Címke: Red Bull

  • Red Bull-uralomra számít Hamilton: „ha nem így lesz, valami nem stimmel”

    Red Bull-uralomra számít Hamilton: „ha nem így lesz, valami nem stimmel”

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull előnyének vissza kell térnie Suzukában, de ha mégsem így lesz, akkor valami nagyon nem kerek a csapatnál.

    Szingapúrban már pénteken küszködött a Red Bull, de még a riválisok is azt gyanították, hogy vasárnapra ismét erőre kapnak. Ám az időmérőn még a Q3-ba sem jutottak be, így a futamon eltérő taktikát kellett alkalmazniuk. Szerencsével nem jártak a stratégia során, viszont a holland versenyző így is majdnem megelőzte a negyedik pozícióban botorkáló Charles Leclerc-t. Az osztrák istálló szerint esélyük lett volna nyerni a városállamban is, ám a stratégia nem állt az oldalukra.

    A legtöbben Japánban a Bikák visszatérésére számítanak, és pályaspecifikus problémának titulálják a szingapúri eredményt. Ugyanakkor voltak olyan szakértők is, akik az új technikai direktívát jelölték meg a Red Bull szenvedése kapcsán. Szigorúbban ellenőrzi az FIA a szárnyak flexibilitását, és az iránymutatással egy trükközésre alkalmas kiskaput is bezártak. Viszont az osztrák istálló bőszen tagadta, hogy a módosítás áll a gyenge tempójuk hátterében.

    Max Verstappen, Red Bull
    Szingapúrban megtört Max Verstappen és a Red Bull győzelmi sorozata – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A hétszeres világbajnok is arra számít, hogy ismét a Red Bull lesz az etalon, ám ha nem, akkor valami nem stimmel a csapattal.

    „Úgy vélem, ha nem 30 másodperces előnnyel érnek célba, mint ahogy eddig tették, akkor valami nagyon nincs rendben. Nyilvánvalóan nehéz hétvégén vannak túl, de az autójuknak itt fenomenálisnak kell lennie. Egész évben azok voltak, nagyjából minden pályán remekül mentek. Összességében nagyszerű nézni, ahogy mozog az autó. Normális esetben ha kijössz, láthatod milyen gyönyörű köröket tesznek meg. Az egész csapat és a versenyzők elképesztő munkát végeztek azzal a csomaggal. Ezért is lesz érdekes látni, hogyan alakul a hétvége. Remélem, közelebb leszünk hozzájuk, és nem lesz meg az a 30 másodperces különbség, mint a múltban” – nyilatkozta Hamilton.

  • Az AlphaTauri nem akar Hugo Boss lenni, így a Red Bull egyik saját márkája lehet a befutó

    Az AlphaTauri nem akar Hugo Boss lenni, így a Red Bull egyik saját márkája lehet a befutó

    Sajtóértesülések szerint az AlphaTauri nem akar Hugo Boss néven futni jövőre a Forma-1-ben, így a Red Bull egy újabb saját márkát húzhat elő.

    Már hetek óta kering a paddockban az a szóbeszéd, hogy az Aston Martinnál visszatérő német márka kinézte magának a Bikák junior csapatát. Helmut Marko korábban elárulta, hogy új névvel és arculattal vág neki az istálló a 2024-es szezonnak, ugyanis a saját ruhamárkájuk nem hozta meg a kívánt sikert.

    Mindeközben a Boss hátra hagyta a Formula E-t is, mivel teljes kapacitással a száguldó cirkusszal akarnak foglalkozni. Szinte már a tinta száradását is látta sajtó, ám Joe Saward információ szerint nem fog létrejönni a matrimónium. A csapat ugyanis nem kíván Hugo Boss Bull és különböző variánsai alatt futni, és a Red Bull is jobban örülne annak, ha az egyik saját márkáját ismertethetné meg nagyvilággal.

