Címke: Renault

  • Pérez: Sainz büntetést érdemelt volna

    Pérez: Sainz büntetést érdemelt volna

    Sergio Pérezt meglepte, hogy a versenybírák nem büntették Carlos Sainz manőverét a Kanadai Nagydíj újraindítását követően.

    A safety caros periódus után Pérez az egyes kanyarba érkezve kívülről próbálta megelőzni Sainzot a kilencedik helyért, ám a páros egy pillanatra összekoccant, a Force India pedig oldalt csúszva szánkázott át a bukótéren.

    „Megelőztem az egyes kanyarban, hagytam neki elég helyet” – magyarázta Pérez. „Nem is értem, honnan jött az ütés. Meglepett, hogy nem kapott büntetést, mert egyértelműen előtte voltam és megpróbáltam minél több helyet hagyni neki, hogy mindketten elférjünk. De utána ez történt. Sikerült még azelőtt összeszednem az autót, hogy beleszálltam volna a falba, és szerencsére tovább tudtunk menni.”

    A mexikói (miközben Sainz diszkvalifikálását szorgalmazta a rádióban) a 14. helyre esett vissza, ahonnan csak egy alternatív stratégiával lett volna bármi esélye visszakapaszkodni a top10-be. A Force India át is váltott egy kétkiállásos taktikára, ám végül Pérez a futam végéig maradt a 14. helyen, míg Sainz a nyolcadikon ért célba.

    „Sergio remekül versenyzett, amíg Sainz neki nem ment” – döntötte el a kérdést Otmar Szafnauer a Force India részéről. „Lekényszerítette a pályáról, aminek következtében a pontzónán kívülre esett. Az előzés már megvolt, így roppant csalódást keltő, hogy ezek után négy vagy öt helyet buktunk. Lényegében ott volt vége a délutánnak.”

    A spanyol pilóta természetesen másképp vélekedik az esetről.

    „A képek magukért beszélnek” – mondta Sainz. „Biztos vagyok benne, hogy ha ők is megnézik, látni fogják, hogy nem mozdultam be a féktávon és semmi furcsát nem csináltam. Túlzottan optimista volt a külső íven, nagyon korán fordult be, majd összeértünk. Nekem nem volt kockázatos a manőver, neki már inkább.”

  • Alonso: Csalódott vagyok, de a verseny számít

    Alonso: Csalódott vagyok, de a verseny számít

    Fernando Alonso sorozatban két alkalommal, Spanyolországban és Monacóban is Q3-as résztvevő volt a McLarennel, ám a tegnapi Kanadai Nagydíj időmérőjén esélye sem volt a legjobb tízbe kerülni.

    Pénteken még biztató tempót mutattak a továbbfejlesztett Renault erőforrással hajtott McLarenek, Alonso mindkét edzésen az első tízben volt, aztán szombatra visszaesett a teljesítményük.

    „Tudtuk, hogy ez a pálya nehézségeket okozhat számunkra, de pénteken nagyon versenyképesnek éreztük magunkat. Az autó jól működött, a harmadik szabadedzésen viszont visszaestünk, amit az időmérő eredménye is bizonyít” – mondta Alonso.

    „Majd meglátjuk mire leszünk képesek a versenyen. Már semmin nem tudunk változtatni, de a pontszerzésre így is lehet esélyünk.”

    Alonso nem tudja, hogy mi okozhatta az MCL33 hirtelen teljesítménybeli visszaesését.

    „Nehéz megmondani… Minden csapat teljesítménye ingadozó volt idén, ez nem csak nálunk jött elő. Próbáljuk minél jobban megérteni a dolgokat, de nem mindig könnyű egyértelmű választ kapni.”

    „Tudjuk, hogy miben kell fejlődnünk. Csalódott vagyok, de a pontokat a versenyen osztják. Támadni fogunk” – tette hozzá a háromszázadik versenyhétvégéjét teljesítő kétszeres világbajnok versenyző.

  • Renault: Az RBR a Hondával nem nyer bajnoki címet

    Renault: Az RBR a Hondával nem nyer bajnoki címet

    A Renault figyelmeztette a Red Bullt: ha most Hondára váltanak, a következő két évben biztosan nem nyernek világbajnokságot.

