Címke: Red Bull

  • Leclerc rossz hírekkel szolgált a Ferrari-szurkolóknak

    Leclerc rossz hírekkel szolgált a Ferrari-szurkolóknak

    Charles Leclerc legutóbbi nyilatkozata után a Ferrari szurkolói aligha fogják várni a soron következő Spanyol Nagydíjat. A monacói pilóta szerint a Red Bull pár nehezebb versenyt követően már képes lesz a jó formáját hozni Barcelonában.

    A Milton Keynes-i istálló leginkább annak köszönheti a sikerességét a jelenlegi szabályrendszerben, hogy az autójuk nagyon közel van az aszfalthoz, és ezzel a csapatok közül ő használja ki a ground effect előnyeit a legnagyobb mértékben. Ennek azonban hátránya is van, mivel az energiaitalosok autói nagyon érzékenyek a rázőköveken és az egyenetlen aszfalton egyaránt.

    Leclerc: Csak semmi pánik

    Az előbbi tény Miamiban, Imolában, Monacóban és Kanadában is megmutatkozott, mert a közvetlen riválisok, a Ferrari és a McLaren is komoly veszélyt jelentett a Red Bullra. Imolában Lando Norris a verseny utolsó köreiben rohamléptekben volt képes felérni Verstappen mögé, előzni azonban nem tudott. A brit pilóta Miamiban már azonban nyerni tudott, még úgy is, hogy a sikerhez némi szerencse is kellett.

    A Red Bull idei mélypontját Monaco jelentette, ugyanis Sergio Pérez rajtbalesetét követően a 60-szoros futamgyőztes Verstappen is csak egy 6. helyre futotta az erejéből. Ezzel szemben Charles Leclerc egy rajt-cél győzelemmel tudta megnyerni a hazai futamát. Azonban nehézségek ide vagy oda, a Red Bull holland kiválósága Imola mellett Montrealban sem talált legyőzőjére.

    Leclerc – aki a hazai győzelmét követően kiesett Kanadában és idén először nullázott – úgy véli, hogy a soron következő versenyhelyszíneken (Barcelona, Silverstone és Spielberg) jobban megmutatkozhatnak majd az RB20 erősségei, aminek köszönhetően az energiaitalos istálló könnyen visszatérhet a domináns formájához.

    „A Red Bull erősségeit jobban lehet majd látni Barcelonában – nyilatkozta a 6-szoros futamgyőztes Ferrari-pilóta a Kanadai Nagydíjat követően. – Azonban ehhez várnunk kell, és meg is kell bizonyosodunk róla. Mögöttük azonban nagyon szoros lehet a verseny.

    George Russell – aki a montreali időmérő edzésen úgy szerezte meg a pole pozíciót, hogy ezredre azonos kört autózótt Verstappennel – ugyanazon a véleményen van, mint Leclerc, és szerinte is jobb lehet a Red Bull a soron következő európai helyszíneken.

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

  • Verstappen így változtatna a 2026-os autókon

    Verstappen így változtatna a 2026-os autókon

    Max Verstappen elárulta, hogy miket alakítana át a 2026-ban érkező vadonúj versenyautókon. A holland pilóta szerint a könnyű, agilis autók eléréshez 30 kilogrammos súlycsökkentés helyett legalább 100-150-re lenne szükség.

    Az FIA még a Monacói Nagydíj előtt mutatta be a nagyközönségnek a 2026-os autók prototípusát, illetve az arra vonatkozó szabályok egy részét is prezentálta. Az új konstrukció valamelyest keskenyebb és alacsonyabb lesz az elődjéhez képest viszonyítva.

    Megszűnik a DRS, összemennek az autók – bemutatták a 2026-os F1-es szabályokat

    A súlycsökkentésnek összességében pozitív fogadtatása volt a versenyzők körében, miután a mezőny túlnyomó többsége már évek óta azt hangoztatja, hogy könnyebb autókkal szeretnének versenyezni.

    Azonban a súlycsökkentésnek hátrányai is lehetnek. A csapatok már a mostani szabályrendszerben is csak nagy nehézségek árán tudták elérni a súlyhatárban megszabott értéket, de még mindig vannak olyanok, akik ezen érték felett vannak, és körönként értékes tizedmásodpercektől esnek el emiatt. Verstappen attól fél, hogy ez komoly problémákhoz is vezethet.