    „Olyan márkák, mint a Servus TV, valószínűtlennek tűnnek a névválasztás szempontjából. A Red Bull viszont az év elején komolyan beszállt a vízüzletbe, miután megvette a Brandenburger Urstromquellet. A BWT megvetette a lábát az évek során a Forma-1-ben, és a Red Bull látja ennek az értékét a meglévő elosztóhálózatot használva. A másik gondolatom az, hogy a Rauch is beszállhat ebbe a küzdelembe. Bár a Rauch Racing zavaró lenne az amerikai rajongók számára, mivel a NASCAR-ban már létezik Roush Racing. Mégis, volt már szó itt ‘AlfaTauriról’ meg ‘Alpha Romeóról’ így bármi lehetséges. A Rauch gyümölcsleveket, jeges teákat és izotóniás italokat árul, és az egyetlen cég, ami a Red Bullokat palackozza (vagy inkább dobozolja)” – írta Saward.

  • Verstappen és Norris barátsága akkor is megmaradna, ha egy csapatban lennének?

    Verstappen és Norris barátsága akkor is megmaradna, ha egy csapatban lennének?

    Lando Norris nem tudja biztosan kijelenteni, hogy változatlan lenne a kapcsolata Max Verstappennel, ha egy csapatban versenyeznének.

    A brit versenyző folyamatosan ott villog a Red Bull radarján, ugyanis az osztrák istálló nagyon szeretné elvinni a McLarentől a 23 éves pilótát. Ám Norris szerződése 2025 végéig érvényes, és nincs kilépési záradéka, így addig várnia kell a Bikáknak.

    Sergio Pérez 2024-ben biztosan marad a csapatnál, ezt Christian Horner és Helmut Marko is kijelentette többször, ám az, hogy egy évvel később ez lesz-e álláspontjuk, már kérdéses. A kölcsönös „flörtöt” a brit versenyző és az osztrák csapat között Max Verstappen is támogatja, és szívesen üdvözölné a Bikáknál barátját.

    A két versenyző gyakran jár össze, és tölti együtt a szabadidejét. Norris még a holland világbajnok párjának, Kelly Piquet lányának a születésnapján is ott volt. Ám a csapattársi viszony az egészséges rivalizálást is felboríthatja, így könnyen megismétlődhetne Lewis Hamilton és Nico Rosberg esete.

    A McLaren pilótája viszont nem tudja garantálni, hogy változatlan lenne a kapcsolata Verstappennel, mivel még nem volt ilyen szituációban a hollanddal.

    „Fogalmam sincs, mi lenne, még nem voltam ilyen helyzetben. Így igen, erre nem tudok válaszolni. Már a gokartos időkben is jól kijöttem a csapattársaimmal. Soha nem voltak feszült, vagy rossz pillanatok. Úgy érezem én az a fajta csapattárs vagyok, aki nem veszi fel a dolgokat, vagy nem igazán zavarja az, ha a másik mond valamit. Talán én nem fordítok erre annyi figyelmet, mint a többiek” – nyilatkozta a brit versenyző.

    Norris baráti kapcsolatot ápolt a McLarennél Carlos Sainzcal is, és Daniel Ricciardóval is gyorsan megtalálta a közös hangot. Oscar Piastri esetében hasonló a helyzet.

    „Boldogabb vagyok, ha a jó kapcsolatom van a csapattársaimmal, jobban kijövük velük, mint néhány versenyzővel. Vannak olyanok, akik inkább egyedül vannak, és nem törődnek annyira a csapattal. Én mindig nyitott voltam és törekedtem arra, hogy kijöjjek a másikkal. Én jól akarom érezni magam, és hasonlók. Így egyszerűbb az élet.”

  • A Mercedes az F1 szétesésétől fél, így nem áll be Massa mögé

    A Mercedes az F1 szétesésétől fél, így nem áll be Massa mögé

    A Mercedes támogatására nem számíthat Felipe Massa a Forma-1 és az FIA elleni küzdelmében.

    A brazil ex-versenyző idén a fejébe vette, hogy megtámadja a 2008-as világbajnokság végeredményét az első Szingapúri Nagydíjon történt csalásra hivatkozva. A Ferrari egykori pilótája azután döntött úgy, hogy a tettek mezejére lép, miután az év elején Bernie Ecclestone egy interjúban elmondta, ő és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) már a szezon végén tudomást szerzett az esetről. Mivel a bajnoki trófeákat akkor már átadták, nem változtathattak a szezon végkimenetelén.