    A Red Bull jelenleg azt mérlegeli (egészen az Osztrák Nagydíjig), meghosszabbítsa-e szerződését a Renault-val a következő két évre vagy kockáztasson és aláírjon egy gyári szerződést a Hondával. Habár a japán erőforrás előrelépése kétségtelen, a Renault kanadai fejlesztése révén Max Verstappen mindkét pénteki szabadedzésen az élen végzett. Cyril Abiteboul, a Renault F1 ügyvezető igazgatója úgy véli, a Red Bull jövője a Renault – persze csak ha címeket akarnak nyerni.

    „Értem, mit akarnak elérni ezzel” – utalt a Honda-opcióra Abiteboul. „Mérlegelik a technikai és az üzleti részét is, mert nyilvánvalóan teljesen más a Renault partnerének és ügyfelének lenni, mint a Honda gyári csapatának. Ég és föld a különbség, amit tökéletesen megértek. De őszintén bevallom, szerintem velünk van esélyük ismét bajnokságot nyerni, míg a Hondáról ezt nem jelenteném ki. Amivel jelenleg rendelkeznek, ami a közeljövőben érkezik, a mostani autójukkal, ami egyértelműen egy nagyszerű, ha nem a legnagyszerűbb autó, ez mind arra utal, hogy van esélyük bajnoki címet szerezni a következő két évben.”

    A Red Bull és a Renault a turbókorszak kezdete óta odi et amo kapcsolatban állnak. Legutóbb 2015-ben egy hajszálon múlt a szakítás, de a Red Bull nagyon is publikus becsmérlése ellenére a Renault szerint mindkét félnek érdeke a folytatás.

    „Számunkra és számukra is bonyolult a döntés” – ismerte el Abiteboul. „De talán csak az érzelmek beszélnek belőlem. 12 éve tépkedem a hajamat Christian [Horner] és Helmut [Marko] miatt, de ezt nem szeretném elveszíteni. Emellett a Renault-csapat fejlesztése szempontjából is érdekem lenne, hogy továbbra is megmaradjon a Red Bull által szolgáltatott mérce. Az általuk elért eredményekből tudjuk, nekünk hol kell még fejlődnünk. Megmutatták, hogy a Renault-motor normál körülmények között is képes versenyeket nyerni, ami remek jelzés arra nézve, mit csinálunk, hol fejlődtünk és hol kell még fejlődnünk.”

  • A mezőny fele új motorokat kapott Kanadára

    A mezőny fele új motorokat kapott Kanadára

    A hat Renault-motoros autó mellett a két gyári Ferrari és a két Toro Rosso is megkapta idei első új specifikációjú erőforrását, Daniel Ricciardo pedig (egyelőre) megúszta büntetések nélkül a monacói kalamajkát.

    Eddig sem volt kérdés, hogy a Renault új belsőégésű motorja készen lesz a Kanadai Nagydíjra, az azonban korántsem volt biztos, hogy minden ügyfele már most megkapja. Az FIA hivatalos kommünikéje szerint viszont minden Renault-t használó csapat – tehát a gyári alakulaton kívül a Red Bullok és a McLarenek – friss V6-ost kapott a hétvégére. A vártaknak megfelelően a Ferrari is jelentős fejlesztéscsomaggal érkezett Montréalba, Kimi Räikkönen barcelonai motorcseréje miatt azonban ennek előnyeit csak Sebastian Vettel élvezheti. Szintén nem meglepetés, hogy a két Toro Rosso is friss Honda V6-osokat kapott. A kakukktojás a Mercedes, aminek szintén tervbe volt a fejlesztés, ám azt „minőségi problémákra” hivatkozva a Francia Nagydíjra tolták.

    Nagyobb bizonytalanság övezte Ricciardo Monacóban meghibásodott MGU-K-ját. Az eredeti hírek arról szóltak, hogy az ausztrál pilótának nincs szüksége harmadik (tehát már rajtbüntetést érő) elemre, de Adrian Newey szinte biztosra vette, hogy lehetetlen csere nélkül megoldani a problémát. A Red Bull azonban úgy döntött, visszaszereli Ricciardo erőforrásába a Kínai Nagydíjon ’leselejtezett’ MGU-K-t, amivel a büntetést elodázták ugyan, ám az alkatrész élettartamából adódóan nagyobb a kockázata egy következő meghibásodásnak. Ennek ellenére Christian Horner csapatfőnök nem aggódik.

