Címke: Red Bull

  • A korábbi F1-es versenyző kemény kritikával illette a Red Bull riválisait

    A korábbi F1-es versenyző kemény kritikával illette a Red Bull riválisait

    Az idei Forma-1-es szezonban a Red Bullnak és Max Verstappennek nem volt komoly ellenfele a versenypályán. Ebből kifolyólag Martin Brundle beszólt a többi csapatnak, hogy kapják össze magukat, és helyezzenek némi nyomást regnáló világbajnokra.

    Az idei év a Red Bull holland kiválóságáról szólt, miután a 22 versenyből 19 alkalommal tudott győzelmet ünnepelni. A Milton Keynes-i istálló majdnem tökéletes idényt zárt, de végül a Ferrari megakadályozta őket ebben, miután Szingapúrban Carlos Sainz állhatott a dobogó legtetejére a vasárnapi futamot követően.

    Jos Verstappen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjról: „El tudom képzelni, mit élhetett át a Mercedes”

    Ugyan számos csapat, köztük az Aston Martin és a McLaren, jó formát mutatott 2023-ban, de ez közel sem volt elég ahhoz, hogy Verstappen közelében lehessenek. Brundle – aki F1-es pályafutásán a Benettonnál és a McLarennél is megfordult többek között – abban bízik, hogy a 2024-es évben a szóban forgó csapatok közelebb tudnak kerülni az energiaitalos gárdához.

    „A Mercedesnek, a Ferrarinak, a McLarennek és az Aston Martinnak össze kellene szednie magát, hogy nyomást tudjanak helyezni a Red Bullra és Max Verstappenre – értékelt az ex-F1-es brit pilóta a Sky Sports egyik műsorában.

    „Már láthattuk az év folyamán, hogy közelebb kerültek, és jövőre még kisebb lesz a hátrány, ebben biztos vagyok. Amikor a szabályok nem változnak, akkor általában ez szokott történni, de majd úgy is elválik, hogy mi fog történni.”

    „A nagy szabályváltozások majd csak 2026-ban jönnek majd, szóval az sem kizárt, hogy a Red Bull uralni fogja 2024-et és 2025-öt is. Ez csupán az előbb említett csapatokon múlik, hogy milyen mértékben tudják megszorongatni őket ebben az időszakban.”

    Verstappent megkérdezték, mi lenne, ha találkozna Messivel, a rá jellemző módon válaszolt

  • Bevált a Red Bull fogyókúrája, Horner szerint ebben rejlett az idei dominanciájuk

    Bevált a Red Bull fogyókúrája, Horner szerint ebben rejlett az idei dominanciájuk

    A Red Bull felfedte az idei szezonban mutatott dominanciájú legnagyobb okát. Christian Horner szerint az egyedülálló sebességüket az RB19 20 kilós súlycsökkentése eredményezte.

    A Milton Keynes-i istálló egy külön ligában autózott a 2023-as szezon során a többi csapathoz képest. Az évad 22 versenyéből 21-et tudott megnyerni, aminek köszönhetően az egyéni és a konstruktőri bajnokságot is hatalmas előnnyel húzta be.

    Verstappent megkérdezték, mi lenne, ha találkozna Messivel, a rá jellemző módon válaszolt

    Amíg a rivális csapatok azzal foglalatoskodtak, hogy kitalálják a konstrukcióik hibáit, és valamilyen megoldásokkal megpróbálni jobbá tenni azokat, addig a Red Bull számára a súlycsökkentés jelentette a prioritást.

    Horner szerint ez azért volt így, mert az RB19 a tavalyi autójuk, az RB18 alapjaira épült, és annak a konstrukciónak az év végére csak a szóban forgó problémája maradt meg.

    „Nem szabad elfelejteni, hogy az RB19 esetében rengeteg olyan alkatrészt használtunk fel, amik az RB18-ban is megtalálhatók voltak – fogalmazott az energiaitalosok csapatfőnöke. – A sebességváltó, a felfüggesztés elemek túlnyomó többsége, és még a karosszéria is.”

    „A legjelentősebb probléma a súly volt, amit ki tudtunk küszöbölni. A 2021-es bajnoki csata miatt viszonylag későn kezdtünk el foglalkozni az új szabályokkal, aminek következtében a 2022-es autónk eléggé tömzsire sikerült. Az idei évre ezen az összegen 20 kilót tudtunk csökkenteni, és emellett egyéb rendellenességeket is sikerült orvosolni.”

