Címke: Red Bull

  • Verstappen elől menekült Sainz a Renaulthoz?

    Verstappen elől menekült Sainz a Renaulthoz?

    Jól kezdett a Renault új szerzeménye Carlos Sainz: már az első edzésen csapattársa, Nico Hülkenberg előtt végzett, így elégedett lehet a franciákkal, akik lehet, hogy a karrierjét mentették meg. Hogy miért? Nemrég bejelentette a Red Bull, hogy hosszabbítanak Max Verstappennel. Ez egyben azt is jelenti, hogy a franciáknak kölcsönadott Sainznak máris 50%-kal kevesebb az esélye arra, hogy a Red Bull F1-es csapatába kerüljön, ráadásul amikor Verstappennel csapattársak voltak a Toro Rossonál, koránt sem volt rózsás a viszonyuk. A 23 éves versenyző megkönnyebbült:
    „Ezért örülök különösen, hogy már a  Renaultnál vagyok. És erre is kell építenem. Jelenleg nem gondolok 2019-re, még 1%-nyira sem. Most már a Renault pilótája vagyok, és mindent beleadok a csapatért. Két kör alatt megbarátkoztam az autóval. Igazán megtisztelő az, hogy egy gyári alakulat ennyit küzdött értem. Ez önbizalmat ad, persze még néha gondolkodnom kell azon, hogy ebben az autóban mi, merre, remélem, hogy ez mihamarább magától értetődő lesz.  Ismerem a hajtást, a gázpedált és a váltót. A fékekkel, a kormányzással és az autó egyensúlyával azonban még ismerkedem. Lépésről-lépésre haladok, még nem értem el a 100%-ot.”

    Magyarán: függetlenül Daniel Ricciardo helyzetétől, jobb már, ha a gyári alakulatnál próbálja építeni a versenyzői karrierjét, mint inkább az energiaitalosoknál. A Toro Rossóval való direkt összehasonlítástól azonban elhatárolódik Sainz:
    „Megtartom magamnak ezen információkat. Előnyhöz juttatnék valakiket, ha direktben nyilvánosan összemérném a két autót.”

  • Ricciardo nagyon szívesen lenne Hamilton csapattársa

    Ricciardo nagyon szívesen lenne Hamilton csapattársa

    Daniel Ricciardo nem tartja kizártnak, hogy 2019-re a Mercedeshez igazoljon.

    Az ESPN-nek beszélt arról, hogy ő szeretné, ha a jövőben Lewis Hamilton lenne a csapattársa. Másik ilyen személyként Fernando Alonsót nevezte meg.

    „Rég óta mondom már, hogy Alonso vagy Lewis ellen szívesen mennék.” – mondta az ausztrál versenyző. „Alonso a karrierje vége felé tart, szóval jelenleg Lewis jobb kihívás lenne. Tetszene (ha a csapattársa lenne).”

    Azt azonban nem tartja valószínűnek, hogy újra Sebastian Vettel csapattársa legyen, csak ezúttal a Ferrarinál.

    „Már volt lehetőségem Seb ellen. Voltam Max-szel is, és még leszek is legalább egy évet. De amíg Lewis a csúcson van, addig szeretném őt kihívni.”

    Hozzátette azonban, hogy valószínűleg nem a közeljövőben fog bejelentést tenni a jövőjértől.

    Egy ideje beszélnek már róla, hogy 2019-től talán csapatot vált Ricciardo, és ő maga sem zárkózik el ez elől, azonban az is benne van a pakliban, hogy marad a Red Bullnál. A kívánsága persze neki a „szokásos”: olyan autót akar, amivel győzelmekért, és esetleg bajnoki címért harcolhat…

     

     

  • Büntetést kap Verstappen: 15 helyes hátrasorolás

    Büntetést kap Verstappen: 15 helyes hátrasorolás

    Max Verstappen 15 rajthelyes büntetésben részesül az Amerikai Nagydíj időmérő edzését követően, ugyanis a csapat erőforrásegységeket cserét az autójában.

    A Red Bull a belső égésű motort (ICE) és a hőenergia-visszanyerőt (MGU-H) cserélte ki Verstappen autójában.

    A jelenlegi szabályok szerint az egyes komponenesekből négy használható büntetlenül egy szezon során, Verstappen esetében viszont a Red Bull már az ötödik egységet szerelte be.

    A belső égésű motor 10 rajthelyet, míg az energia-visszanyerő cseréje „csak” öt helyébe kerül a versenyzőknek, így jön ki a 15 helyes büntetés Verstappen esetében.

