Címke: Red Bull

  • A Red Bull bízhat a szárnyaiban, a Mercedes már kevésbé az Olasz Nagydíj előtt

    A Red Bull bízhat a szárnyaiban, a Mercedes már kevésbé az Olasz Nagydíj előtt

    A tegnapi időmérő eseményei alapján egy nagyon izgalmas Olasz Nagydíj elé nézhetünk. Mindkét Ferrari a top3-ban végzett, Carlos Sainz pedig még Max Verstappent is le tudta győzni, ami miatt mindkét csapat jó eséllyel pályázhat a győzelemre. A Mercedesről ez nem mondható el, ugyanis a tegnapi időmérőn kirajzolódott a W14 egyik legnagyobb gyengesége.

    A Red Bull holland kiválósága mindössze 13 ezredmásodperccel kapott ki Sainztól, aki a Tifosi legnagyobb örömére előttük szerezte meg F1-es pályafutása 4. rajtelsőségét.

    Sainz megnyerte a monzai időmérőt Verstappen előtt, Leclerc a harmadik

    A Ferrarinak már az SF23 tervezése során az volt a célja, hogy csökkentse a tavalyi autójuk légellenállását. Ez sikerült is nekik, és a mostani monzai hétvégén bevetett alacsony leszorítóerős csomag segítségével az autó elkezdett szárnyalni. Ez a fajta beállítás azonban inkább az időmérőn fizetődik ki az óriási végsebességek miatt a versenyen azonban a Ferrarik emiatt nagyobb mértékben használhatják fel a Pirellijeiket a többiekhez képest.

    Ehhez képest a Red Bull inkább a versenyre lőtte be az autóit, és ez a tény a pénteki edzésszimulációk során már meg is mutatkozott. Verstappen biztos abban, hogy a jó rajtpozíciójának köszönhetően képes lesz megnyerni zsinórban a 10. versenyét is.

    „Ez nem volt számomra meglepetés, mert már tavaly is gyorsak voltak – nyilatkozta a 46-szoros futamgyőztes az időmérőt követően a Ferrarikról. – Ha megnézed a hátsó szárnyukat, egyértelműen látszik, hogy pályaspecifikus. Ehhez képest a miénk nem mondható annak, különösen egy körön nem.”

    „Az eredmény egyáltalán nem sokkoló, a versenynek jobbnak kell lennie. A Q1-ben, a Q2-ben és Q3-ban sem voltak nagyok a különbségek, szóval nem panaszkodom, mert a pénteki nap sokkal nehezebb volt a számomra.”

    Max Verstappen, Carlos Sainz, Charles Leclerc
    Vajon egy szoros csatát vagy egy újabb egyértelmű Verstappen sikert láthatunk ma Monzában? Fotó: Peter Fox/Getty Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Borús hangulat a Mercedesnél

    Amíg a Ferrarinál és a Red Bullnál is nagy reményekkel vágnak majd neki az 53 körös versenynek, addig a Mercedesről ez egyáltalán nem mondható el. A brackley-i istálló hiába eszközölt számos változtatást a W14-en, a nagy légellenállás még mindig óriási problémát okoz a számukra.

    Ez a negatívum pedig a tegnapi időmérőn abban nyilvánult meg, hogy George Russell legnagyobb végsebessége 338,6, Lewis Hamiltoné pedig 340,6 km/óra volt. Ehhez képest a Ferrari bement 350 felé is Sainz-cal, az egyik Haas Kevin Magnussennel pedig a 351 km/órás sebességet is elérte a célegyenesben. Még Verstappen is vígan gyorsabb volt náluk a maga 344 km/órájával.

    A magas légellenállás pedig nem csak az egyenesekben, hanem a gyors kanyarokban is nagy hátrányt okozott Toto Wolfféknak. Például a rendkívül tempós Ascari sikánt a két Mercedes teljesítette a leglassabban a mezőnyből. Az osztrák csapatfőnök szerint az aerodinamikai-hatékonyság még mindig egy óriási probléma, és még mindig nem tudtak kész megoldást találni rá.

