Címke: Red Bull

  • Átszervezés a Red Bullnál, Verstappen versenymérnöke is új pozíciót kapott

    Átszervezés a Red Bullnál, Verstappen versenymérnöke is új pozíciót kapott

    A Red Bull jelentős átszervezéseket hajtott végre a Szingapúri Nagydíj előtt, számolt be róla az Autosport.

    Jonathan Wheatley, a Red Bull sportigazgatójának már egy ideje tudott év végi távozása változtatásokat szült az energiaitalos csapat struktúrájában. Az F1-be 2026-ban érkező Audi leendő csapatfőnökének pozícióját a Red Bull nem egyetlen embernek adja, hanem többfelé osztja el Wheatley eddigi feladatait. Ennek az átszervezésnek részeként új szerepkörbe kerül Gianpiero Lambiase, Max Verstappen versenymérnöke, akivel a holland pilóta 2016-os előléptetése óta együtt dolgozik, és ezután is együtt fog, a 43 esztendős mérnök ugyanis marad Verstappen mérnöke.

    A korábban a hírek szerint a McLaren és a Ferrari által is megkörnyékezet szakember a versenytevékenyégek vezetője (Head of Racing) lesz, azaz a Red Bull összes versenytevékenysége alá tartozik majd. Köztük Stephen Knowles korábbi stratéga is, aki az újonnan létrehozott sportért felelős vezető (Head of Sporting Regulations) lesz, és az ő feladata lesz biztosítani, hogy a csapat az F1 összes szabályának megfeleljen, és ő lesz az összekötő az FIA-val.

    Gianpiero Lambiase, Red Bull
    Lambiase-nak még több dolga lesz / Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A versenycsapatot érintő további átszervezés az is, hogy a vezető mérnöki pozícióból Richard Wolversont nevezik ki a versenyműveletek vezetőjévé (Head of Racing Operations), míg a Red Bull versenycsapatára is hatással levő logisztika teljes felügyeletét a Red Bull korábbi szállítmányozási vezetője, Gerrard O’Reilly kapja meg, hogy segítsen hatékonyabbá tenni ezt a költségplafon bevezetése óta kulcsfontosságú területet.

    „Jelentős változások és fejlesztések közepén tartunk a Red Bull Racingnél, az előttünk álló kihívásokra reagálva pedig azt a döntést hoztuk, hogy változtatunk a versenycsapat struktúráján. A kinevezések számos kulcsterületen növelik a kapacitásainkat, és úgy vélem, végül versenyképesebbé teszik a csapatot. Számomra különösen örömteli, hogy csapaton belülről léptettünk elő embereket. Hatalmas erőforrásaink vannak kivételesen tehetséges emberekből, és örülök, hogy meg tudjuk nekik adni a lehetőséget, hogy olyan szerepkörben ragyogjanak, amelyek korábban nem voltak elérhetőek. Ez az egész csapatnak előrelépés lesz” – idézi az Autosport Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét.

    Ekkora a baj? – a Red Bull az utolsó pillanatban cserben hagyta a szurkolóit

  • Ekkora a baj? – a Red Bull az utolsó pillanatban cserben hagyta a szurkolóit

    Ekkora a baj? – a Red Bull az utolsó pillanatban cserben hagyta a szurkolóit

    A Red Bull az utolsó pillanatban visszatáncolt attól, hogy a Szingapúri és az USA Nagydíjon a szurkolói által tervezett festéssel versenyezzen, miközben a Brit Nagydíjon még nem volt gondja ezzel.

    A Red Bull még márciusban jelentette be, hogy az idén is – tavaly Miamiban, Austinban és Las Vegasban lehetőség lesz szurkolóknak festést tervezni a csapat F1-es torpedójára, és a Forever Rebl (örök lázadó) kampány keretein belül zajló REBL CUSTMS elnevezésű versenyben győztes festéseket a Brit, a Szingapúri és az USA Nagydíjon viseli majd Max Verstappen és Sergio Pérez RB20-asa. A versenybe ezen a felületen lehetett benevezni mindenféle előzetes szakképzettség nélkül, a csapat pedig korábbi különleges dizájnok mintáit és színeket is kínált, hogy ne a nulláról kelljen alkotni. Ezután az elkészült dizájnokból kiválasztják a legjobb ötöt, majd a drukkerek szavazhatják meg az egyes futamokra általuk legjobbnak tartott festést. A győztes dizájn megalkotóját ráadásul a csapat minden költséget állva vendégül is látja az adott versenyen.

