Címke: Renault

  • Elkészült a Renault “partimódja”

    Elkészült a Renault “partimódja”

    A Renault két fontos újítással érkezett a Red Bull Ringre, a régóta várt új MGU-K mellett ugyanis sikerült dűlőre jutnia a speciális időmérős motorüzemmóddal is.

    A Mercedes miatt partimódként ismert lóerőlöket hosszú ideje a Red Bull kívánságlistáján szerepelt. A Mikulás (Cyril Abiteboul személyében) végre meghallgatta kérésüket és az Osztrák Nagydíj időmérőjén már a bikák is kiélvezhetik az előzetes számolgatások szerint három tizedet érő pluszteljesítmény előnyeit. Abiteboul elárulta, a Renault gyári csapata már a Francia Nagydíjon tesztelte az üzemmódot, de amíg éles körülmények között nem hagyták jóvá a fejlesztést, nem akarták nagydobra verni a létezését. A Red Bull mindenesetre nem örült az egyfutamos késésnek.

    „A hardver ugyanaz volt, a motorvezérlés nem” – panaszkodott Helmut Marko a Francia Nagydíjon tapasztalt ’kivételezésre’. „Egy kellemes beszélgetés keretei között tisztáztuk a Renault-val, hogy Ausztriától kezdve mi is megkapjuk ugyanazokat a fejlesztéseket, amiket a gyári csapat.”

    A helyzet már csak azért is érdekes, mert az FIA irányelvei szerint a motorbeszállítónak minden ügyfele részére kötelessége a gyáriéval azonos hardvert és szoftvert szolgáltatnia, a franciaországi különcködést tehát szabályszegésként is fel lehetne fogni. A Renault viszont ártatlannak vallja magát, mivel a Paul Ricard-on „csak tesztelték” a fejlesztést, de élesben nem használták az időmérőn.

    „Ahogyan már többször is említettük, a csapatok által használt különféle üzemanyagok miatt eltérések lehetnek az autók között” – utalt Abiteboul arra, hogy a Red Bull a Renault-val és a McLarennel szemben az ExxonMobil termékeit használja. „De mindent megbeszéltünk: mostantól minden autót azonos bánásmódban részesítünk, ahogyan eddig tettük és ahogyan a szabályok megkívánják. Remek hír, hogy sikerült bevezetnünk egy új időmérős üzemmódot, aminek hatásával először itt szembesülhetünk majd. Nem akartam elvárásokat vagy spekulációkat generálni addig, amíg nem validáltuk az előrelépést. Teszteltük a módot, nem versenyeztünk vele, de a vezethetőség miatt muszáj volt tesztelnünk, ez is a jóváhagyási folyamat része. Most, hogy validáltuk a fejlesztést, mindhárom csapatunk számára elérhető lesz. Kicsit több időre volt szükségünk, mert a homologizációt két különféle üzemanyaggal is el kellett végeznünk, de mindkét benzin és mindhárom csapat esetében elérhető lesz az időmérőn.”

    Abiteboul magára sem vette a kis összezörrenést a Red Bull-lal.

    „Mindig minden tiszta volt köztünk” – magyarázta a Red Bull-Renault kapcsolatot a csapatfőnök. „Szeretjük őket, örülnénk, ha jól menne nekik, szerintünk még a világbajnoki címre is van esélyük idén, [az időmérős üzemmód] pedig csak segíthet. A B- és C-specifikációs erőforrások között is nagy lesz a különbség. Emellett azonban nem szabad elfeledkeznünk a megbízhatóságról sem, és ez az oka annak, hogy csak komoly elővigyázatosság után vetünk be fejlesztéseket a pályán.”

  • Perez: A Force India még mindig legyőzheti a Renault-t

    Perez: A Force India még mindig legyőzheti a Renault-t

    Sergio Perez továbbra is úgy hiszi, hogy a Force India még mindig képes arra, hogy legyőzze a Renault-ot. A helyettes csapatfőnök Robert Fernley viszont erre korábban nem látott túl sok esélyt.

