Címke: Renault

  • Hamilton: Ricciardo bátor döntést hozott

    Hamilton: Ricciardo bátor döntést hozott

    Lewis Hamilton alig győzte dicsérni Daniel Ricciardo „bátor”, de „kockázatos” csapatváltását, amit saját első mercedeses szerződéséhez hasonlított.

    A nyár egyik legnagyobb szenzációja volt Ricciardo bejelentése, miszerint jövőre a Renault kedvéért elhagyja a Red Bullt, a döntést azonban sokan – köztük Christian Horner – hitetlenkedve fogadták. A Red Bull egy bizonyítottan futamgyőztes csapat, ami tíz éve egyengeti az ausztrál karrierjét, míg a Renault egy fejlődésben lévő istálló, ami saját bevallása szerint csak 2021-től lesz harcban a bajnoki címért; érthető tehát, ha sokan Hamilton 2012-es bejelentésére asszociáltak, amikor a brit a Mercedeshez szerződött a McLarentől.

    „Örülök, hogy így döntött” – támogatta Ricciardót Hamilton. „Mindig nagy bátorságra van szükség a szokatlan döntések meghozatalához, mert az embereknek mindig lesznek ilyen vagy olyan véleményük a dologról, és ráadásul minderre szezon közepén került sor, amikor még fogalmad sincs, mi lesz jövőre. Izgalmas időszak előtt áll; rengetegen félnek a változástól, a mástól, és inkább eléldegélnek egy olyan térben, ahol nem feltétlen boldogok. Remek azt látni, hogy hozzám hasonlóan Daniel is mer kockáztatni, ki akar próbálni valami újat, amiből tanulni tud, legyen az jó vagy rossz.”

    Érdekes betekintést nyújthat az események hátterébe Bob Bell, a Renault év végén visszavonuló technikai igazgatója, aki Hamilton elcsábításakor még a Mercedes mérnökgárdáját erősítette. Bell egyetért a Ricciardo—Hamilton-analógia létjogosultságával, ám kiemelte, hogy a 2014-es hatalmas motorváltozások a brit kezére játszottak.

    „Nem teljesen egyezik a két szituáció” – magyarázta. „Amikor Lewis otthagyta a McLarent, éppen zajlott a turbóhibridekre váltás, és valljuk be őszintén, ennek hatalmas szerepe volt a Mercedes sikereiben, aminek a babérjait Lewis aratta le. Danielnek szerintem sokkal nehezebb dolga lesz, de a végeredmény valószínűleg ugyanaz lesz: úgy fogja érezni, hogy megfelelő döntést hozott.”

  • Alonso állítja, hogy 2019-re a Renault-hoz igazolhatott volna

    Alonso állítja, hogy 2019-re a Renault-hoz igazolhatott volna

    Fernando Alonso elmondása szerint lett volna lehetősége 2019-re a Renaulthoz igazolni, bár a csapatfőnök Cyril Abiteboul szerint a spanyol nem volt opció.

    Alonso 2005-ben és 2006-ban a Renaultnál lett világbajnok, azóta pedig járt a Ferrarinál és a McLarennél is, de egyik csapatnál sem sikerült megismételni a Renault-s sikert.

    „Volt lehetőségem rá, hogy csatlakozzak a Renault-hoz, hogy azzal a csapattal töltsem utolsó (F1-es) éveimet, mellyel kétszer bajnok lettem.” – mondta a spanyol versenyző a Sky Sports F1-nek. „De nehéz volt meglátnom a kihívást abban, hogy a top hat, vagy 10 pozícióért harcoljak, összehasonlítva az F1-en kívüli kihívásokkal. Nem titok, hogy a tripla koronával szimpatizálok. Ez egy kicsit jobban érdekel jelenleg.”

    Mindeközben bár Abiteboul nagyra értékeli Alonsót, azt állítja, egyáltalán nem volt olyan opció, hogy ő jövőre a Renault-hoz igazoljon.

    „Őszintén, annak ellenére, hogy nagyon tisztelem Fernandót, aki valószínűleg az egyik legjobb versenyző a világon, a válaszom: nem.” – mondta a francia a Crash.Net-nek. „Átérezzük, hogy karrierjének abban a szakaszában van, hogy olyan autót akar, ami azonnal alkalmas a győzelemre. Ő ezt várja, de mi nem vagyunk ebben a pozícióban. Olyan versenyzőkre van szükségünk, akik értik a projektet, akik hosszú távon a projekt mellé tudnak állni. Nem hiszem, hogy ez az, amit Fernando keres. Szóval a rövid válasz: nem.”

