Címke: Renault

  • Alonso: Jó volt újra beülni az autóba, feltüzelte a versenyszellemet

    Alonso: Jó volt újra beülni az autóba, feltüzelte a versenyszellemet

    Fernando Alonso első jelenős tesztje volt 2020-as autóval a fiatal pilóták tesztje, amely elmondása szerint fellobbantotta benne a versenyszellemet.

    A spanyolok kétszeres világbajnoka, aki a jövőre nevet váltó Renault volánja mögött fog visszatérni a királykategóriába, külön engedélyt kapott arra, hogy részt vegyen a fiatal tehetségek számára megtartott teszten.

    Természetesen Alonso ki is használta a lehetőséget, és a leggyorsabb kört ő futotta meg a teszten, egy 1:36:333-as köridővel, amely idővel a szombati időmérő edzésen megszerezte volna a 11. helyet.

    „Nagyon jó érzés volt visszaülni az autóba, különösen úgy, hogy a versenyeken is jelen lévő csapat vett körül. Készülésként sokat teszteltem a 2018-as versenyautóval, de ez most kicsit komolyabbnak érződött, és egy kicsit a versenyszellemet is feltüzelte bennem.” – mondta Alonso a teszt után.

    A spanyol pilóta már a versenyhétvégén is autóba ülhetett, igaz, nem az idei Renault-ba, hanem 2005-ös világbajnoki gépével bemutatózott. Eddig az idei konstrukcióval mindösszesen 100 km-t tehetett meg forgatási nap keretein belül, kedden azonban belehúzott. Összesen 105 kört tett meg Abu Dhabiban, ami már elég lehet a valós felkészülésre is:

    „Figyeltem a csapat működését egész hétvégén, amellyel fontos tapasztalatot szereztem az autón kívül, majd aztán a volán mögött is.” – mondta Alonso.

    „Rengeteg alap dolgot rögzítettünk a gyárban, mint például az ülés beszerelése, a pedálok helyzete, és így tovább. Ezekre a dolgokra, csak a jövő évi másfél napos téli teszten lett volna csak lehetőségünk.”

    „Úgy tölthetjük el a Karácsonyt, és úgy mehetünk majd bele az új évbe, hogy jó érzésekkel zártuk az ideit, és a csapat minden tagja motivált.” – zárta a spanyol.

  • Alonso célja, hogy felálljon a dobogóra visszatérő évében

    Alonso célja, hogy felálljon a dobogóra visszatérő évében

    Fernando Alonso a dobogót lőtte be célként, 2021-es visszatérő szezonjában.

    A spanyol, aki bemutatózott a hétvégén a 2005-ös világbajnoki autójával, illetve megnyerte a fiatal pilóták tesztjét tegnap, jövőre az Alpine csapat színeiben fog visszatérni a száguldó cirkuszba, két kihagyott szezon után.

    „Nagyon kíváncsian várom az új autót. Az Alpine nagyon jól nézhet ki – apukámnak volt egy amikor még fiatal volt.” – mondta a 39 esztendős spanyol a Canada Ser-nek.

    Alonso, aki az elmúlt két évet az F1-en kívül töltötte, végig figyelemmel kísérte az elmúlt két szezont, és elmondása szerint lenyűgözte, hogy mind Daniel Ricciardo, mind pedig Esteban Ocon felállhatott a dobogóra idén.

    „Ez az eredmény jobb, mint amire számítottam. Bíztam a csapatban, mielőtt aláírtam, ami még a szezon kezdete előtt volt. De az eredmények rendkívül pozitívak.” – mondta.

    „Jó irányba halad a csapat, ami jó a morálra nézve rendkívül jó, és ez lendületet is adhat a következő évre, illetve különösen a 2022-es évre, amikor a szabályváltozások életbe lépnek.” – mondta Alonso

    Amikor megkérdezték jövő évi céljairól, ezt felelte: „Nincsen semmilyen konkrét elképzelésem helyezésekre, vagy eredményekre, de jó lenne felállni a dobogóra úgy, ahogyan azt idén tették.”

    „Úgy néz ki, több lehetőségük volt idén, mint az elmúlt években, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezek a dobogók a Mercedes hibái miatt jöttek inkább össze, mint a teljesítmény miatt.”

    „De számomra a 2021-es szezon egy felkészülés lesz, és 2022-ben lehet majd újra győzelemről álmodni.” – zárta Alonso.

