Címke: Renault

  • Közel a Hondás vég, Renault-ra válthat a McLaren?

    Közel a Hondás vég, Renault-ra válthat a McLaren?

    A McLaren már egyre közelebb áll hozzá, hogy szakítson a Hondával, mivel az olyannyira megbízhatatlan és gyenge, hogy szinte már nevetség tárgyává tesz a wokingi csapatot. A szóbeszéd szerint a McLaren jövőre Renault erőforrásra válthat.
    Egyes források szerint a Hondától való megszabadulás legegyszerűbb módja, ha a McLaren meggyőzi a japán motorgyártót, hogy 2018-tól a Toro Rossónak szállítsanak erőforrást. Így a Toro Rosso Renault-ját megkaphatná a McLaren. És hogy mi ebben a jó a Toro Rossónak? A pénzügyi löket, amit a Honda nyújt.
    Ugyanakkor Spában a Toro Rosso és a Honda is tagadta, hogy hivatalos tárgyalásokat folytatnának, ráadásul úgy tudni, hogy a Honda nem különösebben érdeklődik a Toro Rosso iránt, ellenben nem akarnak szakítani a McLarennel. Így hát egyelőre nincs előrelépés az ügyben, bár lassan az idő sürgetni fogja a feleket.
    Mivel a McLaren feltehetően semmiképp nem akar a Hondával maradni jövőre, ha nem sikerül véghezvinni a Toro Rossós cserét, jogi bonyodalmak elé nézhet a csapat a jelentkezi Hondás szerződésük okán, mivel így a McLaren arra kényszerítheti a Hondát, hogy kiszoruljon az F1-ből. Ezt pedig többek között a Liberty Media sem akarja, hiszen a cél a gyártók F1-be csábítása, nem pedig elvesztése.
    Azonban ha a Honda kiszorul az F1-ből, az FIA kötelezhet egy jelenlévő gyártót arra, hogy adjon motort a McLarennek 2018-ra.
    Márpedig Alonso megtartásának az lehet a kulcsa, ha a McLaren megszabadul a Hondától…
  • Hülkenberg nem fél Alonsotól

    Hülkenberg nem fél Alonsotól

    A Ranult német versenyzőjét nem izgatják az Alonsoval kapcsolatos pletykák.

    Az elmúlt hetekben gyakorlatilag nem volt olyan csapat, amellyel nem hozták kapcsolatba Fernando Alonsot. Ilyen a Renault csapata is, ahová azonban sokan Robert Kubicát is várják jövőre.

    Hülkenberg viszont elmondta, nem tart senkitől.

    „Nem igazán érdekelnek a 2018-as pletykák. Nem gondolom, hogy ez közvetlenül érint engem.” – fogalmazott. „Hosszú távú szerződésem van a Renault csapatával. Nagyon élvezem, hogy részt vehetek az istálló fejlődésében és a fejlesztésben.”

    „Természetesen tudom, hogy sokan említik egy lapon a csapattal Alonsot és Kubicát. Robert visszatérése pedig nagyon jót tenne nemcsak neki, hanem az egész sportnak is. Fernando pedig nagyon komoly kihívás lenne számomra. Nagyon jót tenne a csapatnak, és nem gondolnám, hogy el kellene bújnom mögötte. Sokkal inkább motiválna.” – zárta a német pilóta.

  • A Renault még nem áll készen Alonsóra

    A Renault még nem áll készen Alonsóra

    A Renault Forma-1-es csapat nem áll készen arra, hogy 2018-ra leigazolják Fernando Alonsót, állítja Cyril Abiteboul.

    A spanyol versenyző már versnyzett a francia csapatnál, 2003 és 2006 között, valamint 2008-ban és 2009-ben. Két világbajnoki címét is a Renault-val szerezte meg. Azóta bármelyik csapathoz igazolt Alonso, sehogy sem jött ki számára a lépés, most pedig, a McLaren-Hondás küszködés közepette azon megy a találgatás, vajon visszatér-e ahhoz a csapathoz, mellyel valóban sikereket tudott elérni annak idején.

    Bár a Renault folyamatosan fejlődik, és már a negyedik helyen áll a Mercedes, a Ferrari, és a Red Bull mögött, Abiteboul szerint a csapat még nem annyira ütőképes, hogy az Alonso számára kellően csábító legyen.