    „Az autónk légellenállása túlságosan nagy, és ezen a nagyon gyors pályán meg is fizetjük ennek az árát – fogalmazott Wolff. – Ez látszódott is a sebességmérő pontoknál, szinte mindenhol a táblázat legalján voltunk. A magas légellenállással is jó lehet egy csapat Monzában, de ez most nem sikerült nekünk.”

    A Mercedesnél így is tisztában voltak azzal, hogy emiatt Monza mellett Bakuban és Spában sem váltják majd meg a világot. Ehhez képest Russell a 4. helyen végzett, és megelőzte az egyik Red Bullt. Ugyan Hamilton 8. helyen már közel sem hangzik olyan jól, mint a csapattársáé, de a stuttgarti márka örül annak, hogy a tavalyi lemaradásukat csökkenteni tudták a riválisaikkal szemben.

    Végre eldőlt Hamilton jövője a Mercedesnél

  • A Ferrari megint megelőzte Verstappent, izgalmas időmérőre van kilátás

    A Ferrari megint megelőzte Verstappent, izgalmas időmérőre van kilátás

    Miután az F1 Olasz Nagydíjának pénteki napját Carlos Sainz zárta az élen a Ferrarival, az időmérő előtti utolsó tréningen is gyorsabb volt Max Verstappennél.

    A különbség ezúttal 86 ezredmásodperc volt, miközben a csapattársaik nagyon lemaradtak tőlük, Charles Leclerc csak 4., Sergio Pérez 10. lett. A közvetítésben megjelent grafika azt mutatta, hogy az egyenesekben Sainz, a kanyarokban Verstappen vitte a prímet, vagyis a Red Bull bizonyára több leszorítóerővel megy.

    Lewis Hamilton sokat javult tegnap óta, a 3. helyet foglalta el a Mercedesszel, jóllehet, a hátránya fél másodpercre rúgott Sainz és Verstappen mögött. Kíváncsian várhatjuk azt is, mire lesz képes Alexander Albon a Williamsszel, mivel bár az utóbbi időszak láttán az elért 9. helye nem kiemelkedően szexi, a legjobb körét a kemény gumin futotta (az élmezőny szokás szerint a lágyon), és a lemaradása gumikeverék-korrigáltan egész jónak tűnt.

    Baleset most sem történt, elfékezésből és kicsúszásból is egyre kevesebbet látunk, ezúttal Oscar Piastri porolta a legnagyobbat a Roggia sikán kijáratánál, ami után meg kellett szakítania az etapját, hogy a McLaren ellenőrizze az autót.

    Az F1 Olasz Nagydíjának időmérőjét 16 órától rendezik, és fontos, hogy megint speciális gumiszabályok lesznek érvényben: a Q1-ben csak a kemény, a Q2-ben csak a közepes, a Q3-ban csak a lágy abroncsok használhatók.

    Az Olasz Nagydíj harmadik edzésének végeredménye

    Büntetést kapott a Red Bull, míg Pérez a kicsúszás ellenére is tud örülni

  • Büntetést kapott a Red Bull, míg Pérez a kicsúszás ellenére is tud örülni

    Büntetést kapott a Red Bull, míg Pérez a kicsúszás ellenére is tud örülni

    Nem indult jól a Red Bull hétvégéje, ugyanis Max Verstappen büntetéssel, Pérez kicsúszással zárta a pénteki napot Monzában.

    A címvédő csapat mindkét pilótája problémákkal szembesült az Olasz Nagydíj második szabadedzésének végén.

    Verstappen dühös, a Ferrari születésnapos pilótával zárt az élen

    Max Verstappen közel öt kilométer per órával átlépte a boxutcai sebességhatárt, amivel 500 eurós bírságot okozott csapatának. A hollandot továbbá az is frusztrálta, hogy feltartották leggyorsabb körén, így csak az ötödik helyen végzett a listán.

    Sergio Pérez végre – ha nem is teljesen tiszta körülmények között – csapattársa előtt végzett, így annak ellenére pozitívan értékelte a napot, hogy a kicsúszása miatt végül a kavicságyban kötött ki.

    „Alulkormányzott volt az autó a kanyarkijáraton, próbáltam megtartani az ívet. Azt hittem, minden rendben van, aztán hozzáértem a kavicságyhoz, és már nem tehettem semmit.” – meséli a mexikói a crash.net-nek.