    „Nem aggódom jobban, mint egyébként” – mondta Horner. „Ez az elsőleg használt egység, amit most visszaszereltünk, mert nincsen más. Már van benne néhány versenyhétvége, de remélhetőleg nem lesznek vele gondok.”

    A teljes cserelista a Kanadai Nagydíjon:

    Vettel: V6, turbó, MGU-H
    Räikkönen: turbó
    Ricciardo: V6, turbó, MGU-H
    Verstappen: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika
    Hülkenberg: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika
    Sainz: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika
    Hartley: V6
    Gasly: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika, akkumulátor
    Alonso: V6, MGU-H
    Vandoorne: V6, turbó, MGU-H

  • Ausztriára időzíti motordöntését a Red Bull

    Ausztriára időzíti motordöntését a Red Bull

    Június végéig meghozza idei egyik legfontosabb döntését a Red Bull: maradjon a Renault vagy jöjjön a Honda?

    Az osztrák istállónak még nincsen motorszerződése 2019-re, ám hosszú évek után most először van választási lehetősége. Egyfelől meghosszabbíthatják renault-s együttműködésüket, a francia gyártó erőforrása elvégre is bizonyítottan képes futamokat nyerni, a Red Bullnak azonban kétségei vannak a motor világbajnoki potenciálját illetően. Másfelől ott a McLaren által levetett Honda, amelynek (immáron szemmel látható) fejlődését a Toro Rosso révén közvetlenül felügyelhetik. Mivel a hétvégére mind a két jelölt új specifikációjú erőforrással érkezik, a Kanadai Nagydíj talán a szezon legfontosabb versenye a Red Bull jövője szempontjából: az itt látottak nemcsak a motorkérdésre lesznek kihatással, hanem Daniel Ricciardo szerződéshosszabbítására is. A Renault finoman szólva nem örül a folyamatos húzásnak-halogatásnak, Helmut Marko megjegyzése alapján azonban már tényleg nem kell sokáig várniuk.

    „A belső ütemtervünk szerint a motorkérdést az Osztrák Nagydíjig el akarjuk dönteni” – mondta Marko. „Ha sikerül, akkor a pilótakérdést is. Biztos vagyok benne, hogy Ausztriára meglesz a döntés, annyira nincsen sok lehetséges variáció.”

    Nehezítheti a Red Bull dolgát, hogy a Renault – noha darabszámra megvan a hat friss motor – egyelőre bizonytalan azzal kapcsolatban, ügyfelei közül kiknek érné meg Kanadában beszerelni az új egységet. További fejvakarást okoz az MGU-K, ami továbbra sem akar megbízhatóan működni, emiatt pedig megvan az esélye, hogy a Renault a fejlesztett specifikáció elhalasztása mellett dönt. A Hondának egyelőre nincsenek ilyesféle gondjai; a japánok bíznak az új motor megbízhatóságában, amelytől közel 30 lóerős előrelépést várnak.

  • Paul Ricard-ra halasztották az új Mercedes-motort

    Paul Ricard-ra halasztották az új Mercedes-motort

    Szerda késő este jelentette be a Mercedes, hogy a Kanadai Nagydíjra tervezett új specifikációjú erőforrását „minőségi gondok” miatt későbbre kell halasztania.

    A szezon egészére levetítve Montréal a tökéletes helyszín az első nagy motorfejlesztési csomag bevezetésére. Toto Wolff a Mercedes nagydíjelőzetesében megerősítette, hogy mind a gyári, mind az ügyfélcsapatok új motorral vágnak neki a kanadai hétvégének, tegnap késő este azonban nemvárt változás történt.

    „A második számú erőforrásunkat ezen a hétvégén reméltük bevezetni” – mondta egy mercedeses szóvivő. „Ezt azonban egy minőségbeli probléma miatt egy futammal el kell halasztanunk. Ennek megfelelően most hétvégén minden Mercedes-motoros autó a szezon eleje óta használt erőforrással versenyzik, mielőtt áttérnek az új egységekre a Francia Nagydíjon.”

