Címke: Red Bull

  • Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára

    Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára

    A Magyar Nagydíjat követően több helyről is kritika érte az összeszedetlenül, ingerülten versenyző Max Verstappent. A Red Bull a történtek után meggyőzte a hollandot, hogy vegyen vissza a szimulátorozásból az F1-es hétvégéken.

    Régi hóbortja a hollandnak a profi virtuális versenyzés, hiszen régóta oszlopos tagja a Team Redline csapatának, ám idén még nagyobb visszhangot kapott az ottani ténykedése, hiszen már egyes Forma-1-es versenyhétvégéken is úgy osztotta be az idejét, hogy a pályán történő valós versenyzés mellett az online térben is legyen ideje vezetni.

    Emlékezetes, hogy az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjén egy éjszakai és egy délelőtti vezetést is bevállalt csapatával a virtuális nürburgringi 24 óráson, majd mindezek után is megnyerte az F1-es futamot a pole-ból. Már akkor tudható volt, hogy a Magyar Nagydíj teremti majd meg számára a következő hasonló lehetőséget, hiszen most rendezték a spái 24 órást az iRacing platformján, szombat éjjel pedig annak rendje és módja szerint Verstappen ismét bekapcsolta a webkamerát, s ott ült a kormány mögött a pályán lévő lakóautójába magával vitt szimulátorában.

    Verstappen a mogyoródi éjszakában – mit csinált a holland hajnalig a Hungaroringen?

    Igen ám, de ezúttal ezt egy összeszedetlen, önmagához képest is sok rádiós kirohanással tarkított verseny követte a holland részéről a Hungaroringen. Verstappen temérdek alkalommal méltatlankodott a csapatrádióban, a rajtnál Lando Norris, a futam végén Lewis Hamilton manővere miatt, a kettő között pedig a csapatot ekézte a számára adott bokszstratégia miatt. Miután a Hamiltonnal való ütközés a levegőbe repítette a Red Bullt, Verstappen csak az 5. helyen ért célba, majd az autóból kiszállva még odaszólt mindazoknak, akik felrótták neki a rádióban tanúsított viselkedését.

    Verstappen elküldte a fenébe a kritikáit kritizálókat

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko most a Speedweek hasábjain elmondta, az istálló az éjszakai szimulátorozásban, a kialvatlanságban látta Verstappen ingerültségének gyújtószikráját, ezért eltiltották őt attól, hogy a továbbiakban a késői órákba nyúlóan is tekerje még a kormányt a versenyhétvégéken.

    „Max Verstappen meglehetősen érzékeny volt ezen a hétvégén, és természetesen nem is kellett sokat várni, hogy a kritikák is megérkezzenek. Nem is csoda, hiszen a fél éjszakát a szimulátoros játszással töltötte” – írja Marko.

    „Ne feledjük persze, hogy Imolában az éjszakai szimulátorozás után csak háromkor bújt ágyba, majd pedig megnyerte a nagydíjat. Max alvásritmusa eltér a többségétől, így is tudott hét órát aludni.”

    „A magyarországi hétvégén történt éjszakai szimulátorozása csak amiatt történt, mert a csapatának egyik versenyzője kidőlt. Mindazonáltal megegyeztünk, hogy a továbbiakban már nem fog ilyen késői órákban a szimulátorhoz ülni.”

    Döntés az F1-es szabályokról: majdnem annyi tesztnap lesz, mint ahány pontszerző hely

  • Ha nem válnak be a Red Bull hungaroringi fejlesztései, még a bajnoki címeket is elbukhatják?

    Ha nem válnak be a Red Bull hungaroringi fejlesztései, még a bajnoki címeket is elbukhatják?

    A Red Bull az idei legkomolyabb fejlesztési csomagjával érkezett a Magyar Nagydíjra, Max Verstappen pedig vészterhes időkre számít, ha az újítások nem hozzák el a várt teljesítményjavulást a címvédő istálló számára.

