Címke: Renault

  • Kubica: Sok időbe telik, mire újra vezetni fogok

    Kubica: Sok időbe telik, mire újra vezetni fogok

    Robert Kubica szerda délelőtt újra egy Alfa Romeo volánja mögött ült. Az új C42-es versenyautót vezette az F1-es teszt első napján Barcelonában – de úgy tűnik, hogy egy ideig ez lesz az utolsó bevetése. A lengyel pilóta azzal számol, hogy „hosszú időbe” telik, amíg újra Forma-1-es autót vezethet. A barcelonai teszten – önhibáján kívül – csalódást okozott az Alfa Romeo volánja mögött.

    Az istálló tartalékosa, aki F1-es pályafutása során 99 versenyen indult, a szerdai négyórás délelőtti edzésen mindössze kilenc kört tett meg. Egyet sem teljes sebességgel, az autóval kapcsolatos problémák miatt. Az Alfa Romeo 32 körös nap végi eredménye a legalacsonyabb volt, még a Haasnál is kevesebb, amely végig szintén saját problémákkal küszködött. Kubicának így ez egy szomorú visszatérést jelentett a pilótafülkébe. A BMW Sauber, a Renault és a Williams egykori versenyzője nem tudja pontosan, mikor kap legközelebb lehetőséget arra, hogy Forma-1-es autót vezessen. Ahogy mondta, a padlólemezzel voltak gondok:

    „Csak két komolyabb köröm volt, és nem is megfelelő tempóban. Kaptam egy kis ízelítőt, és többet akartam, de ilyen a versenyzés. Akartam ezt az érzést, mivel már nem fogok az autóban ülni. Megint volt egy újabb gondunk, így nem tudtam rendesen vezetni. Azt hiszem, hosszú idő lesz, mire újra lehetőségem lesz vezetni. Kár, de ez van.”

    A frusztráló nap ellenére, amely során az Alfa Romeo veszített a riválisokkal szemben, Kubica szerint a csapat megértette a problémáikat, és tudja, hogyan kell azokat orvosolni. Még rengeteg idő van arra, hogy a szezonnyitó bahreini verseny előtt mindent helyrehozzanak, hiszen a Forma-1 péntekig Barcelonában folytatja a tesztelést, mielőtt a jövő hónapban a Közel-Keletre költözik egy újabb háromnapos tesztre:

    „Általában, ha nem teszel meg sok kört, az azt jelenti, hogy vannak gondjaid. A srácok remek munkát végeztek, hogy megoldjanak egy problémát, de néhány kör után felfedeztünk egy másikat, amiről azt hittük, hogy megoldódott, de nem. Ezért nagy kár. Érzésre nem volt túl rossz, miután megoldottuk az egyik gondot. Erre ráment a délelőttünk. De amint az egyik problémát megoldottuk, megjelent egy másik, és sajnos elvesztettünk egy fél napot. Úgy vélem, hogy az autó mostantól már simán fog futni. Reméljük, hogy tudunk nyerni újra egy kis teret, és tudunk néhány rendes kört megtenni, hogy felfedezzük az új gyermekünket.”

  • Az Alpine meghatározta a 2022-es céljait az F1-es szezonra vonatkozóan

    Az Alpine meghatározta a 2022-es céljait az F1-es szezonra vonatkozóan

    Az Alpine azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Forma-1 új korszakának a kezdetén is az első öt csapat között maradjon.

    Az Alpine az első F1-es szezonjában az ötödik helyen maradt a tabellán. Ugyanabban a pozícióban, mint a Renault az előző évben, a csapat átnevezése előtt, köszönhetően Esteban Ocon áttörő győzelmének és Fernando Alonso dobogós visszatérésének. Új F1-es autójuk hétfő esti bemutatóján Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója elégedettségét fejezte ki csapata elmúlt szezonbeli teljesítménye miatt, és reméli, hogy erre a jövőben is lehet majd építeni:

    „2021-ben a cél az volt, hogy az új technikai szabályokra megalapozzuk az idei évet, és ezt sikerült is elérnünk. A teljes szezon során tanultunk; megtanultuk, mi működött jól és mi nem, mit kell konszolidálnunk, min kell javítanunk, erősítenünk – sőt, azt is megtanultuk, miképp kell újra nyerni! Mindezt összeraktuk, 22-ből 20 versenyen sikerült pontot szereznünk, ami igazán figyelemre méltó. Sikerült megtartanunk az ötödik helyet, ami a cél volt, szóval ez a küldetés teljesítve.”

