Címke: Renault

  • „Ha Ricciardo dobogóra állt, Alonso versenyeket tud majd nyerni”

    „Ha Ricciardo dobogóra állt, Alonso versenyeket tud majd nyerni”

    Két év kihagyás után Fernando Alonso visszatér a Forma-1-be 2021-ben, méghozzá a Renault-ból lett Alpine színeiben.

    A kétszeres világbajnok visszatérésének hazájában nagyon örülnek, dokumentumfilmet is készítettek róla, melyben a legtöbb autósportos kötődésű spanyol megszólalt.

    „Csak három sportoló van Spanyolországban, akit mindenki imád: Rafael Nadal, Pau Gasol és Fernando Alonso. Mind arról álmodunk, hogy újra bajnok lesz” – mondta például Lucas Ordonez, egy GT pilóta.

    A korábbi Forma-1-es pilóták közül többek között Pedro de la Rosát is megszólaltatták: „Szomorú volt Alonso előtt. Az emberek közömbösek voltak, mert nem volt olyan spanyol, aki nyert volna. Az emberek Alonsón keresztül ismertek meg engem. Mindegyikőnknek jót tett, és csak a győzelem érdekli. Ez teszi őt olyan különlegessé.”

    Spanyolországban magasak az elvárások Alonso visszatérésével kapcsolatban.

    „Alonsóval mindig van show. Ha van olyan autója, mely képes 5-6. helyekre, akkor dobogókat fog szerezni. Ha az autó képes a dobogóra, ő győzni fog. 2020-ban Ricciardónak voltak dobogói a Renault-val, szóval Fernando képes lesz győzni” – nyilvánult meg Adrian Campos, szintén korábbi versenyző.”

  • Kiszivárgott: Jövő héten máris jön az első F1 autóbemutató!

    Kiszivárgott: Jövő héten máris jön az első F1 autóbemutató!

    A Renault F1 ugyan elköszön a királykategóriától, de itt lesznek nekünk átkeresztelve új színekben. Alonso és Ocon 2021-ben ugyanis már az Alpine nevű csapatnál versenyeznek majd.

    Nem megy igazán mostanában a titoktartás a franciáknak: gyakorlatilag nyílt titok, hogy a MotoGP-ből érkezik az új csapatfőnökük, az is, hogy váltás lesz a Renault vezérkarában, és az alábbi Twitter posztból is kiderül, hogy bizony Cyril Abiteboul lesz az Alpine márka nagyfőnöke.

    https://twitter.com/startonpole/status/1347082162026262528

    Azt is egyre többen tudni vélik, hogy január 14-én lesz az immáron kék-fehér-pirosban pompázó versenyautójuk bemutatója, bár jó kérdés, hogy ez csak egy csapat, festés és versenyzők bemutatása lesz-e, vagy láthatjuk-e az új, 2021-es francia betontorpedót is. elég formabontó módon, reggel 8:00 elviekben az időpontja ennek.

    Annyi még kiderült, hogy a Viry-Chatillon gyáruk lesz az ALPINE RACING központja.

     

    https://twitter.com/startonpole/status/1347810028699463682

     

     

  • Briatore: Brivio tapasztalatlansága az F1-ben nem lesz gond

    Briatore: Brivio tapasztalatlansága az F1-ben nem lesz gond

    Flavio Briatore is támogatja a Renault némileg meglepő húzását, mely szerint 2021-től kezdődően leigazolták a volt MotoGP Suzuki vezér, Davide Briviót. Valentino Rossi korábbi főnöke a pletykák szerint az Alpine új csapatfőnöke lesz, és azt már csütörtökön megerősítették, hogy elhagyja a MotoGP-t. Az érintett ennyit mondott egyelőre erről:

    „Egy új profi szakmai kihívás talált meg, és végül úgy döntöttem, hogy élek ezzel a lehetőséggel.”

    Az Alpine várhatóan hamarosan megerősíti ezt a hírt, sőt, az olasz sajtó úgy tudja, hogy a már kék, fehér és piros színekben pompázó 2021-es autójuk leleplezése Párizsban lesz, január 14-én. Brivio honfitársa, Flavio Briatore korábban a Renault néven ismert sikeres csapat főnöke volt, és támogatja az 57 éves szakember szakágváltását, még ha kevés is a Forma-1-es tapasztalata. Így fogalmazott a La Gazetta dello Sportnak:

    „Nekem sem volt tapasztalatom, amikor ide kerültem, még egy versenyt sem láttam addig. Aztán mégis hét világbajnoki címet nyertem. Nincs is ehhez nagyon mit hozzátenni, remélem, hogy Brivio véghez viszi ugyanezt. Biztos vagyok benne, hogy a Renault jó okkal választotta őt, ezért nem hinném, hogy a tapasztalatlansága probléma lenne. Végeredményben ez arról szól, hogy férfiakat kell irányítani. Néhány hónap múlva érteni fogja már, hogy mit kell majd tennie.”

