Címke: Red Bull

  • Sötét felhők gyülekeznek Pérez feje felett: „csak kárt okoz, és hülyét csinál magából”

    Sötét felhők gyülekeznek Pérez feje felett: „csak kárt okoz, és hülyét csinál magából”

    Míg Max Verstappen ismét nyerni tudott, és a Red Bull konstruktőri bajnok lett, addig Sergio Pérez feje felett sötét felhők gyülekeznek.

    A mexikói versenyző egy kellemetlen hétvégén esett át Japánban. Már az időmérőn jócskán elmaradt csapattársától, míg a futamon „kétszer is kiesett”. A verseny első negyedében a 34 éves versenyző Lewis Hamiltonnal ért össze, így új elsőszárnyat kapott csapatától.

    A biztonsági autós fázis alatt a boxba hajtva előzött Pérez, emiatt az eset után 5 másodperces időbüntetést kapott. Később Kevin Magnussennel találkozott a Red Bull versenyzője, aki nem volt elragadtatva ellenfele manőverétől.

    „Míg a csapattársa egy újabb bajnoki cím felé közeledik, addig ő hátul harcol velünk” – jegyezte meg bosszúsan a dán.

    Pérez autóját ugyan betolták a garázsba, ám az ütközésért újabb szankció járt a versenyzőnek. Így a megfelelő pillanatot kivárva, és az FIA-val egyeztetve a Red Bull visszaküldte a mexikóit a pályára. A 34 éves pilóta körhátrányban (6 kör), letöltötte a büntetést, és így nem vitte tovább azt a következő versenyre.

    Többen elbúcsúztatnák Pérezt:

    A jelenetet látva többen meglepődtek, sőt a Szövetség már be is zárná az osztrák istálló által megtalált és felhasznált kiskaput. Mindaddig a szakértők többsége az év végén elengedné Pérez kezét, ugyanis a Japán Nagydíj után betelt többeknél a pohár.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez a kiesése után visszatért a pályára, hogy letöltse büntetését – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ha azt nézzük, Pérez mit művel azzal a gyönyörű autóval… az már bűncselekmény. Szerintem már ő is készen áll a visszavonulásra. Mégis mennyire szórakoztató ez a számára? Amit láttunk, az a lendület, a motiváció és az eszesség teljes hiánya. Szerintem a Red Bull arra készül, hogy Lawsont ülteti a helyére” – fogalmazta meg gondolatait Jan Lammers.

    Az AlphaTauri szombat délelőtt ismertette jövő évi párosát. 2024-ben Yuki Tsunodával és Daniel Ricciardóval vágnak neki a szezonnak, míg Liam Lawson mindkét istálló (Red Bull és AlphaTauri) tartalék – és tesztversenyzője lesz. Ám sajtóértesülések szerint az új-zélandi kontraktusában szerepel egy olyan záradék is, ami kimondja: a Red Bullnak ülést kell biztosítania a versenyzőnek 2025-től. Pérez szerződése 2024 végén jár le, így a fiatal akár egyenesen a Red Bullba mehet Max Verstappen mellé, vagy Daniel Ricciardo és Yuki Tsunoda örökölheti meg a mexikói helyét. Így Lawson az arculatot és nevet váltó faenzai alakulathoz kerülne vissza.

    Christian Horner kiemelte, hogy a mexikóinak is köszönhetik, hogy a csapat megszerezte a konstruktőri bajnoki címet, ám Robert Doornbos nem ilyen pozitívan látja a versenyző közreműködését.

    „Maxnak egyedül 400 pontja van. Ez már most több, mint amit a Mercedes csapatként szerzett. Szerintem Helmut Markónak már teljesen elege van Pérezből. Voltak ugyan jó pillanata, de elég régen. Most már csak kárt okoz és hülyét csinál magából.”