    „Nem tűnt nagy sérülésnek, mivel kis becsapódás volt. Nem hiszem, hogy sokat vesztettünk vele, talán két kört. Semmi mérvadót.

    A pozitív dolog az, hogy az autó teljesítménye jó. Kényelmesen érzem magam, és jó helyzetben vagyunk, ami a hétvége további részét illeti. Úgy éreztem, ez egy igazán jó péntek volt. Mindenképpen egy ideje a legjobb.

    Keményen dolgoztunk, és tettünk néhány pozitív lépést az autóval, remélem ezt holnap és vasárnap meg is tudjuk majd mutatni.”

  • „Ez nem az időmérő” – Verstappent ismét helyretette a versenymérnöke

    „Ez nem az időmérő” – Verstappent ismét helyretette a versenymérnöke

    Már a Belga Nagydíjon is hallhattuk azt, amint Max Verstappen és Gianpiero Lambiase nem ért egyet egymással, és számos alkalommal vitáztak a csapatrádióban. Ez pedig az Olasz Nagydíj második szabadedzésén sem volt másként.

    Ugyan a regnáló holland világbajnok már zsinórban 9 futamot volt képes megnyerni, és 138 pontos előnnyel vezeti az egyéni pontvadászatot, még ennek ellenére is fel tudja idegesíteni magát. A délutáni gyakorlás során az egyetlen időmérős köre során ugyanis feltartották őt, és nem is próbálkozhatott újra, mert a versenymérnöke megtiltotta azt a számára.

    Verstappen dühös, a Ferrari születésnapos pilótával zárt az élen

    Verstappen mindössze ki akarta próbálni az autót egy gyorskörön, hogy egy értelmes visszajelzést kaphasson róla, de Lambiase szerint nem az időmérőn voltak, ezért ellenezte a holland javaslatát. Ennek pedig az lett a vége, hogy a Red Bull holland kiválósága – aki a hétvégén sorozatban 10. alkalommal nyerhet versenyt – csak az 5. helyen zárt, még az autóját az edzés végén összetörő Sergio Pérez is meg tudta őt előzni.

    Lambiase és Verstappen között pedig az alábbi beszélgetés zajlott le az edzés végeztével:

    GP: „Tudtál tanulni bármit is?”

    MV: „Nem, nem igazán.”

    GP: „Szép munka.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint azonban semmi ok az aggodalomra, mert „ők így működnek csapatként”, és „a csapattagok már nagyon jól megismerhették egymást az évek alatt”.

    „Verstappen mellé egy karakteres verseny mérnök szükséges, mert ő nem tartozik a könnyű esetek közé” – nyilatkozta a brit szakember. – Rengeteg ember összetörne a ránehezedő nyomás miatt, de Lambiase eléggé erős ahhoz, hogy megbirkózzon a feladattal.”

    „Őszintén, de fair módon áll hozzá ehhez az egészhez, és mindezek mellett a kölcsönös tisztelet is megvan a két fél között. Ez abból származik, hogy a pilótának muszáj megbíznia a versenymérnökében, és egy időt követően megszületik a kölcsönös bizalom. [Ezekkel a beszélgetésekkel] mindössze annyi a probléma, hogy 200 millió ember hallgatja, de a kapcsolat és a bizalom nagyon erős Max és GP között.”

  • Verstappen dühös, a Ferrari születésnapos pilótával zárt az élen

    Verstappen dühös, a Ferrari születésnapos pilótával zárt az élen

    Két piros zászló mellett egy piros autó végzett az élen a monzai második szabadedzésen, míg a Red Bull mindkát pilótájának gondjai akadtak.

    Mindössze fél kört tett meg Lance Stroll a pénteki napon, és megáll az autója az Ascari sikán után. Mivel az első szabadedzésen Felipe Drugovich vezette az autóját, szinte semennyit nem tudott gyakorolni. Emiatt már rögtön három perc elteltével lendült a piros zászló.

    A Ferrari közel volt Verstappenhez az első monzai edzésen

    Az első köröket követően meglepetésre Alex Albon ugrott Max Verstappen mögé a második helyre, igaz a lágy keverékekkel tette ezt, míg a mezőny nagy része a közepeseken kezdett.

