Címke: Renault

  • A magaslati levegő adott szárnyakat a Red Bullnak

    A magaslati levegő adott szárnyakat a Red Bullnak

    A Red Bull szerint a mexikóvárosi ritkásabb levegő miatt a motorok közti különbségek jelentősen csökkentek, Max Verstappen domináns győzelme pedig ennek köszönhető.

    A Mexikói Nagydíjnak otthont adó Hermanos Rodríguez-pálya 2200 méteres tengerszintfeletti magassága különleges kihívást jelent a csapatok számára, a ritka levegő miatt pedig a különféle erőforrások közötti teljesítménybeli különbségek szinte eltűntek. Verstappen ennek apropóján kis híján megszerezte a pole pozíciót, az első kanyarba érve azonban átvette a vezetést Sebastian Vetteltől, amelyet utána egyszer sem adott ki a kezéből. Aerodinamikailag sosem volt kérdéses az RB13 fölénye, Mexikóban viszont nem volt érezhető a Renault hátránya (már amikor működött).

    „Az történt, hogy a motorok jóval visszafogottabb szerepköre kényszerültek” – magyarázta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Az egész szezon során most tűntünk legversenyképesebbnek az egyeneseket illetően. Nagyon közel kerültünk a pole pozícióhoz, az időmérős motorbeállításunk pedig megegyezik a versenybeállítással, így a versenytempónk is remek volt. Ahogy azt az elmúlt évek során megfigyelhettük, a magaslati helyszín közelebb hozza egymáshoz a vetélytársakat. Figyelembe véve, hogy leköröztük Lewist és kis híján Sebastiant is, vitán felül áll, hogy kiváló formában voltunk.”

    Egyetlen aprócska bökkenő ködösíthette el a Red Bull felhőtlen ünneplését: Daniel Ricciardo kiesése. Az ausztrál autójában motort cseréltek a verseny megelőzően, így a büntetések kiszabása után a 16. helyről rajtolt, és noha remek rajtjának köszönhetően a hetedik helyig előrekecmergett, a futam ötödik körében a friss MGU-H megadta magát.

    „Daniel szerintem harmadik is lehetett volna” – spekulált Horner. „Közvetlenül Kimi mögött volt, versenyképesnek tűnt, és úgy vélem, még Bottas dolgát is megnehezíthette volna a második helyen. Nagy kár, hogy nem tudtunk mindkét autóval célba érni; de Danielnek az év korábbi szakaszában volt a szerencsés periódusa, és ahogy azt már emlegettem korábban is, a szerencse hosszú távon mindig kiegyenlítődik.”

  • Renault: Nem készültünk fel tökéletesen Mexikóra

    Renault: Nem készültünk fel tökéletesen Mexikóra

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke elismerte: nem készültek fel tökéletesen a Mexikó Nagydíjra.

    A hétvégén nem muzsikáltak fényesen megbízhatóság szempontjából a francia gyártó erőforrássai: a Toro Rossónál egész hétvégén motorhibákkal küzdöttek, valamint a gyári csapat egyik autója sem fejezte be a futamot.

    A legjobb teljesítményt nyújtó Renault-val hajtott csapatnál, a Red Bullnál is volt probléma: Daniel Ricciardo feladni kényszerült a Mexikó Nagydíjat.

    A teljesítmény viszont kétségtelenül ott volt: Max Verstappen domináns módon szerezte meg karrierje harmadik futamgyőzelmét.

    „Nehéz hétvége volt számunkra a mexikói, több hibánk is akadt. Nico Hülkenberg és a másik partnercsapatunknál történt kiesés is emlékeztető arra, hogy a megbízhatóság továbbra is problémát jelent, amelynek súlyos következményi voltak” – kezdte Abiteboul.

    „A nagy tengerszint feletti magasság önmagában nagy kihívást jelent. A teljesítmény kompromisszumok nélküli megtalálásáról van szó.”

    „Nincs kifogás: már két éve versenyzünk itt, tudjuk, hogy mire számíthatunk. El kell fogadnunk a tényt, hogy a motort menedzselni kell.”

    „Meg kell értenünk, hogy mi ment félre a hétvégére való felkészülés során.”

