Címke: Renault

  • Key mar várja a Hondás együttműködést, szoros kapcsolatot tervez

    Key mar várja a Hondás együttműködést, szoros kapcsolatot tervez

    James Key, a Toro Rosso techinkai igazgatója üdvözli a faenzai istálló újdonsült motorszállítóját: 2018-tól ugyanis Honda erőforrással versenyeznek.

    Tegnapelőtt végre megérkezett a hivatalos bejelentés, amit már hosszú ideje tudni lehetett: a McLaren szakít a Hondával és a Renault partenere lesz, a Honda pedig a Toro Rossóval folytatja.

    Key ugyan bevallotta, hogy relatíve későn született meg a döntés, ám ennek ellenére nagy lelkesedéssel várja az új kihívásokat: „Az idő hiánya is jelent némi küzdelmet, de a Toro Rosso többször is került hasonló helyzetbe az elmúlt években, szóval kellő rugalmassággal tudjuk kezelni a dolgot.”

    „Nagyon elégedettek vagyunk a Hondával kötött együttműködéssel és a lehetőségekkel, amelyet jelent számunkra. Rögtön munkához kezdünk.”

    „Nem teljeskörű változásról van szó, csupán adaptálnunk kell a terveinket.”

    „Nem csak az erőforrás elhelyezkedésének pozícióját tervezzük újra: figyelemmel kell tartanunk, hogy ennek minimális vagy semmi kihatása ne legyen a jelenleg is folyó fejlesztési munkáinkon 2018-ra.”

    „Az autó szerkezete változni fog az új erőforrással, a kasztni és a sebességváltó körüli teendőket pedig jelenleg is vizsgáljuk.”

    „Szorosan együtt fogunk dolgozni a Hondával, hogy biztosan a lehető legtöbbet hozzuk ki a teljes csomag potenciáljából.”

    „Erős, stabil és proaktív együttműködést várunk a Hondás kollégáinkkal” – tette hozzá Key.

  • Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Feltehetően egy privát teszten kipróbálná a Williams csapat Robert Kubicát, mielőtt szerződést ajánlana neki 2018-ra. A Renault megkapta Carlos Sainzot egy évre, kölcsönbe a Red Bulltól, így a korábbi F1-es csapatánál bezárultak előtte az ajtók.

    Kubica ugyanakkor továbbra is eltökélt, és hosszas lábadozás után tér vissza a ralis balesetéből. Kikérte magát a Renaulttal kötött rövidtávú szerződéséből, valamint a regnáló világbajnok, és korábbi Williams versenyző, Nico Rosberg csatlakozott a lengyel menedzsmentjéhez.

    Most az AMuS és a Canal+ is azt jelentette, hogy lesz Kubicának egy titkos tesztje a csapattal, feltehetően Interlagosban. Ezen ott lesz Lance Stroll is, és az újonc kanadai egyrészt remek referenciaidőket állíthat fel, valamint jobban megismerheti ezt a versenyhelyszínt is, ahogy év közben volt erre példa már több privát alkalommal is. Stroll édesapja gazdag támogatásának köszönhetően biztosan marad a Williamsnél 2018-ban is, de nem biztos, hogy marad mellette a Valtteri Bottas helyére visszatért Felipe Massa.

  • 2019-től kezdve: Aston Martin Red Bull Racing!

    2019-től kezdve: Aston Martin Red Bull Racing!

    A híres legendás brit sportkocsigyártó, az Aston Martin 2019-től kezdve a Red Bull csapat névadó szponzora lesz. a Motorsport-Total információja szerint a pontos név „Aston Martin Red Bull Racing” lesz, hasonlóképp, mint 2014-15-ben au Infiniti volt a kiemelt támogatójuk. Az Aston Martin ugyanakkor nem tervez motort is gyártani a versenycsapatnak. Andy Palmer, az Aston Martin ügyvezető igazgatója röviden ennyit mondott:
    „Arról spekulál mindenki, hogy elmélyítjük a kapcsolatunkat a Red Bullal. Erre valóban az a válaszom, hogy: Igen!”