    Lewis Hamilton ugyan megakasztotta Oscar Piastri lendületét, de nem érkezett üzenet, miszerint vizsgálnák az ügyet.

    Folytatódott a Ferrari és a Red Bull közötti csata, az edzés közepére a két vörös autó került az élre, 6 tizeddel a Red Bull elé.

    Végül a végére előkerültek a lágy gumik is így a sorrend ismét változott a kereken 29 éves Sainz maradt az élen, míg mellé jó barátja, Lando Norris csatlakozott a lista élén. Sergio Pérez ugyan a Parabolica kavicságyában végezte az utolsó 10 percben, harmadik lett a jobbik Red Bullal, míg a legjobb körén feltartott Verstappent még Oscar Piastri is megelőzte.

    Leclerc a hatodik helyet csípte el utána viszont nehéz megmondani az erősorrendet, ugyanis mindegyik csapat csak egy-egy-pilótával került a 10. hely környékére.

    Hamilton csak a 17. helyen zárt, Logan Sargeant mögött. Egyedül a második versenyét teljesítő Liam Lawson, Guanyu Zhou és a kör nélkül végző Stroll maradt mögötte.

  • Hamilton: Az én összes csapattársam jobb volt, mint akik ellen Verstappen versenyzett

    Hamilton: Az én összes csapattársam jobb volt, mint akik ellen Verstappen versenyzett

    Minden versenyzőnek a csapattársa az első ellenfele, Lewis Hamilton pedig azt állítja, neki mindig nagyobb ellenállással kellett szembenéznie, mint a jelenleg domináló Max Verstappennek.

    A Mercedesnél sem értik, miért ekkora a különbség a Red Bull pilótái között

    A holland nem csak a mezőnyt, de rendszerint csapattársát, Sergio Pérezt is jókora előnnyel veri, így tetemes előnnyel vezet a bajnokságban és rengeteg rekordot megdönthet az idei szezonban. A mostani helyzetet már többen összehasonlították azzal a korábbi időszakkal, amikor Hamilton és a Mercedes dominált, akkor is úgy tűnt, vagy egy első- és egy második számú pilóta a bajnokcsapatnál.

    A 2014 és 2020 között hat bajnoki címet szerző brit pilóta kiemelte, Nico Rosberg és Valtteri Bottas sokkal inkább ott voltak vele az élmezőnyben, mint most Verstappennel Sergio Pérez, aki hibák miatt sokszor hamarabb esik ki az időmérőn, és nem mindig ér fel a dobogóra sem.

    Ezért volt rosszabb a Mercedes F1-es uralma, mint a Red Bullé

    „Amikor én előztem meg 5-6 tizeddel Valtterit az időmérőn, nem mondták azokat a dolgokat, amiket most, amikor Max ennyivel van Pérez előtt. Azóta felnagyítják a dolgokat.” – idézi Hamiltont a formu1a.uno.

    „Szerintem Valtteri – de igazából az összes csapattársam jobb volt, mint bárki, aki Max mellett vezetett. Jenson [Button], Fernando [Alonso], George [Russell], Valtteri és Nico [Rosberg], jó sokan voltak. Ők mindannyian kiegyensúlyozottan teljesítettek, és Maxnak nem kellett még senki ilyen ellen versenyeznie.”

    Tény, hogy Hamilton felsorolásában három világbajnok is található, de sokkal több időt töltött a Forma-1-ben. Ha a statisztikát nézzük, Daniel Ricciardo áll a legközelebb Bottas legyőzéséhez, ugyanis nyolc győzelemmel rendelkezik a finn 10 sikeréhez képest.

    Mindketten öt évig voltak élcsapatban, Ricciardo viszont sosem volt bajnokesélyes autóban, nem úgy, mint Bottas. Ugyan az ausztrálnak is volt egy nyeretlen éve – de abban a szezonban az egész Red Bull csapat nem tudott nyerni – Bottas egyszer egy csapatutasítás miatt maradt egy szezonban győzelem nélkül.

  • Verstappen kifakadt: Nem hozzám igazítják az autót, én igazodok az autóhoz!

    Verstappen kifakadt: Nem hozzám igazítják az autót, én igazodok az autóhoz!

