Címke: Red Bull

  • Vettel már csak nevet a „Webberes időkön”

    Vettel már csak nevet a „Webberes időkön”

    Sebastian Vettel bízik benne, hogy a Force India pilótái is rendezik viszonyukat.

    Perez és Ocon az elmúlt időszakban szinte mindig összetűzésbe keveredett a pályán, az ilyesfajta csapattársi viszonyról pedig ki más, mint Sebastian Vettel és Mark Webber tudna mesélni.

    Ők 2009 és 2013 között voltak csapattársak a Red Bullnál, az akkori kapcsolatuk pedig korántsem mondható a legjobbnak, ekkor történt például a híres Multi 21-ként emlegetett incidens is – egészen pontosan a 2013-as Maláj Nagydíjon.

    Vettel úgy nyilatkozott, a kommunikáció egykori csapattársával volt az, amely segítségével továbbra is tudtak együtt dolgozni, és ma már csak nevetnek a történteken.

    „A legfontosabb, hogy beszélj a másikkal.” – fogalmazott a német világbajnok. „Nem hiszem, hogy bármelyik versenyzőnek ártó szándéka lenne a csapattársával szemben, a legnagyobb csata viszont kétségkívül ellene folyik. Ugyanazt az autót vezetitek, így ugyanazért a pozícióért küzdötök. Természetesen mindenki a legjobb akar lenni, amihez elsősorban a csapattársát kell leküzdenie.”

    „Most Markkal nagyon jó a kapcsolatom, sokat beszélgettünk a korábban történt dolgokról is. Most már jókat nevetünk rajta. Mindkettőnknek megvan a maga nézőpontja, mely sokszor eltér. Azonban az idő előrehaladtával ezek a dolgok és vélemények is megváltoznak.”

  • Sainz csapatot válthat 2018-ra?

    Sainz csapatot válthat 2018-ra?

    A Red Bull/Toro Rosso továbbra is nyitott arra, hogy „eladják” Carlos Sainzot más csapatnak, ha úgy adódik.

    Bár az energiaitalosoknak még van szerződése a fiatal spanyollal, továbbra is erősek a pletykák, mi szerint Sainz jövőre a Renault-nál köthet ki.

    Korábban Sainz állította, hogy már 2017-re is jó ajánlata volt számára a Renault-nak, de ezt a Red Bull cáfolta. Most azonban a legfrissebb pletykák szerint nem csak a Renault, de a McLaren is érdeklődik iránta.

    Mikor arról kérdezték, hogy 100%-os-e Sainz helye 2018-ra a Red Bullnál (Toro Rosso), Dr Helmut Marko a Canal F1 Latin Americának a következőt felelte: „A Forma-1-ben nem lehet 100%-ról beszélni. Nem lepődnék meg, ha más csapatban látnám. Mert tudom m áll a szerződésében. De ami benne van, azt csak mi tudjuk teljesíteni.”

  • Horner kevesli a 2018-ra előírt három motort

    Horner kevesli a 2018-ra előírt három motort

    Christian Horner ismét megpróbálkozik azon tervével, hogy a 2018-ra érvényes hárommotoros korlátot eltöröltesse.

    Monzában kilenc versenyzőt büntettek motor- vagy váltócsere miatt; az időmérős eredményekhez képest egyedül a pole-t megszerző Lewis Hamilton helye nem változott (meg Carlos Sainz 15. helye, ami a hátrasorolások után is 15. maradt annak ellenére, hogy a spanyol is elvileg kapott egy 10-helyes büntetést). Még hét futam hátravan az idei szezonból, de már a mezőny nagy része túllépte az idénre kiszabott négymotoros limitet, jövőre pedig a korlát háromra csökken. Az év korábbi szakaszában Horner már megpróbálta meggyőzni a Strategy Groupot a négymotoros kvóta megtartásáról, sikertelenül; azonban reméli, hogy a Monzában látottak jobb belátásra bírják kollegáit.

    „Ez a motor bevezetése óta semmilyen pozitív hatással nem volt az F1-re” – fejtette ki immáron sokadszorra a turbómotorok iránt érzett ellenszenvét a Red Bull csapatfőnöke. „Ami igazán zavar, az az, hogy jövőre több versenyünk, de kevesebb motorunk lesz. A következő Strategy Group-ülésen számomra ez a probléma jelenti az első számú napirendi pontot – egy korábbi ülésen már megpróbáltam megváltoztatni, de nem támogatták az ötletet. Remélem, most más lesz a kimenetel, mivel a csapatok még rengeteg büntetésre számíthatnak az év vége előtt.”