    A szezonkezdetkor még kétség sem férhetett a Red Bull riválisokkal szembeni fölényéhez, azóta viszont komolyabb fluktuáció ment végbe az élmezőny erőviszonyaiban, hiszen a McLaren rendszeres győzelmi esélyessé lépett elő, az utolsó két futamot pedig már a nagyot javuló Mercedes nyerte. Verstappen továbbra is tekintélyes pontelőnyt őriz, hiszen már hét győzelmet szerzett, miközben senki másnak nincs egynél több sikere idén, ám mivel pontosan a szezon felénél érkezett el a mezőny a Magyar Nagydíjhoz, a holland szerint ő a 84, a csapat pedig a 71 pontos előnyét is elveszítheti még a hátralévő 12 hétvégén, amennyiben nem sikerül visszavenniük vezető szerepüket.

    A Red Bull jelentős fejlesztéseket jelentett be az FIA-nál a hétvége előtt, hiszen a motorborítást, az első vezetőszárnyat, valamint a karosszéria első és hátsó szegletét is átalakította annak reményében, hogy a Hungaroringen harcba szállhat a győzelemért a legjobb formában lévő McLarennel és Mercedesszel.

    Ezért rúghatja ki a Red Bull hamarosan Pérezt, még ha fizetnie is kell majd érte

    Maga Verstappen is elismerte, hogy a mostani újítások hatékonyságának döntő szerepe lesz a szezon további részének alakulásában. „Igen, mondhatjuk ezt – idézi a hollandot az Autosport. – Ha ez nem hoz jelentős javulást a köridőben, akkor nem tudom, mi vár ránk a szezon hátralévő részében. Persze azt sem tudhatjuk, a többiek mivel készülnek, szóval csak magunkra kell figyelnünk. Elég jelentős újításokat hoztunk az autóra, komolyabbakat minden korábbinál. És persze remélem, hogy ez a köridőben is megmutatkozik majd.”

    Verstappennek eddig is erősségei közé tartozott, hogy a Red Bull gyengébb hétvégéin is dobogón tartotta az autót, vagy ahogy Montrealban, akár nyert is, az istállónak így inkább a konstruktőri pontversenyben lehet félnivalója, amennyiben Sergio Pérez alulteljesít – de a mexikói esetleges nyári szünet alatti lecserélése sem garantálná, hogy azonnal az élmezőnyben lesz a másik autó.

    „Az elmúlt néhány futam során már nem a miénk volt a leggyorsabb autó, így nem is számítok arra, hogy ez a helyzet most hirtelen megváltozna – fogalmazta meg a frissítésekkel kapcsolatos, óvatos várakozásait Verstappen. – Remélhetőleg jó löketet adnak a fejlesztések, de egyszerűen csak szeretném látni, hogyan alakul ez a hétvégénk. Ezek az autók nagyon összetettek, így olykor elég lehet csak a beállításokkal játszani, hogy jobb tempót hozzunk ki belőlük.”

    „Ugyanakkor az autó teljesítményén is javítanunk kell. A tabellát vezető csapatként kevesebb időnk van a szélcsatornában is. Ezt nem kifogásként mondom, nem ez a hozzáállásom, egyszerűen csak tény, hogy kevesebb idővel rendelkezünk, így ebből kell kihoznunk a legtöbbet.”

    Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

  • Cunoda szerint igazságtalan lenne, ha nem ő kapná meg Pérez ülését

    Cunoda szerint igazságtalan lenne, ha nem ő kapná meg Pérez ülését

    Természetesen Cunoda Juki is hallott azon paddockbeli pletykákról, miszerint az ő neve is szóba jött a Red Bullnál arra az esetre, ha gyenge teljesítménye miatt a szezon közben megfosztanák a versenyzői üléstől Sergio Pérezt. A japán úgy gondolja, sokkal inkább megérdemelné a lehetőséget, mint a csapat által a múlt héten kipróbált Liam Lawson.