    Red Bull, festés, Silverstone
    Az idei Brit Nagydíjon futott rajongói dizájn / Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

    Ez a folyamat a Brit Nagydíj előtt le is zajlott és a különleges festés felkerült az autókra, Szingapúrban és Austinban viszont már nem fog, a Red Bull ugyanis közölte, hogy azok túl nehezek.

    „Nagyon köszönjük, hogy részt vettetek a REBL CUSTMS versenyben. Az elkészült dizájnok ezúttal is leleményességről és progresszív gondolkodásról árulkodtak, ami a viszonyítási alap lett, amint a szurkolói festésversenyeink fejlődtek az elmúlt két évben. Sajnos amint a tesztelési fázisába értünk annak, hogy néhány elkészült REBL CUSTMS dizájn hogyan nézhet ki a valóságban az RB20-ason, rájöttünk, hogy az ezekhez a teljes autós festésekhez használt festék előre nem látott és nemkívánatos súlyt adnak az RB20-ashoz. Amint azt bizonyára el tudjátok képzelni, minden hozzáadott súly hátrányos a teljesítményre. A csapatnak továbbra is az a prioritása, hogy a lehető legversenyképesebbé tegye az autót a 2024-es szezon hátralevő részére, ennek pedig az az eredménye, hogy nehéz szívvel kell informálnunk arról, hogy a csapat azt a döntést hozta, hogy nem alkalmazza a REBL CUSTMS festéseket az RB20-ason a Szingapúri és az USA Nagydíjon.”

    A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

    Minden valószínűség szerint nem az a helyzet, hogy a Red Bull időközben rájött, hogy a különleges dizájnok a vártnál nagyobb súlyt pakolnak az autóra, hanem inkább az, hogy jelen helyzetükben – Azerbajdzsánban elveszítették a vezetést a McLarennel szemben a konstruktőri pontversenyben és rögtön 20 pontos hátrányba is kerültek – nem engedhetnek meg maguknak semennyi extra dekagrammot az autón, ezért inkább elkaszálták a tervezett különleges festéseket.

    Ez egyrészt érthető, hiszen a teljesítmény a legfontosabb, és a csapat drukkerei is azt szeretnék, hogy Max Verstappen újra nyerjen, másrészt sajnálatos azoknak, akik részt vettek a versenyben és az általuk tervezett dizájnt élőben is megcsodálhatták volna a szingapúri éjszakában és a texasi napsütésben.

    Eközben a testvércsapat RB és Mercedes nem spórol a festésén, hiszen előbbi farmerhatású dizájnt, utóbbi főszponzora, a Petronas alapításának 50. évfordulójára pedig szintén különleges dizájnt villant Szingapúrban. Az RB új feszését IDE, a Mercedesét pedig IDE KATTINTVA lehet megnézni.

    A Red Bull elismerte a vereséget, már csak Verstappen győzelmére törekednek

  • „Valami megváltozott” – Verstappen máshogy viselkedik, mint eddig?

    „Valami megváltozott” – Verstappen máshogy viselkedik, mint eddig?

    A korábbi világbajnok szerint Max Verstappen érezhetően más, mint eddig volt.

    Max Verstappen legutóbb júniusban, a Spanyol Nagydíjon nyert a Forma–1-ben, az azóta eltelt hét futamon pedig egyaránt legyőzték, ráadásul a Red Bull a jelek szerint igencsak nagy slamasztikába lavírozta magát az RB20-as fejlesztésével, amelyből az Amerikai Nagydíjra érkező fejlesztésekkel akarnak majd kimászni. Részben ugyanakkor már az azeri futamon javult a helyzet, hiszen Sergio Pérez egészen a hajrában történt balesetéig harcban volt a győzelemért, Verstappen viszont csak szenvedett, utólag pedig beismerte, hogy az autó egyébként jobb lesz Monza óta, csak a beállításokat rontotta el.