  • Ricciardo elégedett a Renault idei feltámadásával

    Ricciardo elégedett a Renault idei feltámadásával

    Daniel Ricciardo elégedett az utolsó Renault-s évében nyújtott teljesítményével. Az ausztrál pilóta két évet töltött el Enstoneban és ezen idő alatt a francia istálló jelentős fejlődésen ment keresztül.

    A Méhészborznak becézett Ricciardo még májusban jelentette be, hogy 2021-től a McLaren versenyzője lesz. A két éves kalandja a Renaultnál így az Abu Dhabi Nagydíjon véget is ért.

    Ricciardo csak a tizenegyedik helyre tudta kvalifikálni magát, azonban a hosszú első etapjának köszönhetően a hetedik helyre tudott visszaállni a boxkiállását követően.

    Az utolsó körben pedig megfutotta a verseny leggyorsabb körét, amivel elvette Max Verstappen élete első Grand Chelemjét és az azzal járó plusz egy pontot is.

    „Határozottan jó verseny volt, egy szép befejezése ennek a korszaknak,” – véli Ricciardo. „Tudjuk, hogy Abu Dhabi nem az izgalmas versenyiről híres általában. Ennek ellenére érzem azt, hogy minden tőlem telhetőt elvégeztem a mai nap folyamán.

    „Az autó nagyon jól működött a kemény gumikon és ha az emlékezetem nem csak, akkor még a leggyorsabb kör is a miénk lett a végén. Egy tökéletes utolsó kört futhattam így Renault pilótaként.”

    Az ausztrál versenyző így az ötödik helyen végzett az egyéni pontversenyben, két dobogós helyezést is szerezve a Nürburgringen és Imolában. Mindezek mellett majdnem kétszer annyi pontot tudott szerezni, mint a tavalyi évad során.

    Ricciardonak ez volt a legjobb helyezése az egyéni bajnokságban a 2017-es szezon óta, ugyanis az utolsó Red Bullos évében csak a hatodik legtöbb pontot tudta gyűjteni.

    „Elégedett vagyok a feltámadásunkkal,” – mondta Ricciardo. Habár az idei év eléggé kaotikus és rövid volt, mégis képesek voltunk erős eredményeket elérni közösen.

    „Nyilvánvalóan az egyéni ötödik helyért nem adnak trófeát, azonban eléggé magáért beszél a tény, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül a csapat egyetlen szezon leforgása alatt.”

  • Alonso: Őszintén, nem olyan fontos ez a tesztnap

    Alonso: Őszintén, nem olyan fontos ez a tesztnap

    Miután véget ért a szezon az Abu Dhabi Nagydíjjal, a csapatok még ott maradtak a helyszínen, hiszen ma rendezik meg a fiatal pilóták tesztjét, melyen Fernando Alonso is részt vehet, külön engedéllyel.

    Gyakori beszédtéma volt, hogy mit kereshet ezen a teszten a 39 éves spanyol, ő viszont nem feltétlenül érti, miért is kapott ekkora figyelmet, hogy ezen az egyetlen napon autóba ül.

    „Őszintén, annyira nem fontos” – idézi Alonsót az Autosport. „Tudom, hogy nagy az érdeklődés a média felől. Nyilván minden kilométer fontos, és jól fog jönni. Szóval ebből a szempontból remek lesz, megismerhetem azokat, akikkel a jövőben együtt fogok dolgozni. Viszont a vezetés tekintetében ez az egy nap nem fog nagy különbséget jelenteni a felkészülésben.”

    „Már nagyjából késznek érzem magam a 2018-as autó vezetése után” – utalt vissza korábbi tesztjére a két évvel ezelőtti géppel. „Ugyanakkor ez is remek lesz, ismerkedhetek a mérnökökkel és szerelőkkel.”

  • Az F1 reményei szerint 2021-ben már minden újra normális lesz

    Az F1 reményei szerint 2021-ben már minden újra normális lesz

    Amennyire csak lehet, az F1 2021-ben egy normális és megszokott szezonra készül, állítja Bruno Famin, az FIA műveleti igazgatója. Idén ő irányította a sportág hatalmas erőfeszítéseit, hogy a világjárvány közepette, de mégis folytatódhasson a versenyzés. A visszatérő Fernando Alonso, aki jövőre a Renault-Alpine pilótája lesz, Abu Dhabiban azonban nem igazán értett ezzel egyet:

    „Összességében 2020 egy rossz szezon volt. Nem is hiszem, hogy bárki is majd szívesen emlékezne majd rá.”

