Címke: Renault F1

  • Schumacher, Hamilton vagy Vettel? – Alonso elmondta, melyikük volt a legnagyobb riválisa

    Schumacher, Hamilton vagy Vettel? – Alonso elmondta, melyikük volt a legnagyobb riválisa

    Fernando Alonso interjút adott, amelyben többek között a jövőbeli kilátásairól, a legszebb emlékeiről, valamint a rekordjairól is beszélt. Emellett azt is elárulta, hogy ki volt a legnagyobb riválisa hosszú pályafutása során.

    Szerdán megjelent egy interjú Fernando Alonsóval a Bang & Olufsen nevű, fogyasztói elektronikai termékeket gyártó dán cég YouTube-csatornáján. A beszélgetés során a spanyol pilóta múltja, jelene és jövője is szóba került különböző aspektusokból. A kétszeres F1-es világbajnok többek között a rivalizálásairól, a rekordjairól és a harmadik elsőség esélyéről is beszélt.

    Alonso az idei szezonra igazolt át az Alpine-tól az Aston Martinhoz. A csapatváltás meglehetősen váratlan volt, és sokan azt gondolták, hogy csak egy újabb sikertelen szerződés lesz belőle. Az első három futam azonban minden kétkedőre rácáfolt, hiszen a 41 éves versenyző Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Ausztráliában is a harmadik helyen ért célba. A kezdés tehát várakozáson felüli volt, de Alonso idén még nem gondol a bajnoki címre.

    Forma-1, Fernando Alonso, dobogó, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    Alonso és az Aston Martin számára várakozáson felül indult az év (Fotó: Aston Martin)

    „Egész biztosan ez a cél, de szerintem jelen pillanatban a földön kell maradnunk – utalt a végső győzelemre. – A csapat számára csak az a cél, hogy jó szezonunk legyen. 2022-ben nagyon szenvedtek, úgyhogy szerintem először kis lépésekben kell haladnunk. Úgy vélem, a 2023-as idény egyszerűen arról szól, hogy javuljunk, és jobban megismerjük az autót egy új projekt kezdetén. Momentán itt tartunk. Remélhetőleg lesznek még dobogóink, futamgyőzelmekért fogunk harcolni, de ahhoz, hogy a bajnokságért küzdjünk, szerintem le kell raknunk a csapat [alapjait], ahogyan mondtam.”

    Alonso hosszú idő után először ül igazán versenyképes autóban. Pályafutása első részében viszont sokáig volt esélye harcolni a győzelmekért, és előbb Michael Schumacherrel, majd Lewis Hamiltonnal, aztán Sebastian Vettellel vívott ádáz csatákat. Felmerül a kérdés, hogy hármuk közül melyiküket tartja a legnagyobb riválisának, és az Aston Martin versenyzője nem változtatott korábbi válaszán.

    „Nehéz egyet kiválasztani, mivel szerintem mindannyian nagyszerű riválisok, illetve remek, tehetséggel megáldott versenyzők voltak – fogalmazott. – Nem tudom, mert amikor bekerültem a sportágba, Michael Schumacher dominálta a futamokat és mindent. Talán mindig is a vele való csatát választanám. Michaellel nagyon különleges volt küzdeni, úgyhogy ezt mondom.”

    fernando Alonso, michael Schumacher, Racingline.hu
    Alonso Schumachert tartja a legnagyobb riválisának (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)

    Alonsónak életkorából adódóan nem a német versenyző, hanem egy korábbi generáció nagy alakja, Ayrton Senna volt a példaképe. Ezért is jelentene számára sokat, ha sikerülne még egy világbajnoki címet szereznie, hiszen a néhai brazil pilótának ez háromszor sikerült. Bár utoljára 2012-ben volt reális esélye erre, a 32-szeres futamgyőztes továbbra sem mondott le a harmadik végső győzelméről.

    „Mindig hiszem, hogy lehetséges, ezért versenyzek továbbra is – felelte az erre vonatkozó kérdésre. – Nyilvánvalóan nagy a kihívás, és le kell küzdeni néhány nehézséget, illetve pár élcsapatot, amelyek a sportág csúcsán vannak. Minden nap arra gondolva versenyzek és edzek, hogy van esély a harmadik világbajnoki címre.”

