Címke: Red Bull

  • Még Hornerrel mutatkozott be a címvédő Red Bull 20. F1-es autója

    Még Hornerrel mutatkozott be a címvédő Red Bull 20. F1-es autója

    A Red Bull kedden már bejáratta az RB20-at Silverstone-ban, és csütörtökön hivatalosan be is mutatta azt, utolsóként a csapatok közül.

    Az előző szezonban az F1-ben mindenkit lesöpört a Red Bull, egy kivételével az összes nagydíjat megnyerte. Idén a címvédő zárta az autóbemutatók sorát, 20 óra 30 perces kezdéssel folytatva egyúttal a szokatlan időpontok mintázatát a közép-európai idő szerint kora reggel leleplezett RB és a pontban 9:38-ra időzített McLaren után.

    Az RB20 a Red Bull F1-es működésének 20. modellje, amely a csapat legdominánsabb évét követően érkezik, ám egyúttal egy rendkívül zűrzavaros időszakban is, hiszen a csapatvezető, Christian Horner ellen az elmúlt héten fegyelmi vizsgálatot indított a cég, ami akár az 50 éves szakember távozásával is járhat még a szezonnyitó előtt.

    A Milton Keynesben tartott bemutatón megjelent és a beszélt is Horner, de nem a személyét érintő vitákról. Az esemény a csapat második évtizedének megünneplése köré épült, Horner mellett David Coulthard, az istálló első szezonjának egyik pilótája is nyilatkozott, a videós bejátszások pedig a korábbi sikereket idézték fel.

    Adrian Newey, a Red Bull tervezője arról beszélt, az idei autó a tavalyi modell evolúciójaként készült, miután – elmondása szerint az egész csapat nagy meglepetésére – 2023-ban hatalmas előnnyel rendelkeztek a riválisokkal szemben.

     

    Ezzel véget ért az autóbemutatók sora, jövő szerdán, február 21-én Bahreinben pedig megkezdődik a háromnapos tesztelés a szezonra, amely egy hétre rá ugyanott indul majd.

    A Red Bull komoly ajánlatot tett a Verstappen csapattársának kiszemelt pilótának

  • Verstappen már az új autóját vezeti, és megint ignorálta a Netflixet?

    Verstappen már az új autóját vezeti, és megint ignorálta a Netflixet?

    A Red Bull ugyan csak csütörtökön mutatja be az idei F1-es versenyautóját, de úgy néz ki, már kedden pályára vitte azt Max Verstappen és Sergio Pérez.

    Az idei évtől a korábbinál kétszer annyi időt tölthetnek a pályán a Forma-1-es csapatok adminisztratíve filmforgatási célból, amit valójában sokszor inkább arra használnak, hogy bejárassák az új autót vagy bizonyos új elemeit, és megnézzék, az első mérések alapján minden a terveknek megfelelően működik-e.

    A jelek szerint ezt használja ki a Red Bull, Verstappen és Pérez Silverstone-ban kedden. Az élcsapatoknak ugyanakkor szokása, hogy az új autó premierjén csak egy lebutított változatot mutatnak be, hogy a riválisok ne lássák meg túl hamar, a tesztelés előtt az összes műszaki megoldást, és az is egyre gyakoribb, hogy a bemutatón kiállított autón csak a festés valódi az adott évet tekintve. Feltételezhetően a bejáratáson sem az idény eleji aerodinamikai konfiguráció látható.


    Közben arra is rámutattak az egyik Twitter/X csatornán, hogy Verstappen talán egyszer sem jelenik majd meg a Drive To Survive új évadjában, amely néhány nap múlva jön, mivel a világbajnok egyik beharangozó plakáton sem látható.

    Verstappen közismerten nem rajong a sportág egyes részleteit nem mindig valósághűen bemtató sorozatért, ezért valószínűleg nem adott engedélyt a forgatásra magáról.

  • Wéber Gábor: Horner „karaktergyilkosság” áldozata

    Wéber Gábor: Horner „karaktergyilkosság” áldozata

    A magyar F1-es közvetítés kommentátora, Wéber Gábor furcsállja, hogy Christian Horner ellen pont most jelentkeztek ilyen váddal.