    „Kompatibilisek lehetnek egymással a dolgok, így ez akár sikeres együttműködés is lehetne, és nem csak azért, mert voltak már közös sikerek a múltban.” – mondta Abiteboul az Autosportnak. „Mi a jövő miatt aggódunk. Neki (Alonsónak) megvan a maga dinamikája, és azonnal olyan pozícióban akar lenni, hogy a bajnoki címért küzdhessen újra. Mi tudjuk, hogy még időre van szükségünk ahhoz, hogy ilyen autót ajánlhassunk neki, amit pedig határozottan nem szeretnék, az egy frusztrált Fernando egy Renaultban.”

    Palmer Renault-s helye egyáltalán nincs azonban biztonságban, viszont több jelentkező is van az esetlegesen megüresedő helyre. Sergio Perez, Carlos Sainz, Esteban Ocon és Robert Kubica is szóba jöhet, ha nem Alonso. Kubica esetében azonban a Renault-nak még mindig tisztábban kell látni a lengyel versenyző limitációit illetően.

    „Ha nem lennénk korlátozva a tesztlehetőségekkel, akkor többet tehetnénk, több tesztet szerveznénk, de ugyanez a helyzet számos fiatal versenyző esetében is, akik szeretnének az F1-be kerülni. De korlátozva vagyunk és ez Robert esetében is fennáll.

    Abiteboul tagadja, hogy Kubica egyfajta vésztartalék lenne a csapatbak arra az esetre, ha nem tudnak top versenyzőt szerezni.

    „Sosem hívnám Robertet B, vagy C tervnek. A fő kérdés az, hogy tud-e újra az F1-ben versenyezni? Ha a válasz egyértelmű ‘igen’ lenne, valószínűleg nem tette volna fel nekem ezt a kérdést. De sajnos ez egyelőre nem ilyen egyértelmű.”

    „Sok ember érdekes lehet. A tény, hogy az autónk többé-kevésbé a negyedik a mezőnyben, még több lehetőséget kínál számunkra, mint amire előzetesen számítottunk.”

  • Verstappen: Inkább robbanna fel a motor!

    Verstappen: Inkább robbanna fel a motor!

    Max Verstappen Red Bulljában idén már sokadik alkalommal adta meg magát a Renault erőforrás a Belga Nagydíjon, így érthető, hogy a fiatal holland már igencsak frusztrált. Elmondása szerint annak is jobban örülne már, ha legalább látványosan felrobbanna a motor, minthogy egyszerűen csak leáll, egy új biztonsági módnak köszönhetően. A Peptalk című holland tévéműsornak mesélt erről a holland versenyző.

    „Mivel pár motorunk felrobbant a szezon elején, beleépítettek egyfajta biztonsági üzemmódot.” – mesélte Verstappen. „Ha a motor ebbe a módba kapcsol, nem megy tovább. Így mikor az autó visszatér a boxba, kihúznak egy csatlakozót, majd visszadugják, és a motor újra működik. Azt akarták ezzel, hogy ne robbanjon fel a motor, de én még annak (a felrobbanásnak) is jobban örülnék, minthogy csak leáll, majd később ismét működik.”

    Max azt is elismerte, hogy a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko tisztában van vele, hogy mennyire frusztrált már.

    „Beszéltem Helmuttal és elmondtam neki, hogy nem vagyok boldog.” – mondta. „Ez ember elmegy nyaralni, feltöltődik az ilyen szörnyű első félév után, aztán megérkezik Spába és minden elromlik. Az ember leszerződik a Red Bullal és győztes csomagot akar. Ez nem adott jelenleg. Tudtukra adtam, hogy nem vagyok boldog, csak úgy, mint a korábbi kieséseim alkalmával is, de ez csak egyre rosszabb lesz.”

    „Tudom, hogy ez nem a Red Bull hibája, de összességében én ez egész csomagtól függök.”

    Arra a kérdésre, hogy ennek a szituációnak lehet-e az a következménye, hogy végül felbontja Red Bullos szerződését, Max így felelt: „Nem, ez nem valószínű. Az F1-gyel az a probléme, hogy túl nagyok a különbségek. Jelenleg nem sokat tehetünk.”

