Címke: Renault

  • 8 év után újra profitot termelt a Renault F1 Team

    8 év után újra profitot termelt a Renault F1 Team

    2009 óta először esett meg, hogy pozitív előjellel zárt a Renault Forma-1-es csapata egy üzleti évet. 2017-ben ugyan alacsony, de mégis profittal zárt a csapat.

    2016-os, 3,3 millió fontos (több, mint egy milliárd forint) veszteségüket 1,1 millió fontos (~ 396 millió forint) profitba tudták fordítani.

    A csapat az utóbbi időben komolyan fejlesztette gyárát, ez pedig a mérlegükben is meglátszik: tárgyi eszközeik 12 millió font értékben növekedtek.

    A Renault hangsúlyozza, hogy továbbra is tartják magukat öt éves üzleti- és teljesítmény tervükhöz, melyet 2015 decemberében határoztak meg.

  • Kubica még a balesete előtt aláírt a Ferrarihoz

    Kubica még a balesete előtt aláírt a Ferrarihoz

    Robert Kubica elárulta, hogy a 2012-es szezontól a Ferrari F1-es versenyzője lett volna, ha nincs az a hatalmas ralibaleset 2011 elején.

    Kubica a 2011-es Ronde di Andorra-ralin szenvedett súlyos sérüléseket, ami azonnal derékba törte ígéretes F1-es karrierjét. A lengyel idén tért vissza a paddockba a Williams teszt- és tartalékpilótájaként, tavaly nyáron pedig még a versenyülésért is harcban volt. Még akkoriban az a hír járta, hogy Kubica 2012-ben a Renault-tól a Ferrarihoz szerződött volna, ezt azonban egyik fél sem erősítette meg hivatalosan – egészen mostanáig.

    „Igen” – jött a tömör, de egyértelmű válasz Kubicától arra a kérdésre, ő lett volna-e Fernando Alonso csapattársa a Ferrarinál 2012-ben. „Az első lépés, hogy bekerülj az F1-be. A második, hogy letedd a névjegyed az asztalra, értékes és jóhírnévvel rendelkező pilótává válj, ami nehezebb, mint bekerülni. Harmadik lépésként pedig vagy világbajnoki címet nyersz, vagy Ferrari-versenyző leszel. Én nem nyertem bajnokságot, végül a Ferrarinál sem versenyeztem, de nagyon közel voltam hozzá.”

    Kubica Stefano Domenicalival írta alá a szerződést, amely alapján kevesebbet keresett volna, mint a Renault-nál. A lehetőség sajnos nem materializálódott, de a hiányt csak most kezdi el érezni igazán, a baleset után nem ezen sajnálkozott leginkább.

    „Olyan nehéz volt a felépülésem, hogy az első 16-18 hónapban egyáltalán nem fájlaltam az elvesztését” – magyarázta Kubica. „Küzdenem kellett, a felépülésre koncentráltam, nagyon kemény időszakon mentem keresztül. Minél több idő telt el, annál nehezebbé vált ez a tudat, mert egyre inkább fogyatkozott a reményem, hogy még visszafordítható a dolog. Egyik pillanatban rendkívül gyorsan rekuperálódtam, a következőben hat hónapot esett vissza a fejlődésem, mert nem sikerült megfelelően egy operáció. Fájdalmas volt [az F1-től való távollét], de nem volt fájdalmasabb csak azért, mert egy ferraris üléstől estem el.”

    A rali előtt Kubica komolyan fontolóra vette, hogy visszalép az indulástól, de nem akarta, hogy kárbavesszen a csapat szervezése és erőfeszítése, valamint tisztában volt vele, hogy „ahol a következő évben versenyeztem volna, ott nem lett volna lehetőségem ralizni”.

    „Nem szórakozásból döntöttem a ralizás mellett” – fűzte hozzá a lengyel. „Sokoldalúbb versenyzővé akartam válni, olyasvalamit akartam találni, amivel a többiek nem rendelkeztek vagy amin még javítanom kell. Nem voltam elégedett az aktuális szintemmel, mindig fejlődni akartam, és úgy gondoltam, a ralizás megfelelő platformot biztosít ehhez. Megkaptam, de túl nagy árat fizettem érte.”

  • Red Bull: A Honda és a Renault motor nagyon hasonló

    Red Bull: A Honda és a Renault motor nagyon hasonló

    A Red Bull csapafőnöke, Christian Horner szerint a csapat jövőbeli motorszállítója a Honda hasonló szintet képvisel most, mint az aktuális motorszállítójuk, a Renault.