    Akik abban reménykednek, hogy 2021-re minden automatikusan visszatér majd a rendes kerékvágásba, ugyanakkor csalódni fognak. Az RTBF-nek Famin erről ennyit mondott:

    „Természetesen számolunk a korlátozásokkal 2021-ben is, hiszen a világjárvány sajnos továbbra is tart. Rendkívül problémás lehet a szervezés a lokális korlátozások vagy bizonyos országokba történő beutazás és karantén szabályok miatt. Azonban egyértelmű, hogy jó irányba haladnak a dolgok, még ha jelenleg sok is a bizonytalanság. Sikerre kell vinnünk egy folyamatot, amelyben minden szükséges adott egy bajnokság lebonyolításához, amennyire az csak normális mederben terelhető. Az idő majd megmondja, hogy sikerrel jártunk-e.”

  • Így hajtotta meg Alonso egykori, V10-es Renault-ját – GALÉRIA, VIDEÓ

    Így hajtotta meg Alonso egykori, V10-es Renault-ját – GALÉRIA, VIDEÓ

    Fernando Alonso az Abu Dhabi Nagydíj péntekjén pályára gurulhatott a 2005-ös Renault-val, melyben még V10-es motor dübörög. A spanyol bajnoki autójával ma, illetve holnap is bemutatózik majd, erről már korábban beszámoltunk.

    „Ez az autó még mindig nagyon gyors. Most pedig a slickekkel még inkább az volt. Micsoda érzés! Holnap pedig több kört megyünk majd. Ez a legjobb mód arra, hogy megköszönjük a Renault-nak ezt az érát, és köszöntsük az Alpine-t” – nyilatkozta Alonso a bevetés után, mely alább követhető végig.

  • Sainz és Vettel szerint logikátlan és igazságtalan az FIA döntése

    Sainz és Vettel szerint logikátlan és igazságtalan az FIA döntése

    Carlos Sainz és Sebastian Vettel nem ért egyet az FIA azon döntésével, miszerint az aktív pilóták nem gyakorolhatnak az Abu Dhabi teszten.

    Miután a Renault és Fernando Alonso megkapta a külön engedélyt a Szövetségtől, a riválisok felháborodtak, ugyanis nem tartották igazságosnak azt, hogy a spanyol részt vehet a fiatal pilóták tesztjén. A Ferrari és a Racing Point ezért úgy határozott, hogy megpróbálják leendő versenyzőjüket ők is szerepeltetni, ám kedden Michael Masi nyomatékosította a szabályokat. A regulák ugyanis kimondják, hogy csak azok vehetnek részt a teszten, akik két nagydíjnál nem teljesítettek többet a szezonban, valamint, még azok, akiknek az FIA külön engedélyt adott.

    Az elutasítás a 26 éves spanyol szerint logikátlan, ugyanis így nekik csak másfél napjuk lesz megszokni új csapatuk működését:

    ,,Ez teljesen logikátlan. Mindenki tudja, hogy másfél nap áll majd a rendelkezésünkre, a 2021-es szezon megkezdése előtt. Ennél fogva igazán megadhatták volna azt az egy napot Abu Dhabiban, hogy megszokjuk a csapatot – különösen úgy, hogy itt az alakulatok két autót működtethetnek. Jövőre a Ferrarinak hasonló kasznija lesz a mostanihoz, így biztonsági okokból is fontos lett volna a teszt. Sajnos azonban nem tudunk semmit sem tenni ez ellen.” – nyilatkozta Sainz.

    A négyszeres világbajnok hozzátette, hogy nem tartja fairnek az FIA döntését:

    ,,Ha Fernandónak (Alonso) megengedték, akkor mindenkinek lehetővé kellett volna tenni. Fair döntést kellett volna hozniuk, és én úgy érzem, hogy ebben az estben ez nem történt meg. Ugyanis ha úgy lett volna, akkor Carlosnak (Sainz), nekem és a többieknek is meg kellett volna adniuk az esélyt a tesztelésre. Nem tudom miért egyenként vizsgálják ki az ügyeket, nem nézte meg a magyarázatot, de mindegy is, mivel nem engednek minket tesztelni.” -magyarázta álláspontját Vettel.

  • Alonso már a hétvégén pályára gurul Abu Dhabiban, korábbi bajnoki autójával

    Alonso már a hétvégén pályára gurul Abu Dhabiban, korábbi bajnoki autójával

    Fernando Alonso a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon korábbi bajnoki autójával fog bemutatózni. A spanyol a 2005-ös Renault-t viszi majd pályára, mellyel az első világbajnoki címét szerezte.

