Címke: remények

  • Mercedes: Már pár évvel ezelőtt is használtuk a DAS-t

    Mercedes: Már pár évvel ezelőtt is használtuk a DAS-t

    Nemrégiben előkerült egy felvétel Lewis Hamilton pole pozíciót érő köréről, amit még a 2018-as Magyar Nagydíjon teljesített.

    Itt már felvetődött a kérdés, hogy brackleyi istálló már használta-e a forradalmi találmányát. Azonban ez valóban a DAS volt, vagy csak egy optikai csalódás volt, amit a kamerán levő víz okozott. A Mercedes most eloszlatta a kételyeket ezen téma kapcsán.

    A bajnoki címvédő által indított vadonatúj sorozatban – amit a „Deep Dive” néven találtok meg a YouTube csatornájukon – a csapat főtervezője, John Owen felfedte, hogy a kéttengelyű kormányzás kifejlesztéséhez számos évükbe tellett. Ami azonban még érdekesebb, hogy azt is elismerte, hogy számos 2018-as versenyen élesben is bevetették a szerkezetet.

    „Innováció, azonban szinte semmi új ötletünk sincsen. Csupán a jól bevált régiek vannak meg, amiket, ha módosítunk, akkor néha akár még magunkat is meglephetjük a végeredménnyel,” – mondta az Ezüst Nyilak főtervezője.

    „A DAS rendszere is ennek eredményeképpen született meg. Évekig próbálgattuk és igen, számos versenyen is bevetettük. Működött, azonban nem hozta az előzetes elvárt eredményeket.”

    Habár a Forma-1-es csapatok elfogadták azt a költségcsökkentések fejében, hogy 2021-ben is a 2020-as autókat fogják használni, a DAS-ra vonatkozó szabályok nem változtak meg.

    Mindez azt jelenti, hogy a Mercedesnek 2021-ben már az egyedi megoldása nélkül kell használnia a W11-et.

  • Russell: Még mindig mi vagyunk a leglassabbak, azonban kisebb a hátrányunk

    Russell: Még mindig mi vagyunk a leglassabbak, azonban kisebb a hátrányunk

    George Russell szerint ugyan fejlődött a Williams, de mindezek ellenérem ég mindig az övéké a leglassabb autó a mezőnyből. A groveiak jelentős lemaradásban voltak a tavalyi szezonban a többiekhez képest, azonban a fiatal brit szerint idén néha lesznek lehetőségeik, azonban nem számít csodákra.

    „Kétségtelen, hogy jobb helyzetben vagyunk,” – mondta Russell. „Azonban, ha realisztikusan nézzük a dolgokat, akkor látszik, hogy még mindig mi vagyunk az utolsók. Nem akarom leírni magunkat, azonban csökkentettük a hátárnyunkat, amit nagyon jó látni.

    „Mindenki ezt remélte a téli tesztek során, és ez sikerült is, szóval ennek tudatában vághatunk neki Melbourne-nek. Azonban, mint ahogy azt már elmondtam, nem várom azt, hogy minden egyes alkalommal a Q2-be vagy Q3-ba jussunk.”

    A tavalyi évben a Williamsnek esélye sem volt, hogy felvegye a versenyt bármelyik másik csapattal. A groveiak azt remélik, hogy az idei szezonban sokkal versenyképesebbek lesznek és szeretnének egynél több világbajnoki pontot szerezni.

    „Tavaly hiába fejlesztettünk, a mezőny végére kvalifikáltunk és ott is fejeztük be a versenyt. Remélem, hogy ha idén valaki nem lesz majd formában, azt képesek leszünk majd kihasználni és fel tudjuk majd venni velük a versenyt.

    „Azonban a várakozásainkat egy egészséges szinten tartjuk. A szezonnyitó ugyanis egy teljesen másik történet lesz, mint azok a szezonközi tesztek voltak”

  • Leclerc az Államokban szeretné megszerezni harmadik győzelmét

    Leclerc az Államokban szeretné megszerezni harmadik győzelmét

    Charles Leclerc reméli ezen a hétvégén a jó szerencse és a jó formája is visszatalál hozzá. A Ferrari pilótája szeretné, ha harmadik győzelme kedvenc helyén, az Egyesült Államokban találna rá.