    Még többféleképpen alakulhat a Red Bull pilótahelyzete, de a jelek egyelőre afelé mutatnak, hogy a csapat a Belga Nagydíjat követő nyári szünetben döntene arról, szükség van-e pilótacserére Max Verstappen csapattársának pozíciójában, és ha igen, ki érdemelné meg leginkább a lehetőséget. Még mindig lehetséges, hogy Pérez – akinek ráadásul 2025-re is van szerződése, bár alighanem teljesítményzáradékokkal – kitölti a szezont, de szóba került Lawson is, akinek neve mellett ugyan még csak öt F1-es nagydíjrajt áll tavalyról az AlphaTaurival, ám a csapat múlt hétfőn egy silverstone-i filmforgatási nap keretében felmérte a képességeit.

    Ott van persze Daniel Ricciardo is, a Red Bull korábbi hétszeres futamgyőztese – bár neki másmilyen karrierutat szánhatnak egy szintén csütörtöki értesülések szerint –, illetve Cunoda, akinek neve a kiscsapat eredményesebbik pilótájaként méltatlanul hanyagolva volt idáig a fellépésre esélyesek emlegetésekor. Most azonban a Hungaroringen a japán is tett rá utalást, hogy a szünetig hátralévő két futamon nyújtott teljesítménye különös fontossággal bír, vagyis lehet esélye a Red Bullnál.

    Meglepő jelölt bukkant fel Verstappen lehetséges új csapattársaként

    „Ha nem állnék rá készen, akkor arra sem álltam volna készen, hogy a bejelentsük a maradásomat az RB-nél. Felkészültnek érzem magam ahhoz, hogy jobb pozíciókért, az élcsapatokkal harcoljak, akár Max ellen is. De a Red Bull fog dönteni, ebbe nincs beleszólásom. Csak a munkámra koncentrálok ezen a következő két versenyen, hiszen a Haas egyre közelebb kerül hozzánk” – utalt Cunoda arra, hogy az elmúlt két hétvége során az amerikai csapat 17 pontot hozott rajtuk a konstruktőri tabellán, így négy egységre csökkent közöttük a különbség a konstruktőri hatodik helyért folyó harcban.

    Cunoda szerint abban nem lenne semmi elítélendő, ha Pérez maradna az autóban a szezon utolsó szakaszára is, azt viszont igencsak ferde szemekkel nézné, ha a nála jóval tapasztalatlanabb új-zélandi elé ugrana a sorban.

    „Ha Liamet választják, az nagyon furcsa lenne. Persze, Liam jó munkát végzett, amikor a csapatunknál versenyzett, de szerintem én többet tettem nála. De majd meglátjuk, mi fog történni. Elvégre ők tudják, hogyan bánjanak a versenyzőikkel – mondta. –  És a csapat sem sietteti a dolgokat, elvégre Checo maradását is megerősítették néhány versennyel ezelőtt. Lehet, hogy ő is jól fog teljesíteni, és akkor pedig semmi ok nem lesz a pilótacserére.”

  • Marko jelezte, hogy a nyári szünetben dönthetnek Pérez sorsáról

    Marko jelezte, hogy a nyári szünetben dönthetnek Pérez sorsáról

    Borzaszótan teljesít Sergio Pérez mostanában, így hiába kapott új szerződést, rezeg a léc, hogy jövőre is ő vezeti-e a Red Bull egyik autóját. Liam Lawson és Cunoda Juki is újra reménykedhet.

    A Red Bull június elején, a Kanadai Nagydíj előtt abban a reményben hosszabbított szerződést a mexikóival, hogy ettől megjön az önbizalma, amiért nem kell a jövője miatt aggódnia, ám a döntés nem sült el jól, a jó idénykezdés után Pérez teljesítménye megint visszaesett.

    A mélyrepülésének egyik legmegdöbbentőbb statisztikája, hogy az előző hat nagydíjon kevesebb pontot szerzett, mint a haasos Nico Hülkenberg. Ennek folyományaként a tabella 6. helyére csúszott vissza, a Mercedes párosának teljesítménye alapján ebből hamarosan 8. hely is lehet, ráadásul még nagyobb baj, hogy a korábban domináló Max Verstappen az utóbbi hetekben kemény ellenfelekkel nézett szembe, így a Red Bullnak égető szüksége lenne arra, hogy két pilótával harcoljon az élmezőnyben.