  • Ricciardo motorcserés rajtbüntetést kap Monzára

    Ricciardo motorcserés rajtbüntetést kap Monzára

    Daniel Ricciardo utolsó rajtsoros indulásra számíthat az Olasz Nagydíjon, ahol megkapja a Renault legújabb, C-specifikációs erőforrását.

    Ricciardo esetében elkerülhetetlen volt a motorcsere, a Red Bull pedig a veszteségek minimalizálása végett úgy időzítette, hogy egybeessen a Renault legfrissebb fejlesztésű erőforrásával. Amennyiben az ausztrál autójában a várakozásoknak megfelelően működik a motor, a hétvége későbbi folyamán Max Verstappen is kaphat egy újat, és ha a csereelemek csak a belsőégésű motorra és az MGU-H-ra korlátozódnának, mindezt rajtbüntetés nélkül megteheti.

    A döntés azonban komoly kockázatot is rejt magában: a Renault C-spece már Spára elkészült, ám a motorgyártó mindenkit figyelmeztetett, hogy az új motor megbízhatóság terén nem teljesít a legjobban, így mindenki csak saját felelősségére használja. Mivel a Renault késhegyre menő csatát vív a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért, ők nem vállalhatták be ezt a kockázatot, ám a Red Bull lényegében akármit csinál, úgyis a harmadik helyen végez.

    „Danielnél beérett a motorcsere, így büntetést kap a következő versenyhétvégére” – erősítette meg Christian Horner. „Az eltérő hűtési igények és hasonló faktorok miatt komoly pénzekbe került a kasztni átalakítása, hogy megfelelően tudjuk integrálni az erőforrást, de ha ez teljesítménynövekedéssel jár, boldogan bevállaljuk a kockázatokat. Pénteken kipróbáljuk a motort, majd este eldöntjük, megtartjuk-e; ha jónak találjuk, Max is kap egyet szombaton, neki is kijár már egy friss motor.”

    A hosszú egyenesek miatt nem feltétlen Monza lesz a Red Bull legerősebb pályája idén, ám az osztrák istálló reméli, a későbbi futamokon érezhető lesz a C-spec újdonságainak jótékony hatása.

    „Nem aggódunk Monza miatt, de ha sikerülne egy kis plusz teljesítményt találnunk, az például Szingapúrban és Mexikóban talán közelebb tudna minket lopni a Ferrarihoz és a Mercedeshez” – folytatta Horner. „Minden egyes tizedmásodpercért nagyon hálásak vagyunk.”

    A Renault harmadik csapata, a McLaren egyáltalán nem használja majd a C-specet, mert annak integrálásához túl mélyreható változtatásokat kellene eszközölniük a kasztniban.

  • Hülkenberg: Ricciardo érkezése komoly nyomást helyez a Renault-ra

    Hülkenberg: Ricciardo érkezése komoly nyomást helyez a Renault-ra

    Nico Hülkenberg szerint Daniel Ricciardo érkezése még nagyobb nyomást fog helyezni a Renault-ra, hogy egy olyan konstrukciót építsenek Ricciardo számára, amivel képes lesz majd futamgyőzelmekért harcolni.

    A német pilóta, aki a második szezonját tölti az enstone-i istállónál, elmondása szerint őt már egy nappal a hivatalos bejelentés előtt felhívták, hogy Daniel Ricciardo lesz a csapattársa 2019-től.

    „Örültem ennek a hírnek,” monda Hülkenberg. „Carlos-szal is jól kijöttünk egymással, de természetesen Ricciardo döntésének is örülök.

    „Nyilvánvaló, hogyha egy olyan kaliberű versenyző érkezik egy csapathoz, mint Daniel, az azt mutatja meg, hogy a Renault-nak komoly céljai vannak. Ez természetesen nagyobb nyomást fog gyakorolni a csapatra, de biztos vagyok benn, hogy képesek lesznek egy jobb autót összerakni a következő szezonra.”

    Hülkenberg szerint Ricciardo érkezése miatt sokkal motiváltabbak lettek a Renault dolgozói.

    „Szerintem mindenhol nagyon jól fogadták a hírt, a gyárban is és a csapatnál is. Ez az elhatározás azt mutatja meg, hogy a Renault vissza akar térni az élmezőnybe és a végső győzelemért szeretnének harcolni.”

    Hülkenberg, aki még nem pezsgőzhetett a pódiumon pályafutása során, nem fél attól, hogy egy 7-szeres futamgyőztes ellen kell majd versenyeznie a jövőben.