    Az angol nagydíjon a Red Bull versenyzője, Max Verstappen a motorerő hiánya miatt, körönként egy másodpercet vesztett az egyenesekben. Azonban Pierre Gasly a Honda motorral felszerelt Torro Rossóval is körülbelül ugyanannyi időt veszített az egyenesekben, mint a Verstappen.

    Horner azt nyilatkozta, hogy reméli a Honda jobban halad majd előre a fejlesztésekkel a jövőben, mint a Renault. „Azt gondolom, hogy lehet látni a helyzetet a két motor között, hogy hasonlóak ebben a pillanatban. Minden a lehetséges fejlesztéseken múlik” – mondta Horner.

    „Van némi hátrány, amit remélhetőleg a Honda le fog dolgozni. Rengeteg hitünk van abban, hogy a Honda motor elég lesz számunkra.”

    Horner jelezte, hogy a Renault tett kisebb előrelépéseket, hogy ledolgozza a hátrányát a Ferrarival és a Mercedesszel szemben. „A mai napon rendkívül védtelenek voltunk a védekezést tekintve, támadni pedig nem tudtunk.”

    „Láthattátok az újraindításnál Kimit (Räikkönen) kicsit hasonló volt a helyzet, mint ami volt Mexikóban három éve. A második újraindításnál volt egy pillanata, amikor a Stoweban még mindig Max mögött volt a második harmadik kanyarban. Sajnos Daniel (Ricciardo) sem tudta támadni Valtterit (Bottas) a sokkal frissebb gumik és a tapadáselőny ellenére sem. Hiába nyithatta az állítható hátsószárnyat (DRS) még úgy is távolodott.”

    „Ricciardo motivált, és képes megtenni bármit a csapatnak a 2019-es szezonban, amit már Honda motorokkal fog teljesíteni a csapat.”

    Horner elmondta a versenyzőinek az érveket, hogy miért cseréltek motorszállítót.

    „A valóság az, hogy eljött az idő a váltásra. Ugyanazokat a dolgokat csináltuk évről évre. Valós fejlődést látunk a Hondában, és azt érezzük, hogy ez a tökéletes időpont, hogy új útvonalon fejlődjünk a jövőben.”

    (Szerző: Boa Bence)

     

  • Abiteboul: Alonso jöhet, de nem csak egy évre

    Abiteboul: Alonso jöhet, de nem csak egy évre

    A Renault nem tagadta azon pletykákat miszerint Fernando Alonso 2019-ben újra náluk versenyezhet. A csapatfőnök Cyril Abiteboul viszont elmondta, hogy erről csak akkor lehet szó, ha több évre érkezne a spanyol bajnok.

    A francia istálló jelenleg Nico Hülkenberggel és Carlos Sainz-cal versenyez, de utóbbi csak kölcsönben szerepel náluk idén, és egyelőre nem tudni, hogy a Red Bullnak mik a tervei vele.

    „Nem sietünk, meg kell néznünk, hogy milyen mellékhatása van annak, hogy jövőre már nem mi adjuk a motort a Red Bullnak. A pilóták remek munkát végeznek és szeretnénk megtartani őket. Viszont nyugodt vagyok abban az értelemben, hogy ha fejlődünk, és csapatként is jobbak leszünk, akkor válogathatunk azon pilóták közül, akik nálunk szeretnének versenyezni.” – nyilatkozta a francia csapatfőnök.

    Ezek közül az egyik ilyen versenyző Fernando Alonso lehet, akinek szép emlékei vannak a franciákról, ugyanis velük szerezte mindkét világbajnoki címét.

    A 36 éves spanyol jelenleg a McLaren versenyzője, de a csapat versenyképessége nem javult, hiába szakítottak a Hondával.

    „Nem szeretnék lökést adni ezen pletykáknak. Fernandonak először is el kell döntenie, hogy mit szeretne csinálni, vagyis, hogy az F1-ben marad vagy sem. Nagyon tiszteljük Fernandot, de mi jobban szeretnénk egy olyan pilótát, akire hosszú távon számíthatunk. Ettől függetlenül még megállapodásra juthatunk Alonsoval, de csak akkor, ha nem egy évre jön, mert ennek nem lenne értelme.” – tette hozzá.