    A jelenlegi csapatfőnök, Cyril Abiteboul várhatóan az Alpine márka vezérigazgatója lesz.

  • Az Alpine félig teljesen új F1-es autóval áll elő 2021-re

    Az Alpine félig teljesen új F1-es autóval áll elő 2021-re

    Alpine lesz a Renaultból 2021-re, és Pat Fry technikai igazgató szerint a csapat egy félig újraépített autóval indul neki a következő világbajnokságnak. Az olasz La Gazzetta dello Sport és a Corriere della Sera mindeközben már arról számoltak be, hogy a MotoGP-s Suzuki főnök, Davide Brivio csatlakozik az Alpinehoz 2021-ben, annak a vezéreként. A La Gazetta már mára várta, de mások szerint január 8-án kerül ez hivatalosan is bejelentésre. Az olasz újság így ír erről:

    „Brivio veszi át Cyril Abiteboul tevékenységét, míg Marcin Budkowski lesz a csapatfőnök.”

    A Corriere della Sera úgy tudja, hogy a jelenlegi csapatfőnök Abiteboul magasabb szintű menedzseri beosztást kap.

    Fernando Alonso visszatér Enstoneba 2021-ben, Daniel Ricciardo helyére, és Pat Fry szerint egy alapvetően másik autóval versenyezhet majd. Erről ennyit mondott a technikai igazgató a Marcának:

    „Az autó legtöbb eleme homologizált így nem lehet őket cserélni, vannak azonban még dolgok, amelyek szabadon módosíthatóak. Nem lehet teljesen új autót építeni, de félig új autód lehet. Mindenki erre törekszik majd. 2021-ben.”

    A legnagyobb változás idén a padlólemez aerodinamikáját érinti majd, amiről Fry úgy gondolja, hogy nagy mértékben befolyásolja a teljesítményt, szignifikánsan:

    „A versenyautó hátsó részének az aerodinamikáját drámaian befolyásolja, így kihívás lesz abban, ki kezeli ezt a legjobban. Látnunk kell, hogy miképp befolyásolja lesz ez majd a konstruktőri sorrendre.”

  • A MotoGP-ből igazolhat szakembert az Alpine

    A MotoGP-ből igazolhat szakembert az Alpine

    A Renault idén már Alpine néven indul a Forma-1-ben, ám a jelek szerint nem csak a név változik, hanem az istálló vezetése is.

    Egy MotoGP-ben dolgozó szakemberrel hozták ugyanis hírbe a francia gárdát. A Motorsport.com arról értesült, hogy Davide Brivio érkezhet az Alpine csapatához, egy magas rangú pozícióba. Ő az, aki tavaly bajnoki címre vezette a Suzukit a MotoGP-ben, de korábban a Yamahánál is megfordult.

    Az átszervezés során a jelenlegi csapatfőnök, Cyril Abiteboul várhatóan magasabb pozícióba fog kerülni. Az utódja Marcin Budkowski lehet, míg Brivio a vezérigazgató posztjára érkezhet.

    Az átigazolást még nem erősítették meg hivatalosan a felek, viszont Abiteboul már tavaly is utalt arra, hogy változhat a szerepe.

    „Belekezdtem egy küldetésbe. Ennek részeként lesz néhány javaslatom a felépítésünkre, de ebbe most nem mennék bele” – mondta még korábban. „Amit azonban ennek kapcsán mondhatok az az, hogy az év végéig teljesen elköteleződtem a szerepem iránt.”

  • Fry: A vártnál nagyobb mértékben változhatnak idénre az autók

    Fry: A vártnál nagyobb mértékben változhatnak idénre az autók

    A Renault technikai igazgatója Pat Fry úgy véli, hogy hiába vannak erősen befagyasztva a fejlesztési lehetőségek 2021-re az sem fogja visszafogni a csapatokat abban, hogy nagy változásokat eszközöljenek az autókon.

    A koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt az F1 és az FIA megállapodott még tavaly abban, hogy a 2020-as autókat szinte változatlanul átviszik 2021-re.

    Ezt azt jelenti, hogy minden egyes csapata főbb elemeiken nem változtathatnak, így a fejlesztési lehetőségek az aerodinamikára és a token rendszer által lefedett területekre korlátozódhatnak. Noha ezek jelentősen korlátozzák a fejlesztési lehetőségeket, Pat Fry szerint azonban így is számos olyan terület van, ami eredményesen kihasználható.