    „Azt hiszem, hogy fel van adva a lecke számomra. Nem aggódok miatta túlságosan. Fel tudom venni a versenyt bármelyik F1-es versenyzővel, ha jó formában vagyok és elvégzem a szükséges „házi feladataimat”.

    „Nagyon várom már ezt az újfajta kihívást. Daniel egy nagyon gyors és erős versenyző, szóval nehéz dolgom lesz.”

  • Verstappen nem érti Ricciardót

    Verstappen nem érti Ricciardót

    Max Verstappen elmondta, meglepte, hogy Daniel Ricciardo úgy döntött, a Renault-hoz igazol, és nem hiszi, hogy csapattársa jól választott.

    „Ez szerintem mindenkit meglepett” – mondta Verstappen a csütörtöki sajtónapon. „De végső soron az a legfontosabb, hogy ő jónak érezze.”

    Ricciardo elismerte, volt pár „álmatlan éjszakája” azt mérlegelve, hogy maradjon-e a jövőre már Honda motort használó Red Bullal. Megkérdezték tőle, hogy azért döntött-e így, mert nem győzte meg a Honda? Azt válaszolta, hogy nem csak egyetlen tényező állt a döntés hátterében.

    „Mindig vannak ismeretlenek” – mondta Ricciardo. „Csak jövőre megyek oda, ahova most aláírtam. Még mindig vannak kockázatok, ismeretlenek. Semmi sem teljesen világos.”

    „Nyilván a Hondának még bizonyítania kell a mezőny elején. De őszintén, nem csak egy döntő tényező miatt határoztam így, inkább csak egy kis változásra volt szükségem.”

    Verstappent nem győzte meg az ausztrál döntése.

    „Mindenkinek vannak szakaszok a karrierjükben, amikor frusztráltak, nem elégedettek a helyzetükkel. Szerintem itt mindenki győzni akar.”

    „De néha ez nem elérhető, akkor viszont türelmesnek kell lenned, keményen kell dolgoznod. Néha az egész csomagnak össze kell állnia és szerintem ezen dolgozik most a Red Bull és magabiztos vagyok, hogy előállnak majd egy minden versenyen győzni képes autóval. A csomag egésze kell, ezen dolgozunk.”

    „Szóval ezért lepett meg kicsit a távozása. Ha környezetváltozásra volt szüksége, nem biztos, hogy ez a legjobb környezet, ahova mehet.”

  • Abiteboul: „Teljesen őszinték voltunk Ricciardóval”

    Abiteboul: „Teljesen őszinték voltunk Ricciardóval”

    A Renault ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul elmondta, csapata őszinte és becsületes volt Daniel Ricciardo-val a tárgyalások során.

    Az ausztrál év végén ott hagyja a Red Bullt és jövőre már a franciáknál fog versenyezni. Abiteboul szerint Ricciardo pontosan tudja, mibe vág bele. Valamint nem amiatt döntött így, mert a végén nagyobb összeget ajánlottak neki.

    „Már régóta élt az ajánlatunk” – mondta. „[Daniel] nagyon későn döntött, így akarta folytatni.”

    „Nem ajánlottunk fel semmi újat az utolsó pillanatokban” – folytatta. „Tudta, hogy mennyit ajánlottunk neki a pénzügyek terén.”

    „A csapatra vonatkozóan is mindennel tisztában volt – a jelenlegi helyzetünkkel, azzal hogy a kocsink nincs a Red Bull szintjén és jövőre sem lesz.”

    Nem mondtunk vagy csináltunk semmi valótlant, mindig teljesen hitelesek voltunk, őszintén prezentáltuk a tényeket.”

    „Nem tettem semmilyen hirtelen ígéretet 2019-re, vagy a fizetésre vonatkozóan.”

    „Ezt ő döntötte el saját maga. Talán kellett neki néhány nap a [nyári] szünetben hogy végiggondolja ezt és meghozza a végső döntést.”

    Abiteboul felvetette, az is benne lehet a döntésben, hogy Ricciardo kételkedik az új motorszállítóban, mely jelenlegi csapatának biztosít majd erőforrásokat 2019-től.

    A Red Bull 12 év után vet véget a házasságnak a franciákkal és Hondára váltanak. Ricciardo maradt a Renault mellett.

    „Nem hiszem, hogy meggyőzték a Red Bull közleményei a Hondáról, a Renault-ról és a Honda tökéletességéről” – mondta Abiteboul a Motorsport.com-nak Spában.

    Elmondta, hogy az energiaitalosok továbbra is kritizálják azt a Renault-t, amivel korábban 4 világbajnoki címet is nyertek.