    „Nehéz lesz mindent megvalósítani, de meglátjuk, hogy miként alakulnak majd a dolgok – árulta el a Red Bull holland kiválósága. – Szerintem még mindig vannak olyan csapatok, akik a túlsúly miatt szenvednek, és a 30 kilogramm mínusz még csak ezután következne. Tisztában vagyok azzal, hogy változni fognak a dolgok, de nem gondolom azt, hogy a 30 kilogrammos csökkentés lesz a jó megoldás.”

    „Legalább 100-150 kilót kellene lefaragni. Nyilvánvaló, hogy ezt jelen keretek között nem lehet kivitelezni, de szerintem nagy szükség lenne arra, hogy ezt fontolóra vegyük. Szerintem így sokkal gyorsabbá tehetők lennének az autók, és könnyebben is mozognának a kanyarokban. A súly növekedésével a biztonság is nagyobb lett, ami remek dolog, de biztos vagyok benne, hogy másik út is létezik. Ez csak attól függ, hogy a szabályokba mit írnak.”

    A DRS 2026-tól megszűnik, azonban lesz egy rendszer, ami a helyébe lép, és hasonló módon működik majd: az egy másodpercen belülre került üldözők extra energiafelhasználásra lesznek jogosultak, amit a következő kör során saját döntésük szerint beosztva használhatnak fel. A háromszoros világbajnok Red Bull pilóta még nem tudja, hogy az új megoldás mennyire lesz majd hatékony éles körülmények között.

    Verstappen már gyerekként megfertőződött Alonsóval, aztán ugyanolyan lett, mint ő

  • Túl hajlékony a Mercedes új szárnya? A Red Bull ellenőrzést kér az FIA-tól

    Túl hajlékony a Mercedes új szárnya? A Red Bull ellenőrzést kér az FIA-tól

    A Kanadai Nagydíjra nagy fejlődés volt megfigyelhető a Mercedes teljesítményében, amit a csapat nagyrészt az új első vezetőszárny jótékony hatásainak tulajdonít. A Red Bull meg akar győződni róla, hogy biztosan szabályos-e az új elem.

    A Mercedes a szezon első harmadában csak elvétve tudta beleütni az orrát a Red Bull, a McLaren és a Ferrari dolgába, a csapat a negyedik helyre csúszott az erősorrendben, és nyolc futamon keresztül még dobogót sem szerzett. A Monacói Nagydíjra aztán megérkezett egy példány az új első vezetőszárnyból, amibe nagy reményeket fektetett az istálló: az elem akkor Lewis Hamilton kérésére George Russell autójára került fel, de az előzésre napjainkban már alkalmatlan utcai pályán mérsékelten tudott csak megmutatkozni a hatása, a brit az 5. lett.

    Hamilton is kérhette volna az új szárnyat, aminek a hiánya miatt panaszkodik, de nem merte

    Montrealra már Hamilton is megkapta az új szárnyat, az autók tempója pedig erre a hétvégére látványosan feljavult: Russell megszerezte a pole-t, a futamon 20 körön át vezetett, végül pedig az idei első dobogós hely is meglett általa, miután a hajrában a 4. helyre szorította Hamiltont.

    Az esős-száraz körülmények között a futam több pontján a Mercedesek tempója egy szinten volt a McLarenekével és a végül győztes Max Verstappenével, ami magabiztossággal tölti el a csapattagokat a folytatásra.

    A Formu1a.uno értesülései szerint azonban a Red Bull most kérelmet nyújtott be az FIA technikai szakosztályához, amelyben arra kérte a szövetséget, hogy vegyék alaposabb vizsgálat alá a Mercedes új első szárnyának hajlékonyságát. Az ominózus szárny természetesen teljesítette az FIA statikus tesztjeit a hétvége során, így nem is kérdőjeleződött meg a verseny végeredménye. A merevségi teszteket azonban állóhelyzetben végzik, s nem ez az első alkalom, amikor egy csapat kapcsán felmerül annak gyanúja, hogy menet közben, a légáramlatok hatására az első vezetőszárnya nagyobb mértékben elhajlik, mint azt a szabályok engednék – ezzel aerodinamikai előnyt adva az autónak. A múltban legtöbbször éppen a Red Bull autóit övezték ilyen gyanakvások.