    Nem a Red Bull hollandja az egyetlen büntetett versenyző: a Forma-1-ben debütáló Brendon Hartley 25 helyes büntetést kap, szintén az erőforrásegységek cseréje miatt. Nico Hülkenberget és Stoffel Vandoornet is megróják majd, az ok ugyanaz mint a már említett két versenyző helyzetében.

    Hülkenberget húsz, Vandoornet pedig öt hellyel sorolják hátrébb.

     

  • Verstappen maga akart 3 évet hosszabbítani

    Verstappen maga akart 3 évet hosszabbítani

    Helmut Marko elmondása szerint Max Verstappen maga volt az, aki három éves szerződéshosszabbítást akart a Red Bull Racinggel.

    „Velünk kezdte Max a Forma-1-et, megszerezte az első győzelmét és most szeretnénk, ha velünk válhatna a legfiatalabb Forma-1-es világbajnokká is.” – mondta Marko a Sky F1-nek.

    „Mindkét versenyzőnk (Ricciardo és Verstappen) szabaddá vált volna 2018 után, így megpróbáltuk legalább egyiküket bebiztosítani, mert Max megkérdezte, hogy tudna-e 2020-ig maradni, míg Ricciardo ‘piacra dobta magát’. Most pedig vele tárgyalunk.”

    Marko azt is elmondta, hogy Max hosszabbítása azt is jelenti, hogy a fiatal holland bízik abban, hogy a csapat győztes autót tud majd adni neki.

  • Max Verstappen 2020-ig hosszabbított

    Max Verstappen 2020-ig hosszabbított

    A Red Bull Racing hivatalosan is bejelentette, hogy Max Verstappen aláírta az új három évre szóló szerződését, ami így 2020-ig fog szólni.

    A fiatal holland 2016-ban szezon közben ült be a vörös bikák autójába, amivel rögtön meg is nyerte az első futamát ezzel pedig több rekordot is megdöntött.

    A most 20 éves pilóta minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett Barcelonában.

    Verstappen így kommentálta az új kontraktusát:

    „A Red Bull mindig bizonyította, hogy hisz bennem: 16 évesen meghívott az utánpótlás programjába, majd 17 évesen pedig már a Forma-1-ben is bemutatkozhattam, amellyel teljesült az egyik álmom. Mindig is támogattak engem, függetlenül, hogy mi történt a versenypályán. A csapat minden tagjától százszázalékos bizalmat kaptam. Voltak vicces pillanataink is. Nagyon boldog vagyok, hogy hosszabb távra is elkötelezhettem magam a Red Bull-lal. Alig várom már a következő évek közös munkáját.”

    Christian Horner is elégedett a megállapodással:

    „Nagy örömünkre szolgál, hogy Max megegyezett velünk. Tavaly fenomenálisan kezdődött a közös munkánk. Nagyszerű pillanat volt az egész csapat számára, és ezt pedig nemrég Malajziában is megismételte. Ő egy hamisítatlan tehetség. Maxnak igaza van abban, hogy sikerre éhesek vagyunk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy visszatérjünk az élre. Mivel Max hosszabb távra tervez nálunk, ezért alkalmas arra, hogy köré építsük a csapatot.”

  • Nico Rosberg vasutas lett – videóval!

    Nico Rosberg vasutas lett – videóval!

    Egy újabb szerepkörben láthatjuk 2016 F1-es világbajnokát: ezentúl a német vasútvállalat nagykövete lesz, és máris megjelent vele az első reklámfilm. Nem mondhatnánk, hogy Rosberg a visszavonulása unatkozik, hiszen a Mercedeses márka nagyköveti szerepe mellett már Robert Kubica menedzselésébe is belefogott, de most a legújabb vállalása a Deutschen Bahn népszerűsítése.

    A reklámfilmben az a feladata, hogy bemutassa, hogy milyen gyorsan és kényelmesen tud a vasúttal utazni, és ebben a közlekedési versenyben ráadásul önmagát kell legyőznie. Klónjai repülővel illetve autóval próbálják meg legyűrni a München-Berlin távolságot, amelyet mindannyiuknak teljesíteni kell.

    Ami igazán feltűnő, hogy Rosberg nem Mercedest vezet, hanem Aston Martint, ami ráadásul a Forma-1-es Mercedes csapat komoly ellenfele a királykategóriában, mint a brit Red Bull csapat technikai partnere. Az Astont hajtó Nico természetesen veszít, és ahogy várható, a vasutas Nico nyer.

    Komolyan vette a feladatát a regnáló világbajnok, ugyanis még színészetet is tanult a szerep kedvéért:
    „Ez volt a legbonyolultabb reklámfilm, amit valaha forgattam. Sokat hozzá kellett tennem magamból, és azt hiszem, hogy a végeredményen ez látszik is. Ez egy remek produkció, sok örömünk volt benne. Nagyon örülök, hogy a Deutschen Bahn márka nagykövete is lettem.”