    A Renault számára lezárul egy korszak, hiszen jövőre már Alpine néven indulnak. Így tehát igyekeznek megkoronázni ezt az időszakot, ugyanis az utolsó versenyhétvégén, amikor a Renault nevet viselik, bemutatóznak pénteken, szombaton és vasárnap is az R25-össel.

    „Nagyon érzelmes lesz látni a dübörgő R25-öt a pályán, és az a hab a tortán, hogy épp Fernandóval a volán mögött” – mondta izgatottan Cyril Abiteboul. „Ez a pilóta-autó párosítás klasszikus volt a Forma-1-ben és mindörökké a Renault egyik legbüszkébb eredménye marad. Míg az autó a múltbéli eredményeink szimbóluma, Fernando az ambíciót tükrözi, hogy még több sikert érjünk el, illetve felidézzük a régi nagy pillanatokat. Természetesen minden jövőbeli eredmény az Alpine csapat nevéhez fűződik majd, de sikereink mégis a Renault égisze alatt maradnak.”

  • Döntött az FIA: Nem tesztelhet Sainz, Ricciardo és Vettel

    Döntött az FIA: Nem tesztelhet Sainz, Ricciardo és Vettel

    Az FIA nem adott engedélyt az aktív versenyzőknek a fiatal pilóták tesztjén való részvételre.

    Miután kiderült, hogy a Renault és Fernando Alonso kapott külön engedélyt arra, hogy a spanyol részt vegyen az Abu Dhabi teszten, a riválisok értetlenül álltak a történtek előtt. Mivel a kétszeres világbajnok se nem fiatal se nem tapasztalatlan, igazságtalannak érezték, hogy részt vehet az egy napos gyakorláson.

    A Ferrari és a Racing Point így azt tervezte, hogy újdonsült pilótájukat ők is megpróbálják szerepeltetni, ám a Szövetség újfent nyomatékosított a regulákon.

    A szabályok szerint ugyanis azok vehetnek részt a fiatal pilóták tesztjén, akik két futamnál nem teljesítettek többet, valamint még azok, akiknek az FIA külön engedélyt ad. Ezen felül az aktív pilóták nem ülhetnek autóba a teszten. A Motorsport.com információ szerint Michael Masi  kedden újfent informálta a csapatokat az érvényben lévő regulákról, továbbá emlékeztette őket, hogy aktív versenyzőket ne nevezzenek, ugyanis ők nem fognak engedélyt kapni a gyakorlásra.

    Ennél fogva Carlos Sainz és Sebastian Vettel nem ülhet be új csapatához, míg Daniel Ricciardo esetében ugyan ez nem volt tervben, ám nem is engednék a szabályok.

  • Ricciardo: Péreznek nem kellett volna nyernie

    Ricciardo: Péreznek nem kellett volna nyernie

    A Szahír Nagydíjon ötödik helyet szerző Daniel Ricciardo csak álmélkodott a Forma-1 legújabb futamgyőztesének teljesítményén.

    Sérgio Pérez az első körös ütközés miatt rögtön a start után a boxba kényszerült. Ezután az utolsó helyről, stratégiáját – és a Mercedes borzalmas bakiját – kihasználva végül nyerni tudott.

    „Persze, gratulálok neki.” – ismerte el az eredményt Ricciardo. – „De ami a többieket illeti, hogyan engedtük, hogy egy olyan ember nyerjen, aki már az első kör végén a boxban volt?”

    Az ausztrál számára különösen fájó volt az eset, hiszen Leclerc és Verstapen is kiesett, ezzel pedig esélye nyílt a dobogóra.

    „Miután megtörtént, negyedik voltam és a dobogóért küzdöttem. Úgy éreztem, nagy esélyem van rá. A második etapban azonban Kvyat mögé ragadtam. Ahhoz képest hogyan álltunk a pályán, ebből többet kellett volna kihoznunk.”

    Eközben a csapattárs szárnyalt, Ocon első dobogóját szerezve második lett. Ugyan a McLarennél több pontot szerzett ezzel a Renault, de a Racing Point elhúzott tőlük.

    „A garázs másik oldala nagyon jó munkát végzett. Vegyes érzéseim vannak, mert a második és ötödik hely nagyon jó, de sehol sincs a Racing Point dupla dobogójához képest.” – bosszankodott Ricciardo.

    „Fel kell szívnom magam. Ez egy szomorú ötödik hely. Nem voltam elégedett azzal, ahogy a verseny alakult, és pár stratégiai döntésnél  le voltunk maradva egy lépéssel.”