Címke: Red Bull

  • Hamilton: azért a Mercedest folyamatosan próbálták lassítani

    Hamilton: azért a Mercedest folyamatosan próbálták lassítani

    Lewis Hamilton nemrég megjegyezte, a Forma-1 rengeteg változtatást eszközölt az évek során azért, hogy lassítsa a Mercedest.

    2014-ben köszöntött be a hibrid-éra a száguldó cirkuszban, aminek egyeduralkodója a csillagosok lettek. Dominanciájuk az első években volt igazán elsöprő, majd a közelükbe ért a Ferrari és a Red Bull, de 2021-ig nem talált legyőzőre az istálló.

    Az évek során az FIA többek között megálljt parancsolt a „partimódnak”, és DAS-nak is, az utóbbi igazán fájt a csillagosoknak, ugyanis kivitelezésüket sokan csodálták. 2021-ben viszont megtört a jég, a szezonzáró verseny utolsó körében Max Verstappen szelte át először a célvonalat, így az egyéni bajnoki címet a holland szerezte meg.

    Azóta a Red Bull az úr, sőt a 2022-es szabályozások még jobban bebetonozták az osztrák csapat sikerét. Idén minden versenyen nyerni tudtak, ami eléggé frusztrálja az ellenfeleket. A hétszeres világbajnok Monzában meg is jegyezte, hogy őket nagyban próbálta visszavetni a Forma-1, mikor még az élen autóztak.

    „Nem tudom mit javasoltak, én nem hallottam semmit. Mi viszont rengeteg olyan változtatást tapasztaltunk, amit azért vezettek be, hogy lelassítsanak minket, ez jobb is volt a sportnak. Ha megnézzük a 2021-es időmérős tempónkat, elképesztő volt…2021-ben vagyok 2020-ban, mikor elvették a kvalifikációs módunkat (partimód), akkor közelebb hozták a mezőnyt azokon a szakaszokon. A mérnökök hihetetlen munkát végeztek, és az elismerést meg is érdemelték, viszont a rajongók azt szeretnék, hogy minél közelebb legyenünk egymáshoz” – fejtegette Hamilton.

    A brit versenyző viszont kihangsúlyozta, ha kiveszi az egyenletből az osztrák csapatot, akkor mögöttük egész jó verseny rajzolódik ki.

    „A Red Bullok mögött elég izgalmas bajnokságot látunk idén. A Ferrarik, az Aston Martinok, és a többiek is ott vannak, sokkal közelebb vagyunk most egymáshoz. Bizonyos szempontból a szabályváltoztatások beváltak.”

    A 38 éves pilóta hozzátette, reméli nem fog sokáig uralkodni egyetlen egy csapat sem az F1-ben, ám ennek ellenére nem hinné, hogy a Red Bullt 2026-ig bárki megtudná fogni.

    „Még mindig van mit tenni. Néhány csapatnál még mindig van egy felső határ, és néhányan nem rendelkeznek ugyanazokkal az erőforrásokkal, mint a többiek. Nincs szélcsatorna, és további olyan dolgok, amik a nagycsapatoknál megtalálhatóak. A topistállóknak korábban már volt erre pénzük, és rengeteg erőforrást beleöltek ezekbe a dolgokba, de a többiek már nem tudnak felzárkózni. Van még teendő, de összességében a sportág nagyszerű munkát végzett. A szurkolók érdekében remélem, hogy nem fogjuk azt látni, hogy a Mercedes uralja még 10 évig a bajnokságot, vagy a Ferrari, vagy bármelyik másik csapat. Nem ez szolgálja a sportág, a versenyzők és a rajongók érdekeit. Szoros versenyt akarunk látni, és remélem fejlődni tudunk e téren is.”