    Az F1-es győzelmi sorozat rekordját a múlt hétvégén beállító Max Verstappen teljesítményét különböző vélemények övezték az elmúlt napokban, a holland most reagált Toto Wolff gyanújára és Fernando Alonso bókjára is.

    Verstappen vasárnaptól egyedüliként állhat az egyhuzamban aratott győzelmek rekordlistájának élére, hiszen esetleges újabb sikerével már tízre növelné a sorozatát. A szezon első néhány futama óta csapattársa, Sergio Pérez sem tud közel kerülni hozzá a pályán, aminek kapcsán a zandvoorti hétvégén Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megfogalmazta azon gyanúját, miszerint Verstappen képes „olyan autót alkotni maga köré, amit nagyon nehéz irányítás alatt tartani, de ha valaki ráérez, akkor nagyon gyors”.

    Ennek kapcsán az Olasz Nagydíj csütörtökjén a holland meg is kapta a kérdést, hogy valóban az ő ízléséhez, stílusához igazítja-e az autóit a Red Bull, a 25 éves pilóta viszont kissé ingerülten utasította ezt vissza.

    „Ez baromság. Egyszerűen a lehető leggyorsabban próbálom vezetni az autót, amit kapok. Nem azért vagyok itt, hogy azt mondogassam a srácoknak, hogy nagyobb első tapadást kérek, mert én azt szeretem. Egyszerűen azt mondom, építsétek meg nekem a leggyorsabb autót, aztán én majd boldogulok vele” – idézi őt az Autosport.

    „Persze minden autó egy kicsit más, így minden év egy kicsit más kihívást jelent. Gyakran megkapom a kérdést, hogy milyen a vezetési stílusom. Nincs különösebb vezetési stílusom, egyszerűen csak alkalmazkodok ahhoz, amitől gyorsan megy az autó.”

    Ritka pillanat: Alonso elismeri, Verstappen még nála is jobb

    A napokban Alonso nyilatkozott elismerően Verstappen domináns sorozatáról, amit szerinte a külső szemlélők közül sokan alábecsülnek. A holland ennek kapcsán azt mondta, nem vágyik arra, hogy maga gyűjtse be a siker érdemeit.

    „Semmit nem akarok bizonyítani, csak az a dolgom, hogy a legjobb munkát végezzem a rendelkezésemre álló technikával. Az emberek nem tudhatják, mi zajlik a háttérben, és hogy még egy jó autóval is mennyire nehéz úgy teljesíteni, ahogy most mi, minden versenyt megnyerve” – felelte.

    „Vannak olyanok is, akik képtelenek elismerni, ha valaki következetesen jó munkát végez. És itt nem csak magamról beszélek, hanem az egész csapat működéséről.”

  • Marko beszólt Schumachernek: remélem nem gondolod, hogy Mick ül a helyére!

    Marko beszólt Schumachernek: remélem nem gondolod, hogy Mick ül a helyére!

    Helmut Marko megelégelte Ralf Schumacher kritikaáradatát, így nevetve beszólt az egykori versenyzőnek.

    A német Sky szakértőjeként dolgozó ex-pilóta rendre Sergio Pérez teljesítményével, elmaradásával és lecserélésével van elfoglalva. A Red Bullnál ugyan többször hangoztatták, hogy a mexikói versenyző marad a csapatnál, többen már a 33 éves pilóta távozását látják.

    Az osztrák istálló tanácsadója némileg megelégelte a dolgot, és üzent a mindig kritikus Schumachernek:

    „Remélhetőleg, nem úgy értette, hogy majd Mick Schumachernek kell helyettesítenie. 2024 végéig érvényes Pérez szerződése”  – jelentette ki a 80 éves vezető az OE24-nek.

    Mick Schumacher
    Mick Schumacher jelenleg a Mercedes tartalékversenyzője – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Ugyanakkor a kontraktus garantálja a maradását?

    „Garantált munkahely, létezik ilyen a Forma-1- ben? Mindenesetre egy szerződés elég erős garancia. Checo időnként jól vezet, de nem mindig sikerül hiba nélkül kipréselnie mindent az autóból. Zandvoortban például az ütközése nélkül nem végzett volna valószínűleg pontszerző helyen.”

