Címke: Red Bull

  • Senki nem tudja követni Helmut Markót, most épp megint Pérez menesztését látják bele a szavaiba

    Senki nem tudja követni Helmut Markót, most épp megint Pérez menesztését látják bele a szavaiba

    A Forma-1 hivatásos szalagcímgyártója ismét követ dobott az állóvízbe: most akkor mégsem biztos Sergio Pérez 2024-es maradása, és máris lehetőséget kaphat Daniel Ricciardo a feljebb lépésre?

    Az persze közismert, hogy a Red Bull családban egyetlen pilóta sem teheti meg, hogy elkényelmesedjen a pozíciójában, vagy éppen olyankor kövessen el egy ballépést a pályán, amikor valaki a helyére ácsingózik, hiszen az istálló tanácsadója és pilótaügyeinek elsőszámú felelőse, Marko nem ódzkodik attól, hogy valakit szerződésének lejárta előtt menesszen, vagy akár már szezon közben eltávolítsa az autóból – mint történt az legutóbb az AlphaTaurinál Nyck de Vries esetében.

    Pérez sem lehetett teljesen nyugodt a szezon első felében bemutatott formahanyatlása során, hiszen az eddigi 12 futamból 6-szor is lemaradt az időmérő utolsó szakaszáról a mezőny messze legerősebb autójával, ám a csapat vezetői az utóbbi időben látszólag egységes állásponton voltak abban, hogy a mexikói ülése nem lesz veszélyben szerződésének 2024-es lejártáig – még úgy sem, hogy Ricciardo egyértelmű céllal, az ő helyére pályázva tért vissza a mezőnybe az AlphaTaurival a Magyar Nagydíjon.

    Marko Kleine Zeitungnak adott nyilatkozata után azonban a nemzetközi F1-es média megint a Red Bull második ülésének sorsától hangos, az osztrák vezető szavait ugyanis sokan úgy értelmezik, hogy ismét meggondolta magát.

    Helmut Marko 80 évesen sem érzi öregnek magát

    „A Forma-1-ben semmi sem százszázalékosan biztos. Sok minden a teljesítmény függvénye, amiről muszáj beszélni. Zandvoortban áttekintjük a helyzetet és megtárgyaljuk, hogyan folytassuk, utána már többet fogunk tudni” – idézi az osztrák lap a 80 éves egykori versenyzőt.

    A vélt pálfordulás egyik kiválója pedig a nyári szünet során Ricciardóval egy alkalommal közösen elköltött vacsora lehetett.

    „Észszerűnek tűnt, amikor Grazban járt – mondta a vacsorameghívásról Marko. – Daniel pozitív személyiséggel, sikeres karrierrel és hihetetlen tapasztalattal rendelkezik. Az érkezése komoly hajtóerőt jelent az AlphaTauri számára, mindenkinek megdobta a motivációját.”

  • Pérez vallomása: Ahogy a Red Bull egyre jobb lett, én úgy lettem egyre lassabb

    Pérez vallomása: Ahogy a Red Bull egyre jobb lett, én úgy lettem egyre lassabb

    Sergio Pérez szerint a fejlesztések miatt nem tudta tartani a tempót Max Verstappennel, aki egyre jobban szárnyal, ahogy halad előre a szezon.

    Max Verstappen ellen úgy tűnik, nincsen ellenszer, a Miami Nagydíj óta sorozatban nyolc versenyt nyert meg, még csapattársa, Sergio Pérez sem tudta vele felvenni a versenyt.

    A teljesítménykényszer alatt többször is hibázó mexikói pilóta 120 pontos hátrányt szedett össze csapattársával szemben, aki egymaga is vezetné a konstruktőri pontversenyt.

    „Nem volt könnyű számomra, mert látjuk, mire képes az autó. Max nagyon jól ki tudta használni ezt.” – ismerte el a mexikói a crash.net-nek.

    „Nagyon jó autónk van, ez nem kérdés, csak ki kell használnunk, mert nem tudjuk, mikor lesz legközelebb ekkora előnyünk.”

    Pérez maga is javuló formát mutat, két dobogóval zárta a szezon első felét.

