Címke: Red Bull

  • Kvyat Euro NASCAR autót tesztelhet hamarosan

    Kvyat Euro NASCAR autót tesztelhet hamarosan

    A Toro Rosso menesztett versenyzője, Daniil Kvyat előtt egy újabb lehetőség nyílt. Az orosz pilótát dobták a Red Bull Forma-1-es programjából, de ez nem szegte kedvét, a pletykák szerint több Formula E-s csapattal is tárgyalásban áll.

    Most abszolút nem várt helyről jött egy megerősítés, hogy a 23 éves Kvyatra új kaland vár: az olasz Autodromo di Franciacorta pálya részéről került megerősítésre azon értesülés, hogy a versenyző résztvesz a Nascar Whelen Euro Series​ úgynevezett toborzásán.

  • Az év versenyautója 2017-ben: a Mercedes W08

    Az év versenyautója 2017-ben: a Mercedes W08

    Az idei Autosport Díjkiosztón a Mercedes Formula 1 csapata megtartotta vezető szerepét és az Év versenyautója kategóriában négy egymást követő évben idén is elnyerte a díjat.

    A technikai szabályozások jelentős változásának első évétől kezdve, az F1 turbó-hibrid korszakában a Mercedes az egyik legfontosabb kihívással szembesült az újjáéledő Ferrari személyében. „Ahogy haladtunk előre a szezonban, egyre nagyobb szükség volt a versenyek által támasztott követelmények megfogalmazására” – mondta Phil Prew mérnök. „Nagy kihívást jelentett az alváz és a motor összhangjának megteremtése.”

    A W08, amelyet a Mercedes főnöke, Toto Wolff az év elején „diva” -ként írt le, a leggyorsabb autóként szerepelt a szezon folyamán. A pilóták, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas 12 versenyt nyertek meg a 20 futamból álló évadban, és a gyártó az októberi Egyesült Államok Nagydíján megszerezte a konstruktőri bajnokságot három fordulóval a vége előtt.

    A W08 elődjeinek, a W05, W06 és W07 hagyományait követi, amikor megkapta az Autosport elismerését. A Mercedes csapat Brackley bázisán- és a Brixworth motorgyár főhadiszállásán dolgozók közösen érdemelték ki a díjat, amelyet Sir Ben Ainslee vehetett át.

    A Ferrari SF70H és a Red Bull RB13 volt az F1-es kategória másik két jelöltje, míg a Le Mans 24 órás és az Endurance világbajnokság győztes Porsche 919 Hybrid, a Renault ZE16 Formula E autója és a Rallycross világbajnokságon szereplő Volkswagen Polo RX Supercar alkotta a rövid listát.

     

  • Vettel nagyinterjú: Hiányolja Schumachert a Ferrariból

    Vettel nagyinterjú: Hiányolja Schumachert a Ferrariból

    Roger Benoit (svájci Blick) készített az idei ezüstérmes és 30 éves Sebastian Vettellel interjút, aki immáron 10 éve Svájcban lakik. Vettel mindig őszinte. Vettel beszél a hibáiról, Kubica esetéről, a Formula E-ről, illetve Schumacher hiányáról. Utoljára idén a német még egyszer odatette magát a Pirelli teszten, és ő volt a leggyorsabb, miközben összesen 118 kört teljesített, amit ennyivel zárt le: „Kár, hogy vége van a szezonnak! Az új gumi remek, most igazán szívesen vezetnék még tovább…”

    – Sebastian Vettel, az első kérdés 30 fokban: Örülsz annak, hogy jön a tél?
    – Igen, szeretem ezt az évszakot, és izgalmasnak is találom. A világ legszebb részén lakunk. És most ez alatt Európát értem. Amikor elutazom, akkor honvágyam van, amikor otthon vagyok, akkor újra mehetnékem lesz.

    – Svájc ideális lakhely, nagyon nyugis…
    – Igen, szeretem az országotokat, egyszerűen kifogástalan.

    – Térjünk vissza Abu Dhabira: Újra szakítanod kell, hiszen 2018-ban már nem hajthatod „Gina”-t. Tudod már, hogy milyen női nevet ad Sebastian Vettel majd az új Ferrarijának?
    – Nem. Erről mindig a szerelőkkel együtt döntök majd, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt. Ginával még szívesen mentem volna legalább öt futamot, és még nyerhettem volna párszor.