    Massa ügyvédi csapata már kiküldte a hivatalos leveleket az érintetteknek, míg a brazil a Ferrari segítségére és szövetségére is számít. Ám a Scuderia nemigen akarja magát belevonni az ügybe, és inkább hallgat a témával kapcsolatban.

    Mindaddig Helmut Marko szurkol a 42 éves ex-versenyzőnek, és támogatja Massa törekvéseit. Az osztrák tanácsadó szerint az a cím a brazilnak járt volna, és nem Lewis Hamiltonnak, így reméli, sikerül változtatnia az eredményen.

    Ám a csillagosok nem szállnak be a „hadjáratba”. Toto Wolff úgy véli, a Forma-1 integritását, reputációját és szavahihetőségét tiporná a sárba az, ha Massa sikerrel járna.

    „Őszintén szólva, nem hinném, hogy van erre esély. Annyi minden befolyásolhatja, hogy nyersz vagy veszítesz, én pedig nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy halad az ügy. Aláírtuk a sportszabályzatot, amik nagyon világosak, ahogyan az is, hogy licensztulajdonosként elkötelezed magad. Ha mindenki elkezdné kinyitni és megvizsgálni az ilyen helyzeteket, a sportág darabjaira hullana” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    A Mercedes csapatfőnöke hozzátette, a Massa-ügy precedenst teremthet, így a 2021-es szezonzáró ajtaját is kinyithatja, ami vitatható döntések által határozta meg a bajnoki cím sorsát.

    „A polgári perek felől nézve, nem tudom, hogy van-e valamilyen kártérítés, amit kötvetelni lehetne.”

  • Marko nem bírta ki, újra elővette a Pérez-ügyet

    Marko nem bírta ki, újra elővette a Pérez-ügyet

    Ugyan a Szingapúri Nagydíj előtt Helmut Marko azt ígérte ezentúl csak a sportot érintő témákban nyilatkozik, mégis a Japán Nagydíj előtt felhozta a Sergio Pérez ügyet.

    A Servus Tv vendégeként az osztrák tanácsadó úgy nyilatkozott korábban, hogy a mexikói versenyző „dél-amerikai” mivolta miatt nem olyan koncentrált és konzisztens. Míg ez a feladat a német Sebastian Vettelnek és a holland Max Verstappennek könnyebben megy, addig a 34 éves pilóta a kultúrális különbségek miatt hátrányban van.

    Azóta a 81 éves vezető bocsánatot kért az érintettől és a Mexikói Nagydíj szervezőitől, sőt még a Red Bull is „helyre tette”. Christian Horner elmondta, Marko nem a csapat alkalmazottja, de attól függetlenül senkitől nem tűrik a diszkriminatív megnyilvánulásokat. Sőt, még az FIA is figyelmeztette az osztrákot.

    Felülről is megdorgálták Helmut Markót a botrányos kijelentése miatt

    A Red Bull tanácsadója így megígérte, inkább csak a sporttal foglalkozik, mégis Japánban azért nyilatkozott arról a bizonyos üzenetről, amit a Szövetségtől kapott.

    „E-mailben kaptam. Gyanítom, sok mindent tudatosan ellenőriztek, de ennél többet nem szeretnék nyilatkozni” – jelentette ki a 81 éves vezető.

    Marko hozzátette, reméli, hogy a megjegyzései miatt kialakult „hihetetlen izgalom”, most már alábbhagy. A szurkolók körében a téma lassan elévül, ám Lewis Hamilton és Toto Wolff szerint egy szigorú büntetést ráfért volna ellenfelükre a Red Bull és az FIA részéről.

    Az osztrák tanácsadó viszont tovább lépne, és az előttük álló versenyhétvégére koncentrálna. Marko reméli, hogy a szingapúri rémálom véget ért, és a csapat győztesként távozik majd Suzukából.

    „Remélhetőleg a csomagunk itt már újra működni fog. Egyszerűen nem sikerült a megfelelő hőtartományba vinnünk és hagynunk az abroncsokat. Ez első sorban a szabadedzéseken és az időmérőn mutatkozott meg, míg vasárnap már ismét megfelelően működött az autónk.”

