási aljzattól a 22 kW-os töltőállomásig, lehetővé téve a járművezetőknek, hogy akár 80 kilométerre elegendő áramot töltsön vissza akár 30 perc alatt is.

    Az új ZOE-t 2019 végén mutatták be a hazai piacon, és számos újítást kínál a vezetési kényelem és élmény fokozására. Az új belső tér két nagy képernyővel, egy 10”-os műszerfallal és 9,3”-os navigációs- és multimédia rendszerrel segíti a vezetőt. Az új modellverzió oly módon is segíti az utazást, hogy megmutatja, az útvonalon hol érhetők el töltőállomások, valamint lehetővé teszi a hatótáv és a hátralévő töltési idő valós időben, okostelefonról történő ellenőrzését. Az új 52 kWh-os akkumulátor a lehető legjobb hatótávot nyújtja a 395 km-es WLTP szerinti értékével, míg az új 100 kW (135 LE) R135 motor nagyobb dinamikát biztosít az autópályákon és az autóutakon történő használathoz.

    A Cameleon töltőn kívül lehetőség van egyenáramú terminálon történő töltésre 50kW teljesítményen, így 30 perc alatt akár 150km-nyi hatótáv is elérhetővé válhat. Az új ZOE ily módon is folytatja sikertörténetét a személyautók és kishaszonjárművek körében vezető elektromos Renault modellek terén.

  • Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    21 versenyző teljesített eddig bármilyen futamot 2020-ban, és 9 futamon vagyunk túl a 17 versenyes világbajnokságból. A kérdés adott: féltávnál ki nyűgözte le eddig leginkább a rajongókat? Az F1.com feltette ezt a kérdést, amelyre több, mint 87.000-en válaszoltak, és itt az eredmény!

    Ki kaphatta a legtöbb szavazatot? A bajnokságot uraló Lewis Hamilton, aki most már minden eddig rekord megdöntésével a történelem könyvekbe kerül? Olyan közönségkedvencek, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc?

    Nos, a számok azt mutatják, hogy olyasvalaki nyert, aki nincs a jelenlegi top három csapatban, sőt, még csak a dobogó tetején sem állhatott eddig. Íme, a top öt.

    5. Daniel Ricciardo – a szavazatok 7%-val
    Az ausztrál pilóta ragyog jelenleg a Renault alakulatával, és 53 pontjával hetedik a világbajnoki összetettben. Negyedik lett Belgiumban, ahol megfutotta a versenyben elért leggyorsabb kört is. Hatodik lett az Olasz Nagydíjon, és újra negyedik lett Toszkánában, így szinte biztos, hogy hamarosan a Renault újra a dobogón találhatja magát. A szavazók 7%-át győzte meg ezzel.

    4. Max Verstappen – a szavazatok 11%-val
    A Red Bull repülő hollandja minden alkalommal amikor a célba ért dobogón végzett, ráadásul Silverstoneban megnyerte a 70. Évfordulós Ünnepi Nagydíjat, a negyedik helyről rajtolva. Az utolsó két futamon kiesett és frusztrált lett Verstappen, de így is megkapta a szavazatok 11%-át.

    3. Lewis Hamilton – a szavazatok 12%-val
    A bajnokságot vezető Hamilton nem csak pályán, hanem azon kívül is alakít idén. Eddig a kilenc futamból hatot megnyert, és 190 pontot szerzett. Egyre biztosabbnak tűnik a hetedik világbajnoki címe is. Feltehetően megdönti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmét is, ez a teljesítmény 12%-ra volt elég.