    Túlfeszítés miatt felrobbanó motorokra valószínűleg nem kell azért számítani, de mivel a Ferrari elviekben fejlesztett erőforrással érkezik Kanadába, a potenciális lóerőhátrány kihatással lehet a Mercedes teljesítményére és eredményére ezen a hosszú egyenesekkel tűzdelt pályán. Ami a másik két motorgyártót illeti, a Honda már megerősítette, hogy mindkét Toro Rosso jócskán felturbózott erőforrásokat kap, míg a Renault is készen van a kettes számú specifikációval, habár nem biztos, hogy azt minden ügyfélcsapatuk már Montréalban megkapja.

  • Mit rejt a Honda kanadai fejlesztése?

    Mit rejt a Honda kanadai fejlesztése?

    A Honda legújabb specifikációjú erőforrása főként a belsőégésű motor fejlesztésére koncentrált.

    A montréali pálya vonalvezetéséből adódóan alkalmas a motorfejlesztések tesztelésére (amellett, hogy a hárommotoros szabály szempontjából ideális pozíciót foglal el a versenynaptárban), így nem meglepő, hogy a japán gyártó is Kanadát szemelte ki első nagyobb fejlesztéscsomagjának bevetésére.

    Az Autosport előzetes értesülései szerint az új Honda 27 lóerővel lesz erősebb első inkarnációjánál, azonban kulcsfontosságú volt, hogy a teljesítménynövekedés ne menjen a megbízhatóság rovására. Tekintve, hogy Tojoharu Tanabe – a Honda technikai igazgatója – áldását adta az erőforrás 2.0-ra, ezt minden bizonnyal sikerült is garantálni.

    „Mindkét autó új erőforrást kap a hétvégére” – erősítette meg Tanabe. „A fejlesztések nagyrészt a belsőégésű motor teljesítményét érintik. A montréali pálya híres hosszú egyeneseiről és a pilóták a kör 60%-át padlógázon teljesítik. A hosszú egyeneseket lassú kanyarok követik, ami azt jelenti, hogy ismét előtérbe kerül a motor vezethetősége és a turbó gyors reakcióideje. Mindez egybevéve azt eredményezi, hogy Kanadában kulcstényező lesz az erőforrás szereplése; pontosan ezért szokták a motorgyártók itt bevetni fejlesztéseiket.”

    A Honda mellett a Mercedes és a Renault is új csomaggal érkezik, ám míg a Mercedes minden csapata megkapja a fejlesztett erőforrást, a Renault ügyfelei esetében ez már nem ennyire egyértelmű. A Red Bull jövőbeli terveire nézve azonban létfontosságú lesz a Honda és a Renault kanadai fejlesztéscsomagja, ez alapján döntik el ugyanis, 2019-től milyen erőforrással versenyeznek.

  • Newey: Ricciardo rajtrács büntetéssel kezd majd Kanadában

    Newey: Ricciardo rajtrács büntetéssel kezd majd Kanadában

    Úgy néz ki, hogy Daniel Ricciardo mégsem ússza meg azt, hogy esetlegesen büntetést kapjon Kanadára. Nem is olyan rég még az volt a mondás, hogy a Red Bull versenyzőjének a furcsán működő MGU-K egységét sikerült javítani a monacói győzelem után, és átvészelik a dolgot, amit dr. Helmut Marko is megerősített:

    „Úgy néz ki, hogy nem fog minket sújtani rajtrács büntetés Montreálban.”

    Ezzel szemben a Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey egészen másképp látja a helyzetüket, és ezt el is mondta a francia L’Equipenek:

    „Feltehetően kap majd büntetést Montreálban, de még nem tudjuk azt, hogy hány helyes lesz ez. Azon múlik, hogy az akkumulátorokhoz hozzá kell-e nyúlni, avagy nem. Ettől függ a büntetés mértéke. Várjuk a híreket a Renault oldaláról, de az MGU-K-t biztosan cserélnünk kell.”

  • Dinnyés Laci lesz idén a Krasznai-díj átadója a kamion Eb futamon!

    Dinnyés Laci lesz idén a Krasznai-díj átadója a kamion Eb futamon!

    Érdeklődésünkre hivatalosan is megerősítették a kamion Európa bajnoki magyar futam szervezői, hogy idén Dinnyés Lászlót érte az a megtiszteltetés, hogy átadhassa az általuk alapított díjat.