    „Fontos volt, hogy jó eredményt érjük el az utolsó két versenyen. Nem titok, hogy ahogy fejlesztettünk az autón, én jobban küszködtem. Nem jött annyira zsigerből, és elég mélyen meg kellett vizsgálnom a vezetési stílusomat, hogy alkalmazkodni tudjak az új helyzethez.

    Az autó is sokat változott, de az utolsó két versenyen már sokkal jobban ráéreztem a dolgokra.”

    Bár kívülről úgy tűnhet, a csapata Verstappen köré építi az autót, Pérez szerint szó sincs kivételezésről.

    „Mindenki arra, törekszik, hogy a leggyorsabb autót építse meg. A fejlesztések néha az egyik, néha a másik versenyzőnek kedveznek, ez egyszerűen így működik.”

    Pérez nagy bajba kerülhet  – a Red Bull módosíthat a szerződésén

  • Ha Pérez nem lesz idén második, akkor vége a karrierjének?

    Ha Pérez nem lesz idén második, akkor vége a karrierjének?

    Nathalie Pinkham szerint Sergio Péreznek illene az egyéni tabellán megszereznie a második helyet. Ám ha ez nem történik meg, akkor a Red Bullnak ajtót kell mutatnia.

    Míg Max Verstappen szárnyal az osztrák csapat konstrukciójában, addig a mexikói pilótának meggyűlik a baja az elemekkel és saját hibáival. Az időmérőkön általában alulteljesít, így a futamokon a felzárkózással kell foglalkoznia.

    Az utóbbi versenyeken a 33 éves versenyző javuló tendenciát mutatott, így Helmut Marko és Christian Horner elégedetten konstatálta az eredményeit. Ám a Sky Sports riporternője szerint nem a mexikói fogja megszerezni az ezüst érmet az év végén, hanem Lewis Hamilton. Pinkham úgy véli, ha ez valóban megtörténik, akkor Péreznek el kellene veszítenie az ülését.

    „Ellentmondásos lesz a véleményem, de szerint Lewis Hamilton lesz a második az év végén. Ezt a kijelentést azzal pontosítanám, hogy ha Péreznek nem sikerül Max Verstappen mögött zárnia, akkor el kellene veszítenie az ülését. Az autó hihetetlen teljesítményre képes, egy elképesztő konstrukció. Én hiszem azt, hogy Péreznek meg van a tehetsége és a képessége ahhoz, hogy ezt véghez vigye, ám ha nem teszi meg, akkor a Red Bullnál véget ér a karrierje” – nyilatkozta a brit a Sky Sports legújabb podcast adásában.

    Blake Hinsey, Verstappen korábbi teljesítménymérnöke megérti Pinkham álláspontját, de ennek ellenére arra számít, hogy a mexikói továbbra is Hamilton és Alonso előtt marad a világbajnoki tabellán. Pérez és Alonso között jelenleg 40 pont a különbség, míg Hamilton 41 egységgel van lemaradva a mexikói mögött.

  • Mit csinál Verstappen az élen? „Valószínűleg halálra unja magát”

    Mit csinál Verstappen az élen? „Valószínűleg halálra unja magát”

    Johnny Herbert szerint, Max Verstappen is unatkozik az élen, hiszen akkora az előnye, hogy nemigen tud csatározni senkivel.

    A holland versenyző és a Red Bull már a szezon első versenyén megmutatta az erejét. Ugyan Sergio Pérez két futamot behúzott, ám azóta csak a 25 éves versenyző veszi át a legnagyobb trófeákat.

    Míg az osztrák istálló mögött ádáz küzdelem folyik, addig a domináló alakulat világbajnoka nem igazán vesz részt küzdelmekben. Így a korábbi versenyző azt szűrte le Verstappen nyilatkozataiból, hogy eléggé unja magát az élen.

    „Úgy gondolom, hogy Max (Verstappen) halálra unja magát. Szép dolog nyerni és dominálni, de ez nem jelent kihívást. Márpedig ő egy olyan karakter, akinek erre szüksége van, de jelenleg senki sem képes megszorongatni. A többieknek fel kell nőniük a Red Bullhoz, és meg kell teremteniük azt, amit ők létrehoztak. Egykor én is voltam versenyző, így szerettem, ha kihívások elé állítottak, teszteltek és lökdöstek. Én versenyezni akarnék, nem csak úgy eltűnni a messzeségben” – fogalmazta meg Herbert.