    Alonso jó néhány rekordot tart, de ezek közül szinte mindegyik részben vagy egészben a pályafutása hosszához kapcsolódik. A kétszeres F1-es világbajnok már a huszadik szezonját tapossa a Forma-1-ben, és mind a futamok számában, mind az első és eddigi utolsó versenye közötti eltelt időt figyelembe véve is neki van a leghosszabb karrierje. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a leghosszabb távot is ő tette meg versenyhétvégéken. Azzal viszont tisztában van, hogy a legfontosabb csúcs nem lehet az övé.

    „Olvasom, de nyilván nem ismerem az összes számot – jelentette ki. – Szerintem amikor az ember sok éven át versenyez, akkor nyilván elkezd rekordokat dönteni. Azonban úgy vélem, hogy az egyetlen dolog, ami számít, az a győzelem, és a bajnoki címek rekordjának megdöntése. Jelenleg ez vélhetően elérhetetlen, mert Michaelnek és Hamiltonnak is hét van, őket nem lehet [utolérni]. Végső soron viszont ez a cél.”

    Pályafutása során Alonso hivatalosan hat csapatnál fordult meg, bár a Renault és az Alpine valójában ugyanaz az istálló. A legszebb emlékei nyilvánvalóan az első enstone-i korszakából vannak, de a Ferrarinál is voltak kifejezetten szép időszakai, utána viszont nem kapott versenyképes autót. Nem véletlen, hogy ezen alakulatokon kívül csupán jelenlegi állomáshelyét említette meg ennek kapcsán.

    alonso, racingline.hu
    Alonso az első vb-címét tartja a legszebb emléknek (Fotó: Renault Sport)

    „Úgy vélem, a különböző csapatoknál szerzett emlékeket nagyon meghatározták az akkori eredmények – magyarázta. – A Ferraritól talán az első futamot választom, amelyet megnyertem. Az Aston Martintól nyilván a legutóbbi hétvégét [az interjú a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj között készült – a szerk.], amikor dobogóra álltunk, a Renault-tól pedig a bajnokságot. Szóval nagyon könnyű kiválasztani a hármat.”

    A kettőből érthető okokból az első bajnoki cím jelenti számára a csúcsot, hiszen az egy „valóra vált álom” volt. Ami a második elsőségét illeti, bár hivatalosan azt is Brazíliában nyerte meg, lényegében Szuzukában dőlt el, ahol Schumacher az élről esett ki, Alonso pedig nyert. Bár nem feltétlenül ezért, de a szigetországi helyszín a kedvenc pályája. „A Japánban [lévő] Szuzukát választom, szerintem az a kedvencem a sok tempós kanyar miatt – árulta el. – Összességében Monacót is kedvelem mint hétvégét, mivel sok minden történik a futamon, de a kedvencem Szuzuka.”

    Alonso 2001-es bemutatkozása óta most már bő két évtized telt el, így jó néhány korszakot megélhetett testközelből. Látta, hogy az évek során milyen irányba ment a sportág, így nem véletlen, hogy több dolgot is felsorolt, amikor azt a kérdést kapta, hogy mit jelent számára a Forma-1. Ami biztos, hogy a szurkolók fontos szerepe nem változott.

    „Ez nagyon érdekes, mert amikor a Forma-1-re gondolok, sok minden [eszembe jut] – mondta. – Nyilván ott van a motor, az erő, a garázsban folyó dolgok, a szerelők felől hallatszódó zaj, az általuk használt eszközök és a szurkolók is. A rajongók kulcsfontosságú részei a sportágnak. Amikor az ember vezet, nagy a kontraszt, mert akkor minden csendes, és egyedül van a kocsiban. Magára van utalva, csak a mérnökével kommunikál a rádión, és olyan, mintha a világ megállna erre az időre, másfél órára. Nagy a kontraszt aközött, hogy mit gondolunk az F1-ről, és hogyan érzékeljük azt, illetve aközött, amikor vezetek. Ez teljesen más érzés.”

    Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy egy versenyző mit csinál a futam rajtja előtt, hogyan készül fel a rajtra. Természetesen mindenkinél más a módszer, Alonso pedig most valamelyest betekintést nyújtott a sajátjába. A 101-szeres dobogós azt is hozzátette, hogy a rengeteg utazást igyekszik hasznosan tölteni, hogy a teste minél inkább regenerálódjon.