    „A jó alapnak és a nagyszerű új alkatrészeknek köszönhetően Max [Verstappen] idén 19 versenyt nyert, és ha ezt hozzáadjuk a tavalyi 15 első helyéhez, akkor 34 győzelmet kapunk.

    Horner szerint a súlycsökkentésből szinte minden területen származott valami előnyük, és emiatt gondolja azt, hogy a szóban forgó eljárásnak köszönhetik az idei ellenállhatatlan formájukat.

    Rövidesen jelentős veszteség érheti a Red Bullt

  • Leclerc elárulta, miért tudja meglepni a Red Bullokat az időmérőn

    Leclerc elárulta, miért tudja meglepni a Red Bullokat az időmérőn

    Az idei Forma-1-es szezonban Charles Leclerc tudta a legtöbb borsot törni a domináns Red Bullok orra alá az időmérő edzéseken. A monacói pilóta az évad befejeztével elárulta, miért volt képes erre.

    Ugyan a Ferrari autója, az SF-23 rendkívül szeszélyes volt, és csupán nagyon szűk tartományban volt képes jól műkdöni, Leclerc ennek ellenére volt képes öt darab pole-pozíciót is szerezni a domináns Red Bullokkal szemben.

    Sainz: „Pitagoraszok vagyunk!” Leclerc: „Te, az nem geometria?”

    Az ötszörös futamgyőztes az SF-23 egyik legnagyobb erényét, a gyors gumimelegítést tudta a maga javára fordítani. Mivel a friss gumikat hatékonyan fel tudta melegíteni a gyorskörei előtt, így képes volt felvenni a tempót még a Red Bulokkal is egy körön, mert ilyen körülmények között nem volt nagy a különbség a két autó között, ráadásul az RB19-cel nehezen lehetett optimális hőfokot generálni a Pirellikbe.

    „Ha vannak új szett gumijaink az időmérő edzéseken, akkor az ezzel járó extra tapadásnak köszönhetően eltűnnek az autónk hátrányai – véli Leclerc, aki az idei szezonban nem tudott futamot nyerni. – Ott kezdődnek el a problémák, amikor az abroncsok használtak lesznek, emiatt elkezdenek elkopni, és még az autónk is nehéz a sok üzemanyag miatt.”

    „Emellett a gyengeségeink akkor jöttek még jobban elő, amikor elkezdett erősen fújni a szél, a hőmérséklet jelentősen megváltozott vagy csak egyszerűen forgalomban kellett autóznunk. Emiatt nagyon nem volt egyszerű boldogulnunk ezzel a helyzettel.”

    Leclerc azt is hozzátette, hogy a vadonatúj gumik a Red Bull pilótáit kivéve mindenki számára előnyt jelentett.

    „Nekik nem jelentett annyit az új abroncsok használata, mint nekünk – folytatta Leclerc az AMuS-nak adott interjúját. – Nekünk az új gumik nélkül előjönnek a hátrányaink, amik lelassítanak minket. Az autónk egy nagyon szűk tartományban működött csak jól. Mexikóban például nagyon jó volt a tempónk a közepeseken, azonban a keményeken való etapunkról ez már nem volt elmondható.”

    A Ferrari bizonyította, hogy megbirkózik a nyomással

  • Rövidesen jelentős veszteség érheti a Red Bullt

    Rövidesen jelentős veszteség érheti a Red Bullt

    Komoly változás mehet végbe a Red Bull berkein belül. Dr. Helmut Marko ugyanis már 80 éves, a szerződése is csak 2024-ig szól, és egyes pletykák szerint meg szeretnének tőle szabadulni az energiaitalosok.

    Az osztrák szakember már a Milton Keynes-i istálló 2005-ös létrejötte óta jelen van a csapat életében, mint szaktanácsadó. Az évei alatt olyan fiatal pilóták váltak érett versenyzővé, mint Sebastian Vettel, Max Verstappen és Carlos Sainz.