    A Force India jelenleg a hatodik helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban, 34 ponttal a Renault mögött, de a legutóbbi francia hétvégén pont nélkül zártak.

    „Nem hiszem, hogy valótlan lenne azt gondolni, hogy legyőzhetjük a Renault-ot. Ha egy kicsit tovább fejlődünk a következő pár futamon, akkor a cél már nem lesz messze. A Renault a legkiegyensúlyozottabb csapat, és talán ők most az etalon a középmezőny számára. De nincsenek túl messze, ha képesek vagyunk gyorsan javulni, akkor még elcsíphetőek. Hosszú szezon áll még előttünk.” – fogalmazott a mexikói.

    Pérez azt is elmondta, hogy a csapatnak eddig nem sikerült kihoznia a maximumot az új fejlesztésekből.

    „Nem hoztuk ki a maximumot eddig a fejlesztéseinkből. Franciaországban jó lehetőségünk volt, de nagyon nehéz hétvégét zártunk. Ez elsősorban annak tudható be, hogy kevés időt tudtam az edzéseken a pályán tölteni.”

    A mexikói pilóta a pénteki második edzést nagy részét ki kellett hagynia, mert a pályán leszakadt az autójáról a kerék, a harmadik gyakorlást pedig elmosta az eső.

  • A Renault-nak nem kell Newey

    A Renault-nak nem kell Newey

    A híresztelések ellenére a Renault-nak nincs szándékában leigazolni Adrian Neweyt a Red Bulltól.

    Newey szerződése 2019 végéig szól, ám a Monacói Nagydíjon napvilágot látott pletykák szerint a Renault minden erejével igyekszik elcsábítani a Red Bull technikai igazgatóját. Cyril Abiteboul azonban cáfolta a híreszteléseket és kijelentette, tökéletesen elégedett jelenlegi mérnökgárdájával.

    „Nem” – jött az egyértelmű válasz Abiteboultól arra a kérdésre, érdeklődik-e a Renault Newey iránt. „Természetesen minden tiszteletem Adriané és a munkásságáé. Kétlem, hogy szerződés nélkül maradna, sőt szerintem nagyon is elkötelezett a Red Bull és az Aston Martin projektjei iránt. Másfelől erős csapatunk van, akik már bizonyítottak és akiknek teljes mértékben megbízom: Bob Bell, Nick Chester, Rob White és Marcin Budkowski, aki nemrég csatlakozott hozzánk. Szerintem megvan a megfelelő szervezetünk a munka elvégzésée, már csak az utolsó lépések vannak hátra.”

    „Utolsó lépések” alatt a győzelemre és világbajnoki címre esélyes autó megépítését kell érteni, aminek elérésére a Renault az elmúlt három év során komoly beruházásokba bocsátkozott. Ennek egyik jeleként a személyzet a Lotustól ’örökölt’ alig 475 főről 650-re nőtt, és Abiteboul szerint az egyre bővülő csapat hatékony koordinálása jelenti majd a kulcsot az előrelépéshez.

    „Rengeteg munkába telik az alkalmazottak menedzselése, nem csak a pénzen múlik a dolog” – magyarázta a francia. „Rendesen oda kell figyelned, azonosítanod kell a hiányposztokat, hirdetéseket kell feladnod, ki kell válogatnod és fel kell venned az embereket, integrálnod kell őket, biztosítanod kell a csoport hatékony együttműködését – ez hatalmas feladat. Gyakran említem, hogy a pályán elvégzendő feladatok mellett ez is része a teendőnknek; ez nem csak egy rövidke periódus, ez a valóság. Rengeteg időt szánunk a csapatépítésre, ami főként Bob Bell szerepkörébe tartozik, aki kicsit kikerült így a napi irodai munka és a kasztnitervezés alól, ez utóbbi pedig igazából Nick Chester felelőssége. 2018 végén elérjük az első hároméves tervünk legvégét, és minden valószínűség szerint teljesíteni fogjuk az előre kitűzött céljainkat. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy még mindig egy másodperccel le vagyunk maradva az élcsapatoktól. A következő megválaszolandó kérdés ez lesz: 2019-cel kezdődően milyen tervvel kell előállnunk a következő három évre, hogy 2021-ben a világbajnoki címért harcolhassunk?”