    Az Alpine több személyi változást is végrehajtott a két szezon között. Legutóbb Otmar Szafnauert jelentették be új csapatfőnökként, Bruno Famint pedig a motorrészleg vezetőjeként. Miközben az új arcok már beilleszkednek, Rossi kijelentette, hogy az ötödik hely megtartása elengedhetetlen. Az Alpine továbbra is egy 100 futamból álló projektet szeretne végrehajtani ahhoz, hogy visszatérjen a sportág élvonalába. A 2022-es célokról így nyilatkozott:

    „Folyamatosan tanulnunk kell, folyamatosan javítanunk kell a teljesítményünkön. A csúcsra való visszatérés, a 100 versenyes útunk megköveteli, hogy az út mentén, minden egyes lépésnél fejlődjünk. Sportszakmai szempontból ez legalább azt jelenti, hogy az ötödik helyet kell megcéloznunk. Eddig elértük a fejlesztési céljainkat a gyárainkban, de reálisnak kell maradnunk.”

    Rossi óvatos szavai a 2022-es szabálymódosítás közepette hangzottak el, amikor is a talajhatás a fő aerodinamikai koncepció, nagyobb kerekek és számos más technikai változás lépett életbe:

    „Az új technikai szabályok megváltoztatják az egész felszínt, ha úgy tetszik. Ez izgalmas, egy esély, egy új lehetőség, de csak akkor fogjuk tudni, hogy hol tartunk, amikor egyszer már pályára lépünk, mindannyian. Addig is a legjobb formánkat akarjuk hozni. Ami ismét a legfontosabb lesz, az a haladás, fejlődés. Függetlenül attól, hogy miképp kezdjük a szezont, a legfontosabb az, hogy hol leszünk a végén. A fejlődés, amit elértünk majd, a csúcs felé, a dobogó legfelső fokára, ebben a lendület lesz a kulcs.”

  • Idén sem fog elmaradni a fogadás Ricciardo és Brown között

    Idén sem fog elmaradni a fogadás Ricciardo és Brown között

    Zak Brown elárulta, idén is fogadást köt majd Daniel Ricciardóval.

    Az ausztrál versenyző szeret a főnökeivel megegyezést kötni. Természetesen nemcsak a szerződésekről és annak kitételiről van szó, sokkal inkább afféle szerencsejáték ez, ami a jó eredményekhez köthető.

    Ezt a szokást még a Red Bullnál sajátította el az ausztrál, ugyanis Helmut Marko is szeret fogadni. Valtteri Bottas szerződéshosszabbítása 1000 eurót vett ki Ricciardo zsebéből, ám az összeget végül visszanyerte. Ugyan Markóval már nem fogad, ám a szokást megtartotta.

    Így eset az áldozatául Cyril Abiteboul, aki a dobogós helyezésekért cserébe tetoválást kapott. Az ausztrál ezután ismét csapatot váltott, ám az új munkaadóinál is talált erre partnert. Zak Brown ugyanis a monzai győzelemért cserébe megengedte versenyzőjének, hogy vezethesse Austinban Dale Earnhardt 1984 Wrangler Chevrolet konstrukcióját. Ricciardo gyerekkori hőse autójával rajzolta a fánkokat, így igazán emlékezetes volt számára az a nap.

    A McLaren autóbemutatója után az amerikai csapatvezető elárulta, hogy már el is kezdtek azon gondolkodni, hogy mi legyen az idei év tétje:

    „Egyelőre még nincs új fogadás, de már tárgyalunk róla. Úgy vélem, hogy a szezon előtti periódus az az időszak, amikor az évre hangolódva elkezdünk szórakozni és meghatározzuk, hogyan fogjuk ünnepelni az esetleges sikereket. A versenyzőink nagyszerűek, és remekül szórakozunk velük. Viszont amint felveszik a sisakot, nagyon komollyá válnak, de a pályán kívül, az alakulatnál kialakult környezetben, remekül lehet szórakozni velük. Ez is része az egésznek. Így még ki kell találni azt, hogy mi legyen. Remélhetőleg idén is lesz mit ünnepelni.”  – árulta el Brown.

     

  • Sainz: Minden helyzetben gyors Verstappen

    Sainz: Minden helyzetben gyors Verstappen

    Carlos Sainz saját bőrén tapasztalhatta, milyen Max Verstappen csapattársának lenni, és bevallása szerint csodálja a holland képességét, hogy minden helyzetben gyors tud lenni.

    Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Toro Rossónál (ma már AlphaTauri), amikor még a Red Bull pilótaprogramjában volt. A szintén első F1-es szezonját töltő Max Verstappennel osztozott a garázson. A spanyol jól tartotta magát a 2021-es F1-es bajnokkal szemben a Toro Rossós időkben, de míg Verstappen a Red Bull kötelékében maradt, Sainz nem, és a Renault-nál majd a McLarennél töltött időszakok után a Ferrarihoz vezetett az útja, ahol Sebastian Vettelt váltotta a 2020-as szezont követően. A Scuderiánál vállalt második szezonja előtt Sainzot a Corriere della Serának adott interjúban arról kérdezték, hogy mit csodál vagy mit utál Verstappenben. Némi viccel ütötte el a kérdést:

    „Elismerem a képességét, hogy minden helyzetben gyors tud lenni, a bátorságát, ahogyan megpróbálja járni a saját útját, a kritikus előzéseket. Nincs miért utálnom. Jobb, ha ezt mondom, különben beindulna a lavina.”

    Verstappen a 2021-es F1-es bajnoki címet a Lewis Hamiltonnal vívott, egész éven át tartó harc után nyerte meg. Ez Abu Dhabiban rendezett szezonzárón vitával végződött, miután Michael Masi versenyigazgató unortodox módon kezelte a Williams versenyzőjének, Nicholas Latifinak a futam vége felé történt balesete miatt kialakult biztonsági autós időszakot.

  • Ricciardo nem aggódik Norris új szerződése miatt

    Ricciardo nem aggódik Norris új szerződése miatt

    Daniel Ricciardo nem aggódik amiatt, hogy a McLaren esetlegesen Lando Norris köré kezdi építeni a csapatát.

    A McLaren és Norris új kontraktusa értelmében a brit legalább a 2025-ös szezon végéig marad az istállónál. Ez már a második friss szerződés, amit a 22 éves versenyző kilenc hónapon belül kötött, a csapatfőnök, Andreas Seidl pedig a következetesség és a folytonosság szükségességét nevezte meg a legutóbbi megegyezés megkötésének fő tényezőjeként.

    Ricciardo mindeközben továbbra is ugyanazzal a hároméves szerződéssel bír, amellyel 2021 elején csatlakozott a McLarenhez, és eddig nem is folytattak tárgyalásokat a hosszabbításról. A tavalyi Olasz Nagydíj győztese a Renault-tól érkezett, ahol két szezont töltött. Korábban a Red Bullnál versenyzett Max Verstappen mellett, aki köré a csapat Ricciardo távozása előtt kezdett el összpontosítani. Tekintettel ezen tapasztalatára, a 32 éves versenyzőt nem zavarja Norris szerződtetése, ami arra utal, hogy a történelem megismétlődhet. Ricciardo ennyit mondott a helyzetéről:

    „Nem, egyértelműen nem aggódom. Úgy értem, ha a csapatsapkámat, vagy a menedzseri sapkámat veszem fel, akkor szerintem ez egy jó lépés. A McLarennek jó, hogy hosszabb ideig tarthatja meg Landót. Nem csak tavaly volt egy igazán erős éve, sőt őszintén szólva, amióta a Forma-1-be került, nagyon jól teljesít. A teljesítményén felül, nagyon szereti az alakulatot, és otthon érzi magát a csapatnál. Szóval azt gondolom, hogy hosszú távon nagyon jól illeszkedik az istállóhoz.”

    Ricciardo jelenlegi szerződése még két szezonra szól, plusz egy opciót a csapat számára, hogy ezen túl is megtartsa őt. Most, hogy pályafutása végső szakaszában van, ez egyelőre elegendo neki:

    „Tíz évvel vagyok idősebb Landónál, szóval egy öt-egynéhány éves szerződést aláírni mostantól… Nem igazán tudom, mit hoz nekem az elkövetkezendő öt év. Nagyon jól érzem magam és nagyon boldog is vagyok, hogy itt lehetek a papajákkal, és az olyan pillanatok, mint Monza, – persze az csak egy futam volt -, ahol megszereztük a győzelmet, de az ilyen pillanatok arra késztetnek, hogy sikereket érjek el ezzel az alakulattal.”

  • Volt már az autóversenyzés olimpiai sportág

    Volt már az autóversenyzés olimpiai sportág

    Zajlanak épp a téli olimpiai játékok Pekingben, amelyeken számos sportágban rendeznek versenyeket. Az autóversenyzés egyelőre nem tartozik ezen sportágak közé, de ez nem volt mindig így.

    A Forma-1 nem része a játékoknak, de a messzi múltban az autóversenyzés is szerepelt a programban. Az 1900-as nyári olimpiai játékokon több autóversenyt is rendeztek, sőt, a különböző osztályoknak különböző futamokat tartottak. Megkülönböztettek túraautókat, kisautókat, taxikat, furgonokat és teherautókat. Ezenkívül két hosszútávú versenyt is tartottak. Összesen tizennégy futamot rendeztek ezen az olimpián.

