Címke: Renault

  • 30 lóerővel gazdagabb lehet a Renault Kanadára

    30 lóerővel gazdagabb lehet a Renault Kanadára

    A Renault előre lépne a motorját illetően a következő versenyeken. Gyári csapatként és a Red Bull illetve a McLaren beszállítójaként is motorerő tekintetében a franciák a Mercedes és a Ferrari mögött kullognak.

    A spanyol AS ugyanakkor most azt írja, hogy a következő tervezett teljesítmény fokozás a júniusi Kanadai Nagydíjra készülhet el, bár maga az egység már Monacoban ott lehet. Az informátorok szerint ez 30 lóerőnyi gazdagodást jelenthet, ami egy olyan pályán, mint ami Kanadának is van, három tizedet is jelenthet körönként.

    Az AS szerint ez azt jelenti, hogy ezzel a fejlesztéssel a Renault átlépheti a 950 lóerős határt, miközben a Mercedes és a Ferrari már közel 1000-nél járnak. Így nyilatkozott a Renault-t irányító Cyril Abiteboul:
    „A terveink szerint még kell egy kis idő amire bevethető lesz a második erőforrásunk, de az egy továbbfejlesztett változat lesz, és takarékosabb is.”

    Az újság szerint a Honda is tervez fejlesztéseket, így a Toro Rosso versenyzői is 40 lóerővel gazdagodhatnak már Kanadában, vagy legkésőbb a Francia Nagydíjra. Róluk annyit írtak, hogy a Red Bull azt várja el tőlük, hogy az erőforrásnak ugyanazon teljesítményt kell nyújtania, mint a Renaultnak.

  • Magabiztos Magnussen reméli, hogy maradhat a Haasnál

    Magabiztos Magnussen reméli, hogy maradhat a Haasnál

    Kevin Magnussen azt nyilatkozta most, hogy reménykedik abban, hogy 2019-ben is maradhat a Haasnál. Jelenleg a dán a gyorsabb abban az amerikai csapatban, ahol Romain Grosjean a csapattársa. Kevesebb a nyomás is rajta, állítja Magnussen:

    „Azt hiszem, hogy mindig is magabiztos voltam, annyi a különbség, hogy mindig is nagyobb nyomás alatt voltam. Nagy teljesítménykényszer alatt voltam a McLarennél majd a Renaultnál is, mivel ott annyira rossz volt az autó. Most a karrierem szempontjából nézve nagyon jó helyen vagyok, egy olyan csapatban, ahol 100%-ban támogatnak.”

    Ez a stabilitás sokat lendít a karrierjén, gondolja a 25 éves pilóta:

    „Ez az első alkalom, még a Forma-1-en kívül is, hogy két egymást követő évben ugyanannál a csapatnál vagyok. És most érzem csak igazán azt, hogy ez mennyit is jelent.”

    Magnussen ezért is jelentkezett be már most gyakorlatilag a Haas 2019-es versenyülésére:
    „Nincs különösebben mit beszélni a szerződésemről. Opciójuk van rám, remélem élnek vele.”

  • Ricciardo türelme és reményei egyaránt fogyatkozóban

    Ricciardo türelme és reményei egyaránt fogyatkozóban

    A Kínai Nagydíjon tapasztalt problémák nyomán Daniel Ricciardo egyre kevésbé bízik abban, hogy a Renault valaha is versenyképes szintre tudná hozni erőforrását.

    Ricciardo az akkumulátor meghibásodása miatt kénytelen volt kiállni a múlt heti Bahreini Nagydíj második körében, a Kínai Nagydíj harmadik szabadedzésén pedig (valószínűleg) a turbó adta meg magát meglehetősen látványos körülmények között. Az időzítés nem volt a legkényelmesebb a csapat szempontjából, ugyanis mindössze két órával az időmérő előtt teljes erőforrást kellett cserélni az RB14-ben. Pozitívum, hogy a Red Bullnál gyors kezek dolgoznak: Ricciardo autója időben elkészült a Q1 végére, az ausztrál pedig végül a hatodik helyre kvalifikált csapattársa, Max Verstappen mögé. A sorozatos meghibásodások azonban nem kecsegtetnek sok jóval a szezon hátralévő részére.