    2. Pierre Gasly – a szavazatok 18%-val
    Amióta 2019-ben dobta a Red Bull, és a leányvállalat Toro Rossóhoz tért vissza, Gasly remek formát mutatott, majd megkoronázta ez az AlphaTauri monzai győzelmével, amely neki az első volt. A faenzai kiscsapat utoljára 2008-ban, még Sebastian Vettel sikerével érezhette ugyanezt ugyanitt. Az Olasz Nagydíj megnyerése ellenére sem ő nyert, hanem…

    1. Lando Norris – a szavazatok 23%-val
    Negyedik jelenleg a bajnokságban, és Norris a korlátozások alatt is kiválóan szórakoztatta a nagyérdeműt a Virtual Grand Prix sorozatban, majd némi meglepetésre a dobogón kezdett a 2020-as igazi szezonnyitón. Azóta minden futamon pontokat szerzett, Magyarország kivételével de Olaszországban például negyedik lett. Mindez elég lett ahhoz, hogy bezsebelje a szavazatok 23%-át, és ezzel ő lett a félév legjobban teljesítő versenyzője a rajongók szerint. Vajon a szezon végén is első lesz?

  • Ocon: Egyre közelebb kerülök Ricciardóhoz

    Ocon: Egyre közelebb kerülök Ricciardóhoz

    Esteban Ocon arról beszélt, hogy úgy érzi, közelebb került csapattársához az időmérőkön, hiába nem tudta még megverni száraz körülmények között.

    A francia egy év szünet után idén tért vissza a Forma-1-be a Renault színeiben, ahol Daniel Ricciardo csapattársa lett. Ausztrál kollégája ellen nem könnyű bizonyítani, 8-1-re vezet ellene az időmérős párharcban. Legutóbb Mugellóban már viszont igen közel volt Ricciardóhoz a Q2-ben, mindössze 54 ezred volt a lemaradása. A Q3-ban aztán nem tudta ezt megismételni, hiszen megpördült.

    „Néhány eseményen elég közel voltam” – nyilatkozta. „Máskor egy kicsit kevésbé voltam közel, amikor problémákkal küzdöttünk és nem éreztem magam elég kényelmesen. Az igaz, hogy egyes szempontokból kicsit nehéz ez a szezon. Mugellóban viszont nem ez volt a helyzet. Nagyon kényelmesen éreztem magam a volán mögött. Az egész időmérőn egy tempót futottunk, a Q3 utolsó körén múlt volna minden.”

    „Egyértelműen amiatt szenvedtünk korábban, mert eddig nem értettük meg azt az autón, amire szükség volt, illetve a beállításaink és döntéseink is közrejátszottak ebben. Néhányszor volt olyan is, hogy nagymértékben vesztettem végsebességet, az pedig 2-3 etapig tartott, hogy kijavítsuk, ezzel sok időt vesztettem. Hosszan egyeztettünk, mit tehetünk, hogy ezen javítsunk. Most már kifizetődni látszik mindez, mert jó volt a teljesítmény, nagyon elégedett vagyok a legutóbbi hétvégével. A tempó tekintetében végig meccsben voltam Daniellel a szabadedzéseken és az időmérőn, erre fogok törekedni a jövőben is” – zárta gondolatát Ocon.

  • Villeneuve: A Mercedes a legjobb autó, de Hamilton a legjobb versenyző is

    Villeneuve: A Mercedes a legjobb autó, de Hamilton a legjobb versenyző is

    A Mercedes uralja a Forma-1-et, mióta bevezették a hibridmotorokat. A Ferrari úgy tűnt, hogy 2017/18-ban esetlegesen tudnak harcolni velük, de aztán nagyon visszaestek. Jacques Villeneuve szerint ez a dominancia marad is egy ideig.

    A Ferrari és a Renault is nyíltan elismerte, hogy gyakorlatilag már az új 2022-es szabályzásra várnak, hogy újra nagyot léphessenek előre, és talán újra harcolhassanak a világbajnoki címekért. Villeneuve azonban úgy látja, az elkövetkezendő években nem lesz nagyon változás, és ezt el is mondta a a La Stampának:

    „Ameddig az F1-ben maradnak a hibridmotorok, addig szinte lehetetlen lesz a versenytársaknak megközelíteniük a Mercedest. Nem csak azért, mert övék a legjobb autó, hanem azért, mert Lewis Hamiltonnal náluk van a legjobb versenyző is.”

    Tény, hogy 2022-ben az autók teljesen másképp fognak kinézni, de 1997 világbajnoka szerint ennek nem lesz sok hatása. Az új szabályzás még jobban megköti majd a tervezők kezét, így nem nagyon változik majd a jelenlegi erősorrend. A kanadai szerint nem igazán ez volt a cél az új formulával.