    Horner: A visszafejlesztett Red Bull is jobb, mint a továbbfejlesztett Mercedes

    A Milton Keynes-i istálló által benyújtott kérvény nem feltétlenül jelenti azt, hogy illegálisnak tartják a Mercedes újítását. A csapatok gyakran élhetnek ezzel az eszközzel, ha egyszerűen maguk is át szeretnék venni a rivális által bemutatott újítás koncepcióját, de mielőtt belefognának a fejlesztésbe, leellenőriztetik az FIA-val, hogy biztosan legális-e az elem. Ha nemleges választ kapnak, nem kell rá extra erőforrásokat fektetniük, és az ellenfelet is visszakozásra késztetik, ha pedig elfogadott, talán a saját autójukon is hamarosan feltűnik valami hasonló.

  • Hamiltont nyerni is hagyták olyanért, ami miatt most Pérezt büntették – morog a Red Bull

    Hamiltont nyerni is hagyták olyanért, ami miatt most Pérezt büntették – morog a Red Bull

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem ért egyet az FIA által Montrealban Sergio Pérezre kiosztott büntetéssel – kettős mércére gyanakodva egy négy évvel ezelőtti esetet hozott fel.

    Az addig is katasztrofális hétvégét teljesítő, az időmérő edzésen már a Q1-ben kieső Sergio Pérez hibázott a változó időjárás mellett zajló Kanadai Nagydíjon: a mexikói az 51. körben megcsúszott, Red Bulljának hátuljával pedig a falnak ütközött, ami miatt letört a hátsó vezetőszárnya. Mivel ennek az elemnek a helyreállítása hosszú folyamat, a mexikói számára véget ért a futam, a Red Bull azonban arra kérte, hogy ne a pálya mellett parkolja le az autóját, hanem térjen vissza azzal a bokszba – ezzel elkerülve, hogy a versenyirányítás biztonsági autót rendeljen el, ami hátrányosan érintette volna az élen álló és végül győztes Max Verstappent.

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

    Az FIA azonban a futam után arra jutott, hogy a csapat hibát követett el azzal, hogy nem kérte azonnali megállásra Pérezt, hiszen sérült autójának szétszóródó elemei potenciálisan veszélyt jelentettek a mezőny többi tagjára: így utólag a Red Bullt 25000 eurós pénzbírsággal, a mexikói pilótát pedig a Spanyol Nagydíj rajtrácsán három rajthelyes büntetéssel sújtották.

    Helmut Marko a Speedweekben vezetett rovatában kritizálta a felügyelők döntését, csapatának lépését pedig azzal védte, hogy mivel a televíziós közvetítés sem kapta el azonnal a balesetet, a bokszutcában ők sem voltak tisztában a keletkezett károk mértékével.

    „Három hellyel hátrasorolták Pérezt a spanyolországi rajtrácson, amiért Montrealban visszavitte a sérült autóját a garázsba ahelyett, hogy leparkolta volna a pálya mellett. Véleményem szerint ez túl szigorú büntetés, mert egy ilyen változó körülmények között zajló versenyen az lenne a fontos, hogy visszavigyük az autót – magyarázta Marko. – Pérez visszapillantói piszkosak voltak, így nem látta, milyen állapotban van a hátsó szárny, az adatokból pedig mi is csak azt láttuk, hogy a felfüggesztés nem sérült. Természetesen arra törekedtünk, hogy visszahozzuk az autót, és ha lehetséges, még harcba szálljunk a pontokért. Később a felügyelők közölték, hogy az autó egyes elemei leszakadtak. De emlékszem, hogy egyszer Lewis Hamilton három kerékkel futott be a célba Silverstone-ban, és nyert. Furcsa, hogy akkor azért nem járt büntetés.”

    Marko természetesen a 2020-as Brit Nagydíjra utalt, amelyen Hamilton az élen haladva az utolsó körben kapott bal első defektet, ekkor viszont nem merült fel, hogy szabálytalan lenne tovább haladnia. Hamilton végül szikrázó autóval és defektes gumival is meg tudta őrizni előnyét a célig, de csak amiatt, mert a Red Bull pár körrel korábban a leggyorsabb kör megfutásának reményében kerékcserére hívta a második helyen haladó Verstappent – enélkül a holland könnyedén elkapta volna a Mercedest, s valószínűleg ma már a Red Bull tanácsadója sem találna kivetnivalót a versenyben.