    Horner az egyre inkább népszerűtlenné váló rajtbüntetési rendszert is megreformálná.

    „Elég nehéz még nekünk is megérteni” – utalt a kavarodásra Horner. „A rajtrácsra menet azon vacilláltunk, hogy 12. vagy 13. helyről indulunk-e, mert Pérez is kapott egy büntetést, de nem tudtuk, valaki előtt vagy után kapta – túl zavaros volt. Komolyan el kell gondolkoznunk azon, van-e jobb módja egy gyártó vagy egy konstruktőr büntetésének, mint ez a rajtráccsal való bűvészkedés, mert ez szerintem ennél csak rosszabb lesz. Szomorú lesz, ha az idei világbajnokságot a rajtbüntetések döntik el.”

    A motorszám korlátozásának természetesen költségcsökkentő szerepe lett volna, ám a gyártók úgy vélik, a megfelelően hosszú élettartammal rendelkező alkatrészek legyártása és letesztelése miatt lényegében ugyanolyan sokat költenek.

    „A motorok limitálásában szerepet játszott a költségek csökkentése, de ez nem történt meg” – folytatta Horner. „A motorok világkörüli úton vesznek részt, használatban vannak, ennek eredményeképp pedig csak halmozod a büntetéseket. Talán vissza kellene térnünk egy méltányosabb egyensúlyhoz; talán az öt megfelelőbb mennyiség lenne, mint a négyről háromra csökkentés.”

  • Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff elismerte, hogy találkozott Max Verstappen édesapjával, Josszal, Monzában.

    A hétvégén már szóbeszéd tárgyává vált, hogy állítólag Jos Verstappen a Mercedesszel tárgyalgat valamiről. A találkozó tényét most maga Wolff is megerősítette, azt azonban nem, hogy komoly szakmai apropója volt-e. A pletykák szerint a megbeszélés alapja az volt, hogy Max egyre elégedetlenebb a Red Bullal, jobban mondva annak motorszállítójával, a Renault-val.

    „Először is, már versenyző-kora óta ismerem Jost.” – mondta Wolff a német Skynak. „Niki (Lauda) és én ültünk az irodánkban, két holland barátunk pedig szintén jelen volt, megittunk együtt egy kávét.”

    Arra a kérdésre azonban, hogy érdekli-e Max a Mercedest, Wolff így felelt: „A következő évre határozottan nem, nem elérhető. Utána azonban nyilvánvalóan ő az egyik név a radarunkon. Max a jövő egyik nagy Forma-1-es sztárja, de sok ilyen van még, mint például Valtteri (Bottas), Daniel (Ricciardo) és Esteban Ocon.”

  • Horner szerint túl konzervatív volt az FIA

    Horner szerint túl konzervatív volt az FIA

    Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke nincs jó véleménnyel az FIA Olasz Nagydíj időmérőjén hozott döntéseivel, amikor a Charlie Whiting által vezetett versenybírók folyamatosan csúsztatták a kvalifikácó folytatását, miután Romain Grosjean összetörte az autóját.

    Horner szerint túlságosan konzervatívak voltak Whitingék, amivel nyilvánvalóan a pályára kilátogató szurkolók szintén egyetértenek: szombaton is kifejezték nemtetszésüket a folyamatos 15 perces csúsztatásokra.

    Horner kollégája, a Red Bull tanácsadójaként tevékenykedő Dr. Helmut Marko és Niki Lauda, a jelenleg Mercedest erősítő korábbi háromszoros világjnok szerint is értelmetlen volt az edzés ilyen mértékben való elhúzása – kettejük nyilatkozatát ide kattintva olvashatjátok.

    „Hogy őszínte legyek, nagyon konzervatívan cselekedtek. Sőt, túlságosan konzervatívan” – mondta Horner.

    „A Forma-1 nem olyan sport, amely tökéletes időjárási körülményeket követelne.”

    „A biztonság szempontjából érthető, hogy kell némi óvatosság, de sokkal korábban folytathattuk volna az edzést.”

    Hornert megkérdezték, hogy felhozza-e a kérdést a Forma-1 stratégiai csoportjának következő megbeszélésén: „Úgy gondolom ez inkább az FIA saját belső ügye” – felelte a Red Bull csapatfőnöke.