  • Korábbi versenyzője szerint ezzel a megjegyzéssel Wolff egy kissé túllőtt a célon

    Korábbi versenyzője szerint ezzel a megjegyzéssel Wolff egy kissé túllőtt a célon

    Nico Rosberg szerint nincs igaza Toto Wolffnak, aki elkeseredetten lekicsinyelte ellenfele sikereit.

    Monzában, zsinórban a 10. győzelmét aratta Max Verstappen, így megdöntötte Sebastian Vettel 2013-as rekordját. Erre az eredményre a Mercedes csapatfőnök úgy reagált, hogy csupán statisztikának jó, ami a Wikipédián jól mutat.

    2016 világbajnok ezt a megjegyzést a pillanatnyi elkeseredésnek tudta be, és cáfolta egykori csapatfőnöke szavait.

    „Úgy vélem, Totót egy pillanatara elragadta a hév, mivel nem volt boldog a saját csapata teljesítménye miatt. Ahol végeztek, az ötödik és a hatodik hely, mérföldekkel volt a Red Bull és a Ferrari mögött. Nem ez volt a céljuk a hétvégén. Toto így tehát le volt törve, és a válasza kissé sötét volt, és nem igazán kegyes. A helyes válasz ugyanis az lett volna, hogy le a kalappal Verstappen és a Red Bull előtt az elért eredményeikért” – nyilatkozta a Sky Sportsnak Rosberg.

    Max Verstappen, Red Bull
    Így jelezte Verstappen, hány verseny óta töretlen a sikere – Fotó: Bertusz Dávid / TRP Media

    A német ex-versenyző hozzátette, igenis sok embert érdekelnek az ilyen adatok, még a Forma-1-ben is.

    „Természetesen mindannyiunkat érdekelnek a rekordok, és sokat is gondolunk ezekre a dolgokra. Még Max (Verstappen) is így van ezzel, hiába hangoztatja, hogy hidegen hagyja az a 10 győzelem. Mit is csinált, mikor kiszállt az autóból? Felemelte a kezeit, és mind a 10 ujját mutatta a világnak jelezve, hogy ez már a 10. győzelme volt megszakítás nélkül. Pedig előtte még azt mondta, hogy nem érdekli a dolog, és csak jó versenyt akar. Szóval még Maxet is foglalkozik a rekordokkal.”

  • Egy versenyzőt nem szeretne Verstappen mellett látni Marko

    Egy versenyzőt nem szeretne Verstappen mellett látni Marko

    Helmut Marko elmondta, az egyik korábbi versenyzőjüket nem szeretné Max Verstappen mellett látni.

    Ugyan 2022 végén visszavonult a német világbajnok, ám a visszatéréséről még nem tett le a sajtó. 299 versenyen indult, és négy bajnoki címet szerzett a 36 éves pilóta, aki tavaly döntött úgy, hogy inkább családjával töltene több időt.

    Sebastian Vettel élvezi a „nyugdíjas” éveit, és egyelőre nem gondol a visszatérésre. Továbbá környezetvédelmi aggályai nem feltétlenül férnének össze a nagydíjversenyzéssel, így ezt a korszakokat elengedheti a német versenyző.

    sebastian vettel, helmut marko
    Helmut Marko és Sebastian Vettel – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nemrég viszont arról kérdezték Markót, lehetségesnek látja-e Vettel visszatérését a Red Bullnál. Az osztrák tanácsadó annak örülne, ha az ő utódja lenne majd a 36 éves pilóta, ám a csapat két bajnokát nem eresztené össze.

    „Ültessék be Max Verstappen mellé? Nem, én ezt nem szeretném. Vannak szerződéseink, amik 2024-ig biztosak a Red Bullnál, de ha Sebastian (Vettel) akar valamit, akkor neki kell elindulnia érte. Az autósport több, mint a belsőégésű motorok és a benzin egyvelege. Ha talál módot a visszatérésre, miért ne tehetné meg? Nekünk már ott van Daniel Ricciardo az AlphaTaurinál. Ám ha Sebastian vissza akar térni, akkor egy topcsapatnál akar majd versenyezni és nyerni” – nyilatkozta Marko.