    – A Mercedes tanácsadója, Niki Lauda végeredményben méltatta a Ferrarit, mert azt állítja, hogy Hamilton nélkül nem nyert volna a csapata, sőt, szerinte a jobb autót az olaszok gyártották idén…
    – Végső soron mindegy, bár igaza van, és mindent a helyén kell kezelni. Arra is gondolhatott, hogy ideje lenne egy szoros és kiegyenlített mérkőzésnek. A végén nem voltunk már elég erősek. Teljesen mindegy, hogy mindez a kiesések miatt, vagy a sebesség hiánya, vagy más miatt alakult így.

    – Brazíliában azért még sikerült Bottast magad mögött tartani, és ezzel az idei ötödik győzelmedet megszerezni…
    – Oké, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor beláthatjuk, hogy a Mercedes minden versenyhétvégén erősebb, Hamilton meg a gyorsabb versenyző volt. Ha nem a bokszutcából kellett volna hogy rajtoljon, nehéz lett volna őt befogni.

    – Ez elég egyértelmű volt…
    – Annak kell maradnunk. Elég egyértelmű minden dolog, és idén a Mercedes több pontot gyűjtött, mint mi. És a versenyzők értékelésében is Hamilton volt a jobb.

    – A vasárnapi Blick 9-esre értékelte a szezonodat. Tudod, hogy miért nem kaphattad meg a 10-est?
    – Igen, azt hiszem, hogy Baku miatt. Az egy nagy pofára esés volt. Végeredményben ott egy győzelmet szalasztottam el. Felesleges volt a reakcióm. Befolyásolta-e ez végül a világbajnokság eredményét? Nem hiszem. Ettől persze még nem lesz kisebb a hibám, amit vétettem Bakuban.

    – A Ferrari aztán Szingapúrban, Malájziában és Japánban gyorsan elintézte a szezont…
    – Azért ez nem ilyen egyszerű. Végeredményben büszkék lehetünk arra, amit 2017-ben elértünk. Onnan kell megközelíteni, hogy szezon előtt hol álltunk. Ahhoz képest hatalmasat ugrottunk előre.

    – Öt győzelmet sikerült szerezni 2017-ben, utoljára ez Fernando Alonsonak sikerült, 2010-ben.
    – Ez is mutatja, hogy pozitívan kell értékelnünk a szezonunkat. Némi szerencse is hiányzott a virtuális biztonsági autós fázisoknál, például Kínában vagy Barcelonában. Az utolsó lépés azonban jól sikerült, és ez a legfontosabb. Ugyanakkor meg kell találni azon apró hiányosságokat amiket ha megoldunk, előrébb kerülhetünk.

    – Mit mondasz azoknak az embereknek, akik szerint a Forma-1 továbbra is csak annyi, hogy folyamatosan csak körözgettek?
    – A fociban is mindenki egy labda után, a hokiban meg a korong után szaladgálnak. Valaki egy sportágat vagy kedvel, vagy nem. Nálunk is erről van szó.

    – Hat éve elárultad, hogy az aktuális mezőnyben ki a legjobb 10 versenyző szerinted. Most újra megpróbálkoznál ezzel?
    – Miért is ne? A három nagy csapat, tehát a Mercedes, Ferrari és a Red Bull. Így máris megvagyunk hat versenyzővel. Hozzájuk jön akkor még Alonso, Wehrlein, Hülkenberg és Ocon.

    – Alonso a brit tvnek kijelentette, hogy jövőre új a bajnoki címért szállna harcba…
    – Ez nem érdekel.

    – Hamilton pedig az interneten tette közzé azt, hogy szerinte te jobban gyűlölöd őt, mint ő téged…
    – Ezen röhögnöm kell. Soha nem veszek részt ilyen játékokban, és jó is ez nekem így. A gyűlölet szónak semmi keresnivalója a sportunkban. Másrészt Lewisszal sokkal jobban megértetem magam, mint azt sokan gondolnák.

    – 2018-ban már majdnem zárt Forma-1-es autóink lesznek. Tényleg szükséges a Halo?
    – Azt hiszem, ha csak egy életet is megmentünk vele, akkor már volt értelme. Nem foglalkozom statisztikával, de ha egy versenyzőnek a sérülését is megakadályozzuk ezzel, akkor van létjogosultsága. Elismerem, az egész dolog nem éppen esztétikus, de megszokjuk majd. Most már majd az arcunkat is védi majd egy váz.