    „Sosem adnám fel teljesen a reményt, de nyilvánvalóan az optimizmusom mértéke az idő előrehaladtával egyre csökken és csökken” – összegezte a helyzetet Ricciardo. „Igyekszem elvárások nélkül teljesíteni most a dolgokat, csak sodródom az árral és remélhetőleg minden összeáll, ha pedig nem, azt úgyis nehezen fogom megemészteni. Sajnos túlzottan is ismerős a terep, az elmúlt évek során jó pár hullámhegyet és hullámvölgyet éltünk át, semmi új nincs a helyzetben számomra. A téli tesztek után azonban egyáltalán nem számítottunk arra, hogy a második és a harmadik versenyen is gondjaink lesznek. Megbízhatóság szempontjából a tesztek sokkal pozitívabbnak tűntek.”

    A felkészülés hiánya természetesen jelentősen megnehezítette Ricciardo dolgát, különösen a Q1-ben, ám az azt megelőző percek még stresszesebbek voltak.

    „Elég necces volt, de ezt nyilván nem a kamerák miatt alakítottuk így” – magyarázta. „Ennél gyorsabban nem tudtunk volna elkészülni. Körülbelül fél órával az időmérő előtt bementem a mérnökökhöz megkérdezni, hogyan állunk. Nem próbáltak túloptimistának tűnni, reális látták a helyzetet és azt mondták, nagyon szoros lesz. Ez lényegében azt jelentette, hogy ’készülj össze, de ha nem sikerül, sajnáljuk’. Nagyon örülök, hogy végül sikerült elkészülni, a fiúk szemszögéből is; két órán át a belüket is kidolgozták, szívszorító lett volna, ha csak egyetlen perccel csúszunk le.”

    Verstappennek – eddig – nem voltak problémái, habár azt sem lehet mondani, hogy teljesen elégedett lett volna a szombati nappal.

    „Az egyenesekben a hátrányunk nagyobb volt a vártnál” – vallotta be a holland versenyző. „Emellett az erőüzemmódok finomhangolása sem sikerült valami fényesen. Belefutottam néhány visszatérő problémába is, mint például amikor a határoló közelében járva váltásnál valami nem működik úgy, ahogy kellene.”

    A Renault rakoncátlankodása rossz vágányra terelheti Ricciardo szerződéstárgyalását, továbbá egyre kecsegtetőbb színben tünteti fel a Toro Rossóban dolgozó Honda-erőforrást. Könnyen megeshet, hogy Fernando Alonso mclarenes szituációjához hasonlóan itt is a motorgyártó kiléte lesz a kulcsfigura Ricciardo megtartásához.

    „Néhány futam múlva tisztábban fogunk látni” – hárította el a motorkérdés elsődlegességét Ricciardo. „Amint elkezdődik az európai szezon, sok minden helyrerázódik az autó teljesítményével kapcsolatban, a tendenciákat pedig csak akkor tudjuk majd megfelelően átlátni.”

  • Versteppen nyomást akar helyezni a Renault-ra

    Versteppen nyomást akar helyezni a Renault-ra

    Max Verstappen elmondta, hogy rádiós panaszkodásának a Renault erőforrásra az volt a célja, hogy nyomást helyezzen a gyártóra.

    A Red Bull holland versenyzője ugyanis többször is panaszkodott rádión a Kínai Nagydíj hétvégéjének szombati napján.

    „Szerintem baj lenne, ha nem frusztrálna a dolog, nem?” – magyarázta Verstappen a RaceFans-nek. „Azért vagyok itt, hogy versenyeket nyerjek és szerintem mindenki ugyanezt akarja, aki az autómon dolgozik. Ha csak halkan mondanám ki, akkor az olyan lenne, mintha valami GT sorozatban versenyeznék, nem különösebben érdekelne.”

    Verstappen elismeri, hogy kijelentésével az volt a célja, hogy nyomást gyakoroljon a motorgyártóra.

    „Nem csak nyilvánosan, mert amit mondok azt nem a nyilvánosságnak szánom, hanem azoknak a fickóknak, akik hallgatják a rádiómat.”

    A RaceFans egyébként úgy tudja, hogy szerződésük értelmében a Red Bull nem kritizálhatja nyilvánosan a Renault erőforrását, mely a Red Bull autóiban TAG-Heuer néven fut.

    „A lemaradásunk az egyenesekben nagyobb volt, mint amire számítottunk, mielőtt idejöttünk.” – mondta Verstappen. „Részünkről kell még egy kis finomhangolás.”

    „Vannak problémák, amik már korábban is voltak, van gond a felvelé váltással, van ami nem igazán működik.”