    „A futam előtt sokat beszélgetek a mérnökeimmel, illetve a csapatommal – kezdte a választ. – Felkészülök a stratégiából, illetve a verseny alatt meghozandó döntésekből: milyen gumikat fogok kapni a kiállásoknál, minden ilyesmi. Utána kicsit ellazulok vagy zenét hallgatok, ha utazom. Folyamatosan utazunk a világ körül, kéthetente van egy futam a földgolyó különböző részein. Szóval az utazások idejét arra használom, hogy igazán kipihenjem magam.”

    Alighanem az is sokakat érdekel, hogy Alonso milyen zenéket szokott hallgatni. Ezen a ponton viszont lehet, hogy többeknek csalódást okoz, ugyanis a spanyol pilóta nem nevezett meg konkrét számot vagy előadót, hanem kijelentette, hogy lényegében mindenevő. „Változó – foglalta össze egy szóban a helyzetet. – Nagyon rugalmas vagyok, nem az a srác, aki csupán egyetlen típusú zenét hallgat. Meghallgatok bármit, az adott pillanat határozza meg, és ez rendben van számomra.”

    Ami a jövőt illeti, nyilvánvalóan már nincs sok hátra Alonso pályafutásából. Barátnője – akivel azóta szakítottak, de az interjút még ő készítette vele – nemrég elmondta, hogy szerinte 2024 lesz az utolsó szezonja a Forma-1-ben, utána visszavonul. A 41 esztendős versenyző ezzel kapcsolatban elárulta, hogy korábban nem tervezett ennyi időn át a sportágban maradni, most viszont még mindig késznek érzi magát a legnagyobb célokért folyó harcra.

    Drámai változás történt Alonso magánéletében

    „Amikor a Forma-1-ben kezdtem, az volt az elképzelésem, hogy hét vagy nyolc évig [leszek itt] – emlékezett vissza. – Utána megnyertem a két bajnokságot, és arra gondoltam, hogy további egy vagy két évig versenyzek, aztán abbahagyom. Most pedig abban a helyzetben találom magam, hogy enyém a leghosszabb pályafutás a Forma-1-ben. Még mindig friss és motivált vagyok, és továbbra is minden egyes napot élvezek. Reggel felébredek, és boldoggá tesz, amit csinálok. Szóval szerintem van még pár évem, és a jövőben remélhetőleg harcban leszek a bajnoki címért.

  • Hivatalos: Elhagyta a Renault-t Cyril Abiteboul!

    Hivatalos: Elhagyta a Renault-t Cyril Abiteboul!

    A Renault nemrég bejelentette, hogy Cyril Abiteboul a csapat teljes átalakulása előtt távozik posztjáról.

    A francia vezető vezényletével érkezett vissza gyári csapatként a Renault 2016-ban a Forma-1-be, ám a korábban beígért „életút” egyelőre nem valósult meg. Abiteboul legsikeresebb szezonját csak 2020-ban élhette át, mikor is Daniel Ricciardo és Esteban Ocon is dobogóra állhatott.

    A korábbi mozgolódások és átszerveződések miatt várható volt, hogy a francia szakember szerepköre is megváltozik az új szezon kezdete előtt, ám Abiteboul az új pozíció helyett inkább a távozás mellett döntött. Vezérigazgatói feladatait az a Laurent Rossi fogja átvenni, aki korábban a Renault stratégiai és üzletfejlesztési részlegét irányította. Az újdonsült vezető nemcsak a Forma-1-es projektért lesz felelős, hanem a Renault/Alpine összes motorsport tevékenysége alá fog tartozni, ezen felül Luca de Meo-nek kell elszámolnia.

    Az Alpine F1 Team (Renault) csapatfőnöki feladatait várhatóan Marcin Budkowski fogja átvenni.