    Wéber Gábor a Boxkiállás podcast adásában Nagy Dániel autóversenyzővel boncolta a Forma-1-ben 2024 elején bekövetkezett sok fontos eseményt, és a Red Bull csapatfőnöke elleni zaklatási vádakról is elmondta a véleményét.

    „Ez amúgy is annyira súlyos, és egy konkrét személyt érintő ügy. Egy ember pályafutásáról, karaktergyilkosságáról beszélünk, ha igaz, ha nem [a vád] – mondta. – Akit a legkevésbé bírok az életemben, annak sem kívánnék ilyet, és soha nem örvendeznék, hogy de jó, hogy megjárta, amiért hülyeséget csinált.”

    Kijelentette, hogy nem szabad elbagatellizálni az ügyet, és természetesen amennyiben jogos a vád, akkor el kell küldeni Hornert, de lát furcsaságokat abban, hogy pont most robbant ki a botrány. „A közvélemény azonnal ugrik egy ilyen hírre, és a közvélemény egy része azonnal el is ítéli, bármiféle konkrétum ismerete nélkül” – említette meg.

    „Húsz év alatt hogyhogy nem volt egy ilyen ügye sem? Amikor a legdurvábban szalad a szekér, megcsinálják a legsikeresebb szezonjukat, és ezután belefut egy ilyen történetbe. Ez mennyire tűnik logikusnak?”

    Ha a zaklatással vádolt Horner bukik a Red Bullnál, az Newey-t is elsodorhatja

    „Bármilyen hülye is lehetett Christian Horner, ha ilyen típusú ember, ha vannak ilyen hajlamai, ha így működik, akkor az elmúlt húsz év során is lehettek volna, lettek volna ilyen ügyei. Nem tudom, meddig lehetett volna szőnyeg alá söpörni őket, és ezek az ügyek már előkerültek volna legkésőbb az elmúlt napokban.”

    „Ha eddig nem csinált ilyet, miért pont a legnagyobb sikerei csúcsán kockáztatná a karrierjét?”

    „Egy ember karrierjéről és életéről van szó. Ez a téma nem vicc. Ha komoly és valós, akkor nyilván magának köszönheti, mondjuk úgy, hogy megérdemli. Ha jogtalan, ez olyan foltot hagy Christian Horner becsületén, amit utána nagyon nehéz lemosni, vagy örökre rajta marad egy kicsit.”

    Wéber Gábor szerint viszont, hogy ha felmentik Hornert, akkor is óhatatlanul lesznek olyanok, akik az eset eltussolását látják majd a döntésben. A Red Bull múlt pénteken hallgatta meg Hornert és a többi érintettet Londonban, de a vizsgálattal lehet, hogy csak hetek múlva végeznek.

    A Verstappen családnak is köze lehet a Horner elleni hadjárathoz

  • Hetekbe is telhet, mire Horner sorsáról döntenek

    Hetekbe is telhet, mire Horner sorsáról döntenek

    A Red Bull hétfőn közölte, hogy belső vizsgálatot indítanak a csapatfőnök Christian Horner ellen, amiben pénteken hallgatták meg az érintetteket.

    A vállalat szűkszavúan korábban csak annyit közölt, hogy Horner „nem megfelelően” viselkedett egy női alkalmazottal. A sajtóban olyan részletek jelentek meg az ügyről, hogy a vezetési stílusát érte kritika az elnyomó, manipulatív magatartás miatt (tehát nem intim fotókat küldözgetett).

    A Sky Sports tudósítója, Craig Slater úgy értesült, a Red Bull vizsgálata hetekig is eltarthat, így nemhogy a jövő heti autóbemutatóig, még talán az első idei versenyig sem tisztázódik a csapatfőnök sorsa.

    A BBC-nek nyilatkozó források azt tippelték, hogy Horner nem marad a pozíciójában; ami egyébként megtörténhet menesztés vagy (felajánlva) önként lemondás formájában.

    Nagyon valószínű, hogy hatalmi harc is szerepet kaphatott a vizsgálatban, mert Dietrich Mateschitz 2022-es halála óta a vállalat irányítása több kézbe került, és egyik-másik fél a befolyásának növelését próbálhatja elérni a csapatfőnök kényszerű búcsúztatásával.