    Hamilton defektes győzelme:

    Más bennfentesek, például az F1-nél dolgozó riporter, Will Buxton szerint viszont túlságosan enyhe volt a Red Bullra kiszabott büntetés Montrealban, hiszen a szabály megszegésével befolyásolták a verseny kimenetelét, hogy az számukra kedvező legyen. Előnyszerzés érdekében, szabálytalanul elkerülni a biztonsági autót pedig elvi szinten nem sokban különbözik attól, mint előnyszerzés érdekében biztonsági autót okozni – utóbbi pedig a 2008-as Szingapúri Nagydíj ütközésbotrányát idézte elő.

    Sokkal többször volt már holtverseny a pole-ért az F1-ben, mint azt gondolnánk

  • Horner: A visszafejlesztett Red Bull is jobb, mint a továbbfejlesztett Mercedes

    Horner: A visszafejlesztett Red Bull is jobb, mint a továbbfejlesztett Mercedes

    A Kanadai Nagydíjon újabb szópárbajba bonyolódott egymással a Mercedes és a Red Bull – amit a futamhoz hasonlóan utóbbi istálló nyert meg.

    Bár a Red Bull továbbra is vezeti a bajnokságokat, a szezon legelején látott fölénye a többiekkel szemben fokozatosan elillant. A monacói küszködés után Montrealban is hasonló nehézségekre számított a csapat az intenzív kerékvetőhasználat miatt, ami instabillá teszi az autóit.

    A hétvégén beérte tempóban a Red Bull a Mercedes is, hiszen a csapat váratlan rajtelsőséget szerzett Montrealban, amit James Allison technikai igazgató úgy magyarázott, nemcsak ők léptek előre, hanem a Red Bull is hátra, miután nekik nem váltak be legutóbbi újításaik.

    „Úgy tűnik, hogy a fejlesztésük visszafejlesztés lett. Ha egy fejlesztés nem működik, az tényleg megnehezíti egy csapat életét, hiszen elkezd kételkedni az eszközeiben, visszakoznia kell, eközben pedig jelentősen lemarad. Az idő a legjobb barát, az idő elveszítése a legnagyobb ellenség” – szúrt oda még a futam előtt a riválisnak Allison.

    Bár a verseny első húsz körében még Russell vezetett, végül azonban Verstappen kerekedett felül, így Christian Horner csapatfőnök nem is mulasztotta el, hogy visszaszóljon a Mercedesnek.

    Nesze, sánta, itt egy púp! – Pérez büntetést kapott Barcelonára, már Horner is türelmetlen

    „Még a visszafejlesztésünkkel is le tudtuk győzni a fejlesztésüket. Ez a győzelem nagy elégtétel volt” – idézi az Autosport Hornert, aki mindazonáltal elismeri, hogy egyre nagyobb nyomás helyeződik rájuk a riválisoktól.

    +Az elmúlt pár versenyzünk kicsit zűrzavaros volt, de így is megnyertünk az utóbbi háromból kettőt. Pole-t szereztünk Imolában, és itt is azonos kört futottunk a pole-idővel, mindezt egy olyan autóval, amelynek mindkét versenyző érzi a hiányosságait.”

    „Tudjuk, hogy lesznek még később olyan pályák, például Szingapúr, ahol felmerülhetnek hasonló problémák. De enélkül is arra számítunk, hogy a Ferrari, a McLaren, és az ezen a hétvégén felzárkózó Mercedes minden pályán versenyképes lesz. Szóval annak dacára, hogy hat versenyt megnyertünk az eddigi kilencből, folyamatosan csúcsformában kell lennünk, hogy megtartsuk az előnyünket.”

  • Marko: Pérez problémái pszichológiai eredetűek

    Marko: Pérez problémái pszichológiai eredetűek

    A hűvösben és alacsony tapadású pályán rendezett Kanadai Nagydíj időmérőjén megint nagyon hamar elvérzett Sergio Pérez, és Helmut Marko szerint nem az autó okozta a problémáit.

    Noha a Red Bull autójával valami nem stimmel az imolai fejlesztési csomag óta, mert Max Verstappen is láthatóan küszködik vele, azért kínos volt Péreztől, hogy zsinórban másodszor kiesett a Q1-ben.