  • Pérez fejében megszólalt a vészharang, addig Marko az ellenfelüknek „udvarol”

    Pérez fejében megszólalt a vészharang, addig Marko az ellenfelüknek „udvarol”

    Sergio Pérez érdekes gondolattal találta szembe magát, és megkérdőjelezte akar-e egyáltalán a Red Bull versenyzője lenni 2024 után.

    A mexikói versenyző jól kezdte a szezont, és két futamgyőzelmet is szerzett. Ám Baku után bekerült egy negatív hullámba, ahol az egyéni hibák uralták az időmérőit és olykor a futamait is. Ez idő alatt Max Verstappen tetemes előnyre tett szert, így a 33 éves pilóta pozícióját és maradását többen megkérdőjelezték.

    Christian Horner és Helmut Marko leszögezte, hogy 2024 végéig biztosan marad Checo a Red Bullnál, ám a további szerződéshosszabbítás kérdésessé vált. Pérez a saját kezébe akarja venni a sorsát, és olyan istállóra vágyik, ahol a jelenléte szignifikáns változásokat és eredményeket hoz. Ugyan szeretné az osztrák istállót a konstruktőri bajnoki címhez segíteni és az egyéni tabellán a második helyet megszerezni, ám a jövőben már nem ilyen szerepkört képzel el magának.

    „Úgy vélem, hogy a jelenlegi szezon után fontos, hogy olyan környezetben legyek, ahol úgy érezem, érdemi hozzájárulást tudok nyújtani. Ha 2024-ben ez a hely nem itt lesz, akkor alternatívák után kell néznem. Ám egyelőre a célom az, hogy itt maradjak és versenyeket nyerjek. Továbbra is bajnokságot szeretnék nyerni a Red Bull-lal. Érvényes szerződésem van jövőre, szóval majd akkor meglátjuk mi lesz” – nyilatkozta a mexikói versenyző.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez alternatívákon gondolkodik – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    A Red Bull újra Norrisnak „bókol”

    A Red Bull osztrák tanácsadója nagyra értékeli Pérez mentális erejét. Marko szerint nem könnyű Max Verstappen csapattársának lenni, így a 33 éves versenyző erőfeszítéseit el kell ismerni. Ugyanakkor a 80 éves vezető ismét látványosan kezdett „udvarolni” a McLaren versenyzőjének, Lando Norrisnak. A Bikák listájának élén már egy jó ideje a brit pilóta áll, ám a 23 éves fiatal 2025 végéig a wokingi istállóhoz kötötte magát.

    „Egyrészt, a Red Bull pozíciói nagyon keresettek és népszerűek. Másrészt viszont a másik autóban ott ül Max Verstappen, mint ellenfél. Nagyon erős személyiség és hihetetlen mentális erő kell ehhez. Péreznek sikerült az elmúlt években a legjobban abszolválnia a feladatot, és még győzelmeket is szerzett. Ám Pérez nem tökéletes, nem mindig koncentrál. 2024-ig szerződése van, Lando Norrisnak viszont 2025-ig érvényes a kontraktusa. Sajnálatos, hogy ilyen hosszú időre szól a szerződése. Ő lenne az egyik jelöltünk. Norrisszal már a Toro Rosso kapcsán megegyeztünk anno, de a menedzsmentje rájött, hogy van egy opció a mclarenes szerződésében. A fiatalsága és személyisége alapján nagyon jól beleillene a Red Bullba. Sergio már elmúlt 30 éves, és a negyedik gyerekét várja. Már más érdekeltségei vannak, így meglátjuk mi lesz.”

  • A Mercedes azt reméli, hogy az FIA új direktívája a Red Bullt is lelassítja

    A Mercedes azt reméli, hogy az FIA új direktívája a Red Bullt is lelassítja

    Toto Wolff azt reméli, hogy az FIA új technikai direktívája visszaveti majd a Red Bullt is.

    Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Szingapúri Nagydíjtól még szigorúbb ellenőrzések alá vetik az első és hátsó szárnyakat, így megszüntetve a csapatok által talált kiskapukat.

    Ugyan az elemek túlzott flexibilitását már korábban sem engedte az FIA, ám évről-évre az alakulatok találtak arra megoldást, hogy menet közben legyenek hajlékonyabbak a szárnyak, és így plusz leszorítóerőt generáljanak. Viszont a Szövetség az új irányelvtől azt várja, hogy végérvényesen megszünteti majd a probléma forrását. Így a szerzett előny megszűnik, és néhány istálló bajba is kerülhet a kiigazítás miatt.

    Erre számít a Mercedes is, ugyanis abban reménykednek, hogy veszít a Red Bull az előnyéből. Az osztrák istálló és a flexi szárnyak az évek során kéz a kézben jártak, így a csillagosok csapatfőnöke már nagyon várj mennyivel veti vissza a direktíva az ellenfeleit.

    A legnagyobb különbséget viszont az Aston Martin számára jelentheti az irányelv. A kanadai-brit istálló mechanikája bizonyult a leghatékonyabbnak, és a módosított szárnyakkal már nem voltak olyan előkelő pozícióban. Ezt emelte ki nemrég az Ezüst Nyilak csapatvezetője is:

    „Nagyon érdekes lesz az egész. Az Aston Martinnál lehetett látni, hogy egy kissé hátraestek, mióta nem hajlékonyak annyira a szárnyaik. Milyen változást hozhat a direktíva az erőssorendben? Nos, ezt nem tudom megmondani, majd meglátjuk. Nem tudom kinek volt ebből nagyobb előnye, és így ki szorulhat hátrébb a többiekhez képest. Ám ha esetleg a Red Bull fél másodperccel lenne lassabb, vagy hasonló… Viszont nem hiszem, hogy ez lesz a helyzet”  – nyilatkozta Wolff. 

  • Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    A himnusz ugyan a Red Bullnak és Max Verstappennek szólt vasárnap, ám Carlos Sainz miatt előkerültek az ünneplő Ferrari szurkolók is.

    A spanyol versenyző a futam első felében még az első helyen haladt, ám a holland pilóta nem sokáig hagyta érvényesülni a 28 éves pilótát. Az osztrák fenegyerek a 15. körben vette át a vezetést, és a leintésig nem adta át a pozíciót.

    Mindaddig mögötte ádáz küzdelem alakult ki a dobogós helyezésekért és pontszerző pozíciókért. A Scuderia két versenyzője Sergio Pérezzel küzdött, míg Alex Albon a két McLaren elől menekült. A csatájukba Lewis Hamilton is csatlakozott, sőt még Fernando Alonso is ott ólálkodott a megrekedt papaya színű autók mögött.

    A verseny és a paddock életképeit kollégánk is megörökítette, így az ő képeiből szedtünk össze egy válogatást nektek.

    Fotók: Bertusz Dávid / TRP Media

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

     

     

  • Nemzetközi sajtó: a Tifosi titkon a győzelemről álmodott, de Verstappen nem romantikázott

    Nemzetközi sajtó: a Tifosi titkon a győzelemről álmodott, de Verstappen nem romantikázott

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen új rekordjáról és Carlos Sainz küzdelmeiről írtak az Olasz Nagydíj kapcsán.

    Ugyan a Ferrari spanyolja rajtolt az élről Monzában, ám a holland világbajnok csak 15 körig engedte a Tifosit örülni. A Red Bull versenyzője átvette az első helyet, és senkitől sem zavartatva robogott a győzelem felé. Mindaddig mögötte Sergio Pérez és a két Ferrari az „életéért küzdött”, míg Lewis Hamilton, Alex Albon és a két McLaren szolgáltatta a műsort a középmezőnyben.