    A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

    „Nem volt élvezetes. Tulajdonképpen, ami miatt már az időmérő alatt és után is aggódtam, az okozta a legnagyobb gondot a versenyen, amelyen rengeteget pattogott alattam az autó, ezért elveszítettem a kapcsolatot az aszfalttal. Valamelyik tengelyen egy kerék folyton elemelkedett az aszfalttól a lassú kanyarokban, ami miatt ezekben rengeteg időt veszítettem. Az autó a féktávokon is ugrált, és emiatt rengeteget csúszkált. Tudjuk, hogy nem akarod, hogy a versenyen ilyesmi történjen, úgyhogy mindez rengeteg nehézséget idézett elő” – nyilatkozta Verstappen a verseny után, amelyen a 15. helyről induló bajnoki riválisa, Lando Norris is megelőzte, Sergio Pérezzel szemben pedig rengeteg időt veszített.

    Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka a Sky Sports adásában ráadásul úgy vélte, Verstappenből mintha a nehézségek hatására legalább ideiglenesen kiveszett valami, ami eddig megvolt. „Max az elmúlt néhány versenyen lehangoltnak hangzik. Még csak tűz sincs benne, és nem harcol annyira keményen. A rádióban is alig halljuk őt. Valami megváltozott. Olyan, mintha azért lenne, mert tudja, nem nyert egy ideje, az autó pedig nem úgy viselkedik, ahogyan akarja. A csapattársa legutóbb sokkal gyorsabb volt nála. Nagyon furcsa a helyzet.”

    Hogy Verstappen viselkedése megváltozik-e, az persze attól is függhet, hogy a Red Bull mennyire lesz versenyképes az elkövetkező futamokon.

    Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

  • Verstappen az idegesítő probléma ellenére érzi a javulást

    Verstappen az idegesítő probléma ellenére érzi a javulást

    Verstappen Red Bulljának kerekei vonakodtak az aszfalton maradni, de a címvédő legalább már látta a javulás jeleit.

    A hétvégi azerbajdzsáni versenyen sem a Red Bull diktálta az iramot, de a csapat már annak is örülhet, hogy Sergio Pérez révén dobogós eredményért harcolt önerőből, és nem úgy nézett ki a helyzet, mint az előző versenyen, Monzában, ahol a Ferrari, a McLaren és a Mercedes egyértelműen föléjük kerekedett.

    A 6. helyen célba érő Verstappen szerint az időmérő előtt a beállításokkal hozott rossz döntés ütött vissza, amivel a kockáztatás ezúttal nem vált be, de megemlítette, hogy elmozdultak a gödör aljáról.

    „Már az időmérőn is az zavart, ami a versenyen is a legnagyobb problémám volt, hogy az autóm sokszor ugrált az aszfalton, elvesztette a folytonos kapcsolatot vele. A lassú kanyarokban az egyik kerék mindig felemelkedett az aszfaltról, emiatt rengeteg idő vesztettem. A féktávokon is sokat ugrált és csúszkált emiatt a kocsi. Ez nagyon sok nehézséget okozott” – nyilatkozta a Viaplay-nek.

    „Az autót jobbnak éreztem, mint korábban, összességében javult a viselkedése. Mindig próbálunk javítani rajta a változtatásokkal, de ezek a változtatások sajnos rontottak rajta. Előtte megtaláltam az összhangot az autóval, de a változtatásoktól ez sajnos elveszett. A futam azonban megmutatta Checo [Pérez] esetében, hogy amikor elégedettebb volt az autóval, az jobban teljesített. Ismét harcképesek vagyunk.”

    A bajnokságból hét nagydíj maradt, Verstappen előnye 59 pont Lando Norris előtt. Bakuban sokat segített neki, hogy a legközelebbi üldözője balszerencsés volt az időmérőn, ezért nem tudott sokat faragni a hátrányából.

    A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

  • A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

    A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

    Christian Horner érdekes betekintést nyújtott a Red Bull küszködésének előzményeibe, és egy csapásra cáfolta azokat a teóriákat, hogy Adrian Newey távozása miatt romlott el minden.

    Az Azeri Nagydíj megmutatta, hogy a Red Bull továbbra sem oldotta meg a problémáit az idei autójával, mert bár Sergio Pérez a kieséséig erős futamot teljesített, és akár a győzelemért is harcban lehetett volna, a mexikóitól eltérő beállításokkal versenyző Max Verstappen csak küszködött, és a 15. helyről rajtoló Lando Norristól is kikapott.