  • Horner: Amúgy sem számítottunk tökéletes Red Bull-szezonra

    Horner: Amúgy sem számítottunk tökéletes Red Bull-szezonra

    Christian Horner, a Red Bull vezére kijelentette, hogy ők egyáltalán nem kalkuláltak azzal, hogy a csapat mindegyik futamot megnyeri idén.

    A szezonnyitón George Russell tippelte először azt, hogy a Red Bull mindegyik F1-es versenyt meg fogja nyerni, de ahogy már akkor sejteni lehetett, erős túlzásba esett a valóban kiemelkedő autót építő csapat fölénye láttán.

    Az erőben Szingapúrban alakult ki először zavar, Max Verstappen és Sergio Pérez szégyenszemre még a Q3-ba sem jutott be, így megszakadt a csapat egészen idáig tartó 14-es győzelmi sorozata 2023-ban. Horner azt mondja, náluk fel sem merült a tökéletes szezon lehetősége.

    „Sosem számítottunk rá. Még hátra volt nyolc futam [a szingapúri előtt], és jézusom, ti, újságírók már nagyjából Dzsidda [a második verseny] óta erről kérdeztek. A legvadabb elképzeléseinket is felülmúlta, hogy a tizenötödik versenyig elhúzódott a sorozat” –  idézte Hornert az ESPN.

    A Red Bull kezdi sejteni a lebőgés okát

    „Az is őrület, hogy Max tízet nyert egymás után. Az utolsó, aki hasonlót ért el, Sebastian [Vettel] volt, szintén a mi autónkban. Nagyon büszkék vagyunk, hogy a Forma-1 két leghosszabb győzelmi sorozatát velünk érték el.”

    Az F1 történelmében csak az Alfa Romeo és a Ferrari hajtotta végre a tökéletes szezont 1950-ben és 1952-ben (az Indy 500-at figyelmen kívül hagyva), de akkor csak harmadannyi versenyt rendeztek, mint idén.

    A Red Bull arra számít, hogy a Szingapúri Nagydíj csak egyszeri botlás volt a részükről, és a következő versenyen ismét csúcsformában lesznek.

  • Az AlphaTauri távolmaradása, és a stewardok ítélete többeket „kiborított” a Verstappen-ügynél

    Az AlphaTauri távolmaradása, és a stewardok ítélete többeket „kiborított” a Verstappen-ügynél

    Többen felháborodtak azon, hogy az AlphaTauri még csak meg sem jelent szombaton Max Verstappen „tárgyalásánál”.

    A holland versenyző az időmérőn feltartotta Yuki Tsunodát, így beidézték az érintetteket a versenyfelügyelők. A Red Bull meg is jelent a holland versenyzővel, ám a találkozót az osztrák istálló testvércsapata kihagyta. Ha nincs panasz, nincs akkora baj elvet követve a kétszeres világbajnok csak megrovást kapott a stewardoktól.

    Martin Brundle és az Aston Martin viszont teljesen döbbenten figyelte az eseményeket. Egyértelmű volt a felvételek alapján, hogy a 25 éves pilóta nincs gyors körön, és a pálya közepén bóklászik, míg a japánnak lassítania kell, és fel kell adnia a körét miatta.

    A büntetés viszont elmaradt, ami összezavarta a Sky Sports szakértőjét:

    „Sokakat meglepett a paddockban az, hogy Max Verstappen nem kapott büntetést Yuki Tsunoda akadályozása miatt, főleg úgy, ha figyelembe vesszük milyen egyéb vétségekért szankcionáltak már idén. Véleményem szerint, még a szóbanforgó csapat és versenyző is a csodálkozók közé tartozott. Sportszakmai csalódást keltett bennem az, hogy az AlphaTauri még a csapat képviselőjét sem küldte be a meghallgatásra, hiába a Red Bull junior csapata” – nyilatkozta a brit ex-versenyző a Planetf1.com-nak.