    „A teljesítményünk megvolt, több Renault-s autó számára is jól sikerült a kvalifikávió. Habár a teljesítmény és a megbízhatóság közötti balansz nem volt  megfelelő.”

    „Verstappen győzelme megerősíti az erőforrásunk potenciálját. Szeretnék gratulálni neki és csapatának a nagyszerű versenyért.”

    „Motiváltnak kell maradnunk az utolsó két versenyen, miközben a céljainkra összpontosítunk.”

    Dupla DNF a gyári csapatnál: ez nem az ő hétvégéjük volt, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy Carlos Sainz elővigyázatosságból adta fel a futamot.

  • Alonso: Hamiltonnak könnyű dolga volt idén

    Alonso: Hamiltonnak könnyű dolga volt idén

    Fernando Alonso, 2005 és 2006 Forma-1-es világbajnoka szerint Lewis Hamiltonnak nem kellett vért izzadnia negyedik világbajnoki címéért.

    „Nagyon könnyű dolga volt idén, nem volt kihívója” – mondta Alonso, odaszúrva ezzel Vettelnek és a Ferrarinak.

    „Tavaly minden egyes versenyen harcolt Nicóval, egészen az utolsó versenyig.”

    „Az idei túl könnyű év volt. A Mercedes három versennyel a vége előtt konstruktőri, Hamilton pedig kettővel a vége előtt lett egyéni bajnok.”

    „Remélhetőleg a McLaren-Renault megváltoztatja a helyzetet jövőre” – mondta optimistán Alonso.

    „A végén, amikor Hamiltonnal csatáztam, hiányzott némi sebesség az egyenesekben. Megpróbáltam későn fékezni és védeni a pozíciómat, de nem volt lehetséges magam mögött tartani.”

    „Szerintem Lewis is tudja, hogy mennyire erős autó a McLaren a kanyarokban. Ezt ma is láthatta.”

    „Remélhetőleg jövőre keményebben meg tudjuk dolgoztatni.”

  • Renault: Nem voltunk megbízhatók

    Renault: Nem voltunk megbízhatók

    Rémi Taffin, a motorrészleg vezetője végre beismerte a nyilvánvalót: a Renault „túlságosan sok” megbízhatósági problémával küszködött 2017-ben, ami agresszív fejlesztési taktikájának mellékterméke.

    Nico Hülkenbergnek az utóbbi négy futamból hármat technikai meghibásodások miatt kellett feladnia, míg a Red Bullt és a Toro Rossót is számos, kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) gond hátráltatta a szezon során. Ambíciózus terveinek mihamarabbi elérése érdekében a Renault már 2018-as tesztalkatrészeket is beszerelt az autókba, és habár ez növelte a teljesítményt, a megbízhatóság lényegében ezzel fordítottan arányosan csökkent.

    „A szezon folyamán jelentős lépéseket tettünk előre és az erőforrásunkat rendszeresen láthattuk a dobogón” – kezdte Taffin. „Azonban túlságosan sok megbízhatósági problémától szenvedtünk; jelenleg erőteljesen ennek a területnek a megerősítésére koncentrálunk, miközben a többi téren is igyekszünk folyamatosan javítani a teljesítményen. A pályán már bevetettünk olyan elemeket, amelyek a 2018-as erőforrásnak szerves részét fogják képezni és remélhetőleg egy újabb megtett lépésnek felelnek meg. A 2018-as autók bemutatása előtt sűrű négy hónapunk lesz, ahogyan már megszokhattuk az elmúlt időszakban.”

    Időben kicsit közelebbi vizekre evezve, a hétvégén soros mexikói Autódromo Hermanos Rodríguez különleges kihívást jelent minden motorgyártó számára a pálya extrém tengerszintfeletti magassága és ritka levegője miatt.

    „A hosszú egyenesekben a magaslati ritkásabb levegő kevesebb ellenállást fejt ki az autókra, így azok nagyobb sebességet képesek elérni” – magyarázta Taffin. „A ritka levegő egyben azt is jelenti, hogy a turbónak magasabb fordulatszámon kell pörögnie ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű oxigén kerüljön a belsőégésű motorba – Abu Dhabihoz képest Mexikóban 8%-kal többet kell forognia. Az üzemanyag-fogyasztás egy körön viszonylag alacsony, így más pályákkal ellentétben az energia-visszanyerés itt nem annyira létfontosságú.”