  • Kartellezni tervez a Ferrari-Mercedes-Renault trió

    Kartellezni tervez a Ferrari-Mercedes-Renault trió

    Az F1-es motorgyártók fel akarják borítani a Liberty Media 2021-es terveit a motorszabályokat illetően.

    Eddig arról volt szó, hogy megválnak az MGU-H-tól, azaz a hőenergia átalakító elemtől, azt remélvén, hogy így lejjebb mennek a költségek, az erőforrások pedig egyszerűbbek és hangosabbak lesznek. Ezen kívül arra számítanak, hogy így majd csábító lesz az F1 az új gyártóknak, például a Porschénak.

    A svájci Blick szerint azonban a legutóbbi motorszabályokat firtató megbeszélésen a Mercedes, a Ferrari és a Renault is jelezte, hogy ők megtartanák az MGU-H-t. Ez azonban valószínűleg megakadályozná a Porsche érkezését a sportba.

    A három gyártó szerint az MGU-H eltávolításával az egész erőforrás egységet újra kellene tervezni, ami rendkívül drága lenne.

    Az Auto Motor und Spport szerint a Mercedes-Ferrari-Renault trió komolyan gondolja a tiltakozást, gyakorlatilag kartellbe tömörülnének.

    „Félnek feladni a pozíciójukat, így a Porsche, vagy más új gyártó nem tud megjelenni és legyőzni őket.” – mondta egy meg nem nevezett forrás.

    n

  • Sainz: Vezethetetlen volt az autó

    Sainz: Vezethetetlen volt az autó

    A hólyagosodás miatt Carlos Sainz Renault-ja „vezethetetlenné” vált az Osztrák Nagydíjon.

    Számos versenyző, köztük Sainz is áldozatul esett a Red Bull Ringen tapasztalt meleg időjárásnak és az emiatt fellépő komoly gumihólyagosodásnak. A spanyol pilóta a VSC-fázis alatt a 15. körben ultralágyról lágyra váltott, ám 19 körrel később ismét meg kellett látogatnia szereplőgárdáját, akik friss szett szuperlágyakkal hálálták meg a figyelmességet.

    „A szuperlágyak kivételével mindegyik keverék öt kör után elkezdett hólyagosodni” – panaszkodott Sainz. „Elsőre úgy festett, a gyorsabbik autók közé tartozunk a középmezőnyben, a Haas és a Force India környékén. Feltettük a lágyakat, de öt kör múlva elment minden teljesítmény. Muszáj lesz kielemeznünk a történteket, mert a verseny 70 köréből 55-ben vezethetetlen volt az autó. Rettenetes volt a vibráció, nem láttam a féktávot, nem tudtam elfordítani még a kormányt se. Van mit megértenünk és kielemeznünk.”

    Sainz mindent megtett a probléma enyhítése végett, még a vezetési stílusán is változtatott, de így is csak a 12. helyen ért célba.

    „A pénteki napnál is jobban odafigyeltem a gumikra, de mit sem ért” – folytatta. „Valami a pályahőmérséklettel és az autóval lehetett. Ha megmaradt volna az egyensúly, amivel a hétvége többi részén rendelkeztünk, a Force India előtt és a Haas mögött végezhettünk volna, de semmi tapadás nem volt ahhoz, hogy nyomni tudjam. Megvan az esély rá, hogy Silverstone-ra megoldjuk, de a szezon során többször is láttuk már, hogy a mi autónk nem a legkíméletesebb a gumikkal. Ez a legfőbb hátrányunk a többiekhez képest, ezúttal pedig nagyon látványosan ki is ütközött.”

    Nincs sok idő a Brit Nagydíjig, de ha a Renault jól akar szerepelni, muszáj ráakadni a probléma forrására.

    „Hatalmas meglepetésként ért minket, pénteken halvány jelét sem láttuk ennek” – ismerte el Cyril Abiteboul csapatfőnök. „Nyilván pénteken teljesen más környezeti viszonyok voltak, talán ebben rejlik a titok nyitja. De a szezon eleje óta tisztában vagyunk vele, hogy a mi autónk sajnos keményen bánik a gumikkal, amire most vasárnap újabb példát láttunk. Elsődlegesen ezzel a témakörrel kell foglalkoznunk, mert ez visszaüthet a többi nagyenergiájú és hosszú, tempós kanyarokkal tűzdelt pályákon – mint például Silverstone-ban. Ez lesz a hétvége első sürgősségi esete.”