    Schumacher szerint ha jót akar magának a Red Bull, akkor Markót nem engedi el

    Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz Marko sorsa a bikásoknál. Sajtóértesülések szerint a csapatfőnök Christian Horner már nem ragaszkodik az ex-F1-es osztrák pilótához, amíg Verstappen megtartaná őt. Ez némi ellentétet is szült a Red Bullon belül, de még nem lehet tudni, hogy Marko a 2024-es év végén lejáró szerződését követően fog-e kapni újat.

    „Sok különböző változat történhet meg – fogalmazott Marko a jövője kapcsán. – A döntések még nem születtek meg, még azzal kapcsolatban se, hogy ezután mit fogok csinálni. Annyi biztos, hogy a jelenlegi kontraktusom a 2024-es szezon végén jár majd le.”

    A háromszoros világbajnok már csak amiatt is ragaszkodik Markóhoz, mert a szaktanácsadó óriási szerepet vállalt a királykategóriában való 2015-ös bemutatkozásában. Azonban a holland bármennyire szeretné megtartani Markót, a távozása ennek ellenére is egy valós opciónak számít.

    A helyzetet még tovább nehezíti, hogy Dietrich Mateschitz halálával a Red Bull felsőbb vezetősége is komoly változásokon esett át. Egyes pletykák szerint az osztrák szaktanácsadó pedig nem igazán ápol jó viszonyt a Red Bull új vállalati vezetőjével, Oliver Mintzlaffal.

    Marko tagadja, hogy rossz a viszonya a Red Bull új vezérével

  • Újabb vagány kihívást teljesített a Red Bull

    Újabb vagány kihívást teljesített a Red Bull

    A Red Bull bokszkiállásokat végző gárdája hagyományosan a legjobbak közé tartozik a Forma-1 mezőnyében, és egy izgalmas feladatban újfent tanúbizonyságot tettek bámulatos képességeiről.

    A DHL által kiírt versenyben a Red Bull volt a legjobb 2023-ban, kilenc futamon ők hajtották végre a leggyorsabb kerékcserét (a Ferrari és a McLaren szorosan a nyomukban volt, nyolc, illetve hat ilyen alkalommal).

    A szerelőgárdát nemrég egy lebilincselő próbatétel elé állították: vaksötétben kellett végrehajtani egy kerékcserét. A csapat részéről többen tippeltek a végeredményre, sokan lehetségesnek tartották a 2-3 másodperces műveletet, de a versenyzők kevésbé hittek a stábban, Max Verstappen több mint 6, Sergio Pérez 33 másodperces kerékcserét jósolt.

    A banda álló autón, letakart sisakrostéllyal gyakorolt, mielőtt egy teljesen sötét terembe küldték őket, ahol tíz kísérletük volt. (Az emelők kezelői és a volán mögött ülő szerelő használhatott éjjellátót a balesetek elkerülése végett.)

    Kezdetben még közel 10 másodpercig tartott a művelet, de a lécet egyre lejjebb helyezték, és végül fantasztikus 2,84 másodperces eredménnyel zártak – sok csapat sokszor nem képes erre egy éles bevetés során a futamon. „Lenyűgöző, de ne áruljátok el nekik, hogy ezt mondtam” – mondta az eredmények hallatán a Red Bull történelmi örökségi szekciójának részlegvezetője, Tony Burrows.

    A kerékcserék fontosságát jelzi, hogy a Mercedes elismerte, ezen a területen lemaradt a riválisaitól, ezért mindenképp igyekeznek javulni.

  • Villeneuve nem ért egyet Hamilton vészjósló gondolatával: Ez így nem dominancia

    Villeneuve nem ért egyet Hamilton vészjósló gondolatával: Ez így nem dominancia

    Jacques Villeneuve szerint nincs olyan drámai helyzetben a mezőny, mint ahogy azt korábban Lewis Hamilton elmondta.

    A Red Bull idén 21 győzelemmel biztosította be a konstruktőri bajnoki címet, míg Max Verstappen 19 alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére. A riválisaik ugyan a szezon során fejlődtek, ám a Bikák utolérésére szőtt terveik nem feltétlenül váltak be. Egyedül Szingapúrban találtak fogást az osztrák csapaton, ugyanis a városállamban Carlos Sainz, Lando Norris és Lewis Hamilton pezsgőzhetett.