    „Szerintem ez igazságtalan a Renault-val szemben” – panaszkodott. „Fejlődik a Honda, de amiket a Toro Rosso nyilatkozik a Hondáról, amikor a japánok már vagy 11-12 motort bevetettek…”

    „Az igazat megvallva, ez egy vicc, nem túl imponáló” – mondta, elhessegetve azokat a gondolatokat, hogy a Renault Ricciardo-t szemet szemért, fogat fogért elv alapján halászta el a Red Bulltól.

    „Őszintén, nem így gondolkodunk. Az F1-ben mindig versengünk – egy mérnökért, egy szponzorért, egy pozícióért, a bajnokságért, egy versenyzőért és még sok másért.”

    Ricciardo helyére Pierre Gasly érkezik majd. A franciának már van tapasztalata a Hondával, beleértve az idei évet a Toro Rossoval, hiszen a kisbikások már idén is a japán motort használják, tesztelik, mielőtt a Red Bull jövőre váltana.

    „Tudnak befolyásolni egy olyan srácot, mint Pierre Gasly, ezt megértem” – mondta Abiteboul. „De egy olyan versenyzőt nem, mint Daniel Ricciardo és ezt tiszteletben tartom.”

  • A Force India elvesztette a helyét a Stratégiai Csoportban

    A Force India elvesztette a helyét a Stratégiai Csoportban

    Mivel papíron új csapat a Racing Point Force India, ezzel elveszítette a helyét az F1-et irányító Stratégiai Csoportban az Autosport értesülései szerint.

    A Stratégiai Csoportot ezidáig az F1 és a FOM mellett a Ferrari, Red Bull, McLaren, Mercedes és a Williams istállók képviselték, illetve hatodik csapatként a rajtuk kívül az elmúlt években a legjobb teljesítményt nyújtó gárda lehetett a tagja. 2014-ig a Lotust illette meg ez a jog, és ezután vette át a helyüket a Force India.

    Azonban a Belga Nagydíj előtt nevet váltott, és újból benevezett a bajnokságba a Force India, így elvesztették az idei évben megszerzett konstruktőri pontjaikat, valamint a helyüket is a Stratégiai Csoportban is.

    Az új csapatfőnök Otmar Szafnauer elmondta, hogy erről hivatalos megerősítést ugyan nem kaptak, viszont megértik ezt a lépést.

    „Mivel új belépők vagyunk, ezért nem lehetünk tagjai a csoportnak. Ugyanakkor viszont az eddig elhasznált motorokat tovább vittük. Ugyanazt a váltó kiosztást használjuk, mint a szezon elején. Így hogyan lehet azt mondani, hogy mi egy teljesen új csapat vagyunk? Sehogy, mert nem vagyunk azok.” – mondta Szafnauer az Autosport-nak.

    Az viszont még nem lehet tudni, hogy idén átveszi-e valaki a Force India helyét. Utánuk a Renault következne az eredmények alapján, de lehet, hogy a franciák csak a következő szezontól csatlakozhatnak a Stratégiai Csoporthoz.

  • Hülkenberg magára vállalta a felelősséget a rajtbalesetért

    Hülkenberg magára vállalta a felelősséget a rajtbalesetért

    Nico Hülkenberg elismerte, ő hibázott a Belga Nagydíj rajtbaleseténél, aminek következtében öten is kiestek.

    A Renault német versenyzője saját bevallása szerint „elmérte” a féktávot és a közvetlen előtte feltorlódó autók mögött nagyon sok leszorítóerőt vesztett, a kettő kombinációjának eredményét pedig mindenki a saját szemével látta.

    „Az autóval nem volt probléma” – magyarázta Hülkenberg. „Hihetetlen, mennyire érzékenyek ezek az autók az aerodinamikára: néhány autó elég ahhoz, hogy tapadást és terhelést veszíts. Amikor rátapostam a fékekre, azonnal blokkoltam az első kerekeket és belecsúsztam Fernandóba. Valószínűleg kissé elmértem a helyzetet, túl későn fékeztem. Nem hiszem, hogy Fernando túl elégedett lenne most, de ugyanez elmondható Charles-ról és magamról is.”

    Hülkenberg egymaga eliminálta a mezőny negyedét, a fentebb említett Alonsón és Leclerc-en (és persze saját magán) kívül ugyanis Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen is a balesetben összeszedett sérülések következményeképpen álltak ki a versenyből. Alonso nem először élt át ilyet Spában, a baleset kísértetiesen hasonlított a 2012-es elsőkanyaros ütközéshez, ahol a főkolompos Romain Grosjeant egy futamra eltiltották a versenybírák.