    A bikások előnye a McLarennel szemben 115-ről 78 pontra csökkent a konstruktőri tabellán hat futam alatt. A Red Bull részéről próbálnak minden segítséget megadni Péreznek, de állítólag fontolóra vesznek más jelölteket is a helyére, és Helmut Marko szavai alapján házon belül Liam Lawson és Cunoda Juki ismét egyaránt reménykedhet az előléptetésben.

    Pérez mintha másik valóságban élne, Horner kezd bekeményíteni

    „Minden Forma-1-es szerződésben vannak kilépési záradékok, a legtöbb teljesítményhez kötött. A nyári szünetben értékelünk, utána hozunk döntést” – jelentette ki a GrandPrix247-nek adott interjúban, egyértelműen jelezve Pérez felé, hogy egyáltalán nem dőlhet hátra a 2025-re aláírt megállapodással a zsebében.

    Liam Lawson tesztnapja már lement, ahol a csapat jobban felmérhette a képességeit, de Marko újfent a jelöltek között emlegette Cunoda Jukit, aki a korábbi évekhez képest kiegyensúlyozottabban és gyakrabban teljesít jól. A japánról elmondta, fejben segítették jobb útra terelni.

    „Mentális trénert fogadtunk mellé, mert az üvöltözései ostobák voltak, és ettől lassabb is lett. Ez aggasztott engem a leginkább. Megtanítottuk neki, hogy ha azt mondja a mérnökének, hogy sz*r az autó, azzal semmit sem tud kezdeni – mondta. – Részletes technikai visszajelzéseket kell adnia neki, pontosan meg kell fogalmazni a problémát.”

    „Civilben nem szokott ordibálni, de az autóban a rádión keresztül agresszívan szokott beszélni. Hoztunk mellé egy mentális trénert, hogy ezt megszüntessük.”

    Ha a Red Bull mégis a csere mellett dönt, talán az a valószínűbb, hogy Cunoda megy Pérez helyére, és Lawson az RB-nél mutatkozik be az F1-ben. Utóbbi opció természetesen abban az esetben is megvalósulhat, amennyiben Daniel Ricciardóval nem hosszabbítanak szerződést. Nem csillapodik közben az a pletyka sem, hogy a jövőjén rágódó Carlos Sainz sem mondott még le arról, hogy visszatérjen a Red Bull kötelékébe, és a mezőny egyik legerősebb autóban folytassa a pályafutását a Ferrari elhagyása után is, és ezért nem bólintott még rá egyik kérője ajánlatára sem.

    „Teljesen be voltam sza*rva” – F1-es autót vezetett a Red Bull csapatfőnöke (videó)

  • Egy titkos tesztelő is F1-es autóba ült a Red Bull forgatási napján

    Egy titkos tesztelő is F1-es autóba ült a Red Bull forgatási napján

    A Brit Nagydíjat követően a Red Bull filmforgatási napot tartott Silverstone-ban, ám azt nem csak Liam Lawson felmérésére használták. Nem más hajtott pályára az RB8-as F1-es modellel, mint a csapatvezető, Christian Horner.

    A csapat előzetesen csak annyit közölt, hogy új-zélandi tesztpilótája lesz munkában az idei autóval, s nem cáfolták egyértelműen azt a felvetést sem, hogy nemcsak reklámfelvételek gyártása a cél a körözéssel, hanem a csapat kifejezetten gyakorlási időt akart adni Lawson számára, fenntartva a lehetőségét, hogy még a szezon során beültesse őt az alulteljesítő Sergio Pérez helyére, Max Verstappen csapattársaként.

    A Reuters azonban megtudta, nem Lawson volt az egyetlen versenyző, és nem is az RB20-as az egyetlen versenyautó azon a hétfői silverstone-i magánprogramon, hiszen rendkívüli pillanatként Horner is pályára vitt egy F1-es Red Bullt, a Sebastian Vettellel bajnoki címet nyert 2012-es RB8-ast.