  • Nem Max Verstappen vezetési stílusa miatt mondja be az unalmast a Renault erőforrás

    Nem Max Verstappen vezetési stílusa miatt mondja be az unalmast a Renault erőforrás

    Max Verstappen édesapja, Jos elismeri, hogy egyre feszültebb a hangulat a Red Bullnál a gyakran meghibásodó Renault erőforrás miatt. Max ugyanis a Belga Nagydíjon ismét kiesett a versenyből motorhiba miatt, idén már negyedjére.

    „Tudom, hogy Max nagyon csalódott.” – mondta Jos Verstappen a holland Ziggo Sportnak. „Nehéz motiváltnak maradni, ha állandóan így alakulnak a dolgok. Úgy értem, ő jól megy az időmérőkön, fél másodperccel gyorsabb a csapattársánál, és közvetlenül a Ferrarik mögött van. Aztán hét-nyolc kör elteltével már a pálya szélén áll (mert kiesett a versenyből). Ennek nem szabadna megtörténnie, főleg nem egy top csapatnál.”

    Eközben Max tagadja, hogy vezetési stílusa hozná ki az erőforrás hibáit.

    „Max nem tehet semmit. Max semmit nem csinál rosszul.” – tette hozzá Jos. „Mindig azt kérdezik az emberek, hogy Max túl keményen bánik-e az autóval. De ez hülyeség. Nem tudja túlhajtani, tönkretenni. Mind tudjuk, hogy egyszerűen csak a csomag nem elég jó.”

  • Prost bocsánatot kért Verstappentől

    Prost bocsánatot kért Verstappentől

    A Renault tanácsadója már személyesen kért elnézést a holland pilótától, aki a Belga Nagydíjat is feladni kényszerült.

    Ez bizonyára nem vigasztalta Verstappent, akinek ez volt idei hatodik kiesése az autó meghibásodása miatt. Mivel már nem először a Renault motorja adta meg magát a Red Bullban, Prost szerint a francia gyártónak sürgősen megoldást kell találnia a problémára.

    „Hat kiesés a szezonban Max neve mellett. Ugyan nem mind a mi hibánk, de nem is egy abból kifolyólag történt.” – fogalmazott Prost. „Személyesen kértem tőle bocsánatot a kiesése után mind a magam, mind a csapat, a Renault nevében.”

    „Max nagyon türelmetlen, nagyon tehetséges és az élmezőnyben akar küzdeni. Nem könnyű számára ezt a helyzetet kezelni. Ez egy nagyon szerencsétlen szituáció, sürgősen meg kell oldanunk a problémát. Ez a helyzet viszont azt is megmutatja, hogy nem szabad a teljesítménynek a megbízhatóság rovására mennie.” – zárta a francia.

  • Máris Most felé tart a kamionos mezőny!

    Máris Most felé tart a kamionos mezőny!

    Hétvégén a FIA ETRC mezőnye már a Cseh Köztársaságban versenyez, az Autodrom Moston, tehát folytatódik a keleti turné. A pályán 25 éve vannak már kamionversenyek, egyike a legnépszerűbb helyszíneknek a versenynaptárban, és most itt sok minden eldőlhet akár a 2017-es bajnokságot illetően. Tavaly itt volt a valaha volt legszorosabb befutója a kamionoknak, akkor a helyi hős Adam Lacko 0.076 másodperccel végzett Jochen Hahn előtt, a kilátogató 100.000 néző legnagyobb örömére. A Buggyra versenyzője ráadásul kényelmes előnnyel érkezik a hazai pályára, miután a Hungaroringen is háromszor sikerül nyernie az elmúlt hétvégén. Most hétvégén is neki áll a zászló Mostban, nagyot mehet a honfitársai előtt, és még nagyobbat léphet abba az irányba, hogy megszerezze az első Európa-bajnoki címét.

    Csapattársa ezúttal is David Vrsecky lesz, akit legalább annyira szeret a cseh közönség, hiszen jól szokott itt szerepelni 2008/09 bajnoka. Jochen Hahn is visszavágásra készül, miután az utolsó két hétvégéje inkább felejthető volt. A négyszeres Európa-bajnok sokszor nyert már itt, és szeretné növelni az idei győzelmeinek a számát, mely jelenleg háromnál tart.