    Így néz ki a mesterterv: 2018-ban a Red Bull marad a Renault motoroknál, de TAG Heuer néven. Erre van is szerződés, árulta el a Skynak a Christian Horner. Utána viszont Honda motorok érkezhetnek az autóikba. Két év múlva olyan motorok jöhetnek csak számításba, amelyek már léteznek. Ez már némileg behatárolja a lehetőségeket, pláne, mivel a Ferrari és a Mercedes is már régebben elutasította az energiaitalos csapatot, és nem szállítana nekik erőforrásokat. Marad tehát a Honda, amelyik épp most vált a B csapatuk, a Toro Rosso motorbeszállítójává. Amint viszont Honda motorok kerülnek a Red Bullokba, ezeket akár Aston Martin néven is futtathatják. Ráadásul a Honda és az Aston Martin nem is direkt konkurenciák az autópiacon, annak ellenére hogy az NSX-szel azért gyártanak a japánok is szuper sportautókat.

    2021-től változhat a helyzet, akkor új motorformula jön, és több alternatíva is felmerülhet. Akár az Aston Martin is fejleszthet hajtásláncot, oly módon, hogy az ő tudásukat is beleadván választanak egy független motorbeszállítót, mint például a Cosworthot, vagy az Ilmort. Komoly az angolok szándéka, ugyanis Palmer egyeztetett most Szingapúrban Charlie Whitinggal is, technikai részletekről. Ennek ellenére hivatalosan nem a Forma-1, hanem a WEC van fókuszban az angolok motorsport programjában.

    Az Aston Martin 2016 óta tűnt fel a Red Bull csapat támogatójaként. A Valkyrie sportautón már hivatalosan is együtt dolgozik a két cég, de a következő hetekben jöhetnek további fejlemények. Ugyan sokan továbbra is hisznek abban, hogy 2021-től Red Bull-Porsche jöhet, Horner tiszta vizet öntött a pohárba:
    „Sokan gondolják, hogy érkezik majd egy német gyártó, azonban ez nem fog bekövetkezni.”
    Még úgy sem, hogy közismerten jó a viszony a Volkswagen csoport és a Red Bull márka között.

  • Helmut Marko szerint mégsem kizárt Sainz idei csapatváltása

    Helmut Marko szerint mégsem kizárt Sainz idei csapatváltása

    Dr Helmut Marko arról beszélt, hogy talán lehetséges, hogy Carlos Sainz már Malajziában átüljön a Renaultba. Mondta ezt annak ellenére, hogy a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost ezt a pletykát korábban cáfolta. Ezen kívül a Renault részéről Cyril Abiteboul is arról számolt be, hogy az idei szezont még befejezheti Jolyon Palmer a csapatnál.

    Marko azonban másként vélekedik.

    „Minden lehetséges.” – reagált, mikor a német Sky a malajziai pletykáról kérdezte.

    „Jelenleg úgy áll, hogy a Toro Rossonál leszek Malajziában, minden más csak spekuláció.” – nyilatkozott korábban Sainz. „A döntést a Red Bull és a Renault hozták, nem én. Én mindenre készen állok, de most Szingapúrra koncentrálok.”

    „Ha megtörténik (a csapatváltás Malajziában), én készen állok, noha nem lenne egyszerű így a váltás, és egy kis időbe telne, míg hozzászokok.”

  • Alonso mehet Le Mans-ban, ha aláír a McLarenhez

    Alonso mehet Le Mans-ban, ha aláír a McLarenhez

    A McLaren nem állna Fernando Alonso és a 2018-as Le Mans-i 24 órás kapcsolatának útjába, ha a spanyol hosszabbít a wokingi istállóval.