    A kockás zászlót most is Verstappen látta meg először, őt Pérez és Sainz követte. A holland ugyanakkor új rekordot állított be, ugyanis zsinórban a 10. győzelmét aratta.

    A neves lapok így írtak az eseményekről másnap.

    Marca (Spanyolország):

    „Carlos Sainz mindenkinél tovább, 15 körön át tartotta az első helyet a csapattársa segítsége nélkül. Ő ugyanis azzal volt elfoglalva, hogy inkább megelőzze Sainzot. A dobogós helyezést a Red Bull versenyzőivel együtt saját érdemei alapján szerezte meg a spanyol.”

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Carlos Sainz, Red Bull, Ferrari, Monza
    Hiába szállt a vörös köd, a Red Bull Monzában is megállíthatatlan volt – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Bild (Németország):

    „Meglepő módon a Red Bull fenegyereke csak a második helyről rajtolt vasárnap. Ám ami még meglepőbb volt: a holland nem tudta pár másodperc után átvenni a vezetést a Ferrari spanyol versenyzőjétől. Sainz erősen védekezett, míg 15 körig Verstappennek keményen kellett harcolnia. Ezúttal nem az egész versenye szólt sétakocsikázásról.”

    The Telegraph (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen sikeresen felülmúlta Sebastian Vettel rekordját a legtöbb egymást követő F1-es győzelmek tekintetében. Carlos Sainz viszont pole pozíciót szerzett szombaton, és érzelmessé varázsolta a Scuderia napját. A Tifosi titkon egy varázslatos és hihetetlen győzelemről is álmodott. Ám a Red Bull és Verstappen véget vetett az ábrándnak: úgy tűnik náluk nincs helye a romantikának.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Verstappen megkérdőjelezhetetlen dominanciája folytatódott, és így a Red Bull is tovább menetelt. A holland még szebbé tette a sikerét azzal, hogy a Ferrari hazájában ünnepelhette a rekordot jelentő egymást követő 10. győzelmét.”

  • Russell sem tudta visszafogni magát, „gúnyt űzött” a Ferrariból

    Russell sem tudta visszafogni magát, „gúnyt űzött” a Ferrariból

    George Russell sem bírta ki, így a futam után elmondta mire emlékezteti őt a Ferrari ünnepi versenyruházata.

    A Scuderia a hazai versenyén egy történelmi esemény előtt tisztelgett, ugyanis autójuk és ruházatuk az idei Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő konstrukció festését vette át. Az SF-V23 így sárga csíkokat kapott az orrkúpjára és a motorburkolatra, míg a versenyzők az overáljukon viselték a mintázatot.

    Lando Norris már korábban viccelődött azzal, hogy a népszerű gyorsétterem vállalat színeit hordozzák magukon az ellenfelek. A futam után viszont a Mercedes versenyzője is megjegyezte, hogy egy percig azt hitte, hogy egy alkalmazottat lát.

    Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Amikor a 25 éves versenyző interjút adott a „ketrecben”, mögötte épp Carlos Sainz ment el, de hirtelen másra asszociált Russell.

    „Egy pillanatra azt hittem, hogy ő a McDonald’s egyik alkalmazottja (utalt Sainzra). Ez már élő adás? Remélem nem” – tette hozzá a brit versenyző.

    A Mercedes pilótája az interjú további részében elmondta, arra számított, hogy Sergio Péreznek nem fog akkora gondot okozni, hogy a verseny első szakaszában megelőzze őt.

    „Meglepődtem azon, hogy Checónak ennyi időbe telt megelőznie azzal az autóval. Nagyon gyorsak voltak a nagy sebességű kanyarokban. Ezt láthattuk az időmérőn is, és valószínűleg ezért kezelték jobban az abroncsokat is. Örülök, hogy ilyen sokáig feltarthattam őket, nagyon magabiztosnak éreztem magam az első kanyarban. Van valami kielégítő abban, ha ilyen sokáig sikerül feltartani egy nagyon gyors autót. Így hát, ez egy kis pozitívum. A részemről nem volt hiba azokban a körökben, egyszerűen nem volt elég a tempóm.”