    „Noha rengeteg mindent befagyasztottak az autókon, így azokon nem lehet változtatni, de még így is elég sok minden nyitva van, amiket ki lehet használni. Nem lehet egy teljesen új autót építeni, de egy felet egyértelműen igen. Valahogy megpróbáljuk teljesen kiaknázni az értelmesnek tűnő lehetőségeket és igyekszünk minél többet megtenni.” – fogalmazott Fry.

    Fry elmondta, hogy a csapat tavaly komolyat lépett előre az aerodinamika területén, így erre szeretnének építeni 2021-ben. Emellett arra is kitért, hogy mik lesznek konkrétan azok a területek, amire fókuszálni fognak.

    „Az orr, a kasztni, a motor és a sebességváltó kivételével minden mást áttekintünk. De szerintem ez nagyjából minden csapatnál így lesz. Úgy gondolom, hogy az az aerodinamikai irány, amelyen tavaly elindultunk megalapozott volt és szeretnénk ezt mindenképpen folytatni. A padlólemez nagyban változni fog, ami drasztikusan megváltoztatja az áramlásokat, de ez megint ugyanúgy érint mindenkit. A lehető legjobbunkat kell nyújtanunk, de alapvetően továbbra is arra a filozófiára akarunk építeni, ami eddig is megvolt. Még mindig nagyon sok mozgástér van a szabályok keretein belül.” – vázolta Renault technikai igazgatója.

  • Ricciardo: A Renault sikeressége nem csupán a véletlen műve volt

    Ricciardo: A Renault sikeressége nem csupán a véletlen műve volt

    A Renault csapatától elköszönő Daniel Ricciardo szerint nem csupán véletlen, hogy a csapat ilyen sikeres volt 2020-ban. Az ausztrál elmondása szerint jó teljesítményük az erős 2019-es alapoknak köszönhető.

    Az első franciáknál eltöltött évében Ricciardo nyolc alkalommal végzett a top 10-en kívül. Azonban a tavalyi esztendő már sokkal gyümölcsözőbb volt az ausztrál számára, aki két ízben dobogóra állhatott, és ezzel ötödik helyen végzett a bajnokságban.

    Ricciardo még a szezon előtti pilótakeringő folyamán a McLarenhez igazolt, ezzel lehetővé téve Fernando Alonso visszatérését a franciákhoz, és a sportba is egyaránt. Összességében az ausztrál második éve sikeresnek volt mondható a csapatnál:

    „Ha általánosítanom kéne, azt mondanám sikeresek voltunk, azonban a sikernek is szintjei vannak. Igazság szerint az igazi siker az lenne, a két év alatt elértünk volna egy címet, de a két dobogóra lépés is sikernek érződött.” – mondta.

    „Nem gondolom, hogy bemákoltuk ezeket az eredményeket. Én tényleg úgy gondolom, hogy ott voltunk végig, és kitartottunk. Rengeteg negyedik helyünk volt már, aztán végre megtörtént.”

    „Azonban azt gondolom, a legfontosabb az, hogy lássuk a csapat előrelépését a 2019-es szezonhoz képest. Megmutatkozik, hogy az alapok lefektetése, és a munka gyümölcsöző volt, és nagyon sok olyan dolgot használtunk fel, amit abból az évből tanultunk.” – zárta Ricciardo

  • TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2020-ból: Hamilton mindent vitt!

    TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2020-ból: Hamilton mindent vitt!

    2017, 2018 és 2019 után is összeállítottuk azon cikkek listáját, amelyeket a legtöbben olvastatok idén.

    Ezúttal kissé egysíkúra sikerült a dolog, mondhatnánk úgy is, hogy Lewis Hamilton pályán és főleg pályán kívül viselt dolgai bőven adtak témát a szezonban. Itt jegyeznénk meg ugyanakkor azt is, hogy mindez nem azért történt, mert „hamiltonosok” vagyunk, hanem mert egész egyszerűen erre van igényetek. Tény, hogy ő kavarta fel leginkább az állóvizet, teátrálisan is tett érte, szült is komoly ellenreakciókat, nyilván fog is még. Ugyanakkor azt meg kell értenie mindenkinek, hogy a mai internet világa és pláne a közösségi médiáé úgy működik, hogy gyakorlatilag az algoritmusnak mindegy, hogy te milyen reakciót adtál egy adott platformon egy cikkre, az téged érdekelt, tehát ha legközelebb is lesz hír az alanyról, az orrod elé tolja a rendszer. Ezért minket vádolni bárki és bármifelé húzás miatt, több mint nevetséges.

