Címke: Renault

  • Sainz szeretne ralizni a jövőben

    Sainz szeretne ralizni a jövőben

    A fiatalabbik Carlos Sainz le sem tagadhatná, hogy a más szériákba is belekóstoló Fernando Alonso a példaképe, a Renault-pilóta ugyanis szívesen megmérettetné magát a WRC-ben.

    Sainz már ezen a héten betekintést nyerhet a WRC-be egy Renault Megane RS-sel, amivel lényegében felvezeti majd a mezőnyt a Monte Carlo-rali vasárnapi powerstage-e előtt. A spanyol versenyző édesapja kétszeres WRC-bajnoknak és friss kétszeres Dakar-győztesnek vallhatja magát; talán ennek is köszönhető, hogy Sainz Jr. a jövőben élesben is szeretne ralizni, nem csak hobbiból, ahogyan azt jelenleg teszi Spanyolországban.

    „A karrieremnek túl korai fázisában vagyok még a ralizáshoz, de a jövőben muszáj lesz valami hobbit találnom magamnak” – mondta Sainz. „Rengeteget gyakoroltam az apukámmal: van otthon egy raliautónk, amivel rendszeresen elmegyünk egy-két murvás szakaszra, mintegy tanulásképpen. Sajnos szokásom, hogy nem hiszek a pacenote-oknak – pályaversenyző vagyok, így nincsen meg a kellő tapasztalatom ehhez, és még ha apukám próbál is tanítgatni, ezt nagyon nehéz elsajátítani. Képességek terén azonban sokat tanultam tőle, sokat vezettünk hóban, jégen és aszfalton is. [Ami a Monte Carlo-ralit illeti,] rengeteget hallottam róla apától: milyen nehezek a szakaszok, milyen gyorsan változhatnak a körülmények hóról esőre vagy szikrázó napsütésre egyetlen pillanat alatt.”

    A WRC egy dolog, de mi a helyzet a crosscountry ralizással?

    „Szívesen részt vennék a Dakaron is” – vallotta be Sainz. „Még akkor is, ha az apukám ennek nem feltétlen örülne! Ő pontosan tudja, mennyire kockázatos és nehéz ez a verseny, de én élvezem az ilyesféle kalandokat és kihívásokat. Persze jelenleg hiányoznak a Dakarhoz szükséges képességeim és tapasztalataim, de nagyon szeretném kipróbálni.”

  • Vasseur egy óra alatt felbontotta a Honda-szerződést

    Vasseur egy óra alatt felbontotta a Honda-szerződést

    Frederic Vasseur a csapatfőnöki pozíciójánának elfoglalását követő első órán belül felbontotta a Sauber Hondával kötött motorszállítói szerződését.

    Monisha Kaltenborn vezetése alatt a Sauber tavaly tavasszal úgy döntött, 2018-ban Honda-motorokra váltanak, a megegyezést azonban Vasseur, aki intő jelként tekintett a McLaren-Honda szenvedésére, rövid idő alatt semmissé tette és inkább a Ferrarival igyekezett közelebbi viszonyt kiépíteni.

    „Július 17-én reggel 9-kor csatlakoztam hivatalosan a Sauberhez, a Hondával pedig reggel 10-re volt egy megbeszélés” – nyilatkozta Vasseur. „Számomra ez rendkívül fontos volt; sosem egyszerű, ha az ember elsőnek a motorpartnerét cseréli le, de a Honda akkoriban nem volt valami jó formában. Ami azonban még aggasztóbb volt, hogy a váltót a McLarentől kellett volna beszereznünk, mivel mi képtelenek lettünk volna legyártani a Hondához szükséges alkatrészeket. Voltak kapcsolataim a McLarenen belül, így tisztában voltam vele, hogy a csapat szakítani akar a Hondával, azt pedig nem kockáztathattam meg, hogy még ezek után is a McLarentől kérjek váltót. Elég csak elképzelni a szituációt: valódi rémálom lenne. Miután már nagyban folytak a munkálatok a 2018-as autónkon, egy percig sem halogathattuk a döntést.”