    – A csapatok pedig máris szerelik fel a Halot aerodinamikai elemekkel. Szárnyacskák és egyéb elemek nőnek ki…
    – Erről szól a Forma-1, ráadásul most mindezt szabad is!

    – Nézzünk eddig érintetlen témákat. A Formula E lesz az, ahol nagyvárosokban cikáznak majd, és ez lesz a jövő?
    – Számomra nem ez jelenti a jövőt. Az e-mobilitás világszinten lendületben van. Mindenki aki azonban az autó- és motorsportokban ismert, és igazán hiteles, az nem tud nagyon mit kezdeni a Formula E-vel. Leginkább az a baj, hogy nem elég gyorsak az autók. Sok versenyző, aki ott versenyez, mesélte nekem, hogy annyira nem izgalmas ott vezetni.

    – Miért hagysz ki olyan dolgokat, mint a Facebook és társai?
    – Nem tudok velük mit kezdeni. Sok minden ráadásul igazolja is ezen véleményemet. Van sok más dolog, amivel inkább eltöltöm a szabadidőmet.

    – Nézzük akkor gyorsan Sebastian Vettel privát dolgait: lakhelyed Thurgau, egyedülálló, asszony, két gyerek, kutya…
    – (nevet) Stimmel! De mi ez most, valami kihallgatás?

    – Hobbik: kerékpározás és síelés, – vagy jött azóta hozzá még valami?
    – Azt hiszem, nem kellene leszűkíteni erre a két dologra már. Szívesen próbálok ki új dolgokat. És ne feledjük a focit sem. És egy sportág miatt meg kellett tanulnom a korcsolyázást a jégen is. A mozgás jót tesz, nem vagyok az a típus, aki otthon üldögél.

    – Nagy gyűjtő hírében is állsz: hol van az eddigi 99 pódiumos trófeád? Illetve mindegyik versenyről elviszed emlékbe a programfüzetet is.
    – Bizony, megvan még a programfüzet a 2008-as monzai Toro Rossós győzelmem idejéből is. Egy rajongó küldte el nekem annak idején. Az igazán jó dolog benne, és ami büszkeséggel tölt el, az, ha látom a trófeákat, vagy megérinthetem a talapzataikat. Ezek az emlékek megmaradnak a fejemben, és ha rájuk nézek, hogy milyen gyakran, és hány helyen jártam, minden eszembe jut. Ebben a témában nagyon érzelmes típus vagyok. Lehet, hogy a karrierem után azt mondom majd, hogy ez az egész baromság, és mindent kidobok. De nem valószínű!

    – Meg tudod még szerelni a saját autódat?
    – Sajnos, az autók egyre inkább szoftveresen vezéreltek, így ha a visszajelzés megérkezik a kijelzőre, akkor bizony probléma van. Szerencsére vonzanak a régi autók és motorok. Azokon mindig lehet mit javítani, és barkácsolni. Kereket cserélni persze még mindegyik autón lehet.

    – Érted még 100%-ban, hogy miképp működik egy Forma-1-es autó, vagy véget ér a tudomány akkor, ha egy szenzor meghibásodik?
    – Azt hiszem, hogy már nem csak egy modern utcai autó, hanem egy versenyautó is túl bonyolulttá vált. Még soha nem volt szoftver és technika összjátéka ilyen magas szinvonalon. Azonban ha egész évben ilyen dolgokkal kell hogy dolgom legyen, megértek egyes összefüggéseket, persze az összeset soha nem fogom…

    – Mik a céljaid még a sportágban?
    – Világbajnok akarok lenni a Ferrarival. Ezért is írtam alá újabb három évre Maranellóba. Mégegyszer: cél az ötödik világbajnoki cím!

    – És az örökös kérdés: 198 verseny után is? Meddig akar még vezetni Sebastian Vettel? Meddig van meg a kedved, motivációd a versenyülésben, és azon kívül is?
    – Erre nem fogok konkrétan válaszolni. Az a pont, amikor már nincs kedved hozzá, egyben a visszavonulást is jelenti majd. Másrészt biztosan lesznek akkor is majd pilóták, akik épp eléggé kedvüket lelik majd benne, akkor illene nekik helyt adni.

    – Akkor indirekt módon meg is érkeztünk Robert Kubica témájához. Mit gondolsz a lehetséges visszatéréséről?
    – Azt hiszem, hogy nagyon tragikus, ami akkor vele történt. A jövő bajnoka volt. Most azonban nem értem, miért akar enynire visszatérni. Miért nem próbálta ezt korábban? Neki, ez biztosan egy jó történet lett volna. Másrészről viszont szomorú lett volna azon fiataloknak, akik elől elvette volna a helyet.