    Az utolsó futam után a hétszeres világbajnok arról beszélt, jövőre sem lehet majd utolérni a Red Bullt, mivel a csapat szinte alig fejlesztett, míg a többiek jelentős módosításokat is végrehajtottak az autóikon. A brit pilóta attól fél, még rengeteg tartalék van az osztrák istállóban, ezért 2024-ben is egyértelmű lesz, kihez kerül majd év végén a trófea.

    Az elkeseredett Hamilton megjósolta, meddig tarthat még a Red Bull-uralom

    Ugyanakkor 1997 világbajnoka szerint nem ilyen drasztikus a helyzet. A kanadai ex-versenyző rámutatott arra, hogy az időmérőkön az utóbbi időkben nem feltétlenül a Red Bull volt az etalon, a Ferrari versenyzői olykor a háromszoros világbajnok elé kerültek. Ha télen sikerül tovább fejlődniük az üldözőknek, akkor akár közel kerülhetnek a regnáló bajnokhoz.

    „A Red Bullnak már nincs akkora előnye. Mikor megszerezték a rajtelsőséget, csak egy tized, fél tized volt a különbség, nagyon közel vannak a többiek. Ez így nem akkora dominancia. Nem a Mercedes éveit tükrözi, mikor mindenkire egy másodpercet vertek. Akkor ez megfelelt és nem volt ekkora probléma. Max jelenti a különbséget, ő egész nap ezen pörög. Soha nem fárad el. Kiszáll az autóból és utána már újra a versenyzésen jár az esze. Ha mindenki úgy koncentrálna ahogy Max, akkor az ő szintjén lennének” – nyilatkozta Villeneuve.

  • A korábbi csapatfőnök „aggasztó híreket” közölt a Red Bull-lal kapcsolatban

    A korábbi csapatfőnök „aggasztó híreket” közölt a Red Bull-lal kapcsolatban

    Giancarlo Minardi, korábbi csapatfőnök elmondta, olyan híreket hallott az Egyesült Királyságból, ami aggodalommal töltheti el a rajongókat.

    A Red Bull idén 21 alkalommal vehette át a konstruktőrnek járó díjat a versenyek után. 19-szer Max Verstappen állt a dobogó tetején, míg Sergio Péreznek kétszer szólt idén a himnusz. Csupán csak Szingapúrban maradtak le a pódiumról, ott ugyanis Carlos Sainz ünnepelhetett Lando Norrisszal és Lewis Hamiltonnal.

    Ám a fejlesztési verseny során a McLaren, a Ferrari és a Mercedes is nagyot ugrott, így sokan abban reménykedtek, hogy a Red Bullhoz is közelebb kerülhetnek a kihívók a tél folyamán.

    Ám Minardi úgy nyilatkozott az olasz médiának, hogy az osztrák csapat jövőre még erősebb lesz:

    „Mindenki azt mondja, hogy még jobbak lesznek. Viszont én még várnék ezzel a kijelentéssel. Olyan előnyük van ebben a pillanatban, amit szerintem nehéz áthidalni. Ugyanakkor az idei versenyeket elemezve az a benyomásom, hogy Verstappen nem mutatta meg a képességei legjavát. Ez nem sok reményt adhat a számunkra. Angliából olyan híreket kaptam, hogy az autók jövőre még jobb lesz” – nyilatkozta az olasz vezető a La Gazzetta dello Sportnak.

  • Így ünnepelték Verstappen bajnoki címét a Red Bullnál – galéria

    Így ünnepelték Verstappen bajnoki címét a Red Bullnál – galéria

    A Red Bull a főhadiszállásán, Milton Keynes-ben fogadta Max Verstappent és Sergio Pérezt, hogy megünnepelje a holland versenyző harmadik F1-es vb-címét, valamint a csapat konstruktőri elsőségét.

  • Villeneuve: Meglepett, hogy Russell ennyire elmaradt idén Hamiltontól

    Villeneuve: Meglepett, hogy Russell ennyire elmaradt idén Hamiltontól

    Jacques Villeneuve némileg meglepődött azon, hogy George Russell elmaradt Lewis Hamiltontól idén.