  • Brown: A McLaren nem érdekelt a korai pilótacserében

    Brown: A McLaren nem érdekelt a korai pilótacserében

    Zak Brown kijelentette, a pilótafelállások néhány csapatban lehetséges, hogy zavart okozhatnak, ugyanakkor a McLaren csapatát nem érdekli a korai csere.

    Az őrült szezon azzal kezdődött, amikor a Ferrari bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést a németek négyszeres világbajnokával, Sebastian Vettellel.

    Nem sokkal ez után jött a bejelentés, hogy 2021-től Carlos Sainz veszi majd át helyét az olasz csapatnál, akinek helyére a Renault-tól távozó Daniel Ricciardo megy majd.

    Mivel Vettel nem az elmúlt évek legjobb Ferrarijában ül, és Fernando Alonso fogja Ricciardo helyét átvenni a jövőre már Alpine névre hallgató csapatnál. Aki ’éppen ráér’, így elindultak a találgatások, hogy nem fognak-e már év közben helyet cserélni a pilóták.

    Zak Brown azonban kinyilvánította csapata álláspontját, mégpedig azt, hogy nem érdekli őket az év közbeni csere, abban a hitben, hogy jelenleg a többi csapatnál ez nem jelent problémát:

    „Nagyon elégedettek vagyunk az idei pilótapárosunkkal. Ahogyan a többi csapat felállásával is nagyon elégedettek vagyunk.” – mondta az Autosport-nak.

    „Úgy gondolom, hogy két remekül teljesítő pilótával rendelkezünk, és más csapatok is így vannak ezzel a többi garázsban, szóval folytatni akarjuk ezt a harmonikus munkát.”

    „És azt hiszem, hogy amennyiben most meg akarnánk cserélni a pilótákat, azzal azokat a csapatokat támogatnánk, akik jelenleg nem stabilok pilóta fronton.”

    Miközben Brown rendkívül elégedett azzal, ahogy folyamatosan faragják a hátrányt az élen autózókhoz képest, úgy gondolja hátrafelé is kell figyelniük:

    „Végső soron az a célunk, hogy elkapjuk az élen lévő csapatot, és ez már hosszú ideje a Mercedes gárdája.” – mondta.

    „Biztosan motiváltak tudunk maradni, ugyanis most újra a Ferrarival versenyezhetünk, ami már jó hosszú ideje nem fordult elő.”

    „Nagyon bátorító, ahogyan csökkentjük a különbséget, és azt gondolom, hogy a 2022-es szabálymódosítások nagyszerű lehetőséget fognak számunkra nyújtani. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a Renault is egyre erősebb, illetve még gyors a Racing Point csapata is, akik most igazoltak le egy négyszeres világbajnokot.”

    „Szóval azt gondolom, ha el akarjuk kapni azt a három csapatot, akik jelenleg előttünk vannak, vagyis jelenleg kettőt, akkor nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy négy, öt, hat, de akár hét olyan csapat is lehet, akik komoly versenytársak lehetnek a költségvetési sapka miatt.” – zárta Brown

  • A Hungaroringen tesztelt a Renault kínai juniorjával

    A Hungaroringen tesztelt a Renault kínai juniorjával

    Habár a Renault felállása 2021-re már megerősített Esteban Oconnal és Fernando Alonsóval, a franciák így is komoly hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra.

    A Renault-sok az egyik legmagasabban jegyzett juniorjukkal, Guanyu Zhouval teszteltek a Hungaroringen. A kínai a Formula 2-ben versenyez, ám a tavalyi remek újonc szezonja után idén nem tudott igazán feljebb lépni, igaz számtalanszor hátráltatta balszerencse is. Mindössze nyolcadik összetettben, míg Renault-s juniortársa, az újonc Christian Lundgaard a bajnoki címért meccsel többek között Zhou csapattársával, Ilott-tal.