    Alonso egyik dédelgetett álma a triple crown megszerzése, ami a Monacói Nagydíj, az Indy500 és a Le Mans-i 24 órás megnyerését foglalja magába. Monacóban 2006-ban és 2007-ben is győzni tudott, idén pedig az Indy500 kedvéért ki is hagyta a hercegségi futamot, habár nyerni (önhibáján kívül) nem tudott. Elég valószínűtlen, hogy Alonso 2018-ban ismét kihagyná a monacói versenyt, Le Mans azonban tradicionálisan nem-F1-es hétvégén zajlik, amit 2015-ben Nico Hülkenberg ki is használt. Renault-motorra való váltásuknak köszönhetően a McLaren már félig megszerezte Alonso szolgálatait egy újabb évre, Zak Brown pedig egyértelművé tette, hogy nem állnak a spanyol versenyző álmainak útjába – feltéve, hogy ez nem hátráltatja a csapat F1-es esélyeit.

    „A 2018-as Le Mans túl korai a McLarennek” – utalt Brown a wokingi csapat hosszútávú versenyzést illető terveire. „Minden energiánkat leköti, hogy az F1-es csapatunk újra sínen legyen. A téma viszont felmerült, és ha szeretné kipróbálni magát Le Mans-ban, a megfelelő körülmények között nyitottak vagyunk az ügy iránt.”

    A Hondával való szakítást követően a McLarennél Alonso új szerződése került előtérbe, amelynek egyik sarkallatos pontja a kétszeres világbajnok fizetése. Brown optimistán nyilatkozott, szavaiból pedig úgy tűnik, Alonso fizetése nem sínyli meg a vaskos japán csekkek eltűnését.

    „Nagyon közel vagyunk Fernandóval” – folytatta Zak. „Összességében nagyon elégedett a csapat által követett iránnyal, emellett pedig a sportág egyik legjobban fizetett versenyzője. Ahhoz, hogy továbbra is velünk maradjon, az elkövetkezőkben is a sport legtöbbet kereső versenyzőihez kell tartoznia. Nem feltétlen [veszünk vissza a fizetéséből]; a nagyágyúk sokba kerülnek…”

    Alonso az elmúlt években évi 40 millió dollárt keresett, ez azonban túlzottan is magas összeg lehet a McLarennek – vagy mégsem?

    „A részvényeseink nagyon elkötelezettek és csak a győzelmet akarják” – mondta Brown. „Ennek megfelelően az alábbi ukázt kaptuk tőlük: tegyünk meg bármit, ami a győzelemhez kell. Az anyagi részleteket majd együtt kidolgozzuk, és a végén biztosan megkötjük majd a szükséges pénzügyi egyezséget. Eric [Boullier] költségvetése meglehetősen jókora, és tőkebefektetésre is többet költünk. Az általa megkívántak szerint alakítjuk a pénzügyi hátteret, hogy maximalizáljuk a versenytermékünk esélyeit.”

  • Hamilton a Red Bulltól tart, a McLarent visszavárja az élre

    Hamilton a Red Bulltól tart, a McLarent visszavárja az élre

    A McLaren vált 2018-ban motorbeszállítót, és a Renault lesz az új partnere, erősítették meg pénteken. A Hondás második frigy így csúfos kudarcot vallott három sikertelen év után. Korábbi versenyzőjüknek, Lewis Hamiltonnak megvan erről a véleménye:
    „Őszintén szólva meglep, hogy nem szakítottak már korábban. Ez egy hosszas kínlódás volt csak mindkét félnek. Remélem, most azonban sikerül újra tüzet csiholni a McLarenbe, és ez egy új kezdet nekik, mert velünk kellene harcolniuk valójában.”