    2022-ben csatlakozott a 25 éves versenyző a Mercedeshez, és első évében futamot nyert, valamint több pontot szerzett világbajnok csapattársánál. Idén viszont a 38 éves pilóta tejesített jobban, hiszen az egyéni lista harmadik helyén végzett. Ugyanakkor a kanadai ex-versenyző meglepődött azon, hogy idén a fiatal brit versenyző ennyit hibázott, és elmaradt csapattársától.

    „Ez elég meglepő. Tavaly még újonc volt a csapatnál, ő volt a Williamsből érkezett új fiú. Csak annyit kellett tennie, hogy legyőzi Lewist, nem kellett túlságosan arra koncentrálnia, hogy a győzelmekért menjen. Sokkal könnyebb helyzetben volt. Lewisnak reagálnia kellett arra, hogy 2021-ben elvesztette a bajnokságot. Hirtelen már nem olyan autóban ült, amivel könnyen nyerhet. Ez megviselte, időbe telt mire összeszedte magát. Ez könnyítette meg George dolgát. Idén viszont megfordultak a dolgok. Lewis úgy dolgozott, mint a pályafutása elején, és ez megváltoztatta az egyensúlyt. George úgy lépett színre idén, hogy azt gondolta: ‘oké, már Lewis előtt vagyok, a győztesek közé tartozom’. Ez megváltoztatta az ő gondolkodásmódját is” – nyilatkozta 1997 világbajnoka a Planetf1-nek.

    Russell és Hamilton tavalyi helyzetét Daniel Ricciardo és Sebastian párharcához hasonlította Villeneuve. 2014-ben az ausztrálon sem volt nyomás, így könnyebben vette az akadályokat.

    „Russell tavaly ugyanabban a helyzetben volt, mint Ricciardo, mikor 2014-ben Vettel mellé került. Neki csak a saját dolgával kellett foglalkoznia, azzal nem, hogy milyen az autó. Vettelt kellett legyőznie, Vettel pedig próbálta feltalálni a spanyol viaszt, hogy újra nyerjenek. Ő ettől lassabb lett, ami Ricciardót jobb pozícióba hozta. Ezt láthattuk tavaly Russell és Hamilton kapcsán is.”

  • Briatore tart attól, hogy jövőre is egyhangú lesz a bajnokság

    Briatore tart attól, hogy jövőre is egyhangú lesz a bajnokság

    Flavio Briatore szerint minden esély meg van arra, hogy Max Verstappen és a Red Bull egyhangúvá varázsolja a 2024-es bajnokságot is.

    A holland versenyző 19, míg a csapat 21 győzelemmel zárta az idei idény mérlegét. Rekordokat döntve és szinte senkitől sem zavartatva masíroztak az újabb bajnoki címek felé, míg a többiek egy „külön bajnokságban” érezhették magukat. A Mercedes és a Ferrari, valamint az Aston Martin és a McLaren küzdött hol egymással, hol önmagával, ám a Bikákat csak egy alkalommal sikerült legyűrniük vasárnap. Szingapúrban Carlos Sainz szerezte meg a győzelmet, így megtörte az osztrák csapat sormintáját.

    Az egykori csapatfőnök abban reménykedik, hogy legalább a Ferrari képes lesz jövőre beleszólni a bajnokságba.

    „Reménykednünk kell abban, hogy a Ferrari javít ezen a télen, és valóban versenyképesebbek lesznek. Minden olasz nevében remélem, hogy legalább jobbak lesznek, mert bajnokságot nyerni nagyon nehéz lesz” – nyilatkozta Briatore.

    Az olasz vezető hozzátette, a vörösök anno Jean Todt irányítása alatt felvirágoztak, így reméli, hogy a szintén francia Frederic Vasseur is jó hatással lesz az alakulatra. Ugyanakkor a sikert sikerre halmozó Red Bull és Max Verstappen előtt megemli a kalapját.

    „Megérdemlik. A csapat rendkívül erős, míg Verstappen nem csinál semmi rosszat. Ő egy rendkívüli versenyző. Max tényleg eggyé vált az autójával, míg Sergio Pérez ugyanazzal a technikával látjuk mit csinál. Látszik a különbség, Max rendkívüli dolgokat művel. Ám sajnos egy kicsit tönkretette a bajnokságot ezzel. Remélem, jövőre izgalmasabb lesz, máskülönben az a szezon sem lesz túl szórakoztató” – tette hozzá Briatore.