  • Hülkenberg küzdelme a hotel törölközőivel

    Hülkenberg küzdelme a hotel törölközőivel

    Nem is oly rég Hülkenberg csapattársa, Carlos Sainz került versenyhelyzetbe egy hotelban, most a németen volt a sor. A Renault jópofa idei videói között ez immáron a második, és ezúttal a komoly szállodákban szokás törölköző hajtogatás okozza a bonyodalmakat. Ahogy azt szokták, a szobalányok általában minimum hattyú formájúra hajtogatják a törölközőket, és ősi turista szokás ezekkel utána tovább rendetlenkedni.

    Hülkenberg tovább emelte a tétet, de a szálloda szobalánya mindig válaszolt az újabb műalkotásra. És hogy mi lett a mutatvány vége? Nézzétek meg a videót!

     

     

  • Verstappen önmaga okozta az „erőlöketet” Bahreinben

    Verstappen önmaga okozta az „erőlöketet” Bahreinben

    A Red Bull elárulta, hogy mi okozta Max Verstappen hirtelen balesetét a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén.

    Balesete után a holland versenyző azt állította, hogy hirtelen erőlöketet kapott az autó a kanyar előtt, ezért vesztette el uralmát az RB14 fölött.

    Magyarázata azonban több kollégája számára is furcsa.

    „Szeretném tudni, hogy honnan jött az a 150 lóerő. Neki is van ‘parti módja’?” – tette fel a kérdést a Renault-s Nico Hülkenberg. „Én nem tapasztaltam ilyet. Ez nem változik egyik körről a másikra. Hadd próbáljam ki. Ez nekem kínai!”

    „Nem a gáz ragadt be.” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Motorsport.comnak. „Szerintem mikor felhajtott a kerékvetőre, megbillent a lába. Ez elég nyilvánvaló. A sebességváltás ott mindig darabos egy kicsit, és szerintem ez annak a kombinációja volt, hogy padlógázt nyomott a rázókövön és megingott a lába, sok minden összejött, és ilyenkor ez történik. Szóval nem kell ebbe semmit belegondolni.”

    A Renault saját vizsgálata alapján Verstappen telemetriája nem mutatott hardver, vagy szoftver hibát.

    „A motor épp azt tette, amit a gázpedál ‘kért’ tőle, ez egyértelmű.” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault főnöke. „Ez egy előre meghatározott dolog, ok, és következmény, hogy mikor rálépsz a gázra, valami történik a motorral. A motor pedig épp úgy reagált, ahogy erre várható, hogy reagál.”

  • A Red Bull kezd nyomást helyezni a Renault-ra

    A Red Bull kezd nyomást helyezni a Renault-ra

    A Red Bull motorsport főnöke, Helmut Marko „gyors és megbízható” erőforrást követel a Renault-tól, miután az a Bahreini Nagydíjon megadta magát Daniel Ricciardo autójában, más a verseny legelején.

    Ha nem sikerül megjavítani az energiatárolót, akkor Ricciardo rajtbüntetéssel kezdheti majd meg a Kínai Nagydíjat a hétvégén, mivel ebből a szezon során egy versenyző csak kettőt használhat fel.

    „A probléma az, hogy ez nem először fordult elő.” – mondta Marko az Autosportnak.

    „Előbb meg kell oldanunk a kvalifikációt, de gyors és megbízható erőforrásra van szükségünk.”

    A Red Bull és a Renault kapcsolata gyakran elég perlekedő tud lenni, és meg van rá az esély, hogy ez az utolsó szezonjuk együtt.

    A Red Bull fiókcsapata, a Toro Rosso már Hondára váltott, és eddig jó döntésnek bizonyult.

    Ricciardo elmondása szerint a bahreini hétvége tökéletes példa arra, hogy az F1 „néha kiszakítja a szíved”, míg a csapatfőnök Christian Horner „brutálisan frusztráló” versenynek nevezte a legutóbbit.

  • A hirtelen jött 150 lóerő extra fogott ki Verstappenen

    A hirtelen jött 150 lóerő extra fogott ki Verstappenen

    Max Verstappen idő előtti búcsúzásának oka a Renault-motor váratlan, 150-lóerős lökete volt.

    A Red Bull-versenyző a kényelmes negyedik helyen várta, hogy leteljen a Q1, amikor a motorbeállítások ellenőrzése érdekében elment még egy gyorskörre. A kettes kanyar kijáratánál azonban az autó hátulja önálló életet kezdett élni, Verstappen pedig rövidesen a pályamenti korlátban találta magát. A telemetria tanulmányozását követően kiderült, hogy a hirtelen jött lóerőtöbblet volt a ludas.