  • Több hónap előnyben van a Renault

    Több hónap előnyben van a Renault

    A Renault állítása szerint hónapokkal előrébb járnak a jövőévi autó megbízhatóságának fejlesztését illetően, mint tavaly ilyenkor.

    Idén egyértelműen a megbízhatatlansága volt a Renault erőforrás legnagyobb hibája, ennek pedig leginkább a Red Bull és Max Verstappen itta meg a levét.

    Annak ellenére, hogy tovább szigorítják a motorszabályt és jövőre már csak 3 erőforrás áll a versenyzők rendelkezésére egész szezonban, a Renault mégis nagyon bizakodó. Úgy gondolják, 2018-as csomagjuk sokkal megbízhatóbb lesz, mint az idei.

    „Vannak olyan elemei (az új motornak), melyek több ezer kilométert is kibírnak, valójában több tízezer kilométert is, mint például az energiatároló és az MGU-K (kinetikus motor-generátor).” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault F1 ügyvezetője. „Azonban vannak olyan részek is, melyek okoznak némi fejfájást, és aminek a megbízhatatlansága megbélyegezte az idei évet.”

    „De azt elárulhatom, hogy több hónapnyi előnyben vagyunk a megbízhatóság terén, tavalyhoz képest. Szóval remélhetőleg ez pozitív hatással lesz a következő évre.”

    Abiteboul azt is hozzátette, hogy szigorúbb rendszert kell alkalmazniuk, ha jól és hatékonyan akarnak lenni 2018-ban.

    „Alaposan megváltoztatjuk a filozófiánkat, határozottabbak leszünk, mikor kijelöljük a céljainkat a különböző projektekben, az erőforrás és a karosszéria tekintetében is.” – mondta.

    „Biztosítani akarjuk, hogy megbízhatóság tekintetében minden rendben legyen, mire a téli tesztek megkezdődnek.”

  • Miért nem tudott Ricciardo a friss motorról?

    Miért nem tudott Ricciardo a friss motorról?

    A Red Bull kézzel-lábbal tiltakozik a vád ellen, miszerint direkt elrejtették Daniel Ricciardo elől a fejlesztett Renault-motor jelenlétét, amelyet egyedül Max Verstappen kapott meg Austinban.

    Az Amerikai Nagydíjra a Renault, már 2018-ra készülve, három új motorral érkezett, amelyeket három csapata között osztott ki. A Red Bullnál Verstappenre esett a kísérleti nyúl szerepe, ám a tetemes rajtbüntetésért cserébe a motorfejlesztések a becslések szerint két tizedet faragtak köridejéből. Ricciardo azonban úgy tűnt, nem tudott csapattársa teljesítményelőnyéről, az időmérőt követően ugyanis először értetlenül reagált a fejlesztett motor fontosságát firtató kérdésekre. Verstappen frissen bejelentett szerződéshosszabbításával karöltve mindez elegendő alapot szolgáltatott egy összeesküvési elmélethez, miszerint a Red Bull Verstappent favorizálja az ausztrállal szemben – a csapat viszont egyszerűen azért nem tartotta érdemesnek megemlíteni az új specifikációt, mivel az nem járt jelentősebb teljesítményelőnnyel.

    „Nagyon nehéz pontosan megmérni, mekkora is a különbség a két motor között” – magyarázta Christian Horner csapatfőnök. „Annyira marginális a különbség (az üzemanyagátfolyás-mérőről van szó), hogy az már szinte irreleváns. A Renault minden csapat számára csak egyetlen motorral szolgált, Maxnak pedig eleve cserélnie kellett volna, logikusnak tűnt tehát, hogy az ő autójába szereljük be az új erőforrást és letöltsük a rajtbüntetést. Ami Danielt illeti, a szándék az volt – és még mindig az –, hogy büntetések és cserék nélkül letudjuk a szezon hátralévő felét.”

    Azt mondják, a szándék a fontos, Ricciardónak pedig ennyivel meg is kell elégednie, ugyanis valószínűleg mégiscsak motort kell cserélnie Mexikóra: az ausztrálnak dobogós pozícióból kellett olajszivárgási problémák miatt feladnia az Amerikai Nagydíjat.