    A Verstappen családnak is köze lehet a Horner elleni hadjárathoz

  • A Red Bull komoly ajánlatot tett a Verstappen csapattársának kiszemelt pilótának

    A Red Bull komoly ajánlatot tett a Verstappen csapattársának kiszemelt pilótának

    Az Autosport információi szerint a Red Bull megtette az első lépést, hogy 2026-tól ismét Alexander Albon legyen Max Verstappen csapattársa.

    Albon kelendő portékának számít, a pilótapiaci találgatásokban egyre többször bukkan fel a neve élcsapatok kapcsán is: az elmúlt hetekben, Lewis Hamilton bejelentése előtt egyesek a Ferrarinál látták a jövőjét, majd Hamilton utódjaként is rendszeresen beszéltek róla, noha jelenlegi főnöke szerint 2026 előtt sehova sem megy a Williamstől. (Erre persze pont Hamilton meglepő váltása miatt ne vegyünk mérget.)

    Az angol szaklap úgy tudja, a Red Bull igyekszik elérni, hogy a most 27 éves versenyző számára 2026-tól a csapatuk legyen az első számú opció, és ők döntsenek arról, három idényre megállapodnak-e vele. A korosodó Sergio Pérez jövője és akár szezon közbeni menesztése az egész tavalyi évben téma volt, nem valószínű, hogy a mexikói az új szabályrendszer első évében is a bikásoknál marad.

    A pályafutása korai szakaszában a Red Bull támogatását élvező Albon 2019-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és már az első évében beülhetett a Red Bullhoz versenyezni, miután a csapat szezon közben előléptette a gyengélkedő Pierre Gasly helyére.

    Albon kiszámolta, hogy gyorsabb Péreznél, ezzel kilincselt a csapatoknál

    Mindazonáltal ő sem boldogult Max Verstappen csapattársaként, 2020 végén lapátra tették, és úgy tűnt, ezzel befellegzett az F1-es karrierjének is. Ide 2022-ben, a Williamsszel tért vissza, és azóta nagyon jó teljesítményt nyújt, ő maga úgy érzi, most ér a csúcsformájához.

    Lehet, hogy érettebben, több tapasztalattal jobban helytállna Verstappen mellett, de biztos sokan kétkednek benne, hogy sokkal jobban teljesítene Péreznél.

    Ha Schumacher nem döngöli földbe Jos Verstappent, most Max sem dominálna?

  • A Verstappen családnak is köze lehet a Horner elleni hadjárathoz

    A Verstappen családnak is köze lehet a Horner elleni hadjárathoz

    A jelek arra utalnak, hogy a Red Bullnál egyre kevesebben állnak Christian Horner mellett a csapatvezető pénteki tárgyalása előtt. Még régi szövetségese, Bernie Ecclestone is azt javasolta neki, hogy csendben távozzon a csapat éléről.

    Hornert pénteken hallgatja meg a Red Bull ausztriai vezetősége, a vád pedig a különböző német és brit sajtóértesülések értelmezésében a zaklatástól a nem megfelelő viselkedésig terjedő skálán található valahol, ami miatt a csapat egy tagja panaszolta be az istálló élén huszadik szezonjára készülő csapatvezetőt. Hogy pontosan mit is vétett Horner, azzal kapcsolatban legkorábban pénteken láthatunk tisztábban, amennyiben beszél erről a nyilvánosságnak ő maga vagy a cég.

    A Red Bullt mindenesetre szorítja az idő, hiszen jövő csütörtöki autóbemutatójáig mindenképp illő lenne letisztáznia, hogy ki álljon csapatvezetőként az RB20-as modell mellé. Az újabb sajtóértesülések szerint azonban Hornernek nem tűnnek jónak az esélyei arra, hogy megtartsa pozícióját, miután az istálló több kulcsemberének bizalmát is elveszítette.

    A közte és a Red Bull tanácsadójaként ténykedő Helmut Marko közötti ellentét, hatalmi harc már korábbról ismert, most pedig az f1-insider arról ír, hogy a fia révén az istállóban szintén súllyal rendelkező Jos Verstappen is összekülönbözött Hornerrel – a címvédő Max Verstappen pedig aligha állna az apjával ellentétes oldalra. A lap szerint ráadásul az a Horner és Adrian Newey között meglévő megállapodás sincs már érvényben, miszerint egyikük távozása esetén a másik is szabadon elhagyhatná a csapatot – s ha hinni lehet az értesüléseknek, a sztártervező már biztosította is lojalitásáról a vezetőséget.