    A Sauber végül új szerződést kötött a Ferrarival, amely értelmében idén már legújabb specifikációjú motorokat kapnak Maranellóból (tavaly egyéves erőforrásokkal mentek), illetve a még szorosabb együttműködés jegyében a svájci istálló lehetőséget biztosít Charles Leclerc-nek és főszponzori megállapodást kötöttek az Alfa Romeóval. Vasseur sauberes etapját megelőzően a Renault gyári csapatánál töltött be vezető pozíciót, ahonnan egy év után önként távozott, mert úgy érezte, hosszútávú elképzelései nem passzolnak a Cyril Abiteboul által tervezett stratégiához. Noha Vasseur nem sajnálja a Renault-nál történteket, sikeres karrierjének eddigi állomásait figyelembe véve csalódásként fogná fel, ha az F1-ben kudarcot vallana.

    „Életem legutóbbi 27 évét a pályán töltöttem, ahol mindig győzni akarsz és nem szeretnél sikerek nélkül távozni” – folytatta. „De természetesen szó sincs bosszúról vagy hasonló dolgokról. Régóta kerestem a számomra megfelelő F1-es projektet, és úgy vélem, ez a jelenlegi lehet az. Nem akarom azt mondani, hogy a Renault nem volt jó, de ott nem tudtam megfelelően beilleszkedni a rendszerbe, így értelmesebbnek tűnt abbahagyni. Vannak más terveim is az életre, így a kilépés mellett döntöttem. Még élveztem is a szünetet, habár a hat hónap végülis kicsit hosszúra sikeredett! A feleségem folyamatosan noszogatott, hogy keressek magamnak valamit és ’ne ücsörögjek folyton otthon’. Ezek után kezdődtek a sauberes megbeszélések: ezek jól zajlottak, és a projekt is megnyerte a tetszésem, mivel sokkal inkább összhangban volt a karrierem korábbi projektjeivel és azzal, amit én elképzeltem.”

  • Nem egyezik Boullier és Vandoorne véleménye

    Nem egyezik Boullier és Vandoorne véleménye

    A McLaren én Hondáról Renault erőforrásra vált, ám úgy fest Stoffel Vandoorne nem egyeztetett csapatával, a McLarennel arról, hogy mit nyilatkozzanak, ha arról kérdezik őket, nagy nyomás nehezedik-e rájuk idén a motorszállító váltás miatt. Ugyanis a belga versenyző és Eric Boullier teljesen eltérőt nyilatkoztak.

    „Nem érzünk különösebb nyomást.” – mondta Boullier. „Épp ellenkezőleg. A csapat motiválja a tény, hogy olyan erős ellenfeleink lesznek, mint a Red Bull és a Renault.”

    Vandoorne azonban ennyire nem volt pozitív.

    „2018-ban nagy lesz a nyomás a csapaton, mert komoly összehasonlítási alapunk lesz.” – mondta a 25 éves versenyző a belga RTBF-nek. „A Red Bull tavaly is nyert futamokat és a Renault is jól ment, szóval van nyomás. De ez pozitív is, és kell még fejlődnünk.”

    Vandoorne tavaly debütált az F1-ben és nem volt könnyű dolga. Egyrészt mert Fernando Alonsót kapta meg csapattársnak, másrészt mert elég megbízhatatlannak bizonyult a Honda erőforrás.

    „Dolgoznom kell még rajta, hogy jól össze tudjak rakni egy hétvégét és jobban értsem az autót. A tempó megvan, ha minden elem összeáll.”

    „Nem tűztünk ki célt a szezonra. Számomra Fernando a referencia, még ha inkább magamra is koncentrálok. A tavalyi eredmények nem olyanok voltak, mint vártam, de most sokkal erősebb vagyok az új szezonra.”

  • Eladó Senna Monaco győztes McLaren-Ford MP4/8A-ja!

    Eladó Senna Monaco győztes McLaren-Ford MP4/8A-ja!

    Eladó az az 1993-as McLaren-Ford MP4/8A, amellyel utoljára nyerte meg a Monacói Nagydíjat Ayrton Senna. Az árverést Bonhams tartja majd Monacóban, május 11-én, de az autót február 6-8 között meg lehet tekinteni Párizsban, a Le Grand Palaisban.