    „A hátsó tengely viselkedése kifogott rajtam, végül megfizettem ennek az árát. Nem tapadt az autó, sokat csúszkáltam, katasztrófába torkollott az időmérő. Utólag látjuk, hogy néhány dolgot csinálhattunk volna jobban, de a hiányzott a tempó” – jelentette ki Pérez a Sky Sportsnak.

    „Inkább a gumik, mint a kerékvetők okozták. Ilyen körülmények között valamiért nem tudjuk működésre bírni a hátsó tengelyt, egyáltalán nem tudtam támaszkodni rá. Nem volt meg az önbizalmam az autóban, nem tudtam keményen nyomni a gázt.”

    A Red Bull szakított az identitásával, fél kockáztatni?

    A kerékvetőkkel Pérez arra utalt, hogy az RB20-nak azok nem ízlenek, Verstappen mégis megfutotta a leggyorsabb időt (holtversenyben George Russell-lel). A mexikói pilóta egyrészt fellélegezhet a jövője miatt, hiszen pont a héten jelentették be, hogy meghosszabbították a szerződését, ugyanakkor hosszú távon mégiscsak nyugtalanító lehet, ha nem szedi össze magát és marad a hullámvölgyben.

    A Red Bull tanácsadója ezúttal nem köszörülte a nyelvét Pérezen, ahogy időnként teszi, és beszélt a problémáiról. „Nem az autó okozza, Max teljesítménye ezt igazolja. Szerintem  inkább pszichológiai eredetű. Nehézséget okoz neki, amikor változnak a körülmények, Fájdalmas, hogy már harmadjára nem jut el a Q3-ig” – nyilatkozta Marko a ServusTV-nek.

    F2-es tempójuk lehet az új F1-es autóknak, a csapatok cselekednének, de az idő ketyeg

  • Pérez elárulta, milyen érzés a Red Bullnál versenyezni

    Pérez elárulta, milyen érzés a Red Bullnál versenyezni

    Nemrég vált hivatalossá, hogy 2025-ben és 2026-ban is Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál. A mexikói pilóta a bejelentést követően elárulta, hogy szíve szerint a Milton Keynes-i istállónál fejezné be a Forma-1-es pályafutását.

    A mexikói hatszoros futamgyőztes számára egy két évre szóló szerződésben állapodott meg az energiaitalosok vezetőivel, aminek köszönhetően a 2026-os évad végéig biztos helye lesz a királykategóriában. Ha Pérez kitölti a következő szerződésében szereplő időtartamot, akkor annak lejáratakor a hatodik szezonját fogja teljesíteni a Red Bullnál.

    Hivatalos: Eldőlt, ki lesz Verstappen csapattársa jövőre

    Christian Hornerék döntés megosztotta a nyilvánosságot, mert ugyan Pérez jó formában indította a szezont, és árnyékként követte a csapattársát, Max Verstappent, azonban a legutóbbi versenyeken formán kívül teljesít. Mivel a Ferrari és a McLaren is lőtávolon belül van a Red Bullhoz képest, ezért a bikások számára fájóak lehetnek a konstruktőri bajnokságban mexikói ballépései.

    Pérez a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtónapján többek között az új szerződéséről is beszélt a nyilvánosság előtt.

    „Nyilvánvalóan boldog vagyok, hogy sikerült egyességre jutnunk – árulta el a Red Bull versenyzője. – Ez azt jelenti, hogy mindkét oldal elégedett, és örülök, hogy együtt megyünk tovább előre, ahol remek célok várnak minket.”

    „A Red Bull egy olyan csapat, ami képes mindent kivenni belőled. Ez egy olyan kihívás, ami a pályán és azon kívül is előfordul, nem minden csapatnál tapasztalható ehhez hasonló jelenség. Eddigi karrierem során még nem találkoztam hasonlóval egyik másik csapatnál sem.”

    „Amikor alárítam, vállaltam, hogy 100%-ot fogok nyújtani a pályán. A tárgyalások során mindenki egyenes volt, semmi nem okozott problémát. Itt vagyok már egy pár éve, szóval ez megkönnyíti a dolgot, mert tisztában vagyunk azzal, hogy a másik fél mit szeretne.”