    A versenyeket Franciaországban bonyolították le, és a résztvevők többsége hazai induló volt. Mindössze egy nem francia nevezést regisztráltak; a német Mercedes márka már akkoriban is részt vett a sportban, ahogy a Renault is.

    Természetesen medálokat is kiosztottak, de ezek nem a mai hagyományos arany-, ezüst- és bronzérmek voltak. A versenyek győztesei aranyozott-ezüst érmeket kaptak, amelyeken egy ezüstérem fölött egy aranyréteg volt. Ahelyett, hogy ezüst- és bronzérmet osztottak volna a második és harmadik helyen beért versenyzőknek, minden olyan induló, aki 60 km/h-nál nagyobb átlagsebességet ért el, ezüst plakettet kapott. A 40 km/h feletti átlagsebességet elérők pedig bronzérmet kaptak.

    A túraautók kategóriájának győztesei egy műalkotást nyertek, míg a többi kategória győztesei igazi aranyérmet kaptak. Az eredményeket zsűri döntötte el, ezért több induló is elérhette ugyanazt az eredményt. Ennek következtében a teherautó kategóriában négyen nyertek aranyérmet.

    Egy operatőr is jelen volt az 1900-as nyári játékokon. Ezek a klasszikus felvételek a fenti videón láthatók.

  • A Red Bull már tudta, hogy nem fognak több címet nyerni a Renault-val

    A Red Bull már tudta, hogy nem fognak több címet nyerni a Renault-val

    Helmut Marko felidézte a múltat és elmondta, hogy a hibrid éra elején már tudták, hogy nem a Renault-val váltják meg a világot.

    Az osztrák csapat és a francia motorpartnere négy sikeres évet tudhat magáénak. A Bikák bajnoki éveiben (2010-2013) Renault erőforrás duruzsolt a konstrukcióban, majd jött az új korszak, ami mindent megváltoztatott.

    2018-ban végérvényesen megromlott a felek közötti kapcsolat. A médián keresztül is érzékeltette a Red Bull, hogy mennyire nem elégedett a hajtásláncokkal, majd a Toro Rosso után ők is Hondára váltottak.

    A Bikák már 2016-ban úgy gondolták, hogy Max Verstappen révén meg van a siker egyik összetevője, ám a motorokban már nem bíztak:

    „Nem szabad elfelejtünk azt, hogy mi már akkor tudtuk, nem fogunk többet bajnoki címet nyerni a Renault-val.” – emlékezett vissza Marko az Autorevue oldalán.

    Ugyanakkor a váltással még nagyobb kockázatot vállalt az osztrák istálló. A japán gyártó a visszatérése után nem a jó eredményei miatt szerzett „hírnevet” magának. A McLarennel a mezőny végén bukdácsoltak. Az erőforrás nem volt megbízható, míg a wokingiak konstrukciója nem volt elég jó. Útjaik elváltak, a Honda pedig a faenzai alakulathoz szerződött.

    Ugyanakkor a fejlődés az olasz kis csapatnál már látszott. Miközben a Renault és a Red Bull kapcsolata elmérgesedett, a Bikák alternatívaként a japánokat választották. Max Verstappen végig támogatta csapatát ebben a döntésben, és mindennap tájékoztatást kért a fejlesztések állapotáról:

    „Mindig a csapat mögött állt. Folyamatosan tájékoztattuk ő a terveinkről, még akkor is, mikor a Hondával elkezdtük a közös munkát. Mindig naprakész volt a legújabb fejlesztésekkel kapcsolatban.” – tette hozzá Marko.

    Az együttműködés sikeresnek bizonyult. 2019-ben már futamot nyert a Red Bull – Honda – Verstappen hármas, míg 2021-ben az egyéni világbajnoki címnek örülhettek.

  • A Red Bull néhány héten belül szerződést hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull néhány héten belül szerződést hosszabbítana Verstappennel

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt mondja, hogy a következő hetekben leül Max Verstappennel, hogy megvitassák a regnáló világbajnok 2023 utáni jövőjét. A holland pilóta érdekeit régóta menedzsere, Raymond Vermeulen kezeli, de utóbbi még nem szakított időt arra, hogy egy esetleges új szerződésről tárgyaljon az energiaitalosokkal. Marko az AutoRevue-nak ennyit mondott erről:

    „A következő hetekben Maxszel tárgyalásokat fogunk folytatni. A menedzserével nehéz volt beszélni, mert a fia a dubaji 24 órás versenyen volt Jos Verstappennel együtt.”