     

  • A Red Bull pilóták, és Sainz is rajtbüntetést kapott

    A Red Bull pilóták, és Sainz is rajtbüntetést kapott

    Daniel Ricciardo, Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. is csatlakozik Fernando Alonsohoz a rajtbüntetettek sorában.

    Ricciardo autójába a hatodik MGU-H került be, melynek köszönhetően tíz rajthelyet kapott, emellett az ötödik belsőégésű motor és az ötödik turbófeltöltő is öt-öt rajthelyet von maga után, így összesen húsz hellyel várhatja hátrébbról a rajtot, mint az időmérőn megszerzett pozíciója.

    Verstappen „csak” tizenöt rajthelyes büntetésre számíthat az ötödik MGU-H, illetve az ötödik belsőégésű motor került be ugyanis az autójába.

    Sainz tíz rajthelyes büntetését az ötödik MGU-H-nak köszönheti. Mind neki, mind pedig Verstappennek ez az első ilyen idei hátrasorolásra.

    Alonso pedig 35 rajthellyel várja a rajtot, számára ez már azonban megszokott.

  • Prost bocsánatot kért Verstappentől

    Prost bocsánatot kért Verstappentől

    A Renault tanácsadója már személyesen kért elnézést a holland pilótától, aki a Belga Nagydíjat is feladni kényszerült.

    Ez bizonyára nem vigasztalta Verstappent, akinek ez volt idei hatodik kiesése az autó meghibásodása miatt. Mivel már nem először a Renault motorja adta meg magát a Red Bullban, Prost szerint a francia gyártónak sürgősen megoldást kell találnia a problémára.

    „Hat kiesés a szezonban Max neve mellett. Ugyan nem mind a mi hibánk, de nem is egy abból kifolyólag történt.” – fogalmazott Prost. „Személyesen kértem tőle bocsánatot a kiesése után mind a magam, mind a csapat, a Renault nevében.”

    „Max nagyon türelmetlen, nagyon tehetséges és az élmezőnyben akar küzdeni. Nem könnyű számára ezt a helyzetet kezelni. Ez egy nagyon szerencsétlen szituáció, sürgősen meg kell oldanunk a problémát. Ez a helyzet viszont azt is megmutatja, hogy nem szabad a teljesítménynek a megbízhatóság rovására mennie.” – zárta a francia.

  • Horner: Nem ezért fizetünk a Renault-nak

    Horner: Nem ezért fizetünk a Renault-nak

    A Renault-nak sürgősen javítania kell megbízhatósági mutatóján, Christian Horner szerint ugyanis az árhoz képest nem nyújtanak megfelelő minőségű szolgáltatást a Red Bullnak.

    Max Verstappen motorprobléma miatt ismét kiállni kényszerült egy futamról – belga DNF-je idei hatodik kiesése volt, ebből négy mechanikai gondok miatt történt.

    „A Renault tisztában van vele, hogy a megbízhatósága és a terméke nem éri el a kívánt szintet” – jött a száraz megjegyzés Hornertől. „Az ő dolguk, ezt hogyan oldják meg. Mi fizető ügyfelek vagyunk, az általuk nyújtott szolgáltatás pedig jelen pillanatban nem megfelelő minőségű, amint az a megbízhatósági problémákból és a meghibásodásokból egyértelműen látszik. Egy talicskányi pénzt fizetünk azért a motorért – itt az ideje, hogy működjön is. Nekik is legalább annyira fájdalmas a dolog, mint nekünk. Ezen a szinten megengedhetetlen, hogy ilyen rendszerességgel meghibásodjanak a motorok.”

    Verstappen hibájának oka egyelőre nem ismeretes, de valószínűleg a szenzorral vagy a gyújtógyertyával akadtak gondok. Nem a holland volt az egyetlen azonban, aki Renault-problémába szaladt a Belga Nagydíj hétvégéjén: Daniil Kvyat Toro Rossójában a komplett erőforrást ki kellett cserélni az első szabadedzés után, a harmadik előtt pedig Verstappen és Jolyon Palmer belsőégésű motorja szorult cserére.

    „A három csapatra levetítve a megbízhatóság pocsék” – mondta Horner. „Turbóprobléma Kvyatnál, illetve két autó esetében is motorcserék, és ez csak itt Belgiumban. Egyáltalán nem elfogadható, messze van az ideálistól, és közel sem az a szint, amelyet egy versenyképességre áhítozó F1-es motorgyártónak hoznia kell. Keményen dolgoznak, és remélhetőleg hamarosan olyan folyamatoknak lehetünk szemtanúi, amelyek kiküszöbölik az eddig látott problémákat.”