    Pérez azt is hozzátettem, hogy más csapatokkal is felvette a kapcsolatot, de az A, a B és a C tervét is a Red Bull jelentette. A mexikói nagyon szeretné meghálálni a bikások bizalmát, és ha innen vonulhatna vissza az F1-ből, akkor mindenkit biztosított arról, hogy az utolsó körig nyomni fogja neki, ami a csövön kifér.

    A Red Bull szerint ez állhat Pérez rossz hétvégéjének hátterében

  • A Red Bull szakított az identitásával, fél kockáztatni?

    A Red Bull szakított az identitásával, fél kockáztatni?

    A Red Bull úgy döntött, még egy vagy két évig Sergio Pérez marad Max Verstappen csapattársa, ebből pedig az látszik, hogy végképp szakítottak a korábbi alapelveikkel.

    Az istálló ugyanis híres volt arról, hogy felfedezi, építgeti a fiatal autóversenyzőket, és a koncepció csúcsdíszei Sebastian Vettel és Max Verstappen lettek. Régebben elég mély merítési lehetőségeik voltak, de évek óta látszik, hogy az utánpótlás-bázisuk elapadóban van, bár Liam Lawson személyében ott toporog a kapuban a következő F1-es versenyzőjelölt.

    Pérez szükségmegoldásnak számító leigazolásakor már mutatkoztak ennek jelei, ám ahogy beindult a henger és jöttek a diadalok, vonakodtak változtatni. Végülis, bevált receptnek tűnik egy szupersztár és egy erős, futamgyőzelmekre képes pilóta párosítása, emlékezzünk rá, hogy Vettel Mark Webber csapattársaként halmozta a sikereket. Ott azonban nem elhanyagolható különbség volt, hogy Webber már két szezont a csapatnál töltött, mielőtt Vettelt előléptették, míg a Verstappen-Pérez duónál fordított érkezési sorrendet látunk a tapasztalat szempontjából.

    A Red Bull döntését értelmezhetjük kényelmességnek vagy pragmatizmusnak is, mindenesetre nem véletlen, hogy a mexikói jövője sokszor bizonytalanná vált a viszonylag jó bemutatkozó, 2021-es idénye után. Csapata előszeretettel hangoztatja, vele érték el először azt a történelmi bravúrt, hogy az egyéni pontversenyben megszerezték az első két helyet, de a fanyalgók joggal kontráznak, hogy ezt már illett volna 2022-ben is kipipálni, és azért minden idők egyik legdominánsabb autójával is rezgett a léc 2023-ban, hogy összejön-e a hőn áhított eredmény.

    F1-es pilótakörkép – ki, hol versenyez 2025-ben?

    Ráadásul a bejelentés időzítése is érdekes, mert a Pérez-ciklusban a jelek szerint most a lefelé ívelő fázisnál tartunk, amikor a jobb versenyeket hullámvölgy követi a mexikóinál. Elképzelhető, hogy a bikások a bizonytalanságból eredő további mélyrepülést akarták megállítani nála a bejelentéssel, de azért korántsem biztató jel, hogy az istálló egyre csökkenő előnye idején az egyik pilóta huzamosabb ideig botladozik.

    Tény, a Forma-1 történelme azt mutatja, hasznosabb a kiemelkedő versenyző mellé egy kevésbé erőset szerződtetni, noha a Ferrari jelenleg más nézetet vall Lewis Hamilton leigazolásával. Házon belül is találhatott volna a Red Bull olyat, aki reális eséllyel minimum hozza Pérez szintjét…

    Cunoda miért nem kapott esélyt az előléptetésre?

    Cunoda Jukiról lerí, hogy nem az a szupertehetség, aki néhány év alatt meghódíthatja a Forma-1-et, elvégre ezek a típusú pilóták egy-két éven belül élcsapatnál kötnek ki. A japán ezzel szemben már a negyedik idényét tapossa a most RB-nek hívott utánpótlás-gárdánál, ami egyébként szintén szokatlan, hiszen korábban ennyi időt senki sem kapott a bizonyításra itt.