    A monacói versenyző az elmúlt két versenyen hiába indult az első sorból, kedvező pozícióját nem tudta győzelemre váltani. Japánban Max Verstappennel ütközött, míg Mexikóban a stratégia tett neki keresztbe.

    Az Egyesült Államokba érve azonban a 22 éves versenyző nagyon bizakodó, és reméli harmadik győzelmét vasárnap, Austinban ünnepelheti majd.

    ,,Nagyon szeretek Amerikában lenni, imádom az országot, Austin egyszerűen lenyűgöző. Remek hely, és az atmoszféra ami az egész eseménysorozatot átöleli nagyon különleges. Itt minden más, nem olyan, mint amihez hozzászoktunk. Maga a pálya is egyedülálló, egyes részeit ikonikus helyszínek inspirálták, ezért nagyszerű kihívás ezen az aszfaltcsíkon versenyezni. Egy hosszú egyenes és különböző karakterisztikájú kanyarok találhatóak meg itt, ezért nagyon fontos az, hogy az autó egyensúlyát minél pontosabban tudjuk beállítani. Ez a pálya egyike azoknak a kevés helyszíneknek, ahol az óramutató járásával ellentétes irányba haladunk, és ez össze tudja egy kicsit keverni a dolgokat még a cockpitben is.”

  • Bottas: Van pár befejezetlen ügyem Szocsiban

    Bottas: Van pár befejezetlen ügyem Szocsiban

    Valtteri Bottas úgy érzi van pár „befejezetlen ügye” Oroszországban, miután tavaly a Mercedes megfosztotta őt a győzelemtől azzal, hogy arra utasították adja át vezető helyét Lewis Hamiltonnak.

    Egy éve a finn versenyző dominált Szocsiban, sokáig vezette is a versenyt, majd az Ezüst Nyilak vezetősége úgy döntött, megcserélik a két pilótájuk pozícióját, hogy ezzel is bebiztosítsák a brit versenyző bajnoki címét.

    Idén azonban a Ferrari nem fenyegeti a Mercedest a végső győzelem elérésében, Hamilton toronymagasan vezeti a tabellát, míg mögötte 65 pontos hátrányt összeszedve Bottas halad. Szingapúrban ennek ellenére a nastolai versenyző ismét meghallotta a rádióban James Vowles hangját, aki arra utasította, menjen három másodperccel lassabb köröket addigi idejénél, hogy vissza tudják adni az ötszörös világbajnoknak a helyet, amit a stratégiai bonyodalom miatt veszített el. Bottas ennek ellenére magabiztos, és várja már, hogy legerősebb pályáján ismét megmutassa, számolni kell még vele.

    ,,Van néhány befejezetlen ügyem itt Szocsiban. Általában fekszik nekem ez a pálya, és remélem ez idén sem lesz másképp. Ugyanakkor a Ferrarinak is kedvezhet ez az aszfaltcsík, mert sok az egyenes szakasz,  ám jó érzésekkel utazom oda, és harcolni fogok azért, hogy a tavalyinál jobb pozíciót érjek el. Szingapúrból jövet nem sok mindenen tudtunk változtatni, ám a beállításokkal és egy-két kisebb dologgal lehet játszani. Le kell vonni a tanulságokat az előző hétvégéből, majd el kell felejteni az ott történteket és tovább kell lépni. Én legalábbis ezt fogom tenni, és a nulláról indulva megyek Oroszországba. Megpróbálok majd a jó érzésekre emlékezni amik még tavalyról megmaradtak és megpróbálom majd felvenni azt a ritmust amit egy évvel ezelőtt elkaptam.” -nyilatkozta Bottas.