    Pérez Carlos Sainzcal történt ütközésének köszönhetően ráadásul a bikás istálló 20 pontos hátrányba került a konstruktőri pontversenyben élen álló McLarennel szemben, miközben a mexikói autóján megsérült az új padlólemez, ami a többi sérüléssel kiegészülve nagy próbatétel elé állítja a csapatot. „Nincs elég tartalék alkatrészünk, úgyhogy most 5 napon át kell dolgoznunk a gyárban, hogy elkészítsük a szükséges elemeket a Szingapúri Nagydíj pénteki napjáig” – idézi az Auto Motor und Sport Christian Hornert.

    Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

    A Red Bull csapatfőnöke a küszködésükkel kapcsolatban egy érdekes információt is elárult, amivel egy csapásra cáfolta azokat a feltételezéseket, hogy az energiaitalos istálló Adrian Newey kiválásával (az Aston Martinhoz igazolt mérnökzseni 2025 márciusáig még a Red Bull alkalmazottja, de az áprilisi Japán Nagydíj óta nem foglalkozik az F1-es autó fejlesztésével) lavírozta magát zsákutcába a fejlesztésekkel. „Visszafejtettük a fejlesztési előzményeket, és kiderült, hogy az első hibát a 2023-as barcelonai fejlesztésekkel követtük el. Az volt az a verseny, amelyen Checo [Pérez] elkezdett problémákba ütközni az autóval, de egyszerűen nem vettük túl komolyan, mert Max továbbra is nyert.”

    Helmut Marko tanácsadó pedig hozzátette: „Aztán igazán rossz irányba mentünk el az idén Imolában.”

    A Red Bull tehát kétszer is utat tévesztett abban az időszakban, amelyben Newey még a csapat tagja volt – az imolai fejlesztések akkor készültek, amikor Newey még részt vett a munkában –, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy vele is itt tartanának, hiszen azt Marko is elismerte, hogy a megfelelő beállítások megtalálásában segítségükre lehetne a 65 esztendős mérnök, mivel mindenkinél jobban képes átültetni a versenyzői visszajelzéseket a gyakorlatba. Ám mivel már nem tagja az F1-es csapatnak, nélküle kell boldogulniuk.

    Horner másik érdekes megjegyzése egyébként az, hogy tulajdonképpen elismerte, hogy hallgatniuk kellett volna a 2023-as szezont remek formában kezdő, majd az új fejlesztések bevetése után visszaeső Pérezre, csak Verstappen kivételes képességei elfedték az autó hiányosságait, ezért nem reagáltak. A problémák pedig csak mostanra, számos fejlesztési lépcsővel később kezdtek olyan méreteket ölteni, hogy már a holland sem tud mit kezdeni velük.

    A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

  • A Red Bull elismerte a vereséget, már csak Verstappen győzelmére törekednek

    A Red Bull elismerte a vereséget, már csak Verstappen győzelmére törekednek

    Az Azeri Nagydíj után Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója kissé váratlan kijelentést tett.

    Három futammal ezelőtt még 42 ponttal vezette a konstruktőri tabellát a Red Bull, ám a hollandiai veresége, majd Olasz és az Azeri Nagydíjon mutatott visszafogott teljesítménye oda vezetett, hogy Bakuból már 20 pontos hátrányban távozhatott az energiaitalos alakulat, azaz a McLaren három verseny alatt 62 pontot rájuk verve vette át a vezetést az összetettben. A legnagyobb baj a címvédő számára pedig az, hogy nem látszik a fény az alagút végén, hiszen hétvégéről hétvégére küszködnek az RB20-as beállításával. A gondok az elmúlt futamon olyan méreteket öltöttek, hogy Max Verstappen a 6. helyről rajtolva is kikapott a 15. helyről induló Lando Norristól, így az egyéni összetettben is csökkent a Red Bull előnye.

    Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

    Ott azonban Verstappen továbbra is 59 pontos fórban van Lando Norrisszal szemben, így még mindig ivan mit beosztania, a konstruktőri pontvadászatban viszont a Red Bull már csak akkor nyerhet, ha a hátralevő hét versenyen és két sprinten legalább 20 ponttal (adott esetben pontegyenlőséggel is nyerhetnek) többet szerez a wokingiaknál. Erre Helmut Marko, a bikások tanácsadója pedig olyannyira nem lát esélyt, hogy amikor az Azeri Nagydíj után a Servus TV riportere megkérdezte tőle, hogy feladták-e a reményt a konstruktőri bajnoki címre, az osztrák így felelt: „Hogy őszinte legyek, igen. A pozitívum az, hogy Piastri nagyon közel van Landóhoz a pontok tekintetében, a McLaren pedig csapatsorrendet alkalmaz. Ennélfogva nem lesz olyan gyors a tisztázás.”

    Marko elmondta, hogy Austinba érkeznek majd új fejlesztések az RB20-ashoz, Szingapúrban így még a mostani csomaggal kell boldogulniuk, utána viszont nagyon fontos lesz a feljavulás, különben Verstappen címvédése is veszélybe kerülhet. „Még Max sem tudta áthidalni a problémát [az Azeri Nagydíjon]. A gumik csődöt mondtak, a fékek hőmérséklete pedig az egekbe lőtt. Az autóban van potenciál, de továbbra is nagyon érzékeny a beállításokra. Szingapúrban még nem fog látszani a fejlődés, csak meg kell látnunk, hogyan tudunk átesni azon a versenyen. Austintól fogva viszont tényleg jobbnak kell lennünk, különben az egyéni világbajnoki cím is veszélybe kerül.”

    A tavaszi Kínai Nagydíj után a McLarennel szemben még 99 pontos előnyben levő Red Bullnál ráadásul már korábban lemondhattak a konstruktőri címről, Julianne Cerasoli brazil újságíró ugyanis már az Olasz Nagydíj után arról számolt be, hogy „valaki a McLarentől azt mondta nekem, hogy egy magasrangú Red Bull-alkalmazott úgy fogalmazott neki, hogy a »a konstruktőri bajnoki címet már elveszítettük.«

    A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

    Horner másképp gondolja

    Persze attól még, hogy Marko és talán más Red Bull-alkalmazottak le is mondtak a konstruktőri elsőségről, ez nem a csapat közös álláspontja, amit Christian Horner bakui futam utáni nyilatkozata is mutat. „Keményen nyomjuk, nem védekezünk, hanem üldözünk. Ez ismét megváltoztatja a dinamikát, de mindent be fogunk vetni. Nagy csapást szenvedtünk el a konstruktőri pontversenyben, 20 pont a lemaradásunk, úgyhogy támadnunk kell. Még van hét versenyünk és két sprintünk, azaz rengeteg pontot lehet szerezni, és sok különböző pályára megyünk. Úgyhogy ez még messze nincs lefutva” – mondta a Red Bull csapatfőnöke.

  • A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

    A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

    Oscar Piastri szenzációs előzéssel nyerte meg az Azeri Nagydíjat, ám a verseny után elkezdtek terjedni a McLaren deformálódó hátsó szárnyáról készült felvételek. Vajon mekkora szerepet játszott a „mini DRS” abban, hogy az ausztrál pilóta maga mögött tudta tartani Charles Leclerc-t?

    Egy ideje már beszédtéma az F1-es paddockban, hogy a McLaren mindenkinél jobban ki tudja aknázni az aerodinamikai elemeinek hajlékonyságát úgy, hogy azok megfeleljenek a terheléses teszteken, majd a riválisokénál nagyobb mértékben deformálódva juttassák előnyhöz Oscar Piastrit és Lando Norrist a versenyeken. Ám miközben eddig az első szárny volt a középpontban, az Azeri Nagydíj után elkezdtek terjedni a közösségi médiában a Piastri hátsó szárnyáról készült felvételek, amelyek alatt a kommentelők közül sokan még a Ferrari hivatalos oldalát is betagelték, mondván valamit csináljanak, mert szerintük ez szabálytalan.

    A szárny a bakui célegyenesben, a szezon leghosszabb padlógázas szakaszán látványosan csavarodik, ami azt eredményezi, hogy a felső vízszintes eleme és az alsó elem között megnő a rés. A legjobban ezt a DRS nyitásánál felnyíló szárnyelem két végénél (ez nagyjából a szárnyon levő narancssárga matrica két vége alatt van) fellépő deformáció szemlélteti a legjobban.