    Körbeudvarolja egymást Cunoda és a csapata

    A (2026-tól már az Aston Martin partnerének szegődő) Honda támogatását élvező Cunoda jövője is kérdésessé vált így: akar-e egy eredetileg utánpótlásépítő csapatnál maradni ötödik szezonra is? Érdeklődő biztos lesz iránta, volt már sok villantása. Legutóbb Carlos Sainz volt hasonló helyzetben a Red Bull utánpótlásában, aki azóta más istállóknál megmutatta, hogy képes elit teljesítményre.

    Bosszantó lehet neki, hogy Helmut Marko a tavaszi szereplését többször ajnározta a sajtóban, egyes versenyek után Verstappennel egy szinten emlegette, ugyanakkor felhívta a figyelmét, hogy tovább kell javulnia. Erre nem kapott elég lehetőséget, hiába szerzett pontot az előző hat futamból ötön.

    De itt is megmutatkozik, hogy a Red Bull mennyire eltért a korábbi alapelveitől: Cunoda csapattársa a 34 éves Daniel Ricciardo, akinek a helyén már idén sokan szívesen látták volna Lawsont. Ami az RB potenciális jelöltjeit illeti Lawson mögött, az F2-ben jelenleg a tabella 2. helyén áll a francia Isack Hadjar, a japán Ivasza Ajumu pedig a japán Super Formulában pallérozódik, ahogy anno Pierre Gasly-val vagy épp Lawsonnal tették az F1 előtti lépcsőfokként.

    Egyszer Verstappen is visszavonul, és akkor nagyot koppanhat a Red Bull.

    Russell rendhagyó karrierutat ajánl Verstappennek

  • Hivatalos: Eldőlt, ki lesz Verstappen csapattársa jövőre

    Hivatalos: Eldőlt, ki lesz Verstappen csapattársa jövőre

    Két további szezonra megtartja Forma-1-es csapatában Sergio Pérezt a Red Bull, jelentette be a csapat a Kanadai Nagydíjat megelőző kedden.

    Pérez 2021-ben érkezett a Milton Keynes-i istállóhoz, s 2022-ben kötött újabb két évre szóló szerződést, ami az idei szezon végén járt volna le. A Red Bull vezetői már utaltak rá, hogy szeretnék minél előbb véglegesíteni jövő évi felállását, s rendszerint Pérezt méltató kiegészítések társultak ehhez a kijelentéshez.

    A csapat bizalma pedig megrendülni látszott a mexikóiban a hibáival tarkított 2023-as szezon második felében, ám idén erős formában, első soros rajtokkal és dobogókkal kezdte az évet, így munkaadóinak véleményét már az sem befolyásolta, hogy Pérez utóbbi két hétvégéje az időmérős nehézségek miatt kevés eredményt hozott.

    A Red Bull néhány nappal korábban már jelezte (Stay tuned), hogy valamilyen bejelentésre számíthat a nyilvánosság, majd hétfőn egy vicces cáfolatban el is határolódott attól, hogy Esteban Ocon tartana hozzájuk, miután a francia pilóta és az Alpine közölték év végi szakításuk hírét.

    „Úgy értesültünk, hogy a beleegyezésünk nélkül az Alpine F1 kiadott egy közleményt Esteban Oconról, ami vad találgatásokat keltett a mi ’Stay tuned’ figyelmeztetésünk körül” – írta a csapat a Threadsen, megidézve Oscar Piastri elhíresült 2022-es tweetjét.

    Meglepetés pedig nem is történt, Pérez megkapta a bizalmat egy ötödik szezonra is a Red Bull-lal – sőt, egy hatodikra is, hiszen a felek ezúttal is kétéves szerződést kötöttek, ami biztosítja, hogy a mexikói 2026-ra, a szabályváltozásokat hozó új korszakra is a csapattal marad. A 34 éves pilóta a 6 futamgyőzelméből 5-öt szerzett a Red Bull színeiben, a legutóbbit azonban már több mint egy éve, tavaly Bakuban.