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull
    A szezon első felében a Red Bull minden futamon győzni tudott – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A versenyzőből lett szakértő aggódva tekint az osztrák csapatra és az ambícióikra. A brit szerint honfitársa tervei nem tesznek jót a sportnak.

    „Christian Horner világossá tette, hogy nem fogják engedni azt, hogy elvegyék a dominanciájukat a sportban. Ez eléggé aggaszt engem. Meg tudom érteni az álláspontját, de a versenyzés szempontjából nézve nem jó dolog, hogy csak a dominanciára törekednek. Mi jobbá akarjuk tenni a sportot.”

  • Esős hétvégére készülhet a mezőny, de Verstappent nem hatja meg a csapadék

    Esős hétvégére készülhet a mezőny, de Verstappent nem hatja meg a csapadék

    Max Verstappen nem tart attól, milyen kihívások elé állíthatja majd a mezőnyt az eső Zandvoortban.

    Hétvégén már visszatér a Forma-1, és megkezdődik a 2023-as szezon második fele. A kényelmes előnyt felhalmozó holland versenyzői hazai versenyére készül, ahol beállíthatja Sebastian Vettel rekordját is (a német világbajnok 9-szer nyert zsinórban a 2013-ban a Red Bull-lal).

    A kipihent 25 éves versenyző már várja, hogy újra autóba ülhessen, és hazai pályán örvendeztesse meg a szurkolókat.

    Ugyanakkor az időjárás tartogathat meglepetést a mezőnynek. Az előrejelzések szerint mindhárom nap esővel és széllel kell megbirkózniuk a csapatoknak. Verstappen ugyanakkor kicsit sem aggódik emiatt.

    Ott folytatja az F1, ahol abbahagyta: ilyen időjárásra készülnek Zandvoortban

    „A nyári szünet nagyon jó volt, sikerült kipihenni magam a barátaimmal. Már várom, hogy belevágjunk a szezon második felébe. Nem is lehetne jobbal kezdeni, mint a Holland Nagydíjjal, a hazai versenyemmel. A pálya csodálatos, és a szurkolók hihetetlenek. Az időjárás elég szeszélyes lesz, elvileg esni fog és fúj majd a szél, de engem ez egy kicsit sem zavar. Megteszünk majd mindent annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük meg” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok.

  • A Holland Nagydíj szervezői üzentek a trófeát törő Norrisnak és Verstappennek

    A Holland Nagydíj szervezői üzentek a trófeát törő Norrisnak és Verstappennek

    Közösségi médiás felületeiken üzentek a Holland Nagydíj lebonyolítói a korábban trófeát törő Lando Norrisnak és Max Verstappennek.

    A holland versenyzőre rá jár az rúd az elmúlt időszakban a díjak tekintetében. Minden a Brit Nagydíjon kezdődött, mikor az ünneplés közepette a McLaren versenyzője leverte a trófeát a dobogóról, és karcolás keletkezett az első helyért járó elismerésen. A két pilóta jót nevetett a dolgon, és a díjnak sem lett komolyabb baja.

    Az i-re azt a bizonyos pontot a Magyar Nagydíjon tették fel, mikor a Herendi porcelánból készült műalkotás bánta a „heves” ünneplést. Ezúttal is a 23 éves pilóta volt a ludas, mivel  a pezsgős üveget a dobogó széléhez vágta, és a lendület lesodorta az értékes trófeát. A törékeny darab sorsa megpecsételődött, míg a két érintett ezen a helyzeten is nevetett. Ám ezúttal nem mindenki szórakozott jól a törésen.

    A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. természetesen nem vette zokon a dolgot, hiszen nem szándékosság történt. Csupán az ünneplés hevében megsérült a hat hónapig készített darab. A brit pilóta bocsánatot is kért a manufaktúra hivatalos Instagram-oldalán, ám Helmut Marko nemigen örült annak, hogy ilyen jó kedélyűen konstatálták a balesetet a versenyzők.

    Verstappen viselkedésével sem volt elégedett Marko: tisztelnie kell a magyar hagyományokat!