    „Csalódott vagyok” – foglalta össze lelkiállapotát a McLaren spanyolja. „Jó rajtom volt, nyílt előttem néhány lehetőség az egyes kanyarba érkezve. Megpróbálod óvatosan kezelni a helyzetet, normális helyen fékezel, majd belenézel a tükörbe és azt látod, hogy a mögötted lévő srácok úgy versenyeznek, mintha a bajnokság utolsó kanyarjában volnának. Az ilyesféle hibákat, amiket magas kockázatú szituációkban követnek el, keményebben kellene büntetni.”

    A versenyirányítás jelenleg is vizsgálja az esetet.

  • Ricciardo senkivel nem veszett össze a Red Bullnál, csak beleunt

    Ricciardo senkivel nem veszett össze a Red Bullnál, csak beleunt

    Sokakat meglepett Daniel Ricciardo döntése, mi szerint 2019-re a Red Bulltól a Renaulthoz igazol. Leginkább talán épp a Red Bull döbbent meg.

    Az ausztrál azonban állítja, hogy semmiféle rossz érzése nincs az energiaitalosokkal kapcsolatban, egyszerűen csak környezetváltozásra van szüksége.

    „Persze hosszú és kemény folyamat volt.” – mondta Ricciardo már Belgiumban. „Már akkor bombázni kezdtek a kérdésekkel, mikor Max (Verstappen) bejelentette, hogy hosszabbított, ezzel én kerültem a középpontba ilyen téren.

    „Egyáltalán nem volt könnyű döntés, de azt hiszem volt egy pont, amikor úgy éreztem, hogy készen állok a változásra.”

    „Készen állok egy új kihívásra, számomra ez friss motivációt jelent. Kimondva egyszerűnek hangzik, de nem volt könnyű. Volt pár álmatlan éjszakám természetesen, próbáltam meghozni a legjobb elhatározást számomra.”

    Ricciardo elmondta, hogy már egy ideje fontolgatta a Renault-hoz való átszerződést, azonban csak a Magyar Nagydíj után született meg az elhatározás.

    „Még a budapesti versenyhétvégén sem voltam biztos benne. Kedden teszteltem, egy kis időbe telt, hogy átgondoljam a dolgot a következő 48 órában, és végül megszületett a döntésem. Nem volt könnyű, számos variáció felmerült, de a kulcskérdés az volt a fejemben, hogy ideje váltani.”

    Elmondása szerint azonban rendben van a viszonya a Red Bullal és tagadja azon feltevéseket, melyek szerint megromlott idén a viszonyuk.

    „Sosem mondtam, hogy ne szeretném a Red Bullt, inkább csak rutinná vált, évről évre ugyanabba a gyárba járni. Néha kicsit úgy éreztem emiatt, hogy kevésbé élvezem a sportot. Hogy tisztázzam, nem volt semmiféle összeveszés, gyűlölködés senkivel sem a csapatban, főnökökkel sem, senkivel.”

  • Versteppen: A Renault motornak több mint 40 lóerő hátránya van

    Versteppen: A Renault motornak több mint 40 lóerő hátránya van

    A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen elmondta a véleményét a Renault motor teljesítményéről.

    A holland reméli, hogy jól tud majd szerepelni a majdnem hazai versenyén, azonban a Red Bull pilótája úgy véli, hogy a Renault motor miatt sokkal lassabbak lesznek az egyenesekben a Mercedes és a Ferrari versenyzőihez képest.

    „Körülbelül 30-40 lóerő hátrányunk van a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest.” – mondta Verstappen az RTL-nek válaszolva arra a kérdésre, hogy körülbelül mekkora a Renault motorerő hátránya. „Ez sajnos óriási hátrány, ami miatt szinte esélytelenek leszünk majd a hétvége során.”

    Dr. Helmut Marko elmondta, hogy a csapata már semmit sem remél a francia motorgyártótól.

    „Soha nem tudtak összerakni egy jó motort a 2014-es szezontól.” – mondta Marko a Servus TV-nek. „Soha sem voltunk versenyképesek a turbó érában.”

    „Nincsenek a Mercedes vagy a Ferrari szintjén, még a megbízhatóság szempontjából sem.

    „Egy olyan partnerünk lesz a Honda személyében, akik készek mindent megtenni a győzelem érdekében, rendelkezik a megfelelő emberi és technikai háttérrel. A legfontosabb pedig az lesz, hogy mi leszünk a Honda számára az első számú csapat.

    „A Renault-nak soha nem mi voltunk az első számú csapat. Jól bántak velünk, azonban mindig is a saját csapatukat tekintették a legfontosabbnak. Ezért is döntöttünk a Honda mellett,” – magyarázza Marko.