    Ez a remekül felkészített működőképes Forma-1-es autó 25 éve Ayrton Senna kezei között az első helyet szerezte meg az 1993-as futamon, Monte-Carloban. A brazil háromszoros világbajnok sokak szerint minden idők legjobbja volt, ráadásul hatszor nyerte meg a szűk utcákon tartott híres Monacói Nagydíjat.

    Az 1993-as szezon volt az utolsó, amikor Senna a McLarennel versenyzett. A nagyszerű csapat befejezte a közös munkát a korábbi sikeres partnerükkel a Hondával, és a Peugeot-val szövetkeztek az 1994-es szezonra. A köztes 1993-as szezonra az utolsó pillanatban egyeztek meg a Forddal, hogy bérelhetik a HB V8-as erőforrásukat, amelyet a Cosworth épített. Ayrton Senna először szkeptikus volt a kompakt Ford V8-as motorokat illetően, hogy miképp veszik majd fel a harcot a domináns V10-es Renault erőforrásokkal hajtott Williams csapat autóival, melynek a vezéralakja ekkor pont a brazil korábbi riválisa volt, Alain Prost.

    Ayrton végül ezzel az autóval – McLaren-Ford MP4/8 6-os számú kasznival – nem kevesebb, mint 8 időmérő edzésen és versenyen vett részt, az 1993-as versenyszezonban. Az új autó bemutatkozásakor a Spanyol Nagydíjon Barcelonában, második lett, és csak Alain Prost tudta megelőzni, a Williams-Renault-val.

    Ezt követte a Monacói Nagydíj, ahol problémásnak érezte az autó ultra-modern aktív felfüggesztését az időmérő edzésen, melynek eredménye egy ütközés lett a szalagkorláttal a Ste Devote kanyarban. Annyira szerencsétlenül alakult, hogy Senna nem tudott kiszállni, mert nem jött le a kormánykereke időben, majd fájlalta a hüvelykujját is. Vasárnapra azonban összerakták a 6-os számú sasszét, az időmérős harmadik helye után pedig megnyerte hatodszorra is a monacói Nagydíjat.

  • Force India: új név, új autó – február 25-én!

    Force India: új név, új autó – február 25-én!

    A Force India már egy éve küzd azzal a problémával, hogy mi legyen az új csapatnevük. Végre eldöntötték. Ha a Forma-1 bizottság is rábólint, akkor még a szezon előtt egy új nevű csapattal kell megismerkednünk. Ebből a Force India soha nem is csinált titkot, hogy új nevet akarnak. Azzal, hogy India volt az elnevezésben, túlzottan beszűkítette a szponzori kört. Az illetékeseik elvárása az volt, hogy sokkal nemzetközibbé váljanak.

    Nem volt könnyű új nevet találni. Eredetileg legalább a „Force” dolgot meg akarták hagyni, pont azért hogy a csapathoz elkötelezetteknek legyen valami folytatólagos a régi csapatnévvel is, magyarázta még tavaly Bob Fernley csapatfőnök.

    Az első elgondolás a Force One volt, de ez túl sok problémát szült volna a FOM-mal, így azt elvetették, mivel a rövidítés meg egy esetleges logó is nagyon hasonlított volna a Forma-1-ére. Ezért elmentek olyan irányba, amivel kevesebb a probléma, és inkább a „Racing” szó használatán gondolkodtak. 2017 végén a nagy hajrában kicsit el is felejtődött ez a dolog, de koránt sem került le a napirendről, sőt!

    Otmar Szafnauer sportigazgató megerősítette az AMuS-nak, hogy még idén átnevezik a csapatot:
    „Mindig is mondtuk, hogy megváltoztatjuk a csapatnevünket. És ezt véghez is visszük. A név változni fog, a terv az, hogy ezt az új autónk bemutatóján leplezzük majd le. Előtte azonban még a Forma-1 bizottsággal is el kell fogadtatnunk azt. Az új nevet azonban még nem árulom el, legyen meglepetés!”

    Az új Force India VJM11-est Barcelonában mutatnák be, február 25-én, tehát egy nappal a hivatalos előszezoni tesztek előtt.