    Már készül az új példány, amit még a születésnapja előtt megkaphat Verstappen.

    Belgiumban egy fokkal járt csupán jobban a Red Bull, bár ezúttal Norris a közelükben sem volt. A kettős győzelem utáni csapatfotón menekültek a felrázott flakonok és pezsgők elől a részvevők, így sikerült elsodorniuk a trófeát, ami szétesett. A holland versenyző fel is kiáltott, és derűsen közölte, hogy megint a díja járt pórul. Ám a Red Bull orvosolni tudta a problémát, és összerakta a trófeát.

    A korábbi versenyhétvégék eseményeit megelőzve a Holland Nagydíj szervezői a hivatalos oldalukon próbálták viccesen felhívni a versenyzők (első sorban Norris és Verstappen) figyelmét arra, hogy a díjak törékeny tárgyak. Emellett megjegyezték, hogy inkább a rekordokat döntsék meg, és ne a trófeákat törjék meg.

  • Meglepő módon de Vries még idén visszatérhet a Red Bull kötelékébe

    Meglepő módon de Vries még idén visszatérhet a Red Bull kötelékébe

    Az a pletyka látott napvilágot, hogy a Formula E világbajnoka még idén ülhet a Red Bull boxfalán, hiába rúgták ki még a nyári szünet előtt.

    Hízelgő dicséretet kapott a kirúgott F1-es pilóta, Laudához hasonlították

    Nyck de Vries elég gyenge teljesítményt nyújtott a szezon első felében, emiatt a Magyar Nagydíj előtt lecserélték Daniel Ricciardóra. Az ausztrál addig tartalékként szolgált a Red Bull mindkét csapatának.

    Ricciardo előléptetése után az addig szintén megnevezett Liam Lawson maradt egyedül a szerepkörben a szezon hátralévő részére. Ezt azonban bonyolítja kötelezettsége a japán Super Formula sorozatban.

    A Mexikóvárosi Nagydíj hétvégén Japánban és Mexikóban is ott kellene lennie, így a racingnews365.com szerint a 2023-ben még érvényes szerződéssel rendelkező de Vriest hívnák be, hogy álljon készenlétben egy verseny erejéig.

    Ennek egyetlen akadálya az lenne, ha addig a holland egy másik csapattal köt szerződést – legyen szó akár egy másik sorozatról is – ebben az esetben a Red Bullal kötött megállapodás érvényét veszítené.

    De Vries a Formula E-ben és az Endurance Világbajnokság (WEC) mezőnyében is versenyzett, mielőtt lehetőséget kapott az AlphaTauritól, így egyáltalán nem kizárt, hogy hamarosan ajánlata érkezhet 2024-re.

    Latifi példáját követi a kirúgott Nyck de Vries

  • Verstappen az F1-ről: Aggódok a sport miatt, amit mindig is élveztem

    Verstappen az F1-ről: Aggódok a sport miatt, amit mindig is élveztem

    Max Verstappen azt a tábort erősíti, akik nem nézik jó szemmel azt, hogy a Forma-1 versenynaptára évről évre több versenyt tartalmaz. A Red Bull holland kiválósága pedig egyre többször teszi fel magának a kérdést, hogy megéri-e ez az egész a számára vagy sem.

    A kétszeres világbajnok már több alkalommal kifejezte az aggályait ezzel kapcsolatban, hogy a jövő évi versenynaptár rekordszámú, 24 versenyt fog tartalmazni.

    A csapatoknak pedig több, mint 200.000 mérföldet kell majd utazniuk az évad során még annak ellenére is, hogy az ökológiai lábnyomuk csökkentése végett földrajzi szempontokat is figyelembe vettek a naptár kialakítása során. Az év egy Bahrein-Szaúd-Arábia kombóval indul majd, amit számos távol-keleti, illetve tenegertúli helyszín követ. A tripla hétvégékről és a szintén növekvő 6 sprintről még szó sem esett, ezek is extra stresszt jelentenek majd az ott dolgozó embereknek.

    Verstappen a De Telegraafnak adott interjújában mondta el azt, hogy az F1 ezen fajta éhsége miatt néha elmélázik azon, vajon megéri maradnia, és folytatni vagy sem.