    Steffi Halm is 39 pontot szerzett a Hungaroringen, ahogy Hahn is, azaz 39 pontot. Újabb eredményes hétvégén van túl, stabilan megy a Reinert Racing MAN-jével, és egyike lett a top versenyzőknek. Persze beleszólhat a játékba Kiss Norbert, Antonio Albacete, de Ryan Smith is.

    A cseheket persze kifejezetten érdekli majd veterán pilótájuk, Frankie Vojtisek versenyzése is, ő is már az idei harmadik versenyhétvégéjére készül. Mindenképp pontokat szeretne szerezni, hiszen tavaly nem tudott elindulni a hazai versenyén érdemben.

    Új résztvevők is jönnek: Grzegorz Ostaszewski és Maurice Monfrino is csatlakozik a mezőnyhöz, utóbbi pilóta még a FIA jóváhagyására vár. A lengyel Ostaszewski a francia kamionos bajnokságban indul, de a motocrossba és a quadok világából is ismert lehet a neve. Ő Renault versenykamionnal indul majd először 2013 óta, akkor Vojtisekék MAN-jével indult hat alkalommal.

    Monfrino is jó régen szerepelt utoljára a bajnokságban. A francia pilóta Volvo kamionnal érkezik, és utoljára három versenyhétvégén vett részt, még 2006-ban és 2007-ben.

  • Horner: Nem ezért fizetünk a Renault-nak

    Horner: Nem ezért fizetünk a Renault-nak

    A Renault-nak sürgősen javítania kell megbízhatósági mutatóján, Christian Horner szerint ugyanis az árhoz képest nem nyújtanak megfelelő minőségű szolgáltatást a Red Bullnak.

    Max Verstappen motorprobléma miatt ismét kiállni kényszerült egy futamról – belga DNF-je idei hatodik kiesése volt, ebből négy mechanikai gondok miatt történt.

    „A Renault tisztában van vele, hogy a megbízhatósága és a terméke nem éri el a kívánt szintet” – jött a száraz megjegyzés Hornertől. „Az ő dolguk, ezt hogyan oldják meg. Mi fizető ügyfelek vagyunk, az általuk nyújtott szolgáltatás pedig jelen pillanatban nem megfelelő minőségű, amint az a megbízhatósági problémákból és a meghibásodásokból egyértelműen látszik. Egy talicskányi pénzt fizetünk azért a motorért – itt az ideje, hogy működjön is. Nekik is legalább annyira fájdalmas a dolog, mint nekünk. Ezen a szinten megengedhetetlen, hogy ilyen rendszerességgel meghibásodjanak a motorok.”

    Verstappen hibájának oka egyelőre nem ismeretes, de valószínűleg a szenzorral vagy a gyújtógyertyával akadtak gondok. Nem a holland volt az egyetlen azonban, aki Renault-problémába szaladt a Belga Nagydíj hétvégéjén: Daniil Kvyat Toro Rossójában a komplett erőforrást ki kellett cserélni az első szabadedzés után, a harmadik előtt pedig Verstappen és Jolyon Palmer belsőégésű motorja szorult cserére.

    „A három csapatra levetítve a megbízhatóság pocsék” – mondta Horner. „Turbóprobléma Kvyatnál, illetve két autó esetében is motorcserék, és ez csak itt Belgiumban. Egyáltalán nem elfogadható, messze van az ideálistól, és közel sem az a szint, amelyet egy versenyképességre áhítozó F1-es motorgyártónak hoznia kell. Keményen dolgoznak, és remélhetőleg hamarosan olyan folyamatoknak lehetünk szemtanúi, amelyek kiküszöbölik az eddig látott problémákat.”

    A lépten-nyomon megkotló autók egyéb negatív következményekkel is járhatnak a Red Bull szempontjából, Verstappen ugyanis könnyen otthagyhatja az osztrák istállót, amennyiben az elkövetkező másfél évben nem javul drasztikusan a megbízhatóság.

    „Nem meglepő módon nagyon frusztrált állapotban van” – fűzte hozzá Horner. „Ismét jó pozícióban halad és ismét önhibáján kívül motorhiba áldozata lesz. Alain Prost is személyesen kért tőle bocsánatot, ugyanezt a Renault is minden bizonnyal meg fogja tenni, de a helyzeten sajnos nem változtat.”