  • Verstappen a büntetése miatt az ötödik helyet célozta meg vasárnap

    Verstappen a büntetése miatt az ötödik helyet célozta meg vasárnap

    Max Verstappen az első szabadedzésen a hetedik, míg a másodikon az ötödik legjobb időt autózta az Olasz Nagydíj pénteki napján. A holland pilóta elmondta, azt remélte, ennél azért jobban fognak menni a dolgok, ám ennek ellenére napját pozitívan értékelte.

    A 21 éves pilóta büntetést kapott azért, amiért a Honda új specifikációjú motorját beszerelték az autójába. A mezőny végéről indulva a dobogós helyeket nem érzi reálisnak Verstappen, ám az ötödik pozíció szerinte normál esetben elérhető lesz a számára.

    ,,Jó napunk volt annak ellenére, hogy nem elég jó a sebességünk az egyenesekben. Úgy érzem, versenyképesek lehetünk a hétvége további részében. Mind a rövid és mind a hosszú etapok során az autó jónak tűnt, ami remek előjel vasárnapra, mikor a mezőny végéről kell majd rajtolnom. Az autó tehát jól teljesített és minden jónak tűnik a motor körül is. Várom már a versenyt, bár, nehéz dolgunk lesz, a Ferrarit és a Mercedest nem lesz könnyű utolérni, de az ötödik hely elérhető. – olvasható a holland pilóta weboldalán.

  • Hamilton: Mindig készen állok a küzdelemre

    Hamilton: Mindig készen állok a küzdelemre

    Lewis Hamilton tájékoztatta ellenfeleit és a nagyérdeműt arról, hogy mindig készen áll arra, hogy az első helyért harcoljon, még akkor is, ha nem ő a legesélyesebb a futamgyőzelemre.

    Max Verstappen tegnap megszerezte élete első pole pozícióját, a Red Bullos versenyző egyedüli kihívóként mérkőzött meg a két Mercedeses versenyzővel, és sikerült is legyőznie őket. Valtteri Bottas ugyanakkor nagyon tapadt a hollandra, csak 0.018 századdal maradt le, míg Lewis Hamiltonnak csapattársa jobb formája miatt a harmadik rajtkockával kellett beérnie.

    A tavalyi magyar futamot megnyerő brit lehet, hogy most a második sorból kényszerül neki vágni a küzdelemnek, ám figyelmeztette a többieket, nem érdemes a harci kedvét lebecsülniük.

    ,,Mindig készen állok a harcra, és ezen a pályán nagyon sokára jön csak az első kanyar, így nagyon izgalmas dolgok történhetnek. Remélhetőleg meg tudjuk őket (Red Bull) dolgoztatni a pénzükért.”

    Az ötszörös világbajnok elismerte, a tegnapi időmérő nem igazán úgy jött ki neki, ahogy tervezte, de nem adja fel, és a vasárnapi futamon készül a visszavágóra.

    ,,Természetesen mindig az első helyet célzod meg, de Max és Valtteri jobb munkát végzett nálam. Küszködtem egy kicsit az időmérőn, ezért remélem a versenytempónk jobb lesz, mindenesetre még mindig jó pozícióban vagyok ahhoz, hogy a győzelemért harcolhassak.” –nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak.

  • Bottas: Néha azt mondom magamnak, te egy p**ci vagy, egy idióta

    Bottas: Néha azt mondom magamnak, te egy p**ci vagy, egy idióta

    Valtteri Bottas egy nemrég készült interjúban elárulta, neki nincs szüksége pszichológusra, mint anno Nico Rosbergnek, neki elég az, ha a tükörben lévő fickóval elbeszélgethet. Ezt a gondolatmenetet tovább fűzve hozzátette, olykor elég kemény beszélgetést folytat önmagával, ezért nem fél a külvilágtól jövő kritikáktól, mert ő sokkal határozottabban lép fel saját magával szemben.

    A finn nem adta fel az idei küzdelemét, úgy véli, le tudja győzni csapattársát, Lewis Hamiltont és világbajnok lehet év végén. Kettőjük között a pont különbség 39 egység, így a nastolai pilóta álmai annyira nem elérhetetlenek. Most, hogy felfedte futam utáni rituáléját, nem fél attól, hogy kinevetik, sőt el is árulta, miket szokott mondani magának, mikor a tükörben áll.