    „Elég szerencsétlenül jött ki” – kezdte az érthetően csalódott Verstappen, aki így csak a 15. helyről rajtolhat a Bahreini Nagydíjon. „Kicsit belenéztem az adatokba és észrevettem, hogy plusz 150 lóerőt adott le a motor egyetlen pillanat alatt, ami nagyon fura. A kanyarban nem padlógázon megyünk, de olyan volt, mintha hirtelen szintet lépett volna az autó; nagyon kipörgette a hátsó kerekeket, ezután pedig én is megforogtam. Egyáltalán nem számítottam rá, a hirtelen 150 lóerő felkészületlenül ért, és amikor eleve a határon autózik az ember, sokat számít.”

    A holland pilóta egyelőre nagyon benne van a piruettes partiban, a mai időmérős mutatványát már az Ausztrál Nagydíjon felvezette, ahol a verseny közben csúszott meg Kevin Magnussen üldözése közben. Christian Horner csapatfőnök szerint azonban szó sincs arról, hogy Verstappen túlerőltetné.

    „Ilyen ez a versenyzés” – mondta Horner. „Abban a körben amúgysem ment volna gyorsabban, kizárólag a motor optimális beállítása érdekében küldtük ki még egyszer. Hiba volt, de lesz lehetősége visszakapaszkodni belőle.”

  • A McLaren csodálkozik a gyenge időmérő után

    A McLaren csodálkozik a gyenge időmérő után

    Az Ausztrál Nagydíjon elért kettős pontszerzést követően a McLaren némi meglepetésre csak 13. és 14. helyen végzett a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén.

    Eric Boullier, a wokingiak versenyigazgatója elmondta, ki fogják vizsgálni, hogy mi áll a gyenge kvalifikációs eredmény hátterében. „Nyilvánvalóan némi meglepetés ez a harmadik szabadedzésen mutatott teljesítményünk után. Nagy kivizsgálásra van szükség” – mondta a francia szakember.

    „Fernando az utolsó körén talált némi tempót a kettes és hármas szektorban, ami jól jött volna korábban. Rá kell jönnünk, hogy mi történt. Az autó egyensúlya rendben van. Kevés a tapadás, ezt tudom be a gyenge teljesítmény okának, de nem jelentettek (a versenyzőink) semmi hibát.”

    „Tavaly is szenvedtünk Bahreinben, meg kell néznünk az esetet a pálya vonalvezetését figyelembe véve.”

    „Az ausztráliai tempónk nem álom, valós volt. Tudjuk, hogy holnap jobbak leszünk, mint egy körön. Rá kell jönnünk, hogy miért van ez így, felteszünk majd néhány kérdést a gyárban. Hogy őszinte legyek, mindannyian csodálkoztunk a pitwall-on. Meg kell értenünk, hogy mi történt” – tette hozzá.

  • Sainz elárulta, mikorra lehet győztes autó a Renault

    Sainz elárulta, mikorra lehet győztes autó a Renault

    Carlos Sainz, a Renaultnál kölcsönben versenyző Red Bull által támogatott spanyol versenyző elmondása szerint jelenlegi csapatának körülbelül két-három évre van szüksége ahhoz, hogy odaérjen a Forma-1-es mezőny elejére.

    „Meg kell jegyezni, hogy a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas egy lépéssel a mezőny előtt jár. Utánuk következik a McLaren és a Renault. A Renault nagyon sok pénzt és erőforrást áldoz azért, hogy ismét nyerjenek, ahogy 2005-ben és 2006-ban tették Fernando Alonsóval. A győzelemhez még két-három évre van szükségünk, de bízom a Renault-ban.”

    Sainznak nem volt sima versenye az ausztráliai szezonnyitón, több problémája is akadt: „Fél órával a verseny előtt haraptam kettőt egy banánból, ami nem esett túl jól. Húsz perccel a rajtot követően pedig meghibásodott az itatóberendezésem, folyamatosan jött a számba az izotóniás ital. Nem tudtam kivenni a csövet, mert eláztatta volna a mikrofonom. A huszadik körben aztán nem bírtam tovább, és beterített a piros ital.”

    „Majdnem hánytam de nem akarom tudni, hogy mi történt volna ekkora sebességnél. Remélem soha nem is tudom meg” – tette hozzá Sainz.