    Eközben a Forma-1-et 2016-ig irányító Bernie Ecclestone is becsatlakozott az ügybe, aki Hornerrel jó személyes viszonyt ápol, ám ezúttal ő is inkább azt tanácsolta a brit csapatfőnöknek, hogy fogadja el a Red Bull javaslatát és önként hagyja el a posztját, minél alacsonyabban tartva az ügy körüli médiazajt. Horner azonban továbbra is kész megvédeni a saját álláspontját, s a hírek szerint maga is ügyvédekkel készül a pénteki meghallgatásra.

    A következő egy hétben valószínűleg az ügy sok részletével kapcsolatban tisztábban láthatunk majd.

  • Kiderült, mikor dőlhet el Horner sorsa a Red Bullnál

    Kiderült, mikor dőlhet el Horner sorsa a Red Bullnál

    Egyetlen nap alatt robbant be a nyilvánosságba és dagadt óriásira a Red Bull csapatfőnökét érintő botrány, az istállót és a cég vezetőségét pedig szorítja az idő, hiszen a jövő heti autóbemutató előtt mindenképp szeretnének az ügy végére járni.

    A feltételezések szerint a csapaton belül az elmúlt hét végén látott napvilágot az ügy, publikussá pedig hétfőn vált, hogy Christian Horner ellen vizsgálatot indított a Red Bull ausztriai vezetősége, miután a csapat egyik dolgozója szerint nem megfelelő bánásmódot tanúsított vele szemben – ennek mibenlétéről két eltérő narratívát is lehetett olvasni. A Horner-ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről itt és itt írtunk bővebben.

    A The Race most úgy értesült, hogy a Red Bull e hét péntekre hívott össze egy meghallgatást, amelyen Horner is részt vesz, s leghamarabb ezt követően kerülhet majd pont az ügy végére. A Red Bull az F1-es autóbemutatóját jövő csütörtökre, február 15-re tűzte ki, akkorra mindenképpen szeretné tisztázni a Horner körüli történések mibenlétét vagy az esetleges utódlást.

    Közben James Vowles lett az első csapatfőnök, akit megkérdeztek a Horner-ügyről, amikor a Williams vezetője a hétfői festésbemutató után nyilatkozott a Bloombergnek.

    „Ami ezeket a vádakat illeti, én nem tudhatom, mi áll mögöttük, és hogy valójában mi történt – fogalmazott a brit szakember. – Annyit tudok mondani, hogy ha valaha is nálunk történik ilyen, mindent meg fogunk tenni, hogy helyrehozzuk az ügyet, és hogy egy olyan környezetet teremtsünk, amely mindenkivel szemben elfogadó.”

    Arra a felvetésre, hogy a vizsgálat következménye akár az is lehet, hogy az F1-ben legrégebb óta szolgáló, a jelenlegi sikercsapatot vezető csapatfőnöknek hirtelen távoznia kell a sportból, Vowles hozzátette:

    „Mindannyiunknak tükörbe kell néznünk, és gondoskodnunk arról, hogy a megfelelő kérdéseket tegyük fel, és hogy úgy cselekedjünk, hogy azokra ne csak ma, de tíz év múlva is büszkék lehessünk.”

  • Ha a zaklatással vádolt Horner bukik a Red Bullnál, az Newey-t is elsodorhatja

    Ha a zaklatással vádolt Horner bukik a Red Bullnál, az Newey-t is elsodorhatja

    Valóban komolynak tűnnek a Red Bull F1-es istállóját irányító Christian Hornerrel kapcsolatos súlyos állítások, amelyek könnyen a legrégebb óta szolgáló csapatfőnök állásába kerülhetnek. Egyre több sajtóértesülés lát napvilágot arról, hogy mi történhetett valójában, illetve hogy milyen következményei lehetnek Horner távozásának egy héttel az autóbemutató előtt.