    A legutolsó csapat, akik átneveztették magukat, az a Renault volt, hiszen 2015 végén megvásárolták az akkori Lotust, amelyből újra a franciák gyári alakulata lett, pedig előtte is gyári Renault volt, amit 2012-ig használtak is.

  • Carlos Sainz Jr. kipróbálja magát a Monte-Carlo Ralin

    Carlos Sainz Jr. kipróbálja magát a Monte-Carlo Ralin

    Édesapja után az ifjabbik Carlos Sainz is belekóstol a raliba, méghozzá ezen a hétvégén, a Monte-Carlo Rally-n.

    Id. Carlos Sainz kétszeres WRC-bajnok, és háromszor nyert Monacóban, az elmúlt napokban pedig második Dakar győzelmét aratta.

    Vasárnap, a Monte-Carlo Rally utolsó napján, Sainz Jr. a 13,58 km-es La Cabanette – Col de Braus Power szakaszt teljesíti majd az új Renault Megane RS-sel. A 23 éves versenyző VIP versenyzőként vesz majd részt a versenyen, a WRC versenyzői előtt.

    „Nagyon várom már, hogy első alkalommal tapasztaljam meg a Rallye Monte-Carlo-t.”- mondta Sainz. „Sokat hallottam már róla édesapámtól, hogy milyen nehéz szakaszok vannak itt, hogyan változnak a körülmények, hirtelen lehet havazásból eső, vagy napsütés, és hogy persze kötélidegek kellenek a hegyes, hajtűs részekhez.”

    „Igazán izgalmas lesz részt venni egy ilyen legendás eseményen egy Renault Megane R.S. volánja mögött, ami szöges gumikat kap a hó miatt, szóval még komplexebb élményt kapok majd.”

  • A Renault lepleződik majd le először?

    A Renault lepleződik majd le először?

    A Renaulté lehet az első 2018-as autó, melyet megcsodálhat a Forma-1-es közönség.

    A Mercedes már bejelentette, hogy négy nappal a barcelonai tesztek előtt, február 22-én, Silverstoneban mutatják majd be idei versenygépüket, ahogy a Ferrari is ezt a napot választotta, ám ők csak privát eseményt tartanak és fotókat közölnek majd az interneten.

    A német Auto Motor und Sport szerint azonban mindenkit megelőz, és már február 20-án lerántja a leplet 2018-as autójáról, online közvetítés formájában.

    „Úgy hallottuk, még egy csapat szeretne mindenkit meglepni egy a többiekénél korábbi eseménnyel.” – írta az AMuS.

    A bemutatók dátumai:

    Renault R.S.18 Február 20 online
    Ferrari SF18-H (?) Február 22 online
    Mercedes W09 Február 22 Silverstone
    McLaren MCL33 Február 23 online
    Toro Rosso STR13 Február 25 Barcelona
    Force India WJM11 Február 25 Barcelona
    Red Bull RB14
    Williams WF41
    Haas VF-18
    Sauber C37
  • A Renault büszke Szirotkinra és Kubicára

    A Renault büszke Szirotkinra és Kubicára

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul örömmel látja, hogy mostanság két versenyző F1-be jutásában is része volt a csapatnak.

    Szergej Szirotkin hat alkalommal vehetett részt F1-es szabadedzésen a Renault-val, 2016-ban és 2017-ben, idén a Williams versenyzője lesz.

    Robert Kubica visszatérésének folyamatát is a Renault indította el tavaly nyáron. A lengyel versenyző a Williams tartalék- és fejlesztő versenyzője lesz idén.

    „Volt kapcsolatunk tavalyról Roberttel és Szergejjel is.” – mondta Abiteboul. „Örülök, hogy olyan versenyzőket láthatok (az F1-ben), akikhez volt közünk.”

    „Szergej esete is mutatja, hogy a Renault hatással tud lenni egy versenyző életére, és aztán be tudnak kerülni a Forma-1-be. Csapatként minket lenyűgözött az a képessége, ahogy megérti az autót és annak dinamikáját. Határozottan rendelkezik a szükséges tudással, és véleményem szerint tehetséggel is.”

    Abiteboul azt is elmondta, hogy bízott benne, hogy a Williams talál valami szerepkört Kubica számára.