  • Még nincs kőbe vésve a Red Bull-Honda

    Még nincs kőbe vésve a Red Bull-Honda

    A Red Bull és a Honda együttműködése jelenleg ugyanazon a szinten tart, mint a Sauberé tartott tavaly – és mind tudjuk, abból mi lett.

    A Red Bull egyelőre még csak szándéknyilatkozatot írt alá a Hondával, és ahogyan ezt tavaly a Sauber esetében láthattuk, a szándéknyilatkozat tulajdonképpen következmények nélkül felbontható.

    „Az első megbeszélések és döntések arra irányultak, hogy a Red Bull erőforrás-szállítója leszünk” – magyarázta Maszasi Jamamoto, a Honda motorsportfőnöke. „A szerződés részleteinek megbeszélése csak a következő lépés, aminek alapos megvitatására a következő hónapok során kerül sor.”

    Lényeges különbség azonban a tavalyi és az idei helyzet között, hogy a Red Bull és a Honda valóban úgy véli, az előrelépéshez szükségük van egymásra, míg a Saubernél komoly átszervezések történtek a szándéknyilatkozat megfogalmazása és a tényleges szerződés aláírása közötti időszakban: Monisha Kaltenborn leváltását követően Frédéric Vasseur első csapatfőnöki rendelkezése a hondás együttműködés felbontása volt.

    „Tisztában voltunk az akkori különbségekkel” – ismerte el Jamamoto a sauberes üggyel kapcsolatban. „Nem volt ordibálás, nem volt veszekedés, nem volt semmi. Mindketten a felek előrelépést és fejlődését szorgalmaztuk, de erre olyan keretek között nem volt lehetőség, így arra a következtetésre jutottunk, hogy nem lenne a legokosabb döntés tartani magunkat az eredeti tervekhez.”

    A nem annyira régi és közel sem annyira szép időkben, amikor a Honda még a McLarent erősítette, a brit istálló a motorok mellett jelentős anyagi támogatást is kapott Japánból, amiből többek között Fernando Alonso fizetését finanszírozták. Habár a Red Bull (és a Toro Rosso) szerződése több ponton is eltér a mclarenestől és a hírek szerint nem fognak dollártízmilliókat kapni „csak úgy”, az osztrákok számára ez is megkérdőjelezhetetlen előrelépés lesz a Renault-hoz és az ügyfélcsapati státuszhoz képest.

    „Nem kell többet kifizetnünk a motorok árát, mint ahogyan azt a Renault esetében tettük” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „A próbapadra, a váltóra és az egyéb hardverekre költünk majd valamennyit, ám ezekre a folyamatos teljesítmény fenntartása miatt inkább befektetésként tekintünk, és összességében így is pluszban jövünk majd ki. Stratégiai szempontból egyaránt fontos [a hondás együttműködés], részben a 2021-ben életbe lépő szabályváltozások miatt hoztuk meg ezt a döntést. A megfelelő partnerre van szükségünk a jövőbeli sikerekhez.”

  • A Red Bull nem fogja átnevezni a Honda motorokat

    A Red Bull nem fogja átnevezni a Honda motorokat

    A Red Bull nem tervezi azt, hogy átnevezné majd jövőre az uj erőforrásait. Az energia italos márka együtt dolgozik már az Aston Martinnal, mint a csapat névadó szponzora, és a Renault motorokat pedig átnevezték Tag-Heuer erőforrásokra. 2019-től kezdve azonban lesz némi változás. A Red Bull új motorbeszállító partnere a Honda lesz, akik szeretnék is látni a nevüket a korábbi világbajnok csapat autóin.