    Hétfőn délután először a holland Telegraaf számolt be arról, hogy a Red Bull ausztriai vezetősége vizsgálatot indított a csapatvezetői székben idén 20. szezonját megkezdeni készülő Horner ellen, aki állítólag „nem megfelelően viselkedett” az istálló egyik hölgytagjával. A cég ezt követően meg is erősítette, hogy valóban létezik az ügy, amelyet jelenleg jogászok segítségével vizsgálnak.

    A német Bild még hétfőn arról írt, hogy valamilyen fotók küldése miatt panaszolta be az a sértett munkatárs az 50 éves Hornert, noha az AP értesülései szerint nem erről van szó, hanem az agresszív vezetési stílusa miatt lett pellengérre állítva a csapatfőnök. Bármi is volt a mostani ügy beindítója, a Telegraaf szerint ez csak újabb jele annak, hogy a vállalaton belül egy ideje többen szeretnék már őt eltávolítani – s immár a salzburgi és a thaiföldi tulajdonosok körében is elvesztette a bizalmat.

    Horner lehetséges menesztése kellemetlen pillanatban érné a csapatot, hiszen jövő hét csütörtökén, február 15-én tartja autóbemutatóját a Red Bull, a rákövetkező héten a tesztek, február végén pedig már a 2024-es F1-es szezon első versenyhétvégéje kezdődik. Egybehangzó értesülések szerint ha új csapatfőnököt kell kinevezni, arra a jelenlegi csapatmenedzser, Jonathan Wheatley a legesélyesebb jelölt, aki szintén majdnem a kezdetektől, 2006 óta az istálló tagja. A hírek szerint a 80 éves Helmut Markónak nincsenek csapatvezetői ambíciói.

    A brit újságíró, Joe Saward szerint Horner távozása még a véltnél is nagyobb hullámokat csaphat: a paddockban ugyanis tartja magát egy sejtés, miszerint a sikercsapat két kulcsembere, Horner és Adrian Newey olyan szerződéssel rendelkeznek, amelyek egymástól is függővé teszik a Red Bullnál betöltött állásukat, azaz ha egyikük távozik a csapattól, a másik is megteheti ezt. A brit sztártervező, aki kulcsfigurája volt a Red Bull 2010 óta szerzett hat konstruktőri és hét egyéni vb-címének, ugyancsak a kezdeti évek óta tagja az istállónak, nemrég azonban karrierje legnagyobb bánatának nevezte, hogy sohasem dolgozhatott Lewis Hamiltonnal, Fernando Alonsóval vagy a Ferrarival.

    Külön érdekes vetülete a botránynak, hogy mindez akkor történik, amikor a Red Bull az F1 történetének egyik leglenyűgözőbb dominanciája után simán elsétált a 2023-as bajnoki címekkel, és a riválisok erős sejtése, hogy Max Verstappennel a volán mögött idén is befoghatatlanok maradnak.

  • Frissítve: Vizsgálat indult a Red Bull csapatvezetője ellen

    Frissítve: Vizsgálat indult a Red Bull csapatvezetője ellen

    Váratlan bonyodalom zavarta meg a Red Bull előszezoni felkészülését, miután az istálló megerősítette, hogy a csapat egy munkatársa által tett panasz után nyomozás indult Christian Horner egy tettének ügyében.

    A hírt a holland De Telegraaf közölte a lap szerint az istállót 2005 óta vezető Hornert „nem megfelelő viselkedés” miatt panaszolta meg a Red Bull egy alkalmazottja. A forrás szerint a csapatvezető tagadja a vádakat.

    Ennél több részlet egyelőre nem ismert, mindenesetre a címvédő istálló egy szóvivője megerősítette a hír valódiságát az alábbi közleményben:

    „Miután a vállalat tudomására jutott egy bizonyos vád, független vizsgálatot indítottunk. A jelenleg is zajló folyamatot egy külsős, erre szakosodott ügyvéd végzi. A vállalat rendkívül komolyan veszi ezeket az ügyeket, a vizsgálatot pedig igyekszünk a lehető leggyorsabban lezárni. Nem lenne illő most ennél többet mondani.”

    A Red Bull autói 2023-ban a pályán szinte érinthetetlenek voltak, ám nem ez az első eset az elmúlt egy évben, hogy az istálló vezetőségének pályán kívüli ténykedése kreál nemkívánatos szalagcímeket a csapat körül: ősszel Helmut Marko Sergio Pérezzel kapcsolatos kijelentései okoztak zűrt.