    ,,Néha azt mondom magamnak: Te egy p**ci vagy, egy idióta, máskor meg azt, hogy te vagy a legjobb. Egyszerűen csak szeretek magammal őszinte lenni. Mindig van lehetőség a fejlődésre, de arra is, hogy kifogásokat gyárts, ez nem csak nálunk van így, minden sportban megtalálhatók ezek a dolog, azonban nekem az segít, ha beismerem a gyengeségeimet, és mellette kiemelem az erősségeimet is. Sokkal éhesebb vagyok a sikerre, mint valaha, ez az egyik legnagyobb erényem. Tudom, még a saját személyes céljaimon kívül még nem értem el semmit az F1-ben, ezért is dolgozom keményebben mert változtatni szeretnék ezen.” – árulta el Bottas az ESPN-nek.

  • Marko hisz abban, hogy Verstappen nyerhet vasárnap

    Marko hisz abban, hogy Verstappen nyerhet vasárnap

    FHelmut Marko a télen még magabiztosan állította, hogy öt futam győzelmet fognak bezsebelni a szezon során. Igaz, még sok verseny van hátra, de a jelenlegi erőviszonyok mellett nem sok esély van egy Red Bull győzelemre.

    Az osztrák tanácsadó viszont bizakodó, és reméli Max Verstappen egy első hellyel ajándékozza meg a rajongókat hazai pályán az osztrák közönség előtt. A Red Bull fejlesztésekkel érkezett erre a hétvégére, csakúgy, mint a Honda, azonban még ez se lehet elegendő ha sikerrel akarnak járni és le akarják győzni a Mercedest, ugyanis az Ezüst Nyilak tetemes előnyre tettek szert idén a többiekkel szemben.

    ,,Nagyon remélem,hogy az elkövetkezendő versenyeken sikeresebbek leszünk, és természetesen a győzelmében is bízok. Igen remélem, hogy Max győzedelmeskedik, talán túl optimista vagyok, de sikerülhet.” -nyilatkozta az Marko az ORF-nek.

    A Red Bull ugyanakkor nem csak a győzelemre hajt, azt szeretnék ha minél több látogató érkezne a versenyhétvégére.

    ,,Reméljük sikerül majd ezen a hétvégén több, mint 200.000 látogatót fogadnunk. -tette hozzá.

  • Ferraris versenyzőként Monacóban? Leclerc álma válik valóra

    Ferraris versenyzőként Monacóban? Leclerc álma válik valóra

    Charles Leclerc számára egy álom válik valóra azzal, hogy hazájában, Monaco utcáin egy Ferrarival versenyezhet. A 21 éves pilóta reméli, hogy jól szerepléssel zárhatja majd a hétvégét és sok pontot zsebelhet majd be.

    ,,Ez lesz az első hazai versenyem, mint Ferrari pilóta, ezért ez egy igazán különleges hétvége lesz a számomra. Emlékszem gyerekként, a délutánt egy barátomnál töltöttem, aki egy olyan apartmanban lakott, ami a Ste. Devote kanyarra nézett. Mi játszottuk a játékautóinkkal, míg az igaziak alattuk haladtak el. Mindig azt mondtam magamnak, hogy nagyszerű lenne egy nap versenyezni ezen a versenyen, nos, ez meg is történt, és az a tény, hogy idén mindezt a Ferrari színeiben tehetem meg, egy álom válik valóra a számomra.”

    A monacói versenyző bízik abban, hogy egy dobogós helyezéssel ünnepelheti majd a hazai versenyét.

    ,,Ahhoz, hogy Monacóban jól teljesíts, mindennek egyben kell lennie, kell hozzá bátorság, szerencse és versenyképes autó is. Remélem, hogy remek show-t fogok tudni varázsolni az honfitársaim elé, ezért mindenképpen bele fogok adni mindent, hogy jó eredményt érjünk el.”