    „Aggódom a sport miatt, amit mindig is élveztem – fejezte ki rögtön az aggodalmait a 45-szörös futamgyőztes holland, aki a jelenlegi, a 2028-as szezon végén lejáró szerződését követően akár faképnél is hagyhatja a sportot.

    „Ez nem arról szól, hogy teljes mértékben ellenzem az ezzel kapcsolatos változásokat, amit sok ember állít, de ezeknek az újításoknak a Forma-1-et kellene jobbá tenniük. Akkor miért van rájuk szükségünk, ha így is jól működik minden? Szerintem semmi baj nincsen a normális időmérőkkel, nem kellene ebben is a pénznek meghatározó szerepet játszania.”

    „Az emberek pedig nyilván azt fogják gondolni, hogy mindek panaszkodik ez, amikor úgyis rengeteg pénzt tehet zsebre. Ez már azonban az ember fizikai hogyan létéről szól, néha már azt érzem, hogy emiatt túl sok olyan mindent kell feláldoznom, amivel szeretek foglalkozni. Ezért jut néha eszembe az, hogy tényleg megéri még csinálni ezt az egészet, vagy pedig nem.”

    A Red Bull holland versenyzőjének nem is a még tovább növekvő utazással lenne problémája, hanem a sok egyéb plusz feladattal, ami a több versenyhétvége miatt adódik. Verstappen állítása szerint az évéből egy hónap csupán a különböző marketing tevékenységekre megy el, és akkor még nem is beszéltünk a csütörtöki sajtónapokról, a szimulátorban eltöltött hossz órák számáról és a versenyadatok elemzéséről sem.”

  • Herendi porcelánnal ünnepelheti a születésnapját Verstappen

    Herendi porcelánnal ünnepelheti a születésnapját Verstappen

    A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Dr. Simon Attila elárulta, hogy szeptember végére lehet majd kész Max Verstappen összetört győzelmi trófeája.

    A 38. Magyar Nagydíj egyik legkellemetlenebb pillanatára a verseny leintését követően került sor. A második helyen végző Lando Norris az ünneplés hevében összetörte Verstappen győztes porcelánját, miután a pezsgősüvegét nagy hévvel csapta neki a dobogónak, a holland trófeája pedig a pódium szélére lett lerakva.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

    A balszerencsés pillanatnak köszönhetően egy 40.000 euróba (15 millió forintba) kerülő remekmű veszett kárba a másodperc tört része alatt, amin, több mint 30 ember dolgozott fél éven keresztül. Az eset bejárta a világsajtót, mivel hasonló blama még soha nem fordult elő a Magyar Nagydíj 1986 óta íródó történelmében.

    Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója már a szóban forgó eset másnapján bejelentette, hogy újra le fogják gyártani a verseny főszponzorának, a Qatar Airways színeiben pompázó porcelántrófeát, amelyet eljuttatnak majd Verstappen részére.

    A Formula.hu újságírója, Mészáros Sándor információi szerint a Red Bull holland kiválóságának már nem kell sokat várnia a trófeájára, ugyanis ha minden a tervek szerint alakul, akkor szeptember végére el fog készülni a remekmű. A holland pilóta szeptember 30-án ünneplni a születésnapját, szóval ha tényleg elkészül addig a trófea, egy igazán  különleges ajándékot kaphatna az előbb említett jeles nap alkalmábóla 45-szörös futamgyőztes.

    „Augusztus elején vette kezdetét a gyártás, jelenleg a festési és aranyozási munkák folynak. Legkésőbb szeptember végére elkészülünk” – ismerte el Dr. Simon Attila.

    „Mindig mindenkit szeretettel várunk a manufaktúra látogatóközpontjában, hogy megismerje a kézi porcelánfestés és porcelánkészítés rendkívül magas szakmaiságát és a herendi értékteremtés folyamatát. Lando Norris látogatásával kapcsolatban nem volt kommunikációnk a csapatával, jelenleg a trófea újra elkészítésére koncentrálunk.”