    A Honda vezér, Masahi Yamamoto ráadásul megerősítette azt, hogy az sem zavarja őket, hogy a Res Bull az Aston Martin nevet is használja a hivatalos csapatmegnevezésben. A Speed Weeknek erről így nyilatkozott vigyorogva:

    ” Az Aston Martin sportautókat gyárt, amelyek csak az NSX modellünkhöz hasonlíthatóak. Átbeszéltük ezt az igazgató tanácsban, és az a döntés született, hogy ez nem probléma. Sőt, kifejezetten vicces, ugyanis Tokióban a központunkkal szemben egy új autókereskedés nyílt. Na, és melyik márka az? Az Aston Martin!”

    Yamamoto ugyanakkor azt is elismerte, hogy azzal a lépéssel, hogy szövetkeztek a Red Bullal, a jelenlegi top csapatok közé pozicionálták magukat, ahol még a Ferrari és a Mercedes található, ami megtisztelő ugyan, de nyomás alá is helyezi őket. Arra a kérdésre, hogy az Aston Martin Red Bull Honda 2019-ben esetlegesen már a bajnoki címért mehet-e, így válaszolt:

    „Nehéz kérdés, de csak ez lehet a célunk. A Mercedes és a Ferrari még mindig annyival előttünk járnak, szóval javulnia kell a teljesítményünknek. Mindenki tudja a Forma-1-ben, hogy a Red Bullé a legjobb sasszé, most a mi feladatunk ellátni őket a lehető legjobb motorral. Az igazgatótanácsi gyűlésen ezt mondtam: A Red Bull Racing a lehető legjobb esélyünk arra, hogy megmutassuk a világnak, hogy mire vagyunk képesek. Ahhoz, hogy ez sikerülhessen, azonban tovább kell fejlődnünk.”

  • Adrian Newey röhög a pletykán, mely szerint átigazolna a Renaulthoz

    Adrian Newey röhög a pletykán, mely szerint átigazolna a Renaulthoz

    Adrian Newey kinevette azon híresztelést, mely szerint átigazolna a Renault csapatához. A Red Bull technikai főnöke, aki talán minden idők legismertebb Forma-1-es tervezője ennyit mondott az Auto Bildnek:

    „Ez nem fog megtörténni.”

    Ezzel nem is akar vitatkozni a Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko sem, aki szerint Newey hosszú távon elkötelezte magát hozzájuk:

    „Vele már nem arról beszélgetünk, hogy lesz-e új szerződése, hanem hogy mi álljon benne.”

    A Renault is hirtelen siet cáfolni azt, hogy hozzájuk tartana Newey, és a fura pletykát nem más, mint Cyril Abiteboul csapatvezető kénytelen cáfolni az AS-nek:

    „Teljes mértékben elhatárolódunk, nem is értem, hogy honnan jött mindez. Szerintem valami félreértésről lehet szó. Azt hiszem, hogy Adrian kifejezetten hűséges a Red Bullhoz, így nem is értjük, honnan indultak ki ezen értesülések.”

  • Sainz szívesen maradna a Renault-nál

    Sainz szívesen maradna a Renault-nál

    Habár nem feltétlen rajta múlik a dolog, Carlos Sainz szívesen maradna a Renault kötelékében.

    Sainz hivatalosan még mindig a Red Bull alkalmazásában áll, a Renault csupán a 2018-as szezonra „vette kölcsön” a spanyol pilótát. Amennyiben Daniel Ricciardo búcsút intene az osztrák istállónak, Sainz minden valószínűség szerint átkerül a Red Bullhoz, ellenkező esetben azonban akár hosszútávú szerződést is köthet a Renault-val.

    „Örülnék, ha a Renault-nál maradhatnék” – nyilatkozta Sainz az El Pais-nak. „Boldog vagyok itt. Szerintem nagy potenciál rejlik még a csapatban, és akármi is történjék, büszke vagyok a Renault-ra. Ahogy mondtam, nagyon szívesen maradnék.”