    Ezzel teljesnek mondható a Red Bull 2025-ös felállása, hiszen Max Verstappen kontraktusa 2028-ig szól – bár a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff saját bevallása szerint is szeretné elérni, hogy a holland akár már a jövő évre átpártoljon hozzájuk.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy elköteleztem a jövőmet emellett a nagyszerű csapat mellett. A Red Bullnál versenyezni semmihez sem fogható kihívás, mind a pályán, mind azon kívül. Örömmel maradok, hogy együtt folytassuk az utunkat, és két további évig hozzájáruljak ennek a csapatnak a nagyszerű történelméhez. Hatalmas kihívás a csapat tagjának lenni, de imádom. Nagy kihívás áll előttünk az idén, és teljes mértékben bízom az egész csapatban, és abban, hogy fényes jövő áll előttünk. Izgatott vagyok, hogy a részese lehetek. Szeretném megköszönni mindenkinek a belém fektetett rengeteg bizalmat, amit a pályán és azon kívül is nagyszerű eredményekkel szeretnék meghálálni. Úgy vélem, rengeteg a dolgunk, és még sok bajnokságot nyerhetünk együtt” – olvashatók Pérez szavai a Red Bull közleményében.

    @redbullracing

    He is here to stay 💪, Checo has signed a two-year extension to his existing contract ✍️ Él está aquí para quedarse, Checo firmó una extensión de dos años a su contrato actual ✍️ #F1 #RedBullRacing #ChecoPerez #sergioperez @Sergio Pérez

    ♬ original sound – Red Bull Racing

    Christian Horner csapatfőnök a változatlan pilótafelállás fontosságáról beszél, de azért a hivatalos közleményben is elrejtett némi noszogatást Pérez felé.

    „Fontos volt, hogy már most bejelentsük a 2025-ös felállásunkat, és örülünk, hogy folytathatjuk a közös munkát Checóval. A csapatunknak sokat számít a folytonosság és a stabilitás, Max és Checo pedig sikeres és szilárd partnerséget alkot, általuk tavaly először zártuk az első két helyen az egyéni bajnokságot. Checo erősen kezdte 2024-et a Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Japánban szerzett második helyekkel és a kínai dobogóval. Az elmúlt néhány verseny ugyan nehéz volt, a mezőny pedig egyre inkább összetömörödik, de bízunk Checóban, akinek a formája és a teljesítménye vissza fog térni arra a szintre, amit már olyan sokszor láttunk. A tavalyi szezon ritkaságszámba ment, és keményen kell dolgoznunk, hogy magunknál tartsuk a címeket, de a pilótafelállásunk és a csapatunk stabil, ami kulcsfontosságú az egyre éleződő bajnoki harcban” – nyilatkozta Horner.

  • A Ferrari nem akar tovább különcködni

    A Ferrari nem akar tovább különcködni

    Az Autosport cikke szerint a Ferrarinál fontolgatják, hogy jövőre áttérjenek az első futóműnél a Red Bull által is használt vonórudas kialakításhoz.

    Ennek a megoldásnak elsősorban aerodinamikai előnyei vannak, a hátrányai közé tartozik viszont, hogy a futómű megfelelő kialakítása macerásabb. A mezőnyben jelenleg csak a Ferrari használja az ellentétét jelentő nyomórudas elrendezést. Korábban elárulták, hogy mérlegelték az első felfüggesztésnél a vonórudas megoldásra váltást, de a szimulációk során nem tapasztaltak számottevő különbséget.

    Úgy tűnik azonban, ha igaznak bizonyul a szaklap értesülése, hamarosan ők is beállnak abba a sorba, amit a McLaren és a Red Bull indított el 2022-ben: több év után először ők mozdultak ismét a vonórudas első futómű irányába. Időről időre változnak a trendek, hogy a csapatok melyik típust preferálják, annak idején 2012-ben például a Ferrari hozta vissza ugyanezt a koncepciót, amit akkor már egy évtizede senki sem próbált ki.

    A Ferrari jó úton jár tavaly ősz óta, a fejlesztéseivel folyamatosan közeledik a Red Bullhoz. A csapatnál úgy vélik, változatlanul az ellenfelük a favorit, de reményeik szerint a bikások előnye innentől nem lesz kiemelkedő. Ezt alátámaszthatja, hogy bár különleges körülmények között, különleges pályán, de Monacóban alaposan felülmúlták a Red Bullt.

    A maranellóiak még két nagyobb fejlesztési csomagot terveznek az idei szezonra. A futómű-elrendezés ekkora volumenű átalakítása ugyanakkor olyan összetett hatásokkal jár, hogy a vonórúdra váltás egyszerűen kivitelezhetetlen, ezért kell vele várni 2025-ig.

    A Red Bull egyre bátrabb harapása okozta a monacói vergődést?