    – Michael Schumacher is még mindig téma, négy évvel a balesete után. Hogyan lehet ezt feldolgozni, hiszen jó barátja a hétszeres világbajnoknak?
    – Mi, már ennyi ideje? Ez elég nagy idő már, ebből is látszik, hogy milyen gyorsan repül az idő. A Forma-1-ben ráadásul kifejezetten arra is vagyunk kényszerítve, hogy előre tekintsünk. A következő verseny, a következő verseny… Aztán telnek az évek. Természetesen Michael hiányzik a Forma-1-ből. Pláne most a Ferrarinál lennénk boldogok, ha tanácsaival és a megoldásaival segítené a harcunkat a világbajnoki cím megszerzéséért. Ha valaki tudja, hogy miképp lehet ezt elérni, akkor ő biztosan.

    – Mi volt 2017-ben a legidegesítőbb kérdés Sebastian Vettel számára?
    – Miért nem sikerült bajnoki címet szerezni? Miért nem lettem világbajnok? Ez mind arra utal, hogy megszerezhettem volna. Amikor mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, az bizony idegesítő tud lenni.

     

  • A Red Bull segítséget nyújt a Hondának

    A Red Bull segítséget nyújt a Hondának

    A Red Bull mindenben a Honda segítségére lesz a jövő évben, ami alapot adhat azon pletykáknak, miszerint az energiaitalosok is a japánok erőforrásait fogja használni 2019-től.

    A Honda szakított a McLarennel és a következő idénytől az osztrákok fiókcsapatát, a Toro Rossot fogja ellátni motorokkal. Dr. Helmut Marko a német Skynak elmondta, hogy a Red Bull Technology segítő kezet nyújt a japánoknak.

    „Máris keményen dolgozunk a Hondával, hogy minél versenyképesebb csomagot tudjanak adni a Toro Rossonak. Nagyon elégedettek vagyunk a Honda jelenlegi és a szezonkezdetig tartó fejlődésével.”

    Marko szavaiból elég egyértelműen arra lehet következtetni, hogy 2019-től létrejöhet a Red Bull Honda.

    „Meg kell néznünk, hogy a Honda hogyan fog teljesíteni a Toro Rossoval és majd csak akkor tudok a jövőről beszélni.” – tette még hozzá az osztrák.

  • Egy év szabi jót tenne Kvyatnak Ricciardo szerint

    Egy év szabi jót tenne Kvyatnak Ricciardo szerint

    Az orosz Daniil Kvyat még bőven visszatérhet a Forma-1-be, annak ellenére, hogy a 2018-as szezont ki kell hagynia. Ez a véleménye legalábbis volt Red Bullos csapattársának, Daniel Ricciardonak. Az energiaitalos cég dobta a 23 éves versenyzőt, de elviekben még van esélye arra, hogy mégis ott legyen jövőre is a rajtrácson,  Williams színeiben.

    Ricciardo épp Bakuban van, és nyilatkozott a Tass hírügynökségnek:
    „Azt hiszem, hogyha Daniilnak ki kellene hagynia a szezont, az akár még jó is lehet neki. Született tehetség, amit én is észrevettem, amikor csapattársak voltunk. Sokszor igen gyors volt. Még mindig elég fiatal, és még megmutathatja a képességeit a Forma-1-ben. Csak újra kell kezdenie. Ebben az értelemben biztos vagyok benne, hogy az neki csak jó, hogy elhagyta a Red Bullt.”

  • Newey a Mercedes és a Ferrari ajánlatát is elutasította

    Newey a Mercedes és a Ferrari ajánlatát is elutasította

    A Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey elárulta, hogy 2014-ben a Mercedeshez szerződhetett volna, de elutasította az ajánlatot.

    A tervező a BBC-nek számolt be arról, hogy a Mercedes és a Ferrari is megkereste őt, miután a Red Bull begyűjtötte negyedik bajnoki címét.

    „Változás történt a motorszabályokban 2014-re.” – mesélte Newey. „Nagy változás történt az erőforrások teljesítménye tekintetében. A mi motorszállítónkkal így kudarcra lettünk ítélve. Elég depressziós lettem emiatt.”