    Nem tudunk, és nem is akarunk elmenni amellett sem, hogy több százan az olvasóink közül leszerepeltek, olyannyira, hogy változtattunk 2020-ban eddigi bevett gyakorlatunkon és moderálási elveinken. Nem kötelező szeretni Lewis Hamiltont, sőt, azzal sem árulok el nagy titkot, hogy egyikünknek sem a kedvence a szerkesztőségben, mondhatnánk, a vele kapcsolatos hírek esetén igyekszünk „csak” jó iparosmunkát végezni.

    Azt a szintű gyűlöletet viszont nem fogjuk nézni butasággal és szorgalommal párosulva, amellyel egyesek hangot adtak nem tetszésüknek, amint ő került terítékre. Eddig, minden évben csendben, december 24-én feloldottuk azon olvasóinknak a banját, akik valamiért rendesen kihúzták az év során a gyufát. Általában egy-egy erősebb jelzős esetnél még nyeltünk is és hagytuk, de itt olyan delikvensekről van szó, akik egy mondatban minimum két durvább és vállalhatatlan jelzővel illettek bárkit és bármit, amely bőven szembe megy akár a Facebook közösségi alapelveivel is. Nos, idén ők maradnak karanténban, hogy stílusosak legyünk 2020-hoz. Már csak azért is, mert a klubunkban emiatt már többször Zuckerbergék robotjai vagy adminjai is az orrunkra koppintottak, hogy nálunk nem viselkedik a jónép és minket büntettek ezért. Nos, ígérhetjük 2021-re, hogy de, fognak.

    Félreértés ne essék, elképesztően nem a szólásszabadság ellen vagyunk, amivel sokan takaróznak egy-egy balhé alatt, sőt! Azt gondolom, hogy az átlag magyar motorsportos médiához képest még mi vagyunk a legszabadabbak, ugyanakkor nálunk leginkább családias a hangulat. Ez pedig cél is, hogy így maradjon. A magyar nyelv pedig csodálatos, el lehet küldeni valakit bőven úgy is melegebb éghajlatra, hogy nem primitív és sértő jelzőket használunk, de megfelel a közösségi játékszabályoknak, olykor akár vicces is, a negatív tartalma ellenére.

    Most, hogy ezen túllendültünk, jöjjenek a cikkek!

    10. Csalással nyert eddig a Red Bull és a Mercedes?

    A téma már klasszikussá érett: a hajlékony szárnyak esete. Bizonyítani még soha, nem sikerült senkinek sem, pedig Newey előszeretettel szokta a Forma-1 adta szabályok keretrendszerét karcolgatni. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy 2010 óta csak ez a két csapat adta a bajnokokat…

    9. Súlyos kritikát kapott Räikkönen öltözete: náci jelképet visel?

    Emiatt is kaptunk rendesen, mert sokak a mi történelmi ismereteinknek a vélt hiányát kérték rajtunk számon. A cikkben mindeközben világosan benne van, hogy mely újságíró és hol kérdőjelezte meg ezen jelkép használatát.

    8. Michael Schumacher már nem úgy fest, mint ahogy emlékszünk rá

    Nicola Acciari az év elején némileg más megvilágításba helyezte az eddig ismertek alapján Schumacher esetét. És hiába történt mindez már 7 éve, valójában továbbra sem tudunk semmit. Ameddig a család nem áll elő konkrétumokkal, addig sajnos maradnak az ilyen másodkézből származó információk. Senki sem azért teszi mindezt, mert félre akarná tájékoztatni a rajongókat, sőt…

    7. O’Sullivan nem ismeri el Hamilton eredményeit és szerinte nem kéne őt lovaggá ütni

    Röviden erről annyi a véleményünk, hogy nem valószínű, hogy a két brit sportoló valaha is megbarátkozna egymással, és talán senki sem akarja őket majd erre rákényszeríteni. A lovaggá ütés pedig gyakorlatilag órákon belül megtörténik…

    6. Hamilton a Renault-hoz megy – a Mercedes így szúrt oda a szurkolóknak

    Miközben a két fél hivatalosan továbbra sem egyezett meg a 2021-es folytatásról, arra azért nem voltak restek, hogy poénkodjanak egy sort azon, hogy nincs még megállapodás. Idén egyébként abszolút a Mercedes közösségi média menedzserét emelnénk ki a mezőnyből, aki a leginkább szórakoztatott minket a vicces posztjaival egész évben.