    FRISSÍTÉS: Állítása szerint a német Bild valamivel konkrétabb információkkal rendelkezik: Horner valamilyen fényképeket küldhetett egy női alkalmazottnak.

    A Motorsport-Total pedig arról értesült, a Red Bull ausztriai vezetősége megkérte Hornert, hogy önként mondjon le posztjáról. Állítólag a csapat birtokában van egy dosszié, amely a Horner elleni vádak alapját tartalmazza.

    A Motorsport-Total megkérdezte Helmut Markót is az ügy kapcsán, akiről köztudott, hogy mindenről azonnal kinyilvánítja véleményét. „Semmit nem mondok róla” – felelte ezúttal.

  • Ezért nem lelkesedett Newey kezdetben a 2022-es szabályokért

    Ezért nem lelkesedett Newey kezdetben a 2022-es szabályokért

    A Red Bull legendás tervezője, Adrian Newey elismerte, hogy eleinte lesújtották a Forma-1 újdonsült ground effect-szabályai. A brit tervezőguru csak az apróbb részletek megjelenését követően tudott lelkesebb lenni.

    A 2022-es szabályváltozások értelmében az autók leszorítóerejének túlnyomó része a talajkölcsönhatásból (ground effect) származik. A szóbanforgó megoldás annak érdekében lett alkalmazva, hogy a versenyzők a riválisukhoz közel autózva kevésbé szenvedjenek a turbulens légáramlatoktól, és ezáltal könnyebben tudjanak előzni a versenyek során.

    Red Bull: Newey egyszer majdnem rábólintott a Ferrari „mesés” ajánlatára

    A technikai igazgatóknak azonban sok félelme volt az új regulák láttán, például hogy a korlátozások és a szigorú előírások miatt az F1 az IndyCarban használatos egyforma karosszériák irányába megy el. Ez azonban utólag kiderült, hogy alaptalan volt, mert már 2022-ben is számos különböző koncepciót láthattunk a versenypályákon.

    Newey nemrégiben elárulta, hogy a többi tervezőhöz hasonlóan ő sem volt valami lelkes, miután először végigfutotta a 2022-es szabályváltozásokkal kapcsolatos információkat.

    „Őszinte leszek, amikor megláttam az új regulák első változatát, akkor még nem igazán tudtam hova tenni az olvasott tudnivalókat – árulta el a brit tervezőzseni, akinek már számos bajnoki tervrajz került ki a kezei közül.

    „Nagyon szigorú volt a jellege, és ezzel nem voltam egyedül, mert más csapatok is ezt a véleményt osztották. Szerencsére az idő múlásával sikerült elérnünk változásokat e téren, és enyhítettek néhány ilyen jellegű korlátozáson.”

    Azonban ahogyan Newey egyre mélyebbre ásott az új szabályokat tanulmányozva, rájött, hogy az ördög a részletekben rejlik. A Red Bull sztártervezője arra a következtetésre jutott, hogy az nyerheti a legnagyobbat, aki a megfelelő padlólemezzel képes maximalizálni a talajkölcsönhatás jelenségét. Ez „menthette meg” a Red Bullt, mert a brit főtervező élvezte az ezzel a feladattal járó kihívásokat.

    „A korlátozások miatt meg van kötve a kezed, de amint belemerülsz a részletekbe, máris számos különböző módon értelmezheted a dolgokat – folytatta a 65 éves brit szakember. – Személy szerint mindig élvezem a szabályváltozásokat, mert ezek lehetőséget adnak egy újfajta szemléletre, és a kreativitást is javítják. 2026-ot ilyen téren még nem vagyok képes megítélni, hogy milyen lesz.

    Newey-nak ismételten sokat köszönhet a Red Bull, mert az utóbbi két szezonban szinte minden az energiaitalosokról szólt. Max Verstappen vezetésével eddig az egyéni és a konstruktőri bajnokságban sem talált legyőzőjére 2022 óta, és ha egy kisebb fajta csoda nem történik idén, akkor ez a sorozat nagy valószínűséggel a ground effect-szabályok harmadik évében sem fog megszakadni.

    Verstappen vagy Newey tudná könnyebben győztessé tenni a Haast?