    Ezt pedig megérezték a riválisok, így megpróbálták átcsábítani a sztártervezőt.

    „Megkeresett a Ferrari, ahogy egy másik csapat, a Mercedes is.” – vallotta be.

    Newey azonban egyik ajánlatra sem bólintott rá.

    „Úgy vélem, a Red Bull a semmiből épült fel, amolyan ‘szülői’ kötelékem van a csapathoz. Az emberekhez, akik itt dolgoznak. És a Christian Hornerrel való erős kapcsolatot is élveztem.”

    Newey elmondása szerint a Red Bull elhagyásénak gondolata olyan volt, mintha a családjából akarna kisétálni. A sportszabályokkal való egyet nem értése így azt az eredményt szülte, hogy F1-es kívüli projekteken is dolgozni kezdett.

    „Az új hibridek, amik szerintem nem a sport érdekeit szolgálják, nem jók. Szerintem idén szerencsénk volt. Két csapattal, a Mercedesszel és a Ferrarival küzdhettünk a bajnokságban. De ez volt az első alkalom a hibrid érában, hogy kétszeresen is tudunk a bajnoki címért küzdeni.”

  • Sainz szeretné, ha Kvyat visszatérne

    Sainz szeretné, ha Kvyat visszatérne

    Carlos Sainz azt mondta, reméli, hogy korábbi Toro Rossós csapattársa, Daniil Kvyat visszatérhet még az F1-be.

    Kvyat egy ideje már nem tudta hozni a szintet, amit a Red Bull elvárt, így tavaly előbb a főcsapat visszafokozta őt Toro Rossóssá, az idei austini verseny után viszont meg is váltak tőle az energiaitalosok.

    „Austin után egyszer láttam Daniilt, de azóta nem hallottam felőle és nem tudom, mik a tervei.” – mondta a most már Renault-versenyző Sainz az orosz Match TV-nek.

    A 23 éves Kvyatot potenciális jelöltnek tartják a Wiliamshez jövőre, azonban nem csak ő pályázik arra a helyre, hanem többek között Robert Kubica is.

    „Minden jót kívánok neki, megérdemli, hogy a Forma-1-ben legyen.” – mondta Sainz. „Mindig nyomott engem előre, szóval remélem, hogy kap egy újabb esélyt.”

  • A Pirelli reméli, hogy a top csapatok közelebb kerülnek egymáshoz 2018-ban

    A Pirelli reméli, hogy a top csapatok közelebb kerülnek egymáshoz 2018-ban

    A Pirelli vezér Marco Tronchetti Provera azt reméli, hogy az első három csapat közelebb kerül egymáshoz 2018-ban.

    A gumiabroncsok szemszögéből nézve az olasz azt mondta, hogy elégedett a szezonnal. „Megdicsérem az embereimet, mert sokat dolgoztak, és úgy gondolom, hogy a pilóták jól szórakoztak” – mondta a Pirelli vezérigazgatója a Rai rádiónak. „Ebben a gumiabroncsok fontos szerepet játszottak, és ez büszkeséggel tölt el.”

    Tronchetti Provera 2018-ra előretekintve elmondta: „A következő évben lesz egy új, nagyon puha gumiabroncs, de a gumiabroncsok általában is lágyabbak lesznek. Azonban remélem, hogy a Formula 1 egészséges versenyt alakít ki a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull között. Ez továbbra is a motorsport királykategóriája, a közönség még mindig érdeklődő, de idén egyes versenyek nem voltak különösen izgalmasak” – tette hozzá.

    Ami a Ferrari szezonját illeti, véleménye szerint az „két részre osztható” történet. „Az első rendkívül versenyképes volt, de a második nagyon szerencsétlen Ferrari lett, néhány megbízhatósági kérdéssel, ami megváltoztatta a bajnokságot” – mondta az olasz.

    Ami az olasz istálló 2020 utáni kilépési veszélyét illeti, Provera azt mondta: „A Ferrari és az F1 egy elválaszthatatlan kombináció.”