  • Pérez a saját kárán tanulta meg, hogy néha jó betartani a csapatutasítást

    Pérez a saját kárán tanulta meg, hogy néha jó betartani a csapatutasítást

    Sergio Pérez szerint ha betartja a csapatutasítást, akkor sokkal könnyebb dolga lett volna az Olasz Nagydíjon.

    A mexikói versenyző a rajtot követően George Russell-lel harcolt, ám nem bírta könnyen megelőzni a britet. A Red Bull arra kérte a 33 éves pilótát, hogy még azelőtt látogasson a boxba, még mielőtt a többiek is megkezdik a kerékcseréket, ám Pérez megmakacsolta magát. Az utasítás ellenére kint maradt, és a pályán próbált vitézkedni.

    A futam után viszont elismerte, sokkal jobb lett volna, ha hallgat az osztrák istállóra és elsőként megy a boxba új abroncsokért. Péreznek nem volt esélye már az alávágásra, így tovább kellett kint maradnia.

    A végül második helyen célba érő versenyző így értékelte döntését a futam után:

    „Az elejétől kezdve nagyon nehéz volt, nem volt egyszerű megelőzni Russellt. A csapat arra kért, hogy menjek a boxba, de én úgy döntöttem, hogy kint maradok és megpróbálom elkerülni Russell alávágását. Ha a csapatra hallgattam volna, könnyebb lett volna a versenyem. Onnantól kezdve csak türelemjáték volt Carlos és Charles ellen, majd végül felértünk a dobogó második fokára” – nyilatkozta Pérez.

  • A korábbi világbajnok szerint jövőre csapatot válthat a brit versenyző

    A korábbi világbajnok szerint jövőre csapatot válthat a brit versenyző

    Nico Rosberg az Olasz Nagydíj után elmondta, a dolgok már mozgásba lendültek, így a McLaren brit versenyzője előbb távozhat a csapattól.

    2025 végégig érvényes Lando Norris jelenlegi kontraktusa, ám a wokingi istálló formája mielőbbi cselekvésre sarkalhatja a fiatalt. Ugyan a fejlesztések után Silverstone-ban és a Hungaroringen jól ment a csapat, ám Belgiumban és Hollandiában ütközés és stratégiai hiba, míg Olaszországban a tempó hiánya miatt nem tudtak jól szerepelni.

    Nyilvánosan már udvarolt a brit pilótának a Red Bull, sőt Max Verstappen is örülne neki, ha barátja lenne a csapattársa. Ám 2024 végéig Sergio Péreznek szerződése van az osztrák alakulattal. A Mercedes nevét is szóba hozták korábban Norrisszal, ám a csillagosok nemrég hosszabbították meg 2025 végéig mindkét versenyzőjük kontraktusát. A Ferrari mindenképp meg akarja tartani Charles Leclerc-t, és Carlos Sainzot sincs okuk meneszteni.

    Sőt, Zak Brown kijelentette, hogy nincs kilépési záradék Norris szerződésében, így a csapatok ne is reménykedjenek az előbbi távozásban. Ám Monzában Rosberg adott még egy lökést a korábbi pletykáknak.

    „Nos Crofty (David Croft, a Sky Sports kommentátora és szakértője), hova megy akkor Norris? Én úgy hallottam, jövőre jön a csapatváltás” – hangzott el a brit csatorna élő adásában.

    Croft nem tudott a kérdésre választ adni, csak annyit mondott, hogy Norris bármelyik istállónál értékes tagja lenne a csapatnak, így sokan el akarják majd vinni a McLarentől.