    A lépten-nyomon megkotló autók egyéb negatív következményekkel is járhatnak a Red Bull szempontjából, Verstappen ugyanis könnyen otthagyhatja az osztrák istállót, amennyiben az elkövetkező másfél évben nem javul drasztikusan a megbízhatóság.

    „Nem meglepő módon nagyon frusztrált állapotban van” – fűzte hozzá Horner. „Ismét jó pozícióban halad és ismét önhibáján kívül motorhiba áldozata lesz. Alain Prost is személyesen kért tőle bocsánatot, ugyanezt a Renault is minden bizonnyal meg fogja tenni, de a helyzeten sajnos nem változtat.”

  • Verstappen: Alonsóval versenyzem kiesések terén

    Verstappen: Alonsóval versenyzem kiesések terén

    Max Verstappen abban a megtiszteltetésben részesül a 2017-es szezonban, hogy Fernando Alonso ellen vívhat privát csatát a nívós ’legtöbb kieséssel rendelkező pilóta’ címért.

    Verstappennek hengerprobléma miatt a Belga Nagydíj nyolcadik körében félre kellett állnia, a mintegy 80.000 helyszínre kilátogató holland szurkoló hatalmas bánatára. A legújabb motormeghibásodás az Olasz Nagydíjra valószínűleg legalább tízhelyes rajtbüntetést von maga után, az ismételt nullázás pedig továbbra is az összetett hatodik helyére kényszeríti Verstappent.

    „A versenyeim felén kiestem” – panaszkodott Max az NBC-nek. „Ahogy a rádión is mondtam, egyszerűen hihetetlen… nem tudom elhinni, hogy ezek megtörténhetnek. Az elején persze még elintézed annyival, hogy peches vagy, de mostanra már lényegében Fernandóval versenyzek a kieséseket illetően. Egyáltalán nem vagyok boldog. Nagyon csalódott vagyok a kiesés miatt, valamint a rajongók miatt is, akik azért vettek ilyen drágán jegyet, hogy nyolc kör után vége legyen. Nem találom a szavakat.”

    Verstappennek annyiban igaza van, hogy az eddigi 12 versenyből hatot nem fejezett be, ám ezek közül „csak” négy kiesésében játszott szerepet technikai probléma, Spanyolországban és Ausztriában ugyanis elsőkörös csetepaté áldozata lett. Alonso ezzel szemben nyolcszor esett ki, hétszer a technika tréfálta meg, egyszer pedig egy rajtbaleset – pontosan ugyanaz, amelyben Verstappen is kiesett Spielbergben. A Red Bull meglehetősen egyoldalú megbízhatatlansága (Daniel Ricciardo ugyanis ismételten felért a dobogóra) a holland türelemvesztésével járhat együtt és akár el is hagyhatja a Red Bull kötelékét.

    „Nem is gondolkozom ezen” – utalt közeli és kissé távolabbi jövőjére Verstappen. „Ezt a csapaton belül kell megoldanunk, mert egy élcsapatnál ilyen egyszerűen nem fordulhatna elő. Nem aggódom a jövő miatt, meg hogy mi lesz jövőre; csak be akarom fejezni a versenyeket és jó eredményeket összeszedni. Egész hétvégén keményen dolgoztunk, erre megint kiesek. Az eredmények elkerülnek, ilyen helyzetben pedig nem foglalkozol sokat a jövő évvel vagy az azutánival. Sok mindent meg kell beszélnünk. Jelenleg nem vagyok boldog ember, és alig várom, hogy hazaérjek.”

  • Ricciardo nem megy a Ferrarihoz

    Ricciardo nem megy a Ferrarihoz

    Daniel Ricciardo szerint kizárt, hogy a közeljövőben a Ferrari pilótája lesz.

    Az ausztrál pilótát rendszeresen szóba hozzák az olasz csapattal, ő azonban úgy gondolja, Vettel hároméves szerződése egyértelmű jele annak, hogy nem tartanak igényt rá.

    „Amikor Kimi szerződését megerősítették, tudtam, hogy Sebastian is marad.” – nyilatkozta Ricciardo, aki 2014-ben a Red Bullnál Vettel csapattársa volt.

    „Amíg Seb a Ferrarinál van, nem látok esélyt arra, hogy oda kerüljek. A rajongók és a média folyamatosan a Ferrariról kérdez engem, a Ferrari viszont sosem érdeklődik!” – tette hozzá nevetve.