    Ehhez képest a pályán Szingapúrban Hamilton is úgy látja, ahogy Daniel Ricciardo is, mégpedig hogy a Red Bull akár dominálhat is az utcai pályán a hétvégén:
    „Igen komoly harcba bonyolódhatunk ezen a pályán a hétvégén, amit nehéz uralni, nagyon meg kell találni a beállításokat ide. Akár mi leszünk jók, akár nem, a Red Bull dominánsnak tűnik jelenleg. A saját ligájukban vannak, olyan, mintha lenne még egy kis extra bennük. Nem tudom hogy találtak erre rá. Azt hiszem, talán az időmérőn kicsit közelebb kerülhetünk hozzájuk, de ők lesznek elöl. Nem tudom, hogy fel tudunk-e zárkózni rájuk, gyorsak az utolsó szektorban, de ott mindig is jók voltak. Nagyon jól bánnak a gumihőmérsékletükkel, mi tudtuk, hogy ránk nehéz hétvége vár.”

    Hamilton szerint a beállításaik végesek, és emiatt van a Mercedes gondban azzal, hogy gyorsabbá tegye a W08-ast:
    „Az autó összességében jó, de kellene még egy kicsi tapadás. Ez egy huplis pálya, jobb is lehetne az autó egyes részeken. Vannak hátrányai az autónknak, és ha ezek javíthatóak lennének, gyorsabb is lehetnék. Meglátjuk, hogy mit tudunk tenni, nagy dolgot biztos nem. Ezen nagyon nem tudunk változtatni, kisebb részleteken tudunk még álltani, és így fejlődhetünk.”

  • Palmer az Autosporttól értesült, hogy ki ül a Renaultba

    Palmer az Autosporttól értesült, hogy ki ül a Renaultba

    Jolyon Palmer úgy értesült róla, hogy a Renault Carlos Sainznak adta a versenyzői ülését, hogy elolvasta a hírt az Autosport.com-on. A franciák hivatalosan pénteken erősítették meg, hogy Carlost kölcsön adja a Red Bull, és ő lesz Nico Hülkenberg csapattársa jövőre. Palmer azt állítja, hogy a cseréről az Autosport.com-ról értesült:
    „Az Autosportról értesültem az egészről. Aztán kiderült, hogy igaz a hír, beszéltem pár emberrel. Ennyi történt. Tudom, hogy amiatt a munka miatt, amit végeztem idén, mások után nézett a csapat, de egy nehéz évem volt. Addig azonban nem tudsz semmit, amíg nincs vége. Tavaly ilyenkor hasonló érzésem volt.”

    A Renault kísérlete, hogy lecserélje Palmert Sainzra már az idei évben, lehetőleg a következő versenytől kezdve, Malájziában, úgy néz ki, hogy kútba esett. Az informátorok szerint remek szerződése van, ami biztosítja neki tovább a versenyzői ülést. Arra a kérdésre, hogy nem furcsa-e olyan csapatnál versenyezni, amelyik nem akarja őt, Palmer így válaszolt:
    „Nem tudom, hogy erről miképp értesültél, de erre nem fogok válaszolni. Továbbra is arra koncentrálok, hogy a legjobbamat nyújtsam, bármikor is ülök autóba. Semmi sem változik, felemelt fejjel indulok neki a hátralévő időszaknak, és ott fejezem be az évet, ahol sikerül. Nincs vesztenivalóm. Ez csak újabb lehetőség arra, hogy megmutassam, hogy mire vagyok képes. Eddig ez a szezon egy csalódás, de nemcsak miattam. A megbízhatóság rettenetes volt. Az autó azonban egyre erősebb lesz, főleg a következő versenyeken azt hiszem, hogy már jobbak leszünk. Lekerült rólam a nyomás így, hogy jövőre nem maradok itt.”

    Palmer ugyanakkor még nem tudja, hogy mit hoz neki a 2018-as év:
    „Várom már a következő évet, tudom, hogy az valami más lesz, és azt is tudom, hogy mit nem fogok csinálni. Lesz egy kis időm, hogy döntsek. Nem aggódom a jövőmért. Ugyanakkor igaz, hogy erről nem tudtam, arra koncentráltam, hogy maradok a Renaultnál. Most már egyértelmű, hogy ez nem így lesz, így körbenézhetek Forma-1-en belül és kívül is. Nem kell elsietnem a döntést, hogy mit is fogok csinálni.”