    5. Todt: Schumachert úgy kezelik, hogy visszatérhessen a normális életéhez

    Az FIA elnöke az aki rendre bebocsátást nyer a Schumacher család rezidenciájára, így leginkább neki lehetnek első kézből származó hiteles információi Michael állapotával kapcsolatban. Ő pedig egyre többet és többet árul el…

    4. Russell csütörtökön a Mercedesé: Mi lesz Hamiltonnal?

    Hatalmas volt a kavarodás a hónap elején, hiszen jó ideig nem lehetett tudni, hogy a szezonzárón ki vezetheti a W11-est. Tényleg szinte óránként változott a helyzet, és próbáltuk lekövetni az eseményeket, komoly időszak volt ez nekünk 2020-ban.

    3. Lewis Hamilton elismerte azt, amit amúgy már tudunk

    XNDA „lelepleződött”, azaz a zenei alteregója. Nem kell aggódnunk, ha majd egyszer megunja a Forma-1-et Lewis, fogunk még hallani róla valamely tevékenysége miatt.

    2. Nem várt fordulatot hozott a két autós lökdösődése

    Ezen mi is meglepődtünk. Több éves, kamu videó, azért raktuk ki, hogy valami legyen épp az akkori idősávban is, miközben már másik cikken dolgoztunk, de úgy néz ki, hogy megdöbbentően sokan nem ismerték még.

    1. Ecclestone Hamiltonnak: Ugyanannyi képzettségem van, mint neked, de nekem van mentségem

    Végül, de nem utolsósorban egy csörte Mr. E. és a magát hamarosan akár már Sir Hamiltonnak is nevezhető versenyző között. A téma a rasszizmussal vádolás után kialakult khm… műveltségi vetélkedő, melyben részt vett Mario Andretti és egy másik Sir is, Jackie Stewart.

    Mit is kívánhatnánk 2021-re? Leginkább azt, hogy találkozhassunk valamelyik pálya mellett újra, legyenek újra komoly magyar sikerek a nemzetközi autósportban. Nekünk is vannak olyan terveink, amelyek még nekünk is újak lesznek, de igyekszünk majd, ezt ígérhetjük.

    Minden kedves olvasónknak Boldog Új Évet kívánunk!

  • A Renault új 2021-es motorján már évek óta dolgoztak!

    A Renault új 2021-es motorján már évek óta dolgoztak!

    A Renault folytatja a szereplését 2021-ben is a királykategóriában Alpine Racing néven, Fernando Alonsoval és Esteban Oconnal. Alonso két évnyi kihagyás után tér vissza, és a Renault egy olyan erőforrást ad neki, amelyen már évek óta dolgoztak.

    A franciák 2016-ban tértek vissza gyártóként a Forma-1-be, és hosszú távúak voltak a terveik. Az 2021-es új szabályzásokat ismervén arra törekedtek, hogy újra felérjenek a csúcsra. Először kissé döcögve haladt a szekér, de aztán egyre inkább belejöttek.

    2018-ban már a konstruktőrök bajnokságában negyedikek lettek, 2019/2020-ban a szezonok végén az ötödik helyen végeztek. A Renault már a 2020-as szezon megkezdése előtt bejelentette, hogy 2021-re készülnek, majd amikor ezen új szabályzást elhalasztották, közölték, hogy 2022-re. A tervük egy részét azonban már jövőre ki akarják próbálni élesben is.

    A spanyol AS.com szerint Alonso teljesen új erőforrást kap 2021-re. A Renault 2021-re nagyon készült, és javarészt már ezen a motoron dolgozott. Így hiába marad az autó javarészt ugyanolyan mint idén, az új szívével nagyot léphetnek előre.

  • Abiteboul: Természetesen hiányozni fog Daniel

    Abiteboul: Természetesen hiányozni fog Daniel

    A szezon kezdete előtt kiderült már, hogy Daniel Ricciardo év végén távozik a Renault csapatától, és a McLarenhez csatlakozik majd.

    Az idei teljesítményével viszont mindenképp elérte csapatánál, hogy hiányolják: két dobogót szerzett, és ötödik lett a bajnoki tabellán.

    „Nagyban hozzájárult a csapat fejlődéséhez, és az az ironikus, hogy a McLarennél így egy sokkal erősebb csapat ellen kell küzdenie” – nyilatkozta a franciák csapatfőnöke, Cyril Abiteboul. „Természetesen mi is képesek vagyunk erre, ugyanakkor örülünk neki, hogy egy nagy csapatnál versenyezhet, és alig várjuk, hogy ellene versenyezzünk.”

    „Szerintem nincs kétség a fejlődés felől, gratulálhatunk Danielnek. Ő vezette a csapatot, és az egész alakulat tökéletes munkát végzett” – zárta gondolatát.