    Timo Glock, a német Sky szakértőjeként hasonló véleményt fogalmazott meg:

    „Péreznek nincs esélye Verstappen ellen. Apránként derül ki a számára, hogy mik a határai. Ezért van mentálisan annyira padlón. A tapasztalatát figyelembe véve néhány hibája egészen érthetetlen.”

  • Az FIA betiltaná a mutatványt, amit a Red Bull eljátszott Pérezzel

    Az FIA betiltaná a mutatványt, amit a Red Bull eljátszott Pérezzel

    Sergio Pérez rémes vasárnapot tudhat maga mögött, hiszen a Japán Nagydíjon korai kiesése előtt is temérdek csapás sújtotta, köztük két büntetéssel. Azt sikerült elkerülnie, hogy a következő futamra kelljen átvinnie szankciót, de a jövőben megszűnhet ez a lehetőség.

    A Red Bull idén először könyvelt el kiesést azzal, hogy a 15. körben a bokszba hívta Pérezt az autóját nehezen vezethetővé tévő sérülések miatt. A mexikói pilóta azóta már túl volt két szárnycserén, két ütközésen és egy bokszutcai szabályszegésen is.

    Pérez az 5. helyről rajtolt, ám még a célegyenesben Lewis Hamilton és Carlos Sainz közé szorulva olyannyira megsérült az első vezetőszárnya, hogy a bokszba kellett hajtania cserére. A belépés előtt azonban túl gyorsan haladt, a biztonsági autó alatt előzte meg Fernando Alonsót, ami miatt öt másodperces büntetést kapott. Újabb szárnycsere és újabb öt másodperc következett, amikor nem sokkal később egy kilátástalan előzési manővert indítva kiforgatta Kevin Magnussent.

    „Rémes rajtom volt, az 1-es kanyar előtt szinte csak utas voltam. Sainz haladt tőlem jobbra, Lewis pedig balra, és egyszerűen leszedték az első szárnyam véglapjait. A 2-es kanyarba érve szinte egyáltalán nem volt első tapadásom. Kicseréltük az első szárnyat, de a probléma továbbra sem oldódott meg, szóval valószínűleg nagyobb sérülés is keletkezett az autón” – összegezte szezonja eddigi alighanem legrosszabb napját a mexikói.

    „Ez egy gyenge hétvége volt, ki kell elemeznünk, hogy mi történt, kezdve azzal, hogy milyen irányban kezdtünk el dolgozni pénteken. Talán tudunk javítani valamin ebben a tekintetben.”

    Verstappen nyert, bajnok a Red Bull, új dobogóst avatott Szuzuka

    A garázsba parkolással azonban még nem ért véget Pérez szuzukai délutánja. Egy öt másodperces büntetése letöltetlen maradt, a Red Bull pedig attól tartva, hogy ezt a sportfelügyelők rajtpozíciós büntetéssé konvertálják a soron következő Katari Nagydíjra, megérdeklődte az FIA-nál, hogy Pérez letöltheti-e az időhozzáadást azzal, ha most még kiküldik a pályára ezzel a céllal.

    Az FIA engedélyt adott erre, így Pérez a 40. kör után visszaállt a versenybe, első köre végén megejtett egy bokszkiállást, hogy letöltse az öt másodperces büntetést, majd kihajtott a pályára, a következő kör végén pedig visszaparkolt a garázsba – ezzel megúszva a további szankciót. A két szabálytalanságáért egyébként a pilóta négy büntetőpontot is kapott, összesen pedig héttel rendelkezik jelenleg.

    A trükk azonban nem biztos, hogy sokáig használható marad az F1-ben. A Sky Sports riportere, Ted Kravitz a futamot követően arról számolt be, hogy az FIA bár most lehetővé tette a Red Bull számára, hogy ilyen módon kijátsszák a büntetést, hiszen ezt nem tiltják a szabályok, ám az irányító testületnél fontolóra veszik azt, hogy a továbbiakban bezárják ezt a kiskaput.

