Címke: rejtegetés

  • Gasly szerint a Ferrari is rejtegette a valódi tempóját

    Gasly szerint a Ferrari is rejtegette a valódi tempóját

    A Ferrari Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. vezérletével titkolja az SF21-ben rejlő valós potenciált. Ez a véleménye az AlphaTaurinál versenyző Pierre Gaslynak, aki jó barátságot ápol Leclerc-rel.

    „Szerintem a Ferrari még egyáltalán nem mutatta meg a foga fehérjét,” – idézi a fiatal francia szavait a Marca. „A tavalyi szezonhoz képest szerintem mindenféleképpen jobbak lettek.”

    Ugyan a Vörösök számára közel nem alakult ideálisan a 2020-as szezon, azonban egyes források szerint az olaszok akár 50 lóerőt is találhattak a tél folyamán.

    „Volt szerencsém beszélni Charles-lal a teszteket követően,” – folytatta az AlphaTauri francia pilótája. „Charles a barátom, azonban a beszélgetés során megpróbáltam némi információt megtudni a Ferrari háza tájáról. Nem tudom, hogy az erősorrendben hol lehet majd a Ferrari, azonban az biztos, hogy sikerült előrébb lépniük.”

    A Red Bull szaktanácsadója Dr. Helmut Marko egy sokkal konzervatívabb megközelítést választott, amikor a maranellói istállóról kérdezték őt.

    „A Ferrari ugyan jobb lett, azonban nem látom azt, hogy képesek lennének majd harcolni a Red Bullal és a Mercedesszel. Ezt talán a McLarentől lehet majd érdemes várni, hogy majd harmadik erőként borsot törjön a két élcsapat orra alá.

    „Természetesen nem tudjuk, hogy ki mennyi üzemanyaggal ment a tesztek során, de az autójuk erősnek és megbízhatónak tűnik. Nem érdemes ezzel sokat foglalkozni mert az első versenyen majd úgy is választ fogunk kapni mindenre.”

  • Hamilton mindössze 30 kört tett meg a szimulátorban a téli szünet folyamán

    Hamilton mindössze 30 kört tett meg a szimulátorban a téli szünet folyamán

    Lewis Hamilton elismerte, hogy a téli szünet folyamán mindössze 30 kört tett meg a csapat szimulátorában.

    Amíg a rivális csapatok már gőzerővel készülődnek az idei szezonra, addig a Forma-1 regnáló bajnoka a Mercedes autóbemutatóját követően ismerte el az előbb említett dolgot.

    A 36 éves Hamilton szerit az azért esett meg, mert a Pirelli által készített gumik jelentős mértékben megváltoztak.

    „Majd csak Bahreinben fogjuk megismerni az új fajta gumikat, addig pedig nincs túl sok értelme dolgozni a szimulátorban,” – ismerte el a brit pilóta.

    „Csak a kipróbálásukat követően fogunk megtudni bármit is mondani a viselkedésükről. A szimulátorban pedig csak ezt követően kerül majd be a kerekekkel kapcsolatos frissítés.

    „Jelen pillanatban a találgatáson kívül nem nagyon tehetünk mást ezzel kapcsolatban.”

    Ugyan a tegnapi nap folyamán bemutatták a Mercedes 2021-es autóját, a W12-t, azonban a bajnoki címvédő csapat egyelőre rejteget, mert az új autón levő padlólemez még csak a tavalyi volt. Ezt azért csinálták, mert egyáltalán nem akarták azt, hogy a riválisok már most elkezdjék másolni a megoldásukat.

    „Természetes, hogy elrejtettünk valamit, máskülönben mindent megmutattunk volna,” – mondta a brackleyi istálló csapatfőnöke Toto Wolff. „Őszintén, 10 nap múlva már tesztelni fogunk és addig nem szeretnénk megadni azt az egyedi lehetőséget a riválisainknak, hogy lemásolják az új padlólemez koncepciónkat.”

    A csapat technikai igazgatója James Allison emellett még azt is elárulta, hogy a Mercedes a fejlesztési zsetonjait egyes limitált karosszéria elemek megváltoztatására használtak el.