    A hírek szerint az faenzai alakulat azért nem jelent meg, mert nem kaptak hivatalos idézést az FIA-tól. Ezen felül az AlphaTaurinak esze ágában sem volt panasz tenni a Red Bull ellen.

    Az Aston Martin szinte borítékolta a 3 rajthelyes büntetést, de amikor megtudták, hogy Verstappen nem kap semmit, ledöbbentek. A teljesítményért felelős igazgató elmondta, a konzisztencia teljes hiányát vélte felfedezni Szingapúrban.

    „A mi oldalunkról nézve frusztráló, ha feltartás történik, de a stewardok minden egyéb információval rendelkeznek. Amit mi szeretnénk, az a következetesség, és most erről szó sem volt” – magyarázta Tom McCullough.

  • Nem örült a Ferrari ajándékának a Red Bull és megüzente, ilyet nem szabad csinálni (videó)

    Nem örült a Ferrari ajándékának a Red Bull és megüzente, ilyet nem szabad csinálni (videó)

    A győzelme után ajándékot vitt a Ferrari a Red Bullnak, ám az osztrák istálló gyorsan eltávolította a kéretlen adományt.

    A Bikák idén új szokások rabjává váltak idén, ugyanis a hűtőládájukra minden olyan országból szereztek matricát, ahol nyerni tudtak. Szép kis gyűjteménye lett a csapatnak, ám Szingapúrban nem került fel semmi a dekorált dobozra. A versenyt Carlos Sainz és a vörösök nyerték, míg a Red Bull a dobogóra sem került fel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

    A Scuderia ezért úgy gondolta, kisegíti a Red Bullt, és biztosít nekik egy saját matricát. A csapat egyik tagja odasomfordált a Bikák felszereléséhez, majd felvette, ahogy elhelyezi az „ajándékot”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

    Ám a Red Bull sem volt rest, felvették ők is az esetet, majd gyoran leszedték a Ferrari logót.

    Ezután jelezték is egyértelműen, hogy ilyet nem szabad csinálni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Nemzetközi sajtó: ilyen izgalmas lenne a Red Bull dominanciája nélkül az F1?

    Nemzetközi sajtó: ilyen izgalmas lenne a Red Bull dominanciája nélkül az F1?

    A nemzetközi sajtóorgánumok Carlos Sainzot dicsérték, miközben felhívták a figyelmet arra is, hogy visszatér még a Red Bull.

    Idén először győzték le az osztrák csapatot vasárnap, hiszen Szingapúrban a Ferrari spanyol versenyzője állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A 29 éves pilóta taktikusan menedzselte a versenyt, így egykori csapatársát is segítve szerezte megy a győzelmet. A második helyen Lando Norris ért célba, míg a frissebb abroncsokon versenyző Lewis Hamilton lett a harmadik.

    Max Verstappen kis híján megelőzte Charles Leclerc-t a negyedik helyért az utolsó körben, de végül a monacói szelte át előbb a célvonalat. Ugyanakkor a holland már leadta a figyelmeztetést: még nagyobb erővel és előnnyel térne vissza Suzukában.

    A neves lapok így látták a vasárnapi verseny eseményeit:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Mestermű volt Sainztól. Norris és Hamilton legyőzésével visszavitte a Ferrarit az első helyre. Bár Charles Leclerc a Scuderia első számú versenyzője, mégis a briliáns Sainz akasztotta meg a Red Bull menetelését. Tökéletes győzelmet aratott, minden fázisban uralta a versenyt. A záró szakasznak is ő volt a főszereplője, Sainz stratégiája elképesztő volt, és látványos. A Ferrari a 2022-es Osztrák Nagydíj után végre ismét a dobogó tetején pezsgőzhetett.”

    AS (Spanyolország):

    „A Ferrari győztes stratégiája bevált, és minden a terv szerint történt. Minden a verseny előtti eligazításon dőlt el. Sainznak volt a legtöbb esélye megnyerni a Szingapúri Nagydíjat, és ezért Leclerc-t fel kellett áldozni. Onnantól kezdve Sainz kontrollálta a versenyt, és az ellenfelei lemaradását is egy olyan pályán, ahol szinte lehetetlen előzni. A tervük tökéletesen működött, ezért is ünnepelte ilyen fergetegesen a csapat a győzelmet.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen és a Red Bull ezúttal nem fért fel a dobogóra – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Carlos Sainz egy olyan versenyen szakította meg Max Verstappen és a Red Bull uralmát, amin lerágtuk a körmünket is. Ha Forma-1 csak belegondolna abba, micsoda show lenne a Red Bull dominanciája nélkül… Nos, Szingapúr némi bepillantást engedett ebbe a forgatókönyvbe. Olyan látványt nyújtott ez a jövőkép, ami a várakozásokat is felülmúlta. Ahogy Sainz és a Ferrari győzelmet aratott, úgy az F1 is kilépett az unalmas medréből, és izgalmassá vált. A Red Bullnak és világbajnokuknak az uralma egy olyan thrillerben ért véget, ahol Verstappen maximum csak mellékszereplő lehetett.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen szuperszériájának lőttek, csakúgy mint a Red Bullénak, akik a tavalyi szezonzáróval együtt 15 egymás utáni győzelemnél álltak meg. A veretlen szezon álma is teljesen szertefoszlott. A gigászok bukása volt, hiszen elég nagy problémákkal küszködött a Red Bull. Ám a dobogóért és a győzelemért folytatott küzdelem a végéig izgalmas volt. Közvetlenül az utolsó kör előtt Russell négy emberrel harcolt a győzelemért, de végül a falnak repült. Sainz pedig egy okos taktikával nyert, ennyire izgalmas tud lenni a Red Bull uralom nélkül a Forma-1.”

     

  • A Red Bull kezdi sejteni a lebőgés okát

    A Red Bull kezdi sejteni a lebőgés okát

    Megszakadt a Red Bull győzelmi sorozata, a Szingapúri Nagydíjon idén először más csapat autója nyerte a futamot. Hamar látszott, hogy érik a meglepetés, de az előzetesen vártnál is gyengébb teljesítményt nyújtottak a bikások.

    Max Verstappen 5., Sergio Pérez 8. lett a lassú kanyarokkal teli, huplis utcai pályán, ahol a csapat előzetesen számított rá, hogy a riválisok az idén legtöbbször látottnál közelebb férkőznek majd hozzájuk. A baj nagyobb lett, mint sejtették, de azt ígérik, a következő versenyen, a hétvégi Japán Nagydíjon visszatérnek a megszokott formába, és Christian Horner a hajlékony aeroelemekről szóló friss technikai direktíva érvénybe lépésének sem tulajdonított jelentőséget a csapat hétvégi botladozásában.

    Az erre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, a direktíva miatt „zéró” mértékben kellett módosítani az autón, a Red Bull csapatfőnöke helyette a pálya sajátosságait emelte ki. 

    „Számítottunk rá, hogy itt szorosabb lesz a verseny, de szerintem minket is meglepett, mekkora lemaradásba kerültünk pénteken. Az autó nem volt a megfelelő működési tartományban, különösen egy körön, és ilyenkor szörnyűnek érződnek a gumik. Semmi sem működött” – idézte az Autosport.

    A Red Bullnak javulnia kell Szingapúrban, különben oda a tökéletes szezonja

    „Rossz üzemi tartományba került a kocsi, ami megmutatta némely hiányosságát. De ez hasznos lecke lesz a következő évre, értékes betekintést kaptunk néhány dologba, amiket remélhetőleg korrigálni tudunk az RB20-as autón.”

    „Nincs mágikus trükk ebben a sportban. Tudom, mindenki szeretné a technikai direktívát okolni [a Red Bull formahanyatlásáért], de mi nem tehetjük ezt, mert egyetlen alkatrész sem változott a kocsin.” 

    Mások sem feltétlenül ennek számlájára írják a gyenge szingapúri hétvégéjüket, Lewis Hamilton például a csökkentett fejlesztési időt jelölte meg lehetséges válaszként ennek okára.

    Egyes feltevések szerint a Red Bull teljesítményét az rontotta, hogy a hasmagasságnál nem tudták a megszokott paramétereket alkalmazni.