    Piastri szárnya a bakui célegyenesben:

    Miután a McLaren szárnya annyira hajlik, hogy csukott DRS-el is egyfajta mini DRS alakul ki, ami nyilvánvalóan növeli az egyenesbeli tempót, felmerül a kérdés, hogy Oscar Piastri enélkül is maga mögött tudta-e volna tartani az őt többször is DRS-sel támadó, ám előzni sosem tudó Charles Leclerc-t, vagy a szárny jelentette néhány plusz km/óra döntő fontosságú volt az ütközetben.

    Akárhogy is, miként az első szárny esetében, úgy az FIA egyelőre itt sem lépett közbe, mivel a McLaren szárnya megfelel a teszteknek. Hogy a jövőben lesz-e változtatás, esetleg szigorítanak-e a terheléses vizsgálatokon vagy sem, az majd kiderül, ám amennyiben a többi csapat azt a visszajelzést kapja a szövetségtől, hogy nem lesz ilyesmi, nekik is el kell kezdeniük megcsinálni a saját, hajlékonyabb szárnyukat.

    A McLaren, a Red Bull és a Ferrari szárnyának összehasonlításán jól látszik, mennyivel jobban deformálódik a wokingiak hátsó szárnya:

  • Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

    Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

    A Red Bull számára a vártnál jobban alakult az Azeri Nagydíj a végkifejlethez közeledve, ám Sergio Pérez balesete miatt végül mégis nagy veszteséget kellett elkönyvelniük. Max Verstappen eközben bár kilenc pozícióval Lando Norris elől rajtolt, mégis riválisa mögött ért célba.

    Verstappen a hatodik helyről startolva nem tudott előrébb jutni a mezőnyben, törekvéseit ráadásul hátráltatta, hogy hosszú időn át a kemény gumikon rajtoló Lando Norris és Alexander Albon mögött haladt, akiket frissebb abroncsaival sem tudott megelőzni. Végül George Russell is visszavette tőle a rajtnál elveszített pozíciót, Verstappen pedig egy hellyel a mezőny második feléből felkapaszkodó Norris mögött ért célba, végül a baleset miatt kettőt előrelépve, az 5. helyen – ami hatékony veszteségminimalizálásnak is mondható, hiszen így csupán 3 ponttal, 59-re csökkent előnye a bajnokságban.

    Bár a felügyelők végül csupán egy figyelmeztetés írtak fel Verstappen számlájára azt követően, hogy a levezető körben VSC-jelzés mellett autókat előzött meg, sok okot így sem talált az örömre a leintés után a címvédő, hiszen az autó vezethetőségét illetően nem sikerült fejlődniük.

    „Hosszú időre beragadtam Lando és Alex mögé, és volt egy kis gondunk a balansszal is. Az autó össze-vissza ugrált, és ilyenkor elveszítette a kontaktot a talajjal. Végső soron az időmérő előtt elvégzett néhány változtatásunk ütött vissza. Ezek a módosítások általában jól sülnek el, de alapvetően mindig kockázattal járnak. Ami a bajnokságot illeti, csapatként fogunk tovább együttműködni, a harc még nem ért véget” – zárta motiváló hangvételben nyilatkozatát Verstappen.

    Leclerc miatt ütközhetett össze Sainz és Pérez, de egyikük sem érti, hogy mi szükség volt rá

    A hollanddal ráadásul az a szokatlan helyzet is megtörtént, hogy csapattársa, Pérez az egész hétvége során gyorsabbnak bizonyult nála. A mexikói közel volt ahhoz, hogy a tavaly áprilisi Azeri Nagydíjon aratott győzelme óta először Verstappennél jobb eredménnyel zárjon egy futamot, ám az utolsó előtti körben Carlos Sainzcal való ütközése végül ezt megakadályozta.

    „Csalódást keltő vége lett ennek a versenynek, ami nagy balszerencse Checo számára – mondta a csapatvezető, Christian Horner. – Helyzetben volt ahhoz, hogy megnyerje a futamot, és sajnálatos, hogy nem tudtuk ezt elérni. A konstruktőri tabellát illetően nagy változást hozott az utolsó három kör, jelentős pontokat veszítettünk a bajnokságban, de rendezzük a sorainkat és visszatámadunk.”