  • Pérez csalódott, hogy a Racing Point már kizárja őt a csapat dolgaiból

    Pérez csalódott, hogy a Racing Point már kizárja őt a csapat dolgaiból

    Sérgio Pérez rendkívül el van keseredve amiatt, hogy a Racing Point egyes munkatársai már elkezdtek rejtegetni előle dolgokat mivel ugye a mexikói helyén már Sebastian Vettel fog versenyezni a következő szezontól.

    Pérez még a Toszkán Nagydíj előtt hozta a nyilvánosságra a hírt, hogy hét közös év után külön utakon fogják folytatni az Aston Martinná alakuló csapattal, akik ki tudták használni a mexikói szerződésében levő kilépési záradékát.

    Ezzel gyakorlatilag le is gurították a vörös szőnyeget a négyszeres világbajnok német versenyző előtt, aki azonnal el is fogadta az adódó lehetőséget. Péreznek pedig emiatt nem maradt túl sok lehetősége, ha továbbra is a száguldó cirkuszban szeretné folytatni pályafutását.

    A mexikói 2014-ben csatlakozott az akkor még Force India néven futó csapathoz és számos jó eredményt értek el ebben a hét évben. Amikor pedig a silverstonei csapat az anyagi csőd szélére került, akkor gyakorlatilag a Pérez által nyújtott anyagi támogatás mentette meg több, mint 500 ember munkahelyét.

    A Racing Point versenyzője az Orosz Nagydíj előtti csütörtöki sajtóeseményen elmondta, hogy habár a Lawrance Stroll által irányított istálló már számos dolgot elkezdett rejtegetni előle, mindent bele fog adni, hogy a csapata megszerezze a harmadik helyet a konstruktőri bajnokságban az idei szezon végén.

    „Az előttünk álló nyolc versenyre koncentrálunk,” – mondta a mexikói. „Kulcsfontosságú lesz, hogy a létező maximális pontszámot szerezzük meg a hátralevő futamokon.

    „Bőven megvan az esély arra, hogy a csapat történetének legjobb helyezését szerezzük meg a gyártók versenyében. Biztos vagyok benne, hogy mindenki csalódott lenne, ha nem járnánk sikerrel.

    „Nyilvánvaló, hogy miután hivatalossá vált a távozásom, pár ember már szinte idegenként kezel a csapaton belül, ami szerintem egyáltalán nem jó megoldás. Szerintem jelen pillanatban céltudatosoknak kell lennünk és el kellene érnünk az általunk kitűzött célokat.”

  • A kockás zászló visszatér, a „takargatás” eltűnik

    A kockás zászló visszatér, a „takargatás” eltűnik

    Az FIA Motorsport Világtanács úgy döntött, jövőre a hagyományos kockás zászló visszatér.

    Idén először a jól megszokott darabot egy digitális jelzés váltotta, ugyanis 2018-ban  Winnie Harlow véletlenül egy körrel előbb intette  le a futamot. Ezt elkerülvén döntött úgy a Szövetség, hogy haladnak a korral és nyugdíjba küldi az ikonikus darabot, ám a Japán Nagydíjon az elektronikus rendszer is megtréfálta őket. A verseny ebben az esetben is előbb lett leintve, amit Sergio Perez bánt a legkevésbé, hiszen kiesése ellenére pontot szerzett.

    A Világtanács szerdán azonban nem csak a kockás zászló sorsáról döntött, 2021-től a BBS fogja szállítani és a gyártani a felniket, továbbá a Magneti Marelli fog felelni az üzemanyagpumpákért, míg a Bosch a nagy nyomású pumpákat és csöveket fogja biztosítani.

    A téli teszt időszakban is egy fontos változás lesz látható, az istállók 2020-tól ugyanis nem használhatnak paravánokat és nem takargathatják autóikat a februári időszakban. A Világtanács így kívánja vonzóbbá és érdekesebbé tenni a gyakorlást, a nézők, a média képviselői és a fotósok számára. Ez azonban nemcsak a nézettséget és az érdeklődést növelheti, hanem a kémkedést is. Korábban a csapatok trükköket alkalmazva nézegették ellenfeleik turpisságait, a téli tesztidőszakban nem egyszer lehetett látni olyan felvételeket, mikor a riválisok konkrétan beállnak a szerelők mellé, de a másik oldal sem maradt le, frappáns trükkökkel takargatták féltve őrzött megoldásaikat, ám jövőre erre nem lesz lehetőségük, ugyanis közszemlére kell tenniük autóikat.