    Abiteboul a távozását követően elmondta, úgy érzi, hogy erős bázist sikerült hátra hagynia, minek kapcsán a francai istálló növekedésnek indulhat:

    ,,Szeretném megköszöni a Renault Csoportnak azt, hogy ennyi éven át bíztak bennem, különösen a csapat 2016-os újragondolása és újraindítása kapcsán. Ezek alatt az évek alatt a versenycsapat és a franciaországi és angliai szervezetek stabil alapot állítottak fel, míg a sport stratégiai fejlődése egy gazdaságilag fenntarthatóbb modell felé mozdult el, ezen felül elindult az újdonsült Alpine projekt is, ami új értelmet és dinamizmust fog nyújtani. Szeretném megköszönni Luca de Moe-nak azt, hogy bevont az Alpine Business United konstrukciójába, valamint sok sikert kívánok az új struktúrának.” – nyilatkozta a korábbi csapatfőnök.

    Luca de Meo így búcsúztatta Abiteboult:

    ,,Szeretnék köszöntet mondani Cyrilnek a fáradhatatlan közbenjáráséért, ami mentén a Renault F1 Team-et a 2016-os utolsó előtti helyéről egészen a dobogós pozíciókig vezette. A F1-ben 2007-től végzett kemény munkájának köszönhetően most a jövőbe tekinthetünk, egy erős csapattal, az Alpine F1 új indentitásával, hogy meghódítsuk a pódiumot idén is.”

  • Alonso visszatérne a Renault-hoz? Én azt mondtam neki, hogy csinálja!

    Alonso visszatérne a Renault-hoz? Én azt mondtam neki, hogy csinálja!

    Visszatér-e Fernando Alonso a Forma-1-be? Jelenleg ez az egyik legégetőbb kérdése a sportágnak. A spanyol továbbra is a harmadik világbajnoki címét szeretné megszerezni, de vajon elérhető-e neki még mindig?

    Pedro de la Rosa 2007-ben a McLaren tesztpilótája volt, így közelről láthatta, hogy milyen bomlasztó is tud lenni Alonso egy csapat számára. Közelről szemlélhette, amikor a csata Lewis Hamilton és spanyol honfitársa között egyre hevesebbé vált. Ugyanakkor Pedro egy hatalmas szurkolója Alonsonak, és reméli visszatér az F1-be:

    „Őszintén, nem tudom visszatér-e. Ezt neki személyesen kell eldöntenie, de remélem igen, én legalábbis ezt tanácsoltam neki. A legjobb pilótáknak az F1-ben kell vezetniük. Az ilyen kivételes versenyzők mindig tudnak valami extrát nyújtani egy Forma-1-es autóban.” – mondta a spanyol a Marca-nak

    De la Rosa egy futballistához hasonlította: „Ez olyan, mintha Lionel Messi a Granadához igazolna. Minden tisztelettel mondhatom, hogy szerintem inkább játszana ott, minthogy teremfocit játszana, vagy egyáltalán nem is lenne aktív Spanyolországban. Ugyan ezt érzem Fernandonál.”

    A francia csapat lehet az egyetlen opciója Alonsonak 2021-re, mivel a nagycsapatoknál gyakorlatilag elfogytak a lehetőségek. Maradt a Renault, ahol Daniel Ricciardo távozása miatt felszabadult egy ülés 2020 végén.

  • Abiteboul hisz abban, hogy marad a Renault a Formula 1-ben

    Abiteboul hisz abban, hogy marad a Renault a Formula 1-ben

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke pozitívan áll a jövőhöz és úgy véli, a franciák maradnak a Formula 1-ben.

    Még 2019 végén reppent fel az a pletyka Carlos Ghosntól, a Renault vezérigazgatójától, hogy a francia csapat elhagyja a sportágat, amiért szenvedtek a versenyautójukkal. Továbbá az ideiglenes helyettese, Clotilde Delbos azt állította, hogy a távozásukra térjenek vissza 2020 végén.

    Azonban január végén Luca de Meo – aki egykor a VW vezérigazgatója volt – vette át az állást és elmondta, hogy kedveli a franciák versenyprogramját. A Renault már készül a 2021-es szezonra, hiszen a stratégiáját a költségvetés felső határa körül húzta meg, és abban is bíznak, hogy észszerűbb kiadások végre a top csapatokra is hatással lesz a jövőben

    „Minden okom meg van arra, hogy abban higgyek, hogy hosszú távon tervezünk a Formula 1-ben. Feltételezem, hogy mihamarabb aláírjuk az új Concorde Egyezményt a feltételek jelentős javulásával” – fogalmazott Cyril Abiteboul az Auto Bildnek.