    Sainz csapattársa a nagyra tartott Nico Hülkenberg, a páros pedig nem csak a pályán teljesít remekül, hanem a pályán kívül is kiegyensúlyozott viszonyt ápol, ami mind Alain Prost, mind Cyril Abiteboul szemében fontos tényező.

    „Egy csapaton belül néha nagy eltérések vannak a két versenyző hozzáállásában vagy a mérnökökkel való együttműködésükben” – mondta Prost. „De ahogyan én látom, nálunk remekül kiegészítik egymást a versenyzők. A legfontosabb az, hogy ugyanazt az irányt kövessék és folyamatosan vigyék előre a csapatot.”

    Abiteboul egyetért honfitársával: „A versenyzők részéről kulcsfontosságú a hűség, mert még mindig a csapatépítési fázisban vagyunk. Egyelőre nem értük el a legmagasabb szinteket, így nem engedhetjük meg magunknak az önző egyéneket.”

    „Vannak ambícióim, szeretek versenyezni és szeretek nyerni” – szólt hozzá a témához Sainz, aki ennek ellenére hajlandó türelmesnek lenni. „De jelenleg az F1-ben három csapat másfél másodperccel a többiek előtt vannak, mi pedig a következő boly legelején tanyázunk. Nem fogjuk két nap alatt ledolgozni a hátrányt, még mindig rengeteget kell fejlődnünk, de remélhetőleg erre az elkövetkező évben vagy években sor kerül. Nem sietünk sehova.”

  • Végre elkészült a Renault új MGU-K-ja

    Végre elkészült a Renault új MGU-K-ja

    Eredetileg 2017 első felére tervezték, de stílusos késés után a 2018-as Osztrák Nagydíjra érkezik meg a Renault új verziójú MGU-K-ja.

    Jobb később, mint soha – tartja a mondás, a Renault-nál pedig buzgón imádkoznak, hogy a megbízhatósági problémák miatt közel másfél évet csúsztatott új MGU-K megérje a várakozást. A eheti Osztrák Nagydíjon végre élesben is láthatjuk a frissített egységet, legalábbis ami a gyári autókat illeti, a Red Bull és a McLaren ugyanis – talán érthető módon – először látni szeretné, hogyan teljesít az MGU-K. A döntés olyan szempontból is logikusnak hangzik, hogy ebből az elemből a szezon során egy pilóta maximum kettőt használhat fel büntetés nélkül.

    „Mindegyik autó számára elérhető, de nem minden csapat döntött az új spec mellett” – erősítette meg a gyanút Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke. „Régóta várunk már erre az egységre. Kicsit érdekesnek tartom, hogy néhányan a régi, elavultabb technológiájú MGU-K használata mellett döntöttek, ami esetében nagyobb is a meghibásodás kockázata. De az a filozófiánk, hogy elfogadjuk a csapatok döntéseit.”

    A gyári alakulatnak éppen időben jön a felmentés, miután Carlos Sainz autójában a Francia Nagydíj utolsó köreiben megadta magát az MGU-K. Ahogyan Daniel Ricciardo esetében Monacóban, Sainz is 160 lóerővel lett szegényebb ezáltal, ám a pályakarakterisztika miatt a spanyolt ketten meg is előzték és csak a VSC miatt nem csúszott ki a pontszerző zónából.

    „Erről az alkatrészről tudtuk, hogy sérülékeny, de szándékosan húztuk ki ennyire az élettartamát, mert azt is tudtuk, hogy nemsokára érkezik az új, erősebb és megbízhatóbb verzió” – folytatta Abiteboul. „Ennek a bizonyos MGU-K-nak az esetében két körrel elkéstünk! Drámainak azért nem mondanám a helyzetet, ez csak azt bizonyítja, hogy a határokat feszegetjük és hajlandóak vagyunk kockázatokat is vállalni.”

  • Szaúdi nő vezethet F1-es Renault-t a Paul Ricardon!

    Szaúdi nő vezethet F1-es Renault-t a Paul Ricardon!