    A csapatok pontversenyében ugyanis ezen a hétvégén jött el az egy ideje már a levegőben lógó fordulat, a McLaren Oscar Piastri győzelme és Norris 4. helye révén 20 egységgel átvette a vezetést a Red Bulltól. Ha Pérez a harmadik helyen ért volna célba, ahol az utolsó előtti kört megkezdte, a lemaradás most csak öt pont lenne. Ha pedig Horner vízióját beteljesítve a mexikói nyer – amihez még a verseny korábbi szakaszában kellett volna támadást indítania Leclerc, majd Piastri ellen –, még mindig a Milton Keynes-iek kezében lenne a konstruktőri első hely.

    Leclerc máris látja, hol könnyelműsködte el a győzelmi esélyét

  • Piastrit meglepte a Red Bull, amely Verstappen ritka hibáját is nyögi

    Piastrit meglepte a Red Bull, amely Verstappen ritka hibáját is nyögi

    Max Verstappen szokatlan hibát vétett, a Red Bull tanácsadója pedig azt is elárulta, mennyit veszített ezzel. Az RB20-as ugyanakkor továbbra is nehezen vezethető, amire a csapat is rátett egy lapáttal a bakui időmérő előtt.

    A Red Bull autója a bakui időmérőn sem viselkedett kezesbárányként, azaz a bikás istálló továbbra sem oldotta meg a gondjait, ugyanakkor Helmut Marko tanácsadó szerint a mindössze 6. helyen végző Max Verstappen így is odaérhetett volna a 2. helyre Charles Leclerc mögé. Ezzel a holland pilóta eggyel hátrébb taszíthatta volna a monacóitól több mint 3 tizedet kapó, de így is az első sorba kvalifikáló Oscar Piastrit. A McLaren ausztrál versenyzője ebben az esetben valószínűleg nem lenne meglepődve, így viszont meg van.

    „Azt mondanám, valószínűleg annak, aki első lesz – felelte az ausztrál a RacingNews365.com azon kérdésére, hogy melyik csapaté lesz a legjobb autó a versenyen. Nem tudom – Nagyon-nagyon kiegyenlített a helyzet. Az összes edzésen nagyon szoros volt az állás mi, a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull között. Hogy őszinte legyek, kissé meglepett, hogy a Red Bull nem volt előrébb a Q3 végén. A versenytempónk jónak tűnt pénteken, de manapság a legjobb négy csapat annyira közel van egymáshoz a versenytempóban, hogy gyakran az időmérő jelenti a nagy különbséget. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy az autónk gyors lesz, de egyértelmű, hogy van hét másik autó a pályán, amely szintén nem lassú.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen szokatlan hibát vétett / Fotó: James Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A 4. és a 6. helyet megszerző bikás autók közül 33 futam elteltével, azaz a 2023-as Miami Nagydíj után végzett ismét Pérez előrébb időmérőn, ám ha Verstappen nem mutat be látványos megcsúszást az első Q3-as körében, akkor zsinórban 34.-edszer is legyőzte volna a mexikóit. „A pozitívum, hogy ismét találtunk tempót, noha Max tőle ritka hibát vétett. A 16-os kanyarban emiatt 6 tizedet veszített, ami nélkül elérhető lett volna a második hely – jelentette ki Helmut Marko a német Sky-nak, majd hozzátette, azért nincs minden veszve. – Itt lehet előzni. Sergio megtankolt autós etapja jónak tűnt, különösen, ami a gumikopást illeti, úgyhogy valós esély van arra, hogy előreléphetünk a versenyen, emellett pedig itt mindig benne van a pakliban, hogy beküldik a biztonsági autót.”

    „Az első Q3-as körömben megcsúsztam az utolsó kanyarban, anélkül a 2.-3. helyért harcoltam volna – mondta már Verstappen. – Persze volt még egy próbálkozásom, amelyben javíthattam a köridőmön, de egyszerűen nem éreztem az autót. Soha nem éreztem kényelmesen magam benne, mert nehéz volt vezetni. Amikor ez a helyzet, nem tudod támadni a kanyarokat, és egy kicsit alá lősz.”