    A brit csapatvezető eddig sohasem vezette még saját istállója autóit, pedig korábban ő is formaautós versenyző volt, az 1998-as F3000-es szezon után zárta le karrierjének ezen szakaszát. A most 50 éves szakember gyakorlás miatt vitte most pályára a csapat korábbi modelljét, ugyanis ezen a hétvégén a goodwoodi Sebességfesztiválon bemutatózik vele – eredetileg Vettelé lett volna ez a feladat, ám végül stílusos megoldásként az istálló vezetője lett a kiválasztott, ezzel ünnepelve meg a Red Bull 20. F1-es szezonját.

    „Élveztem – idézi a tesztről nyilatkozó Hornert a planetf1. – Most először vezettem egy Red Bullt, és egyáltalán olyan autót is, amely kézi kuplunggal és két pedállal rendelkezik. Együléses versenyautót 1998 óta, Forma-1-es autót 1993 óta nem vezettem. De úgy éreztem, ez most egy jó alkalom arra, hogy kipróbáljam a ballábas fékezést. Nagy megtiszteltetés volt, hogy egy ilyen elképesztő bajnokautóba ülhettem.”

    „Sebastian Vettelnek kellett volna bemutatóznia az egyik autónkkal, de családi nyaralás miatt nem tudott eljönni Goodwoodba, így a srácok felvetették, hogy akár én is helyettesíthetném.”

  • Bemutatták Adrian Newey vadító szuperautóját (képek)

    Bemutatták Adrian Newey vadító szuperautóját (képek)

    A Red Bull táborát hamarosan elhagyó Adrian Newey utolsó nagy dobása az RB17 nevű Hypercar, amit ma mutattak be a nyilvánosságnak.

    A bemutató helyszíne a híres Goodwoodi Sebességfesztivál volt. A Red Bull közleménye szerint a kétüléses kocsit hagyományos belsőégésű V10-es, 1200 lóerő fölötti teljesítményre képes motor hajtja, a tömege nem éri el a 900 kilogrammot, a végsebessége pedig 350 km/h körüli, és képes az F1-es autókkal hasonló szintű köridőkre a pályán.

    Az RB17 egyelőre nem indul nagy versenyeken, például a WEC bajnokságában, és mindössze 50 példányt fognak értékesíteni belőle. A szerencsés vásárlók később különböző privát pályanapokon járathatják majd be a szerzeményüket, aminek színét és számos részletét tetszőlegesen a saját ízlésükre formálhatják.

    Hogy Newey merre folytatja, továbbra sem tudjuk, de minden bizonnyal nem megy nyugdíjba, hanem másik F1-es csapathoz igazol. Újabban az Aston Martin tűnik a befutónak a kegyeiért.

  • Mégis szövetkezne egymással a Red Bull és a McLaren?

    Mégis szövetkezne egymással a Red Bull és a McLaren?

    A McLaren továbbra is a Mercedes ügyfeleként vág neki a Forma-1 2026-tól kezdődő új motorkorszakának, de úgy hírlik, a csapatfőnökük rendszeresen puhatolózik a Red Bullnál is motorvásárlási ügyben.

    A McLaren és a Mercedes 2030-ig megállapodott arról, hogy a wokingi istálló a csillagos márkától vásárolja a motorokat az autóba. Az együttműködés sok szép eredményt hozott az 1997 és 2012 közötti időszakban, és a szakítás után a McLarennek nem jött be a kaland a Hondával és a Renault-val, így a két fél nemrég ismét közös útra lépett.

    Az Auto Motor und Sport információi szerint azonban a McLaren flörtölget, és nem tartják kizártnak, hogy egy különös csavarral hamarosan a Red Bull ügyfeleivé válnak, amely a Ford támogatásával saját erőforrással vág neki az F1 2026-ban kezdődő új motorkorszakának.

    A feltételezés azért pikáns, mert a két csapat pillanatnyilag a mezőny két legerősebb autóját vonultatja fel (bár úgy néz ki, a Mercedes felzárkózott melléjük). Zak Brown, a McLaren csapatfőnöke ugyanakkor bevallottan jó kapcsolatot ápol a Ford vezérigazgatójával, és ez előidézhet egy váltást közeljövőben.