  • Verstappen: Alonsóval versenyzem kiesések terén

    Verstappen: Alonsóval versenyzem kiesések terén

    Max Verstappen abban a megtiszteltetésben részesül a 2017-es szezonban, hogy Fernando Alonso ellen vívhat privát csatát a nívós ’legtöbb kieséssel rendelkező pilóta’ címért.

    Verstappennek hengerprobléma miatt a Belga Nagydíj nyolcadik körében félre kellett állnia, a mintegy 80.000 helyszínre kilátogató holland szurkoló hatalmas bánatára. A legújabb motormeghibásodás az Olasz Nagydíjra valószínűleg legalább tízhelyes rajtbüntetést von maga után, az ismételt nullázás pedig továbbra is az összetett hatodik helyére kényszeríti Verstappent.

    „A versenyeim felén kiestem” – panaszkodott Max az NBC-nek. „Ahogy a rádión is mondtam, egyszerűen hihetetlen… nem tudom elhinni, hogy ezek megtörténhetnek. Az elején persze még elintézed annyival, hogy peches vagy, de mostanra már lényegében Fernandóval versenyzek a kieséseket illetően. Egyáltalán nem vagyok boldog. Nagyon csalódott vagyok a kiesés miatt, valamint a rajongók miatt is, akik azért vettek ilyen drágán jegyet, hogy nyolc kör után vége legyen. Nem találom a szavakat.”

    Verstappennek annyiban igaza van, hogy az eddigi 12 versenyből hatot nem fejezett be, ám ezek közül „csak” négy kiesésében játszott szerepet technikai probléma, Spanyolországban és Ausztriában ugyanis elsőkörös csetepaté áldozata lett. Alonso ezzel szemben nyolcszor esett ki, hétszer a technika tréfálta meg, egyszer pedig egy rajtbaleset – pontosan ugyanaz, amelyben Verstappen is kiesett Spielbergben. A Red Bull meglehetősen egyoldalú megbízhatatlansága (Daniel Ricciardo ugyanis ismételten felért a dobogóra) a holland türelemvesztésével járhat együtt és akár el is hagyhatja a Red Bull kötelékét.

    „Nem is gondolkozom ezen” – utalt közeli és kissé távolabbi jövőjére Verstappen. „Ezt a csapaton belül kell megoldanunk, mert egy élcsapatnál ilyen egyszerűen nem fordulhatna elő. Nem aggódom a jövő miatt, meg hogy mi lesz jövőre; csak be akarom fejezni a versenyeket és jó eredményeket összeszedni. Egész hétvégén keményen dolgoztunk, erre megint kiesek. Az eredmények elkerülnek, ilyen helyzetben pedig nem foglalkozol sokat a jövő évvel vagy az azutánival. Sok mindent meg kell beszélnünk. Jelenleg nem vagyok boldog ember, és alig várom, hogy hazaérjek.”

  • Kubica még idén autóba ülhet

    Kubica még idén autóba ülhet

    Pénteki szabadedzésen kaphat lehetőséget a lengyel versenyző Malajziában.

    A Magyar Nagydíj utáni teszten remekül teljesített Kubica, a Renault főnöke, Cyril Abiteboul azonban elmondta, ez még nem elég ahhoz, hogy jövőre egész éves szerződést kapjon.

    „Nem kaptunk meg minden választ, amit szerettünk volna azon a teszten.” – nyilatkozta a francia. „Egy tökéletes világban sokkal több ilyen lehetőségünk lenne, és megtudnánk, Robert képes lenne-e újra ezen a szinten versenyezni.”

    A Speed Week arról számolt be, hogy nem ez volt Kubica idei utolsó pályára gurulása. Értesüléseik szerint Malajziában, a pénteki szabadedzések valamelyikén ismét autóba ül.

    Abiteboul azonban nem erősített meg semmit.

    „Nem szeretnék spekulációkat indítani, de azt sem szeretném, hogy teljesen továbblépjünk és kizárjuk Robertet, hiszen rengetegen azt akarják, hogy visszatérjen. Természetesen mindannyian örülnénk ennek, de ez nem egyszerű.” – zárta a francia.