  • Analízis: Alonso az összes csapattársát megsemmisítette

    Analízis: Alonso az összes csapattársát megsemmisítette

    Mark Hughes, a brit Motorsportmagazine.com szakírója végzett elemzést Fernando Alonso eddigi Forma-1-es csapattársai ellen nyújtott teljesítményét illetően.

    Versenynapokon Lewis Hamilton és Jenson Button kivételével nem volt olyan csapattársa Alonsónak, aki meg tudta volna szorongatni őt, ám összesítésben a két brit világbajnokot tekintve is Alonso végzett előrébb. Időmérő edzések esetében Jarno Trulli volt az egyetlen, aki még 2003-ban bizonyult gyorsabbnak Alonsónál. Vasárnapra azonban fordult a kocka: kettejük közül szinte mindig Alonso bizonyult jobbnak.

    Alonso 2003 óta megjárta a Renault, a Ferrari, valamint a McLaren csapatát, és mindhárom gyártó autójához tökéletesen tudta igazítani kitűnő vezetési stílusát.

    Ha az autó túlkormányzott a lassú kanyarokban, Alonso az agresszív kanyarkezdési mozdulataival ‘mesterséges alulkormányzottságot’ képes indukálni. Ha alulkormányzott az autó, több csuklómozdulattal fordítja el a kormányt, ezzel pedig el tudja érni, hogy rögtön válaszra kényszerítse az autó hátulját. Alonso bármilyen körülmények között képes alkalmazni ezt a technikáját, ami 2014-ben Kimi Räikkönen ellen is megmutatkozott. A Ferrari azévi versenygépe finoman szólva is borzalmasra sikeredett, Räikkönen nem is tudta működésre bírni azt, Alonso átlagosan közel fél másodperccel gyorsabb tudott lenni 2007 világbajnokánál.

    2017-re Jenson Button visszavonulását követően a spanyol újonc csapattársat kapott a McLarennél: a rendkívül nagyra értékelt és a következő generáció egyik legnagyobb tehetségének tartott Stoffel Vandoorne került a kétszeres világbajnok mellé.

    Vandoorne az ART Grand Prix GP2-es csapatában megszokott vezetési stílusát hozta magával a Forma-1-be: a lehető legkésőbb fékezve kezdte meg a kanyarokat, kicsi kormánymozdulatokkal. Vandoorne rendre nagyobb sebességgel érkezett meg a kanyarokba, mint Alonso, ám késői fékezésének köszönhetően a kanyarcsúcsponti és kanyarkijárati sebessége jelentősen gyengébbre sikeredett spanyol csapattársáénál.

    A szezon második felében aztán javulás mutatkozott a fiatal GP2 bajnok teljesítményében: mérnöki gárdájának segítségével optimalizálták a beállításokat, mely jobban fekszik a vezetési stílusához. Ennek következményeképp Vandoorne közelebb tudott kerülni Alonsóhoz az időmérő edzéseken, ám a versenyeken továbbra is nagy fölénnyel dominált a spanyol.

    Az első táblázat Alonso időmérőkön elért eredményeit mutatja az adott csapattársához viszonyítva, évenkénti bontásban:

    Év Csapattárs Különbség (%)
    2017 Vandoorne Alonso 0.195%-kal gyorsabb
    2016 Button Alonso 0.139%-kal gyorsabb
    2015 Button 0.000%
    2014 Räikkönen Alonso 0.549%-kal gyorsabb
    2013 Massa Alonso 0.084%-kal gyorsabb
    2012 Massa Alonso 0.177%-kal gyorsabb
    2011 Massa Alonso 0.427%-kal gyorsabb
    2010 Massa Alonso 0.460%-kal gyorsabb
    2009 Piquet Alonso 0.663%-kal gyorsabb
    2009 Grosjean Alonso 0.386%-kal gyorsabb
    2008 Piquet Alonso 0.598%-kal gyorsabb
    2007 Hamilton Alonso 0.016%-kal gyorsabb
    2006 Fisichella Alonso 0.224%-kal gyorsabb
    2005 Fisichella Alonso 0.550%-kal gyorsabb
    2004 Trulli Alonso 0.004%-kal gyorsabb
    2003 Trulli Trulli 0.047%-kal gyorsabb