    „Jim Farley-vel nagyszerű a kapcsolatom. Tavaly találkoztunk és meglátogattuk a [Red Bull] gyárát, de ez még azelőtt volt, hogy úgy döntöttünk, hosszabbítunk a Mercedesszel” – jelentette ki Brown. A német szaklap viszont úgy tudja, a csapatfőnök azóta többször újra ellátogatott a motorüzembe, bár ő maga igyekezett tagadni ezt. „Nem hiszem, hogy ott mostanában szívesen látnának – idézte az Auto Motor und Sport. – Versenyeket akarunk nyerni, de nem bármi áron, ez nem a mi stílusunk.”

    A téma valóságtartalmáról és esetleges folytatásáról vélhetően csak 2026-tól tudunk meg többet, mivel amíg pályára nem gördülnek az autók, zsákbamacska, hogy melyik motorgyártó milyen erős konstrukciót készített az új előírásokhoz.

    Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe

  • Vigasztalják a McLarent: a Red Bull is sok hibával kezdte

    Vigasztalják a McLarent: a Red Bull is sok hibával kezdte

    A McLaren és Lando Norris sok hibát vétett az elmúlt hónapokban, miközben az erősorrendben utolérte a Red Bullt és elkezdett a győzelmekért rendszeresen harcolni. De a wokingiaknak nem kell túlságosan rágódni ezen, hiszen az első hegemóniája előtt a Red Bull pontosan ugyanezt élte át.

    „Ha a nagyanyámnak áramszedője lenne…” típusú elmélkedés, de amennyiben Norris és a McLaren nem inog meg fontos pillanatokban, sokkal szorosabb lenne a bajnokság állása: Max Verstappen 84 helyett csak 22 ponttal, azaz akár egyetlen futamgyőzelemmel behozható előnnyel vezetné a tabellát a brit pilóta előtt, ha utóbbi az aktuális erőviszonyoknak megfelelően behúzta volna a győzelmet Kanadában és Spanyolországban, továbbá megtartja az 1. helyet Silverstone-ban, illetve megelőzi Imolában és Ausztriában Verstappent (utóbbi helyen azt feltételezve, hogy elkerüli vagy elegendő előnyt kiautózva ledolgozza az időbüntetést).

    A Red Bull közben kevesebb műveleti hibát vétett, Verstappen zsenialitása pedig hozzájárult ahhoz, hogy még magabiztosabb előnyt építsen fel a tabella élén, miközben az ő malmára hajtja a vizet az is, hogy az üldözői (a McLaren és a Mercedes, pár hete még a Ferrari is) egymástól is rabolnak pontokat.

    Norris a megszokottnál kritikusabb saját magával és a csapatával szemben, és a szaksajtóban több helyen foglalkozni kezdtek azzal, hogy a McLaren hibázási rátája aggasztó-e. A The Race újságírója, Edd Straw a védelmébe vette a wokingi istállót.

    Titkos trükknek köszönheti látványos feltámadását a Mercedes?

    „Ez egy tanulási folyamat. Amikor a Red Bull 2009-ben és 2010-ben elkezdett nyerni, nagyon sok győzelmet az asztalon hagytak – mutatott rá. – Bár a McLaren már nyert bajnokságot, ez egy új felállás náluk. Újra meg kell tanulniuk nyerni, mert nagyon sokáig nem tudtak.” 

    A Red Bull a 2009-ben életbe lépő nagy aerodinamikai reform idején csatlakozott az élcsapatok klubjába, s noha a dupla diffúzoros megoldásának köszönhetően a Brawn GP tündérmesébe illő sztorival a szezon elején kiépítette a bajnokságok megnyeréséhez szükséges előnyt, az év közepétől egyre inkább az volt a benyomás, hogy a (befújt diffúzort előtérbe helyező) Red Bullé a legjobb autó.