    Aki azt hiszi, hogy a Mercedes, Kubica és a vasút lefoglalja kellőképp Rosberget, az téved. Nemrég elutazott a Szilikon-völgybe, ahol a Google és az Instagram vállalatokhoz is ellátogatott. Ráadásul nagyon is érdeklő a jövő mobilizmusa. 32 évesen pedig nemrég másodszor is apa lett.​

    https://youtu.be/UvHyVg6x3k4

  • A Red Bull korábban átállt 2018-ra

    A Red Bull korábban átállt 2018-ra

    Daniel Ricciardo elmondása szerint a Red Bull, hogy elkerülje az idei vontatott évkezdetet, a tavalyi szezonhoz képest korábban elkezdett a 2018-as fejlesztésekre koncentrálni.

    Az elmúlt évek tendenciája alapján a Red Bull volt az a csapat, amelyik a fejlesztési periódus maximalizálása végett a lehető legkésőbbre hagyta az új autó paramétereinek véglegesítését. Idén azonban visszanyalt a fagyi: a kései autóbemutató az előre nem látott korrelációs problémákkal karöltve azt eredményezte, hogy az osztrákok az év elején fogócskát játszottak a Mercedesszel és a Ferrarival, ezáltal minden esélyük elúszott egy esetleges ötödik konstruktőri vagy egyéni cím megszerzésére. Habár a Red Bull azóta látványos fejlődést produkált (egyesek szerint már övék a legjobb kasztni a rajtrácson), Max Verstappen néhány napja úgy nyilatkozott, egy kevésbé szélsőséges hozzáállás nagyobb nyereséggel járna, véleményében pedig csapattársa is osztozott.

    „Amióta a csapattal vagyok, mindig az volt az érzésem, hogy túl lassan kezdünk bele a szezonba” – magyarázta Ricciardo. „Amennyire én tudom, ezt sosem így tervezzük! Nem tudom, mi ennek az oka; útközben kétségtelenül erősebbek leszünk, és habár nagyon jó dolog mindig javulni és javulni, örülnék, ha jobban is vágnánk bele az egészbe. Még mindig nem tudom, ez miért alakult így. Mindig az az érzésünk, hogy elég korán nekiállunk a jövő évi autónak, de talán amit mi korainak hiszünk, igazából egyáltalán nem korai. Annyit tudok, hogy idén korábban belekezdtünk az új projektbe, mint tavaly.”

    Ennek és a szabályok stabilitásának köszönhetően Ricciardo úgy véli, a Red Bull komoly bajnoki esélyessé lép elő 2018-ban.

    „Mivel jövőre nincsenek nagy változások, remélhetőleg profitálni tudunk abból, amit idén tanulunk, és erősebben kezdjük a szezont” – folytatta az ausztrál. „Ez a terv és mindegyikünk kívánsága, onnan pedig majd kialakul. Ha a következő szezonban egyáltalán nem leszünk versenyképesek, azzal majd nyilván komolyan foglalkoznunk kell, de az alapján, ahol most vagyunk, nem számítunk semmilyen nagyobb fennakadásra. A Mercedes már túl régóta nyereget, igyekszünk ezen változtatni.”

  • Verstappen maga köré szervezhetné csapatát

    Verstappen maga köré szervezhetné csapatát

    Noha a Ferrari és a Mercedes is érdeklődik Max Verstappen iránt (2019-re), a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy gondolja, jobban járna a fiatal holland, ha hosszútávon maradna az energiaitalosoknál és maga köré építené a csapatot.

    „Szerintem látja az erőt a csapatban.” – mondta Horner a Motorsport.com tudósítójának, Adam Coopernek. „Jól érzi magát a csapatnál. Ő a legfiatalabb futamgyőztes, a legfiatalabb dupla győztes, a legfiatalabb pontszerző.”

    „És Lewis (Hamilton), elég stabil a Mercedesnél, Seb (Vettel) pedig három évet írt alá a Ferrarival. Így a legnyilvánvalóbb dolog, hogy magad köré szervezed (Verstappen) a csapatot. De az persze a mi feladatunk, hogy ehhez versenyképes autót is adjunk neki.”

    Hornert arról is megkérdezték, hogy Verstappen tényleg azt akarhatja-e, hogy egy csapatban csatázzon Vettellel, vagy Hamiltonnal?

    „Ezt a kérdést csak ő tudja megválaszolni.” – felelt Horner.