  • A Ferrari korábbi versenyzője szerint ha Pérez intelligens, akkor ő mozdul először

    A Ferrari korábbi versenyzője szerint ha Pérez intelligens, akkor ő mozdul először

    Gerhard Berger szerint Sergio Péreznek fontolóra kellene vennie a távozást a Red Bulltól.

    A mexikói versenyzőnek 2024-re is érvényes kontraktusa van a csapatnál, ám teljesítménye és elmaradása miatt szinte mindennap „lecserélik őt” a médiában. Helmut Marko és Christian Horner kijelentette, hogy még nincs veszélyben a 33 éves pilóta ülése, ám a Red Bullnál ez a helyzet gyorsan változhat.

    Így a Toro Rosso korábbi vezetője szerint Péreznek kellene még idejében más csapatot néznie magának:

    „Péreznél ezt a lemaradást nem mentális probléma okozza. Ő egy normális versenyző, egy jó pilóta akinek a csapattára kivételes tehetség. Ha Sergio intelligens, akkor ő talál magának előbb egy másik csapatot, ahol kitörhet és megmutathatja a tehetségét. Arra soha sem lesz képes, hogy következetesen legyőzze Maxet” – tanácsolta Berger.

    A korábbi versenyző szerint a holland világbajnok olyan szinteken mozog, mit Ayrton Senna.

  • „Verstappen uralma nem unalmas, és Hamilton nem valószínű, hogy nyolcszoros bajnok lesz”

    „Verstappen uralma nem unalmas, és Hamilton nem valószínű, hogy nyolcszoros bajnok lesz”

    Sir Jackie Stewart nem sok esélyt lát arra, hogy Lewis Hamilton megszerezze a nyolcadik világbajnoki címét.

    2021-ben nagyon közel volt a brit pilóta ahhoz, hogy történelmet írjon és új rekordot állítson fel, ám azon az emlékezetes versenyen a vitatható döntések és a stratégiai hibák Max Verstappenhez gurították a labdát.

    A holland világbajnok azóta uralja az F1-et, bár a tavalyi szezon első felében a Ferrari még nyomást tudott gyakorolni a Red Bullra. Mindaddig a Mercedes elveszítette a góllövő cipőjét, és próbálnak visszatalálni korábbi formájukhoz. Viszont a hétszeres világbajnok kontraktusa év végén lejár, és a tinta még nem száradt meg a szerződéshosszabbításán.

    Hamilton többször kijelentette, hogy nem akar csapatot váltani, mivel a Mercedesszel vannak céljai. A visszavonulást sem tervezi, mivel a nyolcadik bajnoki cím is motiválja. Ám a háromszor világbajnok Stewart szerint nem sok esély van arra, hogy a brit átírja a rekordot.

    „Ez a Mercedestől is függ. Nem lehetetlen, de én továbbra sem hiszem, hogy sikerülni fog neki. Ugyanakkor azt sem tudnám elképzelni, hogy csapatot vált, hiába pletykálják, hogy a Ferrari őt akarja. Lewis egyike a valaha élet legjobb versenyzőknek, de az igazság az, hogy az elmúlt években egy olyan csapatnál versenyzett, aminek nem volt konkurenciája. Ezért vannak most komoly problémái, mert az autója már nem olyan erős” – nyilatkozta a skót ex-versenyző.

    Stewart ugyanakkor hozzátette,  Verstappen tekintetében már nem lát lehetőséget a fejlődésre, a holland elérte a legjobb állapotát. A világbajnok továbbá megjegyezte, ő nem találja unalmasnak a Red Bull dominanciáját.

    „Nem látok már sok esélyt a további javulásra. Akár esik, akár fúj vagy meleg van, Max mindig a legjobb teljesítményt préseli ki az autójából. Ugyanakkor én nem találom ezt az egészet unalmasnak. A világbajnokság eldőlt, de mögötte izgalmasak a dolgok.”

    A háromszoros világbajnok megjegyezte, hogy a hollandnak könnyebb dolga van most:

    „Sokkal több verseny van most. Amikor 1969-ben először lettem világbajnok, akkor 11 nagydíj volt. Most 22 van, így megengedhetsz magadnak egy rossz hétvégét, és még utána is lesz esélyed a címre.”