    Csakhogy ez nem mutatkozott meg a végkimenetelben, mert a bikások és Sebastian Vettel sokszor megbotlottak: a német három vezetői és két műszaki hibával szórt el pontokat, amikor Brazíliában pedig életben kellett volna tartania a bajnoki reményeit, a csapattal együtt rosszul manővereztek a változó időjárásban lebonyolított időmérőn, ami Q1-es kieséshez és Jenson Button bajnoki címének bebiztosításához vezetett. (Pedig ha Mark Webber helyett ő nyer, a Q2-ben szintén elvérző és csak az 5. helyen befutó Button elleni csatát kitolhatta volna a szezonzáróig.)

    Félelmetes csapatot épít az Aston Martin, már csak Newey hiányzik?

    2010-ben a szezon egészét nézve már egyértelműen volt a Red Bull volt a leggyorsabb, mégis a ferraris Fernando Alonso várta toronymagas favoritként a szezonzárót, mivel Vettel két ütközéssel és két műszaki hibával hozta nagyon nehéz helyzetbe magát, amiből a harapófogóba kerülő Ferrari rossz stratégiai döntése húzta ki Abu-Dzabiban.

    Van alapja tehát a 2009-2010 (Red Bull) és a 2024 (McLaren) közötti párhuzamnak. Említhetjük emellett 1991-et is, amikor a McLaren és Ayrton Senna bombaformában indította a szezont, ám menet közben Nigel Mansell és a Williams föléjük kerekedett – és a 2009-es Red Bullhoz hasonlóan ők sem jutottak fel a csúcsra, mert sokszor hibáztak (ide sorolhatjuk Mansell emlékezetes lefulladását Kanadában az utolsó körben, a kicsúszását Japánban, az elromló autóját Belgiumban, valamint a diszkvalifikációt okozó rosszul rögzített kerekét Portugáliában).

    Aminek mindenképp örülhet a McLaren, hogy az autó fejlesztésében a tavalyi silverstone-i nagy frissítés óta rendszeresen jó lépéseket húz. Ahhoz pedig idő kell, hogy fejben átálljanak arra, hogy rendszeresen a győzelmekért csatázva más szinten kell lenniük a stratégiai döntések meghozatalánál és azok kivitelezésben is.

    Hamilton robbantja a számokat: senki nem nyert még ilyen soká is, ilyen sokáig és egy helyen ilyen sokszor

     

  • A dobogós Verstappen az 5. helyben, a gumikkal hazárdírozó Pérez csak a csodában bízott

    A dobogós Verstappen az 5. helyben, a gumikkal hazárdírozó Pérez csak a csodában bízott

    Max Verstappen elégedetten nyilatkozott a Brit Nagydíj után, hiszen egy rosszabbul kinéző délutánból tudott kihozni egy második pozíciót, miközben az újabb mélypontokat megélő Sergio Pérez tudja, a nyári szünetig hátralévő két futamon nagyon fontos lesz visszatalálnia szezon eleji formájához.

    A Red Bull a leintésig két másodpercre megközelítette a győztes Lewis Hamiltont, amit Verstappen hatalmas mentésként értékel azok után, hogy a silverstone-i verseny jelentős részében a Mercedesek és a McLarenek is gyorsabbnak tűntek nála. A holland a rajt után a harmadik helyen haladt, de még az első etapban megelőzte őt Lando Norris és Oscar Piastri is.

    „Az elején próbáltam tartani a lépést, de minden túlmelegedett, és küszködtem a tapadással. Szóval Lando elment mellettem. Aztán Oscar is elment. Aztán elkezdett esni, akkor se volt tapadásom. Túl nagy kockázatot sem akartam vállalni, mert nem éreztem magam komfortosan, szóval csak próbáltam túlélni. Egy ponton még Carlos is megérkezett a buliba, ekkor az járt a fejemben, hogy ez aztán tényleg egy rémes délután” – fogalmazott a holland, akinek persze tetemes pontelőnye tudatában azért olyan nagyon komolyan nem kellett aggódnia, ráadásul eredményével végül még növelni is tudta azt.

    „De aztán jó döntéseket hoztunk a kerékcseréknél, és ez az, ami versenyben tartott. A végén a kemény keverék is helyes választás volt, ennek köszönhetően tudtam igazán odatenni magam. Ahhoz képest, hogy milyen rossz délutánunk volt, amelynek egy pontján az 5. vagy a 6. hely nézett ki, simán elfogadom a második helyet.”