  • Sainz hasznos tanácsot kapott a „versenyzés mesterétől”, Alonsotól

    Sainz hasznos tanácsot kapott a „versenyzés mesterétől”, Alonsotól

    Kissé fura helyzetbe csöppent Carlos Sainz, hiszen jelenleg egy Renault-t hajt, Red Bullosként, a Red Bull azonban hamarosan Hondás lesz. Az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén kérdeztük meg a spanyol versenyzőt arról, hogyan is érzi magát ebben a helyzetben.

    „Úgy érzem kiváló helyzetben vagyok, hiszen egy olyan gyári csapatnál lenni, mint a Renault, igazi megtiszteltetés. Még szerződésben vagyok a Red Bullal, de igazából mindkét szituáció előnyös lehet.” – mondta Sainz a MotorsportMania.hu-nak.

    Valóban lehetséges, hogy ezen tények tükrében még ő van a legjobb helyzetben, noha még nem tudni pontosan, hogy hol is folytatja 2019-ben, hiszen az ő sorsa is Daniel Ricciardo Red Bullnál való maradásán, vagy onnan való távozásán múlhat.

    Annyi azonban bizonyos, hogy Sainz mintha magára talált volna, mióta a Toro Rossótól átkerült a Renault-hoz.

    „Idén minden alkalommal bejutottam a Q3-ba, sok pontot gyűjtök (Idén eddig csak Bahreinben, valamint épp az interjú helyszínén, Ausztriában nem tudott pontot gyűjteni a spanyol versenyző. – a szerk.), ez mindenképp segít. A csapat negyedik a bajnokságban, és nagyon várom is, hogy folytatni tudjuk ezt a tendenciát.”

    Az is közismert, hogy igen jó kapcsolatot ápol honfitársával, Fernando Alonsóval, így hát megkérdeztük tőle azt is, hogy kapott-e valaha olyan tanácsot a kátszeres világbajnoktól, ami igazán hasznos volt, és azóta mindig észben tartja?

    „Talán 4-5 évvel ezelőtt, még a Forma-1-es karrierem előtt.” – felelte Sainz. „Mikor először jártam Monacóban a World Series by Renault-val, robogóval körbementünk a pályán és körülbelül minden trükköt elárult nekem, amiket próbáltam is alkalmazni a monacói versenyeimen.”

    S valóban, Sainz rendre kiválóan teljesít monacói versenyein, négy Forma-1-es Monacói Nagydíja mindegyikén pontot tudott szerezni.

    „Ezen kívül nem nagyon beszéltünk ilyesmiről.” – folytatta. „Persze azért szóba kerül a versenyzés, hiszen ő egy versenyző-mester, így mindig lehet tőle tanulni az autókról, Forma-1-ről, WEC-ről, IndyCarról…”

  • A renault-sok meg sem érezték a „partimódot”

    A renault-sok meg sem érezték a „partimódot”

    Carlos Sainz és Nico Hülkenberg igyekezett eloszlatni a nagy felhajtást az új időmérős beállítással kapcsolatban.

    Végre a Renault is csatlakozott a partihoz, már ami a speciális időmérős motorüzemmódot illeti. A francia hazai nagydíjukon már tesztelték a beállítás működőképességét, de élesbe csak Ausztriában vetették be először. Elég egyetlen pillantást vetni a rajtrácsra, hogy lássuk, a Renault „partimódja” a közelében sincs a Mercedesének és a Ferrariénak: a két Red Bull több mint héttizedes lemaradással az ötödik és hetedik helyekre kvalifikált (közéjük beférkőzött Romain Grosjean a Haasszal), a két gyári Renault pedig csak az ötödik sort tudta kisajátítani, ahogyan arra már többször is volt idén példa.

    „Egy kicsivel több teljesítményt észre sem veszel” – hűtötte le a kedélyeket Hülkenberg. „Valami sokkal jelentősebbnek kell történnie, hogy megérezd. Nem is értem, mit hittetek vagy mit mondtak nektek [a motorüzemmódról]. Annyit elárulhatok, hogy nem ez fogja megváltani a világot.”

    „Mindenkinek van időmérős beállítása” – csatlakozott Sainz csapattársához. „Igen, ad valamennyi pluszteljesítményt, de nagyon messze voltunk a Haastól ahhoz, hogy bármiféle hatást vagy előnyt érezzünk.”

    Bob Bell, a Renault technikai igazgatója már pénteken figyelmeztetett mindenkit a „partimód” megnevezés ellen, és elismerte, az ő beállításuk „valószínűleg nincsen azon a szinten, mint más gyártóké”.