    „Daniel motorjából elkezdett kifolyni az olaj, utána pedig aktiválódott a biztonsági üzemmód” – folytatta Horner. „Remélem, a motor még menthető. Nagy kár volt, mivel komoly csatában volt Valtterivel és nagyon versenyképesnek tűnt a futam elején. Kétségtelenül a dobogón végzett volna.”

  • Montoya szerint Sainz miatt tűnik bénábbnak Kvyat

    Montoya szerint Sainz miatt tűnik bénábbnak Kvyat

    Carlos Sainz bemutatkozását a Renaultnál Austinban mindenki nagyra értékeli. A Toro Rosso korábbi versenyzője egyből jobb teljesítményt nyújtott az Amerikai Nagydíjon, mint tapasztaltabb csapattársa, Nico Hülkenberg. A neves francia sportlap, a L’Equipe így írt róla: „Majdnem tökéletes hétvégéje volt a Renaultval. Gyors, és agresszív.”

    A korábbi Forma-1-es pilóta Juan Pablo Montoyát is lenyűgözte, aki vendégként volt jelen Austinban, és ezt mondta a spanyol AS-nek:
    „Igazán meggyőzött a teljesítményével. Nem egyszerű átülni egy új autóba, és hibátlanul, sőt versenyképesen menni vele. Egyértelműen Sainz ma már egyike a legjobbaknak.”

    A Renault vezetői is elégedettek a 23 éves spanyol pilótával. Cyril Abiteboul így nyilatkozott:
    „Carlos extrém motivált volt és nagyon felkészült, valamint agresszív, de ugyanakkor nagyon intelligens.”

    Montoya azt gondolja egyébként, hogy Sainz teljesítményének köszönhető az is, hogy most már korábbi csapattársát, Daniil Kvyatot inkább hanyagolnák. Az oroszt most dobta Austin után a Toro Rosso, még úgy is, hogy jobban teljesített Kvyat a frissen igazolt Brendon Hartleynál. A kolumbiai erről is kifejtette a véleményét:
    „Azt hiszem, a Red Bull programjában nem mindig kezelik korrektül a versenyzőket. Carlos legyőzte Kyvatot, és azt mondták, hogy nem elég jó az orosz. Lehet ugyanakkor, hogy csak annyi történt, hogy Sainz remek munkát végzett, nem csak a Toro Rossonál, hanem már a gyári Renault alakulatánál is. Carlosnak, ez nagyon jó, hiszen a Red Bullnál sok olyan versenyző van, akinek elfecsérelték a tehetségét. Sainzot azonban jól menedzselték, és folytathatja a Forma-1-es pályafutását, egy remek csapatnál.”

  • Alonsót nem lepte meg Sainz nagyszerű bemutatkozása

    Alonsót nem lepte meg Sainz nagyszerű bemutatkozása

    Fernando Alonso, a spanyolok kétszeres világbajnoka nem lepődött meg honfitársa első Renault-s időmérőjén mutatott rendkívül jó teljesítményén.

    Sainz eredetileg 2016-tól csatlakozott volna a Renault gyári istállójához, ám a Japán Nagydíj hétvégéjén megerősítették, hogy a fiatal spanyol már Austinban átül a Renault-ba és leváltja a gyengén teljesítő 2015-ös GP2 bajnokot, Jolyon Palmert.

    „Carlos nagyszerű teljesítménye nem meglepetés” – mondta Alonso a Movistarnak.

    „Nincs mit hozzátenni. Tudtuk, hogy Carlos jó lesz. Jövőre viszont nehezebb dolga lesz, mert a McLaren előtte fog végezni, szóval ki kell élveznie a helyzetet” – szúrt oda jó barátjának, akivel egyébként remek kapcsolatot ápol. Sainz többször is elmondta, hogy számára Alonso volt az a versenyző, akire felnézett gyermekként.

    Alonso új szerződésével kapcsolatban elmondta, hogy nagy valószínűség szerint 2018-ban is teljesít majd Forma-1-en kívüli versenyeket: az egyik ilyen a Daytona 24 órás futam lehet.

    Az Indy500-at jövőre viszont kihagyja, mivel az ismét ütközik a Monacói Forma-1-es versenyhétvégével.