    Norris magát okolja az elvesztett első helyért, Hamilton jobban érezte a körülményeket

    Pérez küszködése eközben újabb mélypontra jutott idén, a szezont még dobogók sorával kezdő mexikói teljesítményében Imolától eltört valami, az azóta eltelt hat futamon összesen 15 pontot szerzett – miközben Verstappen 119-et, de még a Haasszal Nico Hülkenberg is nála többet, 16-ot.

    A hatszoros futamgyőztes hétvégéje az időmérőn történt kicsúszásával siklott félre. Végül az autón elvégzett módosítások miatt a bokszutcából rajtolt, majd az első, enyhébb eső megérkezésekor azon kevesek közé tartozott, akik kockáztatva máris kihajtottak intermediate gumikért.

    „Ez teljes katasztrófa volt – vonta le a mérleget hétvégéjéről azonnal Pérez. – Hibáztunk az első döntésnél, azt gondolva, hogy több eső jön. Miután kereket cseréltem, hat körig az intereken maradtam, miközben a pálya teljesen felszáradt, ezzel teljesen tönkretettem a gumijaimat, mire az eső megérkezett. Ez kivégezte a versenyemet, mert az élen haladók közé kerültem, kört kaptam, lehűltek a gumijaim, az egész egy rémálom volt.”

    „Örülök, hogy jön egy kis szünet, amely során összeszedhetjük magunkat, a cél pedig egyértelmű, vissza kell nyernünk a formánkat. A péntekünk még nagyon jól alakult, de tovább kell lépnünk Magyarországra, amely hétvége nagyon fontos lesz.”

    Három egymást követő hétvégén zajló verseny után egy szabad hétvége már tényleg szünetként értékelhető a zsúfolt F1-es naptárban, ám a paddockbeli sejtések szerint Pérez a nemrég megkötött szerződéshosszabbításával együtt sem érezheti helyét biztonságban a csapatnál, Liam Lawson ugyanis a feltételezések alapján azért fog filmforgatási napot teljesíteni csütörtökön a Red Bull idei autójával, hogy a csapat kiértékelje az esetleges pilótacsere lehetőségét.

    „Tudom, hogy hogyan áll a szerződésem, és nem hagyhatom, hogy ez elvonja a figyelmem. Koncentrálnom kell a következő két hétvégére, hogy a csapatommal együtt kimásszunk ebből a nehéz időszakból” – mondta erről, természetesen konkrétumok nélkül Pérez.

    Érdekes ajánlatok érkeztek – Pérez helye lassan ismét veszélyben a Red Bullnál?

  • Videó: Véletlenül ráfröccsent egy kis piros a Red Bullra, új külsővel versenyez a hétvégén a csapat

    Videó: Véletlenül ráfröccsent egy kis piros a Red Bullra, új külsővel versenyez a hétvégén a csapat

    A Milton Keynes-i bázis éjjeli őre be akarja bizonyítani az őt cukkoló haverjának, hogy nála szebb ideiglenes festést tud kreálni a Red Bull autójára, ám véletlenül ráömlik némi piros festék az oldalszekrényre, amitől pánikba esik, ráadásul hamarosan Christian Horner csapatfőnök is betoppan…

    Humoros videóban mutatta be új, egyszeri festését a Red Bull, amit a Brit Nagydíj hétvégéjén fog használni a csapat – hozzátéve, hogy a szezon során további két helyszínen lesz majd különleges külsejük.

    Ezt a silverstone-i piros foltos mintázatot valójában nem egy ügyetlen alkalmazott, hanem egy rajongó tervezte meg a csapat számára, és így lesz ez a további két alkalommal is. Ezzel a sorozattal a Red Bull az F1-es istállója fennállásának 20. szezonját ünnepli meg idén.

     

    Nem a címvédő istálló az egyetlen, amely módosult külsővel érkezik Silverstone-ba, így tesz a Williams is:

    Veszélyben az egy F1-es autóra felírt nevek rekordja