    Verstappen múlt havi, Abu Dhabiban elért megkoronázásának a Red Bull részéről fizetésemelést kellene indokolnia, de Marko figyelmeztetett, hogy a holland jelenlegi – becslések szerint borsos 25 millió dolláros – fizetése nem sok teret enged a növekedésnek. Az osztrák szakember ezért így folytatta:

    Verstappennel már a határhoz közel vagyunk. Egy ponton, bizony ez lesz a vége.”

    Verstappen közvetlen riválisa, Lewis Hamilton 2023 végéig kötelezte el magát a Mercedeshez.

    Arra a kérdésre, hogy a Forma-1 2021-es világbajnokát nem lehetne-e valamikor átcsábítani az ezüstnyilas alakulathoz, Marko úgy vélte, hogy a tavalyi Brit Nagydíj és a Verstappen és Hamilton közötti vitatott összecsapás után talán túl sok a sértődöttség a Mercedes felé Max részéről:

    „Nem hiszem, hogy Max akkor odamenne. Úgy vélem, hogy a silverstone-i események miatt kevésbé lenne hajlamos a váltásra. Ennél drágábban pedig nem mehetne ez a dolog!”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nemrég kiemelte az istálló különleges kapcsolatát sztárpilótájával, és ragaszkodott ahhoz, hogy ez „többet ér minden papírnál”. Marko is kiemelte a csapat és a versenyző közötti figyelemre méltó hűséget:

    „Annak ellenére, hogy láttuk, hogy a Renault-erőforrással biztosan nem fogunk világbajnokságot nyerni, ő kiállt a csapat mellett. Mindig egyenesen elmondtuk neki, mik a terveink, amikor elkezdtünk a Hondával dolgozni. Más fejlesztésekről is tájékoztatást kapott. Ezért is hiszek a nyilatkozatainak, miszerint nagyon jól érzi magát velünk.”

  • Elárverezik Alonso 2004-es Renault-ját

    Elárverezik Alonso 2004-es Renault-ját

    Fernando Alonso 2004-es Renault R24-esét februárban aukcióra bocsájtják Párizsban.

    Ez a bizonyos autó három futamon keresztül dolgozott a spanyol alatt, éppen az évad utolsó három versenyén, vagyis a Kínai, Japán és Brazil Nagydíjon. Ez volt az utolsó három versenyhétvége a 2005-ös, első bajnoki címét hozó szezon előtt.

    Az RM Sotheby’s aukciósház valahol 350.000 és 450.000 euró körülre becsülte az R24 értékét. A versenygép a motorral és az Alonsóra szabott kormánnyal együtt lesz eladva február 2-án.

    Az eseményen azonban a szűkebbre szabott pénztárcával rendelkező rajongókra is gondoltak, hiszen licitre bocsájtják Michael Schumacher első (1996-os) Ferrarijának másolatát is, aminek értékét 60 és 100 ezer euró körülre becsülték.

  • A genovai bíróság véget vetett Briatore szuperjachtos adómizériájának

    A genovai bíróság véget vetett Briatore szuperjachtos adómizériájának

    Véglegesen lezárult Flavio Briatore, a F1 egyik korábbi csapatfőnökének az adócsalási eljárása.

    Az ügy még 2010-ig nyúlik vissza, amikor az olasz rendőrség lefoglalta Briatore 63 méter hosszú, Force Blue nevű szuperjachtját. Az eset középpontjában elsősorban a jacht tulajdonosa állt, amely egy brit szigeteki cég, és állítólag 3,6 millió eurós áfa- és 800 000 eurós üzemanyagadó-megtakarításért adta bérbe Briatorénak. Szerdán a genovai bíróság azonban felmentette a 71 éves Briatorét, aki a Het Nieuwsbladnak nyilatkozott:

    „12 esztendő és hat tárgyalás után végre megállapítást nyert az ártatlanságom. Szerencsére, ennek a megpróbáltatásnak vége.”

    A 20 millió euróra becsült Force Blue-t egy éve vásárolta meg Briatore jóbarátja, a korábbi F1-es fővezér, Bernie Ecclestone. Briatore ügyvédje, Massimo Pelliccotta az Ansa hírügynökségnek ennyit tett még hozzá:

    „Ez a végkifejlet elfogadhatatlan, mivel a jachtot az eljárás befejezése előtt adták el. Így mind a jacht új tulajdonosának, mind Briatorénak joga van megfelelő kártérítést követelni.”