    „A Herendi porcelán a világ minden pontján ismert és elismert márka, Herend ma világelső a kézi gyártású luxusporcelánok piacán. Hatvan országgal van kereskedelmi kapcsolatunk, minden lakott kontinensen jelen vannak porcelánjaink, így önmagában a Magyar Nagydíjon történt trófeatörés kapcsán – az addig is meglévő nemzetközi érdeklődésen felül – a sajnálatos eseményt követő pár napon túlmenően további érdeklődést nem tapasztaltunk. Nap nap után rengeteg külföldi országgal és nemzetközi partnerrel vagyunk kapcsolatban.”

    „Köszönjük az F1-es rajongók pozitív visszajelzését és köszönetét, amiért ingyenesen újra elkészítjük a törött trófea pótlását. Ez is megerősít bennünket abban, hogy jól döntöttünk akkor, amikor a törött darab pótlását ingyenesen felvállaltuk. Eredményesen és nyereségesen működünk, folytatjuk kulturális missziónkat és jelentős szerepet játszunk a pozitív országimázs építésében. Ígéretünknek megfelelően ingyenesen elkészítjük az eltört trófea pótlását és várjuk a pillanatot, amikor azt majd átadhatjuk Max Verstappennek” – fejezte be a gonolatmenetét a Herendi vezérigazgatója.

    Verstappen viselkedésével sem volt elégedett Marko: tisztelnie kell a magyar hagyományokat!

  • Nem elég a Red Bull büntetése? – az egyik rivális súlyosabb szankciókat követel

    Nem elég a Red Bull büntetése? – az egyik rivális súlyosabb szankciókat követel

    Még a tavalyi év végén derült ki, hogy a Red Bull megszegte a költségsapkára vonatkozó szabályokat a 2021-es szezonban. Az FIA meg is büntette őket az idei évadra, azonban a Ferrari szerint a kivetett szankciók egyáltalán nem gyakoroltak semmi féle rossz hatást az energiaitalosokra.

    A csapatok által elkölthető maximum összeg 135 millió dollár volt 2021-ben. A Red Bull ezt a limitet lépte túl, és nem is úszta meg szárazon a történteket. Az FIA 7 millió dollár befizetésére ítélte a Bikákat, illetve 2022 októberétől kezdődően egy évig az eredeti idejükhöz képest 10 százalékkal kevesebbet tölthetnek el a szélcsatornában.

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

    Sokan azt gondolták, hogy a szabályszegés miatt eszközölt büntetések visszavetik majd a Red Bullt 2023-ra, de ehhez képes pont a vázolt álláspont szöges ellentéte valósult meg. A Milton Keynes-i istálló még tovább növelte az előnyét az RB19-cel, és a rivális csapatok egyszerűen képtelenek lépést tartani az eddigi összes idei versenyt megnyerő Max Verstappenékkel szemben.

    A Ferrarinál pedig ebből kifolyólag joggal gondolják azt, hogy az FIA büntetései semmit nem értek. Legalábbi az olaszok csapatfőnöke, Frédéric Vasseur ezen a véleményen van.

    „A tavalyi büntetések nem voltak eléggé szigorúak – véli a francia szakvezető. – Egy újsabb esetnél keményebb szankciókra lesz szükség a jövőben. Ha egy csapat technikailag előnybe kerül a másikhoz képest, az a sportszakmai dolgokban is meg fog mutatkozni.”

    „A tíz százalékos büntetés a szélcsatornára vonatkozóan egy vicc. A kérdéses évben már elvégezték a munka nagy rését, és amit most nem költenek el az aerodinamikai fejlesztésekre, akkor azt most másra áldozzák majd fel.”

    Vasseur azt is hozzátette, hogy a 7 milliós szabályszegés szerinte már súlyosnak számít. A Ferrari csapatfőnöke szerint a 135 millióból 80-at elvisz a személyzet, a következő 20 pedig a versenyekre való utazásokra és a felszerelésra megy el. Ha némi többlet költség is keletkezik, ez 120-125 millió dolláros fix költségeket jelenthet, és ebből kifolyólag Vasseur kalkulációja alapján 10 millió marad az autó fejlesztésére. Mivel Hornerék 7 millióval lépték túl a limitet, ezért majdnem a szóban forgó összeg dupláját költhették új elemekre, ami tényleg nem kis mértékű kihágásnak számíthat, ha minden a levezetett adatok alapján történt meg.

    Aggódik a Red Bull, hogy az F1 élményromboló lesz