    Visszakanyarodva azonban a tesztre, Zhou már nem egyszer hajtott meg Forma-1-es Renault-t ezelőtt sem. Volt a franciákkal a Red Bull Ringen, a Hungaroringen, Barcelonában, Jerezben és a Paul Ricard versenypályán is. Legutóbb nálunk két napot tesztelt, e hét szerdán és csütörtökön. Az R.S 18-at kormányozta, mely a 2018-as konstrukció. Épp emiatt nem volt megkötés a távban, így egész pontosan 970 kilométert vezetett a duplanapon.

    „A nyakam még mindig nagyon friss, ez jó. Szeretem a gyors autókat, jó újra itt lenni” – nyilatkozta az eseményről Zhou.

    Az nagy kérdés, hogy ha a Renault a Forma-1-be tervezi hozni, hová mehetne, hiszen semmilyen partnercsapatuk nem lesz jövőre.

  • Ellenzi Alonso év végi tesztjét az F2-es versenyző

    Ellenzi Alonso év végi tesztjét az F2-es versenyző

    A Formula 2-ben versenyző Louis Deletraz nem érti, miért lett meghívva Fernando Alonso az Abu Dhabiban rendezendő fiatal pilóták tesztjére.

    A felháborodását az váltotta ki, hogy állítólag Cyril Abiteboul engedélyt kért, hogy kivételesen olyan pilótával teszteljenek, akinek két Forma-1-es futamnál több tapasztalata van. A két év után visszatérő Alonsónak ennél valóban kicsit több van, 300-nál is több rajt áll a neve mellett.

    „A fiatal pilóták tesztjén fiatal pilóták kellene induljanak. Nem ez lenne az egész lényege?” – fakadt ki Deletraz.

    Azonban amit egyelőre biztosra tudunk, azok az Alonso nyilatkozatában említettek: „Nem tervezek Imola előtt F1-es versenyhétvégére menni. Addig csinálok egy szimulátoros napot a gyárban. Emellett megpróbálok közel maradni a csapathoz Bahreinben és Abu Dhabiban is. Utóbbi a bajnokság utolsó versenye, látni akarom a csapatot, ahogyan dolgozik, de a mérnökökkel már most folyamatosan tartom a kapcsolatot. Otthonról követem a versenyeket és a találkozókat.”

  • Ricciardo nem számított Albonra: Frusztráló volt látni milyen gyors

    Ricciardo nem számított Albonra: Frusztráló volt látni milyen gyors

    A futam egy időszakában úgy tűnt, hogy Daniel Ricciardo megszerezheti első Renault-os dobogóját Mugelloban. Az utolsó újraindítást követően Lewis Hamilton mögött a második helyen haladt, aztán visszaelőzte őt Valtteri Bottas, majd a dobogó alsó fokát Albon vitte el előle, amire az ausztrál nem számított.

     „Azt kérdeztem magamtól: Mégis honnan jött ez a tempó? A verseny vége felé Albon tempója hirtelen rengeteget javult, és elképesztően frusztráló volt.” – fejezte ki meglepetését Ricciardo a Motorsport-Total.com-nak.

    Albon különösen a harmadik szektorban volt nagyon gyors: „Ezzel be tudott jönni a szélárnyékomba, és használhatta a DRS-t. Ez volt a sorsdöntő szektor, és ott igazán erősnek tűnt.”

    Amikor Albon már a Renault előtt volt, Ricciardo elfogadta a helyzetet:
    „Aztán mélyen belül azt gondoltam: Jól van, ez a srác még sosem volt a dobogón.”

    Annak ellenére, hogy lemaradt a dobogóról, az ausztrál pilóta pozitívan tekint vissza a versenyre:

    „Ezen a pályán magas leszorítóerővel kell, hogy menj, és eddig nem voltunk jók az ilyen típusú pályákon, szóval a Mugelloban elért eredményünk nagyon bíztató. Továbbra is nagyon szoros a középmezőny, de vasárnaponként mindig jó a versenytempónk. Ha előrébb tudunk majd végezni a kvalifikáción, akkor nagyon jó pozícióban leszünk.” – mondta Ricciardo, aki szerint az autó csak jobb, és jobb.