  • Napi retró: Pink is ott volt a Red Bull 2005-ös bemutatkozásán

    Napi retró: Pink is ott volt a Red Bull 2005-ös bemutatkozásán

    A Red Bull Racing 2005-ben debütált a Forma-1-ben, ez alkalomból pedig nagyszabású bemutatót tartottak akkor, Melbourne-ben. Az esemény fényét pedig a világhírű énekesnő, Pink is emelte, aki maga is beleült a csapat első F1-es gépébe.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Brit pilótával erősít a Red Bull Air Race

    Brit pilótával erősít a Red Bull Air Race

    Nem csak a Master Class, de a Challenger Cup mezőnyéhez is új nevek csatlakoznak a Red Bull Air Race 2018-as szezonjában. Előbbit a brit Ben Murphy erősíti majd, míg az utánpótlás mezőnyhöz Dario Costa csatlakozik Olaszország színeiben, Patrick Davidson pedig a Dél-afrikai Köztársaságot képviseli a világbajnokságon.

    Jövő februárban, a hagyományokhoz híven Abu-Dzabiban rajtol a Red Bull Air Race sorozata. A Master Class kategóriában egy új pilóta, Ben Murphy is versenybe száll, aki a Royal Air Force híres akrobatikus bemutató csapatának, a Red Arrownak a korábbi vezetője. A brit versenyzőnek olyan pilótákkal kell majd szembeszállnia, mint a címvédő Joshide Muroja, a cseh Martin Sonka vagy a 2016-os német világbajnok Matthias Dolderer. Murphy már két évet eltöltött a Challenger kategóriában, így felkészülten lép majd Nigel Lamb és Paul Bonhomme, Nagy-Britannia korábbi világbajnokainak nyomdokaiba.

    Mindketten inspirálóan hatnak rám, így célom, hogy méltó legyek világbajnoki sikereikhez. Nem könnyű feladat, hiszen nagyon magasra tették a lécet.” – mondta Murphy, aki a téli pihenőt új repülője beszerzésével és Blades Racing csapata összeállításával tölti. A két legenda nyugdíjba vonulása óta hős nélkül maradtak a brit szurkolók, így óriási hazai támogatásra számíthat majd a kategória újonca.

    A 2018-as Challenger Class kategóriában is garantáltan tovább fokozódnak az izgalmak. A két újonc, Dario Costa és Patrick Davidson személyében Olaszország és a Dél-afrikai Köztársaság is képviselteti magát a 2018-as futamokon, így ebben a kategóriában 9 nemzet 10 pilótája száll majd versenybe a győztes címért. Davidsonnak szinte kisujjában van a repülés, hiszen műrepülő családból származik. Többéves tapasztalatát légibemutatón szerezte, műrepülő versenyzőként – több dél-afrikai bajnoki cím mellett – egyénileg és csapatban is világszintű sikereket ért el. Az olasz repülőbajnok, Dario Costa repülős háttér nélkül vált Olaszország legfiatalabb profi műrepülő oktatójává. A Műrepülő Világbajnokság versenyigazgatóként és a Flying Bulls műrepülőcsapat tagjaként bebizonyította, hogy méltó helye van a Red Bull Air Race Challenger mezőnyében.

    Ben Murphy, David Costa és Patrick Davidson a 2018. február 2-3-i hétvégén debütál majd a Abu-Dzabi-i szezonnyitó versenyen.

    A 2018-as Master Class mezőny:
    Cristian Bolton (CHI)
    Mikaël Brageot (FRA)
    Kirby Chambliss (USA)
    Matthias Dolderer (GER)
    Michael Goulian (USA)
    Matt Hall (AUS)
    Nicolas Ivanoff (FRA)
    Petr Kopfstein (CZE)
    François Le Vot (FRA)
    Pete McLeod (CAN)
    Joshide Muroja (JPN)
    Ben Murphy (GBR)
    Martin Sonka (CZE)
    Juan Velarde (ESP)

    A 2018-as Challenger Class mezőny:
    Mélanie Astles (FRA)
    Florian Bergér (GER)
    Kenny Chiang (CHN)
    Kevin Coleman (USA)
    Dario Costa (ITA)
    Luke Czepiela (POL)
    Patrick Davidson (RSA)
    Daniel Genevey (HUN)
    Daniel Ryfa (SWE)
    Baptiste Vignes (FRA)

     

    2018-as Red Bull Air Race versenynaptár:
    Február 2-3.:                 Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek

    Április 21-22.:                Cannes, Franciaország

    Május 26-27.:                Európa, helyszín nem végleges

    Június 23-24.:               Budapest, Magyarország

    Augusztus 4-5.:             Ázsia, helyszín nem végleges

    Augusztus 25-26.:         Kazany, Oroszország

    Október 6-7.:                Indianapolis, Egyesült Államok

    November:                   Ázsia, helyszín nem végleges