    Arra a kérdésre, hogy ha a Williams adna neki egy esélyt, hogy maradhasson a Forma-1-ben, élne-e vele, így válaszolt:
    „Persze, a Williams egy nagy név, egy olyan csapat, akikért rajongtam, egy igazi klasszikus brit csapat, akiknél apám is versenyzett.” (Egy alkalommal, újoncként, 1983-ban. – a szerk.)

  • Rosberg csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez

    Rosberg csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez

    A regnáló Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg is tagja lett a Robert Kubica pályafutását egyengető csapatnak és azon fog dolgozni, hogy a lengyel pilótát visszajuttassa a Forma-1-be.

    A német versenyző valósággal sokkolta a közvéleményt, hiszen pár nappal a bajnoki címe után bejelentette a visszavonulását, elsősorban azért, hogy új impulzusokat szerezzen az életében.

    A két versenyző pályafutása szorosan összefonódott, hiszen már gokartos időkben is együtt versenyeztek. Ezt követően pedig az alacsonyabb szériában is egymás ellenfelei voltak, és egyszerre mutatkozhattak be a Forma-1-ben 2006-ben. Rosberg a Williams, Kubica pedig a BMW színeiben.

    A lengyel pilóta azonban 2011-ben súlyos rali balesetet szenvedett, aminek következtében majdnem elveszítette a jobb karját. Csodával határos módon azonban a karját sikerült megmentenie az orvosoknak, és idén már nagyon közel áll ahhoz, hogy újra tagja lehessen a száguldó cirkusznak. A hungaroringi szezonközi teszten pedig már pályára is gurulhatott a Renault-val.

    Az viszont biztossá vált, hogy a franciáknál nem lesz számára hely 2018-ban, hiszen az enstoneiak leszerződtették Hülkernberg mellé Carlos Sainzot. Így Kubica számára reálisan már csak a Williamsnél lehet hely.

    2016 világbajnoka a közösségi oldalára töltött fel egy képet az alábbi szöveggel: „Izgatott vagyok, hogy Robert Forma-1-es visszatérésén dolgozhatok. Ő és Lewis voltak a leggyorsabb ellenfeleim akik ellen versenyeztem.”

     

  • Hivatalos: Carlos Sainz 2018-ban a Renaulté!

    Hivatalos: Carlos Sainz 2018-ban a Renaulté!

    A Renault Sport Formula One Team örömmel jelentette be, hogy 2018-ra Carlos Sainzzal sikerült megegyezni. A 23 éves Carlos eddig 53 Forma-1-es versenyt teljesített, és a 2015-ös ausztrál szezonnyitó óta van jelen a királykategóriában. Eddig 100 pontot gyűjtött, a legjobb helyezései ezidáig négy hatodik helyezés volt. A Forma-1 előtt 2014-ben megnyerte a 3.5-es WSR-t, 2011-ben a Formula Renault NEC 2.0 bajnokságát.
    Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:
    „Carlos Sainz egy nagyon ígéretes fiatal versenyző, aki már ideje a radarunkon volt, pláne miután sikert könyvelhetett el alacsonyabb formula kategóriákban. Jó hír, hogy sikerült leigazolnunk 2018-ra. Ez a választás összeegyeztethető a középtávú terveinkkel. Azt érezzük, hogy Nico és Carlos jól kiegészítik majd egymást a pályán, és azon kívül is, ezzel a pilótafelállással előrébb kell lépnünk a rajtrácson is. Köszönettel tartozunk Helmut Markonak, hogy kölcsönadja Carlost nekünk erre az időre. Köszönettel tartozunk Jolyonnak is a kemény munkáért, az elmúlt két évben. Egy elkötelezett versenyző, és sok sikert kívánunk neki a karrierjében a következő lépéshez.”