    A 2015-ben elhunyt magyar kamionversenyző utoljára még megérhette azt, hogy újra visszatért Magyarországra a kamionversenyzés Őry Tamásnak és csapatának köszönhetően, és 3 éve felvezethette a mezőnyt. Az ő emléke előtt adózva a rendezők gondoltak egyet, és 2016-ban létrehozták a Krasznai-díjat, amelyet szombaton és vasárnap is az a versenyző kap meg, aki aznap a leggyorsabbnak bizonyult. Az első évben János özvegye, Márta asszony segédkezett ennek átadásában, tavaly pedig már Goike György, aki 1987-ben hajthatta a Hungarocamion által a versenybe felkészített és benevezett Renault versenykamiont.

    Idén is egy újabb egykori pilóta kap lehetőséget, és ez nem más, mint Dinnyés László. A „Kisdinnyés”, ahogy mindenki a Hungarocamionnál hívta volt ráadásul az a versenyző, aki a legigazibb magyar kamiont hajthatta 1987 és 1989 között, a RÁBA S16-ost, amiről nemrégiben papírmakett is készült. Az akkori mondás és elképzelés szerint Lacika volt az, aki indulhatott volna János Mercedes versenykamionjával, abban az esetben, ha valamiért Krasznai nem tudta volna vállalni a versenyzést. Mai értelemben fogalmazhatunk úgy is, hogy ő volt a Hungarocamionos csapat junior pilótája, aki több alkalommal a RÁBA-val is elkísérhette a magyar kontingenst nemzetközi pályákra is, így ő is elmondhatja magáról azt, hogy nem csak a Hungaroringen indult. Hasonló szerepkört szánt az akkori vezetés egyébként a Goike Gyuri Renaultját „megöröklő” Tamási Lászlónak is. Annak idején egyébként ők ketten az esőben igencsak huszáros menetben vágtattak előre a többiekéhez képest jelentősen gyengébb kamionjaikkal.

    Dinnyés Laci egyébként évek óta Svédországban él, és elég keveset is lehetett tudni arról, hogy mi van vele. Aki tehát szeretne találkozni a kis magyar RÁBA egykori hősével is Kiss Norbi mellett, annak nincs más dolga, mint kilátogatni a Hungaroringre, június 16-17-én, és megtalálni őt a paddockban, mert információink szerint végig kint lesz a mogyoródi pályán. Csak aztán nehogy szerezzen magának valami kamiont, és újra a mezőny után eredjen!

  • Alonso nehéz Kanadai Nagydíjra számít

    Alonso nehéz Kanadai Nagydíjra számít

    Fernando Alonso feltehetően nem örül neki, hogy a montréali pályán az egyenesek dominálnak, ez ugyanis kidomborítja majd a McLaren gyenge pontját.

    A Hondáról Renault-ra váltás ellenére a McLaren a szezon kezdete óta az egyik leglassabb autónak számít a mezőnyben végsebesség terén. Nincs benne tehát semmi meglepő, hogy Alonso félve szemléli a kanadai pálya hosszú egyeneseit.

    „Barcelonában és Monacóban bejutottunk a Q3-ba” – kezdte a pozitívumokkal Alonso. „Jó lenne, ha sikerülne fenntartanunk ezt a sorozatot a következő futamokon, ezzel alátámasztva az előrelépést. Kanada azonban nagy erőpróbát fog jelenteni. Egy kemény pályáról van szó, ahol sok hosszú egyenes található és ahol a sebességhiányunk jelentős hátrány lesz. De pont ezért jó teszt lesz számunkra.”

    A Renault Montréalban veti be legújabb specifikációjú erőforrását. Ez remek hír lehet a McLaren (és a Red Bull) számára, viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az MCL33 még az ugyanolyan motort használó csapatokkal szemben is jócskán lassabbnak bizonyul, a tempóhiány oka tehát nem csupán a motorban keresendő. Stoffel Vandoorne-t nem lepte meg a lemaradás, ám hisz a McLaren feltámadásában.

    „Egyértelműen tudjuk, milyen irányba kell haladnunk az autó fejlesztését illetően” – magyarázta a belga. „Az elmúlt hetek során szerintem sikerült kicsit előrelépnünk, a gyárban pedig folyamatosan gőzerővel dolgoznak, hogy az elkövetkező időszakban még nagyobbat ugorjunk előre.”