    Francia csapat lévén a Renault különösen örül neki, hogy a Forma-1 visszatért Franciaországba. Ezt pedig különleges módon ünneplik meg. Lehetőséget adtak ugyanis Aseel Al-Hamadnak, a Szaúd-Arábiai Motorsport Szövetség első női tagjának, hogy vezessen egy Renault E20-ast a Paul Ricardon. Ez az az autó, mellyel még Lotus formájában Kimi Räikkönen győzött a 2012-es Abu Dhabi Nagydíjon.

    Mielőtt Aseel ma közönség előtt ülhetett autóba, június 5-én részt vett egy felkészülési napon Le Castellet-ben, a Renault mérnökeinek társaságában.

    Aseel Al Hamad
    Fotó: Renault Sport F1

    Aseel az FIA Nők a Motorsportban Bizottságában is képviseli hazáját. Számos projektben és konferencián vesz részt, és igyekszik tenni azért, hogy Szaúd-Arábiában is részesei lehessenek a nők a motorsportnak.

    „Már nagyon kicsi korom óta imádom a versenyzést és a motorsportot, és az, hogy vezetem egy Forma-1-es autót, az túlszárnyalja az álmaimat és mindazt, amit lehetségesnek gondoltam.” – mondta Aseel. „Igazi megtiszteltetés, hogy vezethetem a Renault Sport Formula One Team E20-as autóját annak hazai közönsége előtt, Franciaországban.”

    Aseel Al Hamad
    Fotó: Renault Sport F1

    „A Renault mindig is az úttörő szellemet képviselte.” – mondta Jérome Stoll, a Renault Sport Racing elnöke. „Ugyanígy régóta szenvedélyünk a motorsport és nagyon szeretjük ezt megosztani mindenféle verseny által, annyi emberrel, amennyivel csak lehet. Örömmel látjuk Aseel szenvedélyét a versenyzés iránt és elszántságát, hogy még több mutassa meg a motorsportot szerte a világon.”

    „Az FIA Nők a Motorsportban Bizottáságának célja, hogy promótálja a motorsport tevékenységek lehetőségeinek minden formáját, ugyanakkor népszerűsítse a nők és férfiak egyenlőségét, széles körben az autóiparban és a közúton.” – mondta Michele Mouton, az FIA Nők a Motorsportban Bizottságának elnöke. „Ennek érdekében rendkívül szorosan együtt dolgozunk a nemzeti sportegyesületekkel, hogy fokozzuk a hozzáférést a sportunkhoz. Mióta Aseel tagja a Bizottságnak, Szaúd-Arábiában gyorsan fejlődni kezdett a hozzáállás. Most, mint a Szaúd-Arábiai Motorsport Egyesület egyik hajtó ereje, Aseel megnyitja az utat a nők számára, hogy a sportot válasszák és karriert építsenek a motorsportban.”

    Aseel Al Hamad
    Fotó: Renault Sport F1
  • Hülkenberg leállt egy kisfiúval erősködni, aztán…

    Hülkenberg leállt egy kisfiúval erősködni, aztán…

    A Renault F1 továbbra is aranyos kisfilmekkel építi az imidzsét, és ezúttal újra Nico Hülkenberg volt a soros. A legújabb alkotás elején egy kisfiú játszik a távirányítós autójával, amellyel véletlenül nekihajt a Le Mans győztes úr lábának. A német veszi a lapot, és némi oktatási jelleggel menőzik a játékkal egy sort, megmutatja azt, hogy ő ezzel is milyen menőn tud hajtani.

    A srác emeli a tétet, kigurul a a már egyáltalán nem lábbal hajtós Moszkviccsal, hanem a kor szellemének megfelelően elektromos hajtású sárga sportos kisautójával. Hulk erre is rá tud tromfolni: arcoskodik egy sort a szálloda előtt… Igen ém, de ekkor még nem tudja azt, hogy ki a kiscsávó nagyapja…

    Ha te is tudni akarod, a videóból kiderül! 😀