    A háromszoros világbajnok elárulta azt is, hogy a beállításokkal túllőttek a célon az időmérő előtt, miközben próbálták minél jobban optimalizálni az autót. „Amint kimentem a pályára a Q1-ben, rögtön az első körben éreztem, hogy az autóval visszaléptünk egyet, miután elvégeztünk néhány változtatást. A kocsi elképesztően kiszámíthatatlanná és nehezen vezethetővé vált, pusztán a változtatások miatt. Emiatt az ember kicsit csalódott lesz, hiszen mindig próbáljátok optimalizálni és jobbá tenni a dolgokat. Sajnos szerintem túlmentünk a határon, és sajnálatos, hogy ez az időmérőn történt meg.”

    Majdnem levágta a saját fülét az F1 meglepetésújonca

  • A Red Bullt felbőszítette az Aston korai gálázása, szankciót vetett ki Newey-ra

    A Red Bullt felbőszítette az Aston korai gálázása, szankciót vetett ki Newey-ra

    Christian Horner szerint nem mutatott jól, hogy az Aston Martin máris körbeturnézta a médiát Adrian Newey-val, miközben a brit tervező még hónapokig a Red Bull alkalmazottja. A történtek után sajtóértesülések szerint tovább korlátozták Newey lehetőségeit a csapaton belül.

    Az Azeri Nagydíj előtti kedden az Aston Martin saját gyárából közvetített sajtóeseményen jelentette be, hogy Newey 2025 márciusától csatlakozik a Forma-1-es csapatához, amelynek ráadásul társtulajdonosává is válik. Nyugodtan mondhatjuk, akkora fejhajtást világbajnok versenyzők megszerzése köré is ritkán kerít egy istálló, mint amit a 65 éves tervező kapott – aki kétségtelenül a sportág jelenlegi legértékesebb szakembere, s több mint három évtizede kerülnek már ki a kezei alól világbajnok versenyautók.

    A Red Bull csapatfőnöke Bakuban beszélt az istálló egyik legértékesebb alkalmazottja körüli e heti fejleményekről, véleménye szerint pedig nem vette ki jól magát, hogy Newey Aston Martin-logók forgatagában fotózkodott.

    „Jó nagy feneket kerített a bejelentésnek az Aston, Adrian pedig mindig is a saját feje után ment. Bár mintha a kelleténél kicsit korábban kezdtek volna bele az ünneplésbe, hiszen a szerződése még nem járt le a Red Bull Racinggel. De nyilvánvalóan nagy pillanat volt ez a csapat számára” – fogalmazott Horner.

    A régi McLaren és Williams hangulatára vágyott, ezért is utasította vissza a Ferrarit Newey

    A csapatvezető elmondása szerint egy ideje már tudta, hogy Newey nem a visszavonulást, és nem is a Ferrari ajánlatát választja, ugyanakkor szerinte különcsége miatt időbe fog telni, mire beilleszkedik új munkahelyén.

    „Adrian egy rendkívül kreatív figura, nem az az átlagos tervező, hiszen szerintem mára az egyedüli a Forma-1-ben, aki még mindig rajztáblán dolgozik. Szóval elkerülhetetlenül át kell majd esniük az összeszokás folyamatán, amíg megismerik egymás munkamódszereit. Számos szempontból különleges ember, az Aston pedig a hatalmas tapasztalatára készül építkezni.”

    „Kellemes emlékekkel gondolok vissza az együtt töltött közel 20 évünkre, a csúcs- és a mélypontokra egyaránt, ugyanakkor már a jövőbe is tekintek, aminek felkészülten nézünk elébe” – zárta szavait baráti felütéssel Horner, ám a háttérben a sejtések szerint nem ilyen rózsás a hangulat Newey keddi akcióját követően.

    Az általában jól értesült Autosport ugyanis úgy tudja, hogy miután a velük még közel fél évig szerződésben álló szakember feltűnt az Aston Martin sajtóeseményén, a Red Bullnál véglegesen kizárták minden F1-es jellegű tevékenységből Newey-t. Arról már ő maga is beszélt, hogy április vége óta nincs beleszólása az idei autó fejlesztésébe, ám a távozásának május 1-jei bejelentése óta is elutazott több versenyre, és a tervek szerint októberi USA Nagydíjon is jelen lett volna. A brit lap viszont azt írja, a történtek után a Red Bull levette Newey-t az utazási listáról, mostantól egyetlen feladata az istálló Milton Keynes-i gyárában az RB17-es sportautó fejlesztése lesz.

    Alonso a saját pénzéből is fizetné Newey-t