    Carlos Sainz is megszólalt:
    „Örülök, hogy csatlakozhatok a Renault Sport Formula One Teamhez. Forma-1-es versenyzőnek lenni egy gyári csapatnál mindig nagy megtiszteltetés, és örülök hogy egy ilyen pedigrés csapathoz csatlakozhatok egy ilyen fontos időszakukban. Örömmel várom a közös munkát mindenkivel Enstoneban és Viryben, valamint leendő csapattársammal Nico Hülkenberggel. A Renaulttal a Forma-1-ben és előtte is szorosan együttműködtem, így ismerem a céljukat és a képességeiket. Ez a kezdete egy új izgalmas fejezetének a karrieremben. Köszönettel tartozom a Red Bullnak, amiért bíznak bennem és támogattak abban, hogy elfogadjam ezt a lehetőséget. Végül, de nem utolsósorban szeretném az emberek munkáját megköszönni a Toro Rossonál is. Ők egy remek csapat, igazi profikkal, a legjobbakatg kívánom nekik jövőre.”

    Helmut Marko, a Red Bull Motorsport konzulense:
    „Boldogok vagyunk, hogy sikerült megegyeznünk arról, hogy Carlos 2018-ban a Renaultnál vezethessen. Eszméletlenül tehetséges, és csak előnye származik majd abból, hogy egy gyári csapattal, valamint egy tapasztalt pilótával dolgozhat együtt. Ez már egy másfajta kihívás lesz majd Carlosnak, és kíváncsian várjuk majd, hogy miképp fejlődik majd a Red Bull család tagjaként ott. Ez egy remek fejlődési lehetőség a Renaultnak és Carlosnak is, valamint lehetővé teszi azt számunkra, hogy egy újabb tehetséget hozzunk a Forma-1 világába.”

  • Hivatalos: Jön a McLaren-Renault

    Hivatalos: Jön a McLaren-Renault

    A McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy megállapodást kötött a Renault-val, és a 2018-as, 2019-es, 2020-as szezonban a francia gyártó látja majd el őket erőforrással.

    A McLaren igencsak tévútra került a Hondával, így most abban bíznak, hogy a Renault képes lesz ütőképesebb motort szállítani neki.

    „A Renault egy olyan gyártó, mint a McLaren, melynek a vérében a Forma-1.” – mondta Mohammed bin Essa Al Khalifa sejk, a McLaren Group elnök-vezérigazgatója. „Ők mutatták be a modern F1-nek a turbófeltöltéses koncepció 1977-ben, nyerni tudtak turbóval és anélkül is, ezen kívül úttörő fejlesztői a Forma-1 új technológiáinak. S míg a Renault-erőforrású McLaren egy új és izgalmas koncepció a Forma-1-ben, a legfontosabb ebben a partnerkapcsolatban, hogy egyenlő feltételeket nyújt nekünk, hogy azon a szinten versenyezzünk, mint a többi Renault-hajtotta csapat.”

    „A mai bejelentés megadja nekünk azt a stabilitást, melyre szükségünk van ahhoz, hogy előreléphessünk az új autónk programjával 2018-ra.” – mondta Zak Brown, a McLaren Technology Group ügyvezető igazgatója.

    „Ez egy stratégiai döntés a Renault Sport Racing számára.” – mondta Jérôme Stoll, a Renault Sport Racing elnöke. „Ez az első alkalom, hogy a Renault együtt dolgozik a McLarennel, és büszkék vagyunk rá, hogy eljutottunk ehhez az egyezséghez egy olyan szervezettek, melynek ilyen gazdag a Forma-1-es történelme. Az a szövetség nem csak technikai és sport jellegű, hanem marketing és kommunikációs előnyei is vannak. Tudjuk, hogy a McLaren nagyon hajt majd minket a versenypályán, és az a verseny mindannyiunk javára válik.”

    „Alig várjuk, hogy lássuk a Renault márkát a jövőévi McLaren és a pályán versenyezhessünk új partnerünkkel.” – mondta a Renault Sport Racing ügyvezető igazgatója. „Ez egy izgalmas új kezdet, egy világbajnok csapattal, mely éhezik arra, hogy visszatérjen a dicsőségbe.”