    „Versenyről versenyre fejlesztünk a motoron” – magyarázta Bell. „Motorüzemelés terén mindig sikerül olyan apró módosításokat találnunk, amivel kicsit több teljesítményt tudunk kifacsarni. Eddig talán hátrányban voltunk a többiekkel szemben, de lassan elkezdtük utolérni őket. Tapasztalható valamennyi előrelépés, de nem ég és föld a különbség.”

    A Renault az egész szezon során csiszolgatni fogja a teljesítménytöbbletet nyújtó üzemmódokat.

    „Több beállításunk is van, amelyeknek fejlesztésére a szezon folyamán külön figyelmet fogunk fordítani” – fűzte hozzá Bell. „Némelyik minden körben elérhető, másokat csak két-három körre lehet használni az időmérő alatt. Ezek a megszorítások könnyen módosulhatnak a szezon során; minél magabiztosabbá válunk egy új üzemmód működése kapcsán és minél több visszajelzést kapunk adatok terén, annál hosszabb ideig használhatjuk őket. Lehet, hogy konzervatívan kezdtünk, de később kiszélesíthetjük a tartományt.”

  • Horner: Abszolút logikus döntés volt Hondára váltani

    Horner: Abszolút logikus döntés volt Hondára váltani

    Christian Horner a Motorsportmania.hu kérdésére elmondta, teljesen logikus lépés volt a részükről Honda erőforrásokra váltani 2019-től.

    A Red Bull még a Francia Nagydíjat megelőzően bejelentette, hogy hosszú évek közös munkája után jövőre már nem a Renault, hanem a Honda partnereként folytatják a Forma-1-ben.

    Spielbergben, a csapatvezetők pénteki sajtótájékoztatóján Horner megerősítette, nagy egyetértés közepette hozták meg a döntést csapaton belül.

    „Megvártuk, hogy milyen képet mutatnak majd a továbbfejlesztett erőforrások, amit Montreálban láthattunk először. Mindezek után nagyon egyértelmű és logikus döntést hoztunk, melyet leginkább a mérnöki oldal vezérelt. A műszaki dolgokkal foglalkozó kollégáink között egyetértés volt a váltásban, szóval egyértelműen ez a helyes út.”

    Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke is üdvözölte a Red Bull döntését, elmondása szerint számukra is fantasztikus információ, hogy jövőre már mindkét energiaitalos autót a Honda erőforrása hajtja.

  • Nem használja az új MGU-K-t a Red Bull és Alonso

    Nem használja az új MGU-K-t a Red Bull és Alonso

    Hiába készült el az új verzióval a Renault Ausztriára, a Red Bull a régi specifikációjú MGU-K használata mellett döntött.

    Spielbergben a Renault által kiszolgált autók közül csak Nico Hülkenberg, Carlos Sainz és Stoffel Vandoorne döntött a megbízhatóbb és nagyobb teljesítményre képes új MGU-K mellett. Mivel ebből az elemből büntetés nélkül csak kettőt használhatnak fel a pilóták a szezon során, a már második MGU-K-jukat taposó Max Verstappen, Daniel Ricciardo és Fernando Alonso maradt a régi verzió mellett, elodázva ezzel az elkerülhetetlen rajtbüntetést. Cyril Abiteboul csapatfőnök már csütörtökön elárulta, hogy „nem minden csapat váltott át az új specre” annak ellenére, hogy az „jobb teljesítményre képes, megbízhatóbb és könnyebben installálható”. A fejlesztés legnagyobb előnye azonban Hülkenberg szerint az ezáltal elérhető súlycsökkentés.

    „Nem számítunk hatalmas előrelépésre” – magyarázta a német. „Nem leszünk hirtelen egy másodperccel gyorsabbak, csupán egyetlen kis darabja az egész szezonon áthúzódó fejlesztéskirakónak. Viszont jó hír, hogy könnyebb lett az autó; eddig kicsit túlsúlyban voltam, ami különösen az időmérőn hátrányos, de ennek segítenie kell valamennyit. A csapat jobb megbízhatóságot is remél.”

    A két Renault és a két McLaren emellett friss akkumulátort kapott, illetve Sainz új turbóval és Alonso új vezérelektronikával gazdagodott. Egyelőre senkinél sincs büntetés, ám a cserékkel minden érintett pilóta elérte a büntetlenül felhasználható egységek felső határát, így a következő alkalommal tízhelyes rajtbüntetés vár rájuk.