    A következő táblázat pedig a versenyeken elért egymás elleni eredményeket mutatja, csapattársanként lebontva:

    Csapattárs Egymás ellen Összesített eredmény %-ban
    Hamilton (1 szezon) Alonso 6-5 Hamilton Alonso a versenyek 54.5%-án Hamilton előtt végzett
    Button (2 szezon) Alonso 15-11 Button Alonso a versenyek 57.7%-án Button előtt végzett
    Trulli (2 szezon) Alonso 10-3 Trulli Alonso a versenyek 76.9%-án Trulli előtt végzett
    Massa (4 szezon) Alonso 56-8 Massa Alonso a versenyek 87.5%-án Massa előtt végzett
    Piquet (2 szezon) Alonso 20-2 Piquet Alonso a versenyek 90.9%-án Piquet előtt végzett
    Vandoorne (1 szezon) Alonso 10-1 Vandoorne Alonso a versenyek 90.9%-án Vandoorne előtt végzett
    Fisichella (2 szezon) Alonso 22-2 Fisichella Alonso a versenyek 91.7%-án Fisichella előtt végzett
    Räikkönen (1 szezon) Alonso 14-1 Räikkönen Alonso a versenyek 93.3%-án Räikkönen előtt végzett
    Grosjean (nem teljes sz.) Alonso 4-0 Grosjean Alonso a versenyek 100%-án Grosjean előtt végzett
  • Chandhok: Kubica sok lehetőséget kapott a 2018-as F1-es versenyülésre

    Chandhok: Kubica sok lehetőséget kapott a 2018-as F1-es versenyülésre

    A Renault már augusztusban tesztelte Kubicát 2017-es versenytechnikával, majd a Williams jött, akik előbb a 2014-es masinájukkal biztosítottak neki lehetőséget, majd a Pirelli gumitesztjén is beültették Abu Dzabiban a tavalyi autójukba. Az adatok elemzése után a Williams mégsem őt választotta Lance Stroll csapattársának, hanem Szergej Szirotkint. Robert Kubica a csapat teszt- és tartalékpilótája lett.

    A volt Forma-1-es versenyző Chandhok szerint „szégyen”, hogy nem Kubica kapta a lehetőséget, de szerinte elegendő alkalmat kapott, hogy bizonyítsa a képességeit:
    „Kár érte, de azt hiszem, hogy számtalan esélye volt arra, hogy bizonyítsa – őt illeti az ülés. Nem hinném, hogy sok versenyzőnek adatott meg ennyi sansz, hogy két csapattal is tesztelhetett, és megpróbálja elérni azt, hogy leszerződtessék. Nem érhet senkit se vád, hogy ne kapta volna meg a reális elbírálás esélyét. Elég jól ismerem Robertet. Barátok voltunk, és egymás ellen versenyeztünk 2005-ben a World Series by Renault sorozatban, ő egy remek srác, és a balesete előtt kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A valóság azonban az, hogy a csapatok nem vehetnek fel versenyzőket a múltjuk és a körülményeik miatt, hanem a ma nyújtott teljesítményüket kell figyelembe venni. Szomorú dolog ez a sportágnak és nyilván Robertnek is, hogy ez nem jött be.”

    Gary Anderson, az egykori Jordan csapat technikai igazgatója viszont azt gondolja, hogy Kubica inkább a szűkösebb szponzorációs csomagja miatt került ki a képből:
    „Szerintem inkább a bankszámla kivonatának a kellően nagy egyenlege hiányzott. Hiszek a tehetségében. Nem hinném, hogy csak úgy be lehet ugrani egy F1-es Renaultba, vagy Williamsbe egy-egy napos tesztekre, és annyit menni velük, hogy a végén már a kerekük is elkopik. Ha megvolt neki a nagyobb etapokban a megfelelő sebessége, akkor az egykörös teljesítmény is megérkezik, csak magabiztosan kell érezned magadat az autóban. Sajnos vesztett a pénzügyi mérlege miatt, mert nem tudott annyi pénzt előteremteni, amennyire szükség lett volna.”

    Karun Chandhok nem mellesleg szintén a Williams csapat alkalmazottja: ő vezetheti „hivatalból” az istálló történelmi autóit.