  • Ricciardo nem tudott Verstappen motorfejlesztéséről

    Ricciardo nem tudott Verstappen motorfejlesztéséről

    Daniel Ricciardo elmondása szerint nem tudott róla, hogy csapattársa, Max Verstappen motorfejlesztést kapott az Egyesült Államok Nagydíjára.

    Az austini hétvégére a Renault olyan frissítéssel látta el Verstappen, Hülkenberg és Hartley autójának erőforrását, mely részben már a 2018-as fejlesztés elemeit is tartalmazza.

    A feltevések szerint a frissített erőforrás két tizeddel gyorsabb a korábbinál.

    Mikor Daniel Ricciardót arról kérdezték, hogy érzi-e hátrányát annak, hogy ő a korábbi specifikációval megy, így felelt: „Van új erőforrás specifikációnk? Nem tudok róla.”

    „Komolyan, nem tudtam. Melyik volt gyorsabb?

    Mikor aztán megtudta, hogy Verstappen nála gyengébben, a hatodik helyre kvalifikált (és még rajtbüntetést is kap), Ricciardo elmosolyodott és örömittasan a levegőbe csapott.

    Persze elég valószínű, hogy Mexikóban már Ricciardo is megkapja a frissítést, de annak is nagy a valószínűsége, hogy motorcserék miatt még fog büntetéseket kapni az elkövetkező versenyeken.

    „Azt hiszem, fogok még büntetést kapni, szerintem lesz rajtbüntetésem a hátralévő három versenyen. Szeretném azt mondani, hogy nem, de sokkal valószínűbb, hogy igen.”

    Mikor arról kérdezték, csalódott-e, hogy Verstappen már specifikációt használ, Ricciardo a következőt mondta viccesen: „Ó, szóval ezért írta alá Max a szerződését!”

    „De tényleg nem tudtam róla. Lehet, hogy mondták, csak nem figyeltem, de ha ez is a helyzet, én csak teszem a magam dolgát.”

  • Sainz: A sárga szerintem passzol hozzám

    Sainz: A sárga szerintem passzol hozzám

    Carlos Sainz elég gyorsan felvette a fonalat új csapatánál és úgy véli, csapata és ő maga is büszke lehet a kvalifikáción elért eredményére.

    Miután a múlthéten biztossá vált, hogy a spanyol váltja a gyatra teljesítményt nyújtó Jolyon Palmert, a hivatalos fotózáson bevallotta, időre lesz szüksége, hogy megszokja az új munkakörnyezetét.

    A jelek szerint elég jól ment a beilleszkedés, hiszen nem elég, hogy a Q3-ba is bejutott, de még csapatársát is legyőzte- igaz Hülkenberg nem futott mért időt a Q2-ben büntetései miatt.

    „A sárga szín elég jól passzol hozzám, elégedett vagyok azzal, amit elértünk.”- nyilatkozta Sainz, aki a 8. helyen végzett az időmérőn, de Verstappen büntetése miatt a 7.-ről indulhat a futamon.

    „Büszkék lehetünk magunkra, nagyon hálás vagyok a csapatnak, akik rengeteget segítettek nekem megbirkózni ezzel az új kihívással. Nem volt könnyű kint a pályán, a szél nagyon erős volt, a pálya hőmérséklete folyamatosan változott. Érdekes volt látni, hogy az időmérő előtti motorcsere után a változó körülményekre hogyan reagál a gép, főleg hogy a csere miatt kicsit kapkodóssá váltak a dolgok.”

    „Minden kiválóan alakult, kiváló első produkció volt az új színben, nagyon büszke vagyok.”

    Sainz elismerte, hogy könnyű volt alkalmazkodni új munkaeszközéhez az RS17-hez, mely egy teljesen más megközelítést igényelt korábbi Torro Rossójához képest.

    „Ehhez más vezetési stílus kell, máshogy reagál a szélre, a hőmérsékletre, más a fékpedál, más a szervokormány is. Mindenben különbözik.”- mondta Sainz. „Egész életemben szívesen alkalmazkodtam új autókhoz, mindig élveztem. Igyekeztem mindig pozitívan hozzáállni az új dolgokhoz.”

    „Szerencsére a garázsban is sokan segítették a munkámat, azt hiszem ez egy remek kezdet volt.”