    „Mind szeretnénk versenyképes pozícióban lenni és azt hiszem ahogy az idei autót fejlesztettük, komoly teljesítményt tettünk bele, és kiindulópontunkhoz képest már futamot is nyertünk. Folytatnunk kell ezt az irányt.”

    Horner azt is elismeri, hogy ha nem lett volna annyi műszaki gondja a hollandnak, a tabella harmadik helyén állna a hatodik helyett.

    „Sok verseny volt idén, melyen fantasztikus pozícióban volt ahhoz, hogy komoly eredményt érjen el. Volt négy műszaki meghibásodása, mind erőforrás probléma. Ha megnézzük, mennyi pontot vesztett emiatt, láthatjuk, hogy jelenleg a harmadik helyen lehetne a bajnokságban.”

    „Mellette szól, hogy fiatal kora ellenére nem uralkodik el rajta a frusztráció, csak leszegett fejjel megy tovább előre és ahogy mindig mondom, ha jól jönnek ki a dolgai, akkor nagyon kijönnek. Pontosan ez történt Malajziában is. Nagyszerűen versenyzett ott, probléma nélkül.”

    „Elég meghökkentő, hogy még csak most lett 20 éves. Nézzék csak meg mennyien követik már őt az F1-ben. Ő az egyik legnépszerűbb versenyző.”

  • Boullier: Időre van szükségünk, hogy elkaphassuk a Red Bullt

    Boullier: Időre van szükségünk, hogy elkaphassuk a Red Bullt

    A McLarennek több időre lesz szüksége, hogy utolérje a három legerősebb vetélytársat, köztük a Red Bullt.

    Ezt a csapat vezetője Eric Boullier nyilatkozta nemrég, hozzátéve, hogy dacára annak, hogy jövőre a brit csapat Renault erőforrásra vált, a hátrányuk nem fog kapásból semmivé válni. Fernando Alonso, aki továbbra sem döntött a jövőjéről, úgy érzi, a McLaren jövőre egy futamot mindenképpen nyerhet, abból kiindulva, hogy a Red Bull is képes volt már erre az elmúlt években. A csapat vezetője azonban figyelmeztetett a spanyol Marca hasábjain, hogy a Red Bull levadászásához több időre lesz szükség.

    „Tíz éves együttműködés esetén, nyilván sokkal előrehaladottabb a kapcsolatuk, mi nem állunk ilyen szinten.”- mondta a francia. Jelenleg a kapcsolatépítésen vagyunk, de nagyon motivált az egész csapat, hogy visszatérjünk az élmezőnybe. Mi vagyunk a McLaren, a győzelem az egyetlen dolog ami elfogadható.”- vélekedett Boullier.

    A francia szakember az is elismerte, hogy a Hondával való három éves szenvedésük után, a Renault egységeivel végre egy, a Red Bullhoz hasonló csomag fog összeállni jövőre.

    „Ha megvan a teljes csomagod – vagyis jó motor, jó autó, kiváló szakemberek és pilóták – akkor muszáj nyerni, így nagy lesz rajtunk a nyomás. Ha egy csapat ugyanazt a motort használja és legyőz téged, akkor tudod, hogy valami nincs rendben az autó valamely másik részével.”- zárta gondolatait a szakember.

     

  • A Ferrari korábbi embere segíti az Aston Martint

    A Ferrari korábbi embere segíti az Aston Martint

    Luca Marmorini, a Ferrari korábbi motorokért felelős vezetője csatlakozott az Aston Martinhoz mint tanácsadó: egy potenciális 2021-es projekten dolgoznak.

    Az Aston Martion 2018-tól a Red Bull Racing névadó szponzoraként vállal szerepet a Forma-1-ben és hosszútávú tervük is van: amennyiben csökkennek a 2021-ben bemutatásra kerülő új erőforrások megtervezésének és legyártásának költségei, akkor motorszállítóként tevékenykednének.

    Andy Palmer, az Aston Martin elnöke megerősítette a terveket: megfelelő feltételek esetén motorgyártóként is beszállnak a száguldó cirkuszba.

    Már most sem kell sötétben tapogatózniuk, Luca Marmorini, a Ferrari korábbi embere ugyanis tanácsadóként csatlakozott az Astonhoz – erősítette meg Palmer.

    „Marmorini tanácsadóként segít nekünk, miközben továbbra is értékeljük a 2021-es erőforrásnál alkalmazható lehetőségeinket.”

    „Senki nem dolgozik teljes munkaidőben a Forma-1-es motoron, ez továbbra is tanulmányi terület marad a vállalatunk számára, összhangban az erőforássokról szóló munkapcsoport által szervezett megbeszéléseken való részvételünkkel.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke üdvözölné az Aston Martin tervét: teljesen nyitottak a britek erőforrásának használatát illetően.