    Az eredmények úgy alakultak, hogy a Red Bullnak Japánban nem volt szüksége Pérez pontjaira ahhoz, hogy bebiztosítsa a konstruktőri bajnoki címet, és a mexikói is nagyon közel van ahhoz, hogy matematikai esélyét is elveszítse az egyéniben Max Verstappennel szemben. A szezon során még 180 pont szerezhető, a holland előnye pedig csapattársával szemben jelenleg 177, így ha a Katari Nagydíj sprintversenyén legalább a hatodik helyen fut be, már biztosan háromszoros világbajnokká válik.

  • Már Japánban eldőlt az egyik bajnokság – megvédte konstruktőri címét a Red Bull

    Már Japánban eldőlt az egyik bajnokság – megvédte konstruktőri címét a Red Bull

    A Red Bull tavaly Suzukában szerezte meg az egyéni bajnoki címet Max Verstappen révén, idén pedig a konstruktőri címet biztosította be a szóban forgó helyszínen. Az energiaitalosok hatodik alkalommal tudta megnyerni a gyártók versenyét.

    Mivel Christian Hornerék képesek voltak több pontot szerezni a közvetlen rivális Mercedeshez képes, és a Ferrari sem gyűjtött 24-gyel több pontot hozzájuk képest, ezért az előbbiekben említett 2 csapatnak már matematikai esélye sincsen a konstruktőri bajnokság megnyerésére.

    Már a szezon első futamait követően látni lehetett, hogy Verstappen dominaciájának köszönhetően nagy valószínűséggel könnyen meg fogja tudni védeni a 2022-ben megszerzett titulusát a Milton Keynes-i istálló.

    A Red Bull így 2010, 2011, 2012, 2013 és 2022 után idén is konstruktőri bajnok lett, és ugyan az egyéni bajnoki cím még várhat magára, de pár futamon belül a regnáló holland világbajnok háromra növelheti a világbajnoki címeinek a számát.

  • Az egyik steward beismerte azt a Verstappennel kapcsolatos hibát, amit mindenki sejtett

    Az egyik steward beismerte azt a Verstappennel kapcsolatos hibát, amit mindenki sejtett

    Az egyik versenyfelügyelő elismerte, hibás döntést hoztak Szingapúrban, ugyanis Max Verstappennek nem szabadott volna megúsznia az ügyet egy megrovással.

    A holland világbajnok három társát (Logan Sargeant, Lance Stroll, Yuki Tsunoda) is feltartotta a Szingapúri Nagydíj időmérőjén, ám a legszignifikánsabb „veszteséget” Yuki Tsunoda szenvedte el. A 25 éves pilóta a pálya közepén bóklászott, mikor megérkezett mögötte a japán. A kétszeres világbajnok későn reagált, mivel a Red Bull nem szólt neki, hogy mögötte épp a gyorskörét teljesíti az AlphaTauri versenyzője. Tsunoda kénytelen volt elemelni a gázról a lábát, és feladni azt a próbálkozást.

    Ilyen esetek kapcsán szinte mindig rajthelybüntetés járt a vétkes versenyzőnek, ám a városállamban a legenyhébb szankciót kapta Verstappen. Az AlphaTauri meg sem jelent a tárgyaláson, így Jonathan Wheatley (a Red Bull csapatmenedzsere) és a holland állt csak a stewardok elé.

    Később a faenzai istálló elmondta, azért nem vettek részt a meghallgatáson, mert nem kaptak hivatalos idézést a versenyfelügyelőktől.

    Többen kritizálták az AlphaTauri és stewardok hozzáállását és döntését, így Japánban az FIA megvizsgálta az ügyet. A Motorsport.com értesülései szerint a Szövetség arra jutott, valóban „mulasztás történt”, és a regnáló világbajnoknak hátra sorolás járt volna.

    Az AlphaTauri távolmaradása, és a stewardok ítélete többeket „kiborított” a Verstappen-ügynél

    A csapatfőnökök pénteki megbeszélésén Matteo Perini (Szingapúrban ő volt, míg Suzukában is ő lesz egyik versenyfelügyelő) elismerte, helytelen döntést hoztak egy héttel ezelőtt. A megrovás helyett 3 rajthelyes büntetést kellett volna kapnia Verstappennek.

    Ugyan a csapatot szankcionálták (pénzbüntetés), amiért nem szólt a versenyzőnek, ám a korábbi esetekben a pilóta is büntetéssel távozott a meghallgatások után.

     

  • Norris szerint nem kell találgatni, ki lesz a legjobb a hétvégén

    Norris szerint nem kell találgatni, ki lesz a legjobb a hétvégén

    Lando Norris nem lepődött meg azon, hogy a Red Bull ismét feléledt Japánban.

    Max Verstappen mindkét szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, így visszaállította a 2023-as szezon „rendjét”. A McLaren is bizakodóan várhatja a folytatást, mivel a brit versenyző a harmadik legjobb időt autózta a gyakorlásokon. Viszont felemás érzésekkel szállt ki az autóból a 23 éves versenyző, és versenygépén túl még egy dolog nem hagyja nyugodni: Norris attól tart, a Red Bull ismét kimagaslóan gyorsabb lesz mindenkinél.

    „A Red Bull jelenleg a szokásos formáját mutatja, de talán nem vagyunk olyan messze tőlük. Legalábbis a jelenlegi ismeretek szerint. A pole pozícióért való küzdelem elég nagy feladat, és talán még túl messze vagyunk ettől, de megpróbáljuk. A tempó szempontjából bátorító az eredményünk, viszont az autó elég szeszélyesen viselkedik, nehéz vezetni. Megpróbáljuk legyűrni majd a Mercedest, akik itt talán nem tűnnek olyan erősnek. Viszont a Ferrari és az Aston Martin nagyon jól mozog. Úgy vélem, holnap velük lesz csatánk. Ugyanakkor az nem kérdés, hogy ki fog győzni” – magyarázta Norris.

  • Verstappen előnye továbbra is töretlen, de éledezik már a Ferrari és a McLaren is

    Verstappen előnye továbbra is töretlen, de éledezik már a Ferrari és a McLaren is

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    A mezőny nagy része szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a Pirelli tesztgumijaival kezdje a gyakorlást. Elsőként Max Verstappen váltott a már jól megszokott komponensekre, és a piros oldalfalú abroncsokon az élre is ugrott. A holland példáját Lando Norris követte, ám a brit a közepesgumikra szavazott. Így felzárkózott a Red Bull versenyzője mögé.

    Ahogy telt az idő, egyre többen hagyták hátra a tesztgumikat. Charles Leclerc is megvillant a Ferrarival, míg a Mercedes továbbra is kereste az ideális beállításokat. Fél óra elteltével a monacói versenyző vezette a tabellát Lando Norris és Carlos Sainz előtt, míg mögöttük Max Verstappen, Alex Albon, Oscar Piastri, Sergio Pérez, Valtteri Bottas, Nico Hülkenberg és George Russell alkotta az első 10-et.

    A regnáló világbajnok még megmutatta tempóját, majd a többiekhez hasonlóan átállt a versenyszimulációra.

    Két perccel az edzés vége előtt Pierre Gasly találta meg a falat, így piros zászlóval zárult a második gyakorlás.

    Végül most is Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett. A Szingapúri Nagydíjat megnyerő Carlos Sainz lett a negyedik, míg mögötte George Russell, Fernando Alonso, Alex Albon, Oscar Piastri, Sergio Pérez és Valtteri Bottas fért be az első 10-be.

  • Miféle válság? Verstappen újra az élen

    Miféle válság? Verstappen újra az élen

    Minden idők legkorábban rendezett Japán Nagydíján az első tréningen Max Verstappen futotta meg a legjobb időt, így valóban úgy látszik, az előző F1-es versenyhétvége csak kisiklás volt a Red Bulltól.

    Méghozzá nem is kicsivel végzett az élen Verstappen, a holland pilóta a lágy gumin több mint 6 tizedmásodpercet vert az üldözőkre, akik közül Carlos Sainz volt a leggyorsabb, vagyis a Ferrari házon belüli párharcában továbbra is ő áll jobban.

    Őt Lando Norris és Charles Leclerc követte, majd jött a hazaiak kedvence, Cunoda Juki, váratlanul jó eredményt mutatva az AlphaTaurival. Csapattársa, Liam Lawson szintén a mezőny első felében zárt, így nem kizárt, hogy a nemrég felújított autóval a csapat jelentősen előrelépett.

    A látszat ellenére a Mercedes nem feltétlenül szenved, Lewis Hamilton és George Russell ugyanis hanyagolta a legpuhább abroncsot, az Ezüstnyilak ezért végeztek a mezőny második felében. Sergio Pérez ellenben megint nem indította jól a hétvégét, ő feltette a piros falú gumit, mégiscsak 10. lett; a végén ráadásul a sikánnál kicsúszva feltépett egy kis darabot az ott lévő műfűből. A Red Bullok hajtásláncába egyébként sok új elemet beszereltek, Verstappen és Pérez autójában többek között a belsőégésű motor és a két hibrid egység egyaránt teljesen friss.

    Az F1 borult időben rendezett, néhol csöpörgő esőt hozó edzése során a csapatok tesztelhették a Pirelli jövő évre szánt C2-es gumijait is. Folytatás magyar idő szerint 8:00-tól.

    A Japán Nagydíj első edzésének végeredménye

  • A Red Bullnak még mindig rejtély a botlás oka

    A Red Bullnak még mindig rejtély a botlás oka

    A Red Bull még nem jött rá, miért szerepelt nagyon gyengén az előző versenyen.

    Max Verstappen és Sergio Pérez még a Q3-ba sem jutott be az idény egészét uraló autóval, aztán a futamon is csak szerény pontmennyiséget szereztek. Pérez a Japán Nagydíj előtt azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy a Red Bull.

    „Egyértelműen az a cél, hogy visszavágjunk. Még nem teljesen értjük, mi siklott félre ennyire Szingapúrban. Vannak elképzeléseink, de az is biztos, hogy ez a pálya nagyon más, mint az ottani, ezért nem látok okot arra, hogy ne lennénk erősen. Szuzuka elvileg az egyik legjobb pálya számunkra” – jelentette ki.

    „Természetesen vannak ötleteink, milyen információk alapján készültünk fel rosszul [Szingapúrra], de ezt nyilván titokban tartjuk. Vannak arra utaló jelek, hogy rossz megközelítéssel választottunk beállításokat.”

    Az F1-es riválisok többsége ugyanakkor úgy gondolja, a Red Bull szingapúri botlása csak egy kivételes alkalom volt. Jelenleg az a kérdés foglalkoztat sokakat, hogy a hajlékony aerodinamikai elemekre vonatkozó szigorítás szerepet játszott-e a csapat gyenge szereplésében, erre Japánban kaphatunk választ.

    Verstappen beleállt a szurkolókba: akik unatkoznak, nem igazi rajongók

  • Norris is büntette volna Verstappent: nincs más dolga ilyenkor, mint a tükröt figyelni

    Norris is büntette volna Verstappent: nincs más dolga ilyenkor, mint a tükröt figyelni

    Lando Norris szerint szigorúbban kellene büntetni a feltartásokat az időmérőkön.

    Max Verstappen a szingapúri kvalifikáción 3 alkalommal is akadályozta társait, ám a legjobban Yuki Tsunodát tartotta fel. A japánnak fel kellett adnia a gyorskörét, mivel a holland a pálya közepén bóklászott. Viszont a 25 éves versenyző nem tudott arról, hogy mögötte érkeznek, mivel a csapat nem figyelmeztette időben. Büntetésként csak megrovást kapott, mivel az AlphaTauri meg sem jelent az eset tárgyalásánál.

    Az ügy azonban sokakat felháborított. Martin Brundle és a Aston Martin a sport integritását kérdőjelezte meg, valamint megdöbbentek a testvércsapat viselkedésén is. Pierre Gasly sem értette, hogy úszta ezt meg a kétszeres világbajnok. Mindaddig a McLaren versenyzője szigorúbb büntetéseket szeretne, mivel véleménye szerint a legtöbb ellenfele „nem törődik ezzel eléggé”.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris azt szeretné, ha az FIA szigorúbban büntetné a feltartásokat – Fotó: McLaren

    Norris bár jóban van Verstappennel, mégis kemény kritikát fogalmazott meg vele és az FIA-val kapcsolatban:

    „A pályán történő feltartásért kemény büntetést kellett volna kapnia. Feltartott valakit… ez nem csak a csapaton múlik. Tudom, hogy ők megkapták a büntetést, de végső soron a versenyzőnek kell belenéznie a tükörbe és látnia, hogy jön-e valaki mögötte. Az egész levezető kör alatt nincs más dolgod, mint a tükröt figyelni. Ám úgy tűnik, sokaknak ez elég nehéz feladat. Szigorúbb büntetéseket kellene osztani az akadályozásért. Ilyenkor ugyanis oda a köröd és az időmérőd is. Ám úgy tűnik, ez senkit sem érdekel, mivel már többször előfordult ilyen ebben a szezonban. Különösen, bizonyos csapatoknál. Ám a feladat nagy része a versenyzőn múlik. Nincs más dolga, mint megnyomni az újratöltés gombot és a tükröt bámulni. Ám az F1-ben az emberek nehezen teszik ezt meg, ami meglepő” – magyarázta álláspontját a Racingnews365.com-nak Norris.

  • Verstappen beleállt a szurkolókba: akik unatkoznak, nem igazi rajongók

    Verstappen beleállt a szurkolókba: akik unatkoznak, nem igazi rajongók

    Max Verstappen szerint nem valódi a szurkolók unalma a Red Bull uralma kapcsán.

    A Szingapúri Nagydíjig minden versenyt megnyert idén az osztrák istálló, ami a sportágat kedvelők nagy részét unalommal töltötte el. A Bikák és a holland tempójával nem tudták felvenni a többiek a küzdelmet, csak Sergio Pérezt lehetett eddig alkalom adtán elkapni. Ám az elmúlt versenyeken már az időmérőn sikerült megszorongatni a regnáló bajnokot, míg Szingapúrban a Ferrari már a győzelmet is megszerezte.

    A stratégiai csatáktól hemzsegő futamot sokan izgalmasnak és üdítőnek találták, mivel szorosabb volt a küzdelem az első helyért, és nem a Bikák uralták a pályát.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Max Verstappen szerint jobb munkát végzett Carlos Sainz és a Ferrari, ezért megérdemelten nyertek – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Arra a kérdésre, hogy látja-e a nagyobb képet, és azt, hogy a sportágnak jót tett a Red Bull nyeretlensége, a holland így válaszolt:

    „Őszintén szólva, ez egyáltalán nem érdekel, nagyon egyértelmű vereséget szenvedtünk. Nem gondolkodom azon, hogy mi a jó az F1-nek, nem hinném, hogy olyan rossz volt, ami eddig történt. Egyszerűen csak jobbak voltunk a többieknél. Ha az emberek ezt nem tudják értékelni, akkor nem igazi rajongók, de ez van. Ezért is voltam olyan nyugodt az egésszel kapcsolatban. Mi nem teljesítettünk jól, míg mások jobb munkát végeztek nálunk és megérdemelten nyertek. Nem azért kell nyerniük, mert az emberek azt mondják, hogy unalmasak a győzelmeink